Szerző: Hegedűs Dávid

  • Két büntetőpontot is kiosztottak Lewis Hamiltonnak

    Két büntetőpontot is kiosztottak Lewis Hamiltonnak

    A versenybírák két büntetőpontot is kiszabtak Lewis Hamiltonra a Brit Nagydíj után. A hétszeres világbajnok a futam első körében ütközött Max Verstapennel.

    A világbajnokság két éllovasa a verseny első körében a 9-es kanyarban ütközött össze, aminek következtében Verstappen hatalmas tempóval csapódott a gumifalba, akit megfigyelésre kórházba szállítottak.

    Hamiltont már a futam alatt megbüntették egy tíz másodperccel, ám ennek ellenére is meg tudta nyerni a futamot, miután a verseny legvégén tudta megelőzni a Ferraris Charles Leclercet.

    Ám a versenybírák utólag még két büntetőpontot is hozzáadtak a szuperlicenszéhez, és ezzel együtt meg is indokolták, hogy miért tartották a britet bűnösnek.

    „A 33-as és a 44-es autó úgy érkezett meg a 9-es kanyarba, hogy a 33-as volt az élen, a 44-es közvetlenül mögötte, a belső íven próbálkozva. A 44-es autó az ideális íven haladt, ám nem érte el a kanyar a csúcspontját, maradt még hely mellett a belső íven. Amikor a 33-as autó elfordult a kanyarban a 44-es autó nem kerülte el az ütközést, így a 44-es autó bal eleje érintkezett a 33-as autó jobb hátuljával. A 44-es autót nagymértékben hibásnak tituláltuk.” – olvasható az FIA közleményében.

    Hamiltonnak azonban nem kell tartania jelen pillanatban egy esetleges eltiltástól, ugyanis az elmúlt hetekben számos pontja elévült, így jelenleg négy büntetőponttal rendelkezik. Eltiltást pedig akkor kapna, ha 12 pontja jönne össze 12 hónap alatt.

  • Két csapatnál is szóba jöhet Hülkenberg visszatérése

    Két csapatnál is szóba jöhet Hülkenberg visszatérése

    A Forma-1-ből 2019 végén kiszoruló Nico Hülkenberg nem titkoltan szeretne visszatérni a szériába. Jelen pillanatban erre a Haasnál és a Williamsnél lehet esélye.

    A 33 éves német pilóta jelenleg az Aston Martin tartalékversenyzőjeként tevékenykedik, emellett pedig hamarosan apai örömök elé is néz. Több oka is van a visszatérésre, az egyik, szeretne rácáfolni Enzo Ferrari legendás mondatára, miszerint ha egy F1-es pilóta apuka lesz, azzal veszít a sebességéből.

    „Sosem kellene ellentmondani a legendás Enzo Ferrarinak, de szeretném bebizonyítani, hogy ebben tévedett.” -reagált mosolyogva.

    A másik oka a folytatásra, hogy még mindig ég benne a tűz.

    „Őszintén megvallva nagyon hiányzik a versenyzés és úgy érzem, hogy aktív versenyzőként még mindig sok mindent tudok adni a motorsportnak. Ez a szünet kicsit nyugodtabbá tette az életemet, mivel az állandó nyomás csak akkor tudatosul benned, amikor kikerülsz a körforgásból.” – vélekedett.

    Hülkenberg a saját elmondása szerint több F1-es csapatfőnökkel is tárgyalásban áll, konkrétumot nem árult el, de reálisan nézve George Russell és Mick Schumacher várható távozása miatt a mezőny két leglassabb autója, a Williams és a Haas jöhet szóba neki, az ezt felvető kérdésre azonban titokzatosan nem kívánt reagálni. Annyit viszont hozzátett, hogy a mostani átigazolási hullám lehet az utolsó esélye a visszatérésre.

    „Fernando Alonso is két évig volt távol, mégis sikerült visszatérnie, igaz ő egy kétszeres világbajnok. Azt hiszem, ennyire reálisnak kell lennem. Ha most nem sikerül a visszatérés, akkor számomra a Forma-1-es fejezet végleg lezárult.” – zárta.

  • Steiner: Baromság, hogy Mazepin ki akarna túrni engem

    Steiner: Baromság, hogy Mazepin ki akarna túrni engem

    Igencsak erélyesen reagált azon pletykákra Günther Steiner, miszerint Nikita Mazepin apja leváltaná őt a csapatfőnöki tisztségben.

    A felröppent pletykák szerint a Haas névadó szponzorának, az Uralkalinak a tulajdonosa Dmitry Mazepin elégedetlen a jelenlegi csapatvezetéssel, ezért szeretné leváltani Günther Steinert.

