Szerző: Hegedűs Dávid

  • Egy másik F1-es csapattal is tárgyalt Drugovich

    Egy másik F1-es csapattal is tárgyalt Drugovich

    Az Aston Martin fejlesztő pilótája és az idei F2-es bajnok Felipe Drugovich elmesélte, hogy a bajnoki címe megszerzése után a Red Bull tanácsadójával, Helmut Markoval tárgyalt.

    Nagyon hamar bebiztosította a bajnoki címét, így már szeptemberben bejelentették, mint az Aston Martin Akadémia első tagját. De még ennél is korábban tárgyalt a Red Bull-lal, főleg miután biztosra vette, hogy állandó ülést nem fog találni magának, így fontos szempont volt ekkor nála, hogy F1-es csapathoz kerüljön. A Red Bull hagyományosan sikeres a fiatal versenyzők felkarolásában ugyanakkor kíméletlenül is tud bánni velük.

    Erről a beszélgetésről így nyilatkozott a 22 éves brazil:

    „Ez csak egy beszélgetés volt. Nem volt hely az F1-ben, így fiatal versenyzőként csak bolyongtam, hogy helyet találjak magamnak. Mikor az F2-ben diadalmaskodsz, minden vágyad az, hogy legyen egy helyed az F1-ben. Ez most nem volt lehetséges. Az Aston volt az a csapat, amelyik a legjobb lehetőséget adta nekem, ez volt a legjobb esélyem.” – nyilatkozta.

    Még a tartalékpilótája is világbajnok lesz az Aston Martinnak 2023-ban

  • Marko elmondta, hogy Hamilton vagy Leclerc a jobb

    Marko elmondta, hogy Hamilton vagy Leclerc a jobb

    Max Verstappen az elmúlt két évben két világbajnoki címet nyert úgy, hogy két különböző riválissal és csapattal kellett megküzdenie ezért.

    2021-ben az utolsó futam utolsó köréig vívott ádáz küzdelmet Lewis Hamiltonnal és a Mercedes-szel. Idén a bajnoki címet jóval hamarabb nyerte meg, de a szezon elején keménye csatát vívott a Ferraris Charles Leclerc-rel, akinek a technika, a csapat, és önmaga is tett azért, hogy ne legyen végig harcban.

    A két rivális két korosztályt képvisel, Hamilton egy rutinos, karrierje vége felé járó hétszeres bajnok, míg Leclerc a fiatal- Verstappen-féle – generáció tagja, és már számtalanszor bebizonyította, hogy benne is megvan a világbajnoki matéria.

    Év végére Hamiltonák felzárkóztak a Ferrarira, így joggal reménykedhetnek abban, hogy 2023-ban ismét esélyesek lesznek a bajnoki trófeára. A Red Bull tanácsadója Helmut Marko pedig szinte biztos benne, hogy Hamilton jövőre már fog versenyt nyerni, miközben azt is elmondta, hogy a két eddigi riválisuk közül ki a jobb.

    „A Ferrari erős, de a Mercedes összeségen egy erősebb csomaggal fok rendelkezni. Különösen egy olyan pilótával, mint Lewis Hamilton, aki egy csúcskategóriás versenyző.” – felelte mindent elmondóan.

    Tesztpilótája szerint a Ferrari jövőre mindenkit megverhet

  • A hollandok szerint Verstappen nem dominált idén

    A hollandok szerint Verstappen nem dominált idén

    Lehengerlő teljesítménnyel szerezte meg idén a második világbajnoki címét Max Verstappen. A holland pilóta az idei 22 versenyből 15-t is megnyert, és simán nyerte a bajnoki összetettet.

    Számos rekordot is megdöntött idén, és nem úgy tűnt a szezon második felében bárki is megtudná őt állítani. Az év pedig nem így kezdődött, hiszen három verseny után 46 pontos hátrányban volt Leclerc mögött.

