Szerző: Hegedűs Dávid

  • Komoly problémákkal küzd a Mercedes?!

    Komoly problémákkal küzd a Mercedes?!

    Lewis Hamilton szerint a Malajziában mutatott gyengébb teljesítmény arra enged következtetni, komoly problémák merültek fel a Mercedes versenyképességével kapcsolatban, amit mindenképp ki kell javítaniuk 2018-ra.

    A brackley-i istálló idén eddig kilenc futamgyőzelmet szerzett és kényelmes 118 pontos előnnyel vezetik a konstruktőri pontvadászatot a Ferrari előtt. Viszont a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon szenvedtek idén.

    Sepang előtt előzetesen a Mercedes volt a futam nagy esélyese, azonban mind Hamilton, mind Bottas szemmel láthatóan szenvedett pénteken, miközben az új fejlesztésű aerodinamikai csomagjuk egyáltalán nem működött.

    Emiatt a csapatnál úgy döntöttek, hogy szombatra Hamilton visszatér a régebbi aero csomagra, míg Bottas az újjal versenyez. Ennek eredményeképp Hamilton egy hajszállal ugyan, de megszerezte az első rajtkockát Kimi Raikkönen előtt. A finn idő előtti kiesésével a Red Bullok lettek a brit bajnok első számú kihívói a győzelemért. Végül Max Verstappen erőből tudta megszerezni pályafutása második nagydíj győzelmét. Hamilton második lett, de mivel bajnoki riválisa Vettel a mezőny végéről „csak” a negyedik helyig tudott felkapaszkodni, így összességében pozitívan jött ki a hétvégéből.

    Hiába a 34 pontos előny, Hamilton egyáltalán nem nyugodt, szerinte komoly gondok vannak az idei új aero csomaggal, ami a jövő évi alapját is szolgálja.

    „Nyilván jó az autónk, de néhány helyszínen a gondok felnagyítódnak. Emiatt vannak komoly problémák az autóval. Nem volt meg a megfelelő tempónk, amint mindenki láthatta, ez most szerencsére elég volt a második helyhez. Továbbra is keményen kell dolgoznunk, és meg kell próbálnunk kijavítani ezen hibákat. Ez egy alapvető kérdés a jövő évi autót illetően is.”

    Hamilton azt is elismerte, hogy nem biztos benne, hogy a hátralévő öt futamra megtudják oldani a gondokat.

    „A következő futamokra tekintve fogalmam sincs, hogy hogyan fog működni az autó. A többiek az elmúlt időszakban jobb tempóra voltak képesek. Az ehhez hasonló pályákon jönnek elő igazán a gyengeségeink. Majd meglátjuk, hogy mi lesz.”

  • Formula E autót fog tesztelni Haryanto

    Formula E autót fog tesztelni Haryanto

    Az ex-Forma-1-es pilóta Rio Haryanto is pályára fog gurulni a Formula-E első hivatalos szezon előtti tesztjén Valenciában.

    Az indonéz pilóta 2016-ban tizenkét Forma-1-es futamon indult, legjobb eredménye az Ausztriában elért 16.helye volt. A nyári szünet után azonban pénzügyi gondok miatt elveszettet a helyét a Manornál.

    Haryanto 2017-re nem talált helyet magának semelyik sorozatban, így idén először alkalommal fog autóba ülni. A pilóta saját maga jelentett be, hogy a második nap fog pályára gurulni. Az elektromos sorozat első tesztje hétfőn, kedden és csütörtökön kerül lebonyolításra a spanyol pályán.

    Azt még nem tudni, hogy Haryanto a tíz csapat valamelyikéhez csatlakozik-e, vagy egy bemutató autóval fog a pályára hajtani, ahogy azt tette korábban James Rossiter is.

    Nem csak az Haryanto lesz az egyetlen újonc a teszten, hanem a Champ Car futamgyőztes Patrick Carpantier és a WTCC-ben versenyző Mehdi Bennani is jelen lesz.

