Szerző: Hegedűs Dávid

  • TCR: Kínában debütál a Hyundai

    TCR: Kínában debütál a Hyundai

    A hátralévő két versenyhétvégén már a TCR mezőnyét fogja erősíteni a Hyundai i30 N TCR modellje.

    A dél-koreai autógyár két autót fog indítani a BRC Racing csapat színiben, akik egyébként a Hyundai Motorsport partnerei. A két versenyzőjük pedig a túraautózásban szép sikereket elérő Gabriele Tarquini és Alain Menu lesznek.

    Tarquini volt az ki a kezdetektől fogva ezen dolgozott, az ő segítségével fejlesztették az autót, illetve ő volt az első aki tesztelhette is. Hatalmas tapasztalata nagyban hozzájárult, hogy életre keljen ez a projekt. Csapattársa Menu is hatalmas rutinnal rendelkezik, hosszú évekig erősítette ő is a WTCC mezőnyét. A két rutinos pilóta feladata az lesz, hogy visszajelzésivel, észrevételeivel segítsék a csapatot, és értékes információkat gyűjtsenek a következő szezonra.

    Mindkét versenyző egy két napos teszten vett részt múlt héten Valenciában, ahol elsősorban azt a kasztnit próbálták ki, amivel a versenyautók Kínában pályára fognak gurulni. Ami az autó dizájnját illeti, felfedezhető egy N betű, valamint a festés a Hyundai hagyományos színeit követi.

    „ A TCR-es bemutatkozás egy nagy pillanat a projekt számára. Kína következik, ami egy remek helyszín arra, hogy megmutassuk az autóban, a csapatban és a pilótákban rejlő potenciált. Nagyon hasonlít az i30 N TCR az utcai N modellünkre, tehát ha itt egy erős teljesítményű autót építünk,akkor az az utcai autónkra is jellemző lesz.” – mondta a Hyundai Motorsport vezetője Michel Nandan.

    Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport versenykért felelős menedzsere így értékelte a történelmi pillanatot.

    „A TCR-ben való debütálás nagyon fontos pillanat a Hyundai Motorsport egésze számára. A kínai hétvége már az év döntő szakaszában van, mivel a csapatok és a versenyzők már a 2018-as évadra is dolgoznak. Remek lehetőséget ad nekünk, hogy a legmagasabb szinten is megmutathassuk az i30 N TCR-t. A versenyeken szerzett tapasztalok pedig lehetővé teszik, hogy tovább dolgozzunk és fejlesszünk az autón, elsősorban a jövő évre való tekintettel.”

    A Hyundai Motorsport a következő promo videóval készült:

    https://www.facebook.com/HMSGOfficial/videos/1581983275200883/

  • Magnussen mérges, mert Verstappen nem kapott büntetést

    Magnussen mérges, mert Verstappen nem kapott büntetést

    Kevin Magnussen a Haas dán pilótája nem titkolta a bosszúságát amiatt, hogy Max Verstappen nem kapott büntetést a hétvégi Olasz Nagydíjon.

    Verstappen és Magnussen a verseny 46.körében találkoztak, amikor a holland pilóta az első kanyarban megelőzte a dánt és átvette a tizedik helyet. Azonban a második sikán felé haladva Magnussen elkapta a Red Bull szélárnyékát és visszatámadott, a külső ívet választotta, de a holland versenyző jobbra mozdult, aminek következtében a Haas a fűre került és nem le kellett vágni a pályát.

    „Nagyon dühös voltam, de csak azért, mert Verstappen nem kapott büntetést.” – mondta a 11.helyen végző Magnussen.

    „Leszorított a pályáról. Ez előfordul ugyan a versenyzésben, de legalább a büntetéseknek egyformáknak kellene lenniük, amik mindenkire vonatkoznak. Féktávon voltunk, nem hagyott nekem elég helyett. Emiatt lementem a fűre és nem tudtam bevenni a következő kanyart. Volt ott bukótér, így vissza tudtam jönni a versenybe. Viszont, ha nincs, akkor vagy a kavicságyban, vagy a falban végzem.”