    Éppen emiatt nem érzi azt a korábbi F1-es Jan Lammers, hogy Verstappen dominálta volna az idei évet, sőt keményen meg kellett küzdenie ezért a sikerért.

    „Nagyon is meg kellett dolgoznia ezért. Nem tudom, hogy mindannyian felfogtuk-e, hogy mennyire különleges lv volt az idei. Meg lett a rekord Max-nak, a 15 győzelemmel. Ez nagyon különleges. Általában az ilyen nagy sikerek dominanciából jönnek, de Max egyáltalán nem dominálta az évet. Az utolsó néhány versenye kívülről nézve könnyűnek tűnt, de komolyan megkellett harcolnia a győzelmekért, ráadásul az évet hátránnyal is indította. Ha megnézzük az összes futamát, amelyet megnyert, az mind nagyon különleges. Valamennyi motorsport rajongónak hálásnak kell lennie, hogy ennek a generációnak a részese lehet.” – vélte a 66 éves Lammers.

    2023-ban Verstappen felkötheti a gatyáját?

  • Továbbra se követi az F2 a Forma-1 időmérős szisztémáját

    Továbbra se követi az F2 a Forma-1 időmérős szisztémáját

    A Forma-1 első számú betétsorozata a Formula 2 a legtöbb helyszínre követi a száguldó cirkuszt, ám a két sorozat között nagyjából ennyi is a közös pont.

    A legjelentősebb különbség továbbra is a versenyhétvégék lebonyolítása. Hiszen az F2-esek számára egy szabadedzés, egy körös időmérő, valamint egy-egy sprint- és főverseny alkotja a versenyhétvégét. Ezzel szemben az F1-ben háromszor egy órás gyakorlás után jön a három körös kvalifikáció, valamint maga a Nagydíj versenye. (sprint versenyes hétvégén ez teljesen máshogy van, de továbbra sem ez a döntő többség)

    A tervek szerint a Formula 2 is átesne egy teljes rendszerszintű változtatáson, kezdve a kvalifikációval. A céljuk az izgalom és az eseménydússág maximalizálása. Azonban a jelenlegi harminc perces időmérő péntek délután nem felel meg teljesen ennek.

    Aki követi az időmérőket az láthatja, hogy a gyakorlatban két részre oszlik. Mindenki az első percekben kigurul, fut egy vagy több gyors kört és visszatér a bokszba. Majd néhány perc várakozás következik és a fennmaradó új szett lágy gumijukat felrakva még egyszer kigurulnak a pályára.

    A két felfutás közti üres járat kiváltásra merült fel náluk is a három részes időmérő, ám a sorozat vezetője Bruno Michel kijelentette, hogy nem változtatnak a formátumon 2023-ra sem.

    „Gondolkoztunk változtatáson, de be kell látni, hogy a mi időmérőnkre kevesebb idő áll rendelkezésre (30 perc), mint az F1-eseknek és nekünk ráadásul több autónk is van. Ezt így nem könnyű összerakni.” – kezdte. „Számos lehetőséget figyelembe vettünk. Végül arra jutottunk, hogy a legizgalmasabb továbbra is akkor tud maradni az időmérő, hogy ha ragaszkodunk a még GP2/GP3-as érában megalkotott lebonyolításhoz. Vagyis harminc percük és két szett abroncsuk lesz a leggyorsabb idő elérésére.”

    „Ha úgy látjuk, hogy túl sok autónk lesz, mondjuk egy monacóihoz hasonló pályán, akkor két csoportra osztjuk őket, de ezzel csökken a rendelkezésre álló idő, ami így egyben kényelmesebb, de rosszabb is. Szóval talán ez a legjobb lehetőség most szánunkra…” – tette hozzá.

    Új csapat veszi át a Charouz helyeit

  • Alonso elmondta, milyen szerepet töltene be az F1-ben visszavonulása után

    Alonso elmondta, milyen szerepet töltene be az F1-ben visszavonulása után

    Noha már 41 éves Fernando Alonso, pár évig még biztosan láthatjuk az F1-ben. Ám utána sem szeretne elszakadni a sorozattól.

