Szerző: Hegedűs Dávid

  • Horner: Verstappen gumikezelése hihetetlen volt

    Horner: Verstappen gumikezelése hihetetlen volt

    Max Verstappen remek gumikezelése volt a kulcs, ahhoz, hogy a Red Bull először nyerjen a hazai versenyén. Azonban maga Christian Horner is elképedt azon, ahogy Verstappen bánt az abroncsokkal.

    Max Verstappen képes volt úgy menedzselni a lágy gumikat, hogy a hólyagosodás nem okozott neki problémát, szemben a csapattársához és Lewis Hamiltonhoz képest. Ennek köszönhető, hogy megtudta nyerni a versenyt a két Ferrari előtt.

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner kijelentette, hogy lenyűgözte őt Verstappen gumikezelése.

    „A hólyagosodásra előzőleg nem számítottunk, de ma nagyon meleg volt, és a sok jobb kanyar nagyon igénybe vette a bal oldali gumikat. Max fantasztikus volt, egy nagyon-nagyon érett pilóta benyomását keltette. Hihetetlen volt. A bal hátsó gumit hidegebben tartotta, mint a jobb hátsót és a terhek nagy részét a bal hátsó viseli. Folyamatosan kérte az adatokat és odafigyelt a gumikra, ezért nem hólyagosodott.” – mondta Horner a Sky Sports-nak.

    Csapattársának már nem ment ilyen jól a gumikezelés, egy második helyet kellett feladni egy plusz bokszkiállás miatt.

    „A lágy gumi szétesett. Különös volt, nem tudom ennek az okát. Kezdetben jó volt, aztán hirtelen elkezdett cafatokra esni. Max gyors volt, Kimi meg a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, tehát működtek ezek a gumik, de Lewis és én nem birkóztunk meg vele. Nem tudok most erre magyarázatot adni.” – nyilatkozta az ausztrál.

  • Rajt-cél győzelemmel zárta a hétvégét Artem Markelov

    Rajt-cél győzelemmel zárta a hétvégét Artem Markelov

    Artem Markelov magabiztosan nyerte az F2-esek sprintversenyét, Russel előtt, utóbbi ezzel pedig a bajnokság élére is ugrott.

    A fordított rajtrácsnak köszönhetően a két Russian Time-os autó állt az első sorban. A módosított szabályok miatt gördülő rajt volt ezen a versenyen is. Markelov jól rajtolt és remek gumikezelésének köszönhetően simán megnyerte a futamot. Csapattársa Tadasuke Makino viszont nem zárt ilyen jó futamot.

    A szombati nap embere, Roberto Merhi csak a bokszutcából vághatott neki a versenynek.

    A két bajnoki éllovas Russel és Norris egymás mellől indult. A Mercedes juniorja a verseny elején nagy tempót diktált, és hét kör alatt már a második helyen találta magát. Innentől kezdve már csak a gumikra figyelt, és nyugodtan behozta az autóját a második helyre.

    Felemás versenyt zártak a bajnoki éllovas Carlin versenyzői. Sette Camara jó teljesítménnyel szerezte meg a pódium legalsó fokát, csapattársa Norris azonban sokat küszködött, ami miatt csak a 11.lett, ezzel pedig elvesztette a vezető helyét a bajnokságban.

    A negyedik helyen Antonio Fuoco végzett, a Ferrari fiatalja az első futamhoz hasonlóan ismét sokat tudott előre lépni a rajtpozíciójához képest. Mögötte Alexander Albon zárt, aki a verseny első felében sokat csatázott Norris-szal, de a thaiföldi jobban menedzselte az abroncsokat. A második helyről induló Tadasuke Makino lett a hatodik.

    Santino Ferrucci és Nicholas Latifi zárta a pontszerzők sorát, mögöttük pedig Nirei Fukuzumi és Arjun Maini ért célba.

    A bajnoki dobogóért harcoló Premás Nyck De Vries nem zárt jó hétvégét, a sprint versenyen is pont nélkül zárt, csupán a 14.lett. A célba érők sorát a folyamatos gondokkal küzdő ART-s Jack Aitken zárta.

