Szerző: Hegedűs Dávid

  • A Glickenhaus büntetése után az Alpine ütközés ellenére elverte a Toyotát

    A Glickenhaus büntetése után az Alpine ütközés ellenére elverte a Toyotát

    Történelmi hétvége volt, hiszen női pole született, debütált a Peugeot és a Corvette megszerezte első győzelmét, míg az Alpine megtartotta a bajnokság első helyét.

    Az időmérőn kettős meglepetés is született. A Hypercar kategóriában a Glickenhaus szerezte meg második pole-ját, míg a GTE Am egységeknél Sarah Bovy révén az Iron Dames győzedelmeskedett. Ezzel a belga lett az első hölgy, aki a WEC-ben pole-t ért el. A versenyen Matthieu Vaxivierre az utolsó kiállások után szerezte meg a vezető helyet, miután elment Ryo Hirakawa és Kamui Kobayashi Toyotája mellett is. Utóbbi esetben össze is ért a két autó nagy sebességnél, a célegyenesben. A találkozás következtében a Toyota defekttel ment vissza a boxba, a verseny pedig rövid időre teljes pályás sárga zászló (Full Course Yellow) folytatódott. Az incidensért Kobayashit találták vétkesnek, aki így kétszer is meglátogatta a boxutcát 90 másodperces stop/go büntetés miatt.

    Féltávig álomszerűen alakult a futam az amerikai gyártó számára, hiszen Romain Dumas és Pipo Derani lenyűgöző köröket futottak, és hatalmas előnnyel haladtak első győzelmük felé. 3 óra eltelte után a #708-as rajtszámú autó bokszutca áthajtásos büntetést kapott, majd az ezután pályára küldött biztonsági autó eltüntette a csapat 50 másodperces előnyét. Sőt, amikor Oliver Pla átvette a volánt a hypercar kategória végén találták magukat. Nem sok lehetősége volt a zárkózásra mert turbóhiba miatt elfüstölt alatta az autó, ami a versenyük fájdalmas végét jelentette.

    Az Alpine tehát nyert, a két Toyota előtt, míg a most bemutatkozó Peugeot számára szenvedés volt a verseny. A Jean-Eric Vergne fémjelezte #93-as autó 30 perc után feladta a küzdelmet, míg a testvérautó tempója messze elmaradt a kategória többi autójáétól, ráadásul technikai gondok tömkelege is sújtotta őket. Végül 25 kör hátránnyal az összesített 33.helyen gurultak be a célba, ami egyben kategória negyedik helyet is ért.

    LMP2-ben a WRT örülhetett a végén, miután látványos csatát vívtak a JOTA-val. Ferrdinand Habsburg nyitott a #41-es autóban, és már az első órában az élre tudott állni, de akkor még a United Autosporttal kellett meccselniük, utóbbiak a verseny során vezető helyről estek ki.

    Az utolsó bokszkiállásra fej-fej mellett érkezett a WRT és a JOTA, végül a gyorsabb bokszutcai munka miatt Habsburg megelőzte Stevenst, így megszerezte magának és Rui Andradenak valamint Norman Natonak a kategória győzelmet, a JOTA és az első dobogós helyezését ünneplő Vector Sport előtt.

    Drámai módon bukta el a sikert hazai pályán az AF CORSE a GTE Pro-ban. Az éllen álló Antonio Fuoco két és fél perccel a leintés előtt volt kénytelen a bokszba hajtani. A győzelmet így a Corvette örökölte meg, amelyik gyártó a 2015-ös Le Mans-i siker óta első ízben diadalmaskodott a WEC-ben, egyben az első hatórás győzelmük is volt ez.

    Tommy Milner és Nick Tandy mögött a bokszból visszatérő Ferrari páros, Antonio Fuoco és Miguel Molina végzett, mögötte a márkatárs és a pole-ból rajtoló Alessandro Pier Guidi és James Calado duója zárt.

    A történelmi női pole-t hozó GTE Am-ban végül nem sikerült győzelemre váltaniuk az első helyet a csajoknak, hiszen az a #77-es Porsche legénységé lett, akik egy jól időzített, teljes sárgazászlós periódus alattra időzített bokszkiállásással tudták meg előzni az Iron Damest. A hölgyek mögött pedig a #45-ös Porsche fért még fel a pódiumra. Ez a kategória szolgáltatta a sorozat idei eddigi legnagyobb balesetét, amiről már külön beszámoltunk.

  • Gasly elismerte hibáját a sorozatos pályaelhagyások miatt

    Gasly elismerte hibáját a sorozatos pályaelhagyások miatt

    Meggyűlt a baja a pályahatárokkal az AlphaTauri pilótájának Pierre Gaslynak, aki kétszer is kapott ötmásodperces büntetést, miután többször is elhagyta a pályát.

