Szerző: Hegedűs Dávid

  • Danyil Kvyat számára is a Formula E lehet a következő lépés

    Danyil Kvyat számára is a Formula E lehet a következő lépés

    A Formula E-ben szereplő Penske Dragon istállónál merült fel az ex-F1-es pilóta, Danyil Kvyat neve. Az orosz pilóta ezzel sok társa útját követheti, nevezetesen, a Forma-1-ből kikerülve az elektromos széria felé veheti az irányt.

    Kvyat, aki jelenleg az Alpine tartalékpilótája a 2020-as szezon végén vesztette el az állandó helyét a száguldó cirkuszban. Korábban a Toro Rosso/AlphaTauri valamint a Red Bull versenyzője volt.

    A the-race beszámolója szerint Kvyat a Nicholas Todt által alapított és vezetett menedzseriroda kötelékébe tartozik, akikkel a Penske képviselői már felvették a kapcsolatot. A tárgyalások várhatóan a következő hónapban folytatódnak, miközben a hivatalos bejelentés novemberben történhet majd meg.

    Az orosz versenyző számára mindenképpen az az elsődleges prioritás, hogy állandó versenyzési lehetőséghez jusson. Korábban már nála szóbajött a WEC, az IndyCar vagy éppen a NASCAR is. Egyelőre azonban nem érezheti biztosnak az ülését a Penskenél, hiszen az amerikai istállónak más jelöltje is van Alex Lynn személyében, aki elvesztette a helyét a Mahindránál.

    Nagy esély mutatkozik rá, hogy a Penske egy, már jól bevált Formula E-s módszer alapján dönt majd közülük, nevezetesen, egy közös teszten mérik fel őket, és a jobban teljesítő kapja majd az ülést Sergio Sette Camara mellett.

  • Jövőre is öt helyszínre látogat el az Extreme E

    Jövőre is öt helyszínre látogat el az Extreme E

    Sok más sorozathoz hasonlóan előzetes versenynaptárt kapott az idén bemutatkozott elektromos Extreme E sorozat.

    A világ legkörnyezetbarátabb autóverseny szériája a tervek szerint öt országba és négy kontinensre látogat majd el, ahogy azt tette idén is.

    A 2022-es szezon is Szaúd-Arábiában veszi majd kezdetét feburár végén. Az arab országon kívül míg a szezonzáró, chilei helyszíne fix egyedül. A májusi, második afrikai fordulóra három ország esélyes, az idén is a mezőnyt vendégül látó Szenegál mellett Egyiptom és Tanzánia esélyes még.

    Két hónappal később jön majd, a sarkvidéki állomás, amelynek Grönland vagy Izland fog otthont adni, majd eljön a mezőny számára is a nyári szünet.

    Folytatás majd szeptember 10.-11.-ei hétvégén lesz, erre a hétvégére 4 dél és közép-amerikai (Brazília, Argentína, Uruguay, Costa Rica) és egy európai (Olaszország) ország pályázik.

    Ezután érkezik majd a mezőny november utolsó hétvégéjén a szezonzáróra Chilébe.

    Az Extreme E első éve ugyan több futamot is tartalmazott volna az ötnél, végül a koronavírus-járvány miatt redukálódott le ötre. Az idei szezonból két forduló van hátra Olaszországban, illetve egy még ismeretlen helyszínen.

    A szezont jelen pillanatban Nico Rosberg egysége a Johann Kristoffersson-Molly Taylor duó vezeti.

  • Sainz: Teljes mértékben hiszek a döntésemben

    Sainz: Teljes mértékben hiszek a döntésemben

    Kilenc év után nyert először a McLaren legutóbb Monzában. A győzelmet az a pilóta szerezte meg, aki éppen a Ferrarihoz távozott Carlos Sainz helyére érkezett.

    A Ferrari spanyol versenyzője elégé gyakran váltott csapatot az elmúlt esztendőkben, és a sors fintora, hogy az elmúlt egy évben mindhárom olyan csapat nyert, ahol a Ferrari előtt megfordult. A Toro Rossoból lett AlphaTauri tavaly Monzában nyert Gaslyval, a Renault utódja az Alpine idén Magyarországon Oconnal, míg a McLaren szintén Monzában Ricciardoval.

    Miközben volt csapatai megízlelték a győzelem ízét, addig Sainz számára továbbra sem jött még el az első futamgyőzelme. Ezért újra felmerültek olyan kérdések az irányába, hogy biztos jó döntés volt-e a Maranelloba való szerződés.

    „Száz százalékig hiszek a döntésemben” – reagált Sainz. „Egy párszor már legalább mi is nyerhettünk volna, miközben a McLaren kihasználta az utolsó futamon adódó lehetőségüket.”

