Szerző: Hegedűs Dávid

  • A szaúdi lesz az első olyan F1-es hétvége, ahol 5G-s netet fognak használni

    A szaúdi lesz az első olyan F1-es hétvége, ahol 5G-s netet fognak használni

    A Forma-1 történetében először a hétvégén, Dzsiddában fogják használni az 5G-s hálózatot, amivel a helyszíni nézőket még jobban betudják vinni a történések mélyére.

    Katar után ismételten egy vadiúj helyre látogat majd el a száguldó cirkusz. Az első Szaúd-Arábiai Nagydíj több szempontból is különleges lesz. Egyrészt ez lesz az F1 történetének leggyorsabb utcai pályája, másfelől pedig a helyszínen használt 5G miatt is, amely a modern kor leggyorsabb, vezetéknélküli internet hálózata.

    „Relatíve rövid idő alatt épült fel a pálya, ugyanakkor azt is el lehet mondani, hogy ez egyik, ha nem a legmodernebb versenypálya az egész világon.” – kezdte a pálya igazgatója Martin Whitaker. „Például, mi leszünk az első F1-es pálya, akik az 5G hálózatot fogják használni. Ennek eredményeként még több akciót tudunk nyújtani a lelátókon helyet foglaló rajongóknak.”

    „Használhatják az eszközeiket arra, hogy még intenzívebb élményeket kaphassanak. Nagyszerű látni, hogy az itteni emberek mennyire innovatívak és remek alapot tesznek le a jövőbeni futamainknak.

  • A Formula E-ben folytatja pályafutását Dan Ticktum

    A Formula E-ben folytatja pályafutását Dan Ticktum

    Szériát vált a Red Bull egykori fenegyereke. A brit Dan Ticktum ugyanis megállapodott a Formula E-ben szereplő NIO 333 csapattal.

    A 22 éves pilóta jelenleg a negyedik helyen áll a Formula 2-ben. Noha képes erős teljesítményére, az elmúlt években inkább a balhéjairól volt híres. Előbb a Red Bull, majd idén nyáron a Williams is kirúgta őt, utóbbi azért, mert nyíltan gúnyolta a csapat egyik pilótáját Nicholas Latifit. Ezek után Ticktum saját maga is beismerte, hogy az F1-es álmainak végleg lőttek.

    Azonban ez nem jelenti azt, hogy az F2-nél nem tud feljebb lépni, ugyanis a NIO 333 csapat hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolták a őt a 2022-es idényre, a honfitársa Oliver Turvey csapattársaként.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy a NIO 333 Formula E csapatánál versenyezhetek. Ez egy elég nagy kihívás lesz számomra, mivel nem lesz túl sok tesztre lehetőségem és a Formula E eléggé komplikált is, de nagyon izgatott vagyok. Versenyzőként itt teljesen más dolgokat kell használnod, egy teljesen más élmény a Formula 2-höz képest, nagyon várom már, mind mentálisan, mind fizikálisan is.” – fogalmazott a brit.

    „Már pár napot eltöltöttem a csapatnál Silverstone-ban ezen a héten, és bízom benne, hogy együtt tudunk majd némi fejlődést felmutatni, és előrébb tudunk lépni a mezőnyben.” – tette hozzá.

    A kínai színekben induló NIO 333 az előző idényben a Turvey-Blomqvist párossal utolsó helyen végzett a konstruktőri pontvadászatban, csupán 19 szerzett ponttal.

    A Formula E 2022 idénye majd januárban veszi kezdetét Szaúd-Arábiában.

  • A Ferrarival tárgyal a jövőjéről Giovinazzi

    A Ferrarival tárgyal a jövőjéről Giovinazzi

    Noha elvesztette a helyét az Alfa Romeónál, és ezáltal a Forma-1-ben is Antonio Giovinazzi, mégis valamilyen szinten maradhat az F1 körforgásában. A 27 éves pilóta évek óta a Ferrari kötelékébe tartozik, és ez a jelek szerint nem is fog változni, hiszen velük szeretné megtárgyalni a jövőjét.

