Szerző: Hegedűs Dávid

  • Marchionne: Brawn úgy viselkedik, mint Mózes

    Marchionne: Brawn úgy viselkedik, mint Mózes

    A Ferrari elnöke Sergio Marchionne továbbra is komoly kritikákat fogalmaz meg a Forma-1 vezetésével és Ross Brawnnal szemben.

    A Ferrari karácsonyi ebédjén Marchionne elmondta, hogy a Ferrari kiszállhat a száguldó cirkuszból, mivel szerintük Ross Brawn a sport DNS-ét igyekszik megváltoztatni, ami nem jó.

    A Speed Week készített legutóbb interjút a konszern elnökével, amelyben a Forma-1 vezetésével való kapcsolatáról is beszélt.

    „Jó a kapcsolatom Chase Carey-vel. Tíz napja beszéltünk egymással, és nagyon nyitott volt. Az viszont nem érdekel, mikor Ross Brawn jön és kijelenti, hogy nem lesznek rajtrácslányok, meg, hogy milyen motorok és kasznik lesznek. Úgy viselkedik, mint Mózes a Tízparancsolattal. Amikor viszont felhívom Mózes főnökét [Carey – a szerk.] akkor azt mondja, hogy ő csak a saját véleményének adott hangot. Nem szeretnék részt venni ilyen társalgásban. Le szeretnék ülni és beszélni azokkal, akik ebben az egészben érintettek. Az nem segít, ha a médiát is bevonjuk.”

    Marchionne a motor tervekről is ejtett néhány szót.

    „Amikor meghallottam, hogy Ross azt mondta, hogy a motorok túl bonyolultak, azt kérdeztem magamtól, hogy ’Mégis mit szeretne 15 millió euróért?’. A Liberty Mediának igaza van akkor, amikor azt mondják, hogy javítani kell a shown. Engem sem hozott lázba a legutóbbi futam, ahol gyakorlatilag ötven körön keresztül semmi se történt. De ez nem a motorok hibája.”

    „Egy ideális világban én kidobnám a szabályokat az ablakon. Ehelyett azonban afelé haladunk, hogy a végén már csak az autók színe lesz különböző. Ha ez megtörténik, akkor a Ferrari három másodperc alatt itt hagyja az egészet.” – tette hozzá Marchionne.

  • Verstappen belátta, hogy szabálytalan volt Austinban

    Verstappen belátta, hogy szabálytalan volt Austinban

    Max Verstappen mind máig ragaszkodott ahhoz a véleményéhez, hogy szabályos volt az austini utolsó körös előzése Räikönennel szemben, azonban már más véleményen van.

    A szezon egyik legvitatottabb pillanata volt, amikor Verstappen a pályát levágva előzte meg Räikkönent, amiért utólag büntetést kapott.

    A Red Bull pilótája motorcsere miatt a 16.helyről indulhatott, és az utolsó kör 17-es kanyarjában a finnt megelőzve a dobogóra kapaszkodott fel. Az előzéssel viszont az volt a probléma, hogy a holland autója mind a négy kerékkel elhagyta a pályát, amivel előnyt szerzett, és a stewardok végül megbüntették, amivel elveszítette a dobogós pozícióját. A döntést sok rajongó, szakértő és egykori versenyző is élesen bírálta.

    Verstappen saját maga is keményen beszólt a versenybíráknak. Folyamatosan kiállt a saját igaza mellett, mondván, hogy ő  semmi szabálytalant nem csinált, most azonban már másképp látja azt az esetet.

    „Természetesen az első reakcióm az volt, hogy ’Micsoda? Ez egy nagyszerű manőver volt!’ De amikor megnézzük a szabálykönyvet, akkor láthatjuk, hogy ez nem volt szabályos. Akkor azonban sok pilóta vétett a szabályok ezen pontja ellen, mégsem kaptak semmilyen büntetést.”

