Szerző: Hegedűs Dávid

  • Hamilton kritizálta Alonso Indycar riválisait

    Hamilton kritizálta Alonso Indycar riválisait

    Lewis Hamilton látszólag komoly kritikát fogalmazott meg az Indycarról a vasárnapi futam előtt, amelyen egykori csapattársa, Fernando Alonso is indulni fog.

     

    Az Indy500 nem sokkal a Forma-1-es monacói nagydíj után fog elkezdődni, amelyen Fernando Alonso az ötödik helyről fog indulni, és akár a győzelemre is lehet esélye.

    Hamilton azonban úgy tűnik nem értékeli sokra Alonso azon riválisait, akik teljes idényt teljesítenek a sorozatban

    „Megnéztem az időket, és őszintén mondhatom, hogy ha Alonso újoncként az ötödik tudott lenni az időmérőn, az mit mondhat az Indycarról?” nyilatkozta a Mercedes pilótája a francia L-Equipe-nek.

    Viszont korábbi csapattársa döntését megvédte:

    „Egy nagyszerű pilóta, ha nem tud a futamot nyerni a Forma-1-ben, akkor keres olyan sorozatot, ahol nyerhet.” Mondta a brit mosolyogva. „Ötödik tudott lenni az időmérőn, egy olyan mezőnyben, ahol a pilóták egész évben ott versenyeznek…. Elég érdekes.”

  • A Ferrari egy 16 éves negatív sorozatot szakítana meg Monacóban

    A Ferrari egy 16 éves negatív sorozatot szakítana meg Monacóban

    Sebastian Vettel dominálta a csütörtöki edzésnapot Monacóban, emiatt bizakodóvá vált, ráadásul a csapat számára is nagyon fontos lenne az idei siker, ugyanis 2001 óta nem tudnak futamot nyerni a hercegségben.

    Azon kívül, hogy nem nyertek futamot, még sok balszerencse is érte az olaszokat az elmúlt bő másfél évtizedben, íme néhány emlékezetes pillanat:

    2002: Schumacher „csak” második lett.
    Azok után, hogy 2001-ben a német világbajnok tudott nyerni, sokan arra számítottak, hogy a következő évben is ez fog történni. Az időmérőn a harmadik helyet szerezte meg. A rajtnál az élről induló Montoya beragadt, Coulthard elment mellette. A Ferrari egy elé vágásos taktikát próbált meg Schumacherrel a Williams ellen, ami sikerült, azonban a McLaren egyből reagált erre és egy nagyon gyors boxkiállással sikerült visszajönni a Ferrari elé. Közben Montoya technikai hiba miatt kiesett. Schumacher és Coulthard nagyot harcoltak a győzelemért, végül a skót örülhetett.

    2004: Baleset az alagútban
    Schumacher csak az ötödik helyet szerezte meg az időmérőn, viszont a verseny elején szépen lépkedett előre. Fernando Alonso balesete miatt bejött a Safety Car, ekkor már vezette a versenyt, és taktikailag is nagyon jó helyzetben volt. A biztonsági autó még a pályán volt, amikor az alagútban összeütközött Montoyával, aminek következtében az autó elejét összetörte, vissza gurult a boxba, de a versenyt már nem tudta folytatni.

    2006: A Rascasse eset
    A hétszeres világbajnok megfutotta a leggyorsabb kört az időmérő edzésen. Viszont a Rascasse kanyarban szélesen fordult, emiatt nem tudta bevenni a kanyart és megállt a pályán, ezzel gyakorlatilag bebiztosította az első rajtkockáját. Megoszlanak a viták arról, hogy mennyire volt szándékos a német versenyző megmozdulása. Az FIA is elég gyanúsnak találta azt a manővert, ezért Schumachert kizárták az időmérőről és csak a boxból rajtolhatott. Ezzel gyakorlatialg el is szállt minden esélye, hogy megnyerje a futamot.

    2008: Massa elszalasztott lehetősége
    Felipe Massa uralta az időmérő edzés mindhárom szakaszát, így magabiztosan szerezte meg a polet. Az esős körülmények miatt Massa a verseny első harmadában Sainte Devote kanyarban megpördült ami miatt elveszítette a vezető helyét Robert Kubicával szemben. Hamilton egy remek taktikával mindketteküket megelőzte. Később vissza tudta venni a második helyet, és támadta a brit versenyzőt az első helyért. Hamilton jól alkalmazkodott a körülményekhez, így megnyerte a versenyt. A futam vége felé Kubica ismét Massa elé került, így a poleból indulva csak harmadik lett a brazil.