    Az Alpine-tól az Aston Martinhoz szerződő kétszeres világbajnok több évre kötelezte el magát a brit istállónál. Közel húsz éves tapasztalta van már, az ő neve mellett szerepel a legtöbb a rajt is, így keresve sem lehetne találni olyan versenyzőt, aki nála nagyobb rutinnal rendelkezne.

    Pont ez az tulajdonsága, amit szeretne a visszavonulás után is kamatoztatni, ám rövid távon még nem látja magát nem versenyzőként, viszont aktuális csapatához szeretne hűséges maradni.

    „Jelen pillanatban nincs még a fejemben egy egyértelmű elképzelés, de tudom, hogy egyszer elfog jönni a pillanat, amikor végleg befejezem. Addigra lesz már körülbelül 25 évnyi tapasztalatom, ami bármelyik csapatnak nagyon hasznos lenne. Remélem, hogy ez a csapat az Aston Martin lesz, de bármi is lesz a következő években, én folytatni szeretném még.” felelte arra a kérdésre, hogy mik a tervei a „nyugdíjas évekre”.

    „Ha az F1ben maradnék valamilyen szerepkörben, az boldoggá tenne, mivel ezt tudnám vegyíteni azzal, hogy máshol is versenyzek. Szeretem a sportautózást, de talán annyira már nem érdekel, hogy újra nyerjek Le Mans-ban vagy Daytonában.” – tette hozzá.

    Alonso már jövőre megcélozza a bajnoki címet az Aston Martinnal

  • Spanyol tartalékpilótát nevezett ki a McLaren

    Spanyol tartalékpilótát nevezett ki a McLaren

    Rutinos, bajnok lett a McLaren Forma-1-es csapatának tartalékversenyzője a 2023-as szezonra. A spanyol Alex Palou fiatal kora ellenére rendkívül sikeres, hiszen 2021-ben ő lett az IndyCar bajnoka.

    A 25 éves spanyolnak sűrű idénye lesz jövőre, hiszen amellett, hogy az F1-es csapat rendelkezésére állna, párhuzamosan fog szerepelni egész évben az IndyCarban is.

    Nemrégiben pedig, az idei Amerikai Nagydíj első szabadedzésén pedig be is mutatkozhatott egy F1-es edzésen.

    Alex Palou:

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a McLaren csapat részese lehetek tartalék pilótaként 2023-ban. Vezethettem már a tavalyi és az idei autót is, remeg tapasztalat volt és alig várom már, hogy a jövő évi autót is kipróbálhassam. Szeretnék tovább fejlődni versenyzőként és nagyra értékelem a McLaren bizalmát.”

    Andreas Seidl csapatfőnök:

    „A csapat örül, hogy Alex lesz a tartalékversenyzőnk 2023-ban. Az austini FP1-en és az évközbeni fiataljaink közötti teszten is nagy benyomást tett ránk. Már eddig is számos figyelemre méltó motorsportos eredményt tud felmutatni, különösen a 2021-es IndyCar bajnoki címét. Örülünk, hogy bővíthetjük a csapatban betöltött szerepét és szorosabban együtt dolgozhatunk vele.”

  • Vettel a sorsfordító balesetéről: Semmit nem csinálnék másképp

    Vettel a sorsfordító balesetéről: Semmit nem csinálnék másképp

    A 2018-as Német Nagydíj nem csak az azévi világbajnoki cím szempontjából volt fordulópont, hanem egy egész karrier tekintetében.

    Sebastian Vettel megnyerte a 2018-as Brit Nagydíjat, így a hazai versenyére 8 pontos előnnyel érkezett Lewis Hamilton előtt. A Ferrari autója is erős, megbízható teljesítményt nyújtott, Vettel pedig jó formában volt. Ennek megfelelően meg is nyerte a német időmérő edzést, így joggal bízhatott abban, hogy tovább növelheti bajnoki előnyét.

