Szerző: Hegedűs Dávid

  • Csapatot vált a WEC-ben Giancarlo Fisichella

    Csapatot vált a WEC-ben Giancarlo Fisichella

    Új csapat színeiben, de továbbra is a Ferrari alkalmazásában fog rajthoz állni a 2022-es hosszútávú világbajnokságban (WEC) Giancarlo Fisichella.

    A 48 éves, egykori olasz Forma-1-es pilóta 2009 óta áll a Ferrari alkalmazásában, utolsó fél F1-es évét töltötte a vörösöknél Felipe Massa helyetteseként, majd az F1 után a márka sportautós programjának egyik kiemelt embere lett. 2010 óta állandó résztvevője a WEC-nek és a Le Mans-i 24 órás versenynek, melyet a GTE PRO kategóriában kétszer is meg tudott nyerni.

    A sportautózásban eddig három csapat színeiben indult a GTE PRO, majd a GTE Am kategóriákban, az előző két idényt az AF Corse gárdájánál töltötte (ahol kezdett 2010-ben is), de a korábbi sikereit nem tudta megismételni.

    2022-ben azonban az egyik legerősebb és legjelentősebb csapat a Team Iron Lynx színeiben fog majd rajthoz állni. Csapattársai a csapatot már régóta erősítő Francesco Castellaci és Thomas Flohr lesznek a 60-as rajtszámú Ferrari 488 GTE EVO volánja mögött.

    Ezzel párhuzamosan azt is bejelentették, hogy a csapat másik autója az Iron Dames változatlan felállással megy tovább, vagyis idén is lesz teljesen női csapat a WEC-ben, a Sarah Bovy, Michelle Gatting és Rahel Frey hármassal.

    A két autó a WEC mellett rajthoz fog idén állni a Ferrari Challenge, az európai Le Mans sorozatban és a GT World Challenge szériákban is.

  • Gasly: Hamilton a Williamsben vagy a Haasban utolsó lenne

    Gasly: Hamilton a Williamsben vagy a Haasban utolsó lenne

    Az elmúlt közel egy évtized elsősorban a Mercedes és Lewis Hamilton hegemóniájáról szólt. A brit világbajnok 2014 óta csupán kétszer, 2016-ban és 2021—ben maradt le a világbajnoki címről. Ő mondhatja el magáról egyedül, hogy valamennyi idényben, amikor rajthoz állt, nyert legalább egy futamot, igaz ő már a kezdetek óta versenyképes autót tudhat maga alatt.

    Hamilton kvalitásait valamennyi versenytársa elismeri, köztük az a Pierre Gasly is, aki szerint a mai autosportban olyannyira meghatározó tényező az autó erőssége, hogy szerinte Hamilton egy Williamsben vagy egy Haasban az utolsók között lenne.

    „Sajnos a mi sportunkban az autó nagyban meghatározza a végeredményt. Még ha Lewis a történelem egyik legjobbja is, egy Williamsben vagy egy Haasban az utolsó lenne. Még csak nem is arról van szó, hogy harmadik vagy ötödik, hanem a 18. vagy a 16. helyen végezne.” nyilatkozta egy videóinterjúban.

  • Egykori Forma-1-es pilóta lett az F2-es DAMS csapat új vezetője

    Egykori Forma-1-es pilóta lett az F2-es DAMS csapat új vezetője

    A Formula 2 egyik tősgyökeres istállója a francia DAMS, amely gárdánál az évek alatt olyan pilóták is megfordultak mint Kamui Kobayashi,Nicholas Latifi, Alex Albon, Pierre Gasly, Romain Grosjean vagy éppen Jolyan Palmer, utóbbi kettő velük lett bajnok a Forma-1 előszobájában.

    A csapatot 1988-ban Jean-Paul Driot alapította, aki a 2019-es haláláig vezette is a csapatot, majd ezt a feladatot két fia vitte tovább. Most azonban először kerül ki a Driot család kezéből a csapat, ugyanis a család egyik jóbarátja, a korábbi Marussia és Caterham versenyző Charles Pic fog felelni a gárda vezetését.

