Szerző: Hegedűs Dávid

  • Érzelmes búcsút kapott a Mercedestől Bottas

    Érzelmes búcsút kapott a Mercedestől Bottas

    Túl van az utolsó napján a Mercedes központjában Valtteri Bottas. Az Alfa Romeohoz tartó finn különleges búcsút kapott, ami érzelmileg nagyon megérintette őt.

    Utolsó útját mercedeses pilótaként egy nyitott tetejű Mercedesben tette meg, így vitték körbe őt és párját a brackley-i főhadiszálláson, miközben a többiek sorfalat álltak neki, valamint tapsvihar és konfetti eső közepette telt le az utolsó munkanapja.

    „Ez volt az utolsó napom a Mercedesnél, és rendkívül érzelmesre sikeredett. Nagyszerű volt látni mindenkit, nagyon büszkének és kiváltságosnak éreztem magam, hogy öt évig lehettem a csapattal és mindegyik évben sikerült megszereznünk a konstruktőri címet.” – kezdte Bottas.

    „Ráadásul van néhány trófeám az egyéni pontversenyből is, nem bajnoki serlegek, de olyanok, amelyek jelentenek valamit.” – tette hozzá.

  • Kiderült mit mondott egymásnak Hamilton és Verstappen a befutó után

    Kiderült mit mondott egymásnak Hamilton és Verstappen a befutó után

    A feszült és érzelemdús Abu Dhabi-i szezonzáró után a váltott egymással néhány szót Lewis Hamilton és Max Verstappen, valamint édesapjaik. A két Verstappen most felfedte, hogy pontosan mik is hangoztak el akkor.

    A világbajnok elmondása szerint még a pódium ceremónia előtt ment oda hozzá a legyőzött riválisa:

    „Én és az egész csapat is már őrült hangulatban volt. Persze ott volt a másik oldal, a dühös és csalódott. Ami szerintem egy rendes gesztus volt, hogy Lewis rögtön oda jött és azt mondta’ Szép volt, gratulálok’ mire én ’Nagy köszönet az egész elképesztő szezonért’. Végülis ez tényleg egy állati év volt, mindegy ki nyert és ki lett a második, mert minden egyes versenyen a végsőkig hajtottuk a másikat, akárcsak a csapatok is egymást.” – mesélte Max Verstappen.

    „Mindenki boldog, hogy vége ennek a szezonnak, és végre jön a pihenés, mert ez egy nagyon feszült és kemény idény volt. Nagyszerű rivalizálás volt kettőnk között idén.” – folytatta.

    A leintés után nem csak a versenyzők, hanem az apák is váltottak néhány szót egymással, amiről Jos Verstappen mesélt.

    „Amikor ott ültem Max-szal a háttérben, még mielőtt ment volna fel a dobogóra, Anthony is ott volt. Gratulált nekünk, ami kedves tőle, de a szezon során is folyamatosan beszélgettünk WhatsApp-on, kedves fickó. Hét bajnoki címet nyertek már, teljesen más a mi első címünkhöz képest, de mindig is tiszteletteljes volt.” – mondta Hamilton apjáról Jos Verstappen.

  • Bottas a mercedeses évekről: Egy kudarc volt

    Bottas a mercedeses évekről: Egy kudarc volt

    Bajnoki bronzéremmel és konstruktőri sikerrel búcsúzott Valtteri Bottas a Mercedestől. A finn pilóta 2017-ben lett a német istálló versenyzője Nico Rosberg váratlan visszavonulása után.

    A 32 éves pilóta az öt szezon alatt két-két bajnoki második és harmadik helyet tudott felmutatni, miközben nyert 10 futamot, 47 alkalommal állt dobogóra, 20 pole-pozíciót szerzett és 18 alkalommal futotta meg a verseny leggyorsabb körét.

    Világbajnoki címre azonban sosem volt komoly esélye, épp ezért összességében csalódásként értékelte a saját Mercedeses teljesítményét:

    „Igen, határozottan úgy érzem, hogy bizonyos értelemben ez egyfajta kudarc volt. De visszatekintve, mindent megpróbáltam, amit csak tudtam. Ha visszamehetnék az időben, és újra átélhetném azokat a pillanatokat, amiket, akkor is ugyanúgy cselekednék, mindent beleadva.” – értékelt.

