Szerző: Hegedűs Dávid

  • Rosenqvist: A Formula E a legjobb lehetőség, hogy a Forma-1-be kerüljek

    Rosenqvist: A Formula E a legjobb lehetőség, hogy a Forma-1-be kerüljek

    A Formulae E-ben a bajnoki címre törő svéd Felix Rosenqvist szerint, hogy ha az elektromos szériában jól szerepel, akkor megnyílhat előtte az út a száguldó cirkuszba is.

    Rosenqvist 2015-ben megnyerte a Forma-3-as Európa Bajnokságot, emellett pedig még két makaói nagydíj siker van a neve mellett, azonban pénzhiány miatt nem tudott feljebb jutni az utánpótlás sorozatokban.

    2016-ban fél szezon erejéig a DTM-ben szerepelt, egy Mercedes volánja mögött. Majd még ebben az évben bemutatkozhatott a Formula-E-ben is, első szezonjában rögtön össze is jött a futamgyőzelem, valamint a szezon végén harmadik lett a pontversenyben.

    „Egyértelmű volt számomra, hogy ez az a bajnokság, ahol indulni szeretnék.” – kezdte. „Ez a legjobb lehetőség arra, hogy valaki bekerüljön a Forma-1-be. Itt vannak azon legjobb pilóták, akik nem kaptak ülést a királykategóriában. Ha le tudod győzni őket, az már egész jó. Még mindig elég fiatal vagyok a Forma-1-hez, és nem is fogok lemondani erről.”

    „Szerintem ez a legjobb hely a DTM, Forma-2, vagy az IndyCar helyett.” – jegyezte meg az Autosportnak.

    Ha Rosenqvist bemutatkozna a Forma-1-ben, akkor ő lenne a második, aki hamarabb állt rajthoz az elektromos sorozatban, mint a királykategóriában. Az előző szezonban Pierre Gasly helyettesítette egy hétvégén Sebastian Buemit a Renault csapatnál, majd nem sokkal később lehetőséget kapott a Toro Rosso istállótól is.

    A 26 éves svéd pilóta jelenleg a második helyen áll a Formula-E pontversenyében, hátránya az előző versenyen diadalmaskodó Jean-Eric Vergne mögött mindösszesen öt pont.

    A francia pilóta a pole-pozícióból nyert Santiagóban, miközben Rosenqvist a 14.helyről egészen a negyedik pozícióig tornázta fel magát a futamon.

    A Mahindra versenyzője hiába indult a mezőny hátsó részéből, a futam utolsó köreiben tagja volt annak az öt fős csoportnak, akik a győzelemért harcoltak, de elmondása szerint nem vállalt sok kockázatot, inkább csak a biztosra ment ezekban a körökben.

    „A verseny végére már a győzelemért is küzdhettem volna, de én inkább a biztosra mentem. Én csak a bajnokságot tartom a szemem előtt. Talán ha mondjuk harmadik helyről indultam volna, akkor lehet, hogy bele megyek a csatába, de így, hogy a pontszerző helyeken kívülről indultam, túl kockázatos lett volna. Ez volt a helyes döntés.”

  • Piquet szerint Alonso fog nyerni idén Le Mans-ban

    Piquet szerint Alonso fog nyerni idén Le Mans-ban

    Fernando Alonso egykori csapattársa, Nelson Piquet Jr, biztos benne, hogy a spanyol pilóta lesz az idei Le Mans-i 24 órás verseny győztese.

    A kétszeres világbajnok nem titkolt célja az, hogy megszerezze az autóversenyzés tripla koronáját. Forma-1-es monacói nagydíj sikere már van, tavaly megpróbálkozott az Indy500-zal is, ott technikai hiba miatt kiesett, idén pedig a harmadik feltételt próbálja meg megszerezni: megnyerni a Le Mans-i 24 órás versenyt.

    Tíz évvel ezelőtt a Renault csapatánál voltak csapattársak a Forma-1-ben, a brazil pedig így vélekedik egykori márkatársáról és az esélyeiről.

