Monaco után Bakuba látogat a Forma-1 mezőnye, amely szintén egy utcai versenypálya. A Haas versenyzői, de leginkább Mick Schumacher idén egyelőre nem találja a ritmust a szűk falak között, többször is komolyan összetörte már az autót. Ráadásul most szünet nélkül következik két versenyhétvége (Baku majd Kanada), ez pedig a csapatfőnök legnagyobb félelme, hogy mi lesz velük, egy monacóihoz hasonló súlyosabb baleset esetén.
„Már az egy komoly kihívás, hogy egy hét alatt kell az egyik kontinensről a másikra utaznod, de a csapatom nagyon keményen dolgozik, hogy ezt végig vigye. Ez mind azon múlik, hogy jó csapat legyen körülöttünk, de ez nekik is egy komoly próbatétel, néhány napjuk van, hogy újra felvegyék a fonalat és nekivágjanak a következő futamnak.” – fogalmazott előretekintően Günther Steiner.
„Emiatt, ha lesz bármiféle autótörésünk az most sokkal nehezebbé teszi majd a dolgunkat, emiatt remélem, hogy Bakut megússzuk törés nélkül. Ami pedig a következő szezon terveit illeti, jó lenne, ha a versenyeket regionálisan egyesítenék. Tudom, hogy Stefano is gőzerővel ezen dolgozik és a dolgok jó irányba fognak menni jövőre.” – tette hozzá.
A hétvégén rendezik meg a 90. Le Mans-i 24 órás viadalt, az autóversenyzés egyik csúcseseményét, amelyet hatalmas érdeklődés övez. A kiemelt figyelem nem csak a nézők részéről érkezik, hanem a résztvevők felől is. Idén is népes mezőny vág majd neki a 24 órás állóképességi megmérettetésnek, köztük van öt nő is.
A még márciusban kiadott hivatalos rajtlista alapján két LMP2-es csapat foglalkoztat majd versenyzőt a gyengébbik nemből valamint lesz egy komplett női GTE Am gárda.
Zsinórban ez lesz már tehát a negyedik év, hogy láthatunk női versenyzőket Le Mans-ban, a női kontingens nagy részét egy Ferrari autót használó csapat, az Iron Dames színeiben kell keresni. A pink-fekete csapatot 2019-ben alapította Deborah Mayer, az FIA Nőkért a Motorsportban bizottság elnöke, majd abban az évben Manuela Gostner, Michelle Gatting és Rahel Frey hármassal álltak rajthoz, a kilencedik helyen végeztek a GTE Am kategóriában. Akkor még Kessel Racing néven szerepeltek a kategóriában.
Egy évvel később az Iron Lynx csapatban indult szintén ugyanez a három hölgy, de rajtuk kívül volt egy másik teljesen női csapat, ráadásul az LMP2-ben, a Richard Mille Racing Team, ahol Tatiana Calderon, Sophia Flörsch és Beitske Visser ült a volán mögött. Mindkét csapat a kilencedik lett.
2021-ben is maradt e két csapat felállása, ám az LMP2-es lányok versenye nagyon hamar, a verseny első harmadában véget ért egy baleset miatt, a másik autó pedig ismételten a 9.helyen végzett a GTE Am-ban.
Idén viszont már csak egy teljesen női csapatot láthatunk, az immár Iron Dames név alatt futó Ferrari 488-ban. A csapat felállása azonban változott, Frey és Gatting maradt, Gostner helyére viszont a belga Sarah Bovy került.
A csapat legrutinosabb tagjának számító, és a korábbi Nürburgingi 24 órás kategória győztes Rahel Frey kijelentette, hogy magasztosabb célokért szállnak harcba idén:
„Őszintén elmondva, a kilencedik helynél jobb pozíció a célunk. Az elmúlt alkalmakkor mindig ott végeztünk. 2020-ban úgy vágtunk neki, hogy csak érjünk célba, ami sikerült is, egy évre rá megvolt a tempónk, hogy a legjobb ötben végezzünk, de akkor a szerencse nem volt a mi oldalunkon, defektjeink voltak és gondjaink adódtak a felfüggesztéssel is.” – kezdte a svájci.
