Szerző: Hegedűs Dávid

  • Pirosba öltözött a Mercedes idei biztonsági és orvosi autója

    Pirosba öltözött a Mercedes idei biztonsági és orvosi autója

    Először a Forma-1 történetében két cég is biztosítja a biztonági autót. A Mercedes és az Aston Martin is egyedi festéssel mutatkozott be. Utóbbiról már idő előtt kiszivárogtak a képek, most pedig a Mercedesről is lehullott a lepel.

    A német cég a kezdetek kezdete óta ezüst színben pompázott, mint a biztonsági, mind pedig az orvosi autójukkal. Leszámítva a tavalyi Toszkán Nagydíjat, ahol a Ferrari jubileumi futama előtt tisztelegve öltötték fel a vörös színt.

    Idén azonban már az állandó festés lesz majd a piros szín. Mind a Mercedes-AMG GT R, mind pedig az orvosi autóként használt Mercedes-AMG C63 S Estate modell új színe az élénk vörös, amely elsősorban az autók láthatóságát hivatott fokozni, mind ezek mellett pedig a biztonsági autó új partnerét, az amerikai kiberbiztonsági vállalatot, a CrowdStrike-ot is hivatottak képviselni.

    Mindkét biztonsági autót Bernd Mayländer fogja vezetni, akárcsak az orvosi autók esetében Alan van der Merwe.

  • Alpine: Sem Alonso, sem Ocon nem fog indulni Le Mans-ban egy darabig

    Alpine: Sem Alonso, sem Ocon nem fog indulni Le Mans-ban egy darabig

    Az elmúlt években Fernando Alonso rendszeres résztvevője volt a legendás 24 órás viadalnak, amit 2018-ban és 2019-ben is meg tudott nyerni. Az Alpine vezérigazgatója azonban kizárta, hogy ő. illetve Esteban Ocon a közeljövőben indulna Le Mans-ban.

    Laurent Rossi, az Alpine igazgatója azzal indokolta a két versenyző távolmaradását, hogy csak és kizárólag a gárda F1-es sikereire fognak összpontosítani.

    „Jelen pillanatban csak és kizárólag a Forma-1-re összpontosítanak. Rengeteg munka áll előttük.” kezdte. „Nem zárjuk ki, hogy egyikük valamikor valamilyen körülmények közepette részt vegyen, de egyelőre nem szeretnénk kombinálni a két szériát. Nem engedhetjük, hogy elterelje ez a figyelmüket, ha ez megvalósítható lenne, akkor fontolóra vennénk, de jelen pillanatban semmi ilyesmi terv nincs.”

  • Az FIA elnöke sincs elragadtatva Mazepin viselkedésétől

    Az FIA elnöke sincs elragadtatva Mazepin viselkedésétől

    Nikita Mazepin ugyanakkor fog debütálni a Forma-1-ben, mint a Formula 2 bajnoka és Michael Schumacher fia Mick Schumacher. A téli szünetben azonban mégis többször került reflektorfénybe az orosz, de nem túl pozitív kontextusban.

    Mazepint vádolták már zaklatással, majd egy videó miatt alakult ki botrány körülötte. Ezek mind rontottak a megítélésén, amit csak tovább tetézett az a tény is, hogy az apja tehetős támogatója lett a Haasnak.

    A botrányok miatt az FIA majd elbeszélget a mezőnnyel Bahrein előtt. Mag az FIA elnöke is rossz szemmel nézte a fiatal cselekedeteit.

    „Hogy tisztán fogalmazzak, nem örülök a kialakult helyzetnek. Kapott egy figyelmeztetést, hogy ha újra történik egy ilyene eset, akkor annak súlyos következményei lesznek. Remélem megtanulta a leckét.” – nyilatkozta Jean Todt a Cambridge Union videóinterjújában.

    A francia azonban a képességeit nem kérdőjelezi meg.

