Szerző: Hegedűs Dávid

  • Alesi siker a GP3-ban

    Alesi siker a GP3-ban

    A Ferrari Akadémiáján nevelkedő Giuliano Alesi nyerte meg a GP3-as második versenyt Silverstoneban. Nagyon szoros volt a verseny, ezt az is bizonyítja, hogy a befutó pillanatában az első négy helyezett között 1,8 másodperc volt csupán.

    A francia versenyző mögött Jack Aitken lett a második, a dobogó legalsó fokára pedig Niko Kari állhatott, ezzel megszerezte élete első dobogóját a sorozatban, aki a verseny legvégén komoly csatában volt George Russellel.

    Már rajt előtt véget ért az élről induló Dorian Boccolacci versenye, így a csapattársa Alesi örökölte meg az első helyet. A negyedik helyről induló Jack Aitken fantasztikus rajtot produkált és az első kanyarok után már a második helyen találta magát. Ezután pedig támadta Alesit is az első helyért.

    Nem sokkal később a biztonsági autó a pályára hajtott Steijn Schothorst és Julien Falchero kiesése miatt. A hetedik kör végén hagyta el az SC a pályát. Innen még nyolc kör volt hátra, és Alesi remekül kapta el a rajtot, és meglépett Aitkentől.

    A bajnoki éllovas Russel ekkor a nyolcadik helyen állt, majd a biztonsági autó után feljött a hetedik helyre. Remek tempóban versenyzett, szép fokozatosan lépett előre és a futam végére már a negyedik helyen találta magát. Pár kör volt hátra, amikor Russel utolérte az élen álló hármast. A Mercedes junior versenyzője a DRS segítségével próbálta megelőzni az előtte autózó Karit, aki szintén használhatta az állítható hátsó szárnyat, így a leintésig nem változott a sorrend. A negyedik helyezett Russel hátránya csupán 1.8 másodperc volt a győztes mögött.

    Alesi megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét a GP3-ban, Kari pedig az első dobogóját ünnepelhette. Az 5-6-. helyen a két Jenzer autó ért célba, Maini és Lorandi sorrendben. Utóbbit a futam után vizsgálták, de végül nem büntették.

    A Top10-ben még Kevin Joerg, Anthoine Hubert, Santino Ferrucci és Marcos Siebert végzett.

    A bajnokság korábbi éllovasa Nirei Fukuzumi az utolsó, 16.lett köszönhetően egy tíz másodperces idő büntetésnek is.

    Az összetettben továbbra is meggyőző előnnyel Russel vezet. Az ő előnye 35 pont Hubert előtt. Alesi ezzel a sikerével összetettben feljött a hatodik helyre.

    A futam végeredménye:

    1 Giuliano Alesi Trident 15 30:04.801
    2 Jack Aitken ART Grand Prix 15 +0.724
    3 Niko Kari Arden International 15 +1.431
    4 George Russell ART Grand Prix 15 +1.857
    5 Arjun Maini Jenzer Motorsport 15 +5.900
    6 Alessio Lorandi Jenzer Motorsport 15 +7.257
    7 Kevin Jorg Trident 15 +8.099
    8 Anthoine Hubert ART Grand Prix 15 +8.447
    9 Santino Ferrucci DAMS 15 +10.744
    10 Marcos Siebert Campos Racing 15 +11.712
    11 Raoul Hyman Campos Racing 15 +12.387
    12 Leonardo Pulcini Arden International 15 +17.079
    13 Ryan Tveter Trident 15 +17.645
    14 Bruno Baptista DAMS 15 +22.595
    15 Tatiana Calderon DAMS 15 +23.280
    16 Nirei Fukuzumi ART Grand Prix 15 +28.539
    Julien Falchero Campos Racing 3 Kiesett
    Steijn Schothorst Arden International 3 Kiesett
    Dorian Boccolacci Trident 0 Nem indult
  • A Honda most a Toro Rossoval vette fel a kapcsolatot

    A Honda most a Toro Rossoval vette fel a kapcsolatot

    Továbbra is bizonytalan a Honda jövője a Forma-1-ben, azonban ebbe a történetbe most egy újabb csavar került. Az Auto Motor und Sport értesülése szerint a japánok most a Toro Rossot szemelték ki, mint jövőbeni partnerük.

