Szerző: Hegedűs Dávid

  • Salo: Räikkönen egyértelműen második számú pilóta

    Salo: Räikkönen egyértelműen második számú pilóta

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Mika Salo szerint nem kérdés, hogy a Ferrarinál honfitársa csak második számú pilóta lehet Vettel mögött.

    Salo a Monacói Nagydíjat követően szólalt meg, ugyanis a futam során a sokáig élen autózó Räikkönen, csapata rossz taktikát választott, emiatt Vettel mögé került, és ott is maradt a verseny végéig.

    „Vettelnek jó esélye van megnyerni a világbajnokságot.” – kezdte Salo. „Sokkal jobb munkát végez eddig, mint Hamilton. Kimi rengeteg ponttal van lemaradva tőle, így elég egyértelmű, hogy ő a második számú pilóta a csapatnál.”

    „Természetesen amíg nem tart ott a bajnokság, hogy már csak az egyik versenyzőjüknek van matematikai esélye, addig sosem egyértelmű a dolog, de a Ferrari már most másodikként kezeli Kimi.”

    Salo azonban azt is elmondta, hogy a második számú pilótai státusz nem jelenti azt, hogy drákói csapatutasításokat fognak alkalmazni Kiminél.

    „Nyilvánvaló utasításokat nem fognak neki adni, de például egy kedvezőtlenül alakuló boksz taktika áldozata könnyedén lehet még.”

  • Button szívesen versenyezne 2017-ben, már meg is van, hogy hol

    Jenson Button továbbra is hangsúlyozza, hogy a Forma-1-be már nem szeretne visszatérni, viszont nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy más sorozatban rajthoz álljon.

    Button a 17 éves Forma-1-es karrierjét zárta le a 2016-os szezon végén, de idén egy futamra még beugrott, az Indy500-on induló Fernando Alonsot helyettesítette Monacóban.

    Annak ellenére, hogy egészen az első szabadedzésig nem vezette a wokingiak idei autóját, egész eredményes hétvégét zárt, még akkor is, ha a futamon Wehrleinnel ütközött és feladni kényszerült a versenyt.

    A brit pilóta egész hétvégén azt hangsúlyozta, hogy ez csak egy egyszeri alkalom, hogy visszatért, hosszabb távon már nem tervezi. Azt viszont nem zárta ki, hogy a közeljövőben más kategóriában láthatjuk majd.

    Buttont arról kérdezték Monacóban, hogy ha felkérnék-e újra autóba ülne-e, mire így felelt.

    „Nem tervezem. Azt tudom, hogy a csapat nem tervez pilóta cserét, így nem valószínű, hogy lenne helyem, meg nem is szeretnék már a Forma-1-ben indulni.”

    „Más kategória viszont szóba jöhet. Csak akkor lehetséges, ha teljes erőmmel arra tudok összpontosítani, csak így tudok megfelelő teljesítményt nyújtani.”

    Button következő motorsportos kötelezettsége ezen a héten lesz, amikor is egy Super GT-s Hondát tesztelhet – majd versenyezni is fog vele a nyáron-, illetve majd augusztusban egy régebbi Forma-1-es McLarennel fog körözni Laguna Secában.

    Miután Alonso nagyon jól érezte magát Indianapolisban, Button elmondta, hogy őt korábban nem nagyon vonzotta az Indycar, de a NASCAR-t és Le Mans-t szívesen kipróbálná.

    „Az Indy sosem vonzott, nem az én világom. Személy szerint meglepődtem, hogy Fernando rajthoz állt ott, de más emberek vagyunk, más dolgokat szeretünk. Autóversenyzők vagyunk, nem csak F1-es pilóták, más sorozatokat is ki kell próbálnunk.”

    „Ami engem illet, szeretnék egy nap majd Le Mans-ban versenyezni. Nagyszerű tapasztalatokkal lehet ott gazdagodni, és az atmoszférája is elképesztő.”

    „Ezen kívül a NASCAR-t is szívesen kipróbálnám. Nagyszerű érzés lenne. Idén kilátogattam az egyik futamra, Jimmie Johnson hívott meg, nagyon jól éreztem magam, és a verseny is kiváló volt. Nagyon különbözik más sorozatoktól, de a kihívás itt is ugyanakkora.”

    „Ott van még más is amit szeretek, mint például a rallycross. Sok mindent imádok, de az Indy sosem fogott meg, sokféle ok miatt.”

    A japán Super GT azonban máris megfogta Buttont, augusztusban, a Team Mugennél rajthoz is állhat!

