Szerző: Hegedűs Dávid

  • Hamiltonnak nem tetszett Vettel viselkedése az újraindításnál

    Hamiltonnak nem tetszett Vettel viselkedése az újraindításnál

    Lewis Hamilton veszélyesnek nevezte Sebastian Vettel taktikáját, amit a biztonsági autó távozása után tapasztalt és választ vár az FIA-tól, hogy miért nem látták szabálytalannak.

    A Mercedes pilótája úgy véli, hogy bajnoki riválisa többször is szándékosan gyorsított és lassított az első biztonsági autós fázist követően.

    „A szabály az, hogyha a Safety Car távozik, akkor nem csinálhatod hogy gyorsítasz, fékezel majd megint gyorsítasz és megint fékezel. Nem léphetsz a gázra, hogy aztán lefékezz, nem tévesztheted meg a mögötted jövőt. Ha nem lenne ez a szabály, akkor természetes lenne, hogy ezt csinálod és ezzel elaltatod az üldöződet. A szabály csak a kígyózást engedi, a hirtelen felgyorsítást és lefékezést nem.” – fakadt ki a címvédő.

    „Ha visszatekintünk az összes újraindításra, amikor én voltam elől, láthatjuk, hogy én sosem csináltam ezt. Ausztráliában is ezt csinálta Vettel, akkor majdnem belé is mentem, a mostani futamon pedig legalább négyszer is így cselekedett.” – tette hozzá.

    Az eset után Hamilton jelezte is ezt a rádión keresztül, ám az FIA semmi kivetnivalót nem talált a német taktikájában.

    „Hamilton panaszkodott Vettelre, hogy nem egyenletesen indul el. Ha megnézzük a mezőny hátsó részét, láthatjuk, hogy ott is ez történt, nem várható el, hogy mindenki azonos sebességgel haladjon. Mindaddig, amíg valaki nem csinál valami veszélyeset, szerintem elégedettek lehetünk a történtekkel. Vettel inkább csak jobban irányította a helyzetet.” – indokolta a döntést Charlie Whiting.

    Hamilton azonban nem fogadta el ezt az indoklást.

    „A stewardok állítólag azt mondták, hogy mások is ezt csinálták. De mi voltunk az élen, és mint a domino effektus terjedt, amit az élen álló csinál, azt csinálja mindenki.”

    A négyszeres bajnok úgy véli, hogy ezzel egy újfajta példát mutattak, amit sokan fognak lemásolni.

    „Ezzel egy olyan precedenst teremtettünk, amit minden élen álló követni fog a biztonsági autó távozása után. Így akár a Forma-2-esek, Forma-3-asok és a Forma-4-esek is alkalmazhatják az elindulok-megállok-elindulok-megállok taktikát. Pontosításra van szükségem, amit majd a következő versenyzői eligazításon kérni is fogok, mert ha ez őket nem érdekli, akkor még több ilyet fogunk látni. Legközelebb pedig Vetteltől is ilyenre fogok számítani. Észre lehetett venni, hogy jobbra rántottam az autót, hogy elkerüljem az ütközést, mikor hirtelen befékezett előttem. Máskülönben nekimentem volna hátulról.” – adott hangot az aggodalmának a brit.

  • Leclerc fantasztikus teljesítménnyel szerezte meg az első F1-es pontjait

    Leclerc fantasztikus teljesítménnyel szerezte meg az első F1-es pontjait

    A Sauber pilótája Charles Leclerc megszerezte első pontjait a Forma-1-ben, azok után hogy az eseménydús és kaotikus Azerbajdzsáni Nagydíj során végig erős teljesítményt nyújtott.

    A monacói versenyző már a szombati időmérőn is remekül szerepelt, ahol bejutott a Q2-be és végül a 13. rajtkockát szerezte meg.

    A verseny első köreiben egészen a nyolcadik helyig tudta előre verekednie magát, majd végig a futam további szakaszában is hibátlanul és kiegyensúlyozottan versenyzett, aminek az eredménye az előkelő hatodik pozíció lett.