    „Nem csupán egy futamgyőzelem alapján hoztam meg ezt a döntést, hanem egy egész projektet tartottam szem előtt. Továbbra is hiszek benne, hogy a legjobb csapatban vagyok, miközben a fő szempont a jövőre érkező új éra.” – tette hozzá.

  • Egy év után változik az F2-es és F3-as hétvégék lebonyolítása

    Egy év után változik az F2-es és F3-as hétvégék lebonyolítása

    Egy évvel ezelőtt eszközöltek drasztikus változtatásokat a két Forma-1-est betétszéria lebonyolításában. Ennek eredményeképpen a két sorozat sosem futott egy hétvégén, és egy fordulóban három versenyt is rendeztek.

    A két sorozat promóterei s az FIA most felülvizsgálták az ezévi tapasztalatokat, és úgy döntöttek, hogy ismét módosítanak a sportszabályzat versenyhétvégék lebonyolítására vonatkozó pontján.

    2022-től ismételten egyszerre fog versenyezni a Formula 2 és a Formula 3, amelyeknél egy szabadedzés, egy időmérő és két futam lesz majd a hétvége programja. Ez gyakorlatilag megegyezik a tavaly évig fennálló formátummal.

    Mindkét sorozat esetében az időmérő edzés eredménye fogja meghatározni a két-két futam rajtsorrendjét. A szombati első futamok rajtsorrendje az F2-esek esetében a pénteki kvalifikáció első tíz helyezettjének a fordítottja lesz, míg az F3-asoknál továbbra is a legjobb 12-t fordítják majd meg. A vasárnapi versenyek rajtrácsa pedig értelemszerűen az időmérő végeredménye alapján fog felállni.

    A változás okát pedig Stefano Domenicali vázolta fel:

    „A 2021-es szezon rendkívül izgalmas volt, mindkét bajnokságban rengeteg tehetség mutatkozott be. Szeretnénk biztosítani, hogy minden rajongó maximális szórakozást kapjon egy versenyhétvége alatt, ezért 2022-től újra egyesítjük a két sorozatot.  Ezzel több akció és esemény lesz egy adott hétvégén, és olyan tartalmat adunk a rajongóknak, amelyek lekötik és izgalomban tartják őket.”

    Bruno Michel, a két sorozat vezetője pedig kiegészítette az olasz szavait:

    „Idénre költséghatékonysági szempontok miatt szeparáltuk el a Formula 2-t és a Formula 3-at, ami hatékonynak bizonyult. Mégha ilyen szempontból ez jól is működött, voltak olyan érdekek, ami miatt változtatnunk kellett. Megértettük, hogy az idei formátumnál előfordult, hogy két forduló között rengeteg idő telt el, ami korántsem ideális. Ezen kívül különböző részvényesek, érdekelt felek is szerették volna, hogyha a két bajnokság ismét együtt versenyezhessen. Alapos mérlegelés után végül az FIA-val úgy döntöttünk, hogy eleget teszünk ennek a kérésnek.”

  • A Netflix a Forma-1 jogainak a megvásárlásán gondolkozik

    A Netflix a Forma-1 jogainak a megvásárlásán gondolkozik

    Noha az élő sportközvetítés nagyon messze áll a Netflix eddigi tartalmaitól, a Forma-1-es tartalmaik akkora sikert értek el, hogy a vezérigazgató is elismerte, ha a helyzet úgy adódna, elgondolkozna a Forma-1 jogainak a megvásárlásán.

    Az elmúlt években egyre több Forma-1-es tartalom került a Netflix kínálatába. Először az évről-évre megjelenő saját gyártású Drive to Survive sorozatuk, majd ők mutatták be pár napja a Schumacher-dokumentumfilmet is. A vezérigazgató a Der Spiegel-nek nyilatkozott a száguldó cirkusz iránti terveiről.

    „Néhány éve eladták a Forma-1 jogait, akkor nem voltunk az ajánlattevők között. Ma viszont már elgondolkoznánk rajta.” – ismerte el Reed Hastings.

    Noha az élőközvetítések kapcsán inkább nemleges választ adott:

    „A Netflix szórakoztatással foglalkozik, nem pedig újságírással, amely esetben bizonyos normáknak kell megfelelniük és meghatározott irányelveket kell követnünk. Az élő sporttól is távol tartjuk magunkat.”

    A motorsport-total.com viszont azzal egészíti a vezérigazgató szavait, hogy látva a Schumacher és a Drive to Survive sikereit, a Netflix arra kényszerülhet, hogy másképp ítélheti meg a Forma-1-et, mint a többi sportot, ami akár az élő közvetítések felé is terelheti a streaming szolgáltatót.

  • Hivatalos: Martin Whitmarsh visszatér a Forma-1 vérkeringésébe

    Hivatalos: Martin Whitmarsh visszatér a Forma-1 vérkeringésébe

    A McLaren korábbi csapatfőnökét nevezte ki az Aston Martin a Perfomance Technologies részlegének igazgatójává.

