Szerző: Hegedűs Dávid

  • A magyar dráma után Azcona húzta be a második pau-i futamot

    A magyar dráma után Azcona húzta be a második pau-i futamot

    Az első futamos Honda siker után Hyundai ünnepelhetett Pau-ban, a második verseny leintése után.

    A fordított rajtrácsos futamot az időmérő eredménye alapján Michelisz Norbert szerezte meg, mellőle a honfitárs Tassi Attila várhatta a rajtot. A rajt után nem sokkal azonban összeütköztek és ki is szálltak a győzelemért vívott küzdelemből. Kettejük találkozója miatt végül már az első körben pályára kellett küldeni a biztonsági autót, a mezőnyt ekkor már a spanyol Mike Azcona vezette, három Lynk & Co. előtt.

    A balesetet szenvedett két magyar közül végül a 2019-es első Michelisz húzta a rövidebbet, ő nem tudta folytatni a versenyt, de Tassi is az utolsó helyre esett vissza.

    Két kört töltött a mezőny a biztonsági autó mögött, ennyivel nőtt is a versenytáv értelemszerűen. Az újraindítás után Urrutia rögtön megtámadta Azconat, végül azonban nem történt helycsere. A spanyol vezető helye pedig a leintésig már nem is volt veszélyben, így megszerezte első Hyundaios sikerét. A Mögötte sem nagyon történt változás, Urrutia és Ma Qing Hua állhatott még fel a pódiumra, egyedül a címvédő és kétszeres világkupa győztes Yann Ehrlacher pechje érdemel szót, aki egy defekt következtében kényszerült a bokszba.

    A negyedik helyet így az Audis Berhton örökölte meg, Guerrieri és Müller előtt. A hetedik helyet a Zengős Rob Huff szerezte meg, Thed Björk és az utolsó pontszerző Tiago Monteiroval a nyomában.

    A legjobb magyar Nagy Dániel lett a 11.hellyel, Tassi Attila pedig a 13.helyig tudott visszakapaszkodni.

    A hétvége után a pontversenyt az első versenyt megnyerő Nestor Girolami vezeti a honfi- és márkatárs Guerrieri és Mikel Azcona előtt. A kővetkező verseny majd a Nürburgringren lesz, május végén.

  • WTCR: Egymást ütötte ki az első sorból induló két magyar

    WTCR: Egymást ütötte ki az első sorból induló két magyar

    A franciaországi Pau-ban vette kezdetét a Túraautó Világkupa 2022-es idénye, ahol összesen három magyarért is szoríthatunk.

    Az időmérő edzés után a magyar szurkolók leginkább a mai második, fordított rajtrácsos versenyt várhatták legnagyobb izgalommal, ugyanis Michelisz Norbert és Tassi Attila páros vághatott neki a futamnak az első két rajthelyről.

    Az izgatottság hamar rémálommá vált, ugyanis közvetlenül a rajt után véget is ért mindkettejük számára a verseny, miután a pole-ból rajtoló világkupa győztes Michelisz elkezdett befele húzódva védekezni a Hondás honfitársával szemben, ám végül elfogyott kettejük között a hely, és Tassi autójának az eleje hozzáért Michelisz hátuljához, amivel a Hyundai – már nagy tempónál – beleforgott a korlátba, amivel el is zárta az utat a Honda előtt, miközben a mezőny elment mellettük.

  • Nem Forma-1-es szintű – kiakadtak a pilóták a miami pálya aszfaltjára

    Nem Forma-1-es szintű – kiakadtak a pilóták a miami pálya aszfaltjára

    Hiába a vadiúj pálya, rengeteg kritikát kap folyamatosan a miami versenypálya. A floridai aszfaltcsík az első futam előtt leginkább a nem megfelelő színvonalú aszfaltja miatt került a kritikák kereszttüzébe.

    Nagy várakozás előzte meg az első Miami Nagydíjat, amely pályát a Hard Rock Stadion körül építették fel, és nagyon komoly felvezető promóciókat kapott.

    A várakozás tehát nagy volt, ám az első benyomások némileg elmaradtak a teljes elégedettségtől, ám a legnagyobb negatív kommentet a kettős Ferrari sikert hozó időmérő után születtek, ahol több pilóta is kiakadt az aszfalt minőségére.

    „Az aszfalt egy vicc. Nehéz lesz rajta versenyezni, a versenyzők pedig hibázni fognak, mert ilyen helyzetbe kerülnek.” – fakadt ki röviden Sergio Pérez, akinek a csapattársa szerint pedig az ideális ív mellett annyira csúszik a pálya, mintha vizes lenne.

