Szerző: Hegedűs Dávid

  • Így áll most az Eau Rouge átépítése

    Így áll most az Eau Rouge átépítése

    Az ígéreteknek híven a spái pálya vezetői ismét beszámoltak a pályán zajló építési munkálatokról.

    Korábban már mutattunk pár képet a belga aszfaltcsík megújulásáról, most pedig a pálya hivatalos weboldalára felkerültek friss képek több más, legendás pálya átalakulásáról.

    A legikonikusabb pontnak számító Eau Rouge (vagy más néven Raidillon kanyarok) esnek át a legjelentősebb átépítésen, mivel korábban ezt tartották a pálya legveszélyesebb pontjának. A kanyar mindkét oldalán nagyobb bukóteret alakítanak ki, a domb tetején – ahol korábban a jellegzetes házikó állt – egy 4600 fős lelátót építenek, VIP bokszokkal egyetemben.

    A 6-os és 7-es kanyarok, vagyis a Combes és a Malmedy aszfaltozott bukótereit kavicságyra cserélik, ezzel párhuzamosan pedig új szervizutakat is létesítenek.

  • Bottas elmondta, szóba jött-e nála a visszavonulás

    Bottas elmondta, szóba jött-e nála a visszavonulás

    Több éves Mercedeses korszakot zárt le a tavaly év végén Valtteri Bottas. A finn számára az Alfa Romeo jött szóba, ám ez jelentős visszalépést jelentett a karrierjében, ráadásul ő maga sem tartozik a fiatalok közé a 32 évével, így sokakban felmerült, hogy nem gondolkozott-e el saját maga a visszavonuláson.

    Az öt szezon alatt bajnoki második helyet, futamgyőzelmeket, pole-pozíciókat szerzett és több bajnoki címhez is hozzásegítette Hamiltont és a Mercdest, ezzel gyakorlatilag kimaxolta a lehetőségeit Brackley-ben.

    Egy év végi interjújában Bottas elmondta, tisztában van a visszalépéssel, de visszavonulni még nem tervezett:

    „A következő idényben minden más lesz, mert egy olyan csapatból jövök el, ami tudta, hogy minden versenyre győzni megy. Szerencsére ez a változás és az új szerződésem sem egyik napról a másikra történt, így elég sok időm volt arra, hogy feldolgozzam a történéseket és átgondoljam a szerepek közti különbségeket.” – kezdte.

    „Természetesen feltettem magamnak a kérdést, hogy akarom-e mg ezt vagy ki kellene próbálnom valami mást? Az is egy lehetőség volt, de sosem gondolkoztam el komolyan azon, hogy elhagyom a Forma-1-et, a lelkem mélyén még mindig szeretem a Forma-1-et és mindent, ami ezzel jár.” – folytatta.

    „Ez egy új és hosszútávú projekt, ez a motiváció számomra, megpróbálok a lehető legtöbbet segíteni a csapatnak, nagyon kifizetődő lehet, ha sikereket érünk el.” – zárta.

  • Christian Horner ismét megszólalt a szezonzáróval kapcsolatban

    Christian Horner ismét megszólalt a szezonzáróval kapcsolatban

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner szerint a megosztó finálé ellenére Max Verstappen joggal nyerte meg a világbajnoki címet 2021-ben.

    Az Abu Dhabi Nagydíj utolsó pár köréig nagyon simán vezette a versenyt, és ezáltal a virtuális bajnoki összetettet is Lewis Hamilton, majd Nicholas Latifi autótörése, a Mercedes taktikai ballépése és az FIA következetlensége végül Max Verstappent hozta nyerő helyzetbe.

    Ezek miatt pedig sokan csak a szerencsének tulajdonítják be Verstappen első bajnoki címét, pedig Horner szerint a szezon egésze alapján nagyon is rászolgált a holland.

    „Az embereknek ebben a sportban nagyon rövid memóriájuk van.” – kezdte a brit. „Elfelejtették, hogy mi történt korábban az évben, ez egy nagyon hosszú szezon volt. Max teljes mértékben megérdemelte a világbajnoki címet, ha a világbajnokság egészét nézzük, az Abu Dhabiban történtek rengeteg kommentet váltottak ki, de a sportban ilyen elő szokott fordulni.”

    „Tavaly egész évben pechesek voltunk, de a biztonsági autóval akkor szerencsénk volt, jól döntöttünk a kerékcserével, remek stratégia, remek csapatmunka volt és Max tökéletesen végrehajtotta a feladatát, és megnyerte a versenyt.” – folytatta.

