Szerző: Hegedűs Dávid

  • Verstappen elnézést kért

    Verstappen elnézést kért

    Max Verstappen elmondta, hogy nagyon sajnálja és mindenképpen szeretné majd tisztázni csapattársával a Magyar Nagydíj első körében történt incidenst.

    A holland pilóta a kettes kanyarban elmérte a féktávot, emiatt oldalról nekiment csapattársának Daniel Ricciardonak, akinek az autója úgy megsérült, hogy nem tudta folytatni a versenyt.

    Az eset miatt Verstappent egy tíz másodperces idő büntetéssel sújtották. Végül az ötödik helyre hozta be a Red Bullját.

    „Természetesen nem így akartam.” – nyilatkozta a futam után Verstappen.

    „A rajt egész jól sikerült, de Bottas mellett a pálya szélére kerültem emiatt veszítettem a tempómból az első kanyarban. Mindketten harcoltunk a pozícióért, egy kicsit mélyet fékeztem a következő balosban. Megpróbáltam belül tartani az autót, de nem sikerült és neki ütköztem Daniel autójának. Pechére az autó leggyengébb pontját találtam el, az oldalát. Próbáltam elkerülni őt, de sajnos ez nem sikerült.” – folytatta a holland.

    Ricciardo borzasztó dühös volt a baleset után. Csapattársa megmozdulását amatőrnek nevezte. A holland fiatal hangsúlyozta, hogy igyekszik majd minél hamarabb rendezni a nézeteltérést márkatársával, hogy megmaradjon a jó kapcsolat közöttük.

    „Nekem sosem állt szándékomban megütni bárkit is, különösképpen nem a csapattársamat. A kapcsolatom nagyon jó Daniellel, nagyon sokat nevetünk egymás társaságában. Ez nem volt szép a részemről, és elnézést kérek tőle és a csapattól is, mert jóval több pontot szerezhettünk volna ezen a hétvégén. Négyszemközt fogok beszélni Daniellel.” – tette még hozzá az ötödik helyen végző Verstappen.

  • Bottas: Túl gyors a Ferrari

    Bottas: Túl gyors a Ferrari

    Valterri Bottas beismerte, hogy hozzájuk képest most túl gyors volt mindkét Ferrari. Ezt bizonyítja a szombati időmérő edzés is, ahol az első sort kisajátította a maranellói gárda.

    Sebastian Vettel új pályacsúccsal szerezte meg karrierje 48. rajtelőségét. Mellőle a finn csapattársa Kimi Raikkönen indulhat. A két Mercedes a második sorból indulhat majd, de komoly esélyük nem nagyon volt az olaszok ellen.

    Ez azt jelenti, hogy négy futam után ismét egy vörös autó áll az első rajtkockában. Akkor Monacóban is Ferrari 1-2 volt, de akkor Raikkönen indulhatott az élről.

    Az időmérőn Bottas volt legközelebb a Ferrarikhoz, de elmondta, hogy nagyon nehéz dolguk lesz, ha leszeretnék őket győzni a futamon.

    „Őszintén megmondva egész nap túl gyors volt hozzánk képest a Ferrari.” – kezdte Bottas, aki több mint két tizedmásodperccel maradt le a poleról.

    „A harmadik edzésen már láttuk, hogy mire képesek, így nehéz időmérőre számítottunk. Pénteken még jobbnak tűnt a helyzetünk, éppen ezért lepett meg minket a tegnapi nap. Nagyon keményen kell majd dolgoznunk, hogyha le akarjuk őket győzni. Nem teljesítünk úgy, ahogy szeretnénk. A verseny azonban hosszú és bármi megtörténhet.” – értékelt a finn.

  • Formula E: Di Grassi nyert és az élre állt

    Formula E: Di Grassi nyert és az élre állt

    Lucas Di Grassi sikerével végződött az elektromos sorozat montreali első versenye. A brazil pilóta a bajnokságban is átvette a vezetést, az eredetileg a negyedik helyen végző Buemitől, akit azonban utólag kizártak.

    Nem indult jól Buemi számára a hétvége. Az egyik szabadedzésen egy komoly balesetet szenvedett, ami miatt rommá tört az autója. Az időmérőre sikerült összerakni, de a pole pozícióért folytatott harcban ezúttal alulmaradt brazil riválisával szemben. Nem örülhetett sokáig a második helynek, ugyanis az autójában akkumulátort kellett cserélni, így kapott egy tízhelyes rajtbüntetést.