    Ami már biztos az olasz kapcsán, hogy a következő szezont majd a Formula E-ben szereplő Dragon Penske csapatnál fogja tölteni, ám 2023 esetében sokkal pozitívabb folytatásban reménykedik.

    „Még mindig a Ferrari versenyzője vagyok, jelen pillanatban is tárgyalásban vagyok velük a jövő évről. Ami biztos, hogy szeretnék itt maradni, és majd meglátjuk mi fog történni 2023-ra. Ez is egyeztetés alatt van, de a legjobbat igyekszünk majd kitalálni.”

  • Katari Nagydíj: Alonso rekordja, a McLaren fájdalmas jubileuma

    Katari Nagydíj: Alonso rekordja, a McLaren fájdalmas jubileuma

    Az első Katari Nagydíj után Lewis Hamilton tovább közeledett Max Verstappenhez, miközben tovább írta a rekordok könyvét. De rajta kívül mások is rekordot döntöttek, vagy éppen jubiláltak Dohában.

    Lewis Hamilton dohai sikere azt jelentette, hogy a brit már a 30. különböző pályáján tudott futamot nyerni, ami már önmagában rekord, de ezt csak még lenyűgözőbbé teszi, hogy eddig összesen 35 pályán versenyzett.

    Ez volt a címvédő 102. sikere, amivel tovább javította a saját rekordját, ráadásul azt is elmondhatja magáról, hogy a legutóbbi három, teljesen új helyszínen elsőként tudott nyerni. (Portimao, Mugello, Doha). Ha Hamilton egy önálló ország lenne, akkor a futamgyőzelmek nemzeti tabelláján is előkelő helyen állna, hiszen Hamiltonnál több győzelmet csak a német és brit versenyzők szereztek.

    A hétvégéi verseny volt Hamilton számára a 175. olyan futam, amikor legalább egy kört az élen töltött, vagyis a futamainak a 61%-án vezetett. A mezőnyben hozzá legközelebb Sebastian Vettel tartózkodik, 106 versennyel.

    Volt egy versenyző, aki eredményével és ezzel a rekordjával sokkal inkább a figyelem középpontjába került a hétszeres világbajnoknál is. Fernando Alonso ugyanis a dobogón végzett, amire legutóbb a 2014-es Magyar Nagydíjon volt példa. Azóta a kétszeres bajnok 105 futamon indult, ezzel pedig megdöntötte a két dobogós helyezés között eltelt legtöbb idő rekordját. Hogy ez mennyire volt régen? A spanyolnak akkor még több bajnoki címe volt, mint Hamiltonnak, Max Verstappen pedig még nem vezetett Forma-1-es autót.

    Alonso túl a negyvenen állhatott pódiumra, az elmúlt 35 évben ő a harmadik, aki ezt elmondhatta magáról, Nigel Mansell és Michael Schumacher után.

    Két csalódást keltő hétvége után nagy reményekkel érkezett Katarba a McLaren. A wokingiak nem csak a konstruktőri harmadik hely megszerzése miatt reménykedtek jobb folytatásban, hanem mert ez volt a csapat 900. futama is. Lando Norris kései defektje pedig azt jelentette, hogy csupán két pontot tudtak szerezni, amivel messze került tőlük a Ferrari, ezzel pedig elrontva a britek jubileumát. Az örökranglistán ezzel a második helyen állnak az 1028 futamot számláló Ferrari mögött.

  • Wolff: Bosszantó Verstappen bónuszpontja

    Wolff: Bosszantó Verstappen bónuszpontja

    Lewis Hamilton győzelmével ért véget az első Katari Nagydíj. Ezzel pedig tovább faragta lemaradását a pontversenyben, ezúttal hat egységgel, mivel a holland riválisa gyűjtötte be a leggyorsabb körért járó plusz egy pontot.

    Verstappen az utolsó két körre cserélt friss szett lágy gumit, amivel az utolsó körben bebiztosította a plusz pontot. A Mercedes pedig ezúttal a jó helyezés „hátrányát” tapasztalhatta meg, ami némileg bosszantjais a mindig maximalista csapatfőnököt.

