Szerző: Hegedűs Dávid

  • Alonso: Túl szép, hogy igaz legyen az Alpine fejlődése

    Alonso: Túl szép, hogy igaz legyen az Alpine fejlődése

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso úgy véli, hogy egyértelműen előrébb lépett a csapata Portimaoban és Barcelonában, még akkor is, ha ennek mértéke túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

    Gyengén kezdte a szezont az enstone-i gárda, Bahreinben és Imolában is nem tudták felvenni a versenyt a középmezőnnyel. Az Ibériai-félszigetre látogatva azonban jelentőset ugrottak előre a franciák, ami mögött az eltérő pályakarakterisztikák is állhatnak.

    Spanyolországban pedig már mindkét Alpine bejutott a Q3-ba, ahol Esteban Ocon az előkelő ötödik rajthelyet szerezte meg. Alonso szerint azonban az utóbbi futamokon mutatott teljesítmény a valóság az autó ereje kapcsán.

    „Talán hajlamos vagyok azt hinni, hogy a McLaren és a Ferrari valamivel gyorsabb. Legalábbis az első négy hétvégén valamivel egyenletesebb tempót mutattak. De az igazság az, hogy hatalmasat léptünk előre Portugáliában. Nem tudtuk, hogy ez most a pályának köszönhető-e vagy ez a valóság. Jó megerősítés volt Barcelonában, hogy ez a valóság és nem csak Portimaonak volt ez betudható.” kezdte a spanyol.

    „Szerintem az Alpine már a Ferrari és a McLaren szintjén van. Nagyon pozitív tendencia, amit látunk most a csapatnál, nagyon izgatottan várjuk a következő néhány versenyt. De óvatosnak kell maradnunk, és további megerősítésre van szükségünk. Mert ahogy mondta, Portimao és Barcelona Bahreinhez és Imolához képest túl szépnek és jónak tűnik, hogy igaz legyen. De nyilván igaz, mert most mindkét autó a Q3-ban volt, ahol Esteban ötödik lett, miközben legutóbb a hatodik volt, szóval ez jó hír.” – tette hozzá.

  • Verstappen: Még több tempóra van szükségünk a bajnoki címhez

    Verstappen: Még több tempóra van szükségünk a bajnoki címhez

    A Red Bull az elmúlt évektől eltérően idén erősen kezdte az idényt, mely során Max Verstappen szorosan követi Lewis Hamiltont a bajnoki elsőségért folytatott harcban.

    A holland azonban elismerte, hogy még gyorsabbnak kel lenniük, ha valóban meg akarják szerezni a trófeát. Barcelonában is minimális különbséggel maradt el a pole-ról Verstappen, azonban a több, mint 600 méteres rajt utáni egyenes kínálhat esélyt számára már az első kanyarban az előzésre.

    „Mindig jobban szeretek első lenni, mert akkor minden a te kezedben van. Azt hiszem, hogy itt most kihoztam a legtöbbet belőle. Nem véletlen, hogy általában a két Mercedes van előttem, vagy én vagyok közöttük. Egyértelmű, hogy még több tempót kell találnunk, hogy valóban képesek lehessünk legyőzni őket.” vélekedett a Red Bull versenyzője.

    „Tisztában voltunk azzal, hogy hol vannak a gyenge pontjaink. Ha a bajnoki címért akarsz harcolni, akkor tényleg ki kell tenned magadért és egy újabb lépést kell megtenned. De ezt mi már tudjuk.” – tette hozzá.

  • Szerződéshosszabbításban reménykedik Sergio Pérez

    Szerződéshosszabbításban reménykedik Sergio Pérez

    Noha még csak a 2021-es idény elején járunk, mégis egyre többet olvasni a pilóták jövőjével kapcsolatban. Legutóbb Valtteri Bottas folytatása vált bizonytalanná, most pedig a Red Bull új pilótája Sergio Pérez beszélt a lehetséges folytatásáról.

    Az elmúlt években a Red Bull nemigen találta meg azt a versenyzőt, aki házon belül feltudta volna venni a versenyt Verstappennel. Éppen ezért idénre egy rutinosabb, házon kívüli versenyzőt választottak, az egyszeres mexikói futamgyőztes személyében.

    Ám Perez az eddigi három versenyen szintén a vártnál messzebb volt a hollandtól. Legutóbb azonban – a saját elmondása szerint – egy lépéssel előrébb lépett, ami annak tudható be, hogy kezdi egyre jobban komfortosabban érezni magát az autóban.

    „Nem fogom azt kérni a csapattól, hogy nekem megfelelően változtassanak az autón, mivel ebben a zsúfolt naptárban túl kevés idő van erre. Csak levinne ez a helyes útról. Ha Max tud gyorsan vezetni, akkor én is képes vagyok rá. Csak alkalmazkodnom kell.” – kezdte Pérez.

    „A legfontosabb, hogy élvezzem a munkát a csapatnál. Szeretem a Red Bull kultúráját. A filozófiájuk merőben más, mint amihez eddig hozzászoktam. Meglátjuk mi vár ránk a következő futamokon, és hogyan fog alakulni a kapcsolatunk. De remélem, hogy a következő években is folytatni fogjuk a közös munkát.” fogalmazott a jövőjéről.

  • Ezekre a kanyarokra kell odafigyelni a Spanyol Nagydíjon

    Ezekre a kanyarokra kell odafigyelni a Spanyol Nagydíjon

    Idén minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kaptak eddig a pályahatárok a Forma-1-ben. Számos értékes időt és helyezést is vettek már el versenyzőktől egy-egy hétvégén.

    Noha a barcelonai versenypálya egy régimódi aszfaltcsíknak minősül – rengeteg helyen van sóderágy a pálya mellett – ám így is vannak olyan helyek, ahol lehet előnyt szerezni a pályán kívüli autózásokkal.

    Ennek érdekében a spanyol futamra is megnevezte az FIA azon helyeket, ahol kiemelten fogják figyelni a pályahatárok betartását.

    Az 1-es és 2-es kanyarban a korábbi évekhez hasonlóan most is elhelyeztek egy bóját, amit, ha szélesre futnak, akkor kötelező megkerülni. Ha valaki a futamon kétszer ezt nem megkerülve tér vissza a pályára, akkor az már szankciókat von maga után.

    A 8-as kanyarnál a kiszélesítéseket megakadályozva egészen a 7-es kanyar kijáratáig meghosszabbították a magasított „hurka” kerékvetőket, mivel az elmúlt években rendre levágták ott a pályát a versenyzők.

  • Jean-Eric Vergne provokatívan odaszólt Alonsónak

    Jean-Eric Vergne provokatívan odaszólt Alonsónak

    A Formula E kétszeres bajnoka Jean-Eric Vergne a Formula E-be hívta versenyezni a Forma-1 kétszeres bajnokát, hogy ott egyenlő autók között bizonyítsa a klasszisát.

    A 31 éves francia három évet töltött a Forma-1-ben a Toro Rosso versenyzőjeként, majd az elektromos szériára váltott, ahol a sikerek is elérkeztek a számára. Míg a spanyol két év szünetet vett ki a Forma-1-ben, ez idő alatt kétszer nyert Le Manst, hosszútávú világbajnokságot, valamint indult a Dakaron és az Indy500-on.

    Alonso nemrégiben egy érdekes interjút adott, aminek komoly visszhangja lett, amiben ugyanis magát nevezte meg az F1-es mezőny legjobbjának. Erre reagálva azóta többen is felszólaltak, most pedig egy másik kétszeres bajnok, Jean-Eric Vergne nyilatkozott a spanyolról, akivel már több szériában is együtt versenyzett.

    „Két éve ott voltam Le Mans-ban Fernandoval. A Formula E-ben mindenkinek egyforma autója van, és ugyanakkora az esélye a győzelemre is. Ha azt gondolod, hogy te vagy a legjobb, akkor gyere a Formula E-be, és próbálj meg legyőzni minket.” célzott Alonsóra.

    „Fernando szenzációs dolgokat ért el az életben és a sportban is egyaránt, ha pedig a Formula E-be akarna jönni, akkor az fantasztikus lenne mindenki számára.” – tette hozzá.

  • Max Verstappen és csapata nyerte a virtuális nürburgringi 24 órást

    Max Verstappen és csapata nyerte a virtuális nürburgringi 24 órást

    A Forma-1 mentes hétvégén egy újabb győzelmet zsebelhetett be Max Verstappen. A holland pilóta ugyanis többed magával egyetemben megnyerte a nürburgringi 24 órás verseny virtuális változatát.

    A nagyszabású online versenyt az iRacing platformon rendezték meg, ahol a Red Bull versenyzője a Team Redline színeiben indult Max Benecke és Chris Lulham oldalán. A trió a pole-pozícióbol indulhatott, majd a verseny nagy részén dominálva magabiztos győzelmet arattak a 24 óra elteltével.

    Mindössze egy apróbb incidens veszélyeztette a győzelmüket, amikor éppen Verstappen ült a volán mögött. Az éjszaka folyamán a Redline BMW-jét próbálta megelőzni az Urano autója, amelyik azonban majdnem kitorpedózta Verstappenéket, a holland azonban résen volt, és el tudta kerülni a végzetes ütközést.

    Ezt követően azonban már probléma mentes volt a versenyük, és végül több, mint 3 perces előnnyel nyerték meg a versenyt.

  • Ricciardo elmondta, hol vezetné a példaképe autóját

    Ricciardo elmondta, hol vezetné a példaképe autóját

    A McLaren-Mercedes ausztrál pilótája Daniel Ricciardo most említést tett arra, hogy ha összejön, akkor hol vinné pályára a fogadásából „nyert” NASCAR-autót.

    Idénre is lett egy fogadása Ricciardonak, ezúttal a McLaren ügyvezetőjétől kapta azt a felajánlást, hogyha dobogóra áll idén, akkor vezetheti a gyerekkori példaképe, Dale Earnhardt NASCAR autóját.