    Az olasz szakember most megszólalt erre vonatkozóan:

    „Nem tudok semmi ilyesmiről. Teljesen magabiztos vagyok. Amit írtak, az totális baromság. Valaki írni akart valamit, és ezzel elindított egy pletykát.” – reagált.

    „A csapat Gene Haas tulajdona. Csakis ő hozhat meg ilyen döntéseket, és egyáltalán nem fáradt bele a jelenlegi helyzetbe.” – jelentette ki Steiner.

  • A foci és a BBQ kovácsolta össze Schumachert a csapatával

    A foci és a BBQ kovácsolta össze Schumachert a csapatával

    Mick Schumacher hasznosan töltötte élete első tripla F1-es hétvégjét, ugyanis az így keletkező időt kihasználva sikerült még jobban beilleszkednie az új munkakörnyezetébe.

    A világjárvány hatására minimálissá csökkentek a fizikai kapcsolatok száma a Forma-1 világában, ez pedig az újoncok – köztük Mick Schumacher – dolgát is alaposan megnehezíti, hiszen ahelyett, hogy személyesen találkozna a gyárban dolgozókkal, virtuálisan tud csak kapcsolatba lépni velük.

    Azonban az egymás utáni három hétvége, benne a két osztrák versennyel lehetőséget biztosított Mick Schumacher számára, hogy még jobban beintegrálódjon a csapatba.

    „Számos ok miatt volt pozitív az elmúlt három hét. Számomra, mint pilóta oldalon rengeteg időt tölthettem a csapattal, amit alapvetően a COVID-19 megakadályoz. Nagyon örültem az együtt töltött időnek, fociztunk, BBQ-partikat tartottunk és közösen néztük a meccseket.” – mesélte a fiatal német.

    „Nagyon értékes idő volt számomra, nagyon hiányzott, különösen a szezon legelején. Ettől függetlenül már a kezdetektől fogva nagyon erős kapocs volt köztem és a csapat között, hamar beilleszkedtem.” – folytatta.

    Miután túl van az idei első triplafordulón, Schumachertől megkérdezték, hogy elsőbálozóként hogyan tudott ebben a hajtásban pihenni, relaxálni.

    „A kedvenc helyem az autóban van, ott tudok pihenni a legjobban, szóval örömmel teljesítem majd a dupla-, triplafordulókat. Nyilván azzal is tisztában vagyok, hogy ez mindenkinek fizikálisan és mentálisan is megterhelő, ezért időnként a pályán kívül kimozdulok kiengedni a gőzt. Alig várom már Silverstone-t és a következő futamokat, egyszerűen csak boldog vagyok, amikor az autóban ülhetek.” – fogalmazott Schumacher.

  • Ricciardo: Hatalmas élmény volt Senna autóját vezetni

    Ricciardo: Hatalmas élmény volt Senna autóját vezetni

    Igencsak feltüzelt hangulatban kezdheti meg a Brit Nagydíj hétvégéjét Daniel Ricciardo. A McLaren ausztrál pilótája ugyanis abban a megtiszteltetésben részesült, hogy vezethette Goodwoodban Ayrton Senna 1990-es McLarenjét.

    Eddig nem sok öröme volt a 2021-es idényben Daniel Ricciardonak, aki a Renault csapatát hagyta ott a felfele ívelő McLaren kedvéért. Idei teljesítménye messze várakozáson aluli, főleg a csapattársához, a szárnyaló Lando Norrishoz képest jelentős a lemaradása.

    A hétvégén azonban egy teljesen új formátum mutatkozik be a Forma-1-be, ami az ausztrál szerint a kisebb csapatoknak jelenthet előnyt.

    „A Brit Nagydíjon próbáljuk ki első ízben a sprintkvalifikációt, ami egy izgalmas kihívás lesz. Érdekes lesz megkavarni a hétvégét, biztos vagyok benne, hogy rengeteg lehetőséget fog kínálni arra, hogy jó pozícióba kerülhessünk vasárnapra.” – vetítette előre.

    Ricciardo számára azonban ez a hét más miatt marad emlékezetes, ugyanis a hagyományos goodwooki fesztiválon vezethette az 1990-es McLaren MP4-5B-t, amivel Ayrton Senna világbajnok lett.

    „A három egymás utáni versenyhétvége után, ami Franciaországban és Ausztriában volt, teljesen feltöltöttem az akkumulátoraimat, és Goodwoodban vezethettem Senna MP4-5B-jét, amely elképesztő élmény volt. Újra kész vagyok Silverstone-ra, tovább nyomom, mivel legutóbb egy jóval pozitívabb hétvégét zártam Ausztriában és emiatt magabiztosabbnak érzem magam az autóban. Folytatnunk kell az előrelépést, hogy a fejlesztéseket a köridőkben is érzékeltessük és erős pontokért szállhassunk harcba.” – magyarázta az ausztrál.