    „A kezdeti érzésem az a keserédes. Mindkét bajnokság fontos most nekünk. Lewis remek volt, de az az egy pont kicsit bosszantó, azért persze remek érzés megnyerni a versenyt. A jó hír az, hogy az autó nagyon gyors volt. Lewis az elejétől fogva kontrollálta a futamot, ez pedig egy jó előjel Szaúd-Arábiára és Abu Dhabira.” – fogalmazott Toto Wolff.

    Hosszú évek után az utolsó futamokig kiegyenlített a bajnoki verseny, ami a Mercedes számára újkeletű dolog, ám Toto Wolff örül annak, hogy egy végletekig kiélezett harc részesei lehetnek.

    „Ha a szezon elején azt mondták volna, hogy a csata Szaúd-Arábiáig, vagy a legvégéig eltart, örömmel elfogadtuk volna. Lépéshátrányban kezdtük az évet, mivel egyszerűen csak nem voltunk elég jók. Aki ezek után meg fogja nyerni a bajnokságot, az megérdemli, még ha ez az esetleges vereség egy vagy két álmatlan éjszakát fog nekem okozni.”

    „Idegesítő lenne, de megbarátkoznánk vele, nem a világvégét jelentené. Ezzel csak még erősebben térnénk vissza az elkövetkezendő években. A maximumot kell hoznunk, pontokat kell szereznünk, és mi pontosan ezt fogjuk csinálni.”

  • Schumacher: Most már a Haas a Ferrari B csapata

    Schumacher: Most már a Haas a Ferrari B csapata

    A Ferrari Akadémia és a Haas kötelékébe tartozó Mick Schumacher szerint a jelenlegi munkaadója egyre szorosabb kapcsolatot épít ki a Ferrarival.

    Az amerikai Haas istálló 2016-ban érkezett a Forma-1-be és kezdetek óta a Ferrari erőforrásait használja, emellett pedig más területeken is közel állnak az olaszokhoz. Ez a szorosság az évek során egyre inkább elmélyült, náluk kapott először edzés lehetőséget a Ferrari-növendék Charles Leclerc is, most pedig Schumacher személyében egy akadémista kapott teljes idős szerződést.

    Idén pedig egy újabb szintre léptek, ugyanis számtalan Ferraris alkalmazottat csoportosítottak át a Haashoz, akik számára egy központ is épült Maranelloban, hogy még inkább közelebb legyenek hozzájuk.

    Ezek alapján Mick Schumacher reméli, hogy jövőre el tudják érni a középmezőnyt:

    „A cél, hogy rendszeres Q2-es résztvevők legyünk, de titkon a Q3-at is szeretnénk. Ami pedig engem illet, amit hallottam, azok alapján a Ferrarinál mindenki elégedett azzal, amit eddig mutattam. Ugyanakkor realistának is kell lennem, jövőre egy lépést meg kell tennem előre.”

    „A maranelloi központunkkal gyakorlatilag is mi lettünk a Ferrari B csapata, ahol a hozzám hasonló juniorok vezethetnek majd. Használhatjuk a Ferrari szélcsatornáját is, ami mindenképp előnyt jelent majd a számunkra.”

    Azzal, hogy az Alfa Romeo jövőre a Bottas-Zhou duóval indul – Giovinazzi távozása után – a Haas maradt az egyetlen csapat amelyik – a gyári csapaton kívül – Ferraris versenyzőt alkalmaz.

  • Több, mint 50 éve nem történt olyan az F1-ben, mint ami most következik

    Több, mint 50 éve nem történt olyan az F1-ben, mint ami most következik

    Katar és Szaúd-Arábia a soron következő két helyszín a Forma-1-ben. A két arab pályában közös, hogy mindketten először rendeznek versenyt a száguldó cirkuszban, ráadásul rögtön egymás után, amire legutóbb fél évszázada volt példa.