Az eredmények mellett azonban egy még fontosabb feladatot tűztek ki maguk elé, szeretnének úttörőkké válni, inspirálva minél több nőt a motorsport felé.
„Szeretném azt látni, hogy a Forma-1-es csapatok felvennének nagyon fiatal lányokat az akadémiájukra. Alapvetően arra van szükség, hogy már az első lépésektől végig legyenek kísérve ezen az úton. Manapság már könnyebben tudunk kapcsolatot teremteni a fiatal lányokkal, mint tíz évvel ezelőtt. Kinyithatjuk előttük az ajtót. Mi ezt meg tudjuk tenni, már látom a változást. Van egy mozgalmunk, és már csak idő kérdése, hogy mikor lesz újra nő az F1-ben, mert lesz ilyen.” – tette hozzá.
Rahel Frey képviseli majd a rutint az Iron Dames-nál (Fotó: Audi AG)
Freyt a példamutatásban két fiatalabb pályatársa segítheti idén, a 28 éves Michelle Gatting és a 33 éves Sarah Bovy. Előbbi leginkább hazájában, Dániában versenyzett, elsősorban a dán Formula Ford és a nemzeti túraautó bajnokságban. Majd nemzetközi szinten pedig már Ferrarival versenyzett az európai Le Mans szériában.
Michelle Gatting miatt összeszokottság is meg lesz a csapatnál (fotó: Porsche AG)
Az összeszokott páros mellé csatlakozik idén a belga Bovy, aki leginkább luxus sportautókkal versenyzett a Blancpain GT szériában, de a legelső W Series szezonban két versenyen is rajthoz állhatott.
Hármójukon kívül még két hölgynek is szoríthatunk, ők ráadásul az LMP2-es kategóriát erősítik majd.
Egyikük az a Sophia Flörsch, aki 21 éves kora ellenére már a harmadik Le Mans részvételére készülhet. Eredetileg a G-Drive színeit erősítette volna, ám az orosz alakulat az ukrajnai háború miatt visszalépetta szerepléstől, de szerencsés volt, mivel a csapat technikai partnere átvette a versenyzőket, így az amerikai John Falb és a brit Jack Aitken partnereként indul majd az Algarve Pro Racing csapat tagjaként. Az átlagos motorsportos rajongóknak talán ő lehet a legismertebb női pilóta, aki a német F4-ben kezdett, de egy évet töltött a Forma-1 előszobájának számító Formula 3-ban, valamint a DTM-ben is végig versenyzett egy esztendőt.
21 évesen már meg van a kellő tapasztalata Flörsch-nek (Fotó: Hoch Zwei / DTM)
Nála talán sokaknak mégis az lehet az emlékezetben leginkább, hogy 2018 végén Makaóban szenvedettegy brutális balesetet, ami után kórházba is kellett szállítani, a következő évben visszatért és ennek elismeréseként díjjalis jutalmazták.
Vele ellentétben abszolút újonc lesz a francia Lilou Wadoux, a 20 éves francia lányt nagyon sokra tartják hazájában. Tavaly harmadik lett az Alpine Euro Cup-ban, több dobogós helyezéssel és egy futamgyőzelemmel. Teljesítményével kivívta az Alpine szakembereinek elismerését, ezért lehetőséget adtak neki tavaly télen a WEC újonc tesztjén, ahol szintén remekelt, jutalma pedig az LMP2-es Richard Mille Team 1-es rajtszámú autója lett, a rali legenda Sebastien Ogier és a szintén honfitárs Charles Milesi oldalán. Európa egyik legtehetségesebb női autóversenyzőjének tartják, így mindenképp hallani fogunk még róla a jövőben, de akár már a hétvégén is nagy dolgot vihet véghez.
A franciák egyszeres futamgyőztes pilótája Esteban Ocon nagyon csalódott, amiatt, hogy egyre valószínűbbnek tűnik, hogy 2023-ban nem kap majd helyet a hazai versenye a Forma-1 naptárában.