    „Az idő megy tovább. Max nagyon megérdemelte a világbajnoki címet, elképesztően büszke vagyok rá. A történelemkönyvek mindig is azt fogják mutatni, hogy volt 2021 világbajnoka.” – zárta.

  • A Forma-1 már kezd a WWE-re hajazni

    A Forma-1 már kezd a WWE-re hajazni

    A korábbi svéd Forma-1-es pilóta Stefan Johansson szerint kezd a száguldó cirkusz veszélyes területre tévedni, és félő, hogy a szórakoztatásáról híres WWE-vel fog megegyezni.

    Lassan egy hónapja ért véget az előző F1-es idény, ám még mindig tud témát szolgáltatni. Az utolsó futam finise nagy port kavart, már-már igencsak filmes drámára sikerült a befutó, amivel sikerült kimaxolni az izgalmi és ezáltal a szórakoztatási faktort, amelyet Michael Masi vitás döntéseire vezetnek vissza.

    A Ferrari és a Mclaren egykori pilótája, Stefan Johansson attól tart, hogy a Forma-1 a versenyképességét feláldozta a szórakoztatás javára Abu Dhabiban.

    „Lewis és Max is egyaránt megérdemelte volna a bajnoki címet, mind a ketten elképesztő szinten vezettek, elképesztő befejezés lett volna, ha ez a párharc a pályán kemény és fair küzdelemben dőlt volna el.” – írta a saját blogján.

    „Ezzel szemben egy igen véleményes végjátékot kaptunk. Biztos vagyok benne, hogy a Liberty Media emberei nem panaszkodnak emiatt, mivel ez teljesen új szintre emelte az érdeklődést az F1 iránt. Viszont, ha továbbra is ebbe az irányba haladunk, akkor a szórakoztatás a sport elé fog kerülni, amivel egy veszélyes területre fogunk tévedni. Utálnám azt látni, hogy a Forma-1 a WWE motorsportos változata lesz, ahol csak a show van, a sport másodlagos.” – tette hozzá.

  • Ricciardo: Verstappen jobb Hamiltonnál, de nem ő a legjobb

    Ricciardo: Verstappen jobb Hamiltonnál, de nem ő a legjobb

    Daniel Ricciardo szerint a Forma-1 újdonsült világbajnoka Max Verstappen a jelenlegi mezőny második legjobb pilótája, Lewis Hamiltont is megelőzve.

    A két nagyágyú uralta az idei F1-es idényt, amely végül egy drámai fináléban a holland javára dőlt el. Ők ketten minden létező mutatóban kiemelkedtek idén a mezőnyből, ezért lehet kissé meglepő, hogy Ricciardo náluk is talált jobb versenyzőt a mezőnyben, és hogy kit?: Nemes egyszerűséggel saját magát!

    „Világbajnoknak lenni egy nap, ez teljes mértékben a célom. Mindig is ez volt, az első naptól kezdve. Maximális mértékben hiszek abban, hogy elég jó vagyok a világbajnoki címhez, ha az autó elég jó, akkor meg fogom szerezni.” – kezdte az ausztrál.

    „Addig a napig, amíg abba nem hagyom, úgy fogom hinni, hogy én vagyok a legjobb. Aznap, ha abbahagyom akkor már nem fogom azt hinni, hogy én lennék a legjobb.”

    Végül pedig az utána lévőket is rangsorolta: „Hogy Verstappen lenne-e a második legjobb? Talán igen!”

  • Rosberget meglepte, hogy Gaslyt nem hívta vissza a Red Bull

    Rosberget meglepte, hogy Gaslyt nem hívta vissza a Red Bull

    Pierre Gasly 2019-re előrelépett a Red Bullhoz, ám fél év után lecserélték őt Alex Albonra. A francia pilóta viszont fantasztikusan teljesít az AlphaTaurinál, futamot is nyert és többször is állt dobogón.

    Teljesítményére szinte mindenhol felfigyeltek, 2016 világbajnok is elismerően beszélt a Faenzában végzett munkájáról, ahol abszolút húzóember lett, és a hátán viszi a csapatot.

    Idén már Sergio Pérez volt Max Verstappen csapattársa, aki tempóban ugyan szintén messze elmarat világbajnok csapattársától, de 2018 után tudott ismételten egy Verstappen-csapattárs futamot nyerni és elévülhetetlen érdemei voltak a társa bajnoki sikereiben.