    Button az augusztus 27-i suzukai 1000 km-es versenyen Hideki Mutoh és Daisuke Nakajima társaként vezetheti majd a Honda NSX-GT-t.

    Jövőhéten, kedden és szerdán a brit versenyző teszten vehet majd részt.

    „Miután vezettem egy ilyen autót a Honda „Thanks Day-en” decemberben, érdekelni kezdett a Super GT-ben való versenyzés.” – mondta Button. „Beszéltem a Hondával, és lehetőséget adnak nekem a Suzuka 1000 Km-en.”

    „Nagyon várom már, hogy újra a japán rajongók előtt vezethessek.”

  • Force India: Sergio Perez nem egy meggondolatlan pilóta

    Force India: Sergio Perez nem egy meggondolatlan pilóta

    Az indiai istállónál védelmükbe vették Sergio Perezt, azok után, hogy a monacói nagydíjat követően Danyil Kvyat kritizálta őt a veszélyes megmozdulása miatt.

    Perez a monacói futam utolsó etapjában friss gumikon volt, amikor is a Rascasse kanyarban lehetetlen helyzetben próbálta megelőzni az orosz pilótát, ami nem sikerült, és összeértek.  Az incidens után Kvyat feladni kényszerült a futamot, míg Perez visszaesett és csak a 13.helyen ért célba.

    Kvyat nagyon dühös volt a versenybírókra, hogy csak 10 másodperces büntetést kapott, amivel semmit sem vesztett a mexikói, ugyanis ő volt az utolsó célba érkező.

    A Force Indiánál nagyon csalódottak voltak, hogy hosszú idő után egyik autójuk se szerzett pontot, de Perez megmozdulását nem tartják őrültségnek.

    „Nagyon keményen nyomta a verseny egésze alatt, de sosem volt túl vakmerő.” Mondta Otmar Szafnauer. „Többnyire határozott a pályán.”

    „Megelőzte Strollt, Palmert, Vandoorrnet és Kvyatot is megpróbálta. Valószínűleg ő előzte a legtöbbet, három vagy négy sikeres megmozdulása is volt.”

    Szafnauert kifejezetten a Kvyatos incidensről is kérdezték, aki úgy látta, hogy Kvyat túl sok helyett hagyott belül, emiatt tette be az autót Perez.

    „Úgy tudom, hogy az FIA nem rég azt mondta, hogy szabadabb lesz a verseny, nem igaz? Nos, én szerintem ez versenybaleset volt. Nyitva hagyta az ajtót, majd visszazárta, amikor már késő volt, emiatt tönkre tette Checo versenyét, ami már elég büntetés volt neki, nem értem, hogy a Toro Rosso miért akarna még másfajta büntetést is neki.”

    „Kvyat versenye is tönkre ment, de ha nem hagyja ott nyitva az ajtót, és úgy veszi a kanyart, mint mások, akkor most nincs ez. A rajongók ilyen akciókat szeretnének látni.”

  • Wolff: A Ferrari 16 hetes előnyben van

    Wolff: A Ferrari 16 hetes előnyben van

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint a Ferrari azért került előnybe idénre, mert sokkal hamarabb elkezdtek dolgozni az idei autójukon, mint ők.

    A Ferrari német pilótája Sebastian Vettel megnyugtató 25 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot, míg a konstruktőrök között az olaszok 17 egységgel előzik meg a Mercedest.

    „Tudomásunk szerint a Ferrari nagyon korán, már 2015 decemberében megkezdte a 2017-es autójának tervezését, míg mi csak 2016 márciusában kezdtük el.” Nyilatkozta Wolff a Suddeutsche Zeitung-nak.

    „Mire mi elkezdtük a munkát az idei autóval, a Ferrari addigra már az erőforrásai 50%-át az új autóra áldozta.”

    „Emiatt a Ferrari nagyjából 16 hetes előnyben van, ebben az időben csak az aerodinamika miatt négy, vagy öt tizedet találhattak.”

    A csapat ugyan tagadja, de sokakban felmerült a gyanú, hogy a csapat szándékosan fogta vissza Raikkönent, hogy végül Vettel meg tudja nyerni a futamot, így még tovább növelje előnyét az összetettben.

    „Természetesen mindenkiben felmerül ez a kérdés, de szerintem ennek nincs alapja.” – mondta a korábbi Forma-1-es pilóta Alexander Wurz az osztrák ORF-nek.

    „Nyilvánvalóan azért a bajnokság mindig elsőbbséget élvez.” – tette hozzá.

