Szerző: Hegedűs Dávid

  • Abiteboul: Alonso jöhet, de nem csak egy évre

    Abiteboul: Alonso jöhet, de nem csak egy évre

    A Renault nem tagadta azon pletykákat miszerint Fernando Alonso 2019-ben újra náluk versenyezhet. A csapatfőnök Cyril Abiteboul viszont elmondta, hogy erről csak akkor lehet szó, ha több évre érkezne a spanyol bajnok.

    A francia istálló jelenleg Nico Hülkenberggel és Carlos Sainz-cal versenyez, de utóbbi csak kölcsönben szerepel náluk idén, és egyelőre nem tudni, hogy a Red Bullnak mik a tervei vele.

    „Nem sietünk, meg kell néznünk, hogy milyen mellékhatása van annak, hogy jövőre már nem mi adjuk a motort a Red Bullnak. A pilóták remek munkát végeznek és szeretnénk megtartani őket. Viszont nyugodt vagyok abban az értelemben, hogy ha fejlődünk, és csapatként is jobbak leszünk, akkor válogathatunk azon pilóták közül, akik nálunk szeretnének versenyezni.” – nyilatkozta a francia csapatfőnök.

    Ezek közül az egyik ilyen versenyző Fernando Alonso lehet, akinek szép emlékei vannak a franciákról, ugyanis velük szerezte mindkét világbajnoki címét.

    A 36 éves spanyol jelenleg a McLaren versenyzője, de a csapat versenyképessége nem javult, hiába szakítottak a Hondával.

    „Nem szeretnék lökést adni ezen pletykáknak. Fernandonak először is el kell döntenie, hogy mit szeretne csinálni, vagyis, hogy az F1-ben marad vagy sem. Nagyon tiszteljük Fernandot, de mi jobban szeretnénk egy olyan pilótát, akire hosszú távon számíthatunk. Ettől függetlenül még megállapodásra juthatunk Alonsoval, de csak akkor, ha nem egy évre jön, mert ennek nem lenne értelme.” – tette hozzá.

  • Räikkönen: Megérdemeltem a büntetést

    Räikkönen: Megérdemeltem a büntetést

    Kimi Räikkönen is elismerte, hogy jogos volt a büntetés, amit Lewis Hamilton kilökéséért kapott a Brit Nagydíjon.

    Az élről induló Lewis Hamilton rosszul kapta el a rajtot, Vettel és Bottas is elment mellette, majd a hármas kanyarba érve Räikkönen bement mellé, de elfékezte magát emiatt eltalálta a britet, aki megforgott és a mezőny végére esett vissza. A finnt a verseny során tíz másodperces időbüntetéssel sújtották, valamint két büntetőpontot is kapott.

    A büntetéssel együtt is sikerült dobogón végeznie 2007 bajnokának, aki elismerte a hibáját és jogosnak tartotta a szankciót.

    „Igen, ez az én hibám volt. Megérdemeltem és elfogadtam a tíz másodperces büntetést, ezt követően pedig tovább harcoltam. A hármas kanyart elfékeztem és eltaláltam Lewis hátulját, amivel megforgattam. Hibáztam. Néha azonban előfordul az ilyen. Nem volt egy egyszerű verseny.” – mondta a leintést követően.

  • Két versenyes eltiltást kapott Santino Ferrucci

    Két versenyes eltiltást kapott Santino Ferrucci

    Súlyos büntetést kapott a Formula 2-es Trident csapat versenyzője és a Haas junior pilótája Santino Ferrucci. Az amerikai pilóta számos kihágást követett el a brit hétvégén, ami miatt pénzbüntetést és két versenyhétvégére szóló eltiltást is kapott.

    Valamennyi szabályszegése a vasárnapi sprint versenyen történt. Első és egyben legsúlyosabb kihágása a futam utáni levezető körön történt, amikor szándékosan nekiment csapattársának Arjun Maininak. Ezzel súlyosan megsértette a sportszabályzatot.

    Miután a csapat is elismerte, hogy az amerikai mozdulata szándékos volt, ezért a versenybírók magukhoz rendelték, de ő ezt visszautasította.

    Ennek következtében az amerikai versenyzőt eltiltották a soron következő két Formula 2-es fordulóról, azaz nem vehet részt a magyar és a belga versenyhétvégén sem, valamint egy igen nagy, 60 ezer eurós büntetést is kapott pluszban.

