Szerző: Hegedűs Dávid

  • Ericsson szerint a Sauber ment át a legnagyobb változáson

    Ericsson szerint a Sauber ment át a legnagyobb változáson

    Marcus Ericsson úgy véli, hogy a mezőny összes csapatát elnézve, a Sauber változott a legtöbbet az idei évre.

    A svájci kiscsapat idén újra a legújabb Ferrari motorokat fogja használni, emellett pedig névadó szponzorként érkezett hozzájuk az Alfa Romeo.

    A svéd pilóta arra számít, hogy a C37-es modell a csapat megújulását és fejlődését is meg fogja testesíteni.

    „Persze néhány istálló motorpartnert váltott, így néhány más dologban is változtatniuk kellett, de ha megnézzük az autókat, akkor ki lehet jelenteni, hogy mi változtunk a legnagyobbat. Számos dolgot módosítottunk a mechanikán meg az aerodinamikán. Ráadásul még két évvel frissebb motort is fogunk használni.”

    Ericcson azonban hozzátette, hogy a C37-től nem várható azonnali teljesítmény javulás, hiszen gyökeresen változtattak az autón tavaly óta, és ezek megértéséhez és a benne rejlő potenciál kiaknázáshoz idő kell.

    „Ez kockázatos is egyben, mert egy teljesen más koncepciónk van idén, sok körre lesz szükségünk, hogy pontosan megértsünk mindent. Azt már látjuk, hogy sok lehetőség van az autóban, de ahhoz hogy ezeket ki is tudjuk hozni belőle, szintén időre lesz szükségünk. Meg kell néznünk, hogy egyes beállításokra hogyan reagál az autó, eddig erre nem nagyon volt lehetőségünk.”

    „Ezért volt különösen fájó számunkra az az időjárás, ami Barcelonában fogadott minket. A jövő héten viszont jobb idő lesz, így a lehető legtöbb kört kell majd megtennünk.” – tette hozzá a svéd.

  • Sainz szerint kissé ijesztő a Mercedes tempója

    Sainz szerint kissé ijesztő a Mercedes tempója

    Carlos Sainz úgy véli, hogy a Mercedes a pár hét múlva esedékes Ausztrál Nagydíjon ott fogja folytatni, ahol tavaly abbahagyta, azaz nehezen lesznek verhetőek.

    A Renault pilótája az első teszthetet követően jutott erre a következtetésre, ahol egyébként az utolsó napon a hatodik legjobb időt futotta. Osztozva csapattársa véleményével, úgy látja, hogy nem sok változás van az erőviszonyokban, már ami az élmezőnyt illeti.

    „Egyelőre nincs olyan csapat, aki a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull szintű időkre képes közepes keverékű gumikon. Ugyanakkor nekünk ez egy pozitív jel is.” – kezdte a spanyol.

    „Bár még korán van, de az egyértelmű, hogy Hamilton és a Ferrari harcolhat majd az első rajtkockáért Ausztráliában. Ez nem meglepetés. Szerintem nagyon nehéz lesz a győzelemért harcolniuk olyan csapatoknak, mint a McLaren, a Renault de még akár a Red Bull is, mert a Mercedes és a Ferrari más szintet képvisel. Lewis ideje, amit közepes gumin futott kissé ijesztő volt.” – jegyezte meg.

    Annak ellenére, hogy az időjárás miatt sokkal kevesebb kört tudtak megtenni a csapatok, Sainz nagyon elégedett a Renault R.S.18-as modelljével, amelyik komoly probléma nélkül abszolválta az első hetet, és ez egy hatalmas előre lépés a megbízhatóság terén.

    „Nekünk nincs még egy Mercedes vagy Ferrari szintű motorunk, de eddig sikerült az általam elvárt fejlődést hoznunk.”

    Az idén rendkívül szoros csata lehet a középmezőnyben, Sainz számára azonban mégis a legjobb értékmérő a rendkívül gyors, és megbízható csapattársa Nico Hülkenberg lesz.

    „Nem lesz könnyű őt legyőzni. Különösen az időmérőkön nem, mert ő egy rendkívül gyors pilóta, de bízok a képességeimben. Brazíliában és Abu Dhabiban már egy tizeden belül voltam hozzá képest. Erre nagyon büszke voltam, mert olyan autóban voltam, aminek a fejlesztésében nem vettem részt, így nem tudtam a kedvemre formálni azt.”