     A Honda jelenleg a McLaren motorszállítója, az viszont nem tisztázott még, hogy 2018-ban is együtt folytatják-e, vagy esetleg a Sauber lesz a befutó. Bár a legutóbbi hírek arról szóltak, hogy a svájciak se szeretnének együtt dolgozni a Hondával.

    A német Auto Motor und Sport arról számolt be, hogy most Faenza felé kacsintgatnak a japánok.

    „A Red Bull B csapata már kinőtte a tartalék istálló szerepet. Saját útját járhatja a Hondával. Bejelentés már nyáron várható.” – írta Michael Schmidt tudósító.

    A McLaren sportigazgatója, Zak Brown csak ennyit mondott erre: „Más csapatok ügyei nem tartoznak ránk.”

    A silverstone-i paddockban egy másik McLaren-Hondás pletyka is felröppent. Többen látni vélték a McLaren embereit, ahogy a Renault vezetőivel találkoztak. Sokak ebből azt szűrtek le, hogy a Renault motorral szeretnék megtartani Fernando Alonsot.

    Nem sokkal később ugyanezek a McLarenes vezetők Alonsoval vacsoráztak, ahol a spanyol jövője is téma lehetett.

    „Jó hangulatú vacsorán voltunk Fernandoval. Az egész estét ő fizette.” – mondta Zak Brown

    „Nagyon jó a kapcsolatunk, könnyen megértjük egymást. Világossá tette számunkra, hogy jövőre is a Forma-1-ben szeretne versenyezni.”

    Megkérdezték Browntól, hogy ez alatt azt értette-e, hogy a spanyol marad a McLarennél, de erre nem akart válaszolni.

  • Grosjean a Carbon Industrie fékjeit használja a Brit Nagydíjon

    Grosjean a Carbon Industrie fékjeit használja a Brit Nagydíjon

    Romain Grosejan idén először fogja futamon használni a Carbon Industrie (CI) fékjeit, azt követően, hogy pénteken már a második edzésen kipróbálta és elégedett volt vele.

    A Haas francia pilótája rendszeresen panaszkodott az eddig használt Brembo fékekre. A gyártó igyekezett minél hamarabb kiküszöbölni a problémát, emiatt Angliába már új fejlesztésű féket hozott. Az amerikai csapat azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a pénteki napon egy másik beszállító fékjeit is kipróbálhassák, és majd azután döntenek, hogy melyiket használják a hétvége további részében.

    Legutoljára a tavalyi brazil nagydíjon használta a Haas a CI fékjeit. Idén pedig a bahraini teszten, valamint az orosz hétvége első edzésén próbálták ki az idei autókon, de hűtési problémák léptek fel, így maradtak a Brembonál.

    Hosszú szünet után a Haas a Brit Nagydíj második szabadedzésén tért vissza a CI fékjeihez. Az első gyakorláson még a Brembo termékét használták, így volt összehasonlítási alap ugyanazon a pályán.

    „Nagyon jól működtek az új (Carbon Indrustrie) fékek. Nem könnyű a nap felénél féket cserélni, de nagyon pozitív változást hozott.” – értékelt a francia-svájci pilóta.

    Ennek eredményeképpen péntek este közösen úgy döntöttek, hogy a CI-re esik a választásuk. Ami a másik Haast illeti, Kevin Magnussen nem tudott elég időt menni a CI fékekkel, így ő marad a Brambo rendszerénél.

