Szerző: Hegedűs Dávid

  • A balesete miatt nem támogatja tovább Grosjeant Gene Haas

    A balesete miatt nem támogatja tovább Grosjeant Gene Haas

    Sokáig készen állt Gene Haas arra, hogy az IndyCarba szerződő Romain Grosjeant a tengerentúlon is támogassa, ám a bahreini súlyos balesete mindent megváltoztatott.

    A francia pilóta a tavalyi Bahreini Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet, ami után az égési sérülései miatt ki kellett hagynia a szezon utolsó két versenyhétvégéjét. Már korábban biztossá vált, hogy sem ő sem pedig Magnussen nem marad a csaptatnál idénre. Grosjean számára így az IndyCar maradt, mint folytatás.

    Az F1-es főnöke Gene Haas egy igen érdekes dolgot árult el, nevezetesen úgy tervezte, hogy támogatni fogja Amerikában is a francia versenyzését, de aztán a baleset hatására elállt ettől a törekvésétől.

    „Megkérdezte, hogy az IndyCarban is szponzorálnánk-e majd őt, és én erre kezdetben nagyon nyitott voltam.” – kezdte Haas. „De ezután jött a balesete Bahreinben, nagyon boldog voltam, hogy akkor nem halt meg. Egy ennyire összetört autó esetében nem is lehetnék boldogabb, hogy túlélte.”

    „Van egy felesége és három gyereke, ezért azt mondtam neki, hogy nem adhatok pénzt neki arra, hogy kimenjen és megölje magát. Úgy éreztem, hogy otthon kell maradnia és a családjával kell törődnie. Egy hatalmas balesetet úszott meg, ha megértjük mi történt ott… Ha akkor az autó pár fokkal egyik vagy másik irányba elfordulva csapódik be, akkor nem tudott volna már kiszállni és nem élte volna túl. Elképesztő szerencséje volt.” – folytatta.

    „És a csapat is szerencsés volt. Nem tudnék az özvegye és a gyermekei szemébe nézni, egyszerűen nem menne. Csak ennyit mondtam neki, hogy ’na most otthon maradsz, nem segíthetek neked többé.’”. – zárta.

    Grosejant azonban ez sem tántorította el a folytatástól, ugyanis már az első IndyCaros tesztjén is túl van.

  • Räikkönen visszatérhet a Ferrarihoz: Ő lehet az egyik versenyző Le Mans-ban?!

    Räikkönen visszatérhet a Ferrarihoz: Ő lehet az egyik versenyző Le Mans-ban?!

    Miután a Ferrari bejelentette, hogy 2023-tól visszatérnek gyári csapatként a hosszútávú versenyzés csúcskategóriájába, rögtön meg is indultak a találgatások a lehetséges versenyzők kapcsán.

    Az olaszok a bejelentést rövidre vették, csupán annyit közöltek, hogy elkezdik hamarosan az LMH autó tervezését és a szükséges szimulációkat.

    Az autó nevét, pontos típusát, illetve a versenyzőket majd csak a jövőben fogják bejelenteni. Pilóták kapcsán viszont a bőség zavara jellemzi őket, hiszen a GT kategóriában állandó résztvevőik a 24 órás versenynek is.

    Gyári pilótákként ott van az olaszoknál többek között a Le Mans kategória győztes Alessandro Pierre Guidi, James Calado vagy éppenséggel Daniel Serra is. A hibrid autó(k) vezetésére azonban náluk szóba jöhet még a két jelenlegi F1-es versenyzőjük Charles Leclerc és Carlos Sainz, a monacói pedig nemrég elismerte, nagyon szívesen indulna Le Mans-ban.

    Azonban nem csak a jelenlegi versenyzőikhez is nyúlhatnak, hanem akár az Akadémiáról is beültethetnek versenyző(ke)t, például Callum Ilottot is, azonban Antonio Giovinazzinak is van tapasztalata a hosszútávú versenyekről.

    Egy másik, szintén reális jelölt lehet a csapat egykori versenyzője és utolsó F1-es világbajnoka Kimi Räikkönen is. A finn Jégember 2011-ben már Spanyolországban tesztelte a Peugeot Le Mans-autóját. Akkor ő maga úgy nyilatkozott, hogy nagy öröm lenne a számára a 24 órás versenyen való részvétel.

    „Nagyszerű lenne számomra indulni Le Mans-ban. De ha ott indulni akarsz, akkor néhány versenyen, amolyan tesztként részt kell venned. Trükkös lenne minden versenynaptárat összehangolni így.” – fogalmazott akkor.

  • A jövő héten mutatja be az új festését a Haas

    A jövő héten mutatja be az új festését a Haas

    A sorban utolsóként a Haas is előállt egy bemutató időponttal. Az amerikai istálló azonban csak a megújult festését fogja leleplezni március 4.-én.

