Szerző: Hegedűs Dávid

  • Egy konyhai beszélgetés mentette meg Hamilton és Wolff kapcsolatát

    Egy konyhai beszélgetés mentette meg Hamilton és Wolff kapcsolatát

    Toto Wolff nyíltan mesélt arról az időszakról, amikor nem sokon múlott, hogy végérvényesen megromoljon a viszonya Lewis Hamiltonnal.

    A történet még a Hamilton-Rosberg fémjelezte Mercedeses időkből származik. A két klasszis négy szezont töltött egymás mellett Brackley-ben, 2014 és 2016 között ők ketten vívtak öldöklő harcot a bajnoki címért, az első két alkalommal a brit, harmadszorra viszont a német kerekedett felül, ami után szögre is akasztotta a sisakot Rosberg.

    Kettejük viszonya azonban közel sem volt felhőtlen, ami a pályán is kiütközött. Csapatfőnöki szempontból pedig nagyon nem volt egyszerű ez az időszak, hiába a közel évtizedes sikerkorszak, Wolff és Hamilton kapcsolata komoly válságba került 2016 végén, amikor vereséget szenvedett házon belül.

    „Nem túl nagy örömmel, de az év decemberében az oxfordshire-i otthonomban találkoztunk a karácsonyi bulin. Megmondtam neki, hogy el kell döntenünk, hogy akarunk-e együtt dolgozni, vagy sem. ’Te versenyzőként akarsz nyerni, én csapatként. Néha előfordul, hogy a különböző szemléletünk konfliktushoz vezet, el kell döntenünk, hogy együtt tudunk-e dolgozni ebben a helyzetben.’” – idézte fel Wolff a sztorit és a Hamiltonhoz intézett szavait, majd folytatta.

    „Éppen a konyhámban voltunk. Elmondtam neki egy hasonlatot – amit Susie viszont nem szeretett – ’előfordul, hogy Susie és én sem értünk valamiben egyet, de meg se fordult a fejemben, hogy elváljak, és ugyanez a helyzet veled is Lewis.’ Nem akarok elválni. Te vagy a legjobb pilóta. A mi autónkban akarlak tudni, a legjobb autót akarom neked adni.”

    „Elég ellentmondásosan kezdtünk neki ennek a beszélgetésben, de négy-öt óra múlva már teljesen más hangulatban találtuk magunkat. Egy tisztán üzleti kapcsolatból személyes kapcsolat lett. Ő egy barát számomra. Ez nem azt jelenti, hogy most már nem vitatkozunk, de Lewis sikere a csapat sikere és a csapat sikeres Lewis sikere is már egyben.” – zárta.

  • Hamilton: Négy futam kell, mire megértjük az autónkat

    Hamilton: Négy futam kell, mire megértjük az autónkat

    Nem kezdi pozitív hangulatban a 2022-es szezont a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton. A Mercedes versenyzője a tesztek után sem volt elégedett a W13 teljesítményével, és szerinte kell egy kis idő, mire egyáltalán kiismerik az idei autójukat.

    A kétszer három napos teszten több problémával is szembesült a zsinórban nyolc bajnoki címet bezsebelő csillagos márkánál kissé pesszimistán várják az új éra kezdetét.

    „A teszt nehéz volt. Úgy megyünk az első futamra, hogy még mindig csak tanuljuk az autót, talán négy futam is belefog telni, mire kiismerjük. Vannak gondjaink, de minden csapat fel-le ugrál.” ismerte el Hamilton.

    A szokásosnál is körülményesebb teszt arra sarkallta a britet, hogy még több erőt fektessen bele abba, hogy a csapat segítségére legyen, ezért számtalan videókonferenciát tartott a csapattagokkal.

    „A teszt kemény volt, de a kiváló dolog az, hogy közvetlenül ezután intéztem egy videóhívást a brixworth-i srácokkal, ahol a motorról, a vezethetőségről beszéltünk és arról, hogy tudnánk ezen a héten több erőt szerezni. Egy másik beszélgetésen a mérnököket hívtam Brackley-ben, hogy hogyan tudnánk ezt az autót előrébb juttatni és kihozni belőle az összes teljesítményt. Szóval most már mindenki jókedvű, izgatott. Ezek a mérnökök szeretik a kihívásokat, ami jó.” – mesélte.