  • A Pirelli nyilvánosságra hozta az idei gumitesztek időpontjait

    A Pirelli nyilvánosságra hozta az idei gumitesztek időpontjait

    Mind a tíz istálló idén is részt fog venni a Pirelli gumitesztjein, amelyen a következő évre szánt keverékeket próbálják ki. Az idei programban tíz kétnapos teszt fog szerepelni, kilenc különböző helyszínen.

    A tesztek egy részére közvetlenül egyes versenyhétvégék után lesz, mint Kínában, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Japánban és Mexikóban, emellett pedig lesznek külön tesztek az esős gumik kipróbálására is, ezeket a Ferrari, Mercedes és a McLaren fogja végezni Fioranoban és a Paul Ricard pályán.

    Nem meglepő módon Brazíliában már idén nem fognak tesztelni, hiszen ott tavaly komoly biztonsági problémák léptek el, miután a McLaren és a Sauber istálló is rablótámadás áldozatává vált.

    „Az összes csapattal együtt határoztuk meg ezt a naptárat. Jó, hogy sikerült minden egyes csapatnak biztosítani egy száraz pályás tesztet. Minden istálló pozitívan fogadta ezt. A vizes pályás gumik tesztelésére ugyanakkor kevesebb lehetőségünk lesz, csupán három csapattal lesz alkalmunk tesztelni ezeket az abroncsokat.” – mondta a Pirelli motorsportigazgatója Mario Isola.

    Természetesen ezeken a teszteken a csapatok nem próbálhatnak ki fejlesztéseket, szigorúan a Pirelli mondd meg mindent ezeken a napokon.

    A 2018-as Pirelli tesztek időpontjai

    Időpont Helyszín Gumi Csapat(ok)
    Április 17-18. Sanghaj* slick Force India
    Április 19-20. Fiorano esős Ferrari
    Május 15-16. Barcelona slick McLaren, Haas
    Május 30-31. Paul Ricard esős Mercedes
    Június 14-15. Vallelunga slick Toro Rosso
    Július 10-11. Silverstone slick Red Bull, Williams
    Szeptember 5-6. Paul Ricard esős McLaren
    Szeptember 20-21. Paul Ricard slick Mercedes, Ferrari
    Október 9-10. Suzuka slick Renault
    Október 30. Mexikóváros slick Sauber

    * – Megerősítésre vár

  • Wolff: Idén nem leszünk olyan elnézőek Bottasszal

    Wolff: Idén nem leszünk olyan elnézőek Bottasszal

    Toto Wolff kiemelte, hogy idén sokkal szigorúbbak lesznek, amikor arról döntenek majd, hogy hosszabbítanak-e a finn pilótával.

    Bottas első éve elég felemásra sikeredett, de összességében elmaradt Hamiltontól, ennek ellenére mégis hosszabbított vele a német istálló, igaz csak egy évvel.

    „Idén sokkal kisebb lesz rajtam a nyomás. Egy évet már teljesítettem Lewis oldalán, a csapat már ismer engem, és azon a szinten vagyok, hogy pole pozíciókat szerezzek és futamokat nyerjek. Tavaly februárban még a csapattal ismerkedtem, de most már sokkal jobban tudok a versenyzésre figyelni.” – mondta Bottas.

    Természetesen azzal is tisztában van, hogy sokan pályáznak az ő helyére, de amennyire lehet, igyekszik ezt kizárni.

    „Ebben az időszakban a szerződésemmel kapcsolatos dolgok még másodlagosak. A célom most az, hogy mindenféle külső nyomást kizárjak. Ha sikerül mindent elérnem, amit kitűztem magam elé, akkor nem lesz gondom a szerződésemmel.” – tette hozzá.

    A finnek el is kell majd a jó szereplés, hiszen főnöke, Toto Wolff határozottan elmondta, hogy idén már nem lesznek vele olyan elnézőek, ha ugyanúgy fog teljesíteni, mint tavaly.