    A bajnokság felénél George Russel vezet a pontversenyben 10 ponttal megelőzve Lando Norrist, a harmadik helyen pedig a Renault juniorja Artem Markelov űll, az ő hátránya már 38 pont.

  • „Taktikai” motorcsere Hartley autójában

    „Taktikai” motorcsere Hartley autójában

    A Toro Rosso pilótája Brendon Hartley egy új, komplett Honda erőforrást kap az Osztrák Nagydíjra.

    Ezzel az új-zélandi már jóval túllépett a megengedett három egységen, ezért az utolsó helyről kezdheti majd a mai futamot. Sokat nem veszített vele, mert a szombati kvalifikáción csupán a 19.lett.

    A Honda a közösségi médiában elmondta, hogy a csere csupán csak taktikai szempontból történt.

    „Kicserélünk minden erőforrás elemet Brendon Hartley autójában a futam előtt. Ezt az idézte elő, hogy az utolsó sorba kvalifikált. Nem volt semmilyen technikai problémánk szombaton.” – mondták a Hondánál.

    Eddig nehéz hétvégén van túl a 28 éves pilóta, hiszen már a Q2-be sem tudott bejutni, végül az utolsó előtti lett csupán. Emiatt ez a motorcsere gyakorlatilag „büntetlen” lesz.

    Ráadásul az is nehezíti az ő helyzetét, hogy a Toro Rosso összes új specifikációjú első szárnya megsérült a hétvége során, emiatt vissza kellett térniük a régire.

    „A harmadik edzésen megsérült az első szárnyam, ami azt jelentette, hogy az időmérőn már csak a régivel tudtam elindulni. Az időmérőn Pierre jobb munkát végzett. Az új első szárny nagyjából három tizedet hozott volna, ezzel talán bejuthattam volna a Q2-be. Az utolsó köröm nem volt tiszta, túl közel mentem az előttem lévőhöz, hogy egy kis szélárnyékot kapjak.  A középmezőny nagyon szoros volt, egy tizeddel gyorsabb körrel ott lettem volna a Q2-ben. Csalódott vagyok a 19.hellyel, de a futamon harcolni fogok.” – mondta Hartley az időmérő után.

    Csapattársa Pierre Gasly a 12.helyről várhatja a zöld lámpák kialvását.

  • F2: Russel nyert és utolérte Norrist az összetettben

    F2: Russel nyert és utolérte Norrist az összetettben

    George Russel sikerével zárult a Formula 2-esek első osztrák futama. Győzelmével utolérte a pontversenyben a legnagyobb riválisát Lando Norrist.

    Az első sorból a két brit Russel és Norris indulhatott. Az ART pilótája a verseny elején hamar kiautózott olyan távolságot, hogy a Carlinos nem nyithatta a DRS-ét.

    A hatodik körben pályára hajtott a biztonsági autó, miután Ralph Boschung motor gondok miatt félre állt, majd mérgében még bele is rúgott az autójába.

    Nyck de Vries versenye sem tartott sokkal tovább, a hármas kanyarban kapott defektet, de ha most kapott volna egy új szett gumit, akkor ez azt jelentette volna, hogy a sprint versenyre nem maradt volna gumija.

    A szuperlágyon rajtolók elkezdték a kerékcseréket. Így ideiglenesen a mezőny végéről, lágy gumikkal indulók, Markelov, Maini és Gelael kerültek az élre.

    Pár körrel a futam vége előtt mindenki letudta a kötelező kerékcseréjét, így Russel visszaállt az élre, és úgy nyerte meg a versenyt, hogy a nagy részében nem is ő vezetett.

    A mellőle induló McLaren protezsált Lando Norrisnak nem volt ilyen sima futama, hiszen ő neki még a végén nagyot kellett küzdenie a 12.helyről rajtoló Roberto Merhivel a dobogó második fokáért. A spanyol gumijai nagyon elfogytak, így a brit simán megelőzte őt.

    Az MP Motorsport versenyzője végül pár kanyarral a leintés előtt vesztette el a dobogós helyét, ekkor ugyanis Fuoco egy remek manőverrel utasította maga mögé. Az olasz remek felzárkózást produkált, hiszen a 13.helyről rajtolhatott csupán.