    Főleg úgy, hogy Hamilton hibázott a Q2-ben és csak a 14. rajtkockát szerezte meg. Vettel a versenyt is uralta, Hamilton pedig csak lassan tudott feljebb zárkózni, így komoly pontokat verhetett volna rá.

    Csakhogy a futam utolsó harmadára megérkezett az eső, a Ferrari versenyzője az utolsó szektorban, a Sachs kanyarban elmérte a féktávot és a falban kötött, az autója pedig elásta magát a kavicságyban. Így számára véget ért a verseny.

    Nem volt elég számára, hogy nagyon hamar a mennyből a pokolba zuhant, de még a fő riválisa be is húzta a versenyt. Ezután pedig az itt összeszedett hátrányát nem is tudta ledolgozni, sőt, ez egyre csak nőtt, miközben Vettel teljesítménye egyre csak romlott. Leclerc 2019-es érkezése pedig beverte az utolsó szöget is a koporsójába.

    Végül 2020 végén távozott a Ferraritól, 2022 végén pedig a Forma-1-ből is. Ezután a futam után már csak kettő versenyt tudott megnyerni (2018 Belgium, 2019 Szingapúr). Szemlátomást akkor valami megtört benne, ugyanakkor viszont ma se csinálna másként abban a helyzetben semmit.

    „Utólag visszagondolva, szerintem most sem csinálnék semmit másképp. Az a pillanat, ott a hockenheimi kavicságyban, nem volt egy csúcspillanat. Korán fékeztem, de talán még korábban kellett volna. De utána még teljesítenem kellett volna a verseny hátralévő részét, ki tudja mi lett volna még akkor?” – kezdte Vettel.

    „Talán segített volna rajtam, ha már akkor is olyan nyugodt, megfontolt lettem volna, mint most. Akkoriban igyekeztem a legjobbamat kihozni magamból. A tapasztalatok révén sokat tanultam. Lehet, hogy időnként rossz volt a hozzáállásom, néha túl sokat akartam. Máskülönben máskor kellett volna megtanulnom ezt a leckét, ezért se csinálnám ma se másként.”

  • Váratlan fordulat: Mégis csapaton belülről jöhet Binotto utódja?!

    Váratlan fordulat: Mégis csapaton belülről jöhet Binotto utódja?!

    Miután biztossá vált Mattia Binotto távozása, szinte minden forrás tényként kezelte, hogy kívülről szerződtethet új csapatfőnököt a Ferrari.

    Szinte valamennyi jelenlegi név felmerült, köztük Christian Horner, Andreas Seidl, de befutónak eddig az Alfa Romeo vezetője Frederic Vasseur tűnt.

    Ami biztos, hogy a Ferrari idén már nem fogja megnevezni az új csapatfőnököt, őt majd csak az új évben ismerhetjük már meg.

    Ezek a nevek vannak most a kalapban a Ferrarinál, Binotto helyére

    Hogy azért csak akkor mert még nem egyeztek meg senkivel, vagy csak nem akarják elsietni a kérdést, azt nem tudni.

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko inkább az előbbi csoportba tartozik, szerinte a Ferrari még nem egyezett meg senkivel, sőt, szerinte lehet nem is külsős ember lesz a befutó.

    Simán el tudom képzelni, hogy a Ferrari végül egyik jelenlegi, saját emberét bízza majd meg ezzel a feladattal.” – vélekedte az osztrák.

    A forrás hozzátette, hogy ha valóban ez a forgatókönyv valósulna meg, akkor a jelenlegi sportigazgató és egyben eddigi Binotto-helyettes, a belga Laurent Mekies lehet a fő esélyes a csapatfőnöki posztra, de ugyanakkor megemlítették a versenycsapat menedzserként tevékenykedő olasz Jonathan Giacobazzi nevét, aki mellett az szólhat, hogy nagyon jó viszonyt ápol az elnök, John Elkannal.