  • Hatból hat Leclerc neve mellett

    Hatból hat Leclerc neve mellett

    A Prema csapat versenyzője idén továbbra is verhetetlen az időmérő edzéseken a Forma-2-ben. A fiatal monacói zsinórban hatodik időmérős sikerét könyvelhette el, tehát idén az összes kvalifikációt ő nyerte meg.

    A Ferrari által támogatott pilóta 1:38.427-es idővel nyerte meg az időmérőt, úgy, hogy a pálya mindhárom szektorában ő volt a leggyorsabb. A második helyen Leclerc közvetlen bajnoki üldözője Oliver Rowland végzett, de az ő hátránya már majdnem fél másodperc volt.

    Az időmérőkért kapható pontoknak hála 53 pontosra növelte előnyét a bajnokságban Leclerc.

    A hazai pilótákat illetően az említett Rowland-en kívül még jól szerepelt az MP Motorsport versenyzője Jordan King is, aki a negyedik lett. Közéjük Norman Nato ékelődött be. A Russian Time versenyzője Artem Markelov lett az ötödik, Latifi hatodik és Canamasas pedig a hetedik helyről indulhat a szombati futamon.

    A két ART-os autó elég hasonló teljesítményt nyújtott, Nobuharu Matsushita a nyolcadik, Alexander Albon a tizedik lett, közöttük Sérgio Sette Camara foglal majd helyet a rajtrácson.

    A versenybíróknak van dolga az időmérő után: Sean Gelael motorgondok miatt belassult a pályán, majd a gyors körön lévő Antonio Fuocot nem vette észre és feltartotta.

    A szombati 29 körös fő verseny helyi idő szerint 15 órakor (magyar idő szerint 16 órakor) kezdődik.

  • Bottas öt helyes rajtbüntetést kapott váltócsere miatt

    Bottas öt helyes rajtbüntetést kapott váltócsere miatt

    Akárcsak Ausztriában Lewis Hamilton, úgy a csapattársa Valtteri Bottas is váltócsere miatt öt hellyel hátrébbról indulhat majd a brit futamon.

    Egyre jobb formában van finn pilóta, hiszen megnyerte a legutóbbi futamot a Red Bull Ringen, majd a Brit Nagydíj első két edzésén egyaránt az élen végzett. Mindkétszer csapattársa szerezte meg a második helyet.

    Hiába a remek kezdés, az már biztos, hogy a pole pozícióból nem ő indulhat majd, ugyanis a Mercedes hivatalosan is megerősítette, hogy idő előtt váltót kell cserélni az autójában, így öt rajthelyes büntetést kapott a vasárnapi versenyre.

    Idén alaposan meggyűlik a Mercedes baja a váltóval. Ez már zsinórban a második versenyhétvége, amikor valamelyik autójukban nem bírja ki a váltó az egymás utáni hat futamot, így büntetést visznek magukkal vasárnapra. Érdekesség, hogy Ausztriában Hamilton volt a leggyorsabb a két pénteki edzésen, majd utána kapott büntetést, mint most Bottas. Hamilton akkor harmadik lett az időmérőn, így csak a nyolcadik helyről rajtolhatott. A futamon végül negyedikként látta meg a kockás zászlót.

    A Mercedes a csere okának a váltó megsérülését nevezte. A csapat eredeti terve szerint hat futam után cserélték volna ki, amikor is nem járna érte büntetés, de végül nem bírta ki addig. A Mercedesnél azonban már biztosak abban, hogy megtalálták a probléma okát és többé már nem fog ez előfordulni.

  • Formula 2: Calum Ilott debütál Silverstoneban

    Formula 2: Calum Ilott debütál Silverstoneban

    A Forma-3-as Európa Bajnokságban versenyző Callum Ilott a hétvégén bemutatkozhat a Forma-2-ben az olasz Trident csapatban.

     A 18 éves, Hertfordshire-i születésű versenyző negyedik helyen áll a Forma-3 jelenleg futó szezonjában. A brit pilóta a Trident csapat színeiben áll rajthoz, ahol az egy futamra beugró Raffele Marciello helyét veszi át. (aki a Rapaxhoz távozó Canamasast pótolta a Red Bull Ringen.)