  • A McLaren rendelkezésére bocsátja tartalékpilótáját az Alpine

    A McLaren rendelkezésére bocsátja tartalékpilótáját az Alpine

    Daniel Ricciardo pozitív koronavírus tesztet produkált a tegnapi nap folyamán, így teljes egészében kihagyja az utolsó a bahreini tesztet. Mivel az első versenyhétvége kezdetéig már kevesebb, mint egy hét van, ezért a csapatnak fel kellett készülnie arra az eshetőségre, ha az ausztrál nem épül fel.

    A McLaren Mercedes motorokkal megy, így a tavaly évhez hasonlóan a Mercedesszel megoszthatják a tartalékversenyzőit, ám az Alpine csapat hivatalos közleményben tudatta, hogy megegyeztek a wokingiakkal, hogy amennyiben egyik versenyzőjük kidől, úgy az F2 tavalyi bajnoka, Oscar Piastri ugorhat be a helyére.

    „Annak a szellemében, hogy maximális versenyzési lehetőséget kínáljunk a fiatal tehetségeinknek, megegyeztünk a McLarennel abban, hogy a BWT Alpine tartalékpilótája Oscar Piastrit hívhatja segítségül amennyiben valamelyik pilótája nem tud részt venni egy futamon. Oscar továbbra is teljes mértékben az Alpine alkalmazottja marad, és mi élvezünk elsőbbséget az ő esetében.” – olvasható a közleményben.

    Könnyen lehet tehát, hogy egy hét múlva egy ausztrál fogja vezetni az egyik McLarent, csak nem Daniel Ricciardo lenne az.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    BWT Alpine F1 Team (@alpinef1team) által megosztott bejegyzés

  • Gasly a kudarcokból és a tragédiákból merített erőt

    Gasly a kudarcokból és a tragédiákból merített erőt

    A mezőny egyik nagy ígérete Pierre Gasly, a francia pilóta fiatal kora ellenére rendkívül éretten versenyez és viselkedik a pályán kívül.

    A 26 éves Gasly 2017 év végéjén mutatkozott be a Forma-1-ben, ahova GP2-es bajnokként érkezett. A Red Bull kötelék miatt első éveit a Toro Rosso csapatánál töltötte, majd 2019-ben Daniel Ricciardo távozása után megkapta a Red Bull egyik ülését. Az eséllyel azonban nem sikerült élnie, teljesítménye messze elmaradt a várttól és a csapattársáétól is, így fél év után visszafokozták a B-csapatba, ahol azóta is versenyez.

    Ez viszont nem szegte kedvét, sőt, talán még jót is tett, hiszen összeszedte magát, kivirult és erőn felül teljesít Faenzában. A visszafokozása óta háromszor is dobogóra állhatott, köztük a 2020-as Olasz Nagydíjon, amit hatalmas meglepetésre meg is nyert.

    A metronak adott interjújában a francia elmesélte, hogy a fél évtizedes F1-es pályafutása alatt jelentős fejlődésen ment keresztül, ami nagyban segítette őt a jobbnál jobb eredmények elérésében.

    „Az elmúlt öt évben sokat értem, köszönhetően a szakmai és a magánéletben átélt tapasztalataimnak. Mindannyian tanulunk, 15 és 20 éves korom között teljesen más voltam. 20 és 25 éves korom között pedig teljesen megváltoztam. A dolgok, amiket látsz, formálnak téged, mint embert és az elmédet is átalakítják.” – kezdte az exkluzív interjúban.

    Az életben történnek rossz dolgok, viszont Gasly esetében az életét meghatározó negatív és drámai történések egyszerre jöttek, méghozzá 2019-ben Belgiumban.

