Szerző: Hegedűs Dávid

  • Robbanásszerűen nőtt az F1 iránti érdeklődés

    Robbanásszerűen nőtt az F1 iránti érdeklődés

    A Liberty Media és a Forma-1 nem titkolt célja az volt a „Hajsza a túlélésért” című Netflixes sorozattal, hogy az átlagembert, de leginkább a fiatalokat beengedjék a kulisszák mögé ezáltal közelebb hozva őket egy-egy drámai pillanathoz.

    Remélve, hogy a sorozat olyanokhoz is eljuthat, akik eddig kevésbé követték a szériát, amire ráerősít a Liberty Media jelentős, versenyhétvégéken kívüli marketing tevékenysége is. Mindezeknek hála kereskedelmi szempontból annyira vonzó lett az F1, hogy egyre több és jelentősebb támogató érkezik, legyen szó egy-egy Nagydíj névadó támogatásáról, vagy a csapatoknál megjelenő nagyobb nevű márkanévről. (Pl.: McLaren és a Google)

    Az elmúlt évek munkái pedig úgy néz ki idénre gyümölcsöztek. A grandprix247.com egy terjedelmes cikkben összegezte, hogy a száguldó cirkusz iránit érdeklődés drasztikus mértékben megugrott.

    A portál elsőként a tévénézők számában jellemzte a fejlődést, kiemelve, hogy a szezonnyitó Bahreini Nagydíj nézőszáma számos tévécsatornán rekordot döntött, Nagy-Britanniában a fizetős Sky Sports-on 2,23 millió ember követte nyomon, de már a tengerentúlon is milliós nézettséget mértek. A tendencia egyébként már 2021-ben elkezdődött, a FOM szerint ugyanis számos tévétársaság növelte az F1-es nézőszámát.

    A Forma-1 a sokszínűséget hirdeti és leginkább a ’We Race as One’ kampánnyal igyekeztek sokszínűbbé tenni a rajongói bázist, ezalatt beleértve a női követők számának a növelését is. A kampány sikeres volt, ugyanis a FOM marketingmenedzserének, Ellie Nelsonnak az elmondása szerint 2017 óta sikerült a 35 év alatti rajongóibázisuk 41 százalékát elérniük.

    Emellett a Netflixnek is komoly szerepe volt, a streaming szolgáltató 2018 óta forgat az F1-es paddockban, és már legalább 25 országban volt a top10-ben, ráadásul Nagy-Britanniában a harmadik évad a megjelenés utáni első három hétben listavezető is volt.

    Számos kritika érte ugyan a sorozatot – a valóság eltorzítása és a nem teljesen valós kép ábrázolása miatt – ám a McLaren vezetője Zak Brown szerint tudni kell helyén kezelni a dolgokat. Szerinte ez inkább egy szórakoztatásnak szánt tévéműsor, mint egy sportágat mélyrehatóan bemutató műsor. Emiatt pedig leginkább a nemrégiben a mozikba kerülő ’Top Gun’ című filmhez hasonlította, ami nagyon komoly vonzerőt és érdeklődést keltett a vadászpilóták irányába, noha a filmben lévő jelentek távol álltak a valóságtól.

    Ellie Nelson pedig saját maga tapasztalta, hogy mekkora hatása lett a sorozatnak:

    Ez volt az eddigi legerősebb marketing eszközünk. Amikor a 2019-es Amerikai Nagydíjon jártam, megtudtam, hogy Austinban sokan a Drive to Survive miatt jöttek ki a futamra”

    A Netflix-hatás pedig a szponzorokra és ezáltal a bevételekre is kedvezően hatott. Számos új támogató pont a megnövekedett népszerűséget igyekezett meglovagolni, ráadásul olyan cégek is megjelentek már a száguldó cirkuszban, amelyeket korábban nem tudtak elérni, elég csak a semmiből megjelenő, és rengeteg csapatnál/helyen fellelhető kripto brandekre gondolni.