    Pic a 2015-ös Formula E szezonja után akasztotta szögre a bukósisakját, majd a Driot család logisztikai cégénél kezdett el dolgozni, most pedig visszatér a motorsport vérkeringésébe.

    „Valamit felakartam építeni a DAMS-szal. Vágyom arra, hogy egy nagyszerű sportprojektet fejlesszek ki itt. Lelkesen keresem és segítem a fiatal tehetségeket a Forma-1 felé vezető úton. Soha nem hagyott el engem a motorsport iránti vágy.” – fogalmazott a 32 éves francia.

    „Célom, hogy a DAMS-szal közösen fektessen be magamat egy hosszútávú projektbe, remélem, hogy a csapat majd tud profitálni az F1-es pilótaként szerzett tapasztalatomból.”

    „A csapaton belül már van egy bevált mag, amit remekül felépítettek. A csapat mindig is független és önálló volt, még Jean-Paul életében is. Én személyesen fogok részt venni minden egyes versenyhétvégén, gyakorlatilag ez úgy lesz, mint korábban.” – zárta.

    A csapat idén egy izraeli-japán párossal áll rajthoz az F2-ben, Roy Nissany és az újonc Ayumu Iwasa személyében.

  • Albon rendkívül izgatott a visszatérése kapcsán

    Albon rendkívül izgatott a visszatérése kapcsán

    Nagyon várja már, hogy újra F1-es futamon indulhasson Alex Albon. A thai pilóta két szezont követően a tavalyi esztendőt kiülte, ám idén a Williams színeiben ismét a mezőny tagja lesz.

    Albon 2019-ben a Toro Rosso színeiben mutatkozott be a sorozatban, ám fél szezon után Pierre Gasly helyén találta magát a Red Bullban, ahol még további egy teljes szezont töltött. Ám a gyenge teljesítménye miatt át kellett adnia a stafétát Sergio Péreznek, ő maga pedig tartalékpilótaként vette ki a részét Verstappen bajnoki címéből.

    Ám George Russell Mercedeshez való távozásával megnyílt számára az út Grove-ba, aminek elképesztően örült.

    Nagyon jó érzés. Olyan, mint amikor egy darabig távol voltam a pályától, de most visszatérek ahhoz, amit mindig is a legjobban szerettem csinálni, csodálatos érzés.” – kezdte a Williams bemutatójakor.

    Nagyon kedves mindenki a csapatnál. Egyértelműen tudják mit csinálnak, egy olyan csapathoz kerültem, ahol látszik, hogy hisznek bennem. Próbálok minden tudást és tapasztalatot átadni nekik.”

    Csapattársát Latifit jól ismeri, hiszen az F2-ben is már társak voltak, ám a kanadai most picit előnyben lesz, hiszen Albonnak még le kell ráznia magáról a rozsdát.

    „Ez más lesz, olyan érzés, mint amikor van egy kis rozsda, amitől meg kell szabadulni. Az új szabályok és az új autók nagyon kedveznek nekem. A lehető legjobban akarok nekivágni az évnek. Biztos vagyok benne, hogy ahogy az autó, úgy én is egyre jobb leszek a szezon előrehaladtával.” – magyarázta.

  • Hamilton is jelen volt Russell üléspróbáján

    Hamilton is jelen volt Russell üléspróbáján

    Immár állandó Mercedes pilótaként teljesíthette az üléspróbáját George Russell. E jeles napon a fiatal brit mellett a hétszeres bajnok, és sokáig magáról nem hallató Lewis Hamilton is jelen volt.

    Három nap múlva mutatja majd be a konstruktőri címvédő Mercedes az idei W13-as kódjelű modelljét. A csapat a hivatalos közösségi médiás felületeire feltöltött képek alapján hétfőn került sor Russell üléspróbájára, amely során az ex-Williams pilóta rendkívül boldog volt.