    A versenyen tovább folytatódott a svájci vesszőfutása. Pokolian rossz első kört teljesített, aminek a végén csak a 17.helyen állt. Innen kellett felkapaszkodnia. A 35 körös verseny 15. körében már felért a pontszerző helyre, amikor Nick Heidfeld balesete miatt egész pályás sárga zászló volt érvényben.

    Nem sokkal később utolérte Di Grassi csapattársát Abtot, és együtt érkeztek a bokszutcába. Abt eléggé lelassított, Buemi kis híján belement hátulról. A svájci integetett is a németnek, mert szerinte szándékosan tartotta őt fel.

    Az autócserék után előbb Turveyt majd Evanst is maga mögé utasította. Ezután sokat segített neki José Maria Lopez. Az ex túraautó világbajnok falnak csapta az autóját, ami után a biztonsági autó is a pályára hajtott. Az újraindítás után csapattársa Prost mögött volt, aki jó csapattárshoz méltóan elengedte őt. Nem sokkal később egy újabb pozíció hullott az ölébe: Felix Rosenqvist is találkozott a fallal. Buemi ekkor már a negyedik volt. A dobogó és közte már csak Sarrazin állt. Az ő eszén viszont nem tudott túljárni, azt azonban meg kell jegyezni, hogy több kanyaron keresztül egymás mellett haladtak és össze is értek, de mindketten tudták folytatni a versenyt. (A futam után a Renault versenyzője elég dühösen kérte számon a francia pilótát az eset miatt).

    Az utolsó körökben Vergne megközelítette az addig nyugodt versenyt teljesítő Di Grassit, helycsere a leintésig azonban már nem történt. Az Abt versenyzője ezzel a sikerével összetettben megelőzte Sebastian Buemit, aki negyedik lett.

    Ezzel azonban még nem volt vége a napnak. A futam után ugyanis kizárták a címvédőt. A versenyirányítás hivatalos indoklása szerint az autója nem érte el a minimum súlyhatárt, ezért diszkvalifikálták a futamról.

    A vasárnapi utolsó fordulónak így Di Grassi 18 pontos előnnyel vághat neki.

  • Nem kizárt, hogy Alonso 2018-ban egy teljes szezont tölt majd az Indycarban

    Nem kizárt, hogy Alonso 2018-ban egy teljes szezont tölt majd az Indycarban

    Könnyen előfordulhat, hogy Fernando Alonso jövőre már nem a Forma-1-ben fog szerepelni, hanem egy egész szezont fog tölteni a tengerentúlon. Ezt a spanyol bajnok saját maga mondta.

    Immáron harmadik éve szenved a McLaren-Hondával, és a frusztráltság is kezd úrrá lenni rajta. Magyarországon azonban azt mondta, hogy számára 2017-ben az Inbdy500 volt az év fénypontja.

    Korábban még azt nyilatkozta, hogy kizárt dolog, hogy 2018-ban már Indycar pilóta legyen. Azóta viszont a Mercedes-Ferrari-Red Bull hármas is egyértelművé tette, hogy nem tervezi Alonso leigazolását. Így a spanyol versenyző nem fog tudni harcolni a győzelemért, ami könnyen az Indycar felé lökheti őt.

    A ma 36 éves Alonso ennyit mondott a jövőjéről a Hungaroringen: „Az Indycar is egy lehetőség 2018-ra. Meglátjuk egy hónap múlva, hogy mi lesz. Továbbra is nyitott vagyok bármire 2018-at illetően. Jövőre nyerni szeretnék. Ehhez a McLarennek sok változtatásra lesz szüksége. Ha ez megtörténik akkor lehetséges, hogy maradok, de ez egy olyan dolog, amiről csak szeptemberben fogok dönteni.”

  • Wehrlein: Nekem segített volna a Halo a ROC-on

    Wehrlein: Nekem segített volna a Halo a ROC-on

    Pascal Wehrlein egyike azon pilótáknak, akiken segíthetett volna már a jövőre bevezetésre kerülő glória. A Sauber versenyzője úgy látja, hogy Bajnokok Tornáján szenvedett balesetében sokat segített volna.