    „Ez volt a legnehezebb időszak az életemben, csapatot váltottam és elvesztettem Anthoine-t. [Hubert, gyerekkori jó barátja – a szerk.] Nagyon nehéz volt felállni onnan, de ilyen az én természetem, olyan valaki vagyok, aki sosem adja fel. Pontosan tudtam, hogy hova akarok eljutni, mindig is ez volt a fejemben” – fogalmazott, majd azt is elmesélte, hogy a tragédiát úgy tudta feldolgozni, hogy a Players Tribute nevű platformon kiírta magából az érzéseit.

    „Nem éreztem sebezhetőséget, amikor leírtam azokat a sorokat, ez egy olyan érzelmes és erőteljes pillanat volt az életemben, amit úgy éreztem, ki kell adnom magamból, hogy tovább léphessek.

    „Miközben egyre több és több sportoló beszél nyilvánosan a mentális egészségről, sokan még mindig kerülik az érzelmi sebezhetőség gondolatát és inkább fenntartanak egyfajta látszat bátorságot, amelyről úgy érzik, hogy mentális előnyt jelent nekik a riválisokkal szemben.

    „Az élet nem könnyű. Még a legjobb sportolók számára sem. a legsikeresebbek is keresztül mennek jó és rossz időszakokon keresztül is. Nem szégyen beszélni olyan pillanatokról, amikor a dolgok nem voltak fényesek. Ez az élet valósága. Mindannyian szembesülünk azzal, hogy elveszítünk közeli embereket, kudarcot vallunk bizonyos dolgokban, nem érjük el a kitűzött célunkat. Ebben nincs semmi szégyen. Nagyon hálás vagyok az összes kudarcért, amit átéltem, mert tanultam belőlük.”

  • Magnussen: Rá se eszméltem, mennyire hiányzott a Forma-1

    Magnussen: Rá se eszméltem, mennyire hiányzott a Forma-1

    A váratlanul visszatérő Kevin Magnussen számára olyan, mintha hazatérne a Forma-1-be, pedig csupán egy évet volt partvonalon kívül.

    A 29 éves dán pilóta 2017 és 2020 között volt már a Haas versenyzője, most pedig több évre visszatért az amerikai csapatba, miután a csapat megvált az orosz Nikita Mazepintől és a főszponzortól.

    Magnussen tavaly a tengerentúlon versenyzett idén pedig a visszatérő Peugeot hiperautós projektjének lett volna a tagja, ám jött Günther Steiner megkeresése. Az egy év kihagyás pedig elég volt neki arra, hogy „honvágya” legyen a Forma-1 felé.

    „Mikor távoztam akkor sem éreztem azt, hogy a csapat olyan igazán elakart volna engedni, most pedig tényleg úgy érzem magam, hogy hazatértem. Nagyon elégedett vagyok és alig várom, az újabb közös kalandot.” – kezdte a Haas újdonsült pilótája.

    „Maradhattam volna a Forma1-ben más csapatnál, de nem volt ehhez kellő motivációm, mivel az elfogyott azzal, hogy hátul autókáztam. A középmezőnyben nagyon élveztem versenyezni, de az utolsó két év elég volt.”

    „Amikor távoztam, mást próbáltam ki, ott dobogókat, pole-pozíciókat szereztem és azt nagyon élveztem. Majd hívott Günther és ezzel felbolygatott mindent. A hasamban éreztem, hogy akarom, nem is realizáltam, hogy mennyire hiányzott nekem a Forma-1. A srácok a csapatról mindent elmondtak, hogy mennyire motiváltak és jó formában vannak. Izgalmas volt ezt hallgatni, igazán ezt akartam.” – zárta.

  • Ukrán színekbe öltözött Vettel új, háborúellenes sisakja

    Ukrán színekbe öltözött Vettel új, háborúellenes sisakja

    Rendre megszokhattuk a négyszeres világbajnok Sebastian Vetteltől, hogy kiáll a jó ügy érdekében és példamutató magatartással rukkol elő. Így van ez most is az orosz-ukrán háború árnyékában.

    Az Aston Martin németje a ma kezdődött második tesztre új sisakdizájnt villantott. A fehér alapszín megmaradt, de a korábbi német csíkozást felváltotta az ukrán sárga-kék színezés, emellett a GPDA, vagyis a pilóták szervezetének a tegnap bemutatott háborúellenes jelképe és szövege, valamint a béke egyezményes jele is fellelhető a sisakon.