    2010: Alonso autótörése a Massenet-ben
    Alonso nyerte mindkét csütörtöki szabadesést, emiatt joggal bizakodhatott a hétvégét illetően. Azonban rémálom szerűen folytatódott a hétvégéje. A szombat reggeli harmadik edzésen a Massenet kanyarban csúnyán odacsapta a Ferrariját, olyan súlyos sérülést szenvedett az autó, hogy az időmérőn sem tudott részt venni. A futamon végül hatodik helyen ért célba.

    2011: Alonso és Vettel szoros csatája
    Vettel magabiztosan nyerte az időmérőt, és a futamon is magabiztosan vezetett, amikor egy nagyon lassú kerékcserét teljesített, ráadásul egy félre értés miatt kopott abroncsokat kapott. A rosszabb gumik miatt Alonso elkezdett felzárkózni rá, de jött egy piros zászlós fázis, ami lehetővé tette a Red Bull számára, hogy új gumikat tegyenek fel az autóra. Végül Vettel és Alonso egy másodpercen belül érkezett a célba, a német ünnepelhetett.

    A Ferrari eredményei Monacóban a 2001-es siker óta:
    2002 – Schumacher 2. / Barrichello 7.
    2003 – Schumacher 3. / Barrichello 8.
    2004 – Schumacher DNF / Barrichello 3.
    2005 – Schumacher 7. / Barrichello 8.
    2006 – Schumacher 5. / Massa 9.
    2007 – Massa 3. / Räikkönen 8.
    2008 – Räikkönen 9. / Massa 3.
    2009 – Massa 4. / Räikkönen 3.
    2010 – Massa 4. / Alonso 6.
    2011 – Alonso 2. / Massa DNF
    2012 – Alonso 3. / Massa 6.
    2013 – Alonso 7. / Massa DNF
    2014 – Räikkönen 12. / Alonso 4.
    2015 – Vettel 2. / Räikkönen 6.
    2016 – Vettel 4. / Räikkönen DNF

  • Michael Andretti: Alonso megnyerheti az Indy500-at

    Michael Andretti: Alonso megnyerheti az Indy500-at

    Az Andretti csapat csapatfőnöke, szerint Fernando Alonso képes lehet megnyerni a legendás autóversenyt, még akkor is, ha az egyik nagynevű csapattársa, Marco Andretti jóval több rutinnal rendelkezik az oválversenyzésről.

    Marco Andrettit mindig nagy teher nyomja, ha az Indianapolis-i versenyen indul, hiszen a világ egyik leghíresebb autóversenyzős dinasztia tagja. A vasárnapi verseny lesz a 12.részvétele Amerika leghíresebb versenyén. Háromszor is nagyon közel volt a győzelemhez, de végül egyszer sem jött össze neki eddig.

    Édesapja Michael Andretti, aki CART bajnok volt, és összesen 42 futamgyőzelmet ünnepelhetett. Nagyapja pedig a legendás Mario Andretti, aki Indinapolis-i és Daytonai 500-as versenyeket tudott nyerni, valamint 1978-ban Forma-1-es világbajnok volt.

    Marconak nem lesz könnyű dolga, hogyha ős is szeretne nyerni Indianapolisban, ugyanis az idei évben az egyik csapattársa a kétszeres Forma-1-es világbajnok, spanyol Fernando Alonso lesz, aki a monacói futamot hagyta ki a tengerentúli kaland kedvéért.

    A spanyol pilótának ez lesz az első alkalma, hogy ovál versenyen indul. A csapatfőnök, Michael Andretti szerint azonban elég jó esélyekkel száll harcba a győzelemért.
    „Nem csak gondolom, hanem tudom, hogy Fernando nyerhet is. Ha nem hibázunk, akkor nagyon nagy esélye van a győzelemre.”

    A spanyol egyébként az ötödik helyről rajtolhat majd a versenyen, amiről Michael ennyit mondott. „Itt a győzelemhez nem az kell, hogy jó legyél vagy szerencsés, hanem jónak ÉS szerencsésnek is kell lenned.”

    Michael mindenben segít a spanyol újoncnak, de elmondása szerint nem az a legnagyobb vágya, hogy ő nyerjen.
    „Eléggé önző vagyok, ezért azt szeretném, hogy Marco nyerjen és Fernando legyen a második.” Mondta viccesen. „Aztán Fernando jöjjön vissza jövőre és nyerje meg.”

    Alonsonak nem titkolt vágya és célja, hogy megszerezze az autósport Tripla Koronáját, azaz megnyerje a Forma-1-es monacói nagydíjat (ami már megvan), nyerjen Indy500-at és Le Mans-i 24 órás versenyt is.

    Marco Andretti, aki a nyolcadik helyet szerezte meg az időmérőn, más ok miatt szeretne nyerni. „Ha nyernék hatalmas teher esne le a vállalmról.”

    „Ez a győzelem nagy elvárás tőlem.” Mondta Marco. „Más lenne a helyzet, ha az én nevem mondjuk Smith lenne. A nevem miatt dupla olyan nagy dolog lenne, ha nyernék, de dupla olyan rossz is ha vesztek. 2011 óta van komoly esélyem nyerni, de ez idáig még nem sikerült. Ez nagyon frusztrál engem.”

  • Túl magas a rázókő, bírálják a pilóták

    Túl magas a rázókő, bírálják a pilóták

    Sok pilóta nem tetszését fejezte ki a módosított rázókő miatt, amit a 16-os kanyarban az uszoda kijáratánál alakítottak át.

    Erre az átalakításra azért volt szükség, hogy megakadályozzák az esetleges sikán levágásokat. Korábban ebben a kanyarban egy, nagyobb rázókő volt, de idénre a rázókő mellé egy jóval nagyobb méretű sárga elemet is elhelyeztek, amit sokan csak „agresszív” rázókőnek vagy ugratónak hívnak.

    Ennek a változtatásnak viszont a versenyzők egy része nem örült.

    „Ez olyan mint egy ugrató, amire ha ráhajtasz, a falban kötsz ki.” – mondta a Haas pilótája, Romain Gorsjean.

    „Korábban itt csak egy, nagyobb rázókő volt, amin már időt lehetett veszíteni, éppen ezért ért meglepetésként, amikor megláttuk az újítást.”

    A Force Indiás Sergio Perez így reagált erre: „Wow! Nem volt elég nagy a korábbi? Nagyobb autók, nagyobb rázókövek…” –
    mondta ironikusan.

    „Ez már túl nagy. Nem hiszem, hogy erre szükség volt. A korábbi rázókő is bőven elég volt.”

    „Ha az előzőt eltaláltad, akkor a falban kötöttél ki. Ha ezt találod el, akkor valószínűleg a lelátón kötsz ki.”

    Lewis Hamilton sem boldog az újítástól.

    „Nagyon nagy tempóval érkezünk abba a kanyarba. Megnézve Max tavalyi balesetét, nem látom értelmét, hogy azt idénre miért tették oda.”

    Jolyon Palmer azonban más véleményen van.

    „Ez nem egy fal, mint ami a legtöbb kanyarban van. Szóval inkább ez legyen, mint egy szalagkorlát.”

  • McLaren: Az Indy 500 még jobb formába lendítheti Alonsot

    McLaren: Az Indy 500 még jobb formába lendítheti Alonsot

    Fernando Alonso Indy 500-as részvétele jót tehet a spanyol önbizalmának, emiatt még jobb teljesítményre lehet majd képes a Forma-1-ben, véli a McLaren sportigazgatója Zak Brown.

    Alonso a vasárnapi 500 mérföldes futamon az előkelő 5.helyről rajtolhat majd a McLaren Honda Andretti színeiben.

    Brown úgy véli, hogy Alonso Indy-s szerződése pozitívan hatott a kétszeres bajnokra, aki ennek is köszönhetően az elmúlt hetekben nagyon erős teljesítményt tudott felmutatni, a nem túl versenyképes McLarennel is.

    „A versenyzőknél nagyon fontos a megfelelő mentális állapot és ez a megállapodás olyan lelkiállapotba helyezte Fernandot, ami nagyon jót tesz neki.” – mondta Brown az Autosport.com azon kérdésére, hogy ez a kis kiruccanás mennyiben változtathat Alonso Forma-1-es teljesítményén.

    „Remekül érzi magát, hogy egy versenyképes autóval versenyezhet és ezáltal minden tekintet rászegeződik.” – folytatta.

    „Ő nem egy olyan típusú pilóta, aki elvárná, hogy ő legyen a reflektorfényben, de jó érzéssel tölti el a tudat, hogy világszerte sokan követik nagy figyelemmel, hogy hogy teljesít.”

    „Mindnyájan csak akkor tudjuk a legjobbat kihozni magunkból, ha jó lelkiállapotban vagyunk. Két év után végre egy jó helyre került, ahol sikert érhet el, mert erre nálunk nem volt lehetősége. Ez az egész csapatnak és a partnereinknek egy feltöltöldést jelent. Ez mind őt, mind pedig a csapatot feldobhatja, és megalapozhat egy jobb szezon folytatást.”

    Brown azt is elmondta, hogy őt nem lepte meg Alonso remek szereplései Indianapolisban, addig a közvélemény várakozásait alaposan felülmúlja.

    „Az eddigi teljesítménye egyáltalán nem lep meg engem, egy Alonso kaliberű pilóta igenis képes ilyen eredményekre.”

    „Azonban ez a verseny olyan nehéz és trükkös, hogy még a világ legjobb pilótáin is kifoghat. Rajta viszont eddig nem fogott ki, de gyorsan le is kopogom.”

    „Megmutatta, hogy nem véletlenül lett ő kétszeres világbajnok, és letette a névjegyét egy másik sorozat nagyságai között is. Erre csak a legjobbak képesek.”

  • Megújulnak a Formula 2-es autók

    Megújulnak a Formula 2-es autók

    A jövőre érkező, új szabályok szerint épített Formula 2-es autók aerodinamikailag nagyon hasonlóak lesznek az idei Forma-1-es autókéhoz, viszont hibrid erőforrást nem fognak használni.

    Korábban GP2 néven futó sorozatban legutóbb 2011-ben volt, az autók tervezését befolyásoló szabálymódosítás.

    A Formula-2 vezetője Bruno Michel elmondta, hogy az új autókat a az idei modellek alkatrészeinek felhasználásával szeretnék megépíteni, miközben esztétikailag a 2017-es Forma-1-es autókhoz fognak hasonlítani.

    „Arra törekszünk, hogy az idei versenyautók lehető legtöbb részét fel lehessen használni a jövő évi modelleknél, ezzel jelentős költségeket takaríthatnának meg a csapatok.” Nyilatkozta az Autosport.com-nak.

    „Összességében az autók másképpen fognak kinézni, mint idén. Hasonlóak lesznek az idei F1-es modellekhez.”

    Michel azt is megerősítette, hogy az új Formula 2-es motorokat továbbra is a Mecachrome fogja készíteni, ami 6 hengeres 3,4 literes lesz. Egyébként ezt a típusú motort a GP3 mezőnye is használja idén.

    A két sorozatban használt motorok között annyi lesz a különbség, hogy az F2-es motor turbófeltöltésű lesz és nagyobb teljesítményre lesz képes, addig a GP3-as egy normál, szívómotor lesz. Az F1-ben használatos hibrid elemek sehol sem lesznek jelen.

    „Már teljesen megtervezték a motort, van pár prototípus is. Ezekre azért van szükség, mert június vagy július körül szeretnénk egy próba összeszerelést végezni a jövő évi autókkal.”

    „Az új motor nagy koncentrációt és figyelmet igényel, de szerencsére eddig mindent időben sikerült megcsinálnunk.”

    Michel hozzátette még azt is, hogy nem változtatnak a gumikon, megtartják a jobban kopó abroncsokat is.

    Arra a kérdésre, hogy nem igazságtalan-e a fiatal, újonc pilótákra nézve, hogy ezek a gumik gyorsan kopnak, emiatt jobban kell erre figyelniük, és kevésbé tudnak koncentrálni magára a versenyzésre. Michel azt felelte, hogy ez egy olyan képesség, amit minden pilótának meg kell tanulnia.

    „Szándékosan kértük ezeket a gumikat a Pirellitől, mert így izgalmasabb versenyeket látunk. Erre tökéletes bizonyíték volt Bahrein, ahol elképesztő futamokat láthattunk és mi ezt szeretnénk.”

    „A verseny eleje és vége között 2-3 másodperc lehet a gumikopásból adódó lassulás.”