    „Ettől még mindig egy jó verseny volt, és mindenki élvezte az utolsó körös izgalmakat. Mindig jó érzés, ha dobogóra állhatok, végül negyedik lettem, ami a tizenhatodik rajthely fényében egy kiváló eredmény. Nem volt annyira fájó, mint sokan gondolnák. Már megbékéltem ezzel.”

    Hiába volt szabálytalan, Verstappen mégis ezt tekinti az év legjobb előzésének.

    „Ez volt a kedvenc előzésem idén, mert ezzel az autóval nem előztem sokat. Az idei autókkal valójában csak az egyenesekben lehetett előzni. Ez pedig nem annyira élvezetes, mint mondjuk a tavalyi év.”

  • Törölték a montreali Formula-E futamokat

    Törölték a montreali Formula-E futamokat

    Montreal az előző szezonhoz hasonlóan a 2017\2018-as bajnokság dupla futamos szezonzárója lett volna eredetileg, azonban a város új vezetése nem kívánja a továbbiakban megrendezni a Formula-E versenyhétvégét.

    A kanadai város Formula-E pályafutása így tiszavirág életűre sikeredett, hiszen a legutóbbi szezonban került be a versenynaptárba.

    Az újonnan megválasztott polgármester Valerie Plante eredetileg csak a város központjából szerette volna kiköltöztetni a mezőnyt. A város új vezetése a sorozat elöljáróival tárgyalóasztalhoz ültek, de végül nem tudtak megoldást találni, így a verseny nem kerül megrendezésre, amit egy hétfői sajtótájékoztatón jelentettek be.

    „Nagyon meglepődtünk. Csalódottak vagyunk, hogy kihátrálnak a szerződésből. Az új polgármester azonnal hatállyal felbontotta a megállapodást, amit még az előző polgármester, Dennis Codorre kötött.” – mondta sorozat szóvivője.

    A döntés hátterében az állhat elsősorban, hogy a promóter hat millió dolláros tartozást halmozott fel. Illetve az sem nyerte el a Plante tetszését, hogy a legutóbbi futam mögött csupán egy állami cég állt, magán vállalatok nem.

    Felmerült annak a lehetősége is, hogy a Forma-1-esek által használt Gilles Villeneuve pályára kerülhet a futam, de nem rég jelentették be, hogy felújítják a boksz épületét, emiatt pedig nem lehet ott versenyt rendezni abban az időpontban.

    Alejandro Agagnak [Formula-E vezetője – a szerk.] így Sao Paulo után egy újabb verseny helyére kell más helyszínt találnia. A brazil futam helyett Uruguayba látogat el a mezőny, és ha Montreal helyett nem találnak mást, akkor a bajnokság Július 16.-17-én, a new york-i dupla futamos hétvégével fog zárulni.

  • Räikkönen még mindig éhes a sikerre

    Räikkönen még mindig éhes a sikerre

    Kimi Räikkönen elmondta, hogy még mindig nagyon motiválja őt a siker a Forma-1-ben, és ha úgy érezné, hogy ha már nem lenne képes győzelmekre, akkor nem lenne már tagja a mezőnynek.

    A finn pilóta idén a negyedik helyen végzett a bajnokságban, úgy, hogy a csapattársához képest több mint száz ponttal szerzett kevesebbet.

    A három nagy csapat pilótái közül ő az egyetlen, aki idén nem tudott futamot nyerni. Legutolsó nagydíj sikere egyébként a 2013-as ausztrál siker volt, még a Lotusszal.

    Idén kétszer végzett a második helyen, és négyszer pedig a harmadikon.

    Räikkönen úgy érzi, hogy csak apró dolgokon múlt, hogy idén lemaradt a futamgyőzelemről.

    „Néhány hétvégén nagyon közel voltak egymáshoz az autók. Ilyenkor apró dolgokon múlik a siker. Gyorsabbnak kell lennünk, sokkal többször kell a legjobbnak lennünk. Ha ez könnyű lenne, akkor mindenki nyerni tudna. Sok apró dolog van, ami mindent befolyásol.”

    „Nem lennék itt jövőre, ha nem lennék éhes a sikerre. Amíg megvan az éhségem a sikerre addig tudom a legjobbamat nyújtani.” – tette hozzá 2007 bajnoka.

