Szerző: Hegedűs Dávid

  • de la Rosa: Sainz előbb lesz dobogón, mint Alonso

    de la Rosa: Sainz előbb lesz dobogón, mint Alonso

    A spanyolok korábbi F1-es pilótája Pedro de la Rosa a szezont megelőzően két honfitársa idényét igyekezett előre vetíteni. Az 50 éves ex-pilóta szerint egyértelmű, hogy a fiatalabbik spanyol fog hamarabb dobogóra állni idén.

    Mind Sainz mind pedig Alonso esetében a változásról szól 2021. A kétszeres bajnok két év kihagyás után tér vissza, míg Sainz pedig a Ferrarinál kezdi meg az első idényét.

    Egyelőre nehéz megjósolni azt, hogy melyik spanyol lehet idén a jobb, de a Mclaren volt pilótája megpróbálta megjósolni, hogy melyikük lesz hamarabb pódiumon.

    „Akármit is fogok mondani, egyikük úgyis mérges lesz rám, de megpróbálok a lehető legobjektívabb lenni, így azt mondom, hogy Carlos lesz az.” kezdte a DAZN televízió szakértője.

    „Nem akarok nyomást helyezni rá, mert a Ferrainál az már alapból nagyon nagy. Carlos talán idén egynél többször is dobogóra állhat majd a Ferrarival, és hamarabb, mint Alonso. Legalábbis ez lenne a normális.” – folytatta.

    Noha nem akar nyomást helyezni a fiatalabbik Sainz vállára, de azt hozzátette még, hogy elég rossz lenne, ha Alonso mögött végezne a pontversenyben.

    „Carlos annál a Ferrarinál van, amelyiknek mindig harcolnia kell a világbajnoki címért. Másfelől viszont Fernando is olyan csapatnál van, amely időről időre szintén harcban volt már bajnoki címekért. Szerintem, ha Carlos Fernando mögött végezne az összetettben az egy nagyon rossz jel, azt jelenti, hogy a Ferrari megint számos hibát követett el. Nagyon optimista vagyok, hogy a Forma-1 egy ciklikus sport, volt egy Red Bull-éránk, Mercedes-éránk és a ciklus előbb vagy utóbb a Ferrarihoz fog érni. Úgy vélem, hogy Carlos most a jó helyen van, jó időben.” – vélekedett.

  • Hamilton keményen kritizálta a Vatikán döntését

    Hamilton keményen kritizálta a Vatikán döntését

    A Vatikán nemrégiben hirdette ki, hogy a katolikus egyház a jövőben nem fogja áldását adni az azonos neműek házasságára.

    A Forma-1 címvédője Lewis Hamilton, aki hithű katolikus, egy Instagram posztban fejezte ki támogatását Elton John irányába, aki a bejelentés után erőteljesen elítélte a Vatikán lépését.

    Az énekes a következő üzenetet címezte a Pápa és a Keresztény Egyház irányába:

    „Hogyan tagadhatja meg a Vatikán a meleg házasságok megáldását, csak mert ’bűnösek’, miközben milliókat fektetnek be a Rocketman filmbe, amely a Daviddel kötött házasságom boldogságáról szól?

    Ezzel összhangban a hétszeres bajnok pedig elfogadhatatlannak nevezte:

    „Szolidaritásomat fejezem ki Eltohn John és az egész LMBTQ+ közösségnek ebben az ügyben. Elfogadhatatlan a mai korban, hogy bárki előítéletekkel és diszkriminációval kell, hogy szembesüljön amiatt, akit szeret, különösen Isten nevében, aki mindenkit egyformán szeret.”

    „Elképesztően szomorú, hogy sokan most úgy fogják érezni, hogy választaniuk kell a hitük és a valódi önmaguk között, azt akarom, hogy a követőim tudják, hogy kiállok mellettetek és támogatlak benneteket, megérdemlitek a boldogságot. A szerelem az szerelem, ne hagyjátok, hogy ezt bárki is másként mondja nektek.”

  • Változatlan pilóta négyessel indul idén a WTCR-ben a Lynk & Co.

    Változatlan pilóta négyessel indul idén a WTCR-ben a Lynk & Co.