    Ezzel még nem volt vége. Egy másik esetben is vétkesnek találták. Szintén a csapattársával, Mainival csatázott, és a négyes kanyarban szándékosan leszorította őt a pályáról. A versenybírók emiatt is magukhoz kérették a fiatal pilótát, aki ezt újfent visszautasította. Ezután pedig kizárták a sprintversenyről.

    Ezen kívül pedig megsértett azt a pontot is, miszerint tilos telekommunikációs eszközt az autóban tartani. Emiatt további hatezer eurós büntetést szabtak ki rá.

  • Russell kettős dobogóval növelte előnyét az összetettben

    Russell kettős dobogóval növelte előnyét az összetettben

    Az ART Grand Prix pilótája George Russell mindkét Formula 2-es futamon dobogóra tudott állni hazai közönség előtt, amivel elhúzott Lando Norristól a pontversenyben.

    A szombati fő futamot a bajnoki éllovas Russell várhatta az első helyről, aki egyébként az utolsó két fő futamot megnyerte, a Paul Ricardon és a Red Bull Ringen is.

    A Mercedes juniorja egészen a bokszkiállásig vezette is a versenyt, amikor is a bal első kerekénél nem működött a pisztoly, ezért azt ki kellett cserélni. Ez az idő pedig elég volt az üldöző, Alexander Albonnak, hogy átvegye a vezetést.

    Ez a kis hibával még nem ért véget az ART pechszériája, hiszen Russell és csapattársa Aitken is gyorsan hajtott a bokszutcában, amiért öt másodperces időbüntetést kaptak.

    A versenyt végül magabiztosan nyerte a DAMS brit születésű thaiföldi pilótája Alexander Albon, mögötte a büntetéssel együtt is George Russell végzett, aki még megfutotta a verseny leggyorsabb körét is, ezzel megkapta a plusz pontokat is. Bajnoki riválisa, a hatodik helyről induló Lando Norris csak az egy pontot jelentő tizedik helyen végzett.

    Fuoco személyében a Charouz csapat újabb dobogónak örülhetett, aki nagyot csatázott Sette Camarával, a brazil autója viszont a verseny vége felé kigyulladt. A csapattársa Deletraz az utolsó körben előzte meg Ghiottot, így megszerezte a negyedik pozíciót.

    A bajnoki címre törő Artem Markelov és Nyck De Vries kettős lett a hatodik és a hetedik.

    Ausztria után ismét remek verseny tempót diktált az Ardennel Maximilian Gunther, aki a nyolcadik hellyel megszerezte a sprint futamra a pole-pozíciót, csapattársa Fukuzumi technikai probléma miatt feladta a futamot.

    A leghosszabb, kemény gumis etapot Ralph Boschung futotta, akinek ezért a jutalma a kilencedik hely és két bajnoki pont lett.

    Az utolsó kieső Sean Gelael volt, aki Norrisszal csatázott, majd összeért a brittel, de ő húzta a rövidebbet.

    Aitken a verseny végén kapott még egy öt másodperces büntetést, amivel az eredeti nyolcadik pozíciója helyett végül csak a 13.lett.

    Formula 2, Brit Nagydíj, fő futam végeredménye

    POz Pilóta csapat kör különbség
    1 Alexander Albon DAMS 29 52:04.519
    2 George Russell ART Grand Prix 29 +9.783
    3 Antonio Fuoco Charouz Racing System 29 +18.507
    4 Louis Deletraz Charouz Racing System 29 +26.689
    5 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 29 +27.016
    6 Artem Markelov RUSSIAN TIME 29 +27.107
    7 Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing 29 +28.034
    8 Maximilian Gunther BWT Arden 29 +34.021
    9 Ralph Boschung MP Motorsport 29 +37.227
    10 Lando Norris Carlin 29 +39.620
    11 Roberto Merhi MP Motorsport 29 +39.971
    12 Tadasuke Makino RUSSIAN TIME 29 +40.132
    13 Jack Aitken ART Grand Prix 29 +42.930
    14 Arjun Maini Trident 29 +54.855
    15 Roy Nissany Campos Vexatec Racing 29 +58.064
    16 Santino Ferrucci Trident 29 +59.394
    17 Nicholas Latifi DAMS 29 +59.764
    Sergio Sette Camara Carlin 23 Kiesett
    Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing 20 Kiesett
    Nirei Fukuzumi BWT Arden 13 Kiesett

     

    A vasárnap délelőtti futamnak így Gunther és De Vries vághatott neki az első sorból.