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso pedig elmondta, hogy a pilóták már jelezték az FIA-nak, hogy az aszfalt minősége nem üti meg a Forma-1-es szintet.

    Vannak kavics darabok az ideális ív mellett. Ezzel most viszont nem tudunk semmit kezdeni. Annyit tehetünk, hogy a lehető legjobb showt varázsoljuk a pályára, de ezen jövőre mindenképpen változtatni kell majd. Nagyon nehéz lesz így versenyezni.” – vélte.

    A fiatalok közül Stroll kijelentette, hogy nem szívesen megy le az ideális ívről egy előzés kedvéért, míg Tsunoda szerint pedig már egy milliméterrel is lecsúszva drasztikus mértékben érezhető a tapadás vesztés.

    Ricciardo véleménye pedig az, hogy ez a körülmény ad egy kis egyediséget a pályának, de ugyanakkor egysíkúvá is teheti a versenyt.

    „Teljesen rendeben van, hogy nem ugyanolyan az aszfalt mind a 23 verseny helyszínen. Nem bánom, ha van a pályák között különbség, ami egy-egy helyszínt egyedivé, különlegessé változtat. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy vezetés szempontjából nem egy jó aszfalt ez. Nem arról van szó, hogy ez hű de komoly kihívás lesz, hanem konkrétan arról, hogy csak egy íven tudsz haladni, és ennyi. A kihívás helyett inkább egydimenzióssá teszi az egészet” – jelentette ki Ricciardo.ra

  • Haug: A generációváltás ellenére Hamilton továbbra is motivált

    Haug: A generációváltás ellenére Hamilton továbbra is motivált

    Max Verstappen, Charles Leclerc, Lando Norris, George Russell, mind olyan fiatalok, akik már letették a névjegyüket a Forma-1-ben, és ha a körülmények is úgy alakulnak, a sorozat következő évtizedét is meghatározhatják.

    A fiatalok előretörésével az olyan rutinos, sokat megélt bajnokok, mint Fernando Alonos, Sebastian Vettel vagy Lewis Hamilton egyre inkább háttérbe szorulhatnak, egyre nehezebb dolguk van. Közülük talán éppen az utóbbi, Lewis Hamilton esete a legérdekesebb, aki már 1,5 évtizede meghatározó tényező a mezőnyben, aki sorra múlta felül a rekordokat, ám az idei évben látványosan visszaesett (nem csak önmagához, hanem a csapattársához képest is.)

    Sokakban pedig felmerült, hogy itt-e a vége a brit számára és soha nem fogja már megszerezni az általa nagyon áhított nyolcadik világbajnoki koronát, amitől tavaly egy körre volt. Norbert Haug, a Mercedes korábbi motorsport igazgatója szerint is eljött a korszakváltás, de ugyanakkor Hamilton motivációjával sincsenek gondok.

    „Nem hiszem, hogy Lewis érdeklődését vesztette volna. Eddig valójában két bajnoki címet vesztett el, az egyiket 2007-ben, amikor a csapata hibázott, a másikat pedig 2021-ben, amikor pedig az FIA döntése vette el tőle a végső sikert. Nem azt mondom, hogy Verstappen nem érdemelte meg a bajnoki címet, de Lewis teljesítménye mindig is világbajnoki címre méltó volt, és most a nyolcadikat üldözi. Ezt pedig természetesen még mindig meg akarja szerezni.” – kezdte a német szakember.

    „Szóval nem aggódom, hogy Lewis elveszítette volna a motivációját, de ugyanakkor tapasztaljuk is a generációváltást a Forma-1-ben. Nem csak Verstappen, hanem Russell, Norris, vagy éppen Leclerc jóvoltából is, ha utóbbi nem követ el gyakran olyan hibát, mint Imolában.” – tette hozzá.

    Haug nézeteit osztja Ralf Schumacher is, aki szerint pedig a jelenlegi változást tökéletesen példázza a Hamilton-Russell párharc.

    „Hamilton minden további nélkül továbbra is egy top pilóta, de már elért pályafutása olyan szakaszába, amikor már nem fog változtatni a vezetési stílusán. Russell sokkal nyitottabb, mert tudja, hogy milye van és nem próbál meg változtatni az autón. Egyszerűen csak a határon kell lennie vele, és ő képes erre, Lewisnak pedig megvannak a nehézségei ezzel.” – fogalmazott a német Sky szakértője.

  • Verstappen nem olyan alapos és részletes, mint Vettel

    Verstappen nem olyan alapos és részletes, mint Vettel

    A Red Bull eddig két világbajnokot adott a Forma-1-nek, sok tekintetben hasonlít egymásra Max Verstappen és Sebastian Vettel, ám egy apró, de lényeges tekintetben jelentős differencia van a két bajnok között.