    „Nem volt komoly esélyem rá, hogy megelőzzem őt, emiatt teljesen felesleges volt, hogy nem hagyott nekem elég helyet. Talán csak nem jól mérte fel a helyzetet, de szerintem mindenkit egyformán kellene büntetni. Lehet, hogy a 11.hely volt a maximum, amit kihozhattunk ebből a futamból, de az mindig bosszantó, mikor az egész versenyen pontszerző helyen autózol és csak a végén veszíted el azt. Egyszerűen nem voltunk elég gyorsak.” – tette hozzá a dán.

    A futam után Verstappent is megkérdezték, hogy mit gondol erről az incidensről.

    „Őszintén szólva nem igazán érzem incidensnek, éppen ezért nem is érdekel” – zárta rövidre a fiatal holland.

  • Marchionne: A Ferrari és a Mercedes egy szinten van

    Marchionne: A Ferrari és a Mercedes egy szinten van

    Sergio Marchionne a Ferrari elnöke szerint a bajnokság hátralévő részében is marad majd a fej-fej melletti küzdelem a két istálló között.

     Noha az olaszok Monzában nagyon messze voltak a riválistól – az időmérőn csak a harmadik rajtsorból indulhattak, illetve a futamon is nagyon messze voltak tempóban a Mercedesktől – Marchionne továbbra is úgy véli, hogy a hazai pályájuk volt az a pálya ami legkevésbé feküdt az autójuknak, és ezután csak jobb futamok következhetnek.

    „Összehasonlítva a tavalyi évünkkel ég és föld a különbség. A srácok elképesztően motiváltak. Vettel és Raikkönen új szerződése pedig egy nyugodt légkört adott a csapatnak. Remek munkát végzünk az autó fejlesztésével, és meggyőződésem, hogy teljesen egy szinten vagyunk a Mercedesszel. Nem zártunk jó hétvégét Monzában, de az bizakodásra ad okot, hogy komoly fejlesztésekkel készülünk még a szezon hátralévő versenyeire. Ez a pálya volt számunkra a legnehezebb az egész versenynaptárból. A szezon végéig számos olyan mechanikai és aerodinamikai változtatással is készülünk, amivel nem csak az idei autónk lesz erősebb, hanem a 2018-as autónak is jó alapot fog szolgáltatni.” – mondta az olasz-kanadai.

    Marchionne arra is kitért, hogy a Mercedes az új fejlesztésű motorjával talált egy kis kaput a szabályokban, így jóval több olajat tud elégetni üzemanyagként, amivel nagyobb teljesítményt tud elérni.

    „Toto [Wolff] ezen döntése következményekkel is járhat, ugyanis egy évben csak négy motort lehet elhasználni. Emiatt ők már nem vethetnek be új motort, míg mi szabadon dolgozhatunk rajta és akkor vethetjük be, amikor csak akarjuk.” – tette még hozzá a Ferrari elnöke.”

  • A McLaren vezetői a Renault képviselőivel találkoztak

    A McLaren vezetői a Renault képviselőivel találkoztak

    A McLaren és a Renault elöljárói  találkoztak az olasz nagydíj helyszínen, ami akár meg is pecsételheti a McLaren-Honda házasságot.

    Számos forrás is arról számolt be, hogy a hétvégét megelőzően a Renault vezetősége, Alain Prost és Cyril Abiteboul is látogatást tett a wokingiak motorhome-jában.

    Emiatt megerősödtek azok a pletykák, miszerint a McLaren 2018-tól kezdődően a franciák erőforrásával fog versenyezni.

    Ha igaznak bizonyulnak ezek a híresztelések, akkor jó eséllyel a Toro Rosso lesz a Honda új motorpartnere, akikkel már hetek óta egyeztetnek.

    „Szeptemberben döntést kell hoznunk. Talán már a hónap elején is pontot tehetünk a motor kérdés végére.” – nyilatkozta a McLaren vezetője Zak Brown.

