Szerző: Hegedűs Dávid

  • Vasseur: A Saubernek még nem célja, hogy topcsapat legyen

    Vasseur: A Saubernek még nem célja, hogy topcsapat legyen

    A Sauber újdonsült csapatfőnöke Frederic Vasseur elmondta, hogy csak rövid távú tervekben gondolkodnak, ez pedig az, hogy felzárkózzanak a középmezőnybe.

     Idén 25.születésnapját ünneplő svájci istálló az elmúlt években kis híján csődbe ment, azonban az új tulajdonosnak és csapatfőnöknek köszönhetően stabil lábra álltak, és elindulhatnak a fejlődés útján.

    „Rövid távon belül nem célunk a Mercedes és a Ferrari legyőzése.” – mondta Vasseur az Auto Hebdonak.

    „Viszont amit szeretnénk az az, hogy a lehető leghamarabb utolérjük a legjobb privát csapatokat. Többek között a Williamset és a Force Indiát is. Ez mindenképpen szükséges, hogy ha dobogóért szeretnénk harcolni. Mielőtt csatlakoztam volna a Sauberhez, már akkor is biztos voltam benne, hogy remek forrásokkal rendelkeznek, és mindenki ambiciózus a csapatnál.” – folytatta a francia.

    Vasseur határozott abban is, hogy nem csak a túlélés a csapat célja a közeljövőben.

    „Rövid távon nehéz lesz komoly eredményt elérnünk, de az alapok adottak hozzá. A létesítmények lenyűgözőek, a szélcsatorna kiváló és a csapatszellem olyan, mint amit tavaly tapasztaltam Enstone-ban. Most, hogy stabilizálódott az anyagi helyzetünk, elkezdhetünk bizakodni a jövőt illetően.” – zárta Vasseur.

  • Berger: Üres tankkal tesztelt Norris és a McLaren

    Berger: Üres tankkal tesztelt Norris és a McLaren

    Az egykori Forma-1-es pilóta, Gerhard Berger szerint nehéz pontosan megítélni Lando Norris múlt héten mutatott teljesítményét.

    A hungaroringi tesztet követően a nagy tekintélynek örvendő szakértő Martin Brundle így foglalta össze a kétnapos gyakorlást: „Van néhány nagyon ígéretes tehetség, akik a Forma-1 ajtaján kopogtatnak.”

    Ezzel a mondatával kétségkívül a keddi tesztnapot megnyerő, és a Ferrariban remeklő Charles Leclercre, és a McLarent vezető, valamint Fernando Alonso legjobb időmérős körénél is jobbat autózó Lando Norrisra célzott.

    Azonban Gernard Berger szerint ennél kicsit árnyaltabb a kép

    „A csapatok különféle stratégiákon voltak. A McLaren például mindig üres tankkal küldte a pályára Norrist.” – mondta az APA hírügynökségnek.

    Berger a saját unokaöcsének a teljesítményére is külön kitért.

    „Szerintem Lucas [Auer] megmutatta, hogy mire képes. Ami a jövőjét illeti nincs egyszerű helyzetben.”

    Mint ismert a Mercedes kiszáll a DTM-ből a 2018-as szezon végeztével. Viszont a 22 éves osztrák pilóta, hosszabb távú szerződéssel rendelkezik a csapattal. Így ha nem kap rövid időn belül Forma-1-es szerződést igen nehéz helyzetbe kerülhet az osztrákok legnagyobb reménysége. A Mercedes a Formula-E kedvéért hagyta ott a túraautó sorozatot, azonban Berger szerint nem biztos, hogy az elektromos bajnokság lenne a legjobb választás Auer számára.

    „Ha egy versenyzőnek hirtelen egy másik autóba kell beülnie, az inkább egy próba, mintsem egy igazi verseny. Ez persze a későbbiekben még változhat.” – tette hozzá a DTM vezetője.

  • Jövőre érkezhet a hatodik Pirelli-keverék

    Jövőre érkezhet a hatodik Pirelli-keverék

    Minden jel arra mutat, hogy a Pirelli 2018-ra növelni fogja a különböző keverékű gumik számát hatra, a döntést viszont nem szeretnék elsietni.