    A Lynk & Co. bejelentette, hogy idén is ugyanazzal a négy versenyzővel állna rajthoz a Túraautó Világkupában, mint akikkel tavaly indultak.

    A szabályok adta lehetőséget kihasználva a kínaiak négy versenyzőt indítanak csatában két csapat színeiben, céljuk pedig nem is lehet más, mint a címvédés.

    A felosztás értelmében a címvédő – aki egyben a legfiatalabb bajnoka is a sorozatnak – a Cyan Racing Lynk & Co színeiben fog indulni. Csapattársa pedig a nagybátyja Yvan Müller lesz, aki idén megcélozhatja az ötödik bajnoki címét is a szériában.

    A másik csapatban is egy bajnok lesz található Thed Björk személyében, akinek a társa a tavaly remek újonc évet tudó uruguayi Santiano Urrutia lesz.

    A WTCR 2021-es, hat futamos idénye júniusban a Nürburgringen veszi kezdetét.

  • Filmes napot teljesített a Mercedes Bahreinben

    Filmes napot teljesített a Mercedes Bahreinben

    A Mercedes csapata úgy döntött, hogy amolyan plusz egy tesztnapként felhasználja a filmes napon megtehető 100 km-t.

    A szezon előtti tesztek után is pályára gurult a címvédő Mercedes Bahreinben. A németek nehézkesen kezdték az idényt, számos gonddal szembesültek, elsősorban az ideges viselkedése miatt.

    Erre reagálva döntöttek úgy, hogy filmes nap keretében tesznek meg még pár kilométert az idei autójukba.

  • Helmut Marko az Astonról: A második Mercedesnek is ugyanolyan problémái voltak

    Helmut Marko az Astonról: A második Mercedesnek is ugyanolyan problémái voltak

    A Red Bull Racing tanácsadója Helmut Marko továbbra is a Mercedest tekinti elsőszámú erőnek, miközben az Aston Martinnál ugyanazt a gondot látja.

    Kiváló teszten van túl Max Verstappennel és Sergio Pérezzel a Red Bull. Az energiaitalosok erős és megbízható teljesítményt nyújtottak, miközben a legfőbb riválisuk a Mercedes csak szenvedett. A címvédő technikai gondok miatt rengeteg pályaidőtől esett el.

    De nem csak a gyári Mercedes, hanem a -legszorosabb – partnercsapatuk az Aston Martin is sok gonddal nézett szembe. Marko szerint pedig mindkét gárda ugyanaz miatt szenvedett.

    „A második Mercedes, vagyis az Aston Martin is ugyanazzal a gonddal küszködött az erőátviteli oldalon. A Mercedes egy nagyon erős csapat, és még tizennégy nap hátra van az első versenyig. Feltételezhetjük, hogy addigra ezeket a problémákat nagyrészben meg fogják oldani.” vélekedett Marko.

  • Olasz sajtó: Verstappen és a Red Bull tekinthető esélyesnek

    Olasz sajtó: Verstappen és a Red Bull tekinthető esélyesnek

    A legnagyobb olasz sportlapok kielemezték a bahreini teszt eredményeit és arra a megállapításra jutottak, hogy idén fordul a kocka, a Mercedesnek kell üldöznie a Red Bullt.

    A háromnapos bahreini teszt egyik tanulsága, hogy a Red Bull nagyon gyorsnak tűnik, miközben a címvédő Mercedes szenvedett a technikával, ők tették meg a legkevesebb kört a csapatok közül. De vajon ez elég arra, hogy a Milton Keynes-i gárda élesben is hasonló eredményekre legyenek képesek? Olaszországban már választ adtak erre.

    „Az utolsó tesztnap megmutatta, hogy Verstappen és a Red Bull a legnagyobb esélyesei, hogy megnyerjék a szezon első futamát. A Mercedesnek és Hamiltonnak nehéz évkezdetük volt, a legrosszabb az elmúlt nyolc évben. Hamilton és a Mercedes mérnökei jól tudják, hogy a csapat nagy erőssége mindig is a stabil hátsó rész volt, most azonban ezt felül kell vizsgálniuk.” – olvasható a Gazzetta értékelésében.