    „Alonso egy erős személyiség, aki mindent akar. Ehhez nagyszerű pilótának kell lenni, és márpedig ő nagyszerű versenyző. Több mint tíz évvel ezelőtt volt utoljára bajnok, de még mindig ő a legnagyobb sztár a Forma-1-ben. Le Mans-ban is ő fog nyerni idén.” – nyilatkozta Piquet a Marcának.

    „Az ő kedvéért még a Fuji-i verseny időpontját is megváltoztatták, hogy ott is rajthoz tudjon állni. Tisztelem őt azért, mert elindult Daytonában, Indianapolisban és majd Le Mans-ban is, de nem a hírnévért teszi, hanem mert imád versenyezni. Ő egy nagyon intelligens ember, hiszen minden fontos versenyre új sisakot készít, amit kereskedelmi forgalomba hoznak, így több replikát lehet eladni.” – tette hozzá a brazil.

  • Ericsson kiszámíthatatlan szezont és erős Saubert vár

    Ericsson kiszámíthatatlan szezont és erős Saubert vár

    Marcus Ericsson szerint a Sauber komoly javulást fog mutatni az új szezonban, ugyanakkor hozzátette, hogy így is komoly csatákat kell majd vívniuk a középmezőnyben, hiszen megjósolhatatlan ott a sorrend.

    Egy kevésbé eredményes év után a svájci kis csapat komoly erősítésen ment keresztül. Névadó szponzoruk a legendás Alfa Romeo lett, emellett a Ferrari legújabb erőforrásait is használhatják majd, valamint pedig a vörösök legnagyobb tehetségét, Chales Leclercet is sikerült leigazolniuk.

    Az eddig Hinwilben tapasztaltak alapján Ericsson számos okot tud felsorolni, ami bizakodóvá teszi őt.

    „Már önmagában az új motor is egy nagy ugrást jelent. A csapat tagjain már a bizalom és a vágyakozás uralkodik. Láttam már az autót egy számítógépes modellben, és nagyon szépen néz ki.” – kezdte a svéd.

    „Azzal, hogy szerződést kötöttünk az Alfa Romeoval, sikerült visszahoznunk a Forma-1-be egy legendás márkát. Ez az egyik ok, amiért joggal gondolhatom azt, hogy a Ferrari a lehető legnagyobb támogatást nyújtja nekünk. Nagyon bizakodó vagyok.”

    Az nem kérdés, hogy a Sauber még kiélezettebbé teheti a harcot a középmezőnyben. Ericsson szerint a Haas és a Toro Rosso istállók lehetnek azok, akikkel komoly harcban lehetnek.

    „A Haas és a Toro Rosso ellen fogunk küzdeni. A kimenetel azonban előre megjósolhatatlan. Lehetnek nagyon jó versenyeink is, ahol pariban lehetünk a Renaulttal vagy a Force Indiával, de lehetnek olyan futamok is, ahol komoly gondokkal küzdhetünk. A célunk egyértelmű, a középmezőnyben lenni. Itt a csaták azonban versenyről-versenyre nagyon szorosak lesznek. A lehető legjobb formában szeretnék neki vágni az idénynek, tanulva a tavalyi hibáimból.”

  • Verstappen szerint minden esélye meglesz a bajnoki címre idén

    Verstappen szerint minden esélye meglesz a bajnoki címre idén

    A Red Bull Racing holland pilótája saját magát is esélyesnek érzi a világbajnoki cím megszerzésére.

    Sokan a bajnoki címért egy Mercedes-Ferrari párharcot várnak, de a Red Bull tavaly erős teljesítményt mutatott a szezon végén.

    „Készen állunk 2018-ra.” – mondta Dr. Helmut Marko a Sport Bildnek. „Az elmúlt években sok technikai problémával küzdöttünk a szezon elején, de most minden a terv szerint halad. Biztos vagyok benne, hogy már a téli teszteken is erősek leszünk, és tudjuk folytatni azt a előrelépést, amit 2017 végén produkáltunk.”

    Marko szavaival Max Verstappen is egyetérettt: „Amint lehetséges, szeretnék harcolni a bajnoki címért. A Red Bull képes arra, hogy egy gyengébb motorral is felérjen a csúcsra, már négyszer bebizonyították.”