  • Verstappen: A Mercedes megpróbálja lealacsonyítani a bajnoki címemet

    Verstappen: A Mercedes megpróbálja lealacsonyítani a bajnoki címemet

    Nyakunkon a 2022-es szezonkezdet, de még időnként téma a 2021-es, rendkívül izgalmas idény. Az egész tavalyi esztendő Hamilton-Verstappen párviadaláról szólt, amely több véleményes ütközésbe is torkollott tavaly.

    Végül az Abu Dhabi Nagydíj utolsó köre döntött kettejük között, amelyet számos, megosztó bírói döntés előzött meg, ami végül Michael Masi állásába is került.

    Azóta a Mercedes és Toto Wolff kommunikációjából egyértelműen az jön le, hogy ők Masit hibáztatták a vereségükért, a világbajnok Max Verstappen szerint nem lehet csak egy futam kapcsán megítélni az egész szezont.

    „Egy bajnokságot egy egész szezonon alatt nyerünk meg, nem az az utolsó versenyen meghozott egyetlen döntéssel. Úgy érzem, hogy teljes mértékben megérdemlem a világbajnoki címet. Lehetnek olyan amberek, akik csak az utolsó versenyt látták, ők azt gondolhatják, hogy szerencsém volt, de normális esetben a bajnokság rég eldőlhetett volna már addigra a javamra.” kezdte a címvédő.

    „Ez egy őrült és drámai szezon volt. A vesztes megpróbálja lealacsonyítani a sikerünket, de a győztes oldalon továbbra is a jó érzések uralkodnak, ezt meg tudom erősíteni. Ha a Mercedesnél elég jól ismernének, tudnák, hogy ez engem nem érdekel.” – tette hozzá.

  • Új, F1-es menedzser játék érkezik idén nyáron

    Új, F1-es menedzser játék érkezik idén nyáron

    A Forma-1 és a videójátékok szerelmeseinek rég vált álma válik valóra idén nyáron, ugyanis megérkezik a száguldó cirkusz hivatalos menedzser játéka az F1 Manager 22.

    Az új játékot a Frontier Developmetns fogja készíteni, akiknek a nevükhöz olyan népszerű videójátékok fűződnek, mint az Elite Dangerous, a Planet Coaster vagy a Planet Zoo.

    Az F1 Manager 2022 teljesen új perspektívába kalauzolja el a játékosokat, ugyanis Toto Wolff vagy Christian Horner bőrébe bújva teljes körű rálátásunk lesz mindenre, a gyári létesítményekre, a versenyzői szerződésekre, a költségvetésekre és így tovább, miközben gőzerővel kell készülni az egyes versenyekre. A futamok ideje alatt pedig neked kell meghoznod olyan döntéseket, amelyek egy-egy futam vagy akár az egész világbajnoki cím sorsát is eldönthetik.

    Ha valaki, akkor Ross Brawn tudja, hogy milyen nehéz feladat egy csapat sikerre vezetése, éppen ezért üdvözli, hogy a rajongók az F1 ezen oldalát is megismerhetik:

    „Nagyszerű látni, ahogy az F1 Manager 22 testet ölt, és ahogy láthatják az embereket, ahogy ez a projekt életre kel. Személyes tapasztalatból tudom, hogy egy csapat vezetése igazi kihívást jelent, de ugyanakkor nagyon kifizetődő is lehet. Az F1 Manager franchise egy remek lehetőség a rajongóknak, hogy a csapatfőnökök bőrébe bújhassanak és saját maguk is megtapasztalják ezt. Biztos vagyok benne, hogy a menedzsment játékokkal elért eredményeivel a Frontier egy izgalmas és magával ragadó élményt nyújt majd a rajongóknak.” – nyilatkozta a brit szakember.

    Az F1 Manager 22 nyáron jelenik majd Playstation 4 és 5, Xbox Series X és S, Xbox One, konzolokra, de Steamen és Epic Store-on is elérhető lesz.

