Szerző: Hegedűs Dávid

  • Idén két bajnoki címet is nyerő tehetség lesz a Prema egyik versenyzője az F3-ban

    Idén két bajnoki címet is nyerő tehetség lesz a Prema egyik versenyzője az F3-ban

    Bejelentette első versenyzőjét a 2022-es Formula 3-as idényre a Prema Racing. Az olasz sikercsapat ismételten egy sokra hivatott tehetségnek ad majd bizonyítási lehetőséget.

    A 16 esztendős brit, Oliver Bearman idén robbant be a nemzetközi autóversenyzés köztudatába, miután magabiztos előnnyel nyerte mind az olasz, mind a német Formula 4-es sorozatot is.

    Már gokartban is szép sikereket ért el, 2019-ben és 2020-ban is számtalan bajnoki címet szerzett a különböző gokartos szériákban. Tavaly váltott forma autókra, belekóstolhatott a német és az olasz F4 életébe, majd ezt a tapasztalatokat felhasználva idén mindkét szériát megnyerte a Van Amersfoort Racing színeiben. A két sorozatban összesen 17 győzelmet és 26 dobogós helyet szerzett.

    Jövőre pedig egy újabb lépcsőfokot tehet meg az F1 felé vezető oldalon, ugyanis a nemzetközi Formula 3 mezőnyét erősíti majd, azon belül is a sorozat legsikeresebb csapatánál, a Premánál. Az F3 mellett pedig a Ferrari Pilóta Akadémiájának is tagja lesz, miután a szezon végén felkarolta őt az olasz gyártó.

    Bearman pedig már meg is ismerkedhetett az újdonsült csapatával, ugyanis részt vett az F3-asok év végi tesztjén.

  • Ecclestone idei karácsonyi képeslapja: Oltás, egyenlőség és fricska az F1-nek

    Ecclestone idei karácsonyi képeslapja: Oltás, egyenlőség és fricska az F1-nek

    A Forma-1 egykori első embere Bernie Ecclestone mint minden évben idén is megalkotta a saját karácsonyi képeslapját, ezzel kívánva kellemes ünnepeket.

    A kártya előlapja az egyenlőségre hívja fel a figyelmet. Az F1-ben már megszokott gyakorlatnak számító rasszizmus elleni „tüntetés” tűnik fel a lap felső részén, a pilóták „We Race as One” pólójukon ezúttal a nevük és az „egyenlőség” szó szerepel dollárjellel közöttük. A jelenleg is tomboló koronavírus-járvány is némi szerepet kapott rajta, hiszen Russell és Gasly is megkapja az oltást, ezzel igyekezett Ecclestone felhívni a figyelmet az oltásra.

    A „küzdelem az egyenlőségért” felirat alatt pedig egy amolyan szezon összefoglaló is helyet kapott. A fej-fej mellett haladó Hamilton és Verstappen mögött Leclerc, Schumacher, Ricciardo és Russell kapott helyet. A két éllovast pedig egy piros karikával emelte ki, amihez csak ennyit fűzött hozzá: „Legalább pár autó egyenlő, időnként”

    A képeslap hátoldalán pedig némi kritika is feltűnik a kézzel írt köszöntésben, amivel minden bizonnyal Michael Masi és a versenyirányítás idei ténykedését és a sűrű versenynaptárt hivatott kritizálni:

    „Szabályok 2022-re: Ne lépd át a fehér vonalat. Segíts a versenytársaidnak a versenybíróktól érkező segítséggel és ne versenyezz! Egy boldog karácsonyi üzenet mindenkinek. Élvezzétek ezt a pár napot, mert jövőre nem lesz szabadnap. A legjobbakat kívánva, Bernie.”

    Maga a képeslap az alábbi Twitter-posztban tekinthető meg.

  • Képeken a spái pálya átépítése

    Képeken a spái pálya átépítése

    Javában zajlik már a belga spái pálya átépítése a jövő évi esztendőre. Egy hónappal ezelőtt kezdődtek meg a nagyszabású munkálatok a legendás pályán.

    Az átépítésekre azért volt szükség, mert egyrészt 2022-ben újra motorversenyeket fognak rendezni, másfelől pedig az elmúlt években több súlyos, és tragikus baleset is történt a pályán. Emiatt a pálya vezetői úgy döntöttek, hogy számos helyen nagyobb és sóderágyazott bukótereket alakítanak ki.

    A pálya hivatalos oldala most beszámolt a munkálatok állapotáról, és számos képet is feltöltöttek az átalakuló kanyarokról. A biztonságosabbá tétel mellett az infrastruktúrát is fejlesztik, mivel a pálya létesítményei már elöregedtek, így a modernizálást egybe kötötték a pálya módosításával.