    A csapat bajnoki esélyeit nagyban megfogja határozni a Renault motor. A tavalyi év végére ugyanis erősorrendben csak a harmadik legerősebb és az egyik legmegbízhatatlanabb motor lett.

  • Wehrlein a Super Formulán keresztül térhet vissza a Forma-1-be

    Wehrlein a Super Formulán keresztül térhet vissza a Forma-1-be

    A DTM-be visszatérő Pascal Wehrlein nem tett le a Forma-1-be való visszakerülésről, ehhez pedig akár hajlandó is lenne elmenni a japán Formula bajnokságba is.

    A német pilóta 2018-ra elveszítette a helyét a száguldó cirkuszban, mert a Sauber az ő helyére szerződtette a Forma-2 bajnokát Charles Leclercet. Szerdán pedig bejelentették, hogy visszatér a DTM-be.

    Wehrlein elmondta, hogy nem tette le a Forma-1-es visszatérésről sem, és ehhez pedig hajlandó lenne a DTM mellett egy-két másik sorozatban is rajthoz állni.

    „Igen, ez a lehetőség még mindig fennáll.” – felelte arra a kérdésre, hogy idén a Super Formula is a listáján szerepel-e. „Mindenképp szeretnénk egy másik szériát is a DTM mellett.”

    A fiatal pilóta 2015-ben a legfiatalabb DTM bajnok lett, ami után megkapta a lehetőséget a Manor Forma-1-es csapatától.

    Szerinte azonban a DTM-ben mutatott teljesítménye is döntő lehet.

    „Ha itt a kezdetektől fogva jól teljesítek, akkor jobb helyzetbe kerülhetek a visszatérést illetően. Erre még azonban nem sokat gondoltam, csupán csak a legjobbamat akarom nyújtani idén és remélem, hogy jövőre már jobb helyzetben leszek.”

    Wehrlein azt is elmondta még, hogy számára nem volt kérdés, hogy visszatér egykori sikereinek a helyszínére.

    „Sosem szakítottam meg a kapcsolatot a csapattal. Néhány versenyre el is látogattam. Különleges kapcsolatot alakítottam ki a szerelőkkel, mérnökökkel és a vezetéssel, akikkel megnyertem a bajnokságot. Mindig is élt ez a lehetőség, hogy bármikor visszatérhetek hozzájuk. Aztán átfutott az agyamon, hogy mi lenne ha kihagynék egy évet, de ezt 23 évesen nem tudtam elképzelni. Mindig is tudtam, hogy mit akarok.”

  • Vasseur: Nem 2018 lesz a „legcsúnyább” év a Forma-1-ben

    Vasseur: Nem 2018 lesz a „legcsúnyább” év a Forma-1-ben

    Frederic Vassuer szerint nem az idei szezon lesz a „legcsúnyább” a Forma-1 történetében, még a Liberty Media radikális változtatásainak ellenére sem.

    Sokan úgy vélik, hogy a halo bevezetése és a rajtrácslányok eltávolítása látványilag sokat ront a száguldó cirkuszon.

    A Sauber csapatfőnöke azonban másképp látja a dolgokat: „Ez két különböző dolog. A rajtrács lányokat felváltják a rajtrács gyerekek, míg a halo bevezetése pedig a biztonságról szól, egy súlyos balesetnél sokat köszönhet neki az érintett.” – mondta a svájci Blicknek.

    „A pályán történteket ez nem befolyásolja. Ez csupán marketing. Nem fog ezáltal csökkenni a színvonal.” – tette hozzá a francia csapatfőnök.

    Csapatvezetőkánt a saját istállójáról is beszélt. Elmondta, hogy gőzerővel dolgoznak azon, hogy minden készen legyen a három hét múlva kezdődő tesztekre.

    „Gyorsabbak leszünk, ugyanis 2017-ben messze le voltunk maradva. Szeretnénk majd a középmezőnyben harcolni, de nem szabad majd elfelejtenünk azt sem, hogy egy hosszú távú projektbe vágtunk bele. 50 új alkalmazottat vettünk fel. Könnyedén tudnak alkalmazkodni a Sauberhez, mint egy vállalathoz. Talán a BMW-s időszak óta, most először lehetnek vérmesebb reményeink.”