    „Nagyon várom már az első Formula-E tesztemet, mindig figyelemmel követtem a TV-ben ezt a bajnokságot. Sok gyártó van jelen és egyre nagyobb teret hódít a világban. Nagyszerű lenne egy FE versenyt nyerni Jakarta [Indonézia fővárosa – a szerk.] utcáin.” – írta facebook oldalán.

  • Leclerc 2019-ben már a Ferrari versenyzője lenne

    Leclerc 2019-ben már a Ferrari versenyzője lenne

    Charles Leclerc, a Ferrari tehetsége elismerte, hogy 2019-től kezdve szeretne már a Scuderia versenyzője lenni.

    Elég nagy az esélye annak, hogy a fiatal monacói versenyző jövőre állandó versenylehetőséghez jut a Forma-1-ben, méghozzá a Saubernél. Ezen okból kifolyólag a svájci istálló az utolsó hat versenyhétvégéből négyszer őt ülteti be az egyik autójába a pénteki első szabadedzésen.

    A Ferrari juniorjai közül nem csak ő, hanem Anotnio Giovinazzi is a száguldó cirkusz küszöbén van. AFerrarinál nemrégiben elmondták, hogy mindkettejüknek szeretnének helyet találni jövőre, ami akár egy csapatnál is megvalósulhat.

    A hinwili gárda csapatfőnöke Frederic Vasseur Sepangban elmondta, hogy most azt szeretné, ha Leclerc minden erejével arra koncentrálna, hogy megnyerje a Forma-2-es bajnokságot.

    „A legfontosabb dolga most az, hogy megnyerje a sorozatot, és majd ezt követően beszélhetünk a jövő évről.” – jelentette ki a francia.

    Leclerc saját maga is elmondta, hogy még nincs konkrét megállapodása 2018-ra.

    „Nicolas [Todt, Leclerc menedzsere – a szerk.] és a Ferrari sokszor beszélgetnek egymással, de ők azt szeretnék, ha most a Forma-2-re koncentrálnék, és én ezzel teljesen mértékben egyet is értek.” – kezdte a Forma-2 éllovasa. „Biztos vagyok benne, hogy a Ferrari és Nicolas is mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb megoldást találják meg nekem 2018-ra.”

    A sok opció közül az egyik a Super Formula is lehet. Ami nem lenne ismeretlen az F2/GP2 bajnokainak, hiszen a 2015-ös győztes Stoffel Vandoorne és a 2016-os első, Pierre Gasly is ott folytatta a pályafutását. Leclerc erről a lehetőségről ennyit mondott: „Nem nagyon szeretném. Év végén majd meglátjuk, hogy milyen lehetőségeim vannak, de remélhetőleg nem kell majd Japánba mennem.”

    Leclerc nyilvánvalóan a Suber ülését szeretné a következő idényre. Majd pedig ő lehet Kimi Raikkönen potenciális utódja a Ferrarinál 2019-től.

    „Minden versenyző örömmel ragadja meg azt a lehetőséget, amikor esélyt kap arra, hogy a Ferrarit vezethesse. Ahogy már mondtam, most csak az F2-re összpontosítok, és csak ezután gondolok a jövő évre és 2019-re. Természetesen a legjobbamat akarom nyújtani, hogy minél hamarabb egy top istállónál lehessek.”

  • Egyre kevesebb esélyt lát Kubica a visszatérésre

    Egyre kevesebb esélyt lát Kubica a visszatérésre

    Robert Kubica egyre kevésbé tartja valószínűnek, hogy 2018-ra talál magának ülést a Forma-1-ben.

    A lengyel pilótával kapcsolatban, sokáig a Renault tűnt befutónak, hiszen a franciák autóját már tesztelhette is a hungaroringi évközi teszten. A francia gárda azonban Carlos Sainzot igazolta le a következő idényre, Nico Hülkenberg mellé. Kubica számára így egy ajtó bezárult.