    Rajta kívül azonban Lewis Hamilton is ott volt a csapattársa próbájakor, amely az utolsó fotón látszik, ahogy a hétszeres bajnok a háttérben beszélget. A tavalyi szezonzáró óta ez az első alkalom, hogy a rekordhalmozóról munka közben készült egy kép, noha ennek most nem ő volt a kulcsszereplője.

     

  • 28 év után lekerül a Senna emlékét őrző matrica a Williamsekről

    28 év után lekerül a Senna emlékét őrző matrica a Williamsekről

    A Williams csapatvezetője, Jost Capito szerint eljött az idő a csapat életében, hogy végérvényesen kilépjenek Ayrton Senna örökéből.

    A legendás Ayrton Senna a Williams versenyzőjeként az 1994-es San Marinói Nagydíjon szenvedett halálos kimenetelű balesetet, mindössze a harmadik versenyén a csapatnál. Azóta is a grove-i alakulat a ’Senna S’ matricával adózott a háromszoros világbajnok emléke előtt, amely minden évben megjelent a csapat autóin, egészen 2022-ig.

    Ugyanis a frissen bemutatott FW44 kódjelú modellről eltűnt a matrica, amelyet meg is indokolt Capito:

    „A döntésünk az volt, hogy előre akarunk menni a jövőbe. Egy új érába léptünk, amihez egy új autó is társul, ráadásul felújítottuk a múzeumunkat is, ami egy különleges hely, ahol Senna emlékét is lehet ápolni.” – kezdte a német.

    „Úgy vélem, hogy most már a jövőbe kell tekintenünk, és nem kellene a pilótáknak mutogatni az ’S’ betűt, minden egyes alkalommal, amikor az autóba ülnek és emlékeztetni őket a történtekre. Itt az idő, hogy a csapat tovább lépjen, legyen továbbra is tisztelettudó Senna irányába, legyen neki egy külön hely a múzeumban.” – magyarázta.

    A döntésről nem kérték ki a család véleményét, akik a mai napig az Ayrton Senna Alapítványon keresztül őrzik elhunyt szerettük emlékét.

    „Nem egyeztettünk erről a családdal. Az alapítvánnyal viszont továbbra is együtt fogunk működni, sőt még több erőforrást fogunk biztosítani a számukra, és azon is dolgozunk, hogy hogyan tudnánk még jobban segíteni a Senna Alapítványnak. Ebből több ember profitálhat, és az alapítványon keresztül tudunk segíteni az embereknek, akkor már nagyon megéri. De ezt nagyon aprólékosan kell meghatározni.” – tette hozzá.

    Embed from Getty Images

  • Ricciardo nem irigy Verstappen tavalyi sikerére

    Ricciardo nem irigy Verstappen tavalyi sikerére

    A Red Bull korábbi pilótája Daniel Ricciardo elmondta, nem bánta meg, hogy elhagyta az energiiatalosokat, függetlenül attól, hogy velük ért fel tavaly a csúcsra Max Verstappen.

    Az ausztrál Daniel Ricciardo 2014-ben került fel a Red Bull nagycsapatába, ahol első évében magabiztosan legyőzte az előtte négy világbajnoki címet is bezsebelő Sebastian Vettelt. Ezután a csapat húzóembere lett, ám Max Verstappen érkezésével egyre inkább háttérbe szorult csapaton belül, végül pedig 2019-re a Renault csapatához távozott.

    Ricciardo az elmúlt három szezonban összesen egy futamot tudott nyerni, míg egykori holland társa sorra aratta a sikereket, aminek a csúcsa a tavaly év végén megszerzett világbajnoki címe.

    A McLaren pénteken mutatta be az idei autóját és a bemutatón újságírói kérdésre elmondta, hogy benne nincs se megbánás se irigység Verstappen és a Red Bull tavalyi sikereit látva.