    A vasárnapi futam után a finn pilóta láthatóan nagyon csalódott volt, de a La Gazzetta Dello Sportnál úgy látják, hogy ez egy „kellemes probléma”.

    „Ez hasonló, mint ami a Mercedesnél volt Hamilton és Rosberg között. Érdekes lesz azt látni, hogy a Ferrari, hogy fogja kezelni ezt a helyzetet.”

    Mindazonáltal Kimi elég erős teljesítményt nyújtott Monacóban, ami nagy lendületet adhat neki a folytatásban, főleg úgy, hogy egyre több pletyka szól arról, hogy a Ferrari 2018-ra lecserélné a 37 éves pilótáját.

    „Az ő szerződése idén jár le. Azt hiszem, hogy ő még szeretne versenyezni, és ha ilyen teljesítményt tud nyújtani, mint amit Monacoban produkált, akkor jövőre is láthatjuk még őt.” – mondta a La Gazzetta tudósítója Luigi Perna.

  • Horner elnézi Verstappen kirohanását

    Horner elnézi Verstappen kirohanását

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner elmondta, hogy a Red Bull és Max Verstappen kapcsolata továbbra is nagyszerű.

     A monacói nagydíjon a csapat holland versenyzője elég indulatosan és trágár szavak kíséretében kifogásolta csapata stratégiáját a rádión keresztül, amikor is a csapattársa mögé került a kerékcserék után.

    Christian Hornerntől a futam után azt kérdezték, hogy megérti-e versenyzője kirohanását, erre így felelt.

    „Természetesen igen. A verseny elején a csapattársa előtt autózott, majd miután mindketten letudták a kerékcseréjüket már mögötte volt, ami miatt elég ideges lett.  A futam után leültünk, és megbeszéltük a dolgokat, így már minden rendben van, senki se haragszik a másikra.”

    A monacói futam után nem csak a holland versenyző volt mérges, hanem a Ferrari finn pilótája Kimi Räikkönen is. Ugyanis a Ferrari gyanúsan a rossz taktikát választotta vele, hogy csapattársa Sebastian Vettel előnyösebb helyzetbe kerüljön.

    „Nem hiszem, hogy a Ferrari szándékosan tette volna ezt.” Nyilatkozta Dr. Helmut Marko az Auto Bildnek.

    „Neki Bottasra kellett reagálnia, mert visszalassult. Akárcsak Maxnak, neki is korábban kellett kijönnie.” Tette hozzá.

    Ricciardo végül dobogón végzett Monacóban, többek között a két Mercedest is megelőzve, de Horner szerint ez még nem jelenti azt, hogy ténylegesen is a Mercedes előtt lennének.

    „Aggódok Montreal, Baku és Spielberg miatt. Ezek a pályák a legnagyobb kihívást jelentik számunkra, Monza után. Ha ezen a három futamon jól szerepelnénk, akkor tényleg lehet keresnivalónk a szezon későbbi részében is.”

  • Marchionne dicséri csapatát a történelmi győzelem után

    Marchionne dicséri csapatát a történelmi győzelem után

    A Ferrari elnöke Sergio Marchionne nagyon elégedett csapata monacói teljesítményével, ugyanis a Scuderia Vettel vezetésével kettős győzelmet ünnepelhetett Monacóban.

     Raikkönen indulhatott az élről, egészen a boxkiállásokig vezette a versenyt, azután viszont csapattársa át tudta őt ugrani, a hosszabb etapjának köszönhetően.

    Vettel innentől kezdve nem is veszítette el a vezető helyét, és magabiztosan szerezte meg idei harmadik futamgyőzelmét, és 2001 óta az első Ferraris győzelmet a hercegségben.

    Raikkönen második helyével a 2010-es német nagydíj óta először ünnepelhettek kettős győzelmet.

    „Régóta vártunk már erre a sikerre, és végre megvan. Ez a futam a történelmünk része lesz.” Mondta Marchionne.

    „Nem csak a győzelem miatt, hanem amiatt is, mert kettős győzelmet arattunk egy olyan legendás helyszínen, mint Monaco, ahol utoljára ilyen eredményt csak Schumacher és Barrichello tudott elérni.”

    „Nagyon izgalmas verseny volt, és megmutattuk a Scuderia igazi erejét.”

    „Gratulálok a pilótáknak, a csapatnak, és azoknak az embereknek is, akik nap, mint nap keményen dolgoznak Maranellóban.”

    „Ez egy olyan autó, amire a Tifosi is büszke lehet.”