    A német pilóta viszonylag sima rajt-cél győzelmet aratott, ezzel megszerezte első F2-es diadalát. A verseny első szakaszában De Vries és Markelov, a végén pedig Russell és Norris szorongatta őt.

    A Mercedes tartalékpilótája a hetedik helyről indulhatott, majd szép sorjában megelőzte Ghiottot, Fuocot, Deletrazt, Markelovot és a végén De Vriest is, így egy újabb második helyet szerzett. Ráadásul az utolsó három körben ledolgozta a négy másodperces hátrányát is Guntherhez képest, de már az előzésre nem volt lehetősége.

    Így is még tovább növelte előnyét a bajnokságban Norris előtt, aki szintén hasonló felzárkózást mutatott, a tizedik helyről a harmadikig kapaszkodott fel.

    A McLaren juniorja számára a verseny kulcs pillanata az volt, amikor a 15.körben megtámadta és egy remek előzéssel megelőzte Fuocot. Az olasz leszorította a britet, aki a pályára visszatérve eltalálta a Charouz oldalát, amely a kavicságyban végezte. A Ferrari akadémista a leszorításért kapott egy tíz másodperces büntetést is, de mivel kiesett így lényegtelen volt.

    De Vries gumijai a verseny végére teljesen elfogytak, így Markelov, Deletraz és Ghiotto is megelőzte őt.

    A szombati győztes Alexander Albon szerezte meg az utolsó pontot. Mögötte a két MP Motorsportos Ralph Boschung és Roberto Merhi végzett.

    Gunther csapattársa Fukuzumi pedig egy újabb technikai gond miatt el sem tudott rajtolni.

    Formula 2, Brit Nagydíj, sprintverseny végeredmény

    poz pilóta csapat különbség
    1 Maximilian Gunther BWT Arden 37:09.802
    2 George Russell ART Grand Prix +0.521
    3 Lando Norris Carlin +2.505
    4 Artem Markelov RUSSIAN TIME +9.925
    5 Louis Deletraz Charouz Racing System +12.005
    6 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing +13.051
    7 Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing +13.930
    8 Alexander Albon DAMS +14.007
    9 Ralph Boschung MP Motorsport +14.685
    10 Roberto Merhi MP Motorsport +16.488
    11 Tadasuke Makino RUSSIAN TIME +19.633
    12 Jack Aitken ART Grand Prix +23.653
    13 Arjun Maini Trident +24.041
    14 Santino Ferrucci Trident +27.719
    15 Roy Nissany Campos Vexatec Racing +32.166
    16 Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing +33.319
    17 Nicholas Latifi DAMS +34.043
    18 Sergio Sette Camara Carlin +47.913
    Antonio Fuoco Charouz Racing System Kiesett
    Nirei Fukuzumi BWT Arden Nem indult

     

    Ami pedig a bajnokságot illeti, Russell 170 ponttal vezet, Norris neve mellett 133 egység szerepel. A harmadik, negyedik és ötödik helyen álló Alexander Albon (115), Artem Markelov (110) és Antonio Fuoco (97) is közeledett Norrishoz.

    A csapatoknál pedig holtverseny van az élen, az ART és a Carlin is egyaránt 219 ponttal áll. A harmadik helyen pedig a Charouz Racing System 159 ponttal.

  • Alonso szerint ez volt az idei legjobb időmérőjük

    Alonso szerint ez volt az idei legjobb időmérőjük

    Fernando Alonso szerint a brit időmérő az idei legjobb volt a csapat számára, még ha az eredmény nem is ezt tükrözi.

    A spanyol pilóta idén eddig háromszor indulhatott az első tízből, ám Silverstone-ban ez nem jött össze, ahol csupán a tizenharmadik lett, ami az elmúlt négy versenyt tekintve így is a legjobb.

    A brit pálya komoly leszorítóerőt és motorerőt is igényel, emiatt előzetesen az egyik leggyengébb pályájuknak gondolták ezt a McLarennél.  Az időmérő után a spanyol televízió neki szegezte Alonsonak azt a kérdést, hogy a határon volt-e a kvalifikáción.