    „Ha sikerül szintet lépnie, és komoly kihívás elé állítania Lewist, akkor rászolgál, hogy a legjobbak között emlegessék. Ha nem, akkor úgy is észre fogja venni, hiszen nem leszünk akkor annyira elnézőek.”

  • Ricciardo hamarosan tárgyalhat az új szerződéséről

    Ricciardo hamarosan tárgyalhat az új szerződéséről

    Az ausztrál Daniel Ricciardo elmondta, hogy reményei szerint már áprilisban tárgyaló asztalhoz ülhet a Red Bull vezetőségével, hogy az új kontraktusáról egyeztessenek.

    A 28 esztendős pilóta szerződése az idei év végén fog lejárni, míg a csapattársa Max Verstappen nemrégiben hosszabbított 2020-ig.

    Mivel nem igen voltak eddig megbeszélések a jövőjével kapcsolatban, ezért olyan spekulációk láttak napvilágot, miszerint a Red Bull teljes mértékben Verstappen köré építkezik. Ricciardo viszont elutasította ezen pletykákat, ugyanis elmondása szerint ő kérte, hogy még ne tárgyaljanak a szerződéséről.

    „Semmi sem történt ezügyben a szezon vége óta. Nagyjából április környékén kezdhetjük meg a tárgyalásokat.” – mondta az ausztrál a Sky Sports Newsnak.

    Azért tolta el az egyeztetéseket, hogy egy esetleges sikeres szezon kezdet után jó helyzetben legyen a tárgyalások során.

    „Pár verseny után, amit remélhetőleg meg is fogok nyerni, kedvezőbb helyzetben lehetek a tárgyalóasztalnál.” – jegyezte meg.

    Azonban azzal is tisztában van, hogy az év végén két kiváló hely is szabad lesz, az egyik, Räikkönen lejáró szerződése miatt a Ferrarinál, a másik pedig a Mercedesnél Bottas miatt, valamint Hamilton is még csak tárgyalási szakaszban tart.

    „Megnézzük majd, hogyan fejlődik az év közben és majd nyáron döntünk a sorsáról.” – mondta Wolff, amikor Bottasról kérdezték. „Lewis esetében már csak a részletekről kell megegyeznünk.”

    Wolff nagyon jó véleménnyel van az ausztrál pilótáról is: „A Red Bullnak egy nagyon erős párosa van. Daniel egy olyan vidám srác, aki kiváló képességekkel van megáldva.”

    Ricciardo még múlt hónapban elmondta, hogy szívesen megküzdene Hamiltonnal csapaton belül is: „Szeretnék majd egyszer Lewis ellen küzdeni csapattársakként, a csapat helyzetétől függetlenül, ez szórakoztató lenne.”

  • Hartley mentálisan elfáradt 2017 végére

    Hartley mentálisan elfáradt 2017 végére

    Brendon Hartley elmondta, hogy egészen a tavalyi év végéig nem igazán tudatosult benne, hogy mentálisan mennyire el lehet fáradni egy évben, ehhez részben a Forma-1-es bemutatkozás is hozzá járult.

    Az új-zélandi pilóta a tavalyi szezon végén mutatkozhatott be a Forma-1-ben, de emellett még a WEC-ben is érdekelt volt, így emiatt folyamatos terhelésnek volt kitéve hétről-hétre.

    Erről a szerdai tesztnapot követően beszélt: „Az nyilvánvaló, hogy a 2018-as évre sokkal jobban fel fogok tudni készülni, mint a tavalyi hirtelen beugrásomra. Ezen kívül most volt néhány hónapom pihenni és feltöltődni. Az előző szezon végén jöttem á, hogy mennyire fáradt és mentálisan kimerült voltam. Akkor folyamatosan azt mondogattam magamnak, hogy jól vagyok, így túljutottam rajta.”

    „Ehhez azonban szükségem volt egy kis időre. Nem csak a zsinórban nyolc futamnak és a folyamatos utazásnak volt ez köszönhető, hanem a háttérben lévő egyéb dolgok is leterheltek. Most már frissnek érzem magam, készen állok a szezonra, izgatott vagyok az első teljes Forma-1-es évem miatt.” – tette hozzá a Toro Rosso versenyzője.