    Mindketten a Red Bull ranglétjárát végig járva jutottak el a csúcsra, ráadásul Adrian Newey által megálmodott autókkal. A brit tervező zseni testközelből látta mindkettejük munkamódszerét, szerinte pedig jelentős különbség van a mérnökökkel való kommunikációjukban.

    „Sebastian mindig is nagyon, nagyon részletes volt az adott edzések, futamok utáni megbeszéléseken. Ezek az elemzések sokáig elhúzódtak, Seb éjszakába nyúlóan ott maradt, megnézte a fedélzeti kamerákat, videókat és a mérnökökkel beszélt. Neki ez vált be, és ez nem kritika. Max nem ennyire szélsőséges eset, ő inkább a középutat jelképezi. A finnek, mint Mika vagy Kimi ők öt szót szóltak az egész megbeszélés alatt, és ennyi volt.” – magyarázta Newey.

    „Különösen Mikával dolgoztam inkább együtt, mintsem Kimivel. Ha egyszer időt szánsz arra, hogy megértsd a nyelvezetét – mert ő másképpen írta le a dolgokat, mint egy angol versenyző – ami rövid és tömör volt, nagyon jól tudott rámutatni arra, hogy mire van szüksége, hogy gyorsabb legyen.” – folytatta.

    „A másik véglet pedig egy versenyző végig beszéli az egész kört, és mire a 17-es kanyarhoz érsz elfelejted, hogy mi volt a kettes kanyarban, vagy elalszol.” – zárta.

  • Tost szerint nem feltétlenül kellene Gaslynak csapatot váltania

    Tost szerint nem feltétlenül kellene Gaslynak csapatot váltania

    2019-es lefokozása óta szárnyal a vörös bikák kisebbik csapatánál Pierre Gasly. A francia pilóta futamgyőzelmet és több dobogós helyet is szerzett már a faenzai gárdának, amelynek abszolút húzóembere.

    Kiemelkedő teljesítménye nem maradt figyelem nélkül, több nagy csapatnál is szóba került a neve korábban, például a Mercedesnél is, de a Red Bullos visszatérése sem kizárt.

    Jelenlegi főnöke Franz Tost szerint azonban nem feltétlenül muszáj neki máshova igazolnia, noha tiszteletben tartja versenyzője ambícióit.

    „Tapasztalt, gyors pilóta, aki a Red Bull akadémiáján nőtt fel. Emiatt teljesen egyetértek a törekvéseivel. Ha Gasylank egy versenyképes autója van, akkor az élen tud harcolni. A jövőjéről még nem beszéltem vele, van szerződése és ezen a téren óvatosnak kell lenni. Az AlphaTauri egy remek csapat az ő számára, nem tartozunk a legjobbak közé, de folyamatosan fejlődünk. A többi csapat se sokkal jobb nálunk.” – vélekedett Tost.

  • Wolff megvédte a Mercedes egyedi megoldását

    Wolff megvédte a Mercedes egyedi megoldását

    Toto Wolff kiáll csapata egyedi oldaldoboz megoldása miatt, annak ellenére is, hogy ez a radikális megoldás korántsem hozta az elvárt eredményeket.

    Sokan felkapták a fejüket, amikor a Mercedes idei autója gyakorlatilag oldaldoboz nélkül jelent meg, egyedüliként a mezőnyben vették ennyire minimálisra ezt a megoldást. Az egyedi megoldástól nagyon sokat vártak, ám az autó összességében csalódást keltően sikerült, mivel elképesztő mértékben delfinezik.

    Wolff arra a kérdésre, hogy olyan megoldást kellene-e találniuk, amivel sokkal inkább „odaszívná” az autót a talajhoz, így felelt:

    „Ez egy jogos felvetés. Minden jó és minden rossz a padlóhoz köthető. Vannak érdekes ötleteink és koncepciónk, amikkel próbálkozunk, ezeknek pedig a következő néhány versenyen fel kell kerülniük aza utóra, hogy dönthessünk róluk.” – kezdte az osztrák.

    „Azt nem mondanám, hogy nincs olyan, hogy egy egész koncepció rossz, de azt lehet mondani, hogy van olyan része, ami nem működik az adott szabályok között. A jót sosem kell kidobni, azt meg kell tartani, és ha vannak olyan alapvető problémák, amik nem teszik lehetővé, hogy kihozzuk az autónkban lévő potenciált, akkor a nem működő részeket kell lefaragni.” – utalt csapata megoldására.