    „Bármelyik versenyző, aki eléri a 40 szuperlicensz pontot vezethet Forma-1-ben. Márpedig Mazepinnek megvannak a pontjai. Szóval miért ne versenyezhetne a Forma-1-ben? Ez diszkrimináció lenne. Az egyetlen ok, ami megakadályozhatná ebben, hogy ha nem lennének meg a pontjai, ami viszont nem áll fent.”

  • Idénre is készült egy szupertrükkel a Mercedes

    Idénre is készült egy szupertrükkel a Mercedes

    Nem fedte fel minden újítását a Mercedes a W12 bemutatásakor. Erről a csapatfőnök Toto Wolff beszélt, aki elmondta, idénre is készültek egy meglepő trükkel, megoldással.

    A Forma-1 világát tavaly valósággal sokkolta a téli teszteken a Mercedes a DAS rendszerrel, ami egyedi és forradalmi megoldás volt a száguldó cirkuszban. Ennek szabályosságát a riválisok sokáig megkérdőjelezték, végül az FIA zöld utat adott neki, de csak 2020-ra, így ez már idén nem használható majd.

    A címvédő gárda a bemutatókor még az új padlólemezét sem fedte fel, de az elmondásuk alapján nem csak az van idénre a tarsolyukban.

    „Nem akartunk túl sokat mutatni a versenytársainknak. Nem szerettük volna, hogy ha a mi megoldásunkhoz hasonló dolgokat próbálgatnának a szélcsatornáikban, ez néhány plusz hetet ad nekünk.” – fogalmazott James Allison technikai igazgató.

    A csapatfőnök pedig egy újabb megdöbbentő megoldásra utalt.

    „Természetesen a bemutatókor elrejtettük az új szupertrükkünket. Elámultok majd rajta, amikor meglátjátok.” – vetítette előre sejtelmesen Wolff a motorsport.com holland kiadásának.

  • Milliókkal tartozik Péreznek egyik volt támogatója

    Milliókkal tartozik Péreznek egyik volt támogatója

    A csapatváltása után idén már a Red Bull szerelésében készülhet Sergio Pérez. A mexikói a mezőny egyik legkapósabb pilótájának számít, mivel hatalmas tapasztalata, kiegyensúlyozottsága és tehetős támogatói is vannak.

    Egyik korábbi szponzorával azonban komoly nézeteltérése akadt. A mexikói saját elmondása szerint a Pemex cég idő előtt és rosszhiszeműleg felmondta a megállapodásukat ezért ő maga most 2,8 millió dollárt szeretne látni tőlük.

    Pérez ezért bírósághoz fordult, ám a pénzigényt elutasították, mivel mindkét fél fellebbezett egy korábbi döntés ellen.

    A mexikói tavaly történelmet írt, hiszen megszerezte élete első Forma-1-es futamgyőzelmét, és a Red Bullnál pedig csak tovább emelheti az ázsióját.

  • Ilyen lesz az Aston Martin biztonsági és orvosi autója

    Ilyen lesz az Aston Martin biztonsági és orvosi autója

    Kiszivárgott képeken lehet megtekinteni a Forma-1 első Aston Martin által biztosított biztonsági, valamint orvosi autóját.

    A Reditten és a Twitteren is kiszivárogtatott képein látható, hogy a biztonsági autó a Vantage legújabb modellje lesz, ami 528 lóerős és V8-as turbó motorral rendelkezik.

    Az orvosi autó pedig egy DBX SUV modell lesz, amelynek a végsebessége elérheti a 291 km/h-t órát is. Az autóban fellelhető lesz két tűzoltó készülék, valamint egy defibrillátor is.

    Az új modelleket a március 12.-14.-e közötti bahreini teszten fogják először élesben bevetni.