    Ezen a héten nem csak Bottas tesztelte a jövő évre szánt Pirelli gumikat, hanem a Ferrari is pályára gurult a tesztgumikkal Barcelonában. Ez volt a Pirelli utolsó lehetősége, arra, hogy egy versenypályán is kipróbálják a gumikat, mielőtt leadnánk a konstrukciós tervezetüket az FIA felé.

    A gumigyárnak ugyanis szeptember 1.-ig van lehetősége benyújtania a szövetség felé, hogy milyen összetételű gumikat terveznek a jövő évre. Viszont az olaszoknak december 1.-ig van lehetősége megnevezni a konkrét gumikeverékek nevét.

    Nem ezek a tesztek voltak az utolsó Pirelli által levezényelt gyakorlások az idei évben. Szeptember 7-8.-án a jövő évi Francia Nagydíj helyszínéül szolgáló Paul Ricard pályán ismét a Mercedes tesztelhet. Ezt követően október 31-én és november 1.-én Mexikóban a Sauber és a Force India, majd november 14.-15.-én a McLaren is kipróbálhatja ezeket a gumikat. Végezetül az összes csapat egyszerre is megismerkedhet a jövő évi abroncsokkal Abu Dhabiban, november 28-29.-én.

    A Forma-1 mezőnye jelenleg öt különféle keverékű gumikat használ: ultra-lágy, szuper-lágy, lágy, közepes és kemény keverékeket.

    Mario Isola, a Pirelli főnöke elmondta, hogy a jövőre használatos keverékek számát a szeptember előtti tesztek fogják meghatározni.

    „Az eredmények függvényében döntünk majd, hogy jövőre hány fajta keveréket biztosítunk a csapatoknak.” – kezdte Isola.

    „Az én vélemény az, hogy hatot. Ez megvalósítható is lenne. Ha megnézzük a jelenlegi szabályokat, az FIA mindig elfogadta a javaslatainkat, mert nem volt rá oka, hogy elutasítsa azokat. Idén a gyárban tíz keveréket homologizáltunk, ebből öt volt az alap keverék, míg a másik öt tartalék volt. Nincs szükségünk a csapatok beleegyezésére. Abu Dhabiban a futam után minden csapat, minden versenyzője kipróbálhatja majd az új gumikat, amelyet alaposan kiértékelhetnek és kipróbálhatnak majd. November végére pedig véglegesítenünk kell majd a 2018-as abroncsokat.” – nyilatkozta a Pirelli vezetője.

    A Pirellinek szembe kell néznie azzal a kihívással is, hogy előre meg kell jósolniuk a csapatok aerodinamikai fejlődését, és a lehető legpontosabb becslést kell elvégezniük a gumikat érő erőhatásokról. Idén valamelyest könnyebb dolguk van, hiszen tavaly még nem állt rendelkezésükre az új szabályoknak megfelelő autó.

    „Idén sokkal jobb adatokkal rendelkezünk a versenyhétvégékről, ezeket felhasználva egyszerűbb a dolgunk, amikor új szerkezetű gumikat készítünk. Nem lesz forradalmi változás a gumik terén, hiszen már most is egy remek termékkel rendelkezünk.” – tette még hozzá az olasz.

  • Hatalmi harc van a Ferrarinál?

    Hatalmi harc van a Ferrarinál?

    Úgy tűnik, hogy az idei év tökéletesen alakul a Ferrari számára: Vettel révén négy futamgyőzelemnél tartanak, ebből kettő ráadásul kettőssiker is volt. A német 14 ponttal vezeti a világbajnoki pontversenyt. Magyarországon pedig az elnök Sergio Marchionne kijelentette, hogy nagy eséllyel mindkét pilótájukkal szerződést hosszabbítanak.

    Azonban mégsem ennyire rózsás a helyzet. A BILD megbízható forrásokra hivatkozva állítja, hogy komoly csapaton belüli hatalmi harc alakult ki. Ez azonban rányomhatja a bélyegét a csapat további szereplésére is. Ezen viszály két főszereplője a Ferrari jelenlegi csapatfőnöke Maurizio Arrivabene és a technikai igazgató Mattia Binotto.