  • Bottas szerint Hamilton sokkal erősebb lesz a folytatásban

    Bottas szerint Hamilton sokkal erősebb lesz a folytatásban

    Rémálomszerűen alakul a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton számára a 2022-es szezon. A Mercedes pilótja eddig egy dobogós helyet tud felmutatni, de a legutóbbi, imolai futam jelentette neki az eddigi mélypontot. Harmadszor fordult elő Mercedeses pályafutása során, hogy önerőből nem szerzett pontot.

    De nem csak sajt magától van elmaradva, hanem az új csapattársától, George Russelltől is, aki folyamatosan hozza az erősebbnél erősebb pontszerzést a címvédő alkulatnak.

    Sokan már Hamilton pályafutásának a végét vízionálják előre, ám ex-csapattársa védelmébe vette a britet.

    „El tudom képzelni, hogy beragadt egy autó mögé. Ha összeáll egy DRS-vonat, akkor senkinek sincs könnyű dolga. George-nak nagyszerű rajtja volt, ez volt a kulcs a versenyükben, de hiszem, hogy egy erős Lewist fogunk látni a következő versenyeken.” – véli a finn.

  • Fittipaldi: Fordult a kocka Imolában

    Fittipaldi: Fordult a kocka Imolában

    A korábbi brazil világbajnok, Emerson Fittipaldi szerint az elmúlt, Emilia Romagna Nagydíj komoly fordulatot jelentett az erősorrendben. Véleménye szerint most már nem a Ferrari, hanem a Red Bull az etalon idén.

    A Red Bull kettős győzelmet aratott Imolában, ráadásul tempóból is simán a Ferrarik (pontosabban a versenyt befejező Charles Leclerc) előtt tudtak végezni. Az energiaitalosok számára ez jókor jött, hogy a kezdeti megbízhatatlansági gondokból fakadó hátrányuk ne legyen tetemes, aminek még segített Charles Leclerc hibája és az ezzel elbukott pontok.

    Eddig nagyon nehezen lehetett megmondani, hogy a két nagy, a Red Bull és a Ferrari között mi is lehet pontosan a sorrend, ami eddig alapvetően pályától függően változott, ám Emerson Fittpaldi szerint a hétvégén történtek után egyértelmű, ki van előnyben.

    „Előzetesen azt gondoltam, hogy a Ferrari fog nyerni, de aztán megnéztem a sprintversenyt és a részleteket és nekem úgy tűnik, hogy a Red Bull mechanikailag és aerodinamikailag is sokat javult.” – kezdte a kétszeres bajnok. „Kicsivel jobbnak tűnnek, mint a Ferrari. Mechanika terén nagyon sokat fejlődtek. Rendkívül hatékony a leszorítóerejük, amikor elkezdtek kopni az abroncsok, Verstappen sokkal gyorsabb volt, vagyis sokkal több teljesítmény maradt az ő gumijaiban.”

    „A Ferrarinak egy nagyon erős motorja van. Nekem a Ferrari tévén keresztül úgy tűnik, hogy iszonyatosan delfinezik. Nekik nincs egyelőre olyan szintű mechanikus tapadásuk, mint a Red Bullnak. Véleményem szerint most a Red Bull az első erő, kevesebb gumit használnak, mint a Ferrari, ami döntő lehet az év során. Sokkal stabilabbak a féktávon és a kanyarokban és kevesebbet pattognak.” – összegzett a 75 éves egykori klasszis.

  • „Hamiltonnak el kell fogadnia, hogy Russell jobb nála”

    „Hamiltonnak el kell fogadnia, hogy Russell jobb nála”

    Egyre nagyobb a pontkülönbség a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és újdonsült csapattársa George Russell között, utóbbi javára.

    A legutóbbi Emilia Romagna Nagydíjon Russell ismét a top5-ben végzett (mint eddig idén mindig, egyedüliként a mezőnyben), miközben Hamilton csak a 13. pozícióban látta meg a kockás zászlót. Látva a különbséget, egyre több kritika találja meg a hétszeres bajnokot, ám a Mercedes folyamatosan kiáll a versenyzője mögött.

    A korábbi Forma-1-es futamgyőztes, Ralf Schumacher szerint a különbségnek nagyon egyszerű oka van:

    „Lewisnak meg kell kérdeznie magától, hogy George miért gyorsabb nála. Egy 13.hely nem igazán Hamilton ambíciója. Egyszerűen csak el kell ismernie, hogy jelen pillanatban Russell jobb nála.” – vélekedett a német.

    „Ha ez így folytatódik a következő hetekben, az izgalmas dolgokat okozhat a csapatnak. Megváltoztathatja a rangsort a csapaton belül.” – tette hozzá.

    Maga Lewis Hamilton is tisztában van a jelenlegi helyzettel, és reálisan látja a dolgokat, mivel idén már nem számol a világbajnoki címmel.