    „Ha minden jól alakul, akkor terveink szerint lassabban fognak elkopni a gumik, majd hirtelen nagy visszaesés lesz az autó vezethetőségében. Emiatt fantasztikus versenyek lehetnek majd, ráadásul ez majd megtanítja a pilótáknak, hogy hogyan bánjanak a gumikkal.”

    „Szóval nem hiszem, hogy ez igazságtalan lenne számukra. Ez is egy olyan dolog, amit kell tanulniuk, ha sikeresek akarnak lenni.”

  • Helmut Marko: A Red Bull nem megy Le Mans-ba

    Helmut Marko: A Red Bull nem megy Le Mans-ba

    Dr Helmut Marko a Red Bull tanácsadója egyértelműen kijelentette, hogy nem tervezik a beszállást a legendás sorozatba.

    Az energia ital vállalat tulajdonában jelenleg két Forma-1-es csapat is van, valamint szponzorként szinte minden kategóriában jelen vannak, egyet kivéve a Le Mans szériát.

    A spanyol El Confidencial kérdésére, miszerint nem tervezik-e, hogy beszállnak a hosszútávú világbajnokságba, Marko csak ennyit válaszolt: „Nem, csak a Forma-1-re szeretnénk koncentrálni.”

    „A költségek nagyon magasak a bajnokságban, így csak egy sorozat éri meg nekünk.” Tette hozzá.

    Ezután Marko azt is tagadta, hogy egy nagy csapat mellett lennének fő támogatók.

    „Támogatóként sem érdekel minket a sorozat.”

    A Red Bull idei esélyeivel kapcsolatban Marko elmondta, hogy még nem tettek le a bajnoki címről, annak ellenére sem, hogy jelentős a lemaradásuk a Mercedes és a Ferrari mögött.
    „Nem tettünk még le a bajnoki címről, máskülönben nem tennénk erőfeszítéseket azért, hogy utolérjük az előttünk lévőket.”

    „Az erőforrásunk sajnos nem a legjobb. A Forma-1-ben a motorerő igenis fontos.”

    „Az első verseny után a Ferrari megmutatta, hogy komolyan kell velük számolni, de Barcelonában azt is láthattuk, hogy a Mercedes motorja mennyivel erősebb, ami a győzelemről döntött.”

  • Alonso negyedik lett a harmadik edzésnapon

    Alonso negyedik lett a harmadik edzésnapon

    Fernando Alonso a negyedik leggyorsabb volt az Indianapolisi 500-as verseny harmadik edzésnapján, amit rendkívül szeles időben rendeztek meg.

     Az IndyCar versenyzőinek a nap folyamán 20-30 mérföld/órás széllökésekben kellett körözniük, emiatt jóval kisebb volt az aktivitás a pályán.

    Alonso 39 körig jutott, a leggyorsabb körében 219.533 mérföld/órás átlagsebességet teljesített, a leggyorsabb Ed Carpanter pedig 222.894 mérföld/órát.

    „Nagyon trükkös volt a mai nap.” Mondta Alonso. „Legyenek bármilyenek is a körülmények, nekem az mindenképpen jó tanulás, ha a pályán lehetek. A mai nap arra volt jó, hogy megtanultam, hogy hogyan kell vezetni szélben és kanyarról-kanyarra állítottuk be az autót. Megnéztünk több dolgot is, szóval ez egy hasznos nap volt.”

    Számos pilóta azonban arra szavazott, hogy ilyen időben teljesen felesleges a pályára gurulni.

    „Ahogy fújt a szél, úgy szinte lehetetlen lett volna bármit is kitapasztalni az autón.” Mondta Graham Rahal, aki mindössze öt kört tett meg szerdán.

    „Biztos, hogy valami haszna azért lett volna a körözésnek, de ilyen időben nagy rá az esély, hogy összetőröd az autót, ami nagy kockázat.” Folytatta.

    Az Indy500 programja helyi idő szerint csütörtök délben folytatódik a következő edzéssel.

  • Stroll még több időt kér

    Stroll még több időt kér

    A Williams újoncát, Lance Strollt sokan kritizálták amiatt, hogy túl korán érkezett meg a Forma-1-be, de szerinte csak egy kis időre meg tapasztalatra van szüksége.

    A kanadai versenyző az első három futam mindegyikén kiesett, Ausztráliában fékhiba miatt, Kínában és Bahreinben pedig ütközés miatt. Az időmérőkön sem tudja megközelíteni a csapattársát.

