Szerző: Hegedűs Dávid

  • Agag: Az F1-nek külön engedély kell, ha teljesen elektromossá akar válni

    Agag: Az F1-nek külön engedély kell, ha teljesen elektromossá akar válni

    Alejandro Agag elmondta, hogy a Forma-1-nek a Formula E vezetőitől kell engedélyt kérniük, ha úgy döntenek, hogy a jövőben teljesen elektromossá akarnak válni.

    Az F1 sportszakmai vezetője Ross Brawn nemrégiben kijelentette, hogy semmi nem tudja megakadályozni azt, hogy a királykategória a jövőben teljesen elektromossá váljon. A Formula E alapítója és vezetője szerint azonban ez közel sem lesz ilyen egyszerű.

    „Ross azt mondta, hogy az F1 tíz éven belül teljesen elektromos lehet, de alapvetően ezt nem tehetik meg.” – kezdte Agag. „Ugyanis a Formula E-nek erre van egy kizárólagos megállapodása az FIA-val, ami 25 szezonra szól, amiből eddig csak négy telt le.”

    „Tehát, a Forma-1 leghamarabb csak 2039-ben válhat teljesen elektromossá, ha mi nem újítjuk meg a szerződésünket, de jelenleg nem látom okát, hogy ne hosszabbítsunk. Amíg nekünk ez érvényben van, addig az F1 nem lehet elektromos sorozat!” – jelentette ki.

    „Ha azonban szeretnének velem tárgyalni erről, akkor erre természetesen nyitott vagyok. De egyeztetések nélkül nem léphetik meg ezt.” – tette hozzá.

    Agag szerint ugyanakkor az F1-nek nincs szüksége, erre a drasztikus változtatásra.

    „Szerintem nekik nem kellene ilyennek lenniük. Nem tudom, hogy ha megcsinálják, akkor azt hogy fogják megoldani, de szerintem ez hiba lenne a részükről. A két sorozat nagyon különböző, de teljesen megférünk egymás mellett. Nincs versenyhelyzet közöttünk, két teljesen összeférhető sorozatról van szó. Nagy csodálattal tekintek Ross Brawn-ra, de ebben az esetben komoly hibát vétene”

    Brawn szerint az FE kevésbé vonzó mind versenyzői, mint rajongói oldalon, de Agag elmondta, hogy ő nem foglalkozik az ilyen tiszteletlen megjegyzésekkel.

    „Mi nagy csodálói vagyunk a Forma-1-nek, nagy rajongók vagyunk és ezen soha nem változtatunk, de ugyanakkor az is érdekes, hogy az ilyen kommentek most jönnek elő, mivel a Formula E nagyon gyorsan növekszik. Azt is megértem viszont, hogy néhány ember egy teljesen elektromos F1-ről gondolkozik.”

    „Még maga Bernie Ecclestone is azt mondta pár hónapja, hogy a Forma-1-nek teljesen elektromosnak kellene lennie. Amit megértek ezekből a kommentekből az az, hogy a Forma-1-nek lehet esélye arra, hogy elektromos sorozat legyen, de az is világos, hogy ez anélkül nem valósulhat meg, hogy egyezetetnének velünk.”

    „Ezt megcsinálhatják, de már az FIA-n kívül, és akkor már nem is hívhatnák a sorozatot Forma-1-nek, mert a Forma-1 az FIA égisze alá tartozó versenysorozat, emiatt pedig teljesen kizártnak tartom ezt.” – zárta Agag.

  • Force India: Féltünk, hogy a Caterham vagy a Manor sorsára jutunk

    Force India: Féltünk, hogy a Caterham vagy a Manor sorsára jutunk

    A Force India csapatának vezetéséért felelős Otmar Szafnauer elmondta, hogy a megmentett Forma-1-es csapatuknál mindenki attól tartott, hogy úgy végzik majd, mint a korábban a Caterham vagy a Manor.

    A silverstone-i székhelyű csapat Lawrence Stroll-nak köszönhetően megmenekült. Ez azt jelenti, hogy a tartozásait rendezni tudja, valamint mind egyes alkalmazott megtarthatja az állását.

    2014 végén a Caterham és a Marussia is hasonló cipőben jártak, mindketten csődeljárás alá kerültek, akárcsak most a Force India. Akkor csak a Marussia tudott megmenekülni, akinek sikerült befektetőket találni, de a csapat 2016 végén újra ugyanebbe a helyzetbe került, és akkor már nem volt visszaút.

    „Mikor csődeljárás alá kerültünk sok lett a bizonytalanság, a szorongás. A csapattagok féltek, hiszen nem tudták, hogyan tovább. Ez most egy nagy megkönnyebbülés, hogy biztonságban tudhatjuk a csapat jövőjét. Tovább tudunk működni, mint egy normális Forma-1-es csapat.” – fogalmazott Szafnauer.

    Az viszont még egyelőre nem ismert, hogy a csapat új tulajdonosai kiket szeretnének látni az istálló élén. Szafanuer egyelőre nem tudja, hogy ő és Bob Fernley [helyettes csapatfőnök – a szerk.] megtarthatják-e a posztjukat.

    „Még korai erről beszélni. Remélem, hogy az új menedzsment megtartja a jelenlegi vezetőket. Viszont még nem ültem le a tulajdonosokkal, hogy mit szeretnének csinálni.  A közeljövőben számos megbeszélések lesznek, de ezekben már előre fogunk tekinteni, nem hátra.” – tette hozzá.

    Stroll érkezésével könnyen elképzelhető, hogy a fia Lance is követi őt ahhoz a csapathoz, ami könnyen új névvel vághat majd neki 2019-nek.

  • Brundle: Kész vicc lesz, ha Sainz nem kap egy versenyképes autót

    Brundle: Kész vicc lesz, ha Sainz nem kap egy versenyképes autót

    A korábbi Forma-1-es pilóta és a Sky Sports F1-es kommentátora Martin Brundle szerint nagyon igazságtalan lenne, ha Carlos Sainz egy versenyképes autó nélkül maradna 2019-ben.

    A 23 éves spanyol pilóta továbbra is szerződésben áll a Red Bullal, így ő lehet a legkézenