Szerző: Hegedűs Dávid

  • Vasseur: Nem most van itt az ideje a szárnyakról vitázni

    Vasseur: Nem most van itt az ideje a szárnyakról vitázni

    A Red Bull hajlékony hátsó szárnya igencsak a szabályosság határát súrolja a Mercedes szerint. A címvédő gárda pedig ezügyben óvást is tervez, amely egy komolyabb lavinát is elindíthat. Az FIA ugyanis a Francia Nagydíjtól szigorúbban fogja ellenőrizni ezen elemek rugalmaságát, így pár csapat módosításra kényszerül.

    A paddockban azonban olyan vélemények is felmerültek, melyek szerint nem most, szezon közben kellene egy ilyen horderejű témával foglalkozni. Az Alfa Romeo jelentőset fejlődött idénre, ám ez az ügy őket is negatívan érintheti, nem véletlen a csapatfőnök mérgelődése:

    „Majdnem mindenkinek át kell alakítania a szárnyát. Mindannyian a szabályok határait feszegetjük, ez a Forma-1 DNS-e. Volt egy egyértelmű szabály, egy fokos kitérés lehetséges 1000 N-os terhelésnél. Ez most emelkedik, erre pedig nekünk is reagálnunk kell.” kezdte Frederic Vasseur.

    „Nem hiszem, hogy ideális a szezon közben szabályt változtatni. Az alkatrészeket a semmiből kell kifejlesztenünk és előállítanunk. Lehet, hogy ez a szélcsatornában töltött időnkbe is kerül majd.” – folytatta.

    „Mindezt egy olyan időszakban, amikor a költségcsökkentésekre törekedünk. Ez nem a helyes megközelítés. Ha szabályt akarnak változtatni, akkor azt tegyék a télen, amikor még fejlesztés alatt állnak az autók, ne most. Nem én hozom a szabályokat, de ez az időzítés nagyon rossz.” – zárta.

  • Rosberg: Már tudom, hogy nem kellett volna annyit kritizálnom Wolffot

    Rosberg: Már tudom, hogy nem kellett volna annyit kritizálnom Wolffot

    A 2016-os F1-es visszavonulása aktív szereplőként idén tért vissza a motorsport berkeibe Nico Rosberg. A német világbajnok az újonnan indult Extreme E sorozatban vezeti a saját csapatát.

    A szenegáli sikerük után Rosberg visszatekintett a Mercedeses időszakára, és csapatfőnökként már most megtanult egy fontos dolgot. Rájött ugyanis, hogy versenyzőként időnként túl kritikus volt a korábbi főnökével, Toto Wolff-fal szemben.

    „Hatalmas tapasztalattal rendelkezem. Mindig óvatosnak kell lennem, hogy ne avatkozzak bele a dolgokba túlságosan. Nagyon vékony a határvonal.” – kezdte az autosport.com-nak adott interjújában Rosberg, ahol a csapatvezetői stílusát, hozzáállását firtatták.

    „Ez egy új kihívás a számomra mert, sosem voltam még a másik oldalon. Most, ha visszatekintek, arra, amikor rendszeresen kritizáltam Totot, az jut eszembe, hogy ’Ó, a fenébe, talán nem kellett volna kritizálnom őt’. Mert valójában elég nehéz ebben a szerepben lenni.” – ismerte el 2016 F1-es világbajnoka.

    Rosberg azt is kiemelte, hogy az elektromos ralizásba igyekszik egy kis Forma-1-es megközelítést is belecsempészni a siker érdekében.

    „Ez azért nehéz, mert senki nem érti kellően aza utókat, mivel nem teszteljük azokat. Ki kell találnunk a dolgokat. Csapatként próbálunk Forma-1-es megközelítést hozni az Extreme E-be. Csapatként pedig igazán sokat segít nekünk a megfelelő teljesítményben.”

  • Sosem gondolkodott a ralizáson ifjabb Carlos Sainz

    Sosem gondolkodott a ralizáson ifjabb Carlos Sainz

    Noha édesapja a rali élő legendája, Carlos Sainz jr. számára azonban sosem volt vonzó az a szakág.

    A fiatalabbik Sainz immáron hat szezon óta tagja a Forma-1 mezőnyének, ám egyelőre nem ő a családja legsikeresebb versenyzője, hiszen édesapja, Carlos Sainz kétszeres rali világbajnoknak mondhatja magát. Igaz a spanyol pilóta rendre középmezőnybéli autókkal állt rajthoz, jelenleg pedig a Ferrarit igyekszik visszavezetni a csúcsra, akikkel Monacoban megszerezte az első dobogós helyezését is.

    Mindezek ellenére mindig is a Forma-1 volt az ő álma.

    „Őszintén szólva, még ha nagyon közel is álltam apámhoz, mégsem értettem meg sok mindent a raliból, mivel nem igazán lehetett a TV-ben követni. Két-három hétre elutazott, de a televízióban nem lehetett őt nézni, míg a Forma-1-et már kilenc éves korom óta követtem, sőt volt egy F1-es játékom is.” kezdte a Ferrari versenyzője.

    „Rengeteg időt tölthettem a Forma-1 követésével, ráadásul a gokartozás is közelebb állt az F1-hez, mint a ralihoz. Együléses volt, épített pályákon versenyeztünk fej-fej mellett egymással. Szóval a karrierem mindig az F1 irányába tartott. – folytatta.

    Hogy mennyire a saját döntése volt a motorsport, arra így felelt:

    „Ez egy jó kérdés, mert szerintem az én esetemben 90%-ban az én döntésem volt ezen pálya és talán 10%-ban volt befolyással ebben a családom. Biztos vagyok benne, hogy ha nem apám és a családom génjeit, tehetségét örököltem volna és nem ez a légkör vesz körül, akkor sokkal nehezebb lett volna beleszeretnem.”

    „Édesapám egyébként sosem erőltette rám a motorsportot. Valójában boldog volt, amikor az iskolában fociztam, teniszeztem, eveztem vagy más sportokat űztem. Sosem tett megjegyzést arra, hogy akkor én most legyek profi autóversenyző vagy ilyesmi. Én voltam az, aki arra ösztökélte őt, hogy segítsen nekem abban, hogy ezt a pályát kövessem. Tehát ez az én döntésem volt, és arra kérem a jövő generációinak születi, hogy semmit se erőltessenek rá a gyerekükre. A gyerekeknek kell, hogy legyen erejük saját döntésekre és útjuk választására.”

  • Extra pont járhat a duplafutamos hétvégéken a grand slamért

    Extra pont járhat a duplafutamos hétvégéken a grand slamért

    A szombati sprintfutamok érkeztével egy teljesen új grand slam szerezhető meg a Forma-1-ben. A pole-pozíció megszerzése mellett a szombati sprintversenyt, majd a vasárnapi főversenyt is meglehet nyerni egy versenyzőnek is. A Forma-1 vezetése pedig számba veszi, hogy ezen rendkívüli teljesítményt plusz ponttal honorálnák.

    Ezen extra egységek értelemszerűen csak azon a hétvégéken kerülnének kiosztásra, ahol lesz szombati kvalifikációs futam.

    „Ez egy olyan formula, amely több tartalmat kínál a televíziós közvetítés, valamint a szervezők számára is, hogy több napra is elosszák az érdeklődést. Ezen a hétvégéken gondolkozunk még azon is, hogy azon pilóták, akik ekkor elérik a grand slamet, vagyis megnyerik az időmérőt, a sprintversenyt és a vasárnapi Nagydíjat is, azok kapjanak bónusz pontokat. Ha ez sikeres lesz, akkor ez lesz a tökéletes módja, hogy a legikonikusabb és történelmibb Nagydíjakat, hosszabb távon is meg tudjuk rendezni.” – fogalmazott a Forma-1 ura, Stefano Domenicali.

  • Rosberg: Bakuban fog kirobbanni a „szárnyháború”

    A 2016-os világbajnok, Nico Rosberg szerint a soron következő bakui hétvége előtt megteszik majd egymás ellen a feljelentéseket a Mercedes és a Red Bull.

    A Forma-1 idei legnagyobb témája a rugalmas és túl hajlékony hátsó szárnyak, amelyek a Red Bull autóin figyelhetőek meg. A Mercedes pedig már jelezte, hogy óvást intéznek majd a véleményes elem ellen. Az energiaitalosok szerint pedig éppen a Mercedes első szárnya, az amelyik a szabályok ütközik.

    Marko pedig már figyelmeztette is a honfitársát, Toto Wolffot, ha feljelentik az osztrák csapatot, akkor ők is hasonlóan fognak fellépni a címvédő ellen.

    Nico Rosberg szerint pedig ez a „szárnyháború” teljesen tönkre teheti a két kapcsolat közötti viszont és tiszteletet.

