Szerző: Hegedűs Dávid

  • Elege lett Steinernek a sorozatos autótörések miatt

    Elege lett Steinernek a sorozatos autótörések miatt

    A legtöbb autótörést idén kétségtelenül a Haas versenyzői mutatják be, amely számos plusz és felesleges terhet rak a sereghajtó Haas istállóra. A több szereléssel eltöltött időn mellett rengeteg pénzt is felemésztenek az újoncok hibái, így nem meglepő, hogy a csapatfőnök türelme is elfogyott.

    Idén már másodszor nem tudott részt venni egy időmérőn Mick Schumacher, miután a harmadik szabadedzésen megtörte az autóját. Korábban pedig a csapattársa Nikita Mazepin is többször követett el olyan hibát, aminek a kárát az autója bánta.

    Güther Steiner mindvégig hangoztatta, hogy az újoncok esetében benne vannak az ilyen hibák, ám most elérkezett arra a pontra, amikor már túl sok az ilyen hiba.

    „Mick az elmúlt öt futamon több nagy balesetet is szenvedett. Ha megpörögsz, vagy hasonló, az rendben van, de ezek a balesetek nagyon súlyosak. Rengeteg pénzt emésztenek fel, és nincs ezekre jó magyarázat.” – kezdte kissé mérgesen Steiner.

    „Szóval ezen mindenképp dolgoznunk kell. A költségvetés az költségvetés, amihez viszont mindenképp ragaszkodnunk kell. Mindig vannak ötleteink, hogy hogyan tudnánk megkerülni ezt a kérdést, hogy ha ilyen balesetek történnek. Jelenleg már egy kicsit érezzük a pénzügyi hatásait ennek, de egyelőre megbirkózunk a kérdéssel. Azonban hamarosan eljuthatunk oda, hogy új megoldásokat kell keresnünk, mert ezek már túl gyakoriak és túl súlyosak.” – folytatta.

  • Túlélte a Honda motor Verstappen balesetét

    Túlélte a Honda motor Verstappen balesetét

    Továbbra is használható Max Verstappen erőforrása, amely súlyosabb következmények nélkül megúszta a holland 51G-s becsapódását Silverstone-ban.

    A Red Bull versenyzője a Brit Nagydíj első körében ütözött Lewis Hamiltonnal, majd a becsapódás mértéke miatt kórházba kellett szállítani. Az viszont azóta is kérdéses volt, hogy az erőforrása mennyire viselte meg az ütközést. A Magyar Nagydíj előtt azonban erre is választ kaptunk.

    „Hálaistennek a motort ismételten tudjuk használni” – jelentette ki Helmut Marko.

    Hogy pontosan mi is történt a motorral a baleset óta, arról a Honda szóvivője mesélt:

    „Az erőforrás egységet a futam után visszaküldtük Sakuraba, alapos kivizsgálásra. Néhány elemet kicseréltünk rajta, olyan egységeket cseréltünk ki, amivel nem vétünk az FIA szabályai ellen. Pénteken ezt az erőforrást fogjuk használni, hogy teljes körű tesztet tudjunk vele végezni a pályán és tisztább képet kaphassunk a lehetséges további használatáról.”

    „Ha nem lesznek további nehézségek vagy technikai gondok, akkor a tervezett három motorral fogjuk teljesíteni a szezont, így Maxot nem fogják büntetni.” – egészítette ki Helmut Marko.

  • Mission 44 néven új alapítványt hozott létre Lewis Hamilton

    Mission 44 néven új alapítványt hozott létre Lewis Hamilton

    Továbbra is aktívan jótékonykodik a hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton. A brit pilóta Mission 44 néven létrehozott egy jótékonysági alapítványt, amelybe saját forrásaiból 20 millió fontot invesztált bele.

    Ezen alapítvány célja, hogy támogassa és erősítse az alul reprezentált csoportokat képviselő fiatalokat szerte az Egyesült Királyságban. Ezt a befektetését olyan szervezetek programok támogatására fordítja majd, amelyek a partnerségükkel, támogatások révén csökkenteni tudják a foglalkoztatási és oktatási rendszerek közötti szakadékot.