  • Öt fő kihívás vár a Ferrari új csapatfőnökére

    Öt fő kihívás vár a Ferrari új csapatfőnökére

    Biztossá vált, hogy az év végén távozik posztjáról a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto. Utódját eddig nem nevezték még meg, ám az biztos, hogy bárki is legyen a befutó, lesznek feladatok és kihívások, amiket meg kell oldania.

    Binotto vezetésével a Scuderia hatalmasat lépett előre 2022-re, ám hiába a nagyon erős szezon kezdet, több ok miatt is nagyon sima vereséget szenvedtek a Red Bulltól, sőt, az év végére még a Mercedesre is kellett figyelniük.

    Így nem meglepő, hogy az svájci-olasz szakember beadta lemondását. Utódjáról sokat találgatnak, de a hírek alapján a legnagyobb esélyes Frederic Vasseur.

    Olaszországban már Binotto kirúgása a téma, két jelölt van a helyére

    Stratégia hibák kiküszöbölése

    A Ferrari a legtöbb pontot idén kétségkívül az elbaltázott stratégiai döntések miatt vesztette. Márpedig ha két csapat, mint idén a Ferrari és a Red Bull ennyire hasonlóan erős autót épített, akkor egy-egy ilyen jól vagy rosszul megválasztott taktika döntő is lehet.

    A Ferrarinál Charles Leclerc volt az, aki, aki a legtöbb stratégiai baklövést szenvedte el. Legyen szó rosszul időzített kerékcseréről, rosszul megválasztott gumiról (Pl.: brazil időmérő, száraz pályán kiküldték interekkel), de a nem egyértelmű kommunikáció és az egész ABC-t felölelő tervek sem könnyítették meg a csapat életét.

    Számára a legfájdalmasabb a monacói hiba volt, Leclerc pole-ból rajtolt, ám rossz ütemben váltottak esős gumikra, főleg Pérezhez képest. Így elbukta a hazai győzelmet, végül a dobogóról is lemaradt. Silverstone-ban nem cseréltek nála kerekeket a biztonsági autó alatt, míg a Magyar Nagydíjon a versenyguminak pocsék kemény keverék mellett döntöttek nála.

    Binotto utódjának tehát az egyik, ha nem a legfontosabb dolga lesz majd a stratégiai rész rendbe tétele, hiszen egy jó stratégia már egy fél siker.

    Leclerc köré építeni

    A sorozatos baklövések vezettek odáig, hogy megromlott Charles Leclerc és Mattia Binotto viszonya, pedig a monacói nála lett a Ferrari versenyzője és még Sebastian Vettel fölé is került az utolsó évekre a rangsorban. Saját nevelésüként egyértelmű, hogy a csapat magja a monacói, ahogyan Verstappen az a Red Bullnál. Szerződése még két szezonra szól, a hosszabbítás ténye eddig kérdéses volt, pont Binotto személye miatt.

    Leclerc viszont bizonyított annyit, hogy ha minden klappol körülötte, akkor hasonló teljesítményre, mint a fő rivális Verstappen. Ráadásul olyan személyiség is, akire lehet egy csapatot építeni.

    Sainz érkezése azonban némileg megnehezítette a helyzetét, hiszen első közös évükben megverte őt a spanyol, igaz, amikor a leginkább számított, idén, akkor a monacói nem hagyott sok kegyelmet.

    Az új vezető kulcsfeladata Leclerc hosszabbtávú megtartása, hiszen Lewis Hamilton inkább előbb, mint utóbb nyugdíjba megy, és bizony egy Leclerc kaliberű versenyző igencsak kapós lehet Wolfféknak. Megtartásához pedig minden szinten számára ideális környezetet kell teremteniük, akár még Sainz kárára is.