    A csapat a hivatalos Twitter oldalán fedte fel a dátumot, és kiemelték, hogy csak a festést fogják bemutatni, míg magát az idei autót a VF-21-et várhatóan majd csak a teszten láthatjuk majd leghamarabb.

    Korábban már felmerült az új dizájn kapcsán, hogy a Racing Point rózsaszínjét örökölhetik meg a BWT jóvoltából, de azóta az osztrák bejelentette, hogy maradnak az Aston Martin partnerei, tehát Mick Schumacher és Nikita Mazepin első F1-es autója nem lesz rózsaszín.

    A bemutatót online lehet majd követni március 4.-én, magyar idő szerint reggel 9-kor.

  • Bajnoki cím nélkül csalódottan fog távozni a Honda

    Bajnoki cím nélkül csalódottan fog távozni a Honda

    Elég határozott és magas célokkal vág neki az utolsó F1-es idényének a Honda. A japánok kimondottan a bajnoki címét veszik célkeresztbe 2021-ben.

    A Red Bull idei autójának a bemutatóján beszélt az idei tervekről a japánok F1-es programjáért felelős vezetője.

    „Még nem értük el a legfőbb célunkat, hogy világbajnokok legyünk.” – kezdte Masashi Yamamoto. „A versenyzés a szenvedélyünk, és nem leszünk elégedettek, ha nem szerezzük meg a bajnoki trófeát. Így azt mondtuk, hogy akkor az új motort előre hozzuk 2022-ről 2021-re. Nagyon keményen fogunk dolgozni a Honda utolsó F1-es évében.”

    A Honda távozása után az osztrákok teljes egészében átveszik a motorprogramjukat, amelyet a saját központjukban fognak üzemeltetni, és erre építve 2025-től akár saját erőforrással is előállhatnak majd.

  • Vasseur: Idén jobb lesz a Ferrari motor

    Vasseur: Idén jobb lesz a Ferrari motor

    Tegnap mutatta be a C41-es kódjelű autóját az Alfa Romeo gárdája. A bemutató után a csapatfőnök Frederic Vasseur interjút adott az olasz Autosprintnek, amelyben az idei lehetőségekről beszélt.

    Az olaszok autóján nem csak az orrkúp lesz új, hanem bennük is dobog majd a Ferrari vadiúj erőforrása, amitől sokat várnak az Alfa Romeo házatáján.

    „A Ferrarival való együttműködés remekül megy. Intenzív és hosszú egyeztetéseink voltak velük a tél folyamán a tavalyi évről, amikor nem igazán végeztek megfelelő munkát a motorral. Most már jó úton járunk a motorral, úgy hiszem, hogy az ő részükről talán sikerült a tavalyi problémák nagy részét megoldaniuk. A kölcsönös együttműködésünk pedig így csak egyre jobb és jobb lesz.” – magyarázta Vasseur.

    A francia csapatfőnök azt viszont tagadta, hogy a Haas-Ferrari kapcsolathoz hasonlóvá alakulnak az ő viszonyuk. Mint ismert, a Haas és a maranelloiak tovább fűzték a kapcsolatukat, ugyanis a költségcsökkentés jegyében számos Ferraris alkalmazottat csoportosítottak át a Haas alkalmazásába, akik Maranelloban fognak dolgozni az amerikaiak autóján.

    „Csak egy-két elemet veszünk át a Ferraritól, nem többet. Nem ez a kulcspontja az együttműködésünknek, hanem hogy kölcsönösen tanulhatunk egymástól a lehetőségek adta kereteken belül.” – tette hozzá.

  • Súlyos büntetést kapott a Covid-protokoll megsértéséért Chip Ganassi

    Súlyos büntetést kapott a Covid-protokoll megsértéséért Chip Ganassi

    A legendás amerikai csapattulajdonos súlyos szankcióban részesült, amiért megsértette a NASCAR Covid-előírásainak egyik pontját.

    Chip Ganassi vezeti a róla elnevezett NASCAR csapatot, amelyet Kurt Busch és Ross Chastain alkot idén. A hétvégén rendezték meg az idei NASCAR idény második fordulóját Daytonában, ahol ő maga is jelen volt. Csak hogy Ganassi a pálya területére egy nem létfontosságú személyt is vitt magával. Ezzel megsértette a szabálykönyv 12.8.1.b-s pontját, amely tiltja a nem kulcsfontosságú személyek belépését a NASCAR buborékjába.

    A széria vezetősége ezért a szabályszegésért a soron következő miami-i fordulóról kitiltotta a csapatfőnököt, emellett pedig 30 ezer dolláros büntetést is fizetnie kell. A büntetés a csapatát nem érinti.