    Az új részleg feladata magában foglalja a márka Forma-1-es tevékenységeit, valamint fejleszti, alkalmazza és piacra viszi a csoport műszaki képességeit és szellemi tulajdonát. Célja pedig, hogy a legszínvonalasabb innovációs, mérnöki, tesztelési és gyártási szolgáltatásokat nyújtsa számos kulcsfontosságú iparágban.

    Whitmarsh feladata lesz tehát ennek az egésznek az irányítása. A brit szakember ezzel, hanem is a legszorosabban, de visszatért a Forma-1 életébe. Korábban 25 éven keresztül, egészen 2014-ig dolgozott a McLarennél, amelynek 2008-tól csapatfőnöke is volt. Tevékeny részese volt több, mint 100 futamgyőzelemben és számos világbajnoki címben is. E feladata mellett 2009 és 2013 között az F1-es csapatok szervezetének az elnöke is volt.

    „Nagy örömömre szolgál, hogy Lawrence Stroll engem nevezett ki október 1.-jétől az Aston Martin Performance Technologies élére. Sok éve ismerem és csodálom Lawrencet, mindig is nagy hatással volt rám a félelmetes üzleti érzéke és a kimeríthetetlen ambíciója.” – kezdte a frissen kinevezett Whitmarsh.

    „Mindig is tiszteltem a silverstone-i csapatot, akárhogy is hívták őket éppen. Mindig erőn felül teljesítettek, és most olyan körülmények vannak náluk, amivel minden eddiginél erősebben tudnak odaverni. Lawrence célja, hogy az Aston Martin Forma-1-es világbajnokságot nyerjen, és nem csatlakoztam volna ehhez a törekvéshez, ha nem lennék teljesen meggyőződve arról, hogy ez a cél elérhető.”

    „Tudom, hogy mi kell a győzelemhez a Forma-1-ben, és Lawrence vezetése alatt inspirálva, valamint a munkatársak képességei, szenvedélye és elszántsága által támogatva mindent megfogok tenni annak érdekében, hogy csapatunk egy olyan győztes vállalkozás legyen, amilyennek Lawrence meghatározta.”

  • Jól halad a Red Bull motorrészlegének építése

    Jól halad a Red Bull motorrészlegének építése

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner megerősített, hogy a Red Bull Powertrain, vagyis a gárda saját hajtásláncájáért felelős részleg építése az ütemterveknek megfelelően halad.

    Az energiaitalosok a következő idénytől saját erőforrással állnak majd rajthoz a Forma-1-ben, miután a Honda bejelentette, hogy az idei esztendő után kivonul a száguldó cirkuszból. A saját erőforráshoz viszont komoly infrastrukturális beruházások is kellenek. A Red Bull Powertrains névre hallgató erőforrás központjának építése még javában tart, de jelen állás szerint határidőre el fog készülni.

    „A saját hajtáslánc projektünk hétről-hétre egyre jobban halad. Az építkezés a céloknak megfelelően halad, öröm látni ahogy az épület testet ölt. A tetőfedési munkálatok folyamatban vannak. Most már lassan tényleg kezd összeállni az egész, lenyűgöző, hogy mindenki mennyi erőfeszítést tesz bele.” – kezdte Horner.

    Egy saját motor azonban nem csak infrastruktúrát, hanem humán erőforrást is igényel. A Red Bull már eddig is átcsábított a riválisoktól több motor mérnököt, de továbbra is keresik a tehetséges alkalmazottakat.

    „Nagyszerű tehetségeket vonzunk, és van egy komoly ifjúsági politikánk, amivel friss diplomásokat és diákokat alkalmazunk. Szeretnénk esélyt adni a fiataloknak, olyas valakiket keresünk, akik másként gondolkoznak a háttérből és mindenféle spektrumból érkeznek. Számos ösztöndíjas és gyakornoki állást kínálunk majd. Ez egy kiváló lehetőség, örömteli látni, hogy mennyire vonzók vagyunk és milyen kaliberű embereket vonzunk.” – fogalmazott.

  • Alonso: Az Alpine a középmezőny legjobb csapata

    Alonso: Az Alpine a középmezőny legjobb csapata

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso úgy véli, hogy jelenlegi csapata a középmezőny legjobb csapata, noha ez a tempóban még nem mutatkozott meg.

    A vártakhoz képest jóval lassabban kezdte az idei szezont a tavaly még Renault néven szereplő Alpine. A francia gárda számára az első futamokon a pontszerzés is nehezen jött össze, ám a szezon előre haladtával egy konstans fejlődést mutattak be, egyre stabilabban hozták a pontokat futamról-futamra ami végül a Magyar Nagydíjon csúcsosodott ki, ahol Esteban Ocon diadalmaskodni tudott, miközben Alonso a negyedik helyen végzett.