    A DAMS versenyzője Alexander Albon lett az ötödik, akit a verseny során vizsgáltak, veszélyes kiengedés miatt, de végül megúszta.

    Több volt Sergio Sette Camara versenyében is, a brazil a harmadik helyen haladt a Safety Car-os fázisig, ám utána sokat küszködött az autóval, és végül csak a hatodik lett.

    A hetedik és nyolcadik helyért a két japán Makino és Fukuzumi küzdött. Úgy tűnt, hogy az Arden pilótája szerzi meg a nyolcadik helyet és a fordított rajtrácsos pole-t is, ám nem számolt a hihetetlen tempóban érkező Markelovval.

    Az orosz pilóta pár körös, szuperlágy gumikkal valósággal átszáguldott a mezőnyön. Az utolsó kört még a 12.helyen kezdte meg, ám a kettes kanyarban három versenyzőtársát is sikerült megelőznie, majd pár kanyarral később Fukuzumit is elkapta. Így övé a pole a második futamra, valamint a leggyorsabb körért járó plusz pontok is.

    A pontszerzők sorát így Nieei Fukuzumi és Santino Ferrucci zárta.

    A futam után Gunther 20 másodperces időbüntetést kapott, így elvesztette a 12.helyét is.

    A bajnokságban Norris előnye már csak csupán kettő pont Russel előtt.

    Formula 2 Osztrák Nagydíj, első futam végeredménye

    POZ PILÓTA CSAPAT KÖR KÜLÖNBSÉG
    1 George Russell ART Grand Prix 40 56:16.865
    2 Lando Norris Carlin 40 + 5.130
    3 Antonio Fuoco Charouz Racing System 40 + 9.633
    4 Roberto Merhi MP Motorsport 40 + 11.795
    5 Alexander Albon DAMS 40 + 14.642
    6 Sergio Sette Camara Carlin 40 + 16.900
    7 Tadasuke Makino RUSSIAN TIME 40 + 18.833
    8 Artem Markelov RUSSIAN TIME 40 + 24.689
    9 Nirei Fukuzumi BWT Arden 40 + 25.527
    10 Santino Ferrucci Trident 40 + 26.585
    11 Nicholas Latifi DAMS 40 + 27.406
    12 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 40 + 29.484
    13 Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing 40 + 37.135
    14 Arjun Maini Trident 40 + 39.354
    15 Maximilian Gunther BWT Arden 40 + 49.152
    Louis Deletraz Charouz Racing System 32 Kiesett
    Jack Aitken ART Grand Prix 19 Kiesett
    Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing 7 Kiesett
    Ralph Boschung MP Motorsport 4 Kiesett
    Roy Nissany Campos Vexatec Racing 3 Kiesett

     

  • Sajtó: Leclerc két évre aláírt a Ferrarihoz

    Sajtó: Leclerc két évre aláírt a Ferrarihoz

    Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint Charles Leclerc megegyezett a Ferrarival, ahol két év alatt ötmillió eurót kereshet majd.

    A témában mindig jól értesült olasz lap szerint a fiatal monacói két évre aláírt a Ferrarihoz, ahol 2019-ben kétmilliót, 2020-ban pedig hárommillió eurót kereshet majd. A hivatalos bejelentés várhatóan a belga és az olasz hétvége között történhet meg.

    Fizetése ugyan eltörpül a sportág jelenkori sztárjaihoz képest, azért húsz évesen mégis elég jó fizetésnek számít.

    Az olasz forrást támasztja alá a BBC tudósítója Andrew Benson is, aki szerint gyakorlatilag biztosra vehető ez a megállapodás.

    „Ez az átigazolás egy lenyűgöző F1-es karrier kezdetének köszönhető, bele értve az elmúlt öt futamon való négy pontszerzésének is. Ha bejelentik ezt a szerződést, az azt is jelenti, hogy véget ér 2007 bajnokának Ferraris korszaka.” – írta.

    Leclerc nemrégiben elismerte, hogy mindig is arról álmodott, hogy egy nap a maranellói istállóban versenyezhessen.