    Az egyszeres futamgyőztes pilótának már csak a Williams jöhet szóba (Igaz, a Sauber sem ismertette a pilóta felállását, de ott nagy részben a Ferrari akarata fog érvényesülni). Ahhoz, hogy Lance Stroll csapattársa legyen két pilótával kell megküzdenie, Felipe Massával és Paul Di Restával. Egy esetleges Williamses szerződéshez nagyban hozzájárulhat a menedzsmentjének legújabb tagja Nico Rosberg is, aki kiváló kapcsolatot ápol a britek motorszállítójával, a Mercedesszel.

    „Mindig reálisan látom a dolgokat, így tudom, hogy a visszatérésemre egyre kisebb az esély. Minden egyes nap, amikor szembesülök az új korlátaimmal abban reménykedek, hogy legalább az esélyt megkapom egyszer.” – mondta az FIA hivatalos magazinjának.

    „Sok kilométert tettem már meg a szimulátorban, vezettem más kategóriák autóit, de mindvégig tisztában voltam azzal, hogy csak egy igazi F1-es autó vezetése adna nekem újra egy különleges érzést, és csak ez bizonyítaná be az igazságot. Az élet túl sokat adott nekem, aztán hirtelen mindent el is vett. Azt mondják, hogy az idő minden sebet begyógyít, de ez az én esetemben nem így van.” – folytatta a lengyel.

    „A baleset teljesen felforgatta az életemet, de azzal is tisztában vagyok, hogy pár centin múlt az, hogy most egyáltalán itt lehetek. A legkeményebb munkát fejben kellett végeznem. Voltak szörnyű időszakok. Ez rosszabb volt, mint egy fizikai fájdalom, de végre már megbékéltem magammal, mert megint az lehettem, aki voltam: Forma-1-es pilóta.” – zárta Kubica.

  • Gasly sajnálja, hogy Kvyat helyén kell versenyeznie

    Gasly sajnálja, hogy Kvyat helyén kell versenyeznie

    Az élete első Forma-1-es versenyhétvégéjére készülő Pierre Gasly elmondta, hogy remek a kapcsolata az orosz márkatársával, és sajnálatát fejezte ki, hogy az ő helyén kap lehetőséget.

    A regnáló GP2-es bajnok a legnagyobb esélyes arra, hogy jövőre megfelelően tudja helyettesíteni a távozó Carlos Sainzot a Toro Rossónál. A bemutatkozásra azonban, némileg váratlanul már idén sor került, hiszen – egyelőre csak két verseny erejéig – ő vezetheti majd Kvyat autóját.

    „Sajnos ebben a sportban így mennek a dolgok.” – mondta a francia a csütörtöki sajtótájékoztatón. Majd hozzátette, hogy nem volt még alkalma beszélni Kvyattal.

    „Ő is ebben a helyzetben volt, mint én. Sokat várt az F1-es lehetőségre, de amikor megkapta, az más kárára történt. Természetesen nagyon sajnálom őt, hiszen egy remek és tehetséges autóversenyző. Sajnos ez történik, ha beülök egy autóba. Biztos vagyok benne, hogy fogjuk még őt látni a rajtrácson.”

    A Toro Rosso még nem közölte, hogy idén pontosan hány futamra terveznek a franciával, mint ahogyan a jövő évi pilóta párosát sem. Még maga az érintett sincs tisztában a jövőjével.

    „Jelenleg még nem tudom, hogy hány versenyen vezethetek majd, ez még nem dőlt el. A csapat annyit mondott nekem, hogy csak a hétvégére koncentráljak és próbáljam a legjobbamat nyújtani. Teljesen új közeg ez számomra, így nincsenek konkrét céljaim erre a futamra.”

    Csapattársával, Carlos Sainz-cal jól ismerik egymást, hiszen a 2014-es Formula Renault 3.5.-ös bajnokságban kiélezett harcot folytattak a bajnoki címért, amit végül a spanyol szerzett meg. Szerinte Gasly hamar fel fogja venni a száguldó cirkusz ritmusát.