  • Tost biztos benne, hogy Tsunoda jövőre is marad az AlphaTaurinál

    Tost biztos benne, hogy Tsunoda jövőre is marad az AlphaTaurinál

    Egyelőre semmi sem biztos az újonc Yuki Tsunoda jövője kapcsán. Élete első futamán lenyűgözően teljesített Tsunoda, de utána több amatőr hibát is vétett, ami miatt a Red Bull nagyfőnöke Dietrich Mateschitz is kritikával illette őt.

    A kritikák után a főnöke Franz Tost védelmébe vette az ifjú japánt, aki az elmúlt versenyeken már javuló tendenciát mutatott.

    „Nagyon nehéz dolguk van ezeknek a fiatal pilótáknak a Forma-1-be kerülni. Nem lehet nekik megtanítani a Forma-1 fortélyait, de Yuki nagyon jól fejlődik, és teljes mértékben a jó irányba tart.” – kezdte az olasz.

    „Nem lehet elvárni egy újonctól, hogy mindent tudjon. Ezért van az, hogy mindig azt mondjuk, hogy egy újoncnak három év kell, hogy megértse ezt a bonyolult Forma-1-et. Manapság a Forma-1 jóval komplikáltabb, mint évekkel ezelőtt. Én elégedett vagyok Yukival. Megmutatta a vele született sebességét, napról-napra, edzésről-edzésre fejlődik.” – folytatta.

    „Biztos vagyok benne, hogy sikeres második félévet tudhatunk majd magunk mögött, és Yuki is sikeres lesz a jövőben is.” – zárta.

  • Újabb díjat zsebelt be Lewis Hamilton

    Újabb díjat zsebelt be Lewis Hamilton

    Újabb egyéni elismeréssel bővült Lewis Hamilton eddig sem kicsi gyűjteménye, miután őt is díjazták a vasárnapi ESPY díjátadón.

    Az ESPY-díj egy amerikai elismerés, amelyet különböző kategóriákban adnak át a megelőző naptári év kiemelkedő sportteljesítményeiért.

    A tavaly a hetedik világbajnoki címét szerző brit pilóta az év autóversenyzője kategóriájában nyert, megelőzve az IndyCaros Scott Dixont, a NASCAR-ban szereplő Chase Elliot-ot és a Hot Road versenyző Erica Enderst.

    Hamilton személyesen nem tudott jelen lenni a gálán, de egy videóüzenetben mondott köszönetet:

    „Köszönettel tartozom az ESPY-nak és minden szurkolónak ezért a díjért. Nem volt még szerencsém részt venni eddig egyik csodálatos díjátadón sem, de nagyon hálás vagyok az ESPY évek során mutatott támogatásáért. Sok szeretetet és pozitivitást akartam küldeni valamennyi fiatal sportolónak, akik hihetetlen eredményeket értek el, törekedjenek továbbra is arra, hogy a legmagasabbra jussanak és soha ne adják fel. Nincs olyan dolog, amit ne tudnánk megtenni, ha a fejünkbe vesszük és összefogunk.” – üzente a Mercedes versenyzője.

  • Silverstone segítene a Forma-1 futam gondjain

    Silverstone segítene a Forma-1 futam gondjain

    A Brit Nagydíj helyszínéül szolgáló Silverstone vezetősége felajánlotta a Forma-1-nek, hogy szívesen bevállalnának még egy futamot az idei szezonban, ezáltal segíteni a 23 futam megtartásában.

    A legutóbbi, ausztrál futam törlése miatt jelen pillanatban 22 biztos futamhelyszín ismert az idei naptárban, ám a Forma-1 vezetése mindenáron ragaszkodik a rekordot jelentő 23 versenyhez. Korábban már több lehetséges alternatíva is szóba jött, most pedig egy újabb jelölt került a sorba.

    Az eddig törölt futamok mellett több helyszín sorsa is bizonytalan, emiatt ajánlotta fel szolgálatait Silverstone.

    „Ha azzal tudunk segíteni, hogy az év későbbi szakaszában rendezünk még egy versenyt, akkor ebben örömmel asszisztálnánk. A Forma-1 figyelemre méltó elismerést érdemel, amiért tavaly 17 versenyt tudott rendezni – ez az egyetlen globális sportág, amelynek sikerült ezt elérnie – és remélem, hogy idén is teljesíteni tudjuk a kitűzött versenyszámot.” – kezdte a pálya vezetője Stuart Pringle.

    „Még nem kértek meg minket erre, és nem kezdeményeztem beszélgetést, de ha egy újabb futam rendezésével észszerű szintre tudjuk emelni a bajnokságot, akkor természetesen segíteni fogunk.” – tette hozzá.