    „Hallottam, amikor Toto Wolff azt mondta, hogy ő szívesebben küzdene a Ferrari ellen, mint a Red Bull ellen. Nem volt túl szép tőle, hogy így fogalmazott. Ráadásul Toto egyáltalán nem beszél szépen Christianról [Horner, a Red Bull csapatfőnöke – a szerk.]. Szerintem azt láthatjuk, hogy valami kirobbant a Mercedes és a Red Bull között.” kezdte a német világbajnok.

    „Ez egy óriási téma most a Forma-1-ben. Ha a Mercedes meglépi az óvást, akkor a Red Bull is feljelentést tesz a Mercedes ellen, és akkor egy hatalmas gát fog átszakadni.” – tette hozzá.

  • Ecclestone: Mosley ki akarta tenni a McLarent a Forma-1-ből

    Ecclestone: Mosley ki akarta tenni a McLarent a Forma-1-ből

    Ahogy arról már beszámoltunk, 81 évesen elhunyt az FIA korábbi elnöke Max Mosley. A Nemzetközi Szövetséget 26 éven át irányító brit remek kapcsolatot ápolt Bernie Ecclestone-nal, aki testvéreként gyászolja a rákban elhunyt sportvezetőt.

    Ecclestone és Mosley több évtizeden keresztül feleltek a Forma-1-ért, ezen időszak alatt számos incidens érte a száguldó cirkusz mezőnyét. Ám kétségkívül a 2007-es, kémbotrányként elhíresült történés marad a legemlékezetesebb a korszakukból.

    Bernie Ecclestone a RacingNews365-nek adott exkluzív interjújában emlékezett meg az elhunyt barátjáról és egyben felelevenítette a 14 évvel ezelőtt történteket, amiben a Ferrari és a McLaren volt érintett, végül az utóbbit mind máig példátlan nagyságú büntetéssel sújtották, ám a brit szavaiból az jön le, hogy Mosley még drasztikusabb szankciókat szeretett volna eszközölni ellenük.

    „Amikor kirobbant az egész kémbotrány a McLarennel, akkor Max kétévre teljesen kiakarta tiltani őket a bajnokságból. Én mondtam neki, hogy ezt nem teheti meg, mert ha meglépi és kiteszi őket, akkor végleg elveszítjük a csapatot, soha többé nem térnének vissza.” – kezdte a Forma-1 egykori ura.

    „Nem tudnak egyszer csak hirtelen bezárni, majd ismét kinyitni. Ezért azt javasoltam neki, hogy akkora pénzbüntetést rójunk ki rájuk, amennyit két év alatt keresnének. Kiszámoltam, és mondtam Maxnak, hogy büntessük meg őket 100 millió dollárra, végül belement ebbe.” – folytatta.

    „Bolondság lett volna kirakni a komplett csapatot, jól szervezettek, jól irányított csapat, és semmi gond nem volt Ronnal. [Dennis, a McLaren akkori csapatfőnöke – a szerk.] Max nem jött ki túl jól vele, de hallgatott rám, és támogatott amikor a Világtanács elé terjesztettem a büntetés mértékét.” – zárta.

    A McLarent végül 2007-ben az említett pénzbírság mellett még a konstruktőri bajnokságból is kizárták, de egy évvel később ott lehettek a mezőnyben, aminek a végén Lewis Hamiltonnal világbajnoki címet ünnepelhettek.

  • Schumacher: A Mercedesnek nemsokára lehetőséget kéne adnia Russellnek

    Schumacher: A Mercedesnek nemsokára lehetőséget kéne adnia Russellnek

    Ralf Schumacher szerint középtávon eljön majd az ideje, hogy George Russell a Mercedes versenyzője legyen.

    Egyre-másra látnak napvilágot a találgatások a címvédő Mercedes jövőbeli pilóta felállása kapcsán. A legmeredekebb mind közül talán az, ami azt taglalta, hogy Valtteri Bottas már az év közben távozhat a németektől.

    A korábbi német F1-es pilóta Ralf Schumacher szerint azonban ez képtelenség.

    „Ehhez rendkívül rosszul kellene vezetnie, de az ő esetében ez nincs így. Láttuk Ricciardo és Pérez esetében is, hogy mennyire nehéz alkalmazkodni egy új autóhoz. Középtávon azonban én már George Russellt raknám a Mercedesbe.” kezdte Schumacher.

    „Úgy gondolom, hogy ő jobb munkát tudna ott végezni, mint Bottas. Mivel Valtteri számára ez egész egyre nehezebbé kezd válni a sorozatos kudarcok miatt.” – tette hozzá.