    Azonban azt még nem derült ki, hogy hol vezetné ebben az esetben azt a legendás autót, most pedig rá is kérdeztek nála:

    „Mondjuk azt, hogy a nagy álmom az Daytona lenne. Azonban az a pálya a frászt hozná rám, így ami talán valószínűbb az Bristol vagy Martinsville, egy kedves, kicsi pálya. Másfelől pedig ott lehet még egy utcai pálya, mint Watkins Glen, de talán azt mondanám végső soron, hogy Bristol.” felelte.

    Az ausztrál a nyilatkozata ellenére azért szeretne egyszer részt venni a daytonai 24 órás viadalon, emellett pedig a bathursti Supercar viadalon is szívesen megmérettetné magát.

  • Több, mint százezer néző lehet jelen az idei Indy500-on

    Több, mint százezer néző lehet jelen az idei Indy500-on

    105. alkalommal rendezik meg idén az Indianapolis-i 500 mérföldes versenyt. A világ legnagyobb motorsport komplexumába pedig a tervek szerint 135 ezer néző mehet majd be a május végi futamra.

    A május 30.-i futamra tervezik a teljes kapacitás 40%-t megölteni, miután a szervezők konzultáltak az állami és helyi egészségügyi biztosokkal. Természetesen a beengedett nézők számára szigorú járványügyi előírásokat fogalmaznak be, többek között a kötelező maszkviselést, valamint a belépéskor minden látógató testhőmérsékletét is ellenőrizni fogják.

    Ezeken kívül pedig a lelátókon és a pálya egész területén figyelni kell a távolságtartásra is. Valamint pedig egész májusra lezárják a pálya környéki dombokat, ahol normál esetben további tízezrek szokták megtekinteni a versenyt. A pálya egész területén kézfertőtlenítő és tisztító állomásokat helyeznek el, amelyek könnyen és gyorsan elérhetőek lesznek.

    „A rajongóink jelentenek mindent a számunkra, alig várjuk már, hogy ismét otthon üdvözölhessük őket az Indy500-on. A város és az állam is együttműködött velünk a megfelelő egészségügyi és biztonsági intézkedések megalkotásában, amivel fogadni tudjuk – korlátozott számban – a lelkes rajongókat. A pályára kilátogatók és Közép-Indiana biztonsága volt a legfontosabb ebben a folyamatban.” – fogalmazott a pálya elnöke J. Douglas Boles.

    Az Indianapolis Motor Speedway a biztonság további fokozása érdekében oltakozási napokat szervez április 24-30.-a között, amelyet további napokkal kibővítenek május 1-27.-e között. A pálya vezetői, valamint az IndyCar sorozat szervezői is arra bíztatnak, hogy a versenynapon résztvevők vegyék fel az oltást.

  • Olaszországban tesztelt a Mercedes és a Ferrari

    Olaszországban tesztelt a Mercedes és a Ferrari

    Maradt az Emilia-Romagna Nagydíj helyszínén a Mercedes, míg a Ferrari Fioranoban eszközölt egy rögtönzött tesztet. A címvédő gárda a Pirelli 18 colos abroncsait próbálhatta ki Imolában, míg Fioranoban a Scuderia Carlos Sainz számára biztosított további összeszokási időt a Ferrarival.

    Jövőre érkezik a Forma-1-be a Pirelli nagyobb átmérőjű, 18 colos gumiabroncsai, így idén a csapatok – a Williamst kivéve – kapnak lehetőséget, arra, hogy felkészüljenek ezek érkezésére. A Ferrari még az évet megelőzően vitte pályára ezen gumikat, pár hete pedig az Alpine is megtette ezt, most pedig a németeken volt a sor.

    Imolában Lewis Hamilton kedden, Valtteri Bottas pedig szerdán ül majd autóba.

    Nem sokkal arrébb, Fioranoban a Carlos Sainz a 2018-as Ferrari SF71H-t, a cél pedig az volt, hogy minél jobban kiismerje a csapatot és növeljék a pályán töltött idejét.

  • Hivatalos: Eladta a wokingi központját a McLaren!

    Hivatalos: Eladta a wokingi központját a McLaren!

    Már ősszel kiderült, hogy a koronavírus-járvány rendkívül súlyosan érintette a McLaren gárdáját. A brit csapat így kénytelen volt eladásra kínálni a wokingi csúcstechnológiás központját, amire most megtalálták a vevőt.

    A Wokingban található Mclaren Technology Center a keddi bejelentés értelmében 170 millió angol fontért, vagyis nagyjából 71 milliárd magyar forintért cserélt gazdát. Az új tulajdonos a Global Net Lease (GNL), egy amerikai ingatlanokkal foglalkozó vállalat.

    A 78 ezer négyzetméteres központot 1998-ban kezdték építeni, amelyben megtalálható a McLaren modern szélcsatornája is.

    A tranzakciót várhatóan a második negyedévben fogják lezárni, amely a folyamat végén egy 20 évre szóló haszonbérleti szerződést jelent, melyben a McLaren lesz az ingatlan haszonélvezője.

    Nem ez volt az első dolog az istállónál, amivel a világjárvány negatív hatásait akarták kiküszöbölni. Tavaly Bahreinből kaptak egy nagyobb mértékű kölcsönt, valamint részvényeket is kiárusítottak.