    Binotto a tavalyi év végén lett a maranellói gárda technikai igazgatója, a Mercedeshez távozó James Allison helyét vette át, Arrivabene külön kérése volt ő. A forrás hozzáteszi, hogy ebbe a harcba a Ferrari kiemelt partnerét a Philip Morrist (ahol Arrivabene dolgozott 17 éven keresztül) is belekeverték.

    Már hetekkel ezelőtt látni lehetett a feszültséget csapaton belül. Akkor Binotto eltávolította posztjáról a motormérnököt Lorenzo Sassit, akit az utcai autók részlegére helyezett át. Pedig a Ferrari idei feltámadása nagyban köszönhető az erős motornak ezáltal Sassi munkájának is. Sokan ezt már a hatalmi harc első lépcsőfokának tekintik.

    Azonban Binotto érdemei mellett sem lehet szótlanul elmenni. Neki is köszönhető, hogy a vörösök tíz év után reális eséllyel pályáznak a bajnoki címre. A szakember számos olyan megoldást talált ki, amit a riválisok és néha az FIA is ellenzett. (Motorolaj üzemanyagként égetése, hajlékony padlólemez)

    A nézeteltérést az válthatta ki, hogy Binotto jóval nagyobb hatalmat szeretne csapaton belül, amit a csapatfőnök értelemszerűen nem néz jó szemmel.

    A konfliktusok ellenére úgy néz ki, hogy ez nincs kihatással a csapat pályán mutatott teljesítményére, hiszen a legutóbbi Magyar Nagydíjon kettős sikernek örülhettek az olaszok. A Ferrari szurkolói minden bizonnyal azt remélik, hogy ez így is fog maradni…

  • McLaren: Norris a jövő bajnoka

    McLaren: Norris a jövő bajnoka

    A McLaren sportigazgatója Éric Boullier nagyon jó véleménnyel van a csapat fiatal tehetségéről, azt követően, hogy elég jól teljesített a második évközi teszten. Szerinte Lando Norris a jövő Forma-1-es világbajnoka.

    Norris év elején csatlakozott a McLaren tehetséggondozó programjához. A hungaroringi teszt második napján pedig már éles körülmények között is kipróbálhatta a wokingiak Forma-1-es autóját. A szerdai napon 91 kört tett meg és Sebastian Vettel mögött a második helyen végzett.

    A legjobb idejét délután futotta, ami 1:17.385 volt, ultralágy gumikkal érte el. Hátrány alig több mint két tized másodperc volt a Ferrari mögött. Az egész nap során mindösszesen egy komolyabb hibát vétett, amikor is megpördült a négyes kanyarban.

    A csapat főnöke Éric Boullier is nagyon megdicsérté a 17 éves britet, aki második helyen áll a Forma-3-as bajnokságban.

    „Lando lenyűgözött minket érettségével, profizmusával és gyorsaságával. Nagyon gyorsan hozzászokott az autóhoz. A visszajelzései a mérnökök felé értékesek és pontosak voltak. Ezek nem csak egy jó tesztpilóta ismérvei, hanem egy jövő nagy sztárjának tulajdonságai is.” – értékelt Boullier.

    Norris is nagyon élvezte a tesztet.

    „Nagyon izgalmas nap volt számomra, ez az, amire mindig is vártam. Nagyon jó és eredményes nap volt. Sikerült minden olyan feladatot elvégeznem, amit a csapat kért tőlem. Kezdetben még hozzá kellett szoknom az autóhoz, de a nap végére már egész komfortosan éreztem magamat az autóban. Nagyon sok kört teljesítettem, és nagyon élveztem.” – mesélte a fiatal brit.

  • A jövőben lesz Vietnámi Nagydíj?

    A jövőben lesz Vietnámi Nagydíj?

    A Forma-1 tulajdonosa a Liberty Media nyitott arra, hogy a nem túl távoli jövőben legyen egy Vietnámi Nagydíj.

    A The Sun szerint a Liberty képviselői nemrégiben elutaztak az ázsiai országba, hogy megvizsgálják a feltételeket a Ho Si Minh városa mellett rendezendő vietnámi futam ötlete miatt. Korábban már felmerült a vietnámi verseny ötlete, de az akkori elnök Bernie Ecclestone ezt elutasította.