  • Hamilton és a Ferrari a legnépszerűbbek

    Hamilton és a Ferrari a legnépszerűbbek

    Lewis Hamilton és a Ferrari kapta a legtöbb szavazatott a 2017-es globális motorsport felmérésen, így ők lettek a legnépszerűbbek.

     Pénteken hozták nyilvánosságra a felmérés eredményeit, amit több százezren töltöttek ki világszerte.

    A pilótáknál Lewis Hamilton végzett az élen, a válaszadók 20,7 %-a választotta őt a kedvencének, mögötte Fernando Alonso végzett. A felmérésből az is kiderült, hogy Hamilton népszerűsége nőtt a korábbi évekhez képest.

    A háromszoros világbajnokot a brit rajongók 47%-a jelölte kedvencenk.

    Alonso továbbra is nagy rajongótáborral rendelkezik, a McLaren-Honda gyengélkedésének ellenére is. A szavazatok 18,3%-át kapta. Utána a két Ferraris pilóta következik, Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel sorrendben. A top5-öt Daniel Ricciardo zárja, akinek közel duplájára nőtt a népszerűsége a legutóbbi felmérés óta.

    Rajtuk kívül még Verstappen, Massa, Grosjean, Bottas és Hülkenberg tagja a 10 legnépszerűbb Forma-1-es pilótának.

    A Ferrari továbbra is toronymagasan a legnépszerűbb csapat, az idei sikereknek hála tovább nőtt a támogatottságuk. A kérdőívet kitöltők közel harmada (31,9 % ) jelölte be az olaszokat kedvencnek, ami közel kétszerese az utánuk következő Mercedesnek.

    A Mercedes hatalmasat lépett előre ezen a listán 2015-ben még csak az ötödikek voltak, idén viszont 16,2%-kal már a második helyen állnak.

    Míg a Ferrari világviszonylatban toronymagasan vezet, addig Nagy-Britanniában a Mercedes nyert, a szavazatok 30,7 %-val.

    A Mercedes mellett a másik dobogós csapat a McLaren lett, nem sokkal maradtak el a németektől (15,8 %). Utánnuk a Red Bull és a Williams még a legnépszerűbb csapatok a királykategóriában.

  • Vettel: Raikkönen átugrása nem volt megtervezett

    Vettel: Raikkönen átugrása nem volt megtervezett

    Sebastian Vettel ragaszkodik ahhoz, hogy a Ferrari stratégiája, miszerint ő később jött ki kereket cserélni, mint csapattársa – ezzel elé tudott kerülni a kiállás után – nem volt előre eltervezve.

    A bajnoki éllovas Sebastian Vettel a második helyet szerezte meg a szombati időmérőn, csapattársa Kimi Räikkönen mögött. A rajt után mindketten megtartották a pozíciójukat, és fokozatosan léptek el a mezőnytől.

    A két Ferrarin a hátsó gumik elkezdtek elfogyni az etap vége felé, emiatt Valterri Bottas egyre inkább felzárkózott rájuk. Nem sokkal később eljött a kiállások ideje.

    Az élen álló Räikkönen a 34. körben jött ki új szuperlágy gumikért, míg Vettel maradt a pályán. A német pilóta a következő 5 körben hatalmas tempóra kapcsolt, fokozatosan növelte az előnyét a csapattársához képest. Sikerült akkora előnyt kiautóznia, hogy a boxkiállása után visszatudott térni a finn csapattársa elé.

    Ettől kezdve 11 másodpercre is el tudott húzni a mezőnytől, ám az a Safety Car periódus miatt el is fogyott.

    A biztonsági autó sem veszélyeztette őket, így hosszú idő után újra kettős győzelmet ünnepelhetett a maranellói gárda.

    A futam után megkérdezték Vetteltől, hogy megtervezett volt-e ez a helycsere, amire a következőt válaszolta: „Egyáltalán nem. Nem terveztünk el előre sok mindent. Csak annyi volt a tervünk, hogy eljöjjünk gond nélkül, és húzzunk el a mezőnytől, aztán meglátjuk.”

    „Aztán Valtteri nagyon gyorsan közeledett, és a gumikkal is voltak gondjaink. Ez volt az a pillanat, amikor nekünk is lépnünk kellett. Kimi volt előnyben a pályán, ezért ő reagált rá először, de én még úgy éreztem, hogy van még a gumikban, és tudok még pár gyors kört futni.”

    „Én is meglepődtem, hogy ezen a két körön milyen gyors tudtam lenni. Ez pont elég is volt arra, hogy átvegyem a vezetést.”