    Elég későn sikerült megegyezniük a feleknek, emiatt nem marad sok ideje a fiatal versenyzőnek, hogy hozzászokjon az új közeghez.

    Azonban Ilott számára nem ismeretlen ezek az autók, hiszen a tavaly év végi GP2-es teszten már kipróbálhatta az ART Grand Prix autóját.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy bemutatkozhatok a Forma-2-ben. Különösen amiatt is, hogy ezt a brit nagydíjon tehetem meg, hazai közönség előtt.” – mondta Ilott.

    „Ez nagy lehetőség számomra, kaptam egy remek esélyt, hogy egy erősebb kategóriában is megmutathassam magam. A jövőm szempontjából fontos lépés ez. Későn jött ez a lehetőség, ezért még nem volt elég időm arra, hogy megismerkedjek a csapattal és a mérnökökkel. Mindazonáltal szeretnék egy jó hétvégét zárni. Szeretnék jól szerepelni az időmérőn, szeretném megismerni az itteni abroncsokat, mert a két sorozat között a gumik jelentik a nagy különbséget.” – tette még hozzá.

    A Trident csapatfőnöke Giacomo Ricci így nyilatkozott az újonc versenyzőjéről: „Nagy megtiszteltetés, hogy a csapatunkban tudhatjuk őt. Az egyik legtehetségesebb versenyző napjainkban. Ugyan nincs sok ideje összeszokni a csapattal, de szerintem így is nagyszerű teljesítményt fog nyújtani.”

  • A Ferrarihoz fordult motorért a McLaren?

    A Ferrarihoz fordult motorért a McLaren?

    Elég vad pletykák jelentek meg a világsajtóban, miszerint a Hondával szakítani igyekvő McLaren a Ferrarinál jelentkezett be új motorért, legalábbis egy olasz szaklap szerint.

     A tekintélyes olasz sportlap a La Gazzetta dello Sport közölt egy cikket a McLaren motor mizériájáról. Ezen cikk legérdekesebb része az volt, hogy Wokingban minden szóba jöhető motorszállítót megvizsgálnak. Az olaszok kiemelték, hogy állítólag a Ferrari felé már jelezték a McLaren elöljárói, hogy szívesen vennének tőlük motort.

    „Ez egy drámai és kiszámíthatatlan forgatókönyv lenne. Évekkel ezelőtt ez még elképzelhetetlen lett volna, de ma már nem.” – írták a McLaren-Ferrari házasságról.

  • A BMW is gyári csapatot indít a Formula E-ben

    A BMW is gyári csapatot indít a Formula E-ben

    Az Audi után egy másik nagy nevű német autógyár, a BMW is bejelentette, hogy a 2018/2019-es FE szezontól kezdődően gyári csapatként fognak szerepelni. Jelenleg az Andretti csapat technikai partnerei, velük fogják még szorosabbra fűzni a kapcsolatukat.

     „A fejlesztési munkánk során már látjuk, hogy a motorsport részleg munkatársai teljesen új szellemben dolgoznak. Egy új útra lépünk, előtérbe helyezvén az elektromos technológiát.” – mondta a BMW motorsport igazgatója Jens Marquardt.

    „A Formula-E-ben megmutathatjuk a világnak a saját innovatív megoldásainkat. Ez a sorozat egy teljesen új kihívás lesz számunkra, és ami elé örömmel állunk, együttműködve az Andretti csapattal. Ők ideális partnerek számunkra, hiszen már a nevük is tekintélyt parancsoló a motorsport világában. Pár éve már dolgozunk a csapattal, eddig nagyszerűen ment a közös munka. Várom, hogy feljebb lépjünk egy szintet.”

    A BMW azért csak 2018-ban csatlakozik az elektromos sorozathoz, mert akkor lesz egy nagyobb léptékű sabályváltozás.