    „Számomra mindig fontos volt, hogy mindig támogassam az alul képviselt fiatalokat, a Mission 44 pedig ezen elkötelezettségemet testesíti meg.” – kezdte az alapító Hamilton. „Életem korai szakaszában első kézből tapasztaltam meg, milyen hatással tud lenni egy ilyen származás egy fiatal jövőjére, de szerencsére a támogatásaimnak nála, letudtam győzni ezen nehézségeket. Szeretném biztosítani, hogy más, hasonló háttérrel rendelkező is meg tudja ezt tenni.”

    Hamilton új projektje szorosan együtt fog működni a Mercedes Ignite programjával, aminek szintén célja a diverzitás javítása. A brit bajnok a Mission 44 mellett továbbra is futtatja a Hamilton Bizottságot is, amelynek a célja a motorsportban szereplő színesbőrűek arányának javítása.

  • Norris: Nagyon nehéz lesz fenntartani ezt a formát

    Norris: Nagyon nehéz lesz fenntartani ezt a formát

    Lenyűgözően és a várakozásokon felül teljesít harmadik F1-es idényében Lando Norris. A McLaren brit pilótája a pontverseny harmadik helyén áll, háromszor állt dobogón, és a mezőnyből egyedüliként minden versenyen pontot tudott szerezni.

    Noha ő maga csúcsformában versenyez 2021-ben, tisztában van vele, hogy a felfele ívelő csapata nélkül nem tarthatna itt:

    „Nagyon egyszerű a válasz a sikerre: A közös munka, ahogy együtt tudunk dolgozni, és az erőfeszítés, amit bele ölünk a munkába. A csapat remek munkát végzett, hogy olyan autót tudott alám adni, amivel képes lehetek erre a pozícióra. Az meg már csak rajtam múlik, hogy ki tudom-e hozni az autóból, ami benne van és végre tudom-e hajtani a stratégiát.” – dicsérte csapatát.

    A fiatal versenyző azzal is tisztában van, hogy iszonyatosan nehéz lesz fenntartani a jelenlegi formáját:

    „A döntéshozatalunk és a csapatmunkánk rendkívül erős. Éppen miatt lesz nagyon nehéz fenntartani a jelenlegi formánkat.” – ismerte el.

  • Häkkinent nagyon lenyűgözte a sprintkvalifikáció

    Häkkinent nagyon lenyűgözte a sprintkvalifikáció

    Túl van a Forma-1 a története első sprintkvalifikációs futamán. Az új formátum után sokan elmondták véleményüket, közülük is talán a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen fogalmazta meg a legpozitívabb véleményt.

    A vasárnapi rajtrácsot eldöntő 100 km-es futam fogadtatása mind a rajongók mind pedig a versenyzők körében többnyire pozitív volt.

    A finn Mika Häkkinen is izgalmas és kiszámíthatatlannak titulálta:

    „Látvány szempontjából nagyon izgalmasnak találtam az új formátumot. Nem is tudok semmi negatívat mondani, csak pozitívumot.” – kezdte az Unibetes blogján.

    „Azzal, hogy csak egy szabadedzés volt az időmérő előtt a csapatok és a versenyzők rákényszerültek, hogy rengeteg munkát végezzenek el rövid idő alatt. Ezzel pedig több nyomás került rájuk és nagyobb kockázatot kellett vállalniuk.”

    „Néhány meglepetést is szolgáltatott, például Fernando remek munkát végzett, a jobb rajtpozíció érdekében, miközben Sérgio Pérez mutatta meg mi történik, ha hibázol. Mindenképpen növeli a kiszámíthatatlanságat.” – zárta.

  • Räikkönen ébresztőt fújt a csapatának

    Räikkönen ébresztőt fújt a csapatának

    Kimi Raikkönen komoly figyelmeztető üzenetet küldött az Alfa Romeonak, hogy itt lenne az ideje javítani a C41-en, miután ismételten nem tudott pontot szerezni.