Egyre nagyobb a bizonytalanság a Frnacia Nagydíj kapcsán, sorra jelennek meg olyan hírek miszerint jövőre már nem lesz az F1-ben, legutóbb pedig egy olyan opció röppent fel, hogy Belgiummal évente váltanák egymást.
2018-ban, tíz év szünet után rendeztek ismét Forma-1-es futamot a Nyugat-európai országban, Paul Ricard szerződése pedig idén lejár, könnyen előfordulhat, hogy négy megrendezett verseny után nem kapnak hosszabbítást, mivel a Liberty Media a piaci igényeket szem előtt tartva tervezi bővíteni a versenynaptárat, aminek Franciaország nem felel meg.
A hazaiak egyik sztárja azonban rendkívül szomorú a hírek hallatán:
„Természetesen követem a híreket, látom, hogy alakulnak a dolgok és igen, nagyon nem néz ki most jónak a helyzet. Nagyon csalódást keltő, úgy telt el a karrierem fiatal korszaka, hogy nem volt verseny az országban, amikor pedig visszatért, akkor nagyon, nagyon szerencsés voltam, hogy versenyezhettem ott. Idén még lesz verseny, így a lehető legjobban kifogjuk majd élvezni.” – nyilatkozta az Alpine versenyzője Esteban Ocon még Monacoban.
A hollandok világbajnoka Max Verstappen Kimi Räikkönen útját követve kijelentette, hogy miután befejezi a Forma-1-es karrierjét nem szeretne se csapatvezetőként se egyéb más módon a száguldó cirkuszban maradni.
A címvédő kiemelte, szeretne minél tovább versenyezni, ha pedig ez már az F1-ben nem lesz lehetséges, akkor inkább más szakágakban próbálná ki magát, ahogy azt most az édesapja, Jos is teszi.
„Nem fogtok engem elemzőként vagy bármilyen csapatvezetői szerepben látni.” – felelte a távoli jövőjét firtató kérdésekre.
„Nincs meg bennem az ez irányú motiváció, ha többé már nem vezethetek, akkor egyéb más élvezetes dolgokat próbálnék ki.” – folytatta.
Az idén már 25 éves Red Bull pilóta egy nemrégen adott interjújában már utalt arra, hogy akár már 2028után hátat fordíthat a Forma-1-nek, miután a jelenlegi, extrém hosszútávú szerződése lejár Milton Keynes-ben. Noha a lehetőségei minden bizonnyal adottak lennének rá, nem valószínű, hogy Fernando Alonsohoz és Juan Pablo Montoyához hasonlóan megpróbálkozna azzal, hogy a történelemben ő legyen a második ember, aki megszerzi a motorsport Tripla Koronáját.
„Nem vágyom a Tripla Koronára, főleg nem az IndyCarban.” – utalt rá, hogy ő maga túl veszélyesnek tartja a tengerentúli versenyzést, ám a hosszútávú autózásban igenis eltudja képzelni magát. „Szeretem a hosszútávú versenyeket, szóval lehet, hogy részt fogok venni hamarosan néhány ilyenen, de számomra ez nem igazán számít.”
„Természetesen igyekszem jó lenni az F1-ben, vagy bármiben, amibe belevágok, amit csinálok, de Tripla Korona nem igazán érdekel.” – zárta le az interjút.
A McLaren technikai igazgatója James Key elismeréssel adózik a Mercedesnek az innovatívnak számító, oldaldoboz nélküli megoldásáért.
Az idén bevezetett új aerodinamikai szabályok rengeteg mozgásteret adtak a csapatoknak, így számtalan eltérő, és igencsak innovatív megoldást is láttunk. A Mercedes valósággal sokkolta a világot az idei autójával, ugyanis a W13-as kódjelű modellen gyakorlatilag nincs oldaldoboz.
Egyelőre ez a szokatlan megoldás nem hozta meg az elvárt tempót, mégis a riválisokat, köztük a McLaren technikai igazgatóját sikerült ezzel lenyűgözniük.