  • Albers: Szervezetlen a Red Bull és hiányzik belőlük a profizmus

    Albers: Szervezetlen a Red Bull és hiányzik belőlük a profizmus

    A korábbi holland Forma-1-es pilóta szerint van több csapat is, aki sokkal jobban szervezett és sokkal profibb, mint a Red Bull.

    Christijan Albers a holland De Telegraaf podcastjában beszélt a Red Bull jelenlegi helyzetéről. Szerinte az energiaitalosok óriási kockázatot vállaltak a motorbefagyasztással.

    „Jelen pillanatban ők maguk úgy gondolják, hogy a fejlesztések befagyasztása remek megoldás. Csak ha a Honda motor rossz lesz, akkor ismételten elkezdenek sírni. És akkor mit fognak csinálni? A Red Bullnak komoly problémája is lehet ebből, mert 2025-ig akkor nem fejleszthetnek rajta.” – figyelmeztetett.

    A Minardi és a Spyker korábbi versenyzője szerint ez egy újabb jel, ami a profizmus hiányát mutatja a legfőbb riválisaihoz képest.

    „Más csapatoknál, mint például a Mercedes, láthatjuk, hogy sokkal nagyobb profizmus jellemzi őket. Úgy érzem, a Red Bullnak rendbe kellene hoznia a belső struktúráját. A kommunikációjuk sem jó, láttuk a Verstappen záradékival kapcsolatos megnyilatkozásukat. Őszintén megvallva, szerintem Horner maga sem tudja, hogy mi van Verstappen szerződésében.” – tette hozzá.

  • Jordan szerint a McLaren párosa erősebb lesz, mint az Aston Martiné

    Jordan szerint a McLaren párosa erősebb lesz, mint az Aston Martiné

    Idén is izgalmas középmezőnybeli csatára van kilátás, leginkább a harmadik helyért lehet komoly harc. A bronzéremre a tavalyi évhez hasonlóan ismételten a McLaren és az Aston Martin pályázhat komoly eséllyel.

    Mindkét csapat átalakuláson esett át pilóta fronton, Wokingban Carlos Sainz helyére Daniel Ricciardo érkezett, míg az Aston Martinnál a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel vette át a Red Bullhoz távozó Sergio Pérez helyét.

    Hogy e két csapattól mit lehet várni, arról eltérő vélemények vannak:

    „Nagyon hiszek mindkét csapatban. A McLaren a helyes lépét lépte meg a Mercedes motorral, az Aston Martin pedig Sebastian Vettellel választott jól, akinek most be kell bizonyítania, hogy a Ferrari az elmúlt években alulértékelte őt.” vélekedett Ralf Schumacher.

    „Vettelnek idén teljesítenie kell, és meg kell vernie Strollt. Lance tud gyors lenni, de hiányzik belőle a kiegyensúlyozottság. A McLarent pilóták tekintetében jobbnak látom most, Ricciardo a mezőny egyik legjobbja, míg Norris egy elképesztő tehetség.” – egészítette ki a német mondandóját Eddie Jordan.

  • Egy kérdés, ami még Räikkönen arcára is mosolyt csalt

    Egy kérdés, ami még Räikkönen arcára is mosolyt csalt

    Hétfői autóbemutatója előtt egy játékra invitálta a három versenyzőjét az Alfa Romeo. Kimi Räikkönen, Anotnio Giovinazzi és Robert Kubica a „Mikor … utoljára?” nevű jópofa játékon vettek részt.

    A pilóták mindannyian azokra a kérdésekre keresték a választ, amelyek arra tértek ki, hogy bizonyos dolgokat mikor csináltak utoljára.

    A trió arra válaszolt többek között, hogy mikor aludtak utoljára nyolc óránál többet, mikor nevettek legutóbb, mikor énekeltek utoljára egy F1-es autóban, valamint, hogy mikor érezte utoljára fájdalmat. Utóbbinál a Jégember hangos nevetések közepette megjegyezte, hogy minden reggel így ébred.

  • Rejtélyes élete volt a Forma-1 egyetlen nyíltan meleg versenyzőjének

    Rejtélyes élete volt a Forma-1 egyetlen nyíltan meleg versenyzőjének

    Rejtélyes és titokzatos életet élt a Forma-1 egyetlen – mindenki által tudott – meleg versenyzője. A brit Mike Beuttler a 70-es évek elején a sportág legnagyobbjai ellen versenyezhetett, majd egyszer csak eltűnt.

    Beuttler 1971 és 1973 között indult a Forma-1-ben, ám az utáni élete rejtélyes, ugyanis élete utolsó 14 évéről még a legközelebbi barátai sem tudtak semmit, ők is csak 1988-ban, a családtól értesültek a brit haláláról, aki 48 évesen AIDS-ben halt meg.