    Pérez gyengébb teljesítménye viszont ahhoz vezetett, hogy a Red Bull a konstruktőri versenyben alul maradt, éppen ezért Rosberg meglepődött, hogy nem került Gasly vissza a nagy csapatba.

    „Pierre nagyon, nagyon lenyűgöző, de olyannyira, hogy az emberek azon csodálkoznak, hogy miért nem került vissza a Red Bullhoz. Azt viszont nem lehet tudni, hogy erre képes lenne-e a Red Bullnál, de amit most nyújt az AlphaTaurinál az fenomenális.” – fogalmazott a német világbajnok.

  • A Ferrari máris leküzdötte az új üzemanyag okozta lóerő veszteségét

    A Ferrari máris leküzdötte az új üzemanyag okozta lóerő veszteségét

    Olasz sajtóértesülések szerint a Ferrari máris jelentős mérföldkőhöz ért, ugyanis sikerült ledolgoznia az új F1-es üzemanyagok lóerő veszteségét.

    2022-tól a fentarthatóság jegyében a Forma-1-ben bevezetésre kerülnek az E10-es üzemanyagok, vagyis a keverék 90%-ban fosszilis anyagokból 10%-a pedig etanolból áll. Ezen új összetétel komoly mérnöki kihívást jelent, a becslések 20 lóerős gyengülést prognosztizálnak, ám sajtóhírek szerint a Ferrari már le is küzdötte az új üzemanyag okozta hátrányt.

    A forrás szerint ugyanis a Ferrari motorjának a teljesítménye már a 2021-es szezonvégi értékekkel egyezik meg, vagyis náluk nem jelent veszteséget az technológia érkezése.

    A Shell, mint a Ferrari üzemanyagpartnere gőzerővel dolgozik az elmúlt időszakban, és nem állnak le ennyinél, a céljuk, hogy motorteljesítményben a Honda és a Mercedes szintjére érjenek fel, és a jelentések alapján pedig a vártnál is magasabb teljesítményt is sikerült elérniük Maranelloban.

  • A dolgok túlgondolása Latifi legnagyobb gyengéje

    A dolgok túlgondolása Latifi legnagyobb gyengéje

    Nem csak hogy megszerezte idén első F1-es pontjait, már Russellt is eltudta kapni időmérőn Nicholas Latifi. A kanadai pilóta folyamatosan fejlődik, ám a csapata szerint van valami, amin, ha javítani tudna, akkor tudná kihozni a maximumot az autóból.

    Latifi a szezon közbeni erősebb teljesítménye viszont nem volt tartós, ami némi frusztráltságot is szült a Williams versenyzőjének az arcára. A csapat is tisztában van vele, hogy egy kiegyensúlyozattabb teljesítménnyel még jobb eredményeket érhetne el. A legfontosabb azonban mégsem ez az ő esetében, hanem sokkal jobban kellene bíznia a tehetségében és nem kéne folyamatosan túlelemeznie mindent.

    „Szerintem idén többször volt a teljesítménye hullámzó, mint remélte.” – kezdte a csapat vezető teljesítmény mérnöke Dave Robson. „Mi, a Williams kicsit ingadoztunk idén a versenytempó és az egykörös tempó között, de Latifinek továbbra is megvan a tehetsége ahhoz, hogy autót vezessen, megértse és megfogalmazza a problémákat.”

    „A jövő év az egy totális újrakezdés lesz, az autók teljesen mások lesznek, új csapattárs is érkezik Nicholas mellé. Ez egy jó esély lesz neki, hogy ragyogjon. Megvan rá az esélye és képes is rá. Megvan mindene amire ehhez szüksége van, csupán csak jobban kéne bíznia az ösztöneiben. Talán még mindig túlságosan is elmélyed a gondolatokba, ami jelentős részét képezi az ő problémáinak. Hajlamos túlgondolni dolgokat, túl intelligens ahhoz, hogy csak kimenjen és ösztönből vezessen. az viszont a legfőbb pozitívum, hogy rendelkezik ezekkel az ösztönökkel.” – fogalmazott Robson.

  • Mattia Binotto kiállt Michael Masi mellett

    Mattia Binotto kiállt Michael Masi mellett

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto kiállt a kritikák kereszttüzébe került Michael Masi versenyigazgató mellett, aki szerinte a világ legnehezebb munkáját űzi.