    Sokan arra számítottak, hogy a 2017 végén lejáró szerződése miatt visszavonul a Forma-1-től, de a szerződését egy évvel meghosszabbította a csapata. Räikkönen sokkal jobb szezonkezdetet szeretne, mint idén, ugyanis az első három futamon nem tudott dobogóra sem állni, miközben csapattársa kétszer is győzedelmeskedni tudott.

    „Lassan kezdtük az évet. Aztán feljavultunk, de jött a sok kiesés, ami miatt sosem lehettünk ott, ahol lennünk kellett volna. Nem a legjobb idénykezdet volt. Voltak jó pillanataink, de nem az volt, amit szerettünk volna elérni a szezon egészét tekintve.”

    „Össze kell raknunk a dolgokat az első futamra. A tempónk meg van, de ha nem állnak össze tökéletesen a dolgok, akkor sok pontot fogunk veszíteni. Azért vagyok itt, hogy világbajnokságot nyerjek. Ezért nem volt ideális ez az év, de így alakult, együtt tudok ezzel élni, de nem ezért vagyok itt.” – tette hozzá a finn.

     

  • Norris: Nehezebb volt az F2-es debütálás, mint vártam

    Norris: Nehezebb volt az F2-es debütálás, mint vártam

    A Forma-3 idei bajnoka Lando Norris elmondta, hogy sokkal nehezebbre sikeredett az F2-es bemutatkozása, mint amire számított.

    Norris, aki jövőre már egy teljes szezont fog teljesíteni a Forma-2-ben a Carlin csapattal. A szezonzáró Abu Dhabi hétvégén azonban még a Campos versenyzőjeként állt rajthoz.

    A McLaren fiatalja az időmérő edzésen a 13.helyet szerezte meg, az első futamon motor gondok miatt kiesett, a sprint versenyen eredetileg a kilencedik lett, de jogosulatlan előnyszerzés miatt büntetést kapott, így csak a 13.lett.

    A futam után még ott maradt a szezon utáni teszten, ahol a 12. leggyorsabb időt érte el.

    Norris így értékelte élete első Forma-2-es versenyhétvégéjét.

    „Nagyon más volt.” – kezdte. „Maga az egész hétvége nagyon nehéz volt. Korábban még sosem vezettem Abu Dhabiban, új autót, új gumikat, új pályát és egy új csapatot kellett megszoknom. Nagyon nehéz alkalmazkodni ennyi dologhoz, ilyen rövid idő alatt.”

    „Nem könnyű megtanulni ezeket a szabadedzés meg az időmérő alatt. Sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam. Amikor a teszten sokkal többet tudtam körözni, akkor már jobban szerepeltem. Nem volt tökéletes – nem voltam a leggyorsabb – de egyre jobban megismertem a csapatot és az autót, úgy érzem, hogy sikerült hozzájárulnom az autó fejlesztéséhez. De jövőre új autók jönnek, így megint teljesen más lesz minden.” – tette hozzá Norris.

  • A Rebellion visszatér az LMP1-be Lottererrel és Janival

    A Rebellion visszatér az LMP1-be Lottererrel és Janival

    A Rebellion Racing megerősítette, hogy a következőn idényben visszatérnek a legmagasabb kategóriába, illetve szerződtettek még két egykori Le Mans győztest is, Neel Janit és André Lotterert.

    Az angol-svájci istálló egy év szünet után lesz ismét tagja a WEC legmagasabb kategóriájának. A 2018\19-es szuperszezonban két autóval fognak indulni, a két ex-Porschés mellett még az eddig is a csapat alkalmazásában álló Mathias Beche és Bruno Senna, valamint két P1-es újonc, Thomas Laurent és Gustavo Menezes lesznek a pilóták.

    A Rebellion a hosszútávú világbajnokság egyik legsikeresebb privát istállója, 2017-ben Julien Canal és Bruno Senna vezetésével megnyerték az LMP2-es kategóriát.