    „Mindenkit szorít az idő. Nekünk még nem kell döntenünk ezen a hétvégén, de a Toro Rosso helyzetéről nem tudok nyilatkozni.” – folytatta Brown, azzal kapcsolatban, hogy sajtó információk szerint a Toro Rosso vasárnap késő délután tervez tájékoztatást adni a motor kérdésről.

    A Honda éves szinten közel 100 millió dollárral támogatja a McLarent, azonban immáron harmadik éve szenvednek a japánok az erőforrással. Brown kiemelte, hogy csak és kizárólag sportszakmai szempontok alapján fognak motor partnert választani.

    „A Honda további erőforrásokat áldoz a Forma-1-es projektjére. Számos tanácsadót is felfogattak, hogy minél hamarabb versenyképes motort tudjanak készíteni. Jövő héten összeülünk és megvizsgáljuk, a Honda terveit, és azt követően hozunk majd döntést.” – jegyezte meg az amerikai.

    Ez a döntés nagyban befolyásolhatja majd Alonso jövőjét, és Brown elismerte, hogy már dolgoznak egy B és C terven is, arra az esetre, ha a kétszeres világbajnok nem marad az istállónál. Azt viszont kijelentette, hogy a csapat fiatalja Lando Norris egyelőre nincs képben.

    „A terveink azok, hogy jövőre szeretnénk a Formula-2-ben indítani Landot, így még ő nincs képben a Forma-1-et illetően.” – tette hozzá Brown.

  • McLaren: Nem nehéz kezelni Alonsot

    McLaren: Nem nehéz kezelni Alonsot

    A McLaren csapatfőnöke Eric Boullier elutasította azon feltételezéseket, miszerint a kétszeres világbajnok kezelhetetlen lenne. Szerinte csak a sikertelenség okozta frusztráció látszik a spanyolon.

    Alonso jövője a McLarennél továbbra is kétes, ugyanis jelenlegi szerződése az idei év végén lejár. Nemrég saját maga nyilatkozta azt, hogy nyitott bármilyen lehetőségre, hogy újra az élen találja magát, hiszen három éve vergődik a McLaren-Hondánál. Tavasszal pedig már egyfajta ultimátumot is adott a wokingiaknak, csak abban az esetben marad náluk, hogyha a csapat futamot fog nyerni szeptemberig. A máig utolsó McLarenes futamgyőzelemhez egészen a 2012-es brazil szezonzáróig kell visszamenni, akkor Jenson Button ünnepelhetett a leintést követően.

    A rutinos versenyző tehát mindenképpen versenyképes autót szeretne, amit néha határozottan ki is jelent, emiatt pedig párhuzamot vonhatunk a heves személyiségével. Alonso az eddigi csapataitól nem túl baráti hangulatban vált el, de mind közül az első McLarenes időszaka emelkedik ki, amikor az akkor még újonc Lewis Hamiltonnal került nagyon komoly ellentétbe, aminek a végén mennie kellett a csapattól. A Ferrarinál eltöltött ötéves időszaka nem volt ennyire viharos, viszont a hőn áhított harmadik bajnoki cím ott sem jött össze, pedig 2010-ben és 2012-ben is nüanszokkal maradt le az aranyéremről. Rossz pletykák szerint az utolsó évében megromlott a viszonya az akkori csapatvezetéssel.

    „Fernando nagy tiszteletnek örvend a mezőnyben, még is egyszerű kezelni őt a nehéz időkben is. Ha egyszer sikerül őt megérteni, akkor onnantól kezdve nem nehéz vele bánni. Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy a jelenlegi eredmények miatt elégedetlen. Amiben Alonso nagyban különbözik a többi pilótától az a mérhetetlen nyerni akarás. Nem szeret mást csak győzni, győzni és győzni, legyen az akár egy hétvégi gokartverseny, vagy baráti teniszezés. Mindig, mindenben a 200%-ot nyújtja.” – mondta Boullier az F1i.com-nak.

    Boullier úgy véli, hogy Alonso elszántságát gyakran félreértik.