    A növekedésen belül sikerült a legfőbb célt is elérnie a Libertynek, ugyanis az Egyesült Államokban is robbanásszerűen megugrott az F1 iránti érdeklődés. Már az amerikai piac is jelentős mértéket képvisel az F1-ben. A Red Bull partnerségre lépett az amerikai óriással, a Walmarttal, vagy éppen az autón jelentős méretben helyet kapó Oracle-val.

    A támogatók mellett maguk a főszereplők is egyre inkább ismertebbek lettek, akiket már a tengerentúlon, az utcán sétálva is egyre inkább felismernek, erről Daniel Ricciardo mesélt:

    „A Drive to Survive első évada elképesztő volt. Ez volt az első alkalom, hogy az Egyesült Államokban felismertek, és valamennyien a sorozatra hivatkoztak. Szóval csodát tett velünk, a közösségi médiában is komolyan nőttek a követőink. Sokat tett a sorozat ez egész sportágért.”

  • Leclerc továbbra is hisz a Ferrariban és a bajnoki címben

    Leclerc továbbra is hisz a Ferrariban és a bajnoki címben

    Nagyon peches időszak van Charles Leclerc háta mögött. A Ferrari monacói versenyzője sorra szerezte meg a rajtelsőségeket, ám az elmúlt négy alkalommal egyiket sem sikerült győzelemre váltania, leginkább a Ferrari megbízhatatlansága, valamint a rossz taktikai döntések miatt.

    A pechszéria hatására a korábbi magabiztos pont előnyéből mára már tetemes hátrány lett, éppen ezért felmerült a kérdés a fiatal pilóta irányába, hogy hitét vesztette-e a csapatban, ám ő határozott választ adott:

    „Nem, egyáltalán nem. Hiszek benne, hogy még mindig megnyerhetjük a bajnokságot, de ezeken a dolgokon úrrá kell lennünk. Ez elmúlt futamok alatt túl sok pontot vesztettünk, ezt meg kell vizsgálnunk.” – jelentette ki, majd elmondta, hogy számára „csupán” az elszalasztott lehetőségek fájnak.

    „Minden kiesés nehéz, de ez volt a harmadik, noha nem zsinórban volt ennyi, de Monacoban úgy érzetem, mintha kiestem volna. Ez a harmadik csalódás egymás után, ami nagyon nem könnyű. Összességében azonban magabiztos vagyok, hogy mentálisan olyan erős leszek, mint öt futammal ezelőtt, mint amikor vezettem a bajnokságot. A motivációm még mindig megvan. Nyilvánvalóan a megbízhatóság az egy olyan dolog, amit alaposan meg kell vizsgálnunk az elmúlt versenyek történései után, csapatként pedig felül kell kerekednünk rajta.”  – tette hozzá.

  • Pérez engedelmeskedni fog a csapatutasításnak

    Pérez engedelmeskedni fog a csapatutasításnak

    A világbajnoki tabellán a második helyen álló Sergio Pérez elmondta, hogy nem fog számára az idén problémát okozni, amikor engedelmeskedni kell majd a csapatutasításnak.

    Nemrégiben írt alá további két évvel a Red Bull-lal Sergio Pérez. A mexikói első éve nem sikerült túl jóra, esélye sem volt beleszólni a világbajnoki címért folytatott harcba, ám idén az új autókkal együtt ő is új erőre kapott. Nyolc versenyhétvége után csapattársa mögött áll a pontversenyben, ám hátránya csupán 21 pont a címvédő mögött.

    Kettejük között volt már csata, Spanyolországban a csapat rászólt a mexikóira, hogy engedje el Verstappent, amire Pérez csalódottan reagált. Azt már elmondta, hogy az új szerződésében nincs benne, hogy minden esetben el kell engednie a hollandot, ám ha a helyzet úgy hozza és a csapat ismét megkéri, akkor minden ellenkezés nélkül el fogja engedni csapattársát.