    A csapat jelen pillanatban 95 ponttal az ötödik helyen áll a konstruktőri pontversenyben, 11 egységgel megelőzve a hatodik AlphaTaurit.

    Hogy mit vár a csapattól Alonso a következő futamokon, így felelt:

    „Minden csapatnak lesznek még jobb és rosszabb versenyeik is. A tripla hétvége során is voltunk fent is meg lent is mid versenyképesség, mind rajtsorrend tekintetében.” – kezdte a spanyol. „Spa-ban száraz körülmények között rendben voltunk, de esőben már nem. Zandvoortban egész hétvégén erősek voltunk, Monzában pedig végig szenvedtünk. Szerintem ez az egész pálya függő. Nem tudom mi lesz Szocsiban, Törökországban vagy Austinban, de úgy érzem, hogy jobbak leszünk.”

    „Monza kapcsán tudtuk előre, hogy a naptár leggyengébb pályája lesz a számunkra, meglátjuk mi lesz tovább, főleg, ha egy nyolcadik és kilencedik helyet tudtunk szerezni a leggyengébb pályánkon. Ez a mi erősségünk, csapatként, pontokat tudunk minden vasárnap szerezni. Nem a miénk a leggyorsabb autó a középmezőnyben, de miénk a legjobb csapat. Emiatt tudunk folyamatosan pontokat szerezni.” – tette hozzá.

  • Jó hír a Török Nagydíjnak: Az ország lekerült a vörös listáról

    Jó hír a Török Nagydíjnak: Az ország lekerült a vörös listáról

    Pozitív változás állt be az eddig kétséges Török Nagydíj kapcsán. Törökország ugyanis lekerült arról a vörös listáról az Egyesült Királyságban, ami eddig jelentősen korlátozta volna az oda beutazást a szigetországból.

    Az istanbuli viadal tavaly tért vissza a Forma-1 körforgásába, és idén a kanadai futam helyére került be, miután ott sem javult a világjárvány. A Forma-1 csapatainak jelnetős része Nagy-Britanniában székel, éppen ezért lett kérdéses a futam rendezés Törökországban, mivel eddig a vörös listán szerepeltek.

    A futam a tervek szerint október második hétvégéjén kerül megrendezésre. A nehézségek ellenére a Forma-1 első embere Stefano Domenicali mindig is nyugodt volt a rendezés kapcsán, miközben a belépőjegyek értékesítése is remekül haladt.

    Törökország, sok más országgal egyetemben lekerült a vörös, legszigorúbb szabályozást jelentő országok listájáról. Ez tehát ezt jelenti, hogy az Angliába innen visszatérteknek nem kell kötelezően tíz napot karanténban tölteniük, vagyis a csapattagok részt vehetnek a következő, Amerikai Nagydíjon is.

  • Egy harmadik bajnoki értékelés is lehet jövőre a Forma-1-ben

    Egy harmadik bajnoki értékelés is lehet jövőre a Forma-1-ben

    A Forma-1 vezetése váratlan lépésre készül, a terveik szerint ugyanis 2022-től egy harmadik bajnokságot is kiírnának.

    Jelenleg két bajnoki címet osztanak ki a száguldó cirkuszban, az egyéni értékelés mellett külön díjazzák a legtöbb pontot összegyűjtő konstruktőrt is.

    Idén három helyszínen jelentősen átalakul a versenyhétvége formátuma. A 100 km-es sprintkvalifikáció miatt egy hétvégén már két versenyt is tartanak, próba jelleggel. Stefano Domenicali a Forma-1 ura elismerte, hogy szeretnék megtartani, sőt a lehető legtöbb hétvégén alkalmazni ezt a fajta lebonyolítást. Ám felhasználva az eddigi véleményeket, tapasztalatokat, merőben eltérő díjazása lehet ezen versenyeknek. Itt jön képbe egy esetleges harmadik pontverseny kiírása.

    A terveik szerint legalább hét sprintfutamot is rendeznének 2022-ben és ezzel oda tudnák adni a Forma-1 Grand Slam bajnoki címét az ezen a versenyeken a legtöbb pontot gyűjtő versenyzőnek.

    „A reakciók, az izgalom mind jók voltak eddig. Jelen pillanatban újragondoljuk az egész formátumot, de elképzelhető, hogy jövőre akár hét sprintfutamunk is lehet.” – kezdte az olasz szakember. „Egy fajta Grand Slamen gondolkozunk, mint bajnoki értékelés, a teniszhez hasonlóan.”

    „Aki megnyeri a sprintversenyek bajnoki címét és az egyéni címet, akkor övé lehet a Grand Slam cím. A Forma-1-nek szüksége van a változásra és érdekesebbé kell tennünk a fiatalabb nézők számára.” – tette hozzá.