    „Nem tudja úgy vezetni az autót, ahogy szeretné mivel az autó már jobban illeszkedik Bottas vezetési stílusához. Nem véletlen, hogy Hamilton az elmúlt napokban számtalanszor megpördült. A Red Bull viszont tökéletes kasztnit épített és a Honda is talált némi plusz erőt. Ezt tükrözi Tsunoda második helye is.”

    Egy másik olasz lap, a Corriere dello Sport szerint pedig a ’Red Bull szárnyakat ad’ szlogen igenis helyénvaló most.

    „A csapat kitárta szárnyait. A Honda motor, a pilóták, az autó fejlesztési kapacitása, a múlt. Ezek mind azt a tényt mutatják, hogy új esélyesünk van 2021-re. Verstappen ideje nem volt különleges, jóval lassabb volt, mint tavaly ugyanezen a pályán, de az időket akkor sem szabad figyelmen kívül hagyni. Persze most csak a tesztek eredményét tudjuk figyelembe venni, de a számok magukért beszélnek. Nehéz most megérteni, hogy hol is van pontosan a Mercedes. Rengeteg problémával néztek szembe, ráadásul az Aston Martin is ugyanazokkal a gondokkal küzdött a Mercedes motorjuknál. Azonban azt tudjuk, hogy a németek szeretnek rejtegetni dolgokat. Emiatt pedig a bahreini Q3-ig nem lesz valódi képünk a Mercedesről.” – írták.

    Az olasz Sky is az energiaitalosokat nevezte meg a nyitófutam esélyeseinek.

    „Az egyértelmű, hogy a Red Bull építette a télen a legjobb karosszériát. Nem egészen tiszta most, hogy hol is áll a Mercedes, de néhány nehézséggel azért szembesültek. Az utolsó napon a németek autója nagyon instabilnak tűnt és nehezen találták meg az autó ideális egyensúlyát.”

  • Ricciardo máris otthon érzi magát a McLarennél

    Ricciardo máris otthon érzi magát a McLarennél

    Véget értek a tesztek és a McLaren új igazolása, Daniel Ricciardo pedig már tűkön ülve várja a március 28.-ai szezon kezdetet.

    Kétségkívül Daniel Ricciardo teljesítménye volt az egyik legmeggyőzőbb a szezon előtti teszt során, miközben a McLaren megbízhatóan teljesített és mozgott. Az ausztrál és a csapattársa Lando Norris összesen 328 kört teljesítettek, és ő maga rendkívüli mértékben elégedett volt az autóval.

    Nagyon boldog vagyok, hogy megbízhatóan, problémák és kérdések nélkül sikerült abszolválni a tesztet, nagyon sima három nap volt. Hálás vagyok a csapatnak, mind a pályán mind pedig a gyárban lévőknek, hogy egy remek autót tudtak adni nekünk.” – kezdte az ausztrál.

    Elérték, hogy nagyon otthonosan érezzem magam a csapatnál, ezért most kiválóan érzem magam és már alig várom a Bahreini Nagydíjat.” – tette hozzá.

  • Kiderült miért került zöld szín a Ferrarira

    Kiderült miért került zöld szín a Ferrarira

    Rengeteg szó esett a bemutató óta a Ferrari zöld Mission Winnow-os logójáról. A szponzor elmondása szerint pedig pont ez volt a céljuk vele.

    A Philip Morris nevű dohányvállalat Mission Winnow nevű kezdeményezése 2018 óta lelhető fent a Ferrari autóin, azóta rendszerint fehér, illetve szürke színben pompázott az autón. Idénre azonban zöld színre változott, ami igencsak megdöbbentette a rajongókat.

    Ez a szín igencsak megosztó lett, sokan úgy érzik, hogy a vörös autón semmi keresnivalója a zöld színnek, ám eddig ennek oka nem derült ki. Most azonban Tommasi Di Giovanni a Philip Morris nemzetközi szóvivője megindokolta a változtatást.

    „A kezdetek óta a Mission Winnow mindig is kisérletezik a vizuális identitásával. Akárcsak a zöld háttér a filmek, a zöld nyíl a lehetőségeket jelöli, valamint esélyt kínál új távlatok elképzelésére.” – kezdte.