    Nem ő volt az egyetlen, aki hasonló büntetést kapott, ami miatt többen is nemtetszésüket fejezték ki a versenyigazgatók ténykedése kapcsán. Közéjük nem tartozott Pierre Gasly, aki elismerte, hogy a büntetése jogos volt, mert nem tartotta tiszteletben a figyelmeztetéseket.

    „Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoztak. Én pedig nem tartottam tiszteletben, így büntetést kaptam. Az én hibám volt. Láttam, ahogy sokan megkapják a fekete-fehér zászlót. Szerintem jobb volt korábban, ezen szabály nélkül, de legyen bármilyen szabály is, azt mindig tiszteletben kell tartani.” – vallotta be önkritikusan Gasly.

  • Végleg távozik az FIA-tól Michael Masi

    Végleg távozik az FIA-tól Michael Masi

    Távozik a komplett FIA-tól is a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon botrányos helyzetbe kerülő volt F1-es versenyigazgató Michael Masi, aki ezzel egyidőben haza is költözik Ausztráliába.

    Az ausztrál Masi Charlie Whiting 2019-es melbourne-i váratlan halála után töltötte be a Forma-1 versenyigazgatói posztját egészen a 2021-es szezonzáróig. Ahol megosztó és nem feltétlenül helyes döntéseket hozott, amelyek komolyan befolyásolták a világbajnoki cím sorsát.

    Az eset után a Nemzetközi Szövetség leváltotta, helyére pedig két versenyigazgatót nevezett ki, akik váltva látják el a feladatukat.

    Az FIA kedden közleményben pedig tudatta, hogy Masi már nem dolgozik az irányító testületnek.

    „Az FIA megerősíti, hogy Michael Masi távozik a szövetségtől és haza költözik Ausztráliába, hogy közelebb legyen a családjához és új kihívásokkal nézzen szembe. Charlie Whiting 2019-ben bekövetkezett hirtelen halála után három éven keresztül látta el a Forma-1 versenyigazgatói és biztonsági megbízotti szerepkört. Professzionális és elkötelezett módon látta el a rá bízott feladatokat. Az FIA köszöni neki az elkötelezettségét és sok sikert kíván neki a jövőre.”

  • Foci és a Forma-1 találkozása: Orbánék kilátogattak az Osztrák Nagydíjra

    Foci és a Forma-1 találkozása: Orbánék kilátogattak az Osztrák Nagydíjra

    A Red Bull hazai versenye révén a paddockban elég sok, Red Bullhoz köthető hírességgel is összefuthatott az ember. Köztük az RB Leipzig labdarúgó csapat játékosaival, köztük a három magyar válogatott játékossal is.

    Hatalmas területet fed le a Red Bull és egyben Dietrich Mateschitz sportbirodalma, a fociban a világ minden táján birtokol klubot, közülük pedig jelenleg a legsikeresebb és a legmagasabban jegyzet csapat a német élvonalban vitézkedő Lipcse. A korábban Bajnokok Ligája elődöntős, Német-kupa győztes, kétszeres német bajnoki ezüst- és bronzérmes gárda jelentős létszámban képviseltette magát a Red Bull Racingnél a hétvégén.

    A focisták a vendégeskedésen kívül promóciós eseményeken is részt vettek, a Servus TV-n is vendégeskedtek, de találkoztak a pilótákkal, valamint a pályát is megcsodálhatták felülnézetből, miközben helikopterrel repültek páran a leintés után a hotelbe.

    A klubot a három magyar válogatott játékos, Orbán Willi, a csapatkapitány Gulácsi Péter, valamint Szoboszlai Dominik, illetve a norvég Alexander Sorloth, a dán Yussuf Poulsen, a spanyol Dani Olmo, a német Jonas Nickisch és Lukas Klostermann, az osztrák Xaver Schlager a horvát Josko Gvardiol, valamint a szlovén Kevin Kampl képviselték.

    A holland szurkolók által narancssárgába borított Osztrák Nagydíjat végül nagy bánatukra a Red Bull közvetlen riválisa, a Ferraris Charles Leclerc nyerte meg.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    RB Leipzig (@rbleipzig) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Willi Orbán (@williorban4) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Péter Gulácsi (@petergulacsi) által megosztott bejegyzés

     

  • Óriási baleset a WEC-ben: A hurka kerékvető repítette el az Aston Martint

    Óriási baleset a WEC-ben: A hurka kerékvető repítette el az Aston Martint

    Óriási, de szerencsés kimenetelű balesetnek lehettek szemtanúi a hétvégi monzai hatórás versenyt követők.

    Olaszországba látogatott a hosszútávú világbajnokság (WEC) mezőnye a monzai hatórás versenyre. Nem sokkal féltáv előtt viszont egy ijesztő baleset borzolta a kedélyeket. A GTE Am kategóriában versenyző, és az ekkor még negyedik helyen haladó #33-as számú TF Sport Aston Martinja Henrique Chaves szó szerint elrepült.