    „A határon is túl.” – felelte Alonso. „Ma kétségkívül a legjobb időmérőnket futottuk eddig ebben az évben, és összességében eddig ez a legjobb hétvégénk is. Minden szombaton jól mentünk és a lehetőségeinkhez versenyképesek is voltunk. Emiatt most nagyon boldog vagyok és remélhetőleg holnap pontokat tudunk majd szerezni.

    „A pozíciónk többé-kevésbé ugyanaz, mint mindig, de ez egy hosszú pálya, ami nagy leszorítóerőt igényel. Tisztában voltunk azzal, hogy itt problémáink lehetnek. Szerintem viszont sikerült egy jó eredményt elérni a nehézkes időmérőn és így a rajtrács tiszta oldaláról indulhatunk.” – tett hozzá.

    Alonso azonban kitart amellett is, hogy a közeljövőben muszáj fejlesztéseket hozniuk, hogy elkapják a középmezőny elejét, különösen azt a Saubert, amelyik szerinte már előttük van.

    „Összességében boldogok vagyunk, de tudjuk, hogy hol vannak a határaink, amelyek ugyanazok, mint Franciaországban és Ausztriában, mert az autó nem változott azóta. Remélhetőleg Hockenheimbe tudunk majd újításokat vinni, és majd a Hungaroringre is ugyanígy. Még néhány tizedre szükségünk van, hogy ott legyünk, ahol a Haas és a Sauber, mert ők már ott vannak a Haas szintjén.” – fogalmazott a kétszeres bajnok.

    Ami Alonso csapattársát illeti, Stoffel Vandoorne már a Q1-ben elbúcsúzott, ugyanis csak a 17.lett. Kettejük időmérős párharcában pedig egyértelműen a spanyol vezet méghozzá, 10-0-ra

  • GP3-as motorok lesznek az új, összevont Formula 3-ban

    GP3-as motorok lesznek az új, összevont Formula 3-ban

    Mint ismert, 2019-től összevonják a GP3 és a Formula 3 versenysorozatokat, és International Formula 3 néven fog tovább futni.  Az új szériával együtt új autók is lesznek, amelyek paraméterei most lettek ismertek.

    A Formula 2-höz hasonlóan, az új széria is a GP2 Motorsport alapítója Bruno Michel (F2 és GP3 vezetője) és a Liberty Media irányítása alá fog tartozni.

    Az International Formula 3-ban a jelenleg a GP3-ban használt erőforrást fogják alkalmazni, ami 3,4 literes V6-os motor, amely 400 lóerős. A váltó, amit szintén át fognak venni az hat sebességes Hewland váltó.

    A monocoque viszont új lesz. Az F2-vel ellentéteben, ahol titanium halo van, itt acélból fogják készíteni és 15 kilót fog nyomni.

    A kaszttnit továbbra is a Dallara fogja készíteni, viszont sokkal nagyobb leszorítóerőt fognak tudni képezni az új autók.

  • Hamilton már felkészült az angol vb-döntőre

    Hamilton már felkészült az angol vb-döntőre

    Ha az angol labdarúgó válogatott bejut a labdarúgó világbajnokság döntőjébe, akkor Lewis Hamilton a helyszínre utazik, hogy ott szorítson hazája válogatottjának.

    Anglia nemzeti csapata eddig remekül menetel a tornán, a következő ellenfél pedig a mai negyeddöntőben Svédország lesz, ami a Forma-1-es Brit Nagydíj időmérőjének a vége után szinte azonnal kezdődik is.

    A világbajnoki címvédő eddig egyetlen percet sem hagyott ki az angolok eddigi vb meneteléséből, és nagyon hisz abban, hogy bejuthatnak a fináléba is. Anglia eddig egyszer, az 1966-os hazai rendezésű világbajnokságon tudott a csúcsra jutni, akkor a németeket verték a döntőben.

    „A szenvedély az őrült mindenki számára, akik látják a saját hazájukat játszani. Ez olyan mintha a DNS-ünkben lenne, ez akkora őrület és nagyon izgalmas is. A jövő vasárnapi döntőre már szabadnapot vettem ki, mert szeretnék Oroszországban szurkolni nekik. Már a jegyemet is megvettem, készen állok!” – mondta Hamilton.

    A döntőbe jutás még így sem lesz sétagalopp az angolok számára, ha sikerrel veszik a svédek elleni akadályt, akkor a házigazda oroszok vagy a horvátok jönnek szembe velük a döntőbe jutásért.