  • Hivatalos az Extreme E 2022-es versenynaptára

    Hivatalos az Extreme E 2022-es versenynaptára

    A korábbi előzetes versenynaptárban már az biztos volt, hogy jövőre is öt helyszínen versenyez majd az elektromos tereprali mezőnye. Korábban még számos helyszín volt kérdéses, most azonban már egy kivételével minden futam helye és időpontja fix.

    Az idei évhez képest két hónappal korábban kezdődik majd a szezon, februárban már Szaúd-Arábiában összecsaphatnak a csapatok, ám új helyszínen, Neomban. E „település” érdekessége, hogy jelenleg is nulláról építik fel ezt a várost, amelyet csak a jövő városának harangoztak be, és a terveik szerint 2025-re oda vinnék a Forma-1-es Szaúd-Arábiai Nagydíjat is.

    A futamok sorrendje is változott, eredetileg Afrikába látogattak volna májusban, ehelyett az Island X-Prix keretében Szardíniára utaznak majd el.

    A harmadik futam helyszíne az egyetlen kérdéses, Szenegál vagy Skócia lesz majd a rendező nyár közepén, előbbi országban már idén is ellátogattak az Ocean X-Prix keretében. Skócia eddig a dél-amerikai helyszínek tartalékjaként szolgált a naptárban.

    Az őszi utolsó fordulók helyszínére Dél-Amerikába költözik a mezőny, a szeptemberi X-Prix-re korábban öt ország is pályázott végül Chile lett a befutó, akik így nem a szezonzáróként fognak funkcionálni, mivel az utolsó versenynek Uruguay ad majd otthont november végén. Uruguay elkötelezett az elektromos versenyzés iránt, a Formula E-ben is rendeztek már versenyeket 2018-ban, és az Extreme E is ugyanabba a városba, Punta Del Este-be fog ellátogatni.

    # Dátum Verseny Helyszín
    1 02.19-20. Sivatag X-Prix Neom, Szaúd-Arábia
    2 05.07-08. Sziget X-Prix Szardínia, Olaszország
    3 07.09-10. TBA Skócia/Szenegál
    4 09.10-11. TBA Antofagasta, Chile
    5 11.26-27. TBA Punta del Este, Uruguay
  • Letartóztatták Jean Alesit

    Letartóztatták Jean Alesit

    A L’Equipe szerint a francia hatóságok letartóztatták a korábbi F1-es pilótát, Jean Alesit. A francia ex-versenyzőnek rongálás miatt kell felelnie.

    Szombat este három személy szállt ki egy kivilágítatlan BMW-ből Alesi sógorának avignoni irodájánál, majd az egyikük valamilyen robbanószert helyezett az egyik ablak alá, amely felrobbant és kárt okozott a redőnyökben, üvegekben.

    Az eset után bejelentések érkeztek a rendőrségre, akiknek nem volt nehéz dolguk, mivel az egyik szemtanú feljegyezte az autó rendszámát, amely José Alesi, Jean Alesi testvérének a nevén volt. Hétfő délután pedig a rendőrség le is tartóztatta az autó tulajdonosát, csak hogy ő jelen sem volt az esetnél.

    Jean Alesi ezt látva önként feladta magát a rendőrségen, és elismerte tettét, elmondta, hogy a fiával és egyik barátjával voltak ott, és egy Olaszországban vásárolt nagyméretű tűzijátékkal „robbantottak”, de csak egy rossz tréfának szánták, mivel a sógora éppen válófélben van a húgától, jelenleg is külön élnek.

    A sógornak semmi problémája nincs Alesivel, de az okozott kár miatt mégis feljelentette őket, így hatóságok kénytelenek voltak Alesi fiát és barátját is letartóztatni.

  • Sajtó: Hamarosan bejelenti F1-es érkezését az Audi

    Sajtó: Hamarosan bejelenti F1-es érkezését az Audi

    Több egybehangzó sajtóértesülés szerint heteken belül hivatalosan is bejelenti az Audi, hogy beszállnak a Forma-1-be.

    A Forma-1 2026-tól motorfronton hatalmas megújuláson fog keresztül menni, amivel a céljuk nem titkoltan az, hogy a minél több motorgyártót a sorozatba csábítsanak. A Honda kiszállásával jelen pillanatban 3+1 motorszállító van jelen a száguldó cirkuszban, a Ferrari, a Mercedes és a Renault, valamint a Red Bull saját erőforrása, ami a Hondára épül.

    Az már korábban is biztos volt, hogy az Audi többedmagával egyetemben figyelemmel kíséri a szabályváltozásokat, most pedig az independent számolt be róla, hogy az Audi vezetősége méltányosnak és elfogadhatónak találta a szabályokat és rövid időn bejelenthetik, hogy 2026-tól csatlakoznak az F1 mezőnyéhez.