    Noha a koronavírus-járvány is kellett hozzá, de a Forma-1 az idei és a tavalyi esztendőben is számtalan új helyszínre látogathatott el. A sok új helyszín miatt pedig nagy esély mutatkozott arra, ami végül meg is valósult, nevezetesen, hogy egymás utánra kerüljön a naptárban két új pálya.

    Az évek során a Forma-1 folyamatosan terjeszkedett és látogatott el új helyekre, mégis 1970-ben fordult elő utoljára, amire most kerül sor, vagyis, hogy két új helyszín egymás után legyen a versenynaptárban. 51 évvel ezelőtt a Német és az Osztrák Nagydíjat rendezték egymás után, két új pályán. Előbbi a Hockenheimringen, utóbbi pedig a mai Red Bull Ring elődjén, az Österreichringen került megrendezésre.

    Ezen kívül még egy olyan év volt, amikor több új helyszín egymás után debütált a száguldó cirkuszban – leszámítva az első, 1950-es évet -, 1959-ben a német futamot először és egyben utoljára rendezték a jellegzetes AVUS pályán, ami az egyik autópálya két oldalát kötötte össze döntött kanyarokkal. Őt követte a Portugál Nagydíj, amelyet Lisszabonban a Monsanto Park-ban rendeztek meg. Érdekesség, hogy az AVUS-hoz hasonlóan a monsanto-i pálya is csak egyetlen egyszer szerepelt a Forma-1-ben.

    A számos új helyszín egyéb statisztikai érdekességet is tartogat. Az idei a 72. F1-es idény, de csupán a 19. olyan szezon, amikor legalább két, teljesen új pálya kap szerepet a naptárban. Idén Doha és Jeddah az új helyek, de volt olyan idény, ahol ez a szám kettőnél is több volt. 1959, 1967, 1973, 2004, 2008 és az első COVID-év, vagyis 2020.

    Voltak azonban „új helyszín mentes periódusok” is a sorozat történetében. A legtöbb idő, ami eltelt két új pálya bemutatkozása között az négy és fél év volt, 1999-es maláj, és a 2004-es bahreini futamok között. Itt fontos megjegyezni, hogy 2000-ben került be Indianapolis az Amerikai Nagydíj helyszíneként a naptárba, mint „új” pálya, de a hivatalos statisztikák szerint 1950 és 1960 között volt már rajta F1-es verseny, hiszen az Indy500 akkoriban beleszámított az F1-es pontversenybe, hiába vett részt rajta teljesen eltérő mezőny. E rangsorban a második leghosszabb időszakhoz csupán egy évet kell visszautazni az időben, ugyanis Baku 2016-os bemutatkozása és Mugello tavalyi színrelépésre között eltelt 1547 napban nem avatott új pályát az F1.

    Még pár apróság, amik az új aszfaltcsíkokhoz köthetőek:

    Lewis Hamilton a legutóbbi öt új helyszín közül négyen is megnyerte az első futamot, míg az utolsó négy új pályán Mercedes pilóta diadalmaskodott a pole-pozícióból rajtolva.

    2010 óta hét új helyszínt köszönhettünk a Forma-1-ben, és mind a hét pálya első futamán a pole-pozíciójából induló versenyző nyerte az az évi világbajnoki címet. Érdekesség, hogy az ezt megelőző 30 esetben csupán kétszer esett meg ez.

  • Alonso örül Zhou F1-es szerződésének

    Alonso örül Zhou F1-es szerződésének

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso elismerően beszélt az Alfa Romeo új igazolásáról, akivel már nagyon várja a versenyzést.

    Guanyu Zhou lesz az első kínai Forma-1-es pilóta. Az Alpine kötelékébe tartozó versenyző – aki jelenleg a csapat fejlesztő pilótája is egyben – az Alfa Romeo színeiben mutatkozik be majd 2022-ben. A kínai versenyző idén már részt vehetett egy szabadedzésen, ugyanis az Osztrák Nagydíj első gyakorlásán vezethette Alonso Alpine-ját.