  • A Mercedes a határokat feszegeti az idei motorjával

    A Mercedes a határokat feszegeti az idei motorjával

    Toto Wolff, a Mercedes istálló csapatfőnöke elismerte, hogy sok kockázatot vállalnak a 2018-as motorjuk megtervezésekor.

    Az olasz Corriere Dello Sport beszámolója szerint a Mercedes a Ferrari és a Red Bull fenyegető közelsége miatt, drasztikus lépésekre szánta el magát a motorok terén, ami miatt most egy kis hiba csúszott a gépezetbe. Az olasz lap szerint ugyanis a brixworthi motorgyárban elvégzett verseny szimulációk során több kipufogó is meghibásodott. Ez a Mercedes egyik innovatív megoldásának köszönhető, ami a rövidebb és kisebb sebességváltó, és ennek a vibrációja okozza a problémát.

    „Soha nem mennek terv szerint a dolgok, mert mindig megpróbáljuk a határokat feszegetni. De ahogy már korábban is mondtam, jó telet zártunk. Akkor sem voltak drámák, amikor kicsit stresszesebbek voltunk.”- mondta Wolff.

  • Új tulajdonosa lehet a Szocsi pályának

    Új tulajdonosa lehet a Szocsi pályának

    Az Orosz Nagydíj helyszínéül szolgáló Szocsi utcai pálya hamarosan új tulajdonosok kezébe kerülhet a Tass, orosz hírügynökség szerint.

    A Fekete-tenger partján fekvő versenypálya jelenlegi tulajdonosa a Centre Omega nevű vállalat, amelyik a dél-oroszországi Krasnodar régió kormányzatának a tulajdonában áll.

    Az orosz kormány hivatalos weboldala szerint törvénymódosítást kívánnak eszközölni, annak érdekében, hogy a pálya állami tulajdonba kerüljön vagy pedig egy nem-kereskedelmi célú szervezett kezébe kerüljön, ezzel pedig adómentesség is együtt járna. A korábbi beszámolók már említést tettek egy hasonló státusz alatt regisztrált cégről, Rosgonki néven, akik feladata az orosz Forma-1-es futamok rendezése.

    Az új tulajdonos legfontosabb célja pedig az lenne, hogy népszerűsítsék a száguldó cirkuszt és hosszútávon is tagjai legyenek a versenynaptárnak. A tulajdonosváltásra valószínűleg 2019 júliusában kerülhet sor.

    Az Orosz Nagydíjra 2014 óta kerül sor, jelenlegi szerződése pedig 2025-ig érvényes. Az idei verseny pedig visszakerült őszre, ami így szeptember 30.-án lesz.

  • Huff Volkswagennel indul a WTCR-ben

    Huff Volkswagennel indul a WTCR-ben

    Rob Huff a Sebastian Loeb Racing pilótája lesz a 2018-es Túraautó Világkupában, csapattársa pedig Mehdi Bennani lesz. A francia istálló Volkswagennel fog rajthoz állni a sorozatban.

    2012 túraautó világbajnoka tavaly a Münnich Motorsport színeiben versenyzett a WTCC-ben, emellett pedig a TCR bajnokságban is indult, ott már Volkswagennel, így nem lesz számára ismeretlen az autó.

    „Remek érzés, hogy csatlakozhatok a WTCR mezőnyéhez. Tavaly a TCR-ben már mentem Volkswagennel, így már remek kapcsolatokat sikerült kialakítanom a csapattal. Remek lehetőség rejlik a Sebastian Loeb Racingben, hiszen az elmúlt két évben ők nyerték meg a független értékelést a WTCC-ben, és mivel az új bajnokságban nem lesznek gyártók, így jó esélyünk lehet a bajnoki címre.” – mondta Huff.