    Ezt megelőzően legutóbb a 2015-ös orosz futamon szerepelt ilyen jól a Sauber, Felipe Nasr révén.

    „Elképesztő verseny volt, nagyon boldog vagyok az eredménnyel. Egy roppant eseménydús futam volt, sok incidens történt a pályán, amik komoly kihívások elé állították a pilótákat. Kényelmesen éreztem magamat az autóban, de a legjobb az volt, hogy fokozatosan tudtam előre jönni a középmezőny elejéig. Hihetetlen érzés először pontot szerezni a Forma-1-ben. Csapatként pedig megmutattuk a bennünk rejlő potenciált és az erősségeinket. Nagyon elégedett vagyok és pozitívan tekintek a jövőbe.” – nyilatkozta boldogan Leclerc.

    A csapatfőnök Frederic Vasseur sem győzte dicsérni a fiatal pilótáját.

    „Charles egy hatodik hellyel megszerezte az első pontját a sorozatban. Nagyon erős tempót diktált és végig kiegyensúlyozott munkát végzett. Ez egy nagy lépés volt számára, nagyon büszke lehet erre az eredményre.” – értékelt a francia csapatfőnök.

    Az Alfa Romeo Sauber nem volt messze a kettős pontszerzéstől, ugyanis az istálló másik pilótája Marcus Ericsson a 11. lett. A svéd pilóta egy nehéz hétvégén van túl, a nem jól sikerült időmérő után a futam legelején megsérült az autója, ami miatt nehezebb dolga volt a versenyen.

  • Kínai versenyző lett a Techeetah fejlesztő pilótája

    Kínai versenyző lett a Techeetah fejlesztő pilótája

    A Forma-3-as bajnokságban versenyző – és a Ferrari Akadémiáján nevelkedő – kínai Guan Yu Zhou lett a Formula E-ben szereplő Techeetah csapat fejlesztő pilótája.

    Zhou tavaly a nyolcadik helyen végzett a Forma-3-ban, ahol idén is versenyezni fog a Prema csapat színeiben. A Techeetah jelenleg vezeti a csapatok értékelését a Formula E-ben, ezenkívül Jean-Eric Vergne révén az egyéni tabella élén is ők állnak.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy én lehetek a Techeetah fejlesztő pilótája. A Formula E egy izgalmas kihívás, és kiváló lehetőség arra, hogy tapasztalatokat szerezzek egy forma autóval mindemellett pedig segíthetek a csapatnak a szimulátorban.”

    „Már a párizsi versenyhétvégén is ott leszek, hogy megismerjem a csapatot és szerezzek egy kis tapasztalatot, hogy a jövőben nagy hasznára tudjak lenni az istállónak.” – mondta a kínai.

    A csapatfőnök Mark Preston megindokolta, miért volt szükség erre az igazolásra.

    „Nagy örömmel üdvözöljük Zhou-t a csapatunknál. Ő egy nagyon tehetséges pilóta és azért van itt, hogy segítségünkre legyen a fejlesztésekben. Mivel korlátozott a szezonközi tesztlehetőség, ezért kiemelten fontos a fejlesztési munka, és nagy öröm, hogy erre is van egy külön versenyzőnk.”

    „Jean-Eric és André is versenyzik másik sorozatban a Formula E mellett, ezért értékes számunkra egy fiatal, tehetséges pilóta. Remélhetőleg Jean-Eric, André és a mérnökeink is számos értékes tapasztalatot fognak tudni adni Zhou számára.” – nyilatkozta a csapatfőnök.

  • A Ferrarin múlhatnak a jövő évi szabályváltozások

    A Ferrarin múlhatnak a jövő évi szabályváltozások

    Hamarosan döntést kell hozni a jövő évre tervezett, és az előzéseket segítő aerodinamikai szabálymódosításokról, azonban az Auto Motor und Sport jelentése szerint ha a Ferrari akarja, könnyedén meg tudja akadályozni ezt.