    A finn világbajnok a 13.helyről indulhatott a legutóbbi Brit Nagydíjon, a bokszkiállása előtt már pontszerző helyen állt, ám a kiállása után több pozíciót is vesztett. Végül visszatudott kapaszkodni egészen a 11. helyig, ám a futam végén ütközött Sergio Pérezzel, így végül messze a pontszerző helyek mögött végzett.

    A Jégember a levezető körben dühösen úgy nyilvánult meg a rádióban, hogy Pérez pontot vett el tőle, ám leginkább őt a csapata vártnál gyengébb teljesítménye frusztrálja legjobban.

    Így vagy úgy, de gyorsabbá kell tennünk az autót, ilyen egyszerű. Lehetetlenség jelenleg másokkal harcolni. Vigyázz erre, vigyázz arra, de közben próbálj meg harcolni a többiekkel. Gyerünk srácok, fel kell ébrednetek és kezdenetek kell ezzel valamit.” – fogalmazott Räikkönen.

  • Wolff elszólta magát: Eldőlt Bottas jövője?!

    Wolff elszólta magát: Eldőlt Bottas jövője?!

    Egyre nagyobb rejtély és találgatás övezi Valtteri Bottas Mercedeses jövőjét, főleg azok után, hogy a finn pocsék évet fut, miközben az ülésére pályázó George Russell szárnyal a Williams volánja mögött.

    A jelek szerint azonban a címvédő istálló vezetése már biztosa tudja, hogy ki lesz 2022-ben Lewis Hamilton csapattársa. Toto Wolff korábban már elég sejtelmesen nyilatkozott Bottasról, miszerint, ha távozna, mindent megtenne, hogy találjon neki csapatot. Legújabb interjújában megint csak arra célozgatott, hogy Bottas Mercedeses karrierje véget ér idén.

    „Meglátjuk majd milyen döntést hozunk, vagy milyen döntést hoztunk már meg, de még nem árultuk el.” – nyilatkozta Wolff nagy mosoylok közepette, mikor a jövő évi felállásról faggatták. „Sajnos nincsenek bejelenteni való híreim, még nem tudom milyen irányba haladnak majd a dolgok.” – tette hozzá, majd jelentősségteljesen kacsintott a német RTL kamerájába.

    Wolff testbeszéde ara utal, hogy ők maguk mér meghozták a döntést, de azt a pilóták felé még nem közölték, így még papíron nincs eldöntve.

    „Azt mondani valakinek, hogy ’ennyi volt, itt a vége’ az egyik legnehezebb feladat, nem szívesen csinálnak az emberek ilyet. De a pozíciómhoz hozzátartozik, hogy kell ilyen beszélgetéseket lefolytatnom. Hihetetlenül nehéz dolog, de meg kell tennem, ha ez a legjobb a csapat számára.” – folytatta.

    Mi lehet a legjobb a csapat számára? Vélhetően az, ha egy világbajnoki potenciállal rendelkező fiatalt ültetnek be, márpedig az osztrák csapatfőnök így tekint Russellre.

    „Minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy világbajnok legyen. De óvatosan kell őt felépítenünk, amit eddig meg is tettünk vele.” – vélekedett a britről.

  • Wolff: A győzelem az győzelem

    Wolff: A győzelem az győzelem

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint a Hamilton-Verstappen ütközés semmit sem von le Lewis Hamilton győzelmének értékéből.

    Nagyon megosztó lett az első körben történt ütközés, ami során Max Verstappen nyert, míg Lewis Hamilton ugyan büntetést kapott, de így is meg tudta nyerni a futamot. A dobogón Hamilton alaposan megünnepelte a sikerét, ami sokaknak nem tetszett.

    Wolff szerint azonban az a győzelem sem különb a többinél.

    „Mindig is nagyon intenzív volt a csata, mert folyamatosan azon vagyunk, hogy meccsben maradjunk a bajnoki címért, miközben nem teljesítünk olyan jól, mint a Red Bull és a Honda. Emiatt a múltban komoly pontokat vesztettünk, most pedig sok pontot nyertünk, mindig kiegyenlítődik ez.” – kezdte az osztrák.