„Le a kalappal előttük, hogy előálltak ezzel a fajta értelmezéssel és volt bátorságuk is megvalósítani ezt. A Mercedes tényleg elment a végletekig. Szóval igen, mindannyian meglepődtünk, de nagyszerű azt látni, ahogy a csapatokban van kurázsi.” – kezdte a Forma-1 hivatalos podcastjében.
„Nagy öröm, hogy ennyire változatosak az idei autók. 2022 előtt a legnagyobb félelem az volt, hogy minden autó egyformán fog kinézni. Mint kiderült, az oldaldobozok végül nagyon elképesztően eltérőek lettek.” – tette hozzá Key.
A Pirelli szerint a Red Bull és Sergio Pérez újraindítás utáni gumiválasztása volt a legfőbb oka, hogy a mexikói első ízben tudott nyerni a hercegségben.
A Monacói Nagydíj 24.körében szenvedett súlyos balesetet Mick Schumacher, ami után a versenyt félbeszakították piros zászlóval. Ilyenkor mindenki szabadon cserélhet gumit, a Red Bull pedig úgy döntött, hogy sok más versenyzővel ellentétben nem a kemény, hanem a közepes keverékű abroncsotot teszik fel Pérez autójára.
Végül a futam egésze alatt maga mögött tudta tartani az őt gőzerővel üldöző Carlos Sainzot, noha már az újraindítás után közvetlenül keményen elfékezte az abroncsait.
Mario Isola, a Pirelli Motorsport Igazgatója szerint a közepes volt a végül a jó választás a versenyre.
„Pérez döntése, hogy a közepes gumikat használja az utolsó etapra nagyban segítette őt a futamgyőzelem megszerzésében, Carlos Sainzcal ellenben, aki kemény gumikon körözött, noha Péreznek az utolsó körökben igencsak óvnia kellett már a gumikat.” – jelentette ki az olasz szakember.
A szemfülesek biztos kiszúrták, hogy Lewis Hamilton más sisakban fejezte be a Monacói Nagydíjat, mint amiben elkezdte.
A hétszeres világbajnok különleges, fehér sisak dizájnnal készült a hercegségbeli futamra, ám a Schumacher okozta piros zászlós fázis után viszont már a szezonban megszokott, sárgás árnyalatú sisakkal gurult pályára vasárnap.
A Mercedes most pedig meg is indokolta ezt a szokatlan cserét, akik a látási viszonyokkal magyarázták.
„A verseny elején tapasztalt sötét és nedves körülmények között átlátszó napellenzőt használunk, ez biztosítja a legjobb látást a vízpermetben. Amikor a verseny száraz lett, a kisütött nap már nagyon alacsonyan járt, mivel este hat óra környékén jártunk. Lewis ezért áttért a színezett napellenzőre, amivel jobb kontrasztot ért el és megakadályozta, hogy a nap a szemébe süssön.” – magyarázta Andrew Shovlin.
Mexikóvárosban indulhat majd el a Formula E új érája, a Gen3-as autókkal jövő januárban, miután a Közép-amerikai helyszín leválthatja az eddigi állandó szezonnyitó helyszínt, Szaúd-Arábiát.
A The-Race beszámolója szerint a sorozat számára már nem ismeretlen Autodromo Hermanos Rodriguez versenypálya nevével kezdődhet majd a 2023-as versenynaptár.
A jövő évi versenynaptárt tervezetet majd a jövő hónapban esedékes Motorsport Világtanács ülésén fogják beterjeszteni és a korábbiakhoz híven, az első hónapokban tengerentúli versenyeket fog tartalmazni.
Alberto Longo, a széria társalapítója és felelős vezetője, nemrégiben már elmondta, hogy az FIA jelenlegi javaslatában nem Szaúd-Arábia szerepel szezonnyitóként. Ennek hátterében az áll, hogy az első futam dátumát kicsit el kellett tolni, mivel kiderült, hogy az új generációs autók homologizációjához szükséges tesztek elvégzése több időt vesz igénybe.