    Most azonban a Liberty vezetősége is valós esélyt lát a Vietnámi Nagydíjra. Ez a verseny a Maláj Nagydíj alternatívájaként szolgálna. Mint ismert, idén utoljára fognak Forma-1-es futamot rendezni Sepangban, de a tulajdonosoknak fontos, hogy legyen egy verseny Délkelet-Ázsiában is, így jött a képbe Vietnám. Ráadásul a száguldó cirkusz kiemelt partnere, a Heineken szerint sem elképzelhetetlen egy ilyen futam.

    „Ez nagyon egyszerű. Ázsia: Vietnám” – mondta a Heineken nemzetközi igazgatója Gianluca Di Tondo, arra a kérdésre, hogy ő személy szerint mivel bővítené még a versenynaptárat. „A helyi partnerünknek köszönhetően jelen vagyunk Vietnámban. Tavaly vendégül láttuk őket Monzában és elvoltak ragadtatva. Akkor miért is ne lehetne futam Ho Si Minh városában?”

  • Marchionne: Vettel és Raikkönen is maradni szeretne

    Marchionne: Vettel és Raikkönen is maradni szeretne

    A Ferrari elnöke Sergio Marchionne a Magyar Nagydíj után kijelentette, hogy nagy eséllyel 2018-ban is megtartják a jelenlegi versenyzőpárosukat.

    Akármi is lesz végül a döntés, azt majd csak Monzában, a Ferrari hazai versenyén fogjuk megtudni.

    A magyar futam után Marchionne kiemelte, hogy Kimi nagyszerű csapatmunkát végzett.

    „Nagyszerű volt. Nálunk fontos a csapatmunka.” – mondta a finnről.

    Ezután megkérdezték tőle, hogy 2018-ra is marad-e a Vettel-Raikkönen páros, az olasz-kanadai üzletember így felelt.

    „Több mint 50% az esélye, hogy mindketten maradnak. Remekül kijönnek egymással. Remélem sikerül megtartanunk őket 2018-ra is. Szerintem mindketten maradni szeretnének. Monzában fogjuk bejelenteni őket. Még semmi konkrétum nincs alá írva, de már nagyon közel vagyunk a megegyezéshez.” – mondta.

    A csapatfőnök Maurizio Arrivabene is egyetértett abban, hogy Raikkönen Magyarországon bebizonyította, hogy egy igazi csapatjátékos.

    „Ne felejtsük el, hogy még mindig ő az utolsó világbajnoka a Ferrarinak, és ezt most meg is mutatta. Csak egy ilyen bajnok képes úgy megvédeni a csapattársát, mint egy viking, trükkök és megtévesztések nélkül.” – mondta a Scuderia csapatfőnöke.

  • A Sauber lesz a Ferrari junior csapata

    A Sauber lesz a Ferrari junior csapata

    Ezt a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne mondta még Magyarországon. Az elnök szerint azzal, hogy a Sauberrel megújították a szerződésüket, jó esélyt kínál a saját nevelésű fiatal pilótáik számára.

    A Magyar Nagydíj hétvége legfontosabb történése a Sauber motorhelyzete volt. Előbb bejelentették, hogy beszüntetik a tárgyalásokat a Hondával, majd nem sokkal később pedig megerősítettek, hogy hosszú távú szerződést kötöttek a jelenlegi motorpartnerrel, a Ferrarival.

    Az egyezség részleteiről csak annyit lehet tudni, hogy a Hinwil-i székhelyű csapat jövőre már a legfrissebb fejlesztésű Ferrari erőforrást fogja használni, szemben az idei egyéves specifikációval.

    Nemrégiben az egykori csapatfőnök Gian Carlo Minardi fejezte ki aggodalmát a Ferrari junior pilótái miatt. Ugyanis az olaszok partner csapata a Haas nem tervez változtatást a pilótafelállásán 2018-ra.

    Antonio Giovinazzi és Charles Leclerc is egyaránt arra vár, hogy jövőre helyet kapjon a száguldó cirkuszban. Jó eséllyel a Ferrari megtartja mindkét pilótáját, így az anya csapatnál nem lesz helyük. A mentőövet a Sauber dobhatja a fiatalok számára.