    „Gyerekkorom óta az az álmom, hogy vezethessem a vörös autót, remélhetőleg ez egy nap meg is fog történni. Mindent megteszek azért, hogy ez már jövőre is megtörténhessen, de a döntés nem az én kezemben van. Az egyetlen dolog amit tehetek, hogy a legjobbamat nyújtom a pályán, és remélhetőleg ez elég lesz arra, hogy jövőre megkapjam az ülést.” – mondta.

  • Whiting reagált Grosjean kritikájára

    Whiting reagált Grosjean kritikájára

    Romain Grosjean öt másodperces büntetést kapott a vasárnapi Francia Nagydíjon, amivel finoman fogalmazva sem értett egyet. Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting most reagált erre.

    Közvetlenül a francia futam rajtja után ért össze Esteban Oconnal, amiben a Hass versenyzőjét látták vétkesnek a versenybírók.

    A futam után nem fogta vissza magát, szerinte ez a büntetés teljesen ostobaság volt ami a túlzott borfogyasztás eredménye lehetett.

    Whiting most nyilvánosan reagált a francia reakciójára, és kifejtette, hogy a büntetés miért volt tisztességes és egyenes.

    „Ez egy tiszta helyzet volt, ő [Grosjean] összeért Oconnal. Amiért pedig megbüntették őt az, az, hogy Ocon két kereke már a pályán kívül volt, de ő még elévágott, ezzel megadta neki az utolsó kis segítséget is.” – fogalmazott Whiting.

    „Romain helyzete egyértelmű volt, nem volt szükség arra, hogy felhívjuk és megbeszéljük vele. Az viszont jó lenne, ha verseny után oda jönne és megkérdezné, hogy ’Nézd, úgy érzem, hogy túl keményen ítéltétek meg ezt, szeretném tudni, hogy miért? és akkor megmutatjuk neki a perdöntő felvételeket.” – tette hozzá.

  • Váltócsere miatt rajtbüntetést kapott Charles Leclerc

    Váltócsere miatt rajtbüntetést kapott Charles Leclerc

    Öthelyes rajtbüntetést kapott a Sauber újonca, Charles Leclerc, miután váltót kellett cserélni az autójában.

    A Sauber nem tudta megmenteni a sebességváltóját, ami tönkre ment a monacói autójában a harmadik szabadedzés végén, ezért egy újat kellett beszerelniük. Mivel ez a sebességváltó nem bírta ki a szabályokban foglalt hat egymást követő versenyhétvégét, ezért öt hellyel hátrébb kezdheti majd meg a vasárnapi Osztrák Nagydíjat.

    Az edzésen még Max Verstappen állt meg, de az ő autóján nem volt szükséges büntetést magában foglaló cserét eszközölni.

  • A Safety Car mögül rajtol majd a Formula 2 mezőnye

    A Safety Car mögül rajtol majd a Formula 2 mezőnye

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a biztonságot szem előtt tartva biztonsági autós rajtot írt elő a Formula 2-eseknek.

    A rajtoknál tapasztalt folyamatos technikai problémák (lefulladások), amelyek Le Castellet-ben is szép számmal jelen voltak, az FIA módosításokat eszközölt a rajtprocedúrákon a spielbergi hétvégére. A Formula 2 szervezői az edzéseken és a korábbi versenyeken összegyűjtött adatokat elemezve ezt a megoldást vélték a legjobbnak.

    Az F2-esek is egy sűrű időszakban vannak, hiszen a hatodik és a hetedik versenyhétvége egymást követő héten lesz, éppen ezért nehézkes volt jóváhagyni ezen változtatásokat, de a biztonsági szempontokat előtérbe helyezve, az osztrák és brit fordulóban mindegyik futamon biztonsági autós rajt lesz.

    A Safety Car a felvezető kört, és még egy kört fog a mezőny előtt tölteni, majd csak ezután tér vissza a bokszutcába. A biztonsági autó lámpái kialszanak, innentől kezdve pedig az élen álló diktálja majd a tempó. A verseny akkor kezdődik, amikor az éllovas átszeli a rajt-cél vonalat.