    A Halo bevezetése megosztja a Forma-1 világát. Sokak szerint nem csak az autók kinézetét rontja, hanem nem is nyújt akkora biztonságot, mint amit elvárnak tőle. Az FIA határozottan kiáll a fejvédő mellett. Sokan úgy vélik, hogy se Massa, se pedig Bianchi baleseténél nem segített volna. Most azonban a Sauber fiatalja a saját példáján keresztül próbálja bizonygatni a glória hasznosságát.

    Mint ismert Pascal Wehrlein a januári Bajnokok Tornáján összeütközött Felipe Massával, majd felborult és a pálya melletti gumifalba ütötte a fejét, végül talpra érkezett. Szerencsére nem volt nagy a tempó, így „csak” csigolya sérüléssel úszta meg. A sérülése miatt az év első két futamát ki is kellett hagynia.

    „A Halo határozottan segített volna rajtam Miamiban. A biztonság mindennél fontosabb.” – kezdte az egykori DTM bajnok.

    Azt is hozzátette viszont, hogy a kinézete miatt neki is vannak fenntartásai.

    „Nekem a Shield sokkal jobban tetszett. De ez van. Nem akadályozza a gyors kiszállást. Simán lehet öt másodperc alatt kiszállni az autóból. Nincs okunk megkérdőjelezni az FIA döntését, ha azt mondják, hogy ezzel sokkal biztonságosabb lesz a versenyzés, akkor el kell fogadnunk.” – tette még hozzá.

  • Ismét büntetést kapott Kvyat

    Ismét büntetést kapott Kvyat

    Újra komoly kihágást követett el Daniil Kvyat. A Magyar Nagydíj időmérő edzése után beidézte őt a versenyirányítás, majd büntetéssel sújtották őt.

    A Toro Rosso versenyzője a Q1-ben feltartotta a gyors körét teljesítő Lance Strollt.

    Az orosz versenyző azzal védekezett, hogy a csapata túl későn szólt rá, hogy Stroll gyors körön van mögötte. Ez nem hatotta meg a Charlie Whiting által vezetett versenybírói testületet, végül három helyes rajtbüntetéssel sújtották, illetve egy büntetőpontot is kapott.

    Ez azt jelenti, hogy Kvyat a holnapi futamon csak a 16.helyről indulhat majd. Ez volt a tizedik büntetőpontja, ami azt jelenti, hogy már csak két pontra van az egyfutamos eltiltástól.

    „El kell fogadnom a döntést, nincs más választásom. Rossz volt a kommunikáció köztem és a csapat között. Későn vettem észre Strollt, a sebességkülönbség már nagy volt. Még a fűre is lementem, de ez se hatotta meg a bírókat. Úgy érzem, hogy példát akarnak statuálni velem.” – vélekedett az orosz.

  • Massa: Közel az LMP1 és a DTM vége

    Massa: Közel az LMP1 és a DTM vége

    Miközben a Formula-1 és a Formula-E továbbra is virágzik és növekszik, addig más nagy múltú sorozatok komoly válságba kerültek. Az elmúlt hetekben vált biztossá, hogy a Mercedes kiszáll a DTM-ből és a Porsche pedig befejezi az LMP1-es projektjét.

    A Forma-1 veteránja Felipe Massa is komolyan aggódik a legendás versenysorozatokért.

    „Nemrég az Audi, most meg a Porsche. Nem vár szép jövő az LMP1-re.” -mondta Massa.

    „Most már a DTM is a végéhez közeledik, hogy a Mercedes kilépett. Nem tudom elképzelni, hogy csak két gyártó van jelen.” – tette még hozzá a brazil.

    Azonban a két nagy Forma autós sorozat jövője miatt nyugodt.

    „A Formula-E-nek fontos szerepe lesz a jövőben. A Forma-1 pedig tovább növekszik, főleg akkor, ha az új motorszabályok miatt még több gyártó fog csatlakozni.” – jegyezte meg a Williams versenyzője.

  • Hivatalos: Massa helyett Di Resta folytatja a hétvégét

    Hivatalos: Massa helyett Di Resta folytatja a hétvégét

    Betegség miatt nem tudja folytatni a hétvégi versenyzést a brazil Felipe Massa. Helyére a csapat hivatalos tartalékpilótája a skót Paul Di Resta ül be.