    „Volt egy jó kis megbeszélésem a csapattal. Bízom a csapatban, hogy mindig a megfelelő taktikát alkalmazzák. Ha azt mondják tegyem meg, akkor megteszem amire kérnek. Nem értem miért ne lenne ennek értelme.” jelentette ki a 32 éves pilóta.

  • Szenvedős hétvégére számít hazai közönség előtt Nicholas Latifi

    Szenvedős hétvégére számít hazai közönség előtt Nicholas Latifi

    Izgatottan készül első hazai F1-es versenyhétvégéjére a Williams kanadai pilótája Nicholas Latifi. Ugyanakkor viszont a pálya karakterisztikája miatt szenvedésre is felkészült, szerinte ugyanis ez a pálya összegezi és kiemeli az FW44 valamennyi gyengeségét.

    Latifi 2020-ban debütált a száguldó cirkuszban, ám még csak most fog először hazai közönség előtt versenyezni, mivel az elmúlt két esztendőben a világjárvány miatti utazási korlátozások következtében nem rendeztek Kanadai Nagydíjat.

    „Valójában sosem versenyeztem még itt.” – kezdte Latifi, aki 2018-ban és 2019-ben egy-egy szabadedzésen már vezethetett Kanadában. „Vagyis gokartokkal igen, de ennél magasabb szinten nem, mert nincsenek otthon junior sorozatok.”

    „Rengeteg európai pilóta szerez már tapasztalatot hazai terepen mielőtt az F1-be kerülnének, a brit srácok sokat versenyeznek Silverstone-ban, az olaszok Monzában vagy a spanyolok Barcelonában. Számomra ez viszont nem adatott meg.” – szomorkodott.

    Latifi egyike azon két versenyzőnek, aki idén még nem szerzett pontot, a várakozásai szerint pedig ez a jég nem most fog megtörni.

    „Megnézve ezt a hétvégét, számos ok miatt a montreali az egyik legnagyobb kihívást jelentő versenyhétvége. Először is, mivel ez egy utcai pálya ezért rengeteg rajta a hupli, a rázókövek pedig merőben eltérőek a többi pályához képest. Monaco és Baku után tudjuk, hogy ezek az autók mennyire agresszívak és hogyan reagálnak az egyenetlen aszfaltra. Arra számítok, hogy Montrealban nagyon nehéz lesz majd megtalálni a megfelelő beállításokat.”

    „Az világos, hogy a mi autónk szenved leginkább a megfelelő tempó elérése érdekében és én magam sem érzem azt, hogy kihoznám belőle a legtöbbet. Montreal egy olyan pálya – amit most már teljes magabiztossággal állíthatok – ami nem igazán fekszik nekünk és a sok gyengeségünkre fog rávilágítani.”

  • Haug: El fog bukni pattogást megszüntető szabálymódosítás

    Haug: El fog bukni pattogást megszüntető szabálymódosítás

    Miután már bizonyos csapatoknál fizikai tünetek jelentkeznek a versenyzőkön, élükön a Mercedes-szel, elkezdtek foglalkozni az egyelőre nem kiküszöbölt delfinezés szabályváltozással való megszüntetésével.

    Leginkább a konstruktőri címvédő német istálló az, aki egyre erélyesebben próbálja elérni, hogy változtassanak a regulákon, ám a rivális, és a pattogástól minimálisan szenvedő Red Bull érthető okokból nem támogatja ezt.

    Összességében ez a kérdéskör nagyon megosztja az F1-es társadalmat, de látva Hamilton, és más versenyzők fizikai panaszait abban egységes az álláspont, hogy a jelenlegi helyzet nem fenntartható.

    A Mercedes korábbi motorsport vezetője, Norbert Haug szerint hiába az ezüst nyilak erőlködése, nem lesz szabálymódosítás:

    „Nem tudom elképzelni, hogy lesz szabályváltozás, különösen azért, mert a Red Bull már rámutatott, hogy ez mennyire nem lenne fair. Nem hiszem, hogy a Mercedes problémáját rövid távon meg lehetne oldani.” – kezdte a német szakember.