    Hartley szerdán csupán két kört tett meg a zord körülmények között, ám szerinte így is sikerült egy kis hasznos tapasztalatot is szerezniük.

    „Pár olyan elemet próbáltunk ki, amit majd Melbourneben fogunk bevetni, hiába a kevés megtett kör, némileg így is hasznos volt. A legnagyobb gond ezen a napon az volt, hogy lehetetlen volt a gumikat felmelegíteni. Kicsit bosszantó számomra, hogy nem tudtam száraz pályán tesztelni, de remélhetőleg majd a következő alkalom ezt kompenzálni fogja.” – zárta.

  • Horner: Az ezer lóerős motor miatt a Mercedesnek magabiztosnak kellene lennie

    Horner: Az ezer lóerős motor miatt a Mercedesnek magabiztosnak kellene lennie

    Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke is megerősítette, hogy a csapat képes lehet harcban lenni az idei bajnoki címért, még ha nem is ők a legnagyobb esélyesek.

    Daniel Ricciardo végzett az élen az első barcelonai teszt nyitónapján. A csapatfőnök így reagált: „Azt vártuk, hogy csökkenni fognak a különbségek az élmezőnyben. A Mercedes a favorit idén is, és ha igazak azon pletykák, miszerint az erőforrásuk átlépte az ezer lóerőt, akkor roppant magabiztosan tekinthetnek az idei szezon elé.”

    A Red Bull motorpartnere, a Renault tavaly komoly megbízhatósági gondokkal küszködött, ám Horner most magabiztosabb ebben a tekintetben.

    „A Renault most jobban felkészült az új szezonra. Ha a megbízhatóság jobb lesz, akkor sikeresebbek is lehetünk. Harcolhatunk akár a bajnoki címért is, mint a Renault partnerei.”

    Az energiaitalosoknál továbbra is téma, hogy új motor partnert szerezzenek 2019-re.

    „Mindenre nyitottak vagyunk a jövő évet illetően a motorok terén. Természetesen árgus szemekkel figyeljük, hogy hogyan muzsikál a Honda a Toro Rossoban.” – reagált Horner.

    Horner szerint a Forma-1 számára idén a jövőbeni motor kérdések rendezése lesz a legfontosabb pont.

    „A Mercedes ilyen jellegű dominanciája nem tesz jót a sportnak. Az ő erejük pedig a motorban rejlik. Ezért fontos, hogy egy megfelelő formulát alakítsunk ki 2021 utánra, és legkésőbb nyárig döntést kell hoznunk, mert utána a motorgyártók azt mondhatják majd, hogy nem lesz elég idejük felkészülni.”

  • Wehrlein nem fog indulni a Super Formulában

    Wehrlein nem fog indulni a Super Formulában

    A korábbi pletykákkal ellentétben Pascal Wehrlein 2018-ban nem fog rajthoz állni Japán első számú forma autós bajnokságában.

    A fiatal német pilóta elveszítette a helyét a Saubernél ezzel együtt pedig a Forma-1-ből is kiszorult, így visszatért egykori sikereinek a helyszínére a DTM-be. Egy korábbi interjújában elmondta, hogy a Super Formula is opció lehet még számára idén a DTM mellett, de most biztossá vált, hogy nem fog indulni ott.

    „Pascallal közösen úgy döntöttünk, hogy teljes egészében a DTM-re, illetve a Forma-1-es szerepvállalására fogunk koncentrálni. A naptárja már így is nagyon tele van.” – mondta egy meg nem nevezett Mercedeses forrás a Speed Weeknek.

    Wehrlein tölti be majd a Mercedes tartalékversenyzői posztját, emiatt pedig minden verseny hétvégére el kell utaznia a csapattal, kivéve, amikor a DTM ütközik a Forma-1-gyel.

    „Sosem párosul nálam a versenyzés a stresszel. Gyerekkorom óta ezt csinálom. Persze nem szeretem a 12 órás repülőutakat, mert folyamatosan szenvedek a jetlagtől, de ez is a versenyzők életének a része.”

    A hosszú repülő utak azonban nem jelentik azt, hogy autóba is fog ülni, hiszen a Mercedesnél elismerték, hogy a német pilóta pénteki szabadedzéseken sem fog lehetőséget kapni.