    Massa ugyan még autóba ült a délelőtti szabadedzésen, de nem érezte jól magát. Hamarabb be is fejezte az edzést, majd saját maga döntött úgy, hogy nem erőlteti a dolgot.

    A csapat elfogadta a brazil pilóta döntését, és mindenben támogatják, hogy minél hamarabb felépülhessen.

    A szabályok ugyan kimondják, hogy legalább egy szabadedzést kell teljesítenie a beugró versenyzőnek az időmérő előtt. Ebben az esetben most kivételt tett az FIA és engedélyezte Di Resta versenyzését.

    Paul Di Resta tehát visszatér a Forma-1-be, még ha csak egy futam erejéig is. A skót versenyző 2011 és 2013 között 58 nagydíjon állt rajthoz a Force India színeiben. Miután kikerült a száguldó cirkuszból a DTM-be szerződött, ahol korábban már szerzett bajnoki címet.

    Az egykori DTM bajnok a 40-es rajtszámmal fog szerpelni a hétvége hátralévő részében.

  • A csapatok személyre szabhatják a Halo-t

    A csapatok személyre szabhatják a Halo-t

    A Forma-1 versenyigazgatója Charlie Whiting némiképp csökkentette a Halo negatív megítélését a legutóbbi nyilatkozatában. Ugyanis az istállóknak lesz egy kis szabad terük a glória tervezésekor.

    A héten döntött a száguldó cirkusz irányító testülete az FIA-val karöltve, hogy 2018-tól kötelezővé teszik a fejvédő eszközt, vagyis a glóriát. Ez a hír nem csak a rajongók körében verte ki a biztosítékot, hanem számos csapatfőnök és pilóta is nem tetszését fejezte ki. A legnagyobb gondjuk az, hogy ez a megoldás jelentősen rontja majd az autók esztétikai hatását.

    Talán a legdurvább véleményt a Haas dán pilótája fogalmazta meg: „Ami szarul néz ki az szar is.” – mondta már Budapesten.

    Még a pilóták érdekvédelmi szervezetének vezetője Romain Gorsjean is kritizálta a glóriát. Szerinte a Halo rontja a kilátást az autóból.

    A francia versenyző csapatfőnöke azonban nem ellenkezik.

    „A szimulátorban is használni fogjuk, hogy minél hamarabb megszokhassák. Meg kell találnunk majd a megfelelő megoldást, mert lesz Halo és ez ellen nincs mit tenni.” – nyugtázta Steiner.

    Az autók kinézete miatt aggódókat is igyekezett hamar megnyugtatni Charlie Whiting.

    „Elképzelhető, hogy nagyon eltérő megoldások is fognak születni. Valamennyi prototípus csak nyers megoldás. A csapatoknak így megvan engedve egy kis szabadság a glóriával kapcsolatban. Tavaly, a Williams a saját verzióját például fehérre festette, és úgy sokkal jobban nézett ki. Szerintem a rajongók gyorsan megfognak barátkozni vele. Nem lesz olyan rossz, mint amilyennek jelenleg tűnik.”

  • Hülkenberg öthelyes rajtbüntetést kapott váltócsere miatt

    Hülkenberg öthelyes rajtbüntetést kapott váltócsere miatt

    A Renault német pilótája Nico Hülkenberg rajtbüntetést kapott a Magyar Nagydíjra, mert az autójában idő előtt ki kellett cserélni a sebességváltót.

    Hülkenberg a két héttel ezelőtti Brit Nagydíjon érte el az idei legjobb helyezését, amikor a hatodik helyen szelte át a célvonalat. A magyar hétvégtől is sokat várt, azonban a dolgát megfogja nehezíteni egy rajtbüntetés, amit egy nem tervezett váltócsere miatt kapott.

    A csapat már szerdán jelezte a FIA felé, hogy sérülést fedeztek fel a váltón, így kénytelenek kicserélni.

    A szabályok értelmében egy váltónak hat egymást követő versenyhétvégét kell kibírnia legalább, ha hamarabb cserélik ki az automatikusan egy öt helyes rajtbüntetést von maga után.

    Jól kezdte a hétvégét a német pilóta, az első szabadedzésen kilencedik, a másodikon pedig a hetedik helyen végzett.

    A harmadik szabadedzés 11 órakor, az időmérő pedig 14 órakor kezdődik szombaton