    Szerinte a Mercedes ott hibázhatott, hogy az eltűnt motorelőnyét egy forradalmi, radikális aerodinamikai megoldással akarták kompenzálni.

    „Ez az oka, hogy komolyan visszaestek. A szélcsatornában még működött, de amikor a ground effect folyamatosan megtörik, akkor olyanná válik az autó, mint egy légkalapács. Ezt pedig nem lehet szabályváltozással orvosolni. Ez most egy kemény időszak a számukra, de majd megoldják a dolgokat. Lehet, teljesen újra kell majd gondolniuk a koncpeciójukat, szerintem Silverstone-ban már gyorsak lesznek.” – jegyezte meg Haug.

  • 25 éve nem történt meg az a Ferrarival, mint ami Bakuban

    25 éve nem történt meg az a Ferrarival, mint ami Bakuban

    Hatalmas csalódással zárult a Ferrari számára a hétvégi Azeri Nagydíj, miután a vörösök mindkét autója technikai gondok miatt a verseny első felében kiesett.

    Ezzel a Scuderia hatalmas hátrányba került mindkét fronton a világbajnoki címért folytatott küzdelemben, ezzel egyidejűleg meg is szakadt egy óriási szériája.

    Akármennyire is hihetetlen, de a Ferrari 9100 napja, azaz majdnem 25 éve nem esett ki technikai hiba, tehát nem baleset miatt mindkét autóval egy versenyen. Ez legutóbb még a múlt században, az 1997-es Brit Nagydíjon történt meg velük.

    Arra a Nagydíjra Michael Schumacher kényelmes, 14 pontos előnnyel érkezett meg közvetlen riválisa Jacques Villeneuve előtt, a formája is kiváló volt, ugyanis zsinórban a harmadik futamgyőzelmére készült Silverstone-ban.

    Csapattársa akkor Eddie Irvine volt, akinek köszönhetően az azt megelőző futamon kettős győzelmet arattak a vörösök. Az időmérő nem sikerült jól a Ferrarinak, Schumacher volt a jobbik, a negyedik hellyel, miközben a Williamsek kibérelték az első rajtsort.

    A versenyt sokáig a kanadai Villeneuve vezette, ám az egyik bokszkiállásával bajok voltak, így rengeteg időtt vesztett a pit-ben, ennek köszönhetően a német riválisa került az élre, hatalmas, 40 másodperces előnnyel.

    Hirtelen azonban a biztos győzelem elúszott, miután az egyik kerékcsapágya tönkre ment, így a bokszba kényszerült. Csapattársa Irvine nem sokkal később féltengely gondok miatt adta fel a futamot. A versenyen összesen 11 kieső volt, egy kivételével mindenki valamilyen technikai gond miatt állt ki.

    A Ferrari tehát negyed évszázadig kiemelkedően megbízható volt, ám most, amikor talán a legjobban kéne, a technika ördöge miatt veszítenek súlyos pontokat.

  • Häkkinen: Minden egyes Ferrari hibát ki fog használni a Red Bull

    Häkkinen: Minden egyes Ferrari hibát ki fog használni a Red Bull

    A finnek kétszeres világbajnoka szerint, nem szabad többet hibáznia a világbajnoki címre törő olaszoknak, mivel a Red Bull kíméletlenül ki tudja ezeket használni.

    Bakuban mindkét Ferrari technikai probléma miatt esett ki, Carlos Sainz hidraulika, míg az élen autózó Charles Leclerc motorhiba miatt kényszerült idő előtt feladni a versenyt.

    A csalódást keltő eredmény miatt az első három futam után még magabiztosan vezető Leclerc-Ferrari páros hátránya tetemessé nőtt, a monacói visszaesett a pontverseny harmadik helyére, 34 ponttal lemaradva a listavezető Max Verstappen mögött, míg konstruktőriben a Ferrari hátránya 80 pontra nőtt a Red Bull után, míg a Mercedes 38 egységre kapaszkodott fel hozzájuk.