    Erről hétfőn fognak majd szavazni a csapatok, Michael Schmidt tudósító szerint azonban a maranellói gárda lesz majd a mérleg nyelve a voksoláson.

    „Ahhoz, hogy elfogadják a változtatásokat, mindent egybe vetve 18 igen szavazatra van szükség. A csapatok 12 szavazattal rendelkeznek (a csapatokon kívül még az FIA-nak és az F1 menedzsmentjének is van szavazata – a szerk.), ebből a Ferrari gyakorlatilag ötöt birtokol, a sajátjukét, a Haasét, a Sauberét illetve a szponzorok voksát, ami most a Marlboroé valamint a szervezők szavazatát, ami Monzáé. Mivel a Ferrari nagyon a változás ellen van, így valószínűleg minden maradni fog úgy ahogy most van.” – mondta Schmidt.

  • Albon nyerte az őrült F2-es főfutamot Bakuban

    Albon nyerte az őrült F2-es főfutamot Bakuban

    Alexander Albon sikerével ért véget a Forma-2-esek bakui első versenye, ami igen emlékezetesre és izgalmasra sikeredett.

    A DAMS pilótája nyerte meg a tegnapi időmérőt, ám a rajtnál Russel meg tudta őt előzni, de a brit vezetése csupán pár kanyarig tartott, ugyanis a thai pilóta visszavette a vezetést. Ez a sorrend a kerékcserig maradt így, amikor is az ART pilótája illetve a Premás De Vries is megelőzte Albont.

    Russell magabiztos előnyt autózott ki az üldözőivel szemben, amikor az előkelő helyen autózó Roy Nissany az ötös kanyarban falnak csapta a Campost, emiatt beküldték a pályára a biztonsági autót.

    Az újra indítás után a holland támadta Russelt, majd a belső íven elmérte a féktávot az első kanyarban, és Russellnek köszönhetően végül elkerülték az ütközést, ám mindketten, illetve Albon is a bukótérben kötött ki, így az addig a negyedik helyen autózó Antonio Fuoco hirtelen az élre állt.

    De Vries és Russell is a mezőny végére esett vissza, Albon pedig csak Fuoco mögé.

    Markelov motorja hatalmas füstöt eregetve megadta magát, ami megnehezítette a kilátást a középső szektorban, ez megzavarta a vezető Fuocot és ezt kihasználva Albon visszavette a vezetést. A leintésig meg is tartotta a helyét, ezzel megszerezte első győzelmét a sorozatban.

    Russell csapattársa Jack Aitken az utolsó előtti körben meg tudta előzni Fuocot, így felálhatott a dobogó második fokára, míg az újonc Charouz csapat pilótája a harmadik helyen ért célba, úgy, hogy a 12.helyről indult.

    Sergio Sette Camara lett a negyedik, akit az utolsó körökben komoly nyomás alá helyezett az utolsó helyről rajtoló Nicholas Latifi és a bokszutcából induló Lando Norris.

    A McLaren tartalék pilótája eredetileg a második rajtkockából indult volna, de a felvezető kört megelőzően a rajtrácson ragadt, így kellett a bokszutcából rajtolnia. A biztonsági autós fázisok és a sok kiesés miatt végül a hatodik lett, így megőrizte a vezető helyét az összetettben.

    Ralph Boschung lett a hetedik és a második futam pole-pozícióját jelentő nyolcadik helyet Roberto Merhi kaparintotta meg. Rajtuk kívül még Tadasuke Makino és Sean Gelael szerzett pontot.

    A futamon összesen hét kieső volt. Az első körben Louis Deletraz és Luca Ghiotto esett ki baleset miatt, majd Guenther és Maini technikai gond miatt. Aztán a biztonsági autót okozó Nissany, majd az elfüstölő Russian Time-mal Markelov és végül Nyck De Vries adta fel a futamot.

