Szerző: Hegedűs Dávid

  • Verstappen bízik benne, hogy megoldották a DRS-problémát

    Verstappen bízik benne, hogy megoldották a DRS-problémát

    A világbajnoki címvédő és bajnoki éllovas Max Verstappen optimista, hogy a Barcelonában fellépett DRS-gondok nem fognak megismétlődni.

    Mint ismert, a holland versenyző az egy héttel ezelőtti Spanyol Nagydíjon nem igazán tudta megfelelően használni az állítható hátsó szárnyát, hol nem nyílt ki, hol pedig a kinyílás után egyből vissza is csukódott. Emiatt a nagyon nehezen tudott előzni, ám végül Fortuna vele volt, és így is sikerült behúznia a futamgyőzelmet.

    A Red Bull foglalkozott a problémával a két futam közti időszakban, Verstappen pedig optimista:

    „Ugyanazt a szárnyat fogjuk használni, arra számítok, hogy a problémát sikerült megoldani, legalábbis remélem. Szerencsére a DRS itt most nem annyira fontos, de szerintem megértettük a problémát és helyükre kerültek a megoldások.” – nyilatkozta, majd azzal folytatta, hogy az ő esete megmutatta, hogy igenis szükség van a DRS-re.

    „Ha nincs DRS, akkor mi csak vonatozunk egymás mögött, szóval szerintem megmutattam, hogy ez mennyire frusztráló tud lenni. Jelen pillanatban ezekkel az autókkal szükségünk van a DRS-re. Egy kicsit közelebbről tudjuk követni a másikat, ha közvetlenül ott vagy a másik mögött, de ha egyszer már ott vagy valaki mögött, akkor szerintem némileg kisebb a légellenállás. Nincs meg a tavalyihoz hasonló szélárnyék-hatás, de még mindig szükséged van a DRS-re, ahhoz, hogy be tudj vetődni az egyes kanyarban.” – vélte.

  • Ecclestone: Hiba lenne Monaco elvesztése

    Ecclestone: Hiba lenne Monaco elvesztése

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi ura szerint a Forma-1 rossz döntést hozna, amennyiben kivenné a naptárból a Monacói Nagydíjat.

    Egyre többször merül fel a Monacói Nagydíj esetleges eltávolítása a naptárból, miután az elmúlt évek nem sikeredtek túl izgalmasra a hercegségben. A hazaiak kedvence Charles Leclerc egyértelműen kiállt a verseny mellett, most pedig a nemrégiben letartóztatott – majd szabadon engedett – Bernie Ecclestone is.

    „Nem hiszem, hogy bárki is lenne olyan tökös, hogy kitegye Monacót a naptárból.” – jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy beszélt a Monacói Automobil Klub elnökével.

    „Ők továbbra is nagyon boldogok és magabiztosak, mindenféle dráma nélkül. Szóval nem látok semmi problémát.”

    „Akár ez a legrosszabb futam, akár ez a legjobb, ez egy koronaékszer. Nézzük csak meg Miamit, az nem egy Forma-1-es futam. Lehetett volna akár egy helyi klubverseny is. Ott voltak például azok a hajók a kamu kikötőben, megpróbálták úgy beállítani, mint Monacót.”

  • Leclerc sosem írta le a Mercedes bajnoki esélyeit

    Leclerc sosem írta le a Mercedes bajnoki esélyeit

    Charles Leclerc a Ferrari monacói versenyzője elmondta, hogy szerinte a Mercedes nagyon hamar ismét meccsben lesz a bajnoki címért, de ő maga sosem írta le őket véglegesen.

    Az idei szezonban eddig csak Charles Leclerc és Max Verstappen tudott futamot nyerni, míg a Mercedes eddig három darab harmadik helyet tud legjobb eredményként felmutatni. Spanyolországban azonban látványos javulást mutatott a címvédő gárda, aminek köszönhetően Russell a harmadik, Hamilton pedig nagy felzárkózást követően az ötödik lett.

    A fejlesztések tehát működtek a németeknél, akik nagyon bizakodóak a folytatást illetően, ráadásul sok szakértő is egyetért abban, hogy lehet már számolni a Mercedes-szel.

    Ilyen Charles Leclerc is, aki azt bevallotta, hogy mindig is bajnok aspiránsként tekintett rájuk:

    „Természetesen furcsa, amikor a korábbi években egy ennyire domináló csapat csak szenved a szezon elején.” – kezdte a monacói. „Ezért sem írtam le őket, mert tudom, hogy milyen erős csapat, amit az elmúlt években mutattak az nem véletlen volt, hanem mert a megfelelő embereik vannak és a megfelelő módon dolgoznak.”

    „Nehezen kezdték az évet, de nem kérdés számomra, hogy nagyon hamar vissza fognak térni, amit már Barcelonában meg is mutattak, nagy lépést tettek meg előre. Remélem csatlakoznak majd hozzánk a győzelemért folytatott küzdelemben, mert rendkívül izgalmas lenne a Forma-1-nek egy három esélyes harc George-dzsal és Lewis-szal.” – fogalmazott Leclerc.

  • Verstappen és a Ferrari is történelmet írhat Monacóban

    Verstappen és a Ferrari is történelmet írhat Monacóban

    Szünet nélkül folytatódik a Forma-1-es szezon, méghozzá a legendás Monacóban. Ezúttal is számtalan érdekesség, statisztika is van a futam kapcsán, illetve rekordok is megdőlhetnek.

    Verstappen Vettel nyomdokaiba léphet

    Zsinórban a harmadik győzelmének, és Leclerc drámai kiesésének köszönhetően idén először vezeti ő maga és a csapata is a világbajnoki pontversenyt.

    Ha a címvédő behúzza Monacót, akkor zsinórban négy futamgyőzelmet számlálhat, amire a Red Bullnál 2013 óta nem volt példa, akkor produkálta Sebastian Vettel azt az elképesztő, kilenc győzelmes szériáját. Amennyiben ez összejön, vagy az első három hely valamelyikén végez, akkor egalizál a négyszeres világbajnokkal a legtöbb Red Bull-lal elért dobogós hely tekintetében, ez lenne számára a 65.

    A Red Bull eddig háromszor nyert a hercegségben, három különböző erőforrás elnevezéssel, 2011-ben Renault, 2018-ban TAG-Heuer és 2021-ben Honda névvel, szóval, ha idén nyernek, akkor a Red Bull Powertrains miatt a negyedik is meg lesz nekik.

    Ferrari csúcstartó lehet

    Tavaly Charles Leclerc nyerte a szombati időmérő edzést, ami a Scuderia 11. időmérős sikere volt a miniállamban, így egálba kerültek a McLarennel, vagyis, ha Leclerc vagy Sainz megszerzi az első rajtkockát, akkor a vörösök egyeduralkodók lehetnek e tekintetben Monacóban.

    Amennyiben Leclerc diadalmaskodik szombaton hazai közönség előtt, akkor Nico Rosberg után ő lehet az első versenyző, aki egymás utáni két évben is megszerzi a pole-t. A német erre 2013-ban és 2014-ben volt képes.

    Leclerc negyedik hazai versenyére készülhet [2020-ban nem rendeztek Monacói Nagydíjat – a szerk.], ám eddig egyszer sem látta még meg a kockás zászlót, balesetek, valamint technikai gondok miatt. A „monacói átok” néven emlegetett jelenség azonban az F1-en is túl nyúlik, hiszen a Formula 2 két versenyén sem tudott célba érni. Csapattársa azonban sokkal jobb mutatókkal rendelkezik, Sainz eddigi monacói fellépése során mindig pontot szerzett és bejutott a Q3-ba.

    Továbbra is Senna a mérce

    A legendás helyszín legendás győzelmeket és győzteseket is adott már a Forma-1-nek. Mind közül a legsikeresebb a brazil Ayrton Senna, aki hatszor nyert Monacóban. Őt Graham Hill és Michael Schumacher követi öt-öt diadallal.

    Itt állította fel Senna a legtöbb egymás utáni győzelem egy pályán rekordját is, miután 1989 és 1993 között ötször nyert, mely rekordot Lewis Hamilton állította be Barcelonában 2017 és 2021 között.

    Pole-ok számában is a háromszoros világbajnok a legjobb, öt edzéselsőséggel, de néggyel sokan állnak mögötte, Juan Manuel Fangio, Jim Clark, Jackie Stewart, Alain Prost és Michael Schumacher.

    A jelenlegi mezőnyből Lewis Hamilton a legsikeresebb, két pole-lal és három győzelemmel.

    Csak az első sor jelent garanciát sikerre

    Az elmúlt 25 évben senki sem nyert Monacói Nagydíjat az első rajtsornál hátrébbról rajtolva, az utolsó Olivier Panis volt 1996-ban, az emlékezetes három célba érőt hozó versenyen. A francia a 14.helyről rajtolva nyert.

    Az összes eddigi monacói futam 68%-át az első sorból nyerték meg.

    A monacói siker az egyik legédesebb, főleg, ha valaki itt szerzi meg az első győzelmét. A Forma-1 elmúlt 71 évében kilenc ilyen pilóta is volt, köztük olyanok, mint Juan Manuel Fangio, Jack Brabham vagy Denny Hulme, a legutóbbi pedig Jarno Trulli volt. A realitások alapján pedig egyedül Carlos Sainznak van esélye, hogy csatlakozzon ehhez a klubhoz.

    Az előzés igazi kuriózum Monacóban

    Monaco híres arról, hogy nagyon nehéz, vagy olykor szinte lehetetlen előzni rajta. A hibrid éra elején, 2014 és 2016 között átlagosan 11,66 előzés volt a 78 kör alatt, ám ez a szám drasztikusan lecsökkent a 2017-es szabálymódosítások után. Azóta átlagosan 2,75 előzés van csupán az egész futamon.

    Az elmúlt három futam mindegyikén csak egy versenyző állt az élen, tehát Verstappen, Hamilton és Ricciardo is végig vezetve tudott diadalmaskodni.2012-ben volt legutóbb olyan, amikor kettőnél több név vezetett a futamon.

    Egyéb érdekességek

    A McLaren számára Monaco a legsikeresebb helyszín, 15-ször nyertek itt, semelyik másik pályán nincs még ennyi sikerük.

    2009 óta tavaly fordult először, hogy nem volt SC vagy VSC a futam egésze alatt.

    2010 óta csak háromszor tudta a futam győztese behúzni az év végén a bajnoki címet, 2011, 2019 és 2021-ben.

  • Infláció: Akár versenyeket is hagyhatnak ki az F1-es csapatok az év végén

    Infláció: Akár versenyeket is hagyhatnak ki az F1-es csapatok az év végén

    Vészjósló kijelentést tett a listavezető Red Bull csapatfőnöke Christian Horner, a brit szerint ugyanis a költségvetési sapka és az elszálló infláció miatt akár az is előfordulhat, hogy az szezon utolsó részében akár versenyeket is kihagyhatnak bizonyos csapatok.

    Idén került bevezetésre a Forma-1-ben a költségvetési plafon, ami megszabja, hogy minden istálló maximum 145 millió dollárból gazdagodhat egy évben, amelyet a következő évben tovább csökkentenek 5 millióval.

    Ezt az összeget azonban még a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború előtt határozták meg, ám az előbbi két esemény komoly hatással volt a világgazdaságra. Csak idén a globális infláció eléri a 10%-ot, amivel a csapatok költségei óriási és nagyon gyors mértékben ugrottak meg. Noha az FIA ígéretet adott arra, hogy a limittel igyekeznek majd az inflációhoz igazodni, ennek ellenére Christian Horner úgy véli, a csapatok nagy része év végére akár komoly bajba is kerülhet.

    „A tíz csapatból hétnél előfordulhat, hogy az utolsó négy futamot ki kell majd hagyniuk, hogy beleférjenek a keretbe. Nem csak a nagy csapatokról van szó, hanem a középmezőnybeli gárdákról is, meg mindenkiről, akik az infláció miatt szenvednek.” – idézi a britet a BBC.

    „Az FIA feladata ezzel foglalkozni. Tudom, hogy nagyon komolyan veszik ezt a témát. Az energia árak, a megélhetés költsége mind-mind exponenciálisan emelkedik és ez alól az F1 sem jelent kivételt. A szállítási díjak a négyszeresükre emelkedtek és ezt nem tudjuk kontrollálni.” – tette hozzá.

  • Gasly és Albon is büntetőpontot kapott a Spanyol Nagydíj után

    Gasly és Albon is büntetőpontot kapott a Spanyol Nagydíj után

    Gőzerővel dolgoztak a spanyol futam leintése után a versenybírák, végül Pierre Gaslyt és Alexander Albont is megjutalmazták néhány fekete ponttal a szuperlicenszükre.

    Az AlphaTauri franciáját Lance Stroll megforgatásáért, a thait pedig sorozatos pályaelhagyásokért meszelték el.

    Gasly és Stroll a célegyenes végén akaszkodott össze a verseny derekán, aminek végül a kanadai lett a vesztese, de nem önszántából, ugyanis Gasly volt kicsit túlbozgó és rosszul mérte fel a helyzetet. A bírák is őt látták ludasnak és a futam után egy ötmásodperces büntetést és két büntetőpontot is kiosztottak neki. Az időbüntetés ellenére is két hellyel Stroll előtt végzett a 13.helyen. A francia azonban utólag a felvételeket visszanézve teljesen jogosnak érzi a saját büntetését.

    „Kemény verseny volt, volt egy kis kontakt is közöttünk, de vállalom a felelősséget, ha ez ötmásodperces büntetést megérdemelt.” – ismerte el.

    Alexander Albon esetében pedig a pályaelhagyások miatt megkapott utolsó figyelmeztetés ellenére is elhagyta még négy kerékkel a pályát, ezért őt is öt másodperccel és egy büntetőponttal díjazták.

  • A motorsport megszállottja a női tenisz legújabb csillaga

    A motorsport megszállottja a női tenisz legújabb csillaga

    Tavaly a semmiből robbant be a tenisz világába a brit Emma Raducanu aki hatalmas meglepetésre megnyerte a US Opent. Azonban kevesen tudják róla, hogy hatalmas motorsport fan és a száguldás szerelmese.

    A hétvégén rendezték meg a brit Porsche Carrera Kupa második állomását Brands Hatch-ben, ahol Raducanu személyében egy sztárvendég is tiszteletét tette, ráadásul a 19 éves teniszező a versenypályán egy kör erejéig ki is élhette a motorsportos álmait.

    Raducanu nemrégiben lett a Porsche márka nagykövete, így nem meglepő, hogy felbukkant a márka kupa paddockjában, és ha már ott volt, akkor egy kör erejéig be is ült a sorozat 2020-as bajnoka, Harry King mellé.

    A román-kínai szülők gyermekeként született, de brit színekben versenyző sportoló ezután részletesen is beszélt a Porsche-val való kapcsolatáról.

    „A Porsche az egyik olyan márka, amit már fiatal korom óta kedvelek. Az egyik legelső tenisz edzőm egy 911-est vezetett, amikor reggelente mentem edzésre és megláttam az autóban, mindig is arra gondoltam, hogy’ húú, de jó lenne, ha egy nap majd a saját 911-esemben ülhetnék’. – ezen álma pedig hamar teljesült is, hiszen márka nagykövetként kapott is egy ilyet.

    A világranglista 12. helyezett teniszező azt is elárulta, hogy hatéves korában bizony gokartozott és a Forma-1-es futamokon nőtt fel, majd folytatta:

    „Szerintem a gokartozás nagyon király kikapcsolódás imádom a száguldás és a versenyzés érzését, akárcsak az extrém gyorsulásét és a hirtelen fékezését is. Ezen kívül még az autózás mechanikai és mérnöki oldala is érdekel.” – végül pedig azt is elmesélte, hogy Daniel Ricciardo a kedvenc F1-es pilótája.

    „Képességei és laza stílusa sokkal szórakoztatóbb, ami elősegíti a gyors tanulást és a fejlődést.– indokolt.

    A Roland Garrosra készülő Raducanu végül egy valódi Carrera GT autó pilótafölkéjébe is beülhetett és a futam végén pedig ő adta át a díjakat a legjobbaknak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    @emmaraducanu által megosztott bejegyzés

  • De Vries: Nem tudok arról, hogy elküldenék Latifit

    De Vries: Nem tudok arról, hogy elküldenék Latifit

    A Spanyol Nagydíj első szabadedzésén bemutatkozhatott egy F1-es hétvégén a korábbi F2-es és regnáló Formula E bajnok Nyck De Vries. A holland pilóta Albon autóját vezethette egy órán keresztül, sokan pedig ebbe azt látják bele, hogy így készíti őt elő a Williams Latifi leváltására.

    Alexander Albon idén eddig szárnyal Grove-ban, míg kanadai csapattársa jelentősen el van tőle maradva, ami nem vet túl jó fényt rá, főleg miután George Russell árnyékában élt sokáig. Egyre másra röppennek fel azon találgatások, miszerint a csapat ezt megunta és – akár már év közben is – elküldenék. Utódjelöltekből pedig nincs hiány, a Forma-1-en kívül olyan ígéretes pilóták várakoznak a lehetőségre, mint Oscar Piastri, vagy az említett Nyck De Vries is.

    Utóbbi esetében a Mercedeses kötődés lehet a fő szempont, ám ő maga egyelőre tagadja, hogy Latifi helyére pályázik.

    „A Williams sajtósa mesélt nekem ilyen pletykákról, de én nem követem a közösségi médiás találgatásokról. Mi egy versenysportban vagyunk, a csapattársad a legelső, akivel összehasonlítanak, de nekem most nem volt célom őt legyőzni.” – kezdte a 27 éves Mercedes-versenyző. „Nem tudom mit hoz a jövő, nekem erre nincs ráhatásom.”

  • Sajtó: Vergne csapattársa lesz jövőre Vandoorne

    Sajtó: Vergne csapattársa lesz jövőre Vandoorne

    A The-Race beszámolója szerint a Mercedes kivonulása miatt munkanélkülivé váló Stoffel Vandoorne az amerikai DS Penske csapat pilótája lehet a Formula E-ben a következő idénytől.

    A kiszálló Mercedes helyét a McLaren fogja átvenni, amely csapatot jól ismeri a listavezető belga, hiszen a Forma-1-ben náluk versenyzett pár éven keresztül. A portál beszámolója szerint megszületett a megállapodás közte és az amerikaiak között, hivatalos bejelentés majd csak a nyáron rékezhet.

    A Penske nagyra törő terveit mi sem mutatja jobban, hogy szintén ez a forrás számolt be arról is, hogy Vandoorne mellé a sorozat rekordbajnoka Jean-Eric Vergne érkezhet, aki szép sikereket ért már el a DS hajtásláncaival.

    E páros érkezése pedig azt is előrevetítheti, hogy a mostani pilóták Antonio Giovinazzi és Sergio Sette Camara is távozik majd a jelenlegi sereghajtótól, noha utóbbi már számos csapattal egyeztet, nála pedig a McLaren is képbe jöhet, mivel a wokingiaknak két új pilótát kell találniuk (vélhetően De Vries a Toyota versenyzője lesz a WEC-ben), a brazil pedig jól ismeri a papaya-gárdát, hiszen korábban volt az F1-es gárda tartalékversenyzője is.