    Őszintén, egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem a csapattól. Anno azért hezitáltam, mert nem akartam tiszteletlen lenni velük, mert sokat adtak a karrieremhez. Sok mindent lehetővé tettek a számomra. Öt évig voltam ott, de a végén már elértam azt a bizonyos pontot, amikor úgy éreztem, hogy újdonságra van szükségem.” – fogalmazott az ausztrál.

    Ezt pedig azzal magyarázta, hogy a távozása után három évnek kellett eltelnie, hogy a Red Bull csúcsra érjen, ami neki lehet már túl sok lett volna.

    „Ugyan 2021-ben nyertek, de ha én eltöltöttem volna odáig még éveket, nem biztos, hogy ettől én jobb lettem volna. Szóval, ha tavaly is ott lettem volna, korántsem biztos, hogy a bajnoki cím közelébe kerültem volna.” – magyarázta.

    Végül arra is kitért, hogy egy másodpercre sem volt benne irigység Verstappen irányába a tavalyi szezon során.

    Nem bántam semmilyen változtatást, ez is a sporthoz tartozik. Így többet tanulsz magadról és felnősz, de egyszer sem volt olyan gondolatom Max sikereit látva, hogy ’mi lett volna ha’, semmi rossz érzés nem volt bennem, örültem, hogy felért a csúcsra. Ha én nem lehetek, akkor legyenek inkább ők.” – ismerte be.

  • Idén már nem lesz térdelés az F1-es futamok előtt

    Idén már nem lesz térdelés az F1-es futamok előtt

    Az elmúlt két évben szinte állandó futam előtti procedúrává vált az F1-ben a rasszizmus elleni tiltakozást szimbolizáló térdelés. Ez viszont 2022-ben nem lesz jelen, nemes egyszerűséggel azért, mert nem fognak rá időt biztosítani.

    A futamok előtti ceremóniákat érintő változtatásról a Forma-1 első embere Stefano Domenicali nyilatkozott a Sky Sportsnak, aki megerősítette, hogy a korábbiaktól eltérően idén már nem lesz külön idő biztosítva a térdelésre, mert szerinte eljött az idő, amikor a gesztusok helyett már tettekre van szükség a sokszínűség érdekében.

    „Szerintem ez a fajta gesztus egy nagyon fontos gesztus volt, mivel nekünk – mint mindig – mindenkit tisztelnünk kell. De most eljött az idő, hogy a gesztusok helyett a tettek mezejére lépjünk.” – jelentette ki az olasz sportvezető.

    „Biztosra kellett mennünk, hogy amit teszünk az fontos, hogy megmutassuk az F1 szándékát a világ számára is fontos dolgokban. Most már a gesztusokat tettekre kell váltani, most a sokszínű közösségért való cselekvés az elsődleges szempont” – folytatta.

    Domenicali ezen kívül az interjúban még azt is bejelentette, hogy a „WeRaceAsOne” kampány nem tűnik el, ennek logói továbbra is feltűnnek majd a versenyhétvégéken, illetve a tavaly elindított F1-es mérnöki ösztöndíj programot 2025-ig meghosszabbították, amelyet évente tíz, alulreprezentált csoportot képviselő fiatal nyerhet el.

    Az olasz végül azt is kijelentette, hogy a térdelés nem lesz tilos, a versenyzők bármikor térdelhetnek, de ennek már nem lesz hivatalos és formális folyamata.

  • Több F1-es csapatfőnök is valószínűnek tartja Masi leváltását

    Több F1-es csapatfőnök is valószínűnek tartja Masi leváltását

    Újabb két csapatfőnök is megszólalt Michal Masi versenyigazgató helyzetével kapcsolatban. Az ausztrál igazgató a tavalyi szezonzáró óta van a célkeresztben.

    A versenyirányítás Michal Masival az élen szinte az egész tavalyi szezon során komoly kritikákat kapott a következetlen és véleményes döntések miatt, ami végül Abu Dhabiban csúcsosodott ki. Az eset után az FIA változtatásokat tervez, ám ezekben Masi maradna tisztségében, csupán maga az irányítás alakulna át jelentősen.