  • Hivatalossá váltak a pilóták értékelései az F1 2021-ben

    Hivatalossá váltak a pilóták értékelései az F1 2021-ben

    Egy hét múlva jelenik meg a Forma-1 hivatalos idei videójátéka az F1 2021. Az idei játé újdonságairól, változásairól korábban írtunk. Most pedig az EA Sports nyilvánosságra hozta, hogy melyik versenyző milyen értékeléseket kapott a kártyáján.

    A pilóták értékelései a tavalyi játékban jelentek meg, és a céljuk a különböző szempontok alapján számszerűsíteni a pilóták kvalitásait.

    A különböző szempontokból összeállított összesített mutató tekintetében holtverseny alakult ki az élen, Lewis Hamilton és Max Verstappen között.  Mindketten egyaránt 95-ös értékelést kaptak.

    90-es érték fölé még Bottas, Ricciardo, Norris és Gasly jutott. Az újoncok tekintetében Yuki Tsunodát értékelték a legjobbra a fejlesztők, míg a legalacsonyabb értéket a szintén újonc Nikita Mazepin birtokolhatja.

    A pilóták értékelései az F1 2021-ben:

    Versenyző Overall Experience Racecraft Awareness Pace
    Lewis Hamilton 95 92 94 89 98
    Max Verstappen 95 69 96 96 97
    Valtteri Bottas 92 75 89 99 92
    Lando Norris 91 60 96 99 89
    Daniel Ricciardo 90 80 94 91 88
    Pierre Gasly 90 59 92 99 89
    Sebastian Vettel 89 91 93 87 88
    Fernando Alonso 89 99 89 94 86
    Charles Leclerc 88 62 88 87 92
    Sergio Perez 87 81 92 84 87
    Kimi Raikkonen 87 99 91 84 86
    Carlos Sainz 87 69 88 94 85
    Esteban Ocon 86 60 93 98 79
    George Russell 84 60 76 99 83
    Lance Stroll 83 62 93 82 82
    Yuki Tsunoda 82 46 88 78 86
    Antonio Giovinazzi 79 54 82 82 80
    Mick Schumacher 76 47 65 81 83
    Nicholas Latifi 71 55 69 79 70
    Nikita Mazepin 67 47 65 78 66

     

  • Hill: Ricciardo tehetsége még megvan, a varázsa már nem teljesen

    Hill: Ricciardo tehetsége még megvan, a varázsa már nem teljesen

    Az egyszeres Forma-1-es világbajnok Damon Hill szerint a McLarennél egyelőre gyengélkedő Daniel Ricciardo visszanyerheti a legjobb formáját, az idő azonban ellene dolgozik.

    Nagy reményekkel érkezett a felfelé ívelő McLarenhez Ricciardo, aki azonban messze elmarad idén a csapattársától és a várakozásoktól is. A mezőny egyik legjobbjának tartott ausztrál a Red Bullos távozása óta keresi az utat vissza az élmezőnybe, ám egyelőre nem talált rá arra. Ráadásul a már 33 éves versenyző számára sok elvesztegetett idő sem fér már nagyon bele.

    A helyzetét Damon Hill tudja legjobban átérezni, aki 30 éves kora után lett F1-es pilóta majd a világbajnoki címe után, a 30-as évei második felében hanyatlani kezdett a Forma-1-es pályafutása.

    „Voltak időszakok a versenyzői pályafutásomban, leginkább a vége felé, amikor azt kellett mondanom, hogy eltűnt belőlem a varázs. És fogalmad sincs, hogy mi folyik körülötted. Danny viszont még elég fiatal, szóval a tehetsége még nem tűnt el. Itt említhetjük meg Kimi Räikkönent is, vagy Lewis Hamiltont, aki 38 lesz mire befejezi.” – kezdte a brit bajnok.

    „Az volt az a kor, amikor Alain Prost visszavonult. Szerintem 33 év után kezd eltűnni a versenyzőkből a varázs. Ez a varázs, amivel a fiatalok rendelkeznek, de nem tudna ennek meglétéről, aztán ez keveredik a tapasztalattal a tudással és az ösztönnel keveredik.

    Hogy a kor mikortól befolyásolja egy versenyző képességeit, az nagyban függ a kondíciójától és a genetikai adottságaitól is.

    „Nincs határozott meghatározás arra, mikor romlik egy versenyző képessége. Az nyilvánvaló, hogy a fittségnek hatása lehet erre. Amikor elveszíted ezeket a kvalitásokat, akkor elveszítesz mindent, ami ahhoz kell, hogy autóversenyző legyél. Nem tudom pontosan mik ezek, de nincs két féle kimenetel, mert előbb-utóbb úgyis elmúlik, nem folytathatod örökké.” – vélekedett.