    „Én csak elképzelni tudom, hogy a srácok mennyire izgatottak lehetnek most.. Remélem jól alszanak, és megfelelően esznek is, mert ez fontos része ennek. Végül pedig csak menjenek ki a pályára és élvezzék a saját játékukat. Nagyon nagy nyomás nehezedik rájuk, nyilván egy világbajnokság ezzel jár. Nagyon sok támogatást kapnak. Angliának nagyon izgatott rajongóik vannak, mert ebben az országban nagyon szenvedélyesek a sport iránt.” – tette hozzá.

  • Ecclestone örül a Ferrari sportszerűségének

    Ecclestone örül a Ferrari sportszerűségének

    A Forma-1 korábbi vezetője Bernie Ecclestone örömét fejezte ki amiatt, hogy a Ferrari nem alkalmazott csapatutasítást az Osztrák Nagydíjon.

    Lewis Hamilton kiesése után Vettel komoly esélyt kapott arra, hogy több ponttal megelőzze a britet az összetettben, ám a Ferrari nem adott utasítást helycserére Raikkönennek. A német előnye így egyetlen egy pont a címvédő előtt.

    „Mindenki példát vehet a Ferrari sportszerűségéről.” – kezdte a Sport Bildnek.

    „Egyszerű lett volna, hogy Vettel előrébb kerüljön, de a Ferrari nem így cselekedett. Ezzel pedig megtartották a sport szépségét és Kimi moráljának is jót tettek. Az olaszok megtették végre azt a lépést, amire régóta várok.”

    „Sebastian nagyon megérdemelné a bajnoki címet. Remélhetőleg nem ezen a három ponton fog múlni.” – tette hozzá.

  • Hamilton szerint a Ferrarié a legjobb motor

    Hamilton szerint a Ferrarié a legjobb motor

    A Mercedes pilótája Lewis Hamilton úgy véli, hogy a Ferrari előttük jár, már ami a motorokat illeti. Korábban a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner is egyszerűen csak szupernek nevezte a vörösök erőforrását.

    „A három top csapat közül talán nekünk van a legjobb kasznink. Mégsem tudjuk őket elkapni. Nekik [Ferrari – a szerk.] szuper erős motorjuk van, amivel még spórolni is képesek.” – mondta a brit.

    Kollégája, Dr. Helmut Marko is egyetértett ezzel: „Nem kell túlságosan a dolgok mögé látni, hogy észre vegyük, hogy mennyire lenyűgöző a motorjuk teljesítménye.”

    A regnáló világbajnok, Lewis Hamilton is úgy látja, hogy a Ferrari motor terén beelőzte őket. „Motor tekintetében előttünk vannak, ez nem kérdés.” –  vélekedett tömören.

    A partnercsapat csapatfőnöke Frederic Vasseur elismerte, hogy még őket is meglepte a motor ereje.

    „Mi is ugyanazt a verziójú Ferrari motort használjuk, emiatt pedig sok minden más számukra. Lépésről-lépésre fejlődünk a kasznival, de az kétségtelen, hogy az idei motor nagyon sokat segít nekünk.” – tette hozzá a francia.

  • Vandoorne is kritikát kapott Villeneuve-től

    Vandoorne is kritikát kapott Villeneuve-től

    1997 világbajnoka nem fogja vissza magát, ha valakit kritizálni kell. Legutóbb a Stoffel Vandoorne volt a célkeresztjében, akiből szerinte hiányzik a győztes ösztön.

    A belga pilóta tavaly érkezett meg a Forma-1-be [bár 2016-ban volt még egy egyfutamos beugrása – a szerk.]. Magabiztosan nyerte meg korábban a GP2-es szezont emiatt sokat vártak tőle. Tavaly és idén is az eredményei viszont elmaradnak Fernando Alonsoétól is.

    „Bonyolult megítélni őt. Az első futama érdekes volt, de aztán nem volt következő lépés. Nem tudom, hogy ez miért van. Lehet, hogy vannak politikai bonyodalmak Alonsoval, vagy csak szimplán boldog, hogy az F1-be került és ez elég neki.” – fogalmazott a kanadai.

    A McLaren csapatfőnöke megvédte a versenyzőjét.

    „Stoffel remek munkát végez, fejlődik és keményen dolgozik az eredményei pedig hasonlóak Alonsoéhoz. Szeretnénk, ha ezeket így tovább folytatná.” – mondta Eric Boullier Ausztriában.