    Azzal azonban tisztában van, hogy az Alfa Roemohoz a pozitív dolgokat kell majd vinnie, hogyha tovább akar fejlődni.

    „Ez fontos lesz a továbbiakban, gondolva az együtt nyert konstruktőri címre és a sok megszerzett pontra. Nagyon jó csapattársak voltunk, szereztem néhány győzelmet és pole-t, szóval ezeket a jó dolgokat most magammal kell vinnem. Ha visszagondolok, kijelenthetem, hogy igen, elértem valamit, talán nem azt a nagy sikert, amit hét évesen mondtam magamnak, de azért valamit mégis.” – tette hozzá.

  • Szankcionálhatják Hamiltont az FIA-gála kihagyása miatt

    Szankcionálhatják Hamiltont az FIA-gála kihagyása miatt

    Csütörtök este rendezték meg az idei évzáró FIA díjátadó gálát, ahol átadták az elismeréseket a különböző szakágak legjobbjainak. Bajnoki másodikként Lewis Hamiltonnak is jelenése lett volna, ám ő maga és Toto Wolff is kihagyta a gálát.

    Az immáron Sir Lewis Hamilton névre hallgató brit fél körre volt a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címétől, ám a vereség módja igencsak kicsapta a biztosítékot, többször is fellebbeztek, végül a legutolsótól visszaléptek.

    Az FIA saját maga is kiadott egy közleményt, hogy a vitatott eseteket felülfogják vizsgálni és változtatást fognak eszközölni.

    A jelek szerint ez nem nyújtott vigaszt az ezüst nyilaknak, ugyanis se Hamilton, se Wolff nem lesz jelen a gálán, a komplett Mercedes pedig a hivatalos fotózást is kihagyta.

    Ez viszont már nem marad következmények nélkül, ugyanis ez egyfajta kötelezettség lenne a hétszeres világbajnok részéről, ugyanis a sportszabályzat 6.6-os cikkelye kimondja, hogy „a bajnokság első, második és harmadik helyén résztvevő versenyzőnek jelen kell lenniük az FIA éves díjátadó gáláján.”

    Márpedig Hamiltonnal ezzel a „bojkottal” szabályt szeg, így az FIA vélhetően pénzbüntetéssel sújtja majd a bajnoki ezüstérmest.

  • Bojkott a Mercedesnél: Kihagyták az FIA-gála előtti fotózást

    Bojkott a Mercedesnél: Kihagyták az FIA-gála előtti fotózást

    Csütörtökön Párizsban rendezi meg az FIA a 2021-es idény hivatalos díjátadó gáláját, amelyen a Mercedes is jelentősen érdekelt lesz.

    A Mercedes idén a Formula E-ben tarolt, a sorozat első világbajnoki évében mind a csapatnak, mind pedig a versenyzőknek járó címet elhozták, a Forma-1-ben szintén – zsinórban nyolcadszor – szerezték meg a konstruktőri világbajnoki címet, ám egyéniben Lewis Hamilton egy utolsó körös drámával bukta el a címet Max Verstappennel szemben.

    A német gyártó tehát három bajnoki trófeát is átvehet majd csütörtök este a francia fővárosban. A hivatalos fotózásra azonban már kedden sor került, ahol minden meghívott jelen volt, a Mercedes kivételével. Azt egyelőre nem tudni, hogy az ezüst nyilak miért hagyták a márka történetének egyik legsikeresebb évének végén ezt a ceremóniát, ám az összeesküvés elméletek szerint, lehet köze ahhoz, hogy a Mercedes többszörösen megóvta az utolsó futam végeredményét, amelyet az FIA minden esetben elutasított

  • Az angol válogatott csapatkapitánya is kifakadt: Jogosulatlan előnnyel nyert Verstappen

    Az angol válogatott csapatkapitánya is kifakadt: Jogosulatlan előnnyel nyert Verstappen

    Nem csak a Forma-1 világát osztotta meg a vasárnapi szezonzáró véghajrájában történtek. Lewis Hamilton végig vezette az Abu Dhabi Nagydíjat, és már fél kézzel fogta is a nyolcadik világbajnoki serlegét, ám egy váratlan Safety Car fázis, és egy vitatott versenyirányítási döntés miatt végül az utolsó körben Max Verstappen kiénekelte a sajtot a szájából.