    Forma-2 Azeri Nagydíj, 1. futam végeredménye

    Poz Pilóta Csapat Kör Különbség
    1 Alexander Albon DAMS 29 1:03:41.627
    2 Jack Aitken ART Grand Prix 29 +1.992
    3 Antonio Fuoco Charouz Racing System 29 +2.958
    4 Sergio Sette Camara Carlin 29 +5.846
    5 Nicholas Latifi DAMS 29 +7.099
    6 Lando Norris Carlin 29 +7.612
    7 Ralph Boschung MP Motorsport 29 +12.698
    8 Roberto Merhi MP Motorsport 29 +14.324
    9 Tadasuke Makino RUSSIAN TIME 29 +15.619
    10 Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing 29 +20.826
    11 Santino Ferrucci Trident 29 +45.720
    12 George Russell ART Grand Prix 29 +59.009
    13 Nirei Fukuzumi BWT Arden 29 +1:55.517
    Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing 24 Kiesett
    Artem Markelov RUSSIAN TIME 22 Kiesett
    Roy Nissany Campos Vexatec Racing 17 Kiesett
    Arjun Maini Trident 7 Kiesett
    Maximilian Gunther BWT Arden 6 Kiesett
    Louis Deletraz Charouz Racing System 0 Kiesett
    Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 0 Kiesett
  • Forma-2: Albon szerezte meg a polet Bakuban

    Forma-2: Albon szerezte meg a polet Bakuban

    A DAMS pilótája Alexander Albon megszerezte pályafutása első pole-pozícióját a Forma-2-ben, miután diadalmaskodott az azeri időmérőn, megelőzve Lando Norrist és George Russelt.

    Izgalmasra sikeredett a kvalifikáció hajrája, a thaiföldi pilóta egy szenzációs 1:54.480-as idővel szerezte meg az első rajtkockát, igaz ebben a hosszú célegyenesben kapott szélárnyék is szerepet játszott. A sokáig vezető Luca Ghiottót végül még a két brit, Lando Norris és George Russel is megtudta előzni.

    Albon csapattársának, Latifinek azonban nem sikerült ilyen jól az időmérő, ugyanis a hetes kanyarban összetörte az autóját, így nem tudott értékelhető kört futni. A baleset miatt rövid időre piros zászlóval félbe is szakították az időmérőt.

    A kvalifikáció első felében vezető Luca Ghiotto végül a negyedik lett, mögötte a Haas fiatal pilótája Santino Ferrucci végzett. Norris Carlinos csapattársa Sergio Sette Camara – aki a szabadedzésen nagyon jó tempót mutatott – csak a hatodik lett, igaz egyik gyors körén feltartotta őt Ferrucci.

    A legjobb tízet pedig Arjun Maini, Nyck De Vries és Ralph Boschung zárta.

    A Bahreinben dobogón végző újonc Maximilian Guenther csupán a 11.lett. Nagyon nem lehet elégedett az időmérőjével a tavalyi ezüstérmes és a Bahreinben szenzációsan teljesítő Artem Markelov, az orosz ugyanis a 18. pozícióból indulhat majd holnap.

    Forma-2, Azeri Nagydíj, Időmérő edzés végeredménye

    Poz Pilóta Csapat Különbség Kör
    1 Alexander Albon DAMS 1:54.480 9
    2 Lando Norris Carlin +0.214 8
    3 George Russell ART Grand Prix +0.362 10
    4 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing +0.500 10
    5 Santino Ferrucci Trident +0.720 9
    6 Sergio Sette Camara Carlin +0.732 9
    7 Jack Aitken ART Grand Prix +0.756 9
    8 Arjun Maini Trident +0.994 9
    9 Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing +1.248 9
    10 Ralph Boschung MP Motorsport +1.281 9
    11 Maximilian Gunther BWT Arden +1.490 9
    12 Tadasuke Makino RUSSIAN TIME +1.659 8
    13 Roberto Merhi MP Motorsport +2.052 9
    14 Antonio Fuoco Charouz Racing System +2.610 9
    15 Louis Deletraz Charouz Racing System +2.625 9
    16 Nirei Fukuzumi BWT Arden +2.871 9
    17 Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing +3.028 10
    18 Artem Markelov RUSSIAN TIME +3.124 9
    19 Roy Nissany Campos Vexatec Racing +7.422 5
    Nicholas Latifi DAMS +8.490 8
  • Ha a Forma-1 nem változik, a Williams nem lesz képes újra nyerni