    „A színnel kapcsolatos véleményektől függetlenül a Mission Winnow célja a vita és a párbeszéd megteremtése. Folyamatosan arra biztatjuk az embereket, hogy tegyék félre a cégünk iránti előítéletüket és nyissák meg a tudatukat az átalakulás irányába.” – folytatta.

    „Tágabb értelemben a Mission Winnow a pozitív változások előre mozdítására összpontosít, valamint a beszélgetések kialakítására a tudomány, a technológia és az innováció által játszott szerepről, ami arról szól, hogy segítsenek megoldani számos társadalmi kihívást, most és a jövőben is.” – zárta.

  • Stewart: Sosem lesz még egy Murray Walker

    Stewart: Sosem lesz még egy Murray Walker

    A Forma-1 és az autosport világa egy emberként gyászolja a 97 éves korában elhunyt legendás brit kommentátort Murray Walkert.

    Walker hangja gyakorlatilag összefüggött sok évtizeden át a Forma-1-gyel, amely időszak alatt számtalan legendássá vált mondat született meg. Legendák és nagy bajnokok versenyeit, csatáit közvetíthette száz számra, egyedi stílusa pedig örökre bevésődött a brit – és talán a nemzetközi – kultúrába is.

    Walker 1949-ben kommentált először autóversenyt, ő kommentálta többek között Ayrton Senna és Alain Prost legendás ütközeteit, illetve amikor honfitársa Damon Hill világbajnok lett 1996-ben, itt már a könnyeit sem tudta visszatartani.

    A korábbi háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewart a PA hírügynökségnek emlékezett meg a legendás kommentátorról:

    „Soha nem lesz még egy Murray Walker. Egyike azon embereknek, akikre örökké emlékezni fogunk, nem sok kommentátor számíthat ilyen emlékezetre a halála után.” – kezdte a brit.

    „Ő volt a sport úriembere. Hatalmas volt az angol szókincse, izgatottsága és energiája. Óriási veszteség, nemrég még beszéltem vele. Gondozó otthonban volt, jót beszélgettünk. Nem hiszem, hogy sokan tudták, hogy nem az otthonában élt, emiatt nem gondolom, hogy sokan keresték fel telefonon. Örülök, hogy sikerült még kapcsolatba lépnem vele. Mi már abban a korban vagyunk, ahol látjuk a barátainkat, kollégáinkat meghalni, de Murrayt sosem feledjük.” – tette hozzá.

  • Mazepin majdnem ütközött Giovinazzival a második tesztnapon

    Mazepin majdnem ütközött Giovinazzival a második tesztnapon

    Meleg pillanatról számolt be a Haas újonca Nikita Mazepin. Az orosz pilóta a szombati napon kishíján ütközött Antonio Giovinazzival, amikor közel autózott az olaszhoz, hogy szimulálja az alacsonyabb leszorítóerős haladást.

    Mazepin a szombati napon a délelőtti etapot kapta meg a csapatától, szerette volna megnézni azt, hogy hogyan viselkedik az autója, ha valakit közevetlen közelről követ. A kiszemeltje erre Antonio Giovinazzi volt. A hármas kanyarban haladva kitért az Alfa szélárnyékából, ám az autója hirtelen túlkormányzottá vált, aminek a vége majdnem egy ütközés volt.

    „Antonio kevés üzemanyagos etapon volt, így nem teljesített sok folyamatos kört.” kezdte az orosz. „Én viszont egy teljes versenytávot szimuláltam, így a tempóm jóval lassabb volt. Megelőzött engem, de én ott akartam rajta maradni, hogy megnézzem, hogyan viselkedik az autó.”

    „Az köztudott, hogy az F1-es autók leszorítóerőt veszítenek szélárnyékban. Mivel ilyen kevés lehetőség van a tesztelésre, és nagy eséllyel sok autó lesz előttem Bahreinben a rajtnál, így szerettem volna megtapasztalni, hogy mennyi leszorítóerőt is vesztek összesen. Hát megtapasztaltam.” – folytatta.

    „Majdnem ütköztem vele, amikor hirtelen hatalmas széllökés érte az autómat. Kicsit ijesztő pillanat volt, de jó volt ezt kipróbálni.” – zárta.