    „Mindent megtett azért, hogy itt lehessen. Nem gondolom, hogy a Red Bull beültetne olyasvalakit az autójába, aki nem lenne képes rögtön az elején pontokkal segíteni a csapatát.” – vélekedett a spanyol.

    Gasly debütálásával immáron már három francia versenyző lesz a mezőnyben. Érdekesség, hogy a két honfitársa is szezon közben mutatkozhatott be. Grosjean 2009-ben a Renault-val, Ocon pedig 2016-ban a Manorral ugrott be év közben.

    Grosjean elmondta, hogy reméli, hogy a Toro Rosso több lehetőséget ad neki, mint amennyit ő kapott a Renault-tól  2009-ben.

    „Nem szabad valakit az első pár tanuló versenye alapján megítélni, hanem további lehetőségeket kell neki biztosítani a teszteken. Sajnos ez nálam nem így volt 2009-ben, ami sokba került a karrieremnek. Úgy hiszem, hogy a Toro Rosso a lehető legjobban fel szeretné készíteni őt 2018-ra.”

    Ocon pedig egy érdekes történettel állt, elmondta, hogy az ő családja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Gaslyból autóversenyző lett, nem pedig focista.

    „Amikor hét vagy nyolcéves lehetett az apám azt mondta neki [Gaslynak – szerk.], ‘hogy miért nem próbálod ki Esteban gokartját’. Ezt követően pedig abba hagyta a labdarúgást.”

  • Hamilton: Az F1 elveszíti a legkeményebb versenyét

    Hamilton: Az F1 elveszíti a legkeményebb versenyét

    Mint ismert, idén rendezik meg utoljára a Forma-1-es Maláj Nagydíjat, ahol az elmúlt közel húsz évben sok emlékezetes verseny volt. Ez a pálya mind autót és mind versenyzőt is próbára tett. Lewis Hamilton pedig csalódottságát fejezte ki Sepang elvesztése miatt.

    Az 5543 méter hosszú aszfaltcsík minden évben komoly kihívás elé állítja a pilótákat. Elsősorban nem a kiszámíthatatlan időjárás, hanem a fizikai igénybevételek miatt. A hosszú és gyors kanyaroknak köszönhetően hatalmas erők hatnak a pilótákra, ami olykor-olykor a semmiből érkező trópusi viharral, vagy a maláj hőséggel párosul.

    A háromszoros brit bajnok nemes egyszerűséggel a szezon legkeményebb helyszínének nevezte a maláj pályát.

    „Mindenféleképpen szomorú, hogy utoljára versenyzünk itt. Ez az egyik, ha nem a legkeményebb verseny az egész évadban. Nagyon nehéz lesz ezt pótolni.” – mondta Hamilton.

  • A Mercedes nem szól bele Hamilton magánéletébe

    A Mercedes nem szól bele Hamilton magánéletébe

    A német istállónál elmondták, hogy továbbra sem szeretnének beleszólni Hamilton magánéletébe és nem szeretnék megváltoztatni a személyiségét se.

    Az elmúlt napokban a háromszoros világbajnok kifejtette a véleményét az amerikai politikát illetően, valamint vegán életmódra váltott, illetve a rajongóinak rendszeresen beszámol a magánéletéről, valamint előszeretettel követi az aktuális divatot is. Ezek nem nyerték el mindenkinek a tetszését, emiatt sokan felvetették azt a kérdést, hogy a csapata miért nem próbálja kicsit kordában tartani a versenyzőjét.

    Toto Wolff erre reagálva elmondta, hogy a csapat számára Hamilton egy értékes személyiség.

    „Ha ő a Ferrarit akar vezetni az utcákon, akkor Ferrarit fog vezetni. Nem zárhatjuk egy ketrecbe őt. Néha ugyan bosszúságot tud okozni nekünk, de nehéz napokon ő az az ember, akit szeretnénk az autónkban látni.” – nyilatkozta az osztrák a Speed Week-nek.