    Az ausztrál versenyigazgató az Abu Dhabi Nagydíj véghajrában tapasztalt némi fejetlenség és következetlenség miatt kapott súlyos kritikákat az F1-en belülről és kívülről egyaránt.

    Most azonban támogatóra is talált, a Ferrari csapatfőnökének a személyében, aki szerint mindegy hogyan döntött akkor, mert így is-úgy is kapná az ívet.

    „Arról a döntésről, ami született Abu Dhabiban azt gondolom, hogy mindegy milyen döntést hozott, mert mindegyik döntésnél lennének elégedettek és elégedetlenek. Jelenleg neki van a világ legnehezebb munkája ezen a bolygón.” – kezdte az olasz.

    Binotto elismerte, hogy ezt az ügyet megvitatták a Motorsport Világtanács karácsony előtti ülésén is:

    „Fontos, hogy levonjuk a tanulságokat, hogy ha vannak olyanok. Tisztában vagyok azzal, hogy mi lehet a fontos az F1 Bizottságon belül. Megvitattunk minden eseményt, helyzetet, hogy van-e olyan dolog, amin javíthatnánk a jövőre nézve.”

    „Mint Ferrari, ismétlem, nagyon szívesen ülünk le tárgyalni más csapatvezetőkkel, az FIA-val, vagy magával az F1-gyel is, hogy megbeszéljük miket lehetett volna másképpen is tenni. A döntések megítélése nem az én részemről helytelen cselekedet lenne, mivel nehéz dolguk van. Úgy tűnik, hogy az FIA-nak megvolt az oka, amiért így döntött, de lehet, hogy más döntés is születhetett volna. Ahogy örültem, a másik döntésnek is valaki örülne, mások meg nem, ez nem kétséges.”

  • Prost: A Forma-1-nek a hagyományoknál kell maradnia

    Prost: A Forma-1-nek a hagyományoknál kell maradnia

    A négyszeres világbajnok Alain Prost tisztában van azzal, hogy miért alakul át jelentősen a Forma-1, ám szerinte a hagyományokhoz is ragaszkodni kellene.

    Idén egy jelentős újítás érkezett a Forma-1-be, a 100 km-es sprintkvalifikációs futamok, amelyet idén három helyszínen is alkalmaztak, de ezt jövőre megduplázzák. 2022-ben pedig a jelenlegi tervek szerint 23 futamot fognak rendezni, amire még sosem volt példa.

    A korábbi klasszis, Alain Prost tisztában van azzal, hogy mindezek a rajongók érdekeit szolgálják, ám ő mégis inkább a tradicionális dolgokat részesíti előnyben.

    „Teljes mértékben a fordított rajtrács ellen vagyok. A Forma-1-nek nem szabadna ezt elfogadnia, még a sprintverseny esetében sem. Nem azért, mert Lewis fantasztikus versenyt a brazil sprinten az utolsó helyről, hanem mert nem lehet azt gondolni, hogy minden esetben minden versenyzőnél ez lenne. Ez nem így történne.” – kezdte a francia.

    „Sokkal inkább a tradíciók híve vagyok, a Forma1-nek ezeknél kellene maradniuk. Azt viszont el kell ismernem, hogy a Netflixes sorozat hatására egyre több és több fiatal rajongónk van, fantasztikus, hogy bevonzuk a fiatal generációt. Ők pedig nyilván szeretik azt a fajta sprint versenyt, amit Lewis bemutatott Brazíliában, de ennek ellenére is maradnunk kellene a hagyományoknál.”

    Nem csak a sprintversenyekkel nem ért egyet Prost, hanem a rekordhosszú naptárról is megvan a – negatív – véleménye:

    „A 23 verseny sok. Nagyon nehéz a csapatoknak, a személyzetnek az utazások miatt, bizonyos mérnököknek, meg a csapatfőnököknek minden helyszínen jelen kell lenniük, csak képzeljük bele magunkat a helyzetükbe, mennyire nem egyszerű nekik. Az F1-nek is kivételesnek kell maradnia. A 23 futam rengeteg, emlékszem – nem idén – hanem amikor először volt három egymást követő héten futam, már nekem is kezdett kicsit elveszni az érdeklődésem, annyira sűrű volt.”

    „Ez egy kompromisszum a versenyek száma, a rajongók és a bevételek között, de ha sikeres vagy és szponzort vonzol be, akkor talán kicsivel kevesebb futamot is tarthatnánk. De úgy néz ki, hogy nem ez az út, amin haladunk.”