    Az autót és csapatokat hivatalosan várhatóan majd márciusban a genfi Motor Shown fogják bemutatni.

    Az autót nagy valószínűséggel a francia ORECA fogja tervezni és megépíteni, akik egyébként már 2014 és 2016 között készítették a csapat R-One névre keresztelt LMP1-es gépeit.

    A háromszoros Le Mans győztes Lotterer így reagált a bejelentésre:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Rebellion csapathoz. Az LMP1-es projekt mindig nagy izgalommal tölt, a WEC és Le Mans nagy kihívás elé állít, és ezt nem szeretném kihagyni! Nagyon motivált vagyok és már várom, hogy elkezdjünk együtt dolgozni.”

    Jani számára viszont nem lesz teljesen új a svájci csapat, hiszen több éven keresztül erősítette őket.

    „Már alig várom, hogy visszatérjek oda, ahol kilenc évvel ezelőtt elindult a hosszú távú karrierem. A Rebellion nagy szerepet játszik a pályafutásomban, sokat tettek azért, hogy a Porsche gyári pilótája lehettem. Amikor egyértelművé vált, hogy a Porsche kiszáll, akkor nem volt kérdés számomra, hogy ehhez a csapathoz akarok visszatérni.” – mondta a svájci.

    Lotterer és Jani azonban továbbra is szerződésben maradtak a Porscheval. A WEC mellett a Formula-E-ben is indulnak majd, de a két sorozat naptára egyszer sem ütközik, így nem kell kihagyniuk egy versenyt sem.

     

     

     

  • Ocon: Még mindig gyorsabb vagyok Verstappennél

    Ocon: Még mindig gyorsabb vagyok Verstappennél

    Esteban Ocon továbbra is úgy hiszi, hogy még mindig gyorsabb korábbi F3-as riválisánál, még akkor is, ha Verstappen az élmezőnyben harcol, ő pedig nem.

    Ocon és Verstappen 2014-ben a Forma-3-as bajnokságban vívtak komoly harcot a bajnoki címért, amit végül előbbi szerzett meg.

    A Red Bull fiatalja már három futamgyőzelemnél tart, miközben Ocon „csak” stabil pontszerzőnek mondhatja magát. A francia még is úgy véli, hogy most is jobb, mint riválisa.

    „Akkor gyorsabb voltam nála, ez teljesen biztos.” – emlékezett vissza Ocon. „Több pole pozíciót is szereztem, mint ő. Azt nem tudom pontosan, hogy most is gyorsabb vagyok-e nála, de úgy érzem, hogy igen.”

    „Nem igazán lehet minket összehasonlítani, ahhoz hasonló szintű autók kellenének. Talán ennek is eljön majd egyszer az ideje. De ő most igazán jó munkát végez, és az egyik legjobb pilóta a rajtrácson.” – folytatta.

    Verstappen nemrégiben hosszabbította meg három évvel a szerződését a jelenlegi munkaadójával. Ocon pedig jövőre is a Force India versenyzője lesz, de a pletykák szerint eséllyel pályázik 2019-re a Mercedes egyik ülésére. Toto Wolff szerint azonban még túl korai erről beszélni.

    „Esteban az egyik pilótánk, ezért természetes, hogy képben van nálunk. A csapat azonban teljes mellszéleséggel kiáll Valtteri mellett. Ha elkezdenénk gondolkozni más pilótákon, akkor az azt jelentené, hogy nem bízunk száz százalékban Valtteriben. Biztosíthatok mindenkit, hogy a csapat minden egyes tagja azért szorít, hogy Valtteri sikeres legyen. Akárcsak Lewis esetében, aki szintén a mi versenyzőnk, éppen ezért nincs itt az ideje, hogy más pilótákon gondolkozzunk.” – mondta Wolff.

  • Harmadszor is Max Verstappen lett az év személyisége

    Harmadszor is Max Verstappen lett az év személyisége

    Zsinórban harmadszor is Max Verstappen kapta az év személyiségének járó díjat az év végi FIA gálán Párizsban.