  • Nem tér vissza Malajziába a Forma-1

    Nem tér vissza Malajziába a Forma-1

    Az Orosz Nagydíj törlésével felszabaduló helyre számos helyszín pályázik, ám a korábban kedvelt sepangi pálya előzetesen nem volt az esélyesek között, mégis a maláj pálya sejtelmes dolgot posztolt a közösségi médiába.

    Sokan pedig egyből felkapták azt a posztot és szinte biztosra vették, hogy 2017 után visszatér a Maláj Nagydíj.

    Most azonban a paultan.org értesülései szerint semmi valóság alapja nincs a pálya visszatérésnek. Egy, a pályához szorosan kötődö bennfentesre hivatkozva számolta be arról, hogy a nagy utózöngést kiváltó poszt csupán egy könnyed kis „kötekedés” volt a pálya közösségi médiáját kezelő csapat részéről.

    Ezzel biztosra is vehetjük, hogy a maláj aszfaltcsík nem tér vissza, legalábbi is idén nem, mivel Malajzia célja, hogy újra a királykategória vérkeringésébe kerüljenek, noha a világjárvány nekik nem tett jót, hiszen az elmúlt két esztendőben semmiféle nemzetközi futamot nem rendezhettek Sepangban. Idén viszont változott a helyzet, hiszen a MotoGP téli tesztjét már a távol-keleti országban rendezték.

  • Diszkriminatívnak tartják az FIA feltételeit, visszalép a G-Drive Racing

    Diszkriminatívnak tartják az FIA feltételeit, visszalép a G-Drive Racing

    Az FIA nemrégiben jelentette be, hogy az összes irányításuk alá tartozó sorozatban az orosz és fehérorosz pilóták csak semleges színekben indulhatnak. E bejelentés miatt azóta több sorozat, ország döntött úgy, hogy nem engedi rajthoz állni a fenti két ország versenyzőjét, ennek lett áldozata például az F1-es Nikita Mazepin vagy a W Series-ben szereplő Irina Sidorkova is.

    Hozzájuk most egy komplett versenycsapat is csatlakozik, a hosszútávú versenyzésben komoly névnek számító G-Drive Racing, noha ők a feltételeket elfogadhatatlannak tartották és önként léptek vissza minden versenysorozattól, köztük a WEC-től és a Le Mans-i 24 órás viadaltól is.

    A csapatfőnök és egyben egyik versenyző Roman Rusinov egy Instagram-posztban jelentette be a döntést, amelyben diszkriminációval vádolta meg a Nemzetközi Szövetséget.

    „A mai napon, én, az orosz G-Drive Racing pilótája elutasítom az FIA diszkriminatív feltételeit. Minden sportoló célja, hogy hallja a hazája himnuszát a dobogón. Tíz év alatt a csapatom ezt már számtalanszor megtett, felvonták nekünk a zászlót és elénekeltük az orosz himnuszt.” – kezdte Rusinov.

    „A szurkolóim, a csapattársaim és sportbecsületem érdekében nem fogom aláírni ezt a dokumentumot. Akkor már jobb, ha egyáltalán nem versenyzünk. A G-Drive mindig is egy nemzetközi csapat volt: pilóták, szerelők, mérnökök, a világ minden pontjáról érkeztek hozzánk. Egy igazi sporttestvériség jellemzi őket, nélkülük a győzelmek sem jöttek volna. Nagyon sajnálom, hogy ezek a srácok a G-Drive színeiben nem versenyezhetnek tovább. Most a különböző projekt lehetőségeinket mérlegeljük, hogy hogyan fejlesszük a motorsportot a hazánkban.” – folytatta.

    „Őszintén remélem, hogy visszatérhetünk majd a nemzetközi versenyzéshez, miután visszatér mindenki a sport szelleméhez és a mindenki számára egyenlő feltételekhez.” – zárta az orosz.

    A G-Drive Racing idén a WEC mellett az európai Le Mans szériában is indult volna, olyan versenyzőkkel, mint Danyiil Kvjat vagy Sophia Flörsch.