    „Fernando egész életének a középpontjában a siker áll. A versenyzésnek él, ami egy nagyszerű dolog. Ugyanakkor viszont komoly félreértésekhez is vezet ez. Van egy érdekes személyisége és vannak elvárásai, de ő nem az a srác, mint akinek néha beállítják.”

  • Wolffot is meglepte Hamilton és Bottas kiváló kapcsolata

    Wolffot is meglepte Hamilton és Bottas kiváló kapcsolata

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff sem számított arra, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ilyen remekül fognak tudni együtt dolgozni az idei évben.

    A németek eddig végig uralták a hibrid érát, az elmúlt három évben a csapat két pilótája harcolt a bajnoki címért. Ebben a kiélezett csatában szép lassan elkezdett megromlani az akkori két csapattárs, Nico Rosberg és Lewis Hamilton viszonya, amit a csapatvezetés nem tudott mindig megfelelően kezelni.

    Ennek a viszálynak azonban egyszer csak vége szakadt, amikor is a világbajnoki címet megszerző Nico Rosberg váratlanul bejelentette a visszavonulását. Az ő helyére érkezett a Williamstől Valtteri Bottas. Idén viszont a csapat nem egyeduralkodó a bajnokságban, a Ferrari személyében komoly kihívóra akadtak.

    Wolff megdicsérté Bottast az idei teljesítménye miatt. Elmondta, hogy a vártnál közelebb van Hamiltonhoz, és az időmérőkön – ahol Hamilton kifejezetten erős – is többször megverte a háromszoros világbajnokot. Wolff számára mégsem ez volt a legnagyobb meglepetés, hanem az, hogy az új csapattársak milyen jól kijönnek egymással.

    „Valtteri hozza azt, amit elvártunk tőle. Amikor ő rá esett a választásunk tisztában voltunk a képességeivel. Futamról-futamra fejlődik és már olykor túl is szárnyalja az elvárásokat, amit öröm látni. De, ami igazán csak felülmúlta a várakozásainkat az az, ahogy ők ketten [Bottas és Hamilton] együtt dolgoznak. Tisztelik egymást a pályán és azon kívül is. Silverstone-ban már ott tartottunk, hogy Lewis ezt mondta: ’Magammal húzom őt’. Ez még jobban alátámasztja a kölcsönös tiszteletet közöttük. Láttunk már olyat bármelyik csapatnál is, hogy két márkatárs ennyire jól kijöjjön egymással? Lewis és Valtteri között a kapcsolat sokkal másabb, mint ami Lewis és Nico között volt. Az ő munkakapcsolatuk is teljesen más liga, ez pedig a csapat dinamikájára is kihatással van, mert mindenkire érvényesül ennek a pozitív vagy negatív hatása.” – nyilatkozta az osztrák az Autosportnak.

    A csapat idén ugyan nem dominál annyira a Forma-1-ben, mint az elmúlt három évben Toto Wolff mégis elégedett az idei szezonnal.

    „A rend felbomlása nem feltétlenül negatív dolog. Azt kell, hogy mondjam, örömmel tölt el a csapat idei szereplése, mert nagyon szoros harcot vívunk a Ferrarival. Barcelonában Sebastian végig nagyon közel volt Lewishoz, és hasonló volt a helyzet Szocsiban és Spielbergben is, amikor Valtterihez volt nagyon közel. Mindent egybe vetve azt tudnám mondani, hogy nagyon rendben van az idei szezonunk, hiszen sok változás történt tavalyhoz képest. Tudtuk, hogy borzasztó nehéz lesz versenyképesnek maradnunk ilyen szintű szabályváltozások után, hiszen ez még korábban senkinek sem sikerült.” – értékelt Wolff.

  • F3: Norris siker az első zandvoorti versenyen

    F3: Norris siker az első zandvoorti versenyen

    Lando Norris sikerével végződött a Forma-3-asok első versenye Zandvoortban, amely kissé kaotikusan kezdődött.