    Jens Thiemer, a Mercedes marketing főnöke is egyet ért azzal, hogy a csapatnak egy Hamilton-féle karakterre van szüksége, még akkor is ha a viselkedése és személyisége gyakran elég vitatott.

    „Nem szeretnénk, ha marionett bábuk vagy robotok képviselnék a céget. Némelyik személyiséget nehezen lehet kezelni, és úgy vélem, hogy ha túl szabályoznánk az életüket az se tenne jót. A pilótáknak szívén kell viselniük a vállalatot, úgy, hogy közben önmagukat adják.”

    A csapaton belüli hangulatnak jót tett Valterri Bottas érkezése. Hamilton és Bottas közötti kapcsolat alapjában más, mint a Hamilton és Rosberg közötti feszült viszony volt.

    „Nekem tetszik a jelenlegi helyzet, és a rajongóknak is. Nem mondanám azt, hogy unalmasabb lenne ez a szezon emiatt, hiszen most is van egy komoly rivalizálás, csak nem csapaton belül.” – tette még hozzá Thiemer.

    „A probléma Lewis és Nico között az volt, míg egyikük boldog volt, addig a másikuk nem. Idén ez sokkal dinamikusabb. A kérdés az, hogy mi jön ez után. Fenn akarjuk-e tartani ezt a dinamikát vagy egy kicsivel nagyobb csapaton belüli rivalizálás lenne-e jó nekünk? Ezt még nem tudom.” – vélekedett Wolff.

  • Forma-1-es autót vezetett Jack Aitken

    Forma-1-es autót vezetett Jack Aitken

    A Renault Sport Akadémián nevelkedő Jack Aitken szerdán Jerezben kipróbálhatta a Lotus 2012-es Forma-1-es autóját. A teszt után elmondta, hogy még több ilyen lehetőséget szeretne.

    A szerdán megrendezett tesztnapon számos etapot teljesített a spanyol aszfatlcsíkon. A brit-koreai versenyző nagyon élvezte, hogy pályára vihette az E20-as kódjelű modellt és még több Forma-1-es géppel szeretne pályára gurulni a jövőben.

    „Ez egy igazán élvezetes nap volt, a csapatnál nagy szeretettel fogadtak és az elejétől kezdve keményen dolgoztak. Ez a nap arról szólt, hogy megtanuljam, hogy is működik egy komoly F1-es istálló. Sok kört tettem meg, és jóval gyorsabban tanultam, mint amire számítottam. Szóval köszönöm a Renault-nak és az Akadémiának is ezt a lehetőséget.”

    Cyril Abiteboul így értékelte a nagy napot: „Örültem annak, hogy Jack életében először ülhetett Forma-1-es autóban. Az Akadémián remekül fejlődik, és egy igazi mérföldkő volt a pályafutásában.”

    A 21 éves Aitken jelenleg második helyen áll a GP3-ban, hátránya 43 pont csapattársa George Russel mögött. A következő versenyhétvége Jerezben lesz október 6. és 8. között.

  • Bottas megcélozza a második helyet a bajnokságban

    Bottas megcélozza a második helyet a bajnokságban

    Valtteri Bottas úgy gondolja, hogy idén még elérhető számára a világbajnoki második hely Sebastian Vettellel szemben.

    Vettel bajnoki reményei elhalványulni látszanak, köszönhetően a szingapúri futamnak. Az élről induló német Max Verstappennel és Kimi Räikkönennel került balesetbe, ami miatt feladni kényszerült a versenyt. A bajnoki riválisa Lewis Hamilton pedig köszönte szépen, és megnyerte a villanyfényes nagydíjat, amivel 28 pontra növelte előnyét a tabella élén. Bottas pedig a harmadik helyével 23 pontra közelítette meg a Ferrari versenyzőjét.

    Miközben a finn bevallotta, hogy nem tartja reálisnak, hogy Hamiltont utolérje az összetettben, addig Vettel megelőzésére komoly esélyt lát.