    Oroszországban azonban sikerült végre meglátnia a kockás zászlót, akkor 11.lett. Spanyolországban is teljesítette a versenytávot, ám a célba érkezők közül ő lett az utolsó, ismét elmaradt Massától, aki a verseny elején defektet is kapott.

    Stroll a spanyol hétvégét megelőzően azt nyilatkozta, hogy sokan irreális elvárásokat támasztanak felé.

    „A médiának el kéne fogadnia, hogy csak 18 éves vagyok. Ez az első évem, a pályák jelentős részén még sosem mentem. Valamint ezeket az új autókat nagy kihívás is vezetni.”  Mondta.

    „Ha azt várták el tőlem, hogy már az első pár versenyen mutassam meg, hogy mire vagyok képes, akkor nagyon rosszul gondolták.”

    „Tapasztalatra és egy kis időre van szükségem, hogy a minél hamarabb a legjobb legyek.”

    „18 évesen, egy ismeretlen pályán, teljesen újfajta autóval nem lehet nagy dolgot elérni, ez nem így működik.”

    „Nem vagyok frusztrált az eddigi eredményeim miatt. Sok év van még előttem, van időm megtanulni a pályákat, és amikor a következő évben visszatérek, akkor már jobb tudok ott lenni.”

    „A múltbéli tapasztalataim alapján nyugodt vagyok. Két évet voltam az F3-ban és a második évem sokkal jobb lett, mint az első.”

    Stroll azt is hozzátette, hogy ő maga is számított ilyen nehézkes kezdésre, még annak ellenére is, hogy 2016-ban nagyon sokat tesztelt.

    „Ilyen nehéz kezdésre számítottam, és ez így is lett. A tényleges F1-es tapasztalatot nem lehet semmi mással megszerezni, csak az F1-gyel.”

    „Ha az emberek nem tudják megérteni a helyzetemet, akkor nagyon sajnálom. Csodák márpedig nincsnek, így mindig reális elvárásokat kellene felém támasztani.”

  • Vandoorne először előzött idén

    Vandoorne először előzött idén

    Stoffel Vandoorne elismerte, hogy a Jolyon Palmerrel szemben bemutatott előzése volt az első sikeres akciója idén.

     Vandoorne gyakran szenved a McLaren megbízhatóságával, ami azt eredményezi, hogy rendre új egységeket kell beépíteni az autójába, ami miatt Oroszországban és Spanyolországban is rajtbüntetést kapott.

    A belgának ráadásul azzal is meg kell küzdenie, hogy a csapattársától is többnyire kikap, ez Barcelonában is így volt. Míg a belga már a Q1-ben búcsúzott, addig kétszeres bajnok csapattársa a szenzációs hetedik helyet szerezte meg az időmérőn.

    A futamon Vandoorne egy meglepően rövid közepes etappal kezdett, ami után Palmer mögé került, de sikeresen megelőzte a Renault pilótáját. A futamot nem sikerült befejeznie, ugyanis Felipe Massával koccant és eltört a felfüggesztése.

    „A Jolyon elleni előzésem volt az első az idei szezonban, így legalább valami pozitívumot ki tudok emelni a futamomról.” Mondta Vandoorne.

    „Az a tény, hogy ennek az egy előzésnek is nagyon tudok örülni, az is azt mutatja, hogy még mindig nagy a lemaradásunk, és még mindig nem tudunk harcolni a többiekkel.”

    „A fejlesztéseinknek hála egy lépést sikerült előre lépnünk, illetve bizonyos területeken javultunk is, de még mindig küszködünk a versenyeken.”

    „Remélhetőleg tudunk majd néhány nagyobb fejlesztést vinni a következő futamokra.”

    A belga versenyző három helyes rajtbüntetést kapott Monacóra a Massával történt ütközés miatt.

    „Nem akarok jósolni Monacóra, de a kasztnink javult, és reményeink szerint egy pár frissítést is fogunk vinni, amikkel előrébb lehetünk.”

    „Meg kell várnunk a hétvégét, de igyekszünk a legjobbat nyújtani, jelenleg ez a legtöbb, amit tehetünk.”

    A hercegségben azonban nem Alonso lesz a belga csapattársa, hanem 2009 világbajnoka, Jenson Button, ugyanis Alonso az Indy500-as versenyen fog indulni.