    A 38 éves pilóta egyértelmű célt tűzött ki maga elé, szeretné megnyerni a bajnokságot. A tavalyi éve nem sikerült túl jóra a WTCC-ben, de több sorozatra is koncentrálnia kellett, míg idén csak és kizárólag a WTCR-ben lesz érdekelt.

    „Az idei célom nem más, mint hogy megnyerjem a bajnokságot. Nagyon jól ismerem az idei naptárban szereplő pályákat. Gyakorlatilag az elmúlt évek WTCC-s naptárjaiból áll össze. Ha minél gyorsabban alkalmazkodik a TCR-es autó a WTCC-s pályákhoz, akkor a siker is jönni fog.” – tette hozzá a brit.

    Csapattársa a marokkói Mehdi Bennani lesz, aki már a negyedik idényét kezdi meg az istállóval. 2016-ban pedig megnyerte a független értékelést a WTCC-ben.

    „A döntésem, miszerint maradok a Sebastian Loeb Racingnél egy könnyű és egyértelmű döntés volt. Az évek során egy erős és bizalmas kapcsolat alakult ki köztem és a csapat között. A WTCR-es autók kissé eltérnek azoktól, amiket eddig vezettem, de a technikai csapatunk kész megmutatni a profizmusát és a szaktudását, hogy már az elejétől versenyképesek lehessünk. Alig várom már az első teszteket, de legfőképp a hazai szezonnyitót várom.” – mondta a 34 éves pilóta.

    A csapatfőnök Dominique Heintz így nyilatkozott a bejelentés kapcsán: „A Sebastian Loeb Racing 2015-óta számos trófeát és elismerést gyűjtött a WTCC-ben. Ilyen eredmények tudatában nem is volt kérdés, hogy ott akarunk lenni az új mezőnyben. Az új sorozat kombinálja a jól átgondolt technikai szabályokat és a magas média figyelmet, utóbbi köszönhető az Eurospot Events-nek. A Golf GTI TCR modellben a Volkswagen egy olyan autót fejlesztett, ami képes a győzelemre. A két tehetséges és kiváló pilótánkkal együtt pedig a legerősebb csapattal rendelkezünk.”

  • Kórházba került Rubens Barrichello

    Kórházba került Rubens Barrichello

    Az egykori Forma-1-es futamgyőztes pilóta, Rubens Barrichello a múlt hétvége óta kórházban fekszik egészségügyi gondok miatt.

    A brazil versenyző 322 versenyen indult a száguldó cirkuszban, amivel rekorder, ezalatt 11 futamot nyert meg a Ferrarival és a Brawn GP-vel.

    Saját Instagram oldalán osztotta meg a hírt, múlt héten szombaton erős fejfájás miatt ment kórházba, ahol azóta is benntartják megfigyelés miatt. Nem részletezte a konkrét betegségét, csak annyit mondott, hogy valószínűleg egy érrel lehettek gondok.

    „Látom, hogy mindenki üzenetet írt nekem és sokan aggódnak értem. Régóta nem posztoltam semmit, így úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy elmondjak mindent. Szombaton mikor felkeltem, és elmentem zuhanyozni szörnyű fejfájást éreztem. Szerencsére a feleségem otthon volt és hívta az egyik barátomat, aki orvos és bevitt a kórházba. Itt nagyon jól gondoskodnak rólam.”

    „Egy érrel lehetett gond, de most már jobban érzem magamat. Még azonban folyamatosan vizsgálatoknak vetnek alá. Őszintén hálás vagyok azért, hogy jól vagyok, és ezekből a nehézségekből folyamatosan tanul az ember, ami miatt jobbá válik. Hálás vagyok Istennek, hogy megadta a lehetőséget, hogy hamarosan újra a versenypályán lehessek. Jó volt ez elmondani nektek!”

    Barrichello miután 2011-ben visszavonult a Forma-1-től, azóta megfordult az IndyCarban, a brazil túra autó bajnokságban, ahol 2014-ben bajnok lett, tavaly pedig rajthoz állt a Le Mans-i 24 órás versenyen is. Jelenleg pedig a fia, Eduardo gokartos karrierjére koncentrál.

    https://www.instagram.com/p/BeqR-MkAImp/?taken-by=rubarrichello