    Katarban a spanyol pedig kitért pár szóban Zhoura is, akiről csupa jó véleménnyel van.

    „Nagyon örülök neki, egy kedves srác. Mivel az Alpine Akadémia tagja, így teszteltem vele jó néhány napot idén. Tavaly, amikor egy korábbi Renault-t teszteltem a visszatérésem miatt, néhány napon vele osztoztam Bahreinben és Abu Dhabiban.” – kezdte a spanyol.

    „Kiváló a kapcsolatunk, és ahogy már mondtam, örülök, hogy megkapta ezt a lehetőséget.– tette hozzá.

    Zhou érkezése pedig egyet jelent Giovinazzi távozásával. Az olasz jövőre a Formula E-ben fog rajthoz állni, akit a spanyol ugyan sajnál, de szerinte a sportnak jót tesz egy kínai versenyző.

    „Ugyanakkor Antonio távozik, ami sajnos megmutatja, hogy hogyan is működik a sport. Alapvetően azonban a Forma-1-nek, Kínának és Zhounak, magának is jót fog tenni ez az esély. Mi már nagyon várjuk, hogy ellene versenyezhessünk, és a lehető legjobban szeretnénk üdvözölni a mezőnyben.” – tette hozzá.

  • Egy DRS-zóna lesz a Katari Nagydíjon

    Egy DRS-zóna lesz a Katari Nagydíjon

    Először látogat majd a Forma-1 mezőnye a katari Dohában található Losail International Circuit-re. A leginkább a MotoGP által használt aszfaltcsík összességében egy tempós, gyors pálya, ám DRS-zóna csupán egy darab lesz.

    Hiába a 16, rendre tempós kanyarok, mindösszesen egyetlen egy, hosszú egyenes található a pályán, a rajt-cél egyenes, értelemszerűen itt is jelölik ki az egyetlen DRS-zónát.

    Az érzékelési pont 125 méterrel az utolsó kanyar előtt lesz, és a szárnyat pedig 200 méterrel a kanyar után lehet nyitni.

    Ezzel az egy zónával Katar lesz Monaco után a második olyan helyszín a naptárban, ahol nincs több DRS-zóna.

  • De Vries közel volt a Williamshez, már az utódja is megvolt

    De Vries közel volt a Williamshez, már az utódja is megvolt

    Érdekes információt árult el a Formula E első világbajnoka. A Mercedesszel bajnoki címet szerző Nyck de Vries ugyanis nagyon közel volt ahhoz, hogy 2022-re a Williams Forma-1-es csapatánál versenyezhessen.

    Az elektromos széria regnáló bajnoka a The Race Formula E tematikájú podcastjának a vendége volt, ahol elmesélte, hogy pár héttel a bajnoki címének megszerzése után majdnem aláírt a Williamshez, ám hirtelen a semmiből előtűnt Alex Albon, és emiatt a holland hoppon maradt.

    Nem csak maga a de Vries, hanem már a csapata is szinte biztosra vette az F1-es folytatást, hiszen a széria korábbi bajnoka Antonio Félix da Costa került a Mercedes jelölt-listájának élére.

    A portugál helyzetét „könnyítette”, hogy a jelenlegi munkaadója a DS Techeetah komoly pénzügyi problémákba ütközött, és a nyári tulajdonosváltási kísérletek is rendre meghiúsultak. Menedzsere Tiago Monteiro ugyan konkrét csapatokat nem nevezett meg, de több forrás is kész tényként kezelte a nyáron a Mercedes és da Costa közti kapcsolatfelvételt.

    Hogy milyen esélyei voltak? Arra a saját szavai adnak választ:

    „Sok mindent fontolóra vettem akkoriban, de kiváló esélyeim lettek volna, ha a dolgok másképpen alakulnak.” – emlékezett vissza.

    A dolgok végül másképpen alakultak, így de Vries jövőre is marad a Formula E-s Mercedes istállónál, de Costa pedig – a várhatóan ujjászervezedő – DS Techeetah csapatnál kitölti a 2022 végéig szóló kontraktusát.