    Olasz sajtó: Ha Binotto marad, Leclerc távozhat a Ferraritól

    Újfajta mentalitást hozni a csapathoz

    Sokszor vádolják a Ferrarit azzal, hogy túl „olaszos” mentalitásúak, illetve a történelme miatt mindig rajtuk is lesz a nyomás, a siker kényszer. Az elmúlt két évük pocsékra sikeredett, így sokan elkezdtek reménykedni idén, hogy 2007 után végre, aztán mégsem…

    Mérpedig a nagy nyomást nem mindenki tudja kezelni, főleg nem egy olyan vezető, aki mondjuk nem elég erélyes vagy nincs túl nagy tekintélye házon belül.

    Binotto a szezonnal egyébként elégedett volt, hiszen a télen jelentősen fejlődtek, ami teljes mértékben igaz, viszont a négy futamgyőzelem – az év elején még- leggyorsabb autóval minden csak nem elégedettségre okot adó statisztika.

    Ebből a nyomasztó közegből mindenképpen egy olyan valaki, aki frissen kerül a Scuderia kötelékébe és nem olasz mivolta révén kevésbé hathat rá az a sokat emlegetett Ferrari-nyomás.

    Autó továbbfejlesztése

    Az F1-75 remek aerodinamikai és motorikus alapokkal rendelkezik, amelynek az éve elején csak a megbízhatóság szabott gátat. Az év végére, ahogy elúszni látszott a bajnoki cím, úgy fejlesztették egyre kevésbé az autót, illetve a Spában bevezetett technikai direktíva talán őket érintette a legrosszabbul. Ez tehát összességében optimizmusra adhat okot a tifosiknak, hiszen a megbízhatósági gondokat engedik a szabályok kijavítni.

    Jövőre a legfontosabb, hogy megoldást találjanak a megemelt hasmagasságra és visszatérjenek a tavaly év eleji formájukhoz.

    Önmagában sem lesz könnyű feladata ez, mivel a Ferrarinak híresen gondjai szoktak adódni mind az év közbeni mind pedig a téli fejlesztésekkel is.

    Nehéz belpolitikai helyzet

    Nem túlzás azt állítani, hogy valamennyi F1-es csapatfőnök közül a Ferrari vezetője van a legnagyobb nagyító és a legnagyobb nyomás alatt. Meg is látszik a közelmúltban, 2013 óta a következő lesz a Scuderia ötödik csapatfőnöke, miközben a riválisoknál, a Mercedesnél és a Red Bullnál is ugyanaz az az ember állt a csapat élén ezen időszak alatt.

    A korábbiak veszte vagy a gyenge eredmény vagy pedig az volt, hogy összezördült a vezetőséggel. De 2019-ben egy komolyabb belpolitikai viszály után „fúrta ki” Binotto az addigi csapatvezető Maurizio Arrivabenet.

    Szóval a Ferrari csapatfőnökének nem csak a kívülről érkező kritikákkal kell majd megküzdenie, hanem a házon belüli rosszakaróival is.

  • Nem lesz ott minden versenyen jövőre Ricciardo

    Nem lesz ott minden versenyen jövőre Ricciardo

    Egy évtized után kényszerül kihagyni egy teljes F1-es idényt Daniel Ricciardo. Miután elvesztette a helyét a McLarennél régi otthonában, a Red Bullnál talált menedékre, de csak tartalékversenyzőként.

    Ricciardo hivatalosan is újra Vörös Bika lett és hazatért

    Az ausztrál lesz tehát az, aki alkalomadtán beugorhat majd Max Verstappen rendelkezésére. Ám nem lesz mindenhol elérhető, ugyanis kijelentette, hogy nem lesz minden versenyhelyszínen jelen, sőt a szezon felét fogja kihagyni.

    Még mindig versenyezni akarok, de személy szerint jó lesz majd egy kicsit távol lenni az utazástól meg úgy minden mástól is. Hogy részt fogok-e venni versenyhétvégéken? Las Vegasban természetesen, de Ausztráliában is értelemszerűen. Maximum viszont csak egy tucat verseny helyszínen lesz jelen.” – jelentette ki az ausztrál, vagyis Ricciardo csak a 24 futamosra tervezett idény felén fog rendelkezésre állni.