    Mika Häkkinen nagyon sajnálta a monacói kiesését, mert szerinte izgalmas csatát vívhattak volna ketten a futamgyőzelemért:

    „Charles Leclerc bizonyára azon gondolkozik, hogy mit kellene tennie még, hogy a szerencse az ő oldalára álljon. Az elmúlt négy versenyen a pole-pozícióban volt, a szombati teljesítménye kiváló.” kezdte a McLaren egykori versenyzője. „Mindent, amit csak lehet kihozott az autóból. Szerintem nagyon szoros csatát vívott volna Max-szal a győzelemért, de ezt már nem tudjuk meg soha, hogy mi lett volna ha, a Ferrari motorja miatt.”

    Szerinte a Ferrari nem hibázhat többet most már 2022-ben.

    „A Ferrari tudja, hogy az elmúlt három futam nagyon kritikus volt, két motorhiba és egy rossz taktikai döntés fosztotta meg Leclercet potenciális győzelemtől Spanyolországban, Monacoban és Azerbajdzsánban. Az egy dolog, hogy egyik autó sem jut el a célig, de hogy az nap a Red Bull kettős győzelmet szerzett és óriási előnyt épített ki az egyéni és a konstruktőri bajnokságban, az egy katasztrófa a Ferrari számára.”

    „Érdekes lesz majd megnézni, milyen okot találnak majd a két Ferrari, az egyik Alfa és az egyik Haas kiesése mögött, ha ez egy konkrét probléma azt sürgősen meg kell oldaniuk. Három futamra vagyunk már csak a szezon felétől, ezért a Ferrarinak túl kell jutnia a megbízhatósági problémáikon, valamint jóval nagyobb magabiztosság kellen a stratégiák kapcsán is, mert a Red Bull minden egyes hibát meg fog büntetni.” – vélekedett.

  • Videó: Pályára gurult a Porsche és a Jaguar Gen3-as autója

    Videó: Pályára gurult a Porsche és a Jaguar Gen3-as autója

    Jövőre érkeznek a vadiúj, immáron harmadik generációs autók az elektromos forma autózás csúcskategóriájába, a Formula E-be. Most pedig már valós pályán is megcsodálhatjuk az új autókat, miután előbb a Porsche majd pedig a Jaguar Formula E csapata a hivatalos közösségi oldalaira töltött fel képeket, viedókat az autójuk első métereiről.

    A német gyártó még szerdán tett meg pár kört a koromfekete autóval a gyár saját területén kialakított pályán Pascal Wehrleinnal.

    A németeket pedig két nappal később követték a britek a Jaguarral. Az új autót azonban nem az egyik állandó pilótájuk vezette, hanem a tartalékversenyző, a francia Sascha Fenestraz vezette.

    A Formula idei szezonja július legelején folytatódik majd Marrakech-ben.

  • Túl veszélyesnek tartották, kizárták Le Mans-ból a 62 éves versenyzőt

    Túl veszélyesnek tartották, kizárták Le Mans-ból a 62 éves versenyzőt

    Viszonylag ritka, hogy valakit úgy zárnak ki egy versenyről, hogy az még el sem kezdődött. Márpedig az idei Le Mans-i 24 órás versenyen ez is megtörtént, miután az LMP2-ben szereplő TDS Racing egyik versenyzője annyit balesetezett már a hétvégére eddigi részén, hogy a verseny vezetése egyszerűen kizárta.

    Történt ugyanis, hogy az eddigi edzéseken nem egyszer, és nem kétszer ütközött másokkal az LMP2-es francia Philippe Cimadomo. A hyperpole után a versenyirányítás egyeztetett a versenyzők képviselőivel, majd arra a döntésre jutottak, hogy nem engedik rajthoz állni a szombaton kezdődő versenyen.