    „Természetesen mindig jó egy 90 perces edzésen jól szerepelni, de ennyi idő alatt nem tud sok mindent megmutatni. A DTM-ben elért sikerekhez sokkal több boldog pillanatot tudok társítani, mint egy pénteki edzéshez.”

  • Ecclestone: A Ferrari valóban kiszállhat a Forma-1-ből

    Ecclestone: A Ferrari valóban kiszállhat a Forma-1-ből

    A Forma-1 korábbi vezetője Bernie Ecclestone újra felhívta a figyelmet, hogy szerinte van valóság alapja, hogy a Ferrari kiszállhat a száguldó cirkuszból.

    Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke már többször is kijelentette, hogy 2020 után hátat fordítanak a Forma-1-nek, amennyiben az új tulajdonos, a Liberty Media nem változtat néhány tervén.

    A Ferrari az egyetlen csapat, aki a sorozat 1950-es indulása óta mindig ott volt a mezőnyben.

    Ecclestone szerint hiba lenne csak üres szavaknak tekinteni az olaszok üzenetét, majd hozzátette, hogyha kiszállnak és rivális sorozatot fognak indítani, az komoly veszélyt jelentene a Forma-1-re.

    „Ha az FIA nem veszi komolyan Sergio szavait, és nem változtatott bizonyos dolgokon, akkor le fognak lépni.” – mondta a londoni irodájában adott interjújában.

    „Nem hiszem, hogy ők csak dobálóznának a szavakkal. Ő nem olyan fickó, aki nem tartja magát a szavaihoz. A képlet egyszerű: a Ferrari a Forma-1 és a Forma-1 a Ferrari. Bárhol a világon a Ferrari szó hallatán az embereknek nem az utcai autók jutnak eszükbe, hanem a Forma-1. Nem szeretnék Ferrari nélküli Forma-1-et látni.”

    „Néhány embernek már megvan a fejében az új sorozat terve. Sergio pedig már beszélt is velük. Ők azok, akik azonnal csatlakoznának a Ferrarihoz egy, a Forma-1-hez hasonló, csak olcsóbb bajnokságba.” – tett hozzá a 87 éves üzletember.

  • Alonso üzenete: „Jó idők jönnek”

    Alonso üzenete: „Jó idők jönnek”

    Fernando Alonso rendkívül boldog volt, miután Navarrában pályára vitte a McLaren MCL33-t egy forgatási nap keretében.

    Mint minden csapat, a wokingiak is igyekeztek még a tesztek előtt pályára vinni az új autót, és leellenőrizni, hogy minden készen áll-e a hétfőn kezdődő előszezoni tesztekre.

    A szabályok csupán száz kilométert engednek teljesíteni ezeken a napokon, így a spanyol versenyző nem mehetett sokat az új modellel, de ő és a csapattársa is reméli, hogy idén végre megfordul a szerencséjük.

    „Fantasztikus érzés volt!” – mondta a kétszeres világbajnok, közvetlenül azután, hogy kiszállt az autóból. „Mindig különleges pillanat, amikor először vezethetsz egy autót. Jól éreztem magam, és már alig várom az éles munkát.”

    „50 kilométert én, 50 kilométert pedig Stoffel vezetett. Körülbelül tíz kört jelentett ez, de nem a sebességen volt a hangsúly. Elsősorban a pedálokra, az ülésre koncentráltunk és arra, hogy komfortosan érezzük magunkat az autóban.”

    A McLaren minden probléma nélkül teljesített ebben a pár körben, és a kasztni is rendkívül erősnek tűnt, éppen ezért Wokingban már nagyon izgatottak, hogy végre kijuthatnak abból a mély gödörből, amiben az elmúlt években voltak.

    „Egy érzelmes nap volt ez. A gyár intenzív hónapokon van túl, nagyon büszke vagyok mindenkire. Ma érkeztünk meg, az autót a pályára is vittük és mindenki boldog. Jó idők következnek, ez az én üzenetem. Nagyon motivált vagyok, ami nem öl meg, az megerősít. Az elmúlt pár év erősebbé tette a csapatot, és ennek majd meglátjuk az eredményét idén!” – tette hozzá Alonso.