    A visszajátszásokban kiválóan látszik, hogy a Roggia sikánhoz érve már a féktávon elveszítette az autó hátulja a tapadást, így hatalmas sebességgel, oldalba kapta a levágást megakadályozó, magasított ún. hurka kerékvetőket (amelyek már többször is a kritikák kereszttüzébe kerültek), amely gyakorlatilag rommá törte az autó oldalát és megsemmisítve a pilóta oldali ajtót, majd az autót megdobta, amely fejjel lefele érkezett meg és így csúszott keresztül a pályán a túloldali szalagkorlátig., ahol tett még egy 360 fokos bukfencet.

    A portugál végül sérülések nélkül megúszta az incidenst, ami az Aston Martinjáról már nem mondható el.

  • A Haas elmagyarázta, hogy miért nem segítették Schumachert

    A Haas elmagyarázta, hogy miért nem segítették Schumachert

    Megvédte a csapata döntését Günther Steiner csapatfőnök, miután nem segítettek Kevin Magnussennel Mick Schumachernek a szombati sprintversenyen.

    A Haas németje az utolsó pontért küzdött Hamiltonnal szombaton, ám az előtte haladó Magnussen DRS távolságon kívülre lépett el tőle, így Hamilton könnyen megtudta őt előzni. Schumacher hiába kérte, hogy a csapat fogja vissza a dánt, végül ez nem történt meg, ami a futam után nem is tetszett az érintettnek.

    A csapatfőnök most elmagyarázta, hogy miért döntöttek Schumacher kárára:

    „Pontosan tudjuk, hogy hol állunk, és szükségünk van a pontokra, így azt tettük, amit kellett.” – reagált Steiner, majd arra a kérdésre is felelt, amire Schumacher is utalt, nevezetesen, hogy gyorsabbnak érezte magát Magnussennél, így nem kellett-e volna őket megcserélni a futam közben.

    „Nem működött volna ez a taktika, mert nem volt gyorsabb. Nyilván gyorsabb vagy a DRS miatt, de erről beszéltünk a futam előtt, hogyha egymás mögött jönnek el a rajt után, akkor a hátul haladó a DRS miatt kilenc tizeddel lesz gyorsabb. Ez viszont nem azt jelenti, hogy valóban gyorsabb is, mert ha helyet cserélnek, akkor a másik lesz ennyivel gyorsabb, amint helyet cseréltünk volna, Lewis elment volna mellettünk, mert olyan közel volt. Mindent számításba vettünk és úgy vélem, hogy a lehető legjobb döntést hoztuk meg, mert máskülönben maximum csak egy pontot szereztünk volna.” – magyarázta.

  • Schumacher kiakadt a csapatára: Ennek nem szabadott volna megtörténnie

    Schumacher kiakadt a csapatára: Ennek nem szabadott volna megtörténnie

    Rendkívül feldúlt volt az osztrák sprintfutam leintése után a Haas versenyzője Mick Schumacher. A német pilóta azt nehezményezi csapatánál, hogy nem segítettek neki a pontszerzésben.

    Előkelő helyről várhatta mindkét Haas a szombati sprintversenyt a Red Bull Ringen. A futamon Magnussen és Schumacher kéz a kézben haladtak a pontszerző helyeken [a sprintfutamokon az első nyolc kap pontot – a szerk.]. A verseny hajrájába érve a dán a hetedik a német pedig a nyolcadik helyen haladt, így dupla pontszerzés nézett ki a csapatnak.

    Schumacher megkapta maga mögé a felzárkózó Lewis Hamiltont, a brit sokáig nem tudott mit kezdeni az előtte autózóval, köszönhetően annak, hogy Magnussen jóvoltából Schumacher is nyithatta a DRS-t. Az utolsó körökre azonban a két csapattárs közti különbség átlépte az egy másodperces határt, így Schumacher védekező fegyver nélkül maradt. Ezt felismerve kérte a csapatát, hogy szóljanak Magnussennek, hogy lassítson vissza annyira, hogy ő még nyithassa a hátsó szárnyat. Végül ez nem történt meg, Hamilton pedig ezt kihasználva megelőzte Schumachert és elcsente előle az egyetlen egy világbajnoki pontot.

    A leintés után így érthetően nehesztelt a csapatára a fiatalabbik Schumacher.

    „Ezt mindenképpen meg kell beszélnünk. Persze élveztem a Lewis-szal vívott csatát, de első körben ennek meg se szabadott volna történnie.” – reagált a történtekre.