    A Mercedes több óvást is benyújtott ezek miatt, amiket elutasítottak, de nem adják fel, a Fellebbviteli Bírósághoz is beadták az ellenvetésüket.

    Több versenyző is megszólalt már az ügyben, ám a Forma-1-en túl is megjelentek az FIA tevékenységét élesen bíráló kommentek is, ilyen többek között Harry Kane is, az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya is, aki a Twitteren adott hangot bosszúságának:

    „Új vagyok még az F1 kapcsán, elképesztő volt látni Max és Lewis küzdelmét. Nem vagyok nagyon szakértő a témában, de úgy érzem, hogy mintha lennének olyan bizarr szabályok, amelyek a jogosulatlan előnyöket adnak másoknak, mint ma este?! Miért kellett büntetni Hamiltont valaki más balesete miatt?” – tette fel a költői kérdést az Európa-bajnoki ezüstérmes focista.

    „Szó szerint tökéletes versenyt futott a legnagyobb nyomás alatt és elvették tőle a világbajnoki címet. A józan ész azt súgja, hogy ha ilyen jól versenyzett, akkor megtarthatja a vezetést, kár, hogy így kellett végződnie.” – tette hozzá.

  • Videó: A Ferrari is elbúcsúzott Räikkönentől

    Videó: A Ferrari is elbúcsúzott Räikkönentől

    Utolsó futamára készül a Forma-1-ben a Ferrari utolsó világbajnoka Kimi Räikkönen. Az Alfa Romeo színeiben induló versenyzőtől érthetően egykori munkaadója is elköszönt egy búcsúparti keretében.

    Vastapssal fogadta a Ferrari különítménye a finn Jégembert, aki elmondta, hogy mindig Olaszország és a Ferrari egy nagy része volt az életének, és örökre a szívébe zárta őket. Ajándékként pedig megkapta a 2007-es világbajnok autójának méretarányos díszmakettjét.

    A búcsún ott volt a Forma-1 jelenlegi ura Stefano Domenicali is, akivel közösen nyertek 2008-ban konstruktőri világbajnoki címet.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

  • Wolff: A felbőszített Hamilton le akarja majd vadászni Verstappent

    Wolff: A felbőszített Hamilton le akarja majd vadászni Verstappent

    Hiába a váratlan időmérős vereség Abu Dhabiban, a Mercedes csapatőfőnöke Toto Wolff biztos benne, hogy Lewis Hamilton ebből csak erőt fog meríteni a futamra.

    Hamilton és Verstappen pontazonossággal érkezett meg a szezonzáró helyszínére. Az első edzést még a holland nyerte, ám utána a Mercedes és Hamilton került fölénybe. Éppen ezért volt meglepetés, hogy Max Verstappen végül elhappolta a pole-t a közvetlen riválisától, ráadásul komoly, négy tizedmásodperces előnnyel.

    A kvalifikáció után Wolff sportszerűen elismerte, hogy a Red Bull sokkal jobb volt, jobban használta a gumikat és pontosabban alkalmazta a szélárnyék taktikát is a versenyzői között, azonban Hamiltont ez a vereség csak még inkább felfogja paprikázni a sorsdöntő ütközetre.

    „Tökéletes tartományon belül voltak a gumijaik az utolsó etapban, és a szélárnyékozást is hibátlanul végezték el. Ezért vannak ők a pole-ban.” kezdte az osztrák. „Szerintem nincs szükség mondani bármit is Lewisnak, holnapra nagyon mérges lesz, ami mindenképpen jó, rendkívül motivált lesz, hogy levadássza Verstappent.”

    Hamilton és a Mercedes számára a stratégia jelent előzően némi előnyt, ugyanis Verstappen a lágy, Hamilton pedig a közepes gumikkal fogja megkezdeni az Abu Dhabi Nagydíjat.