  • Hivatalosan is bemutatkozott a Toyota Corolla Sedan TCR

    Hivatalosan is bemutatkozott a Toyota Corolla Sedan TCR

    Elkészült, majd egy teszt keretében pályára gurult a Toyota gyár TCR autója. A Toyota GAZOO Racing Argentina által készített versenyautót „hazai” terepen, Argentínában vitték először pályára.

    Az Alto Garcia-ban található Autódromo Oscar Cabalén versenypályán több napon keresztül tesztelték az autó prototípusát. Pályára első ízben Daniel Herrero vihette, aki a Toyota Argentina valamint a latin-amerikai Toyota GAZOO Racing elnöke, majd átadta a kormányt egy profinak is, a kilencszeres argentin túraautó bajnoknak, Matías Rossinak.

  • Jean Todt nem tagadta, hogy a Ferrarihoz tart

    Jean Todt nem tagadta, hogy a Ferrarihoz tart

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy az FIA éléről leköszönt Jean Todt visszatérhet korábbi sikerei helyszínére. A francia szakember állítólag tanácsadóként ténykedhet tovább a Ferrarinál.

    A beszámolók alapján a Scuderia elnöke John Elkann vezette a tárgyalásokat, így nem meglepő, hogy Abu Dhabiban Mattia Binotto semmi ilyesmiről nem tudott házon belül.

    Most viszont az érintett is megszólalt a témában, miután a francia a további terveiről nyilatkozott:

    „Egyelőre nincs semmi konkrét tervben. Reálisnak kell lenni. Az közlekedésbiztonsági elkötelezettségem az ENSZ-szel karöltve jelenleg a legfontosabb és elsődleges. De nem zárkózóm el semmi más lehetőségtől sem, amíg a kettő összeegyeztethető egymással.” – fogalmazott sejtelmesen az ex-elnök.

  • Videó: Az FIA új elnöke 2009-ben rommá törte az F1-es Renault-t

    Videó: Az FIA új elnöke 2009-ben rommá törte az F1-es Renault-t

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) frissen megválasztott elnöke az emitárusokbéli Mohammed Ben Sulayem évtizedekig sikeres rali versenyző volt, majd sportvezetőként a Közel-Kelet meghatározó motorsportos személyisége lett.

    Sikeres versenyzőként F1-es autót is vezetetett, méghozzá egy bemutatón. 2009-ben a dubai-i versenypályán vezethette az az egy évvel korábbi Forma-1-es Renault-t, az R28-at.

    A bemutató lényege egy „kihívás” volt, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy melyik gyorsul jobban, egy Ford GT vagy egy F1-es autó.

    Az akkor még az Egyesült Arab Emitárusok motorsport szövetségének elnökeként ténykedő Ben Sulayem a gyorsulási verseny elején elvesztette uralmát az autója felett, majd nagy tempóval a belső betonfalnak ütközött, rommá törve az autót. Az esetet szerencsére sértetlenül megúszta, ám kicsit zavarodottan szállt ki a Renault-ból…

  • A pénzbírságnál is súlyosabb büntetés várhat Hamiltonra

    A pénzbírságnál is súlyosabb büntetés várhat Hamiltonra

    Lewis Hamilton nem vett részt az FIA díjátadó gáláján, amivel vétett a szabályok ellen. Az első hírek szerint „csak” pénzbüntetés várhatott a hétszeres bajnokra, ám a legújabb fejlemények szerint egy, a következő futamára és ezáltal akár a bajnokságára is kiható szankciót kaphat.

    A brit Express beszámolója alapján az FIA új elnökének jelenléte máris érezteti a hatását, aki már korábban kijelentette, hogy nem fognak kesztyűs kézzel bánni a szabályt szegőkkel, így Sir Lewis Hamiltonnal sem. A forrás kiemeli, hogy Ben Sulayem elnök saját döntési jogköre, hogy ezt az esetet egy független bírák elé terjeszti, vagy az FIA versenybírói döntenek majd róla márciusban Bahreinben.

    Egy ilyen kihágásért pénzbüntetés vagy megrovás járhat, ám Hamilton esetében az utóbbiból lehetnek komolyabb következmények. Ugyanis ha a következő idény kezdete előtt döntenek úgy, hogy a britet inkább megrovásban részesítik, mintsem pénzbüntetésben, akkor Hamiltonnak ez lesz a harmadik megrovása egy bajnokságon belül (a számláló hivatalosan az új bajnoki idény kezdetekor nullázódik) ami automatikusan egy tíz helyes rajtbüntetést von maga után, ez esetben az új éra első versenyét büntetéssel kellene kezdenie.