    Döntésüket az alábbi módon indokolták: ”Cimadomo nem a versenyen való biztonságos részvételhez szükséges szinten vezet, ezért a saját maga és versenytársai biztonsága érdekében kizárjuk a hét további részéről.”

    A 62 éves versenyző abszolút újoncnak számított a 24 órás versenyen, korábban az ELMS-ben szerepelt szintén ezzel a csapattal, a meghallgatásán pedig ezzel is védekezett, mondván van rutinja a sportautó versenyekben, az edzés balesetek meg a kötelező tanulópénzek voltak, ám végül nem hunytak szemet az esetei felett.

    Így a TDS Racing Oreca Gibson autóját vezető Mathias Beche és Tijmen van der Helm duója társ nélkül maradt, ám nem kellett sokáig várni, ugyanis péntek délután a csapat bejelentette, hogy az utolsó utáni pillanatban végül a Formula E világbajnokát, Nyck de Vriest ültetik be, így a holland idén sem marad Le Mans nélkül, ugyanis az elmúlt három esztendőben állandó résztvevője volt a Le Mans-i viadalnak az LMP2-ben, legjobb eredménye eddig egy kategória 7.hely tavalyról.

  • Sebastien Ogier: Le Mans nagy nevű újonca, aki a realitások talaján áll

    Sebastien Ogier: Le Mans nagy nevű újonca, aki a realitások talaján áll

    Nem vitás, hogy az idei Le Mans-i 24 órás versenyen kiemelt figyelmet fog kapni a hétszeres rali világbajnok Sebastien Ogier. A francia élő legendának teljesen új terep lesz a hosszútávú versenyzés.

    A 38 éves klasszis az LMP2-es Richard Mille Racing Team versenyzője lesz két honfitársával Charles Milesi-vel és Lilu Wadoux-val. A terepen szinte verhetetlen Ogier eddig ritkán mozdult ki a megszokott közegéből, ha ki is mozdult, azt is többnyire egy-két futamos beugrásként tette meg. Ilyen beugrásai voltak például a Porsche Szuperkupában vagy a DTM-ben, de talán a legizgalmasabb kaland számára a 2017-es Forma-1-es teszt volt, amelyet a Red Bull biztosított a számára.

    Ogier, racingline
    Ogier az RB7 volánja mögött 2017-ben (Fotó: Philip Platzer / Red Bull Content Pool)

    Az idei szezonja azonban annyiban már más, hogy nem csak kifejezetten Le Mans kedvéért váltott szakágat, hanem a komplett WEC-idényt tervezi teljesíteni 2022-ben, éppen ezért már túl is van két megmérettetésen, de eddig a komolyabb eredmény még elkerülte őt, ezekből kiindulva pedig reálisan gondolkozva, nem tartja magukat esélyesnek az LMP2-ben.

    „A szezon első két futama amolyan próbaverseny volt a számunkra, annak érdekében, hogy teljesítmény tekintetében egy másik szintre jussunk. Továbbra is emelt fővel állunk a dolgokhoz, mivel tudjuk magunkról, hogy nem vagyunk esélyesek a győzelemre. A célunk az, hogy ne legyünk nagyon lemaradva. A csapat minden tagja a lehető legjobbat adja, hogy minél előrébb végezhessünk.” – fogalmazott a francia.

    Lehet sokakban felmerül a kérdés, hogy ha már a WRC-ben a gyári Toyota versenyzője, akkor a WEC-ben miért nem. A választ valószínűleg csak az érintettek tudják, de Ogier rutintalansága minden bizonnyal benne lehetett a pakliban. Azt viszont nem titkolja, hogy a célja a Toyota LMP1-es hiperautója.

    „Azért vagyok itt, hogy előrébb jussak az LMP2 osztályból és ha elég jó vagyok, akkor miért ne lehetnék majd akár a Toyota versenyzője is?” – tette fel a költői kérdést.