    Aston Martin Safety Car and Medical Car from r/formula1

  • Szakított legfőbb bizalmasával és menedzserével Lewis Hamilton

    Szakított legfőbb bizalmasával és menedzserével Lewis Hamilton

    Nem sokkal a 2021-es F1-es szezon kezdete előtt elvesztette az egyik legfőbb emberét Lewis Hamilton. A hétszeres bajnok ugyanis szakított azzal a Marc Hynes-szal, aki jó barátja és egyben menedzsere is volt.

    A 43 éves Hynes – aki korábban brit Formula 3-as bajnok volt – számított Hamilton legmegbízhatóbb emberének, ugyanis ő kezelte a címvédő üzleti és logisztikai ügyeit, emellett pedig a Project 44 menedzsment vállalat vezetője is volt egyben. Kettejük  szakmai együttműködése hét évvel ezelőtt kezdődött, amikor Hamilton elbocsájtotta az akkori menedzserét Simon Fullert.

    A szakítás oka nem tisztázott, de valószínűsíthető az, hogy Hamilton csak egy évre kötelezte el magát a Forma-1-be – amely tárgyalásokat személyesen intézte, Hynes nélkül – ezért a további F1-es szereplése kétségessé vált, ez pedig Hynes eddig szerepére is hatással lehetett.

    Egy Hamiltonhoz közelálló forrás szerint az elválás barátságos volt.

    „Marc otthagyta a Project 44-et, hogy más lehetőségeket keressen magának a motorsportban, Lewis pedig minden jót kívánt neki és tudja, hogy a következő kihívásának is annyira értékes lesz, mint a P44-nek. Lewis nagyon hálás volt neki minden támogatásért, amit kapott tőle az elmúlt években mind emberileg mind pedig üzletileg, hogy segítette felépíteni a vállalkozását. Ezen időszak alatt Lewis négy bajnoki címet nyert és számtalan rekordot döntött meg, és ezen sikereknek Marc is részese volt. Fiatal koruk óta jól ismerik egymást, elsősorban barátok voltak, és csak másodsorban voltak üzleti partnerek. Szóval üzletileg külön folytatják, de barátok maradtak.”

    Embed from Getty Images

  • Felkeltette a Forma-1 a Porsche érdeklődését

    Felkeltette a Forma-1 a Porsche érdeklődését

    A Porsche, valamint az anyavállalata a Volkswagen Csoport érdeklődést mutat a Forma-1-be való belépésre – számolt be róla a BBC.

    Az már biztos, hogy 2025-ig nem érkezik új motorszállító a Forma-1-be, a továbbiakat pedig nagy mértékben meghatározza az akkortól érvénybe lépő új motorszabályok.

    A Forma-1 eltökélt szándéka, hogy a jövőben egyre inkább fenntartható üzemanyagokat használjanak, amiket már a csapatok meg is kaptak tesztelésre. A Porsche Motorsport alelnöke számára pedig igencsak vonzóak az ilyen irányok.

    „Nagyszerű lenne, ha a fenttarthatósági kérdések – például az e-üzemanyagok bevezetése – fontos szerepet játszanának ebben a döntésben. Amennyiben ezek a törekvések biztossá válnak, a VW Csoportnál kiértékeljük az ezekben rejlő lehetőségeket és megvitatjuk a további lépéseket.” – fogalmazott Fritz Enzinger.

    „A Porsche és a Volkswagen AG figyelemmel követi a releváns versenysorozatok folyamatos változásait. Ez igaz a Forma-1-ben 2025-ben érkező új hajtásláncokra is.” – tette hozzá.

    A forrás pedig azt a kérdéskört is taglalgatt, hogy melyik csapatok jöhetnének szóba, mint lehetséges partnerek. Ami valószínűsíthető, hogy ha a VW Csoport az F1-be lépés mellett teszi le a voksát, akkor vagy Porsche, vagy az Audi lesz majd a vállalat képviselője. Ugyanakkor egy esetleges gyári csapat indítását sem tartják kizártnak.