    Ha a Forma-1 nem változik, a Williams nem lesz képes újra nyerni

    Claire Williams pesszimista csapata jövőjét illetően, szerinte ugyanis ha a Forma-1-ben nem lesznek drasztikus változások, akkor a legendás brit istálló nem lesz képes arra, hogy újra a legjobbak között legyen.

    Az alapító Sir Frank Williams lánya nemrégiben részt vett egy találkozón a Liberty Mediaval, ami után némiképp vidámabban tekint a jövőbe, ugyanis a tervek szerint 2021-től életbe léphet egy 150 millió dolláros költségvetési sapka.

    „Nem mondom azt, hogy komoly bajban lennénk, de a csapatok közötti pénzügyi egyenlőtlenség miatt a Williams közép- és hosszútávú fennmaradása eléggé kérdésessé vált.” – kezdte a helyettes csapatfőnök.

    „Amikor elkezdtem dolgozni a csapatnál azt hittem, hogy újra nyerhetünk. De most már nem hiszek ebben. A sport alapjaiban megtört.” – folytatta.

    Az egykori siker csapat 1997 óta nem tudott bajnoki címet szerezni, és a legutóbbi futamgyőzelmüket Pastor Maldonado szerezte még 2012-ben.

    „Naivság azt hinni, hogy a kemény munka kifizetődő. A három nagy csapaton kívül, senki nem tud nyerni. A pénzügyi különbség a Ferrari, Mercedes és a Red Bull hármashoz képest túl nagy. Lehetetlenség így lépést tartani, és ez szomorú. Ha Forma-1 új tulajdonosai valóban bevezetik majd a 150 milliós költségvetési plafont, akkor túl tudjuk élni.” – adott hangot a szomorúságának Claire Williams.

  • Az FIA engedélyezte, hogy visszapillantók kerülhessenek a Halóra

    Az FIA engedélyezte, hogy visszapillantók kerülhessenek a Halóra

    Az FIA tájékoztatta a csapatokat arról, hogy a jövőben – bizonyos feltételek mellett – a Halóra is felszerelhetik a visszapillantó tükröket.

    A 2017-es szabályváltozásoknak köszönhetően a hátsó szárnyak alacsonyabbra kerültek, ezáltal nehézkessé vált kilátás hátrafelé, emiatt pedig a csapatok próbáltak megoldást találni erre a probléma, azzal hogy variálták a visszapillantó tükrök pozícióját és formáját, mindamellett pedig azt is szem előtt tartva, hogy az új megoldások aerodinamikailag is kedvezőek legyenek.

    A csapatok előtt most egy új lehetőség kínálkozott, ugyanis Nikolas Tombazis (az FIA együléses sorozataiért felelős bizottságának a technikai vezetője – a szerk.) egy közleményben informálta a csapatokat, hogy innentől kezdve a visszapillantó tükröket már a glóriára is felszerelhetik.

    „Megvártuk, amig a konstrukció olyan stabil lesz, hogy nem lesz vibráció, ami gondot okozna a rájuk szerelt tükröknél, mert ez nagyon zavarná a pilótákat.” – indokolta a mostani döntést Tombazis.

    Természetesen a csapatok nem kapnak teljes mértékben szabad kezet, hanem itt is meghatároztak néhány feltételt. A tükrök mérete innentől kezdve maximum 150×50 milliméter lehet, valamint pedig át kell mennie az FIA visszapillantó tesztjén, ami abból áll, hogy a pilótáknak tökéletesen el kell tudnia olvasnia az autó mögött elhelyezett számokat és betűket.