    A verseny elején egy komoly baleset történt. Az első kanyarban a nyolcadik helyről rajtoló Guan Yu Zhou meglökte Ralf Aront, aki nekicsúszott David Beckmannak. A német versenyző szerencsétlenül járt, hiszen a kavicságyban már fejjel lefelé érkezett és így is állt meg. A kínai pilóta kivételével mindketten feladták a versenyt. Beckmann hosszasabb mentési munkálatok után sértetlenül szállt ki az autójából.

    A baleset miatt Yu Zhou bokszutca áthajtásos büntetést kapott, mivel őt találták vétkesnek.

    A rajtot egyébként Norris remekül kapta el, nem úgy mint a mellőle induló Habsburg Ferdinand, aki csak az ötödik helyen fordult az egyes kanyarban. Norris mögött így Eriksson és Gunther haladt, amikor a baleset miatt pályára küldték a biztonsági autót.

    Az újraindítás után Eriksson azonnal megpróbálta maga mögé utasítani Norrist, de nem járt sikerrel. Innentől kezdve pedig a brit versenyző végig kontrollálta a versenyt, amit végül közel kilenc másodperces előnnyel nyert meg. A dobogóra még Eriksson és Gunther állt fel. A második helyről rajtoló Habsburg Ferdinand a negyedik helyen ért célba Callum Ilott előtt, aki a rajt után elé került, de később sikeresen vissza vette a pozícióját.

    A hatodik helyen is egy Premás autó végzett Mick Schumacher személyében. Zhou büntetése Pedro Piquet-nek és Jake Hughes-nak jött jól, ők haladtak közvetlenül a kínai mögött. Jehan Daruvala a Carlin versenyzője lett a kilencedik. Az utolsó pontért komoly csata alakult ki a verseny végére, ami végül Harrison Newey-é lett Nikita Mazepinnel szemben.

    Összetettben Maximilian Gunther megtartotta a vezető helyét, de előnye nyolc pontra olvadt Norrisszal szemben.

    „Nehéz előzni ezen a pályán, így az időmérő kulcsfontosságú volt. A Safety Car utáni rajtom nem volt jó, Joel megpróbált megelőzni, de visszavertem a támadását. Igaz, a jobb első kerekemet kicsit elfékeztem, de ez szerencsére nem került sokba nekem. Onnantól kezdve pedig nyugodtan versenyezhettem.” – értékelt a futam után a győztes.

    „Tudtam, hogy Landonak frissebbek a gumijai mint nekem, így megpróbáltam az újraindítás után megelőzni, ez nem sikerült. Ezt követően már nem volt esélyem, a második hely volt a maximum, amit kihozhattam ebből a versenyből.” – vélekedett Eriksson.

    Az első futam végeredménye:

    1 Lando Norris Carlin Dallara/Volkswagen 21 34m40.756s
    2 Joel Eriksson Motopark Dallara/Volkswagen 21 8.974s
    3 Maximilian Gunther Prema Powerteam Dallara/Mercedes 21 11.653s
    4 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 21 12.493s
    5 Callum Ilott Prema Powerteam Dallara/Mercedes 21 13.002s
    6 Mick Schumacher Prema Powerteam Dallara/Mercedes 21 20.000s
    7 Pedro Piquet Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 21.066s
    8 Jake Hughes HitechGP Dallara/Mercedes 21 21.761s
    9 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 21 22.989s
    10 Harrison Newey Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 24.258s
    11 Nikita Mazepin HitechGP Dallara/Mercedes 21 24.635s
    12 Keyvan Andres Motopark Dallara/Volkswagen 21 33.606s
    13 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 21 39.197s
    14 Joey Mawson Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 43.819s
    15 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 20 1 Lap
    16 Guan Yu Zhou Prema Powerteam Dallara/Mercedes 20 1 Lap
    Tadasuke Makino HitechGP Dallara/Mercedes 8 kiesett
    Ralf Aron HitechGP Dallara/Mercedes 0 kiesett
    David Beckmann Motopark Dallara/Volkswagen 0 kiesett
  • Értelmetlen a Forma-1, ha Leclerc nem kap ülést jövőre

    Értelmetlen a Forma-1, ha Leclerc nem kap ülést jövőre

    A Forma-2-es bajnokságot toronymagasan vezető Charles Leclerc csapatfőnöke szerint, ha a monacói versenyző jövőre nem jutna állandó versenylehetőséghez a száguldó cirkuszban, az rossz fényt vetne a sorozatra.