    A Ferrari 2001 óta először nyert Monacóban.

    Vettel arra is kitért, hogy a biztonsági autó után a hideg gumik okozták a legtöbb problémát.

    „Az egész versenyt sikerült kontrollálnunk, de az újraindítás után meggyűlt a bajunk a gumikkal. Az első kanyart nehezen tudtam bevenni [az újraindítás után], de utána pár kör alatt már sikerült megfelelően felmelegítenem az abroncsokat.”

    „Fantasztikus munkát végzett az egész csapat a hétvégén. Nagyszerű hétvége volt ez a Ferrari számára.”

    Vettel 25 pontra növelte előnyét az összetettben Hamilton előtt.

     

  • Button: A Forma-1 jó irányba halad

    Button: A Forma-1 jó irányba halad

    Jenson Button elismerte, hogy a 2017-es szabály módosítások miatt sokkal élvezetesebb lett vezetni egy Forma-1-es autót, mint korábban.

     Button a Forma-1-es Monacói Nagydíjon tért vissza egy futam erejéig a Forma-1-be, az Indy500-on szereplő Fernando Alonso helyetteseként.

    Az időmérőn jól szerepelt, bejutott a Q3-ba, ahol a kilencedik helyet szerezte meg. Ezt a rajthelyét nem tarthatta meg, mert erőforrás elemeket cserélek az autójában.

    A kvalifikáció után elmondta, hogy nagyon élvezetes volt vezetni ezt az autót.

    „Sokkal gyorsabban mentem, mint tavaly. Jobban is élveztem a vezetést, kellemes néhány nap ez számomra.”

    „Azt kell, hogy mondjam, egy kicsit csalódott voltam, amikor meghallottam az új szabályokat. Nem örültem, hogy az autók súlya nagyobb lesz, ugyanis az F1-ben ez egy kritikus pont.”

    „Ez a legkeményebb pálya a naptárban, mégis nagyon mozgékony volt az autóm.”

    „A Forma-1 végre jó irányba halad az új szabályok miatt.”

    „A csapatok számára is nagyon izgalmas kihívás jelent, hogy megtalálják a megfelelő leszorító erőt, amivel a leggyorsabb kört lehet elérni.”

    Button azonban úgy gondolja, hogy a gumikkal kapcsolatban több előrelépésre lenne szükség, ugyanis sokat küszködött a Pirelli újfajta gumijaival.

    „A gumikat még mindig nagyon nehezen lehet tökéletes állapotba hozni. Mikor kijövök a boxból kell legalább két melegítő kör, hogy üzemi hőmérsékletre tudjam felmelegíteni a gumikat. 52 fokos pályahőmérséklet mellett érthetetlen számomra, hogy miért kell nekik ilyen sok idő.”

    „Ez az a terület, ahol nekik javítaniuk kell, és szerintem ez jövőre meg is fog történni.” Zárta Button.

  • Gené: Az idei Ferrarinak nincs gyenge pontja

    Gené: Az idei Ferrarinak nincs gyenge pontja

    Marc Gené aki hosszú évek óta szolgálja a Ferrarit úgy látja, hogy a csapat idei autója egyszerűen tökéletes, és ők a monacói futam nagy esélyesei.

     „A kezdetek óta nagyon jó autónk van, de kétségek azért mindig vannak.” – kezdte Gene a spanyol Dario Sportnak.

    „Arrivabene irányítása alatt sokkal óvatosabbak lettünk. Sokkal jobban koncentrálunk a dolgainkra, és nem hagyjuk, hogy mások befolyásoljanak. 5 futam után sikerült bebizonyítanunk, hogy minden típusú pályán és minden körülmények között versenyképesek tudunk lenni.”

    „Éppen ezért nem is lehet más a célunk, mint harcolni a bajnoki címért.”

    „Az idei Ferrarinak nincs gyenge pontja.”

    Azt viszont ő is elismerte, hogy időmérőkön még nem nagyon tudják felvenni a versenyt a Mercedesszel.

    „Tisztában vagyunk azzal, hogy az időmérőkön agresszívabb motor beállítást használ a Mercedes, éppen ezért jó néhányszor ők szerzik meg a polet.”

    Az idei világbajnoki küzdelmet azonban izgalmasnak látja.

    „Sokat fog számítani a fejlesztési verseny, de szerintem a bajnoki cím sorsa az utolsó futamon fog eldőlni.”  Mondta a korábbi Minardi és Williams pilóta.