    „A következő célpont számomra Vettel, és igen, lehetséges, hogy őt elkapjam.” – kezdte a Mercedes pilótája. „Ez egy jó verseny volt számunkra. Fontos pontokat szereztünk, remélhetőleg a hátralévő pár verseny is ilyen jól fog sikerülni. De nem szeretnénk alábecsülni a Ferrarit. Biztos vagyok benne, hogy minden hétvégén erősek lesznek. Hat futam van még hátra, sok pont szerezhető még, emiatt lehet egy reális cél számomra a második hely.”

    Bottas úgy hiszi, hogy hiába a szoros csata Hamilton és Vettel között, a vezetőség mindent meg fog tenni, azért, hogy megelőzze Vettelt a pontversenyben.

    „Elég vonzó a bajnoki első két hely egy Mercedes szintű csapatnak. Természetesen az elsődleges cél, hogy megszerezzük a konstruktőri bajnoki címet. A csapatnak az a fontos még, hogy valamelyik pilótája az egyéni bajnoki címet is bezsebelje. Én csak arra koncentrálok, hogy megelőzzem Vettelt, és biztos vagyok benne, hogy amikor kell, akkor a csapat is mellém fog állni. Nem gondolok a bajnoki címre, túl nagy a szakadék köztem és Lewis között. Versenyről-versenyre tervezek csak és meglátjuk, hogy mi lesz a vége.”

  • Formula E: Piquet a Jaguarnál folytatja

    Formula E: Piquet a Jaguarnál folytatja

    A második Formula E idényére készülő Jaguar istálló hivatalosan is bejelentette, hogy Nelson Piquet Jr, csatlakozik a csapathoz, ahol Mitch Evans csapattársa lesz.

    Piquet az elektromos sorozat legelső bajnoka, aki alá viszont azóta nem tudott versenyképes technikát rakni a NextEV. Az elmúlt két évben harmadannyi pontot sem tudott összesen gyűjteni, mint a legelső évadban. A brazil pilótának eddig két győzelme és három további dobogós helyezése van a sorozatban (mind a bajnoki évéből).

    A fiatalabbik Piquet igazi vándormadárnak számít a motorsport világában, hiszen megjárta már többek között a Forma-1-et, Le Mans-t, NASCAR-t, Formula-E-t illetve sok más kisebb-nagyobb szériát is. Sokan mégis egy kellemetlen esemény miatt emlékeznek rá legjobban: a 2008-as szingapúri Forma-1-es futamon a csapat utasítására szándékosan csapta falnak az autóját, ezzel remek helyzetbe hozva a csapattársát Fernando Alonsot.

    Csapattársa az a Mitch Evans lesz, aki már jól ismeri a csapatot, hiszen a mögöttünk hagyott szezonban is a briteket erősítette. A 2016/17-es bajnokságban a csapat kevéske pontjainak nagy részét ő szerzete, emiatt is maradhatott a csapatnál Adam Carollal ellentétben. Evans 18 évesen megnyerte a GP3-as bajnokságot, majd három évet töltött a GP2-ben. A Forma-1-be azonban sosem volt komoly esélye bekerülni.

    Piquet így nyilatkozott a csapatváltásról: „Megtiszteltetés, hogy csatlakozhatok a Panasonic Jaguar Racinghez. Ennek a márkának erős történelme van a motorsportban, és izgatott vagyok, hogy részese lehetek ennek a csapatnak. Az ő elkötelezettségük az elektromos versenyzés iránt nagyon inspiráló. Alig várom már, hogy elkezdhessem a közös munkát velük.”

    A gyengén sikerült első év ellenére – amikor a csapat 27 ponttal utolsó lett a csapatok versenyében (amiből az új-zélandi 22-t szerzett) – Evans optimistán tekint az új szezon elé.

    „Egy ilyen remek szezon után, nagyszerű érzés, hogy a következő idényben is a Jaguar pilótája lehetek. Csapatként jó irányba haladunk, és nagyon várom már a hongkongi szezonnyitót.”

    A Formula-E 2017/18-as idénye december 1.-jén kezdődik egy dupla futamos hétvégével.