    „A győzelem az győzelem, a harmadik hely az harmadik hely, ma sok pontot szereztünk. Ezt írjuk fel a tabellára, és megyünk tovább.” – zárta le a témát.

  • Leclerc: Nem a motorhiba miatt úszott el a győzelem

    Leclerc: Nem a motorhiba miatt úszott el a győzelem

    Komoly motorproblémákkal küszködött a Brit Nagydíj első részében Charles Leclerc, ám a monacói szerint végül nem emiatt nem jött össze a meglepetés futamgyőzelem.

    Szenzációs versenyt futott Silverstone-ban a Ferrari fiatalja Charles Leclerc, aki sokáig magabiztosan vezetett ám az első etapja során kétségbeesetten kezdett el rádiózni, hogy kihagyott a motorja. Hosszabb huza-vona után végül úgy tűnt, megoldották a problémát, ám a futam végén Lewis Hamilton jóval gyorsabb volt nála, így le tudta dolgozni a tetemes hátrányát, amit a tíz másodperces büntetést okozott, és két körrel a vége előtt el is vette a futamgyőzelmet Leclerctől.

    Mivel Leclerc nem tudott komolyabb előnyt kiautózni az első etap végére, így felmerült a kérdés, hogy az a motorhiba a monacói győzelmébe került-e:

    „Egy verseny hosszú, sok paraméter játszik szerepet benne. Szóval nem, nem a motorhiba miatt nem nyertünk. Egyszerűen csak túl gyorsak voltak a végén.” – ismerte el.

    Azonban a pilótafülkében már igencsak aggódott:

    „Azt hittem, hogy vége a versenyemnek. Néhány dolgot állítanom kellett a kormányon, de összességében jól kezeltük ezt a helyzetet.

  • Hamilton: Nem tartozom bocsánatkéréssel Verstappennek

    Hamilton: Nem tartozom bocsánatkéréssel Verstappennek

    A Brit Nagydíjat megnyerő Lewis Hamilton nem érzi úgy, hogy bocsánatot kellene kérnie Max Verstappentől, miután ütközött vele Silverstone-ban, ami a holland kiesését és a kórházba kerülését eredményezte.

    A világbajnoki címvédő a Copse kanyarban próbálta megelőzni legfőbb bajnoki vetélytársát, ám a bal első kereke hozzáért a Red Bullos jobb hátuljához. Az ütközés miatt Verstappen 51 G-s erővel csapódott a gumifalba. Az eset miatt Hamiltont 10 másodperces időbüntetéssel és két büntetőponttal sújtották, ám ez elég volt arra, hogy megnyerje a versenyt.

    Az eset komoly visszhangot váltott ki, Christian Horner és Helmut Marko is komolyan beleszállt a hétszeres bajnokba, akit ráadásul rasszista támadások is érték a futam után a közösségi médiában. Hiába a támadások, a brit nem érzi, hogy elnézést kellene kérnie a megmozdulásáért.

    „Nem igazán láttam képeket az esetről, csak egy rövid bejátszást, amikor mentem vissza a garázsba. De lesz majd időm gondolkodni rajta. Jelenlegi tudomásom alapján viszont nem érzem azt, hogy lenne miért bocsánatot kérnem.” – vélekedett Hamilton, aki azonban azt is elmondta, hogy nagyon aggódott Verstappenért, amikor meghallotta, hogy kórházba szállították, ezért mindenképpen szeretne majd személyesen is beszélni.

    „Hallottam, hogy Max kórházba került és eléggé aggódtam érte. Egyikünk sem szeretné, ha a másikunk megsérülne, ez sosem állt szándékomban, szóval remélem, hogy rendben van. Felfogom keresni, hogy meggyőződjek róla, hogy rendben van-e. Azért élünk, hogy megküzdhessünk egymással, sok kemény verseny van még előttünk.– zárta.