  • Sauber: Szó sincs év közbeni Leclerc-Räikkönen cseréről

    Sauber: Szó sincs év közbeni Leclerc-Räikkönen cseréről

    Az elmúlt napokban egy elég komoly pletyka röppent fel a világsajtóban, miszerint már az idei Belga Nagydíjon helyet cserél egymással Charles Leclerc és Kimi Räikkönen.

    A Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur most azonban pontot tett ezen találgatások végére, és kijelentette, hogy szó sincs ilyen megállapodásról.

    „Az év végéig érvényes szerződésünk van és még nem is beszéltünk a jövőről. Megértem, hogy vannak bizonyos pletykák a sajtóban, de ennek semmi valóság alapja nincsen. Csak a saját munkánkra koncentrálunk, és Charles is csak a Sauberre összpontosít, és a jövőjéről majd csak később egyeztetünk.” – mondta a francia.

    Leclerc az elmúlt öt futamból négyszer is pontot szerzett és a legutóbbi, Francia Nagydíjon pedig már az időmérőn is eljutott a Q3-ba. Az elmúlt éveket tekintve pedig lépésről-lépésre lépked egyre feljebb, 2016-ban megnyerte a GP3-as bajnokságot, egy évvel később pedig a Formula 2-ben is a csúcsra ért.

    Első három F1-es futama ugyanakkor nem volt egyszerű, eleinte kissé küszködött az autóval. Vasseur elmondta, hogy hogyan változott meg Leclerc teljesítménye Kína után.

    „Kína után azzal jöttek oda sokan hozzám, hogy ’Charles nem teljesít jól? Mivel lehet ezt megmagyarázni?’. Egy héttel később pedig már bajnokként tekintettek rá. Nyugodtan kellett kezelnünk ezt a helyzetet. Egy biztos, jó munkát végez és fejlődik. Ha a következő versenyeken hibázni fog, márpedig fog, mert nincs olyan, hogy valaki hibátlanul teljesít egy szezont, nem szeretném, hogy emiatt tönkre tennék Charlest.” – folytatta.

    „Hat hónappal ezelőtt még a Formula 2-es paddockban volt és többé-kevésbé senki se ismerte őt. Óriási különbség a tavaly novemberi abu dhabi-i forduló és a mostani szezon közepe között, mert most mindenki róla beszél. Lenyűgöz a higgadtsága.

  • Perez: A Force India még mindig legyőzheti a Renault-t

    Perez: A Force India még mindig legyőzheti a Renault-t

    Sergio Perez továbbra is úgy hiszi, hogy a Force India még mindig képes arra, hogy legyőzze a Renault-ot. A helyettes csapatfőnök Robert Fernley viszont erre korábban nem látott túl sok esélyt.

    A Force India jelenleg a hatodik helyet foglalja el a konstruktőri bajnokságban, 34 ponttal a Renault mögött, de a legutóbbi francia hétvégén pont nélkül zártak.

    „Nem hiszem, hogy valótlan lenne azt gondolni, hogy legyőzhetjük a Renault-ot. Ha egy kicsit tovább fejlődünk a következő pár futamon, akkor a cél már nem lesz messze. A Renault a legkiegyensúlyozottabb csapat, és talán ők most az etalon a középmezőny számára. De nincsenek túl messze, ha képesek vagyunk gyorsan javulni, akkor még elcsíphetőek. Hosszú szezon áll még előttünk.” – fogalmazott a mexikói.

    Pérez azt is elmondta, hogy a csapatnak eddig nem sikerült kihoznia a maximumot az új fejlesztésekből.

    „Nem hoztuk ki a maximumot eddig a fejlesztéseinkből. Franciaországban jó lehetőségünk volt, de nagyon nehéz hétvégét zártunk. Ez elsősorban annak tudható be, hogy kevés időt tudtam az edzéseken a pályán tölteni.”

    A mexikói pilóta a pénteki második edzést nagy részét ki kellett hagynia, mert a pályán leszakadt az autójáról a kerék, a harmadik gyakorlást pedig elmosta az eső.