    Ezen kívül pedig a tükröket nem rögzíthetik egyszerre a Halóhoz és a kasztnihoz, mert egy esetleges baleset során megnehezíti a glória eltávolítását. Az FIA azt is megtiltotta, hogy működő kamerákat szereljenek fel a tükrökre.

    Az meg már a jövő zenéje, hogy melyik csapatok élnek majd ezzel a lehetőséggel.

  • Leclerc: Ericsson nem érdemli meg a kritikákat

    Leclerc: Ericsson nem érdemli meg a kritikákat

    Charles Leclerc elmondta, hogy Sauberes csapattársa Marcus Ericsson sokkal több tiszteletet érdemelne.

    A Ferrari támogatását élvező regnáló F2-es bajnok idén mutatkozott be a száguldó cirkusz mezőnyében, és sokan az elmúlt évtized legígéretesebb tehetségének tartják.

    Eddig idén eléggé kiegyenlített a svájci istállón belüli párharc, éppen emiatt a fiatal monacói kiállt a kollégája mellett.

    „Ő egy nagyon gyors pilóta, nagyon rossz a megítélése, pedig szerintem nem érdemli meg. Idén eddig nagyon gyors volt és nehéz legyőznöm őt. Ugyanakkor sokat tudok tanulni tőle, és remélem, hogy ez így is fog maradni.” – mondta a 20 éves pilóta.

    Ericsson is hasonlóan jó véleménnyel van az újoncról, akit az eddigi legerősebb csapattársának nevezett.

    „Nagyon-nagyon gyors versenyző, sosem volt még ilyen erős csapattársam, de úgy érzem, hogy én is fejlődtem. Mindig hátrányban voltam a súlyom miatt. Nehéz, amikor megpróbálod elmondani az embereknek, de ők nem foglalkoznak vele. De most ez egy remek lehetőség arra, hogy megmutassam, hogy mire vagyok képes, és bebizonyítsam, hogy mint versenyző, sokat fejlődtem.” – vélekedett a svéd.

  • Volt Bridgestone mérnököt szerződtetett a Haas

    Volt Bridgestone mérnököt szerződtetett a Haas

    Hiroshi Tomitsuka személyében egy ex-Bridgestone mérnököt szerződtetett a Haas istálló, ugyanis így szeretnék megoldani a fellépő gumiproblémákat.

    A japán szakember minden abroncsokhoz kapcsolódó dologgal fog foglalkozni, ezáltal is teher mentesítve a csapat többi mérnökét. A főmérnök, Ayao Komatsu örömmel üdvözli a csapatnál a honfitársát, illetve elmondta, hogy az ő érkezése az egész csapatnak egy nagy megkönnyebbülést jelent.

    „Jelenleg korlátozott mennyiségű adat áll a rendelkezésünkre, így nagyon fontos, hogy pontosan megértsük, hogy mik rejtőznek a számok mögött. Szükségünk volt valakire, akinek hatalmas tapasztalata van a gumik terén. Ha minden területre megvan a hozzáértő szakemberünk, akkor a többi mérnök sokkal jobban tud az autó mechanikai részeire összpontosítani.” – fogalmazott a japán.

    Az amerikai istállónak azonban máshonnan kell megspórolnia Tomitsuka fizetését, ugyanis a csapat tulajdonos Gene Haas elmondta, hogy idén nem szeretne az előre eltervezettnél több pénzt bele fektetni a csapatba.

    A Haas lépése nem meglepő, ugyanis már a téli tesztek során a csapatfőnök Günther Steiner is elmondta, hogy nehéz megérteni az idei gumikat.

    „Nem hiszem, hogy valaki sikerrel fog megbirkózni az abroncsokkal. Már pedig ez a siker kulcsa. Tavaly úgy döntöttünk, hogy több pénzt fogunk belefektetni a gumik elemzésébe, viselkedésük modellezésébe és szakemberek felvételébe.” – nyilatkozta Márciusban.