    „Jobb a közepes gumikon rajtolni. Ugyan lesz egy kis hátrányunk majd a rajtnál és az első hat-hét körben, ha Max elég gyors lesz. Azonban mi tovább lehetünk majd kint. Egy agresszívabb alávágással is próbálkozhatunk és megpróbálhatjuk kontrolálni a pálya pozíciót. Az éjszaka folyamán rengeteg programot és algoritmust át fogunk futtatni.” – vázolta.

  • A Lada még nem döntött a jövő évi WTCR-es visszatérésről

    A Lada még nem döntött a jövő évi WTCR-es visszatérésről

    Először vett részt egy WTCR-hétvégén a Lada. Az orosz gyártó szocsi-i szezonzárón állt rajthoz a Világkupában.

    A Lada még a WTCC-s érában gyári csapatként állandó tagja volt a szériának, ám a 2018-as újjáalakulás óta távolt maradtak.

    A szezonzárón szabadkártyásként vehettek részt két autóval, melyeket Kirill Ladyigin és Mikhail Mityaev vezettek. A csapat, a Lada Sport Rosneft azonban még nem döntötte el, hogy 2022-ben teljes szezonban rajthoz állnak-e.

    „Ez idáig még nem döntöttünk ezzel kapcsolatban. Tavasszal fogjuk bejelenteni a 2022-es programunkat, ha rajthoz állunk, akkor fogunk mindenkit informálni.” – jelentette ki Artem Tolokonnikov a csapat részéről.

    A márka bemutatkozó hétvégéje nem sikerült túl jóra, igaz a szabadkártyás versenyzőknek járó plusz súlyok is megnehezítették a dolgukat, végül egy 13. és egy 14.helyet tudott felmutatni a két versenyző legjobb eredmény gyanánt.

    „A plusz súly nagyon rányomta a bélyegét az autónk sebességére. Ezen kívül pedig egy olyan pályán voltunk, ahol hosszú egyenesek vannak, amely hatványozza a plusz súly negatív hatását. A pilótáink szerint a ballaszt miatt körönként 1,5 másodperccel voltunk lassabbak.”

    Mindezek mellett a csapatnak még a számukra eddig ismeretlen gumigyártóval is meg kellett birkóznia.

    „A legnagyobb kihívás mégis a csapat számára az új Goodyear gumik voltak. Az orosz TCR bajnokságban Yokohama abroncsokat használunk, amelynek teljesen eltérő tulajdonságai van. rövid távon képesek voltunk az új gumik működését megérteni, de arra nem volt időnk, hogy az autót is hozzá igazítsuk.” – fogalmazott.

    Ami viszont biztos, hogy teljes szezont jövőre sem fognak teljesíteni a túraautózás elitjében.

    „A közeljövőben nem tervezünk teljes idénnyel. Mind a Lada és a Rosnaft orosz márkák, akik a hazai motorsport fejlesztésére fókuszálnak.”  

  • Nem lesz motorcsere Hamiltonnál a bajnoki döntőre

    Nem lesz motorcsere Hamiltonnál a bajnoki döntőre

    A médiában megjelent találgatások, miszerint újabb taktikai motorcserét eszközölhetnek Lewis Hamiltonnál, nem fedik a valóságot, erről a csapat vezető mérnöke Andrew Shovlin beszélt.

    Brazíliában – noha az időmérős kizárás is magával hozta – a Mercedes meglépte a taktikai motorcserét a hétszeres világbajnoknál. Ez akkor főnyereménynek bizonyult, hogy mind a sprintfutamon mind pedig a (fő)versenyen nagyon könnyen előzte meg a komplett mezőnyt. Emiatt sokakban felmerült, hogy mivel az Abu Dhabi pálya a brazilnál is jóval tempósabb (főleg az átalakítás után) ezért a bajnoki döntőben is megléphetnék ezt.

    Fel is tették ezt a kérdést az érintetteknek:

    „Nincs a terveink között ez.” – zárta rövidre Andrew Shovlin. „Ha ezt megcsináljuk, akkor valami nem működött jól. Nem tartom ezt egy jó ötletnek. Ezt tényleg csak akkor fogjuk meglépni, ha óriási problémáink lesznek, még akkor sem ez lenne az A terv, ha elveszítenénk egy motort.”