    A Prema Racing csapatvezetője Rene Rosin úgy véli, hogy a Ferrari által támogatott versenyző – akiről Kimi Raikkönen is csak szuperlatívuszokban tudott beszélni – készen áll arra, hogy a legmagasabb szinten versenyezzen.

    Leclerc idén már vezethette a Ferrari idei versenygépét, a magyar nagydíjat követő teszten. Zsinórban már ez a második év, hogy a fiatal pilóta vezeti a vörösök autóját valamelyik teszten.

    A 19 éves monacói tavaly már négy szabadedzés erejéig a Haast is vezethette. Mivel a Sauber szorosabbra fűzte az együttműködését a Ferrarival, így a GP3 tavalyi bajnoka jó eséllyel pályázik a svájciak egyik ülésére 2018-ra.

    Rosin két egykori versenyzőjéről is jó véleménnyel van. Szerinte Pierre Gaslynak és Antonio Giovinazzinak is helye van a Forma-1 mezőnyében.

    Gasly a GP2 2016-os bajnoka jelenleg a japán Super Formula bajnokságban versenyez, emellett pedig a Red Bull tartalékpilótája. Giovinazzi, aki második lett tavaly a bajnokságban, a Ferrarinál tölti be a harmadik pilóta szerepét. Ezen kívül pedig az év első két versenyén rajthoz is állt a Sauberrel Pascal Wehrlein helyettesként. A szezon hátralévő részében pedig a Haas egyik autóját fogja vezetni jó néhány pénteki gyakorláson.

    „Olyan pilótáknak, mint Antonio, Pierre vagy Charles helyük van a Forma-1-ben, mert már rászolgáltak a bizalomra. Ahogy Charles teljesít ebben az évben az valami elképesztő, maximálisan megérdemel egy állandó ülést is a királykategóriában. Nekik mindenképpen autót kell adni jövőre, más különben mi értelme van az utánpótlás sorozatoknak? Mi a Forma-1 értelme, ha a legjobbak nem kapnak lehetőséget?” – kezdte a Prema csapatfőnöke.

    „Stoffel Vandoorne ugyan már az F1-ben van, de a GP2-es bajnoki címe után egy évig parkolópályán volt a Super Formulában. Ha ezek a versenyzők nem tudnak bekerülni a Forma-1-be, akkor a Forma-2-nek, Forma-3-nak és a Forma-4-nek semmi jelentősége sincs. Ezek a gyerekek mind arról álmodnak, hogy egyszer Forma-1-es pilóták lesznek, de ha erre nincs esélyük, akkor az egész versengés a kisebb sorozatokban teljesen értelmetlen.” – tette hozzá a Rosin.

  • Hasznos volt a Mercedesnek a gyenge monacói hétvége

    Hasznos volt a Mercedesnek a gyenge monacói hétvége

    Az ezüst nyilak pocsék teljesítményt nyújtottak a monacói nagydíj során. Ez viszont kellett nekik, ahhoz, hogy megértsék, és kijavítsák az autójuk gyengeségeit, legalábbis a csapatvezetők szerint.

    Erősen kezdte az évet a címvédő alakulat. Monacót megelőzően az első öt futamból hármat megnyertek. A hercegségben azonban csak egy negyedik (Valterri Bottas) és egy hetedik hely (Lewis Hamilton) jutott nekik. Utóbbi ráadásul már a szombati időmérő második részében búcsúzni kényszerült.

    Utána viszont négy futamból hármat is behúztak a stuttgartiak. Ennek köszönhetően a konstruktőri bajnokságban a 17 pontos hátrányból 39 pontos előnyt csináltak a nyári szünetre.