    A sors furcsasága, hogy pont abban a korszakban volt tagja az F1-nek, amikor a versenyzők – James Hunt vezetésével – híresen nőcsábászok voltak, és ezt nem is rejtették véka alá. Emiatt akkoriban igencsak kitűnt egy versenyző a homoszexualitásával, főleg mert nem voltak még a Racing Pride-hoz hasonló szerveződések, amit 2019-ben indítottak útjára.

    Hogy milyen ember is volt ő maga, arra egykori barátja és újságíró Ian Phillips beszélt a BBC Sport-nak.

    „Mike mindent kiadott magából a pályán, nem volt egy fényes tehetség, de nagyon keményen dolgozott. Én tisztában voltam azzal, hogy meleg, de az én világomban ez nem számított.” – emlékezett vissza.

    Beuttler számára viszonylag egyenes út vezetett a száguldó cirkuszba, hiszen a Formula 3-ban szép sikereket ért el a 60-as évek végén, majd a Formula 2-ben is tudott futamot nyerni. Phillips még az F2-es korszakában találkozott vele.

    „Elég csendes volt, főleg Hunthoz vagy Mike Hailwoodhoz képest. Hihetetlenül barátságos srác volt, de belül nagyon komoly elhatározásai voltak, és véresen komolyan vette a versenyzést.”

    Olyannyira komolyan, hogy a versenytársak szemében egy nagyon kemény és agresszív versenyző volt, aki nagyon nem szerette, ha megelőzték. Minden úton-módon igyekezett megakadályozni, hogy elmenjenek mellette, olykor már a szabályosság határain is túl. A társai így csak a ’Blocker’, vagyis a blokkoló, feltartó becenévvel ruházták fel.

    Beuttler számára pedig a bemutatkozást az 1971-es Brit Nagydíj hozta el, ahol egy privát March autóval állhatott rajthoz. A versenyzői karrierjét a tőzsdeügynök barátja finanszírozta, őt magát egy félgyári March pilótának is lehetett nevezni. A Kanadai Nagydíjon pedig a gyári csapat színeiben is indulhatott Niki Lauda és Ronnie Peterson csapattársaként. A karrierje többi versenyét privát autóval teljesítette.

    „Talán nem állt készen a Forma-1-re, amikor bemutatkozott, de remek csapat támogatta őt. Ezt az ambícióival kompenzálta, minden egyes alkalommal amikor kimászott az autóból szakadt róla a víz, és kidülledtek a szemei.” – folytatta Phillips.

    Két futam kivételével az 1972-e szezont is végig teljesítette, de a legsikeresebb idény 1973-volt számára. Ekkor érte el a legjobb eredményét, egy hetedik helyet a Spanyol Nagydíjon. Összesen ötször végzett karrierje alatt az első tízben, de mivel akkoriban csak az első hat kapott pontot, így pont nélkül ért véget a pályafutása. 1973-ban kitört az Egyesült Királyságban az olaj válság, a csapatának nem volt pénze a folytatásra, ő maga pedig 34 évesen végleg visszavonult a versenyzéstől.

    Embed from Getty Images

    A visszavonulása után az Egyesült Államokban telepedett le, San Franciscoban és Los Angelesben töltötte a legtöbb idejét. Amerikai élete azonban a mai napig rejtély és nem tisztázott, de a jelentések szerint az üzleti életben találta meg a számításait.

    „Úgy sejtem, hogy melegként jóval könnyebb volt élnie azt az életet, amit szeretett volna Amerikában, mert Londonban még nagy titok volt a homoszexualitás. Talán megakarta találni a saját generációját, akikkel szabadon és nyitottan élhet. De az F1 után teljesen eltűnt. Nem tudom, volt-e valaki, a családján kívül, aki kapcsolatba lépett vele. 1988 december 29.-én kaptam egy hívást ismeretlen számról. Ennyit mondtak a telefonba: ’Mike Beuttler nővére vagyok, és szomorúan tudatom, hogy ő Los Angelesben AIDS-ben meghalt.’ Olyan remek pasas volt…” – zárta az emlékezést.

    Beuttler homoszexualitásáról mindenki tudott a paddockban, de sosem kapott negatív megjegyzéseket másoktól. Mindenki elfogadta a másságát. A halála óta – részben ő miatta is felbátorodva – számos motorsportban versenyző coming out-olt és vállalta fel a homoszexualitását. Ilyen például a korábbi Le Mans kategória győztes Danny Watts, de a W Series-ben is volt ilyen versenyző Abbie Eaton személyében.

    Beuttler örökségekének tulajdonítható a Racing Pride nevű szervezet, akiknek célja, hogy támogassa a nyíltan homoszexuális versenyzőket. Ennek társalapítója Richard Morris, aki szintén autóversenyző volt, nagykövete pedig az Aston Martin sajtófőnöke Matt Bishop.

    Embed from Getty Images