    „A Sauberrel kötött megállapodásunk lehetőséget kínál számunkra, hogy egyfajta junior istállót építsünk ki a Saubernél. Két fantasztikus tehetségünk van, de ahhoz, hogy biztosítsuk a Ferrari jövőjét szükséges az, hogy egy másik csapatnál szerezzenek tapasztalatot és fejlődhessenek. Maurizio Arrivabene keményen dolgozik azon, hogy ez a projekt megszülethessen. Ezen törekvésünket a Liberty Media is örömmel támogatja. Látták, hogy Antonio milyen keményen dolgozik nekünk. Amit meg is jegyeztek. Pénteken még az egyik szabadedzésen a Haasban ült, majd ezután visszarepült Maranellóba, hogy szimulátorban teszteljen pár fejlesztést. Másnap pedig már vissza is tért hozzánk. Engem is elégedettséggel tölt el.” – mondta Marchionne.

  • Lucas Di Grassi a Formula E újdonsült bajnoka

    Lucas Di Grassi a Formula E újdonsült bajnoka

    A vasárnapi második montreali futammal véget ért az elektromos versenyzés csúcskategóriájának 2016/2017-es idénye. Az utolsó versenyt a francia Jean-Eric Vergne nyerte, de a bajnoki címnek Lucas Di Grassi örülhetett.

    Az Audi ABT versenyzője 18 ponttal gyűjtött többet, mint az előző kiírás bajnok a Renault versenyzője Sebastian Buemi.

    A szezonzáró futamnak a brazil az ötödik helyről vághatott neki, az első körben néhány pozíciót bukott, de ezeket a verseny második felére vissza tudta szerezni.

    Végül a hetedik helyen ért célba úgy, hogy az utolsó körben még maga elé is engedte a csapattársát Daniel Abtot. Az egykori Forma-1-es pilótának ez is belefért. Semmi nem veszélyeztette a bajnoki címét, mert legnagyobb riválisának autója a verseny legelején megsérült, ki kellett állnia a bokszutcába, hogy leszedjék a lifegő elemet. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a bajnoki cím sorsa, mert a svájci a mezőny végére esett vissza, és csak a 11.helyig tudott utána feljönni.

    A versenyt sokáig az élről induló Rosenqvist vezette, ám Vergne nyolc körrel a vége előtt egy szép mozdulattal maga mögé utasította a svédet. A két Virgin autó csatázott egymással a dobogó legalsó fokáért, amit végül Jose Maria Lopez szerzett meg. Bird lett a negyedik. A Mahindrával Nick Heidfeld is jól ment ő lett az ötödik, majd jött a két Abtos autó. A pontszerzők sorát Sarrazin, D’Ambrosio és Dillmann zárta.

    Jean-Eric Vergne pályafutása első futamgyőzelmét szerezte a sorozatban. Lucas Di Grassi pedig három évad alatt a harmadik különböző bajnok lett. Buemi és a Renault e.Dams egy csapatbajnoki címmel vigasztalódhatott.

  • Massa a tesztet is kihagyja

    Massa a tesztet is kihagyja

    Felipe Massa a Magyar Nagydíjat követő kétnapos szezonközi teszttől is visszalépett, ugyanis még nem gyógyult ki a betegségéből.

    A Williams versenyzője a szombati harmadik szabadedzés után önként döntött úgy, hogy nem indul a magyar versenyen rosszullét miatt. Már pénteken kórházba kellett mennie, szédülésre és rosszullétre panaszkodott akkor. Szombaton még megpróbálkozott a vezetéssel, de utána belátta, hogy nem fog menni.

    Az ő helyét a csapat hivatalos tartalékpilótája Paul Di Resta vette át, aki a körülményekhez képest egész jól teljesített. A futamon a 18. helyről volt kénytelen kiállni tíz körrel a futam vége előtt olaj szivárgás miatt.

    Eredetileg a brazil pilóta vezette volna az autót a keddi tesztnapon, ám végül a csapattárs, Lance Stroll kapja meg a lehetőséget. Massa egyébként már a futam előtt haza is utazott Brazíliába, hogy minél hamarabb meggyógyuljon és felkészüljön a nyár végi belga futamra.

    Szerdán a Williams egy Forma-2-es pilótának ad lehetőséget. A 22 éves Luca Ghiotto most fog először Forma-1-es autót vezetni.