    Toto Wolff korábban a csapat idei modelljét a W08-ast „dívának” nevezte. A technikai igazgató James Allison most azt mondta, hogy a monacói gyengébb teljesítmény hasznos volt számukra a folytatást illetően.

    „Monaco az a pálya volt, ahol az autónk jó tulajdonságai nem mutatkoztak meg, viszont a legrosszabbak teljes mértékben. Egyben a leghasznosabb hétvége is volt számunkra, mert minden erőnkkel az autó problémás területeire tudtunk összpontosítani. Nagyon, nagyon hasznos volt számunkra. Monaco előtt nyertünk pár futamot és egy kivételével mindig poleban voltunk.” – mondta James Allison az Autosportnak.

    Allison szerint az autójuk alaposabb kiismerésével többet léptek előre, mint új alkatrészekkel.

    „Monaco óta még nem volt gyenge versenyünk. Monte-Carlo után egyből jött Kanada, ahova semmiféle fejlesztést nem vittünk, mégis sokkal jobban szerepeltünk.” – állapította meg technikai igazgató.

    A csapatfőnök Toto Wolff is úgy látja, hogy a Monacót követő tíz nap volt a legfontosabb időszak az idei szezonban.

    „Voltak már hasonló pillanataink is korábban, mint például 2015-ben Szingapúrban. A srácok a legmagasabb szinten dolgoznak, de amikor Monacóhoz hasonló dolgok történnek, akkor a teljesítmény lecsökken és mindenki azzal van elfoglalva, hogy minél hamarabb megtalálják a problémára a megoldást. Lenyűgözött, ahogy a csapat tagjai kezelték ezt a helyzetet, de minden hétvégén ez van. Minden egyes versenyhétvége arról szól, hogy az ott fellépő problémákat észleljük, és megoldásokat találjunk rá, ezzel optimalizálva a teljesítményünket. A legtöbb esetben nehézségekkel szembesülünk, ami a közvélemény számára nem mindig látható.” – vélekedett az osztrák.

  • Városba vinné a Liberty Media a másik amerikai versenyt

    Városba vinné a Liberty Media a másik amerikai versenyt

    Régóta téma a Forma-1 új vezetőségében egy esetleges második amerikai futam terve. A Liberty Media és a Forma-1 új vezetője Chase Carey most arról beszélt, hogy ikonikus nagy várások jöhetnek szóba rendezőként.

     A száguldó cirkusz új többségi tulajdonosai mindenképpen szeretnének egy városi futamot is az Egyesült Államok területén, amire legnagyobb eséllyel az Államok leghíresebb világvárosai pályázhatnak.

    „Négy helyszínt mondanék: New York, Las Vegas, Miami és Los Angeles. Ez azonban csak szemléltetés, ilyesmi városok jöhetnek szóba, de egyelőre nem szeretnénk nyilvánosan semmi konkrétumról sem beszélni. Számos más nagy város is jelezte már, hogy őket is érdekelné a futam. Szeretnénk megtalálni a megfelelő helyet és időt a tárgyalásokra. Egy olyan helyszínre van szükségünk, ami magával ragadja az embereket. Az a helyes út, ha olyan partnerek vagyunk, akik nem csak az üzletet látják ebben, hanem a sportág érdekeit tartják szem előtt. Ezek a versenyek a sport arculatát jelentik, és fontos, hogy ezek az események még különlegesebbé tegyék a versenyzést. Éppen ezért szeretnénk a legmegfelelőbb versenyhelyszínt megtalálni.” – mondta Chase Carey.

    A jelenlegi naptárban is van egy amerikai futam méghozzá Austinban. A texasi helyszín 2012-ben került be a versenynaptárba, akkor egy tíz éves szerződést kötöttek még Ecclestonnel. Az utóbbi években több aggály is fellépett a versennyel kapcsolatban, a Liberty Media mégis szívesen megtartaná a Forma-1-ben.