    Most Günther Steiner és Christian Horner is megszólalt Masi helyzetével kapcsolatban:

    „Nem azért vagyok itt, hogy védjem Michael Masit, de azzal tisztában kell lennünk, hogy ez egy nagyon nehéz munka.” – kezdte Günther Steiner. „Tudom, hogy az FIA azon dolgozik, hogy könnyebbé tegye a versenyigazgató munkáját, akárki is töltse be azt. A Forma-1, mint sportág óriásit fejlődött, de bizonyos struktúrák statikusak maradtak.”

    „Meggyőződésem, hogy jó ötleteke fogunk kapni arra, hogyan lehetne azt jól csinálni.” – folytatta.

    A botrányos szezonzáróból jól kijövő Red Bull csapatfőnöke szerint kulcsfontosságú a nagyobb műszaki támogatottság a versenyigazgató irányába.

    „Az FIA jobb támogatottságot akar biztosítani a versenyigazgatónak, mert a csapatok rendelkezésére álló eszközök és technológiák jóval fejlettebbek, mint amik Michael Masi csapatának a rendelkezésére állnak. Az FIA a tél folyamán nagy hangsúlyt fektet erre a témára, és majd mindenki látni fogja, hogy az a személy, akire ez a feladat 2022-ben hárulni fog, sokkal hatékonyabb támogatást fog kapni.” – vélekedett Christian Horner.

  • A pályán dőlhet majd el a Ferrarin belüli csapatsorrend

    A pályán dőlhet majd el a Ferrarin belüli csapatsorrend

    Noha a tavalyi évet a Ferrari úgy kezdte el, hogy vélhetően Charles Leclerc volt náluk a kedvezményezett, ám Carlos Sainz első Ferraris éve annyira erősre sikeredett, hogy az év végén le is tudta győzni a monacóit. Az új idénynek pedig egyenlő bánásmóddal fognak neki vágni.

    A korábbi olasz Forma-1-es pilóta, Ivan Capelli szerinta Ferrari két remek pilótával rendelkezik:

    „Sainz azonnal, nagyon jól alkalmazkodott, a többi csapathoz képest a legbonyolultabb gárdához. Úgy hiszem, hogy tud beszélni olaszul is, amit a Toro Rossonál megtanulhatott, ez is segíthetett neki ebben. Ő egy olyan pilóta, aki tudja, hogyan kezelje a szituációkat és a gumikat is remekül kezeli.” – vélekedett az 53 éves Capelli Sainzról, majd a Leclercre is kitért.

    „Másik részt pedig ott van Charles, aki egy körön gyorsabb. 2021 kapcsán arra számított, hogy ő lesz az első számú pilóta, de ez nem történt meg. Az azt megelőző években Vettellel maga mellett ez nem volt kérdés. Most viszont nyomás nehezedett a vállára, ami nagy különbséget is jelenthet.” – jegyezte meg.

    Az olasz azt tanácsolja egykori munkaadójának, hogy a 2022-es idénynek egállal fussanak neki, mert majd a pályán mutatott teljesítmény úgy is elfogja dönteni ezt a kérdést.

    „A Ferrarinak két egyenlő pilótát kell majd irányítania idén, ugyanolyan ambíciókkal és a kivételezés legkisebb jele nélkül. Mi olaszok azt hisszük, hogy elengedhetetlen, hogy egy csapatban hierarchia legyen, de ez nem így van. A brit csapatok például ezt nagyon jól csinálták, gondoljunk csak a Williamsre Mansell-lel és Piquet-vel, vagy a McLarenre a Senna-Prost párosra. Mind Leclerc és mind Sainz célja a győzelem kell, hogy legyen, és ha valami, akkor a pálya lesz az, ami eldönti a versenyzők közti sorrendet.” – fogalmazott a 93 futamon rajthoz álló olasz.