    „Szerintem tudtam volna gyorsabb is lenni. Ez egy olyan dolog, amit meg kell vizsgálnom, hogy megértsem miért nem cseréltünk helyet, úgy érzem én támadhattam volna Estebant. Bizonyos értelemben így megmentettem Kevin hátsóját Lewis támadásaitól. Valójában arra számítottam, hogy egy kicsit visszavesz, így viszont kiszolgáltatottá váltam Lewisszal szemben.” – tette hozzá.

  • Két Reddit-felhasználó megépítette a Minecraftban a Red Bull Ringet

    Két Reddit-felhasználó megépítette a Minecraftban a Red Bull Ringet

    Bizonyára sokan ismerik napjaink egyik legnépszerűbb videójátékát a Minecraftot. Már számtalan példa volt a felhasználók kreativitására, lévén elsősorban építőszimulátor.

    A Forma-1 fanokat is újra és újra megihleti a játék, mint ahogy történ most is DarkGreyDerp nevű Reddit-felhasználó és egy barátja esetében.

    A két barát gondolt egyet és megépítette a játékban a Red Bull Ringet, ráadásul a valóságnak megfelelő, 1:1 arányban.

    Ehhez nem kevesebb, mint húsz nap kellett számukra.

    Nem ez volt az első alkalom, hogy egy F1-es pályát megépítettek a Minecraftban, hiszen volt már Bahrein….

    … és Monaco is.

  • Századik futamára készül Esteban Ocon

    Századik futamára készül Esteban Ocon

    Kerek jubileumhoz ékezik Ausztriában Esteban Ocon. A francia pilóta a saját elmondása szerint érzelmesen fogja megélni ezt a hétvégét, ahol századszor állhat madj rajthoz F1-es futamon.

    Az egyszeres futamgyőztes Ocon jelenleg az Alpine versenyzője, ám Mercedes-juniorként még az egyik ügyfélcsapat, a Manor színeiben mutatkozott be 2016-ban, miután a nyári szünetben átvette az indonéz Rio Haryanto helyét.

    2017-re egy másik Mercedes erőforrással hajtott csapathoz, a Force Indiához szerződött Sergio Pérez mellé. Az indiai istállónál két szezont töltött, majd 2019-re partvonalon kívülre került, ekkor a Mercedes tartalékpilótája volt. 2020-ban a Renault színeiben tért vissza, majd azóta is náluk versenyez, amelyet már Alpine-nak hívnak.

    Tavaly pedig a Magyar Nagydíjon megszerezte karrierje eddigi egyetlen futamgyőzelmét.

    Ocon lesz a 75. olyan pilóta a Forma-1 történetében, aki eléri a százas futamszámot.

    „Őrület, hogy repül az idő. Nem érzem úgy, hogy már három számjegyű futamot teljesítettem volna, de elképesztő.” – reagált. „Nagyon érzelmes dolog száz futamot elérni a pályafutásom során. Határozottan mondhatom, hogy más versenyző vagyok, mint aki voltam kezdetben.”

    „Sokkal többet tudok most a sportról, a teljesítményről, az autók beállításáról és arról is, hogyan kell egy Forma-1-es csapattal dolgozni. Jó érzés megérkezni ide. Sokat fejlődtünk a visszatérésem óta. Úgy gondolom, hogy a második ötven futamom sokkal jobb volt, mint az első ötven. Elégedett vagyok, hogy eddig két dobogót és egy győzelmet szereztem. Sok csúcspillanat volt eddig, de remélem, hogy a következő százra még tudok néhányat írni.”  

  • Kicserélték a komplett kasztnit Hamilton autóján

    Kicserélték a komplett kasztnit Hamilton autóján

    Mindkét Mercedes a falban fejezte be az időmérő edzést az Osztrák Nagydíjon. Toto Wolff csapatfőnök pedig most elmondta, milyen sérüléseket szenvedtek az autók és milyen beavatkozások váltak szükségessé.

    A két brit közül Hamiltoné volt a súlyosabb baleset, ami nem is maradt következmények nélkül. A hétszeres bajnok kasztniját kompletten ki kellett cserélni a hétvége további részére, valamint további apróbb javításokat is eszközöltek.

    Russell az utolsó kanyarban veszítette el uralmát az autója fölött, az ő Mercedesének a hátulja kapta az ütés jelentős részét. Azt viszont még nem tudni, hogy nála, illetve Hamilton esetében kell-e váltót cserélni, de ahogy Wolff fogalmazott, a két autón keletkezett sérülések elég széles skálán mozognak.

    „Rengeteg sérülést szenvedett a két autó. Van két padlólemezünk, két váltónk, egy hátsó szárnyunk, amit meg kell néznünk, sok apróbb részlettel egyetemben. Tegnap este a garázsunk úgy nézett ki, mintha valaki lego autókat dobott volna a földre, a szerelők fantasztikus munkát végeztek.” – dicsért az osztrák csapatvezető.