    Az Andretti a jelenleg is futó bajnokságban a hetedik helyet foglalja el a csapatok versenyében. A szezonnyitó óta csupán egy futamon tudtak pontot szerezni.

  • A Hyundai elégedett a legutóbbi tesztjével

    A Hyundai elégedett a legutóbbi tesztjével

    A Hyundai Motorsport egy újabb sikeres tesztet tudhat maga mögött. Az elmúlt hétvégén a misanói 24 órás verseny árnyékában rendezték meg ezt a tesztet, és nagyon sok hasznos infót tudtak meg az i30 N TCR-ről.

    Pénteken a lehető legtöbb időt igyekeztek kihasználni a koreaiak, akik együtt fejlesztik az autót a BRC-vel. Az időeredmények alapján a Hyundai nem volt messze az éles versenyidőktől.

    A vezetői feladatokat az egykori WTCC világbajnok Gabriele Tarquini és a jelenleg a német TCR bajnokságban versenyző Antti Buri látta el. Utóbbi versenyző már évek óta versenyez TCR autókkal, emiatt nagyon pontos visszajelzéseket tudott adni az autóról.

    A tesztprogram középpontjában a fékek és a gumik élettartama állt különböző körülmények és beállítások között. A csapat szakaszokra osztotta a napját, minden szakaszban más-más beállításokat próbáltak ki. A szombati gyakorlást azonban lefújták, mert úgy ítélték meg, hogy a motorban már túl sok kilométer van és nem akartak kockáztatni.

    Az i30 N TCR modellt az érdeklődők a német TCR bajnokság Nürburgring-i fordulójában (augusztus 4-6.) tekinthetik meg a paddockban.

  • Két büntetőpontot kapott Kvyat

    Két büntetőpontot kapott Kvyat

    Az orosz pilóta az Osztrák Nagydíj rajtja után mérte el a féktávot, aminek következtében kiütötte Fernando Alonsot és Max Verstappent, majd mindketten feladták a futamot, az orosz pilótát pedig boxutca áthajtásos büntetéssel sújtották. A verseny után pedig két büntetőponttal is gazdagabb lett.

    A Toro Rosso versenyzőjének ezzel együtt már hét büntető pont van szuperlicenszén, amivel a jelenlegi mezőnyt figyelembe véve az élen áll, holtversenyben Sebastian Vettellel és Carlos Sainzcal.

    A hétvége előtt Vettel még egyedül vezette ezt a listát, ám a 12 hónapos elévülési idő miatt a futam után két ponttal kevesebbje lett. A következő ilyen „pontvesztése” október elején lesz, akkor a tavaly Malajziában (Rosberg kiütéséért) kapott pontjai tűnnek el.

    Ami Sainzot illeti, ő már a hónap végén megszabadul két ponttól, amit a tavalyi német nagydíjon elkövetett kihágásért kapott.

    Kvyat mellett egyébként még Vandoorne is kapott két „fekete pontot” a licenszére, ő a kék zászló többszöri figyelmen kívül hagyása miatt bűnhődik.

    A jófiúk pedig: Daniel Ricciardo, Kimi Räikkönen, Marcus Ericsson, Fernando Alonso, Lance Stroll és Valtteri Bottas, az ő nevük mellett nincs egyetlen egy büntetőpont sem.

    Stroll azonban megrovásban már részesült, ezt még az év elején kapta a boksz kijárati vonal átlépése miatt. A megrovásokat is figyelemmel kell kísérni, ugyanis amelyik versenyző összegyűjt hármat, akkor automatikusa kap egy tíz helyes rajtbüntetést a következő versenyre. E tekintetben Perez van veszélyben, neki két megrovása is van. Az elsőt Ausztráliában kapta, mikor a biztonsági autó mögött követett el szabálysértést, a másikat pedig a Kínai Nagydíj után, amikor is kihagyta a futam előtti nemzeti himnuszt.