A széria elsődlegesen 14 futammal tervez 2023-ra, és a tavaszi/nyári európai szezonkezdet előtt Mexikó mellett még elugorhatnak majd Diryah-ba, új helyszínként vélhetően érkező Indiába (Haidarábád), valamint Fokváros és Sao Paulo követheti majd Maxikóvárost.
Az olasz sportautógyártó, a Lamborghini is bejelentette, hogy sok más nagy gyártóhoz hasonlóan ők is LMDh autót fejlesztenek, amivel az IMSA és a WEC szériákat célozzák meg.
Az olaszok prototípus autója 2024-ben csatlakozik majd a hosszútávú autózás elit mezőnyeihez, ahol többek között a Le Mans-i és a daytonai 24 óráson, valamint a sebringi 12 óráson is el fognak indulni. Komoly tervekkel és ambíciókkal vágnak majd bele az új kalandba, de egyáltalán nem lesz könnyű dolguk, hiszen a riválisok között olyan gyári csapatok lesznek, mint a Porsche, a Ferrari, a Peugeot, a BMW, a Honda, a Toyota, a Glickenhaus vagy az Alpine.
Történelmi lépés ez a márka életében, hiszen most először célozzák meg reálisan az összetett győzelmet a klasszikus hosszútávú versenyeken.
„A sportautózás legmagasabb szintjére történő fellépés egy fontos mérföldkő a vállalatunk életében. Meg fogjuk mérettetni magunkat a legjobbak ellen a legnagyobb igénybevételt követelő platformon.” – kezdte a Lamborghini vezérigazgatója Stephan Winkelmann.
„Egyrészt ez még nagyobb átláthatóságot biztosít a sikeres motorsport programunknak, de lehetővé teszi a jövőbeli technológiák tesztelését is, az LMDh programunk a legkifinomultabb, szabadtéri, négykerekű laboratóriumunkká válik.” – utalta arra, hogy a terveik szerint 2024-től piacra dobnának hibrid utcai autókat is.
A Lamborghini azt is bejelentette, hogy az LMDh programjukat ügyfélcsapatok fogják üzemeltetni, építve az elmúlt években szép sikereket elérő GT3-as programjukra. Az IMSA-ban 2018-ban és 2019-ben bajnoki címet szereztek a GTD kategóriában, míg 2018-tól zsinórban háromszor arattak kategória győzelmet a daytonai 24 órás viadalon.
Nagy név merült fel a McLaren kapcsán a jövő évi Formula E szezonban. A Mercedes helyét átvevő brit gárda a The-Race információ szerint René Rasttal, az Audi korábbi FE pilótájával egyeztet.
A Mercedes helyét ugyan átveszi a McLaren, ám várhatóan mindkétjelenlegi pilóta távozik majd a gárdától, így a wokingiaknak két új versenyző után kell nézniük.
A portál beszámolója szerint Rast képviselője a legutóbbi, berlini versenyhétvégén egyeztetett a McLarennel. Noha ez az igazolás önmagában meglepetésnek számítana, de ha azt nézzük, hogy már a Mercedes radarján az idei esztendőre is képben volt (akkor még úgy tűnt, hogy De Vries a Forma-1-ben köt ki 2022-re) a csapat pedig alaposabban is szemügyre vette Rastot és a csapatvezetést akkor lenyűgözte.
Rast 2016-ban debütált a Formula E-ben, akkor az Aguri csapattal állt rajthoz a hazai versenyén Berlinben, aztán jött egy hosszabb szünet 2020-ig, amikor is az Abt csapat menesztette szezon közben Daniel Abtot, és Rast foglalta el a helyét, és egészen a következő szezon végéig maradt is a csapatnál. Futamot nem nyert, de kétszer állt dobogón. Emellett viszont háromszor is megnyerte a Német Túraautó Bajnokságot (DTM) valamint a daytonai 24 órást is, még 2016-ban.
Jelenleg pedig az Audi versenyzője a DTM-ben, valamint a német gyártó LMDh programjának is tagja, valamint az LMP2-es G-Drive Racing versenyzője a hosszútávú világbajnokságban.