    A Red Bull húsz esztendős pilótája a stílusa és eredményei alapján kapta meg ezt a díjat. A holland versenyző idén Mexikóban és Malajziában is a dobogó tetején ünnepelhetett.

    Verstappen szezonját nagy részt azonban a balszerencse jellemezte, sokszor bukott értékes pontokat a Renault motor meghibásodása miatt.

    „Egy hullámvasút, ami kihívásokkal teli volt.” – értékelte a szezonját a holland.

    „Voltak nehéz pillanatok, de természetesen a két győzelmemnek nagyon örülök. Nehéz szezon volt, de tanultam belőle és nagyon örülök ennek a díjnak.” – folytatta.

    „Köszönöm a Red Bull Racingnek, a rajongóimnak és mindenkinek, aki támogatott idén! Továbbra is keményen fogom majd nyomni.” – tette hozzá a Twitteren.

  • Felipe Massa lett a gokart bizottság elnöke

    Felipe Massa lett a gokart bizottság elnöke

    Az FIA a szokásos év végi közgyűlésén Felipe Massát nevezték ki a gokart bizottság elnökének. A brazil pilóta 15 év után távozott a száguldó cirkuszból, és már korábban elmondta, hogy szívesen vállalna munkát a Nemzetközi Automobil Szövetségnél.

    Ez most meg is valósult, ugyanis is ő fog felelni a gokart szakág egészéért.

    A közgyűlésnél arról is döntöttek, hogy továbbra is Stefano Domenicalli fog felelni az együléses sorozatokért, ugyanis megvannak elégedve az egykori Ferraris csapatfőnök munkájával. Többek között neki is köszönhető a GP2 Forma-2-re való átnevezése is.

  • Ricciardo: A Halo nem fogja megváltoztatni a Forma-1-et

    Ricciardo: A Halo nem fogja megváltoztatni a Forma-1-et

    Daniel Ricciardo nem hiszi azt, hogy a Halo bevezetése radikálisan meg fogja változtatni a Forma-1-et.

    Az új fejvédő eszközt az FIA 2018-ra tette kötelezővé a csapatok számára. Ez nagyon sok negatív kritikát váltott ki a szurkolók és a pilóták körében is, akik elsősorban amiatt emelték fel a hangjukat, hogy szerintük ez az eszköz megnehezíti a látást.

    Ricciardo azonban más véleményen van, szerinte ez a megoldás hamar a sportág elfogadott része lesz, mint például a HANS-rendszer.

    „Szerintem az emberek hamar túlteszik magukat a Halon. A rajongóknak csupán meg kell szokniuk a látványt, a versenyzést nem fogja befolyásolni.” – mondta az ausztrál.

    Ricciardo hozzátette, hogy az elmúlt években is voltak ennyire vitatott szabályváltozások, amiket hamar elfogadtak.

    „Amikor 2008 és 2009 között változtak az autók akkor se néztek ki jól. A rajongók mégis megszokták és természetessé vált a magas, vékony hátsó szárny. Annak ellenére is, hogy nagyon furcsán néztek ki.”

    A Red Bull pilótája kiemelte, hogy a biztonság elsőbbséget élvez az esztétikával szemben.

    „Nagyon vegyes érzések vannak a pilóták között, a médiában belül és a rajongók körül is. Nem fognak olyan jól kinézni az autók, mint most, de a biztonság sokkal fontosabb. Ha egy elem lerepül egy autóról, akkor a glória megakadályozhat egy halálos balesetet is. Az emberek hajlamosak erről megfeledkezni, főleg akkor, ha jó pár évig nem történik ilyen. Most azt mondják, hogy minden jó volt eddig, de amikor történik egy baleset az ráébreszt minket arra, hogy mennyire is veszélyes ez az egész.”

    „Nem fogja csökkenteni az adrenalint és az izgalmakat, csupán csak a baleseteknél véd meg minket. A versenyzés mindig ugyanaz marad, ahogy a kockázat is mindig jelen lesz. Tehát nem gondolnám azt, hogy megfogja változtatni az egész sportot.” – zárta Ricciardo.