  • Igencsak elégedetlen Lewis Hamilton az újabb naptárváltozással

    Igencsak elégedetlen Lewis Hamilton az újabb naptárváltozással

    Meglepő reakciót váltott ki a címvédő Lewis Hamiltonból az újabb versenynaptár-változás híre. A hétszeres világbajnok egy Instagram komment alapján tűnik csalódottnak.

    Mint ismert, az idén is beugró Török Nagydíj végül a brit beutazási korlátozás miatt nem kerül idén megrendezésre, helyette duplázni fog a Forma-1 Ausztriában.

    A tavalyi évhez is hasonlóan az Osztrák mellett a Stájer Nagydíjat is Spielbergben rendezik majd meg, és ez még magával is hozta azt, hogy a Francia Nagydíj egy héttel előbbre kerül, ezzel pedig idén ismételten lesz egy tripla hétvége, vagyis három egymást követő héten is rendeznek futamot, amely eddig egyszer fordult elő, akkor is komoly ellenállást váltott ki.

    A Forma-1 a hivatalos Instagram oldalára is feltöltötte az új triplázást. E poszt alatt pedig a hétszeres világbajnok is kinyilvánította a véleményét, egy fejét fogó emojival. Ez pedig egyértelművé teszi, hogy a brit igencsak ellenzi ezt a változást, azt viszont mindenki maga döntse el, hogy a három egymás utáni versenyt és/vagy a török pálya elvesztését sajnálja. (Utóbbi aszfaltcsíkon biztosította be tavaly, egy emlékezetes győzelem után a hetedim világbajnoki címét.)

    Hamilton kommentje kapta a legtöbb kedvelést, így az alábbi posztra kattintva a kommentszekcióban legfelül látható a véleménye.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Kora este rendezik az időmérőt és a sprintkvalifikációt is Silverstone-ban

    Kora este rendezik az időmérőt és a sprintkvalifikációt is Silverstone-ban

    Azt már tudjuk egy ideje, hogy idén három helyszínen eltérő hétvégi formátumok lesznek. Az viszont még eddig nem volt ismert, hogy az új lebonyolítási rend miatt pontosan mikor is kezdődnek az egyes események.

    A kvalifikációs futamok érkeztével – amelyeket szombaton rendeznek meg – a hagyományos időmérők péntekre kerültek. Az új menetrend pedig merőben eltér a megszokottól, ugyanis az első szabadedzést délután rendezik majd meg, magyar idő szerint 15:30-kor kezdődik, ami egy órás lesz a már megszokottak szerint.

    A hagyományos, három szakaszos időmérő pedig európai mércével szokatlan időpontra, péntek estére, magyar idő szerint 19 órára (helyi idő szerint 18 óra) ütemezték.

    A hétvége további beosztása is délutánra koncentrálódik, vagyis délelőtt semmilyen F1-es eseményt nem láthatunk majd a Brit Nagydíjon. A második egy órás gyakorlás magyar idő szerint délután egykor, a 100 km-es sprintkvalifikációs futam pedig szintén este hétkor startol majd el.

    Ezt követi majd vasárnap a délután négy órakor rajtoló 72. Brit Nagydíj.

  • Csak védettségi igazolvánnyal lehet kilátogatni idén a Magyar Nagydíjra

    Csak védettségi igazolvánnyal lehet kilátogatni idén a Magyar Nagydíjra

    Az már korábban biztos volt, hogy a tavalyi futammal ellentétben, idén már lehetnek nézők a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Most pedig az is kiderült, hogy milyen feltételek teljesülése esetén vehetnék részt rajta nézők.

    A Hungaroring hivatalos oldalán már olvasható, hogy a Magyar Nagydíjra csak érvényes védettségi igazolvánnyal lehet menni, amit megerősített Schanda Tamás – az Innovációs és Technolgiai Minisztérium államtitkára – is egy facebook videóban.

    „A Formula 1-es és más nemzetközi sorozatok idei magyarországi futamait a tervek szerint nyitott kapukkal, nézők előtt szervezik meg, persze a mindenkori járványügyi előírásokat betartva. Így a Hungaroringen szoríthatnak a kedvenceiknek a védettségi igazolvánnyal rendelkező, hazai szurkolók.” – jelentette be az államtitkár.

    Idén tehát a Túraautó Világkupa (Michelisz Norbert), a Kamion Európa-Bajnokság (Kiss Norbert) és a Forma-1-es hétvégére (Formula 3: Tóth László), valamint más hazai és nemzetközi versenyekre csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók mehetnek be.