    Korábban arról szóltak a hírek, hogy a cég három F1-es csapattal folytatott megbeszéléseket a nem túl távoli jövőt illetően, ezek a Red Bull, a McLaren és a Williams voltak.

    A Red Bullnál merült fel talán a nevük a legkomolyabban, ám végül tagadták a bikások, hogy az Audival lépnek partnerségre, noha egy újonnan belépő számára igencsak vonzó lehet a sikeresség tekintetében a Red Bull. Arról sem szabad ugyanakkor megfeledkezni, hogy az osztrákok jó eséllyel saját motorral vágnak majd bele az új korszakba.

    A Williams esetében a nemrég kinevezett ügyvezető Jost Capito személye lehet a kulcs az üzletben, hiszen a német szakember több éven keresztül volt a Volkswagen Csoport ügyvezetője, de a 90-es években állt a Porsche alkalmazásában is.

    A McLaren is hasonló indokkal jöhet szóba, ott a csapatfőnök Andreas Seidl tudhatott sikeres karriert a Porsche kötelékében. Emellett még Stefano Domenicali, mint a Forma-1 új vezetője is bevonzhatja az óriást, hiszen ő volt az, aki a Volkswagen Csoport számára készített korábban egy tanulmányt, az F1-es projekt megvalósíthatósága kapcsán.

  • Bahreinig nem fogja beindítani a Ferrari motort a Haas

    Bahreinig nem fogja beindítani a Ferrari motort a Haas

    Günther Steiner az amerikai Haas csapat csapatfőnöke elmondta, hogy a jövő heti bahreini tesztig nem fogják beindítani az autójukban az erőforrást.

    A Haas idei autója – amiről a festést már bemutatták – jelentős részben Olaszországban készül. Ám az európai utazási korlátozások miatt, így a csapat az elkészült elemeket az Egyesült Királyságban szereli össze. Ám a korlátozások miatt a Ferrari olasz mérnökei nem tudnak jelen lenni.

    „Az új autónkat majd csak Bahreinben fogjuk először beindítani, a teszt hetén. A koronavírus miatti intézkedése következében a Ferrari embereinek karanténba kellene vonulniuk. Így amit tudunk mi magunk összerakunk, a motort pedig majd Bahreinben indítjuk be.” jelentette ki Günther Steiner a Sport Bild-nek.

    „Ez azt jelenti, hogy az autónk csak akkor lesz teljesen kész, mielőtt kihajtunk vele a pályára. Ezek egyike sem ideális, de nekünk most sokat segít az, hogy rengeteg alkatrészt veszünk át a 2020-as autóból, mint például a sebességváltót is. Egy ilyen egy évvel ezelőtt sokkal kockázatosabb lett volna.” – tette hozzá.

  • Lesz negyedik évadja is a Drive to Survive-nak

    Lesz negyedik évadja is a Drive to Survive-nak

    Hivatalosan is bejelentették, hogy lesz negyedik évadja is a Netflix Forma-1-es dokumentumsorozatának, a Drive to Survive-nek.

    2018-ban forgatott először a Netflix a Forma-1-es paddockban, bemutatva a világ számára a színfalak mögötti történéseket. Kezdetben csak 8 csapat adta beleegyezését, majd a következő esztendőben már a Ferrari és a Mercedes is beengedte a kamerákat.

    A sorozat hamar népszerű lett, és a sikereket látva a streming szolgáltató az azt követő években is elkészítette az évadját. Most pedig már a harmadik megjelenése előtt bejelentették, hogy az idei év történéseit is rögzíteni fogják.

    Hogy mikor érkezhet majd a negyedik évad, arról nem ejtettek szót, de ha az eddigi megjelenéseket vesszük figyelembe, akkor jó eséllyel 2022 márciusa környékén érkezhet majd a Netflixre az új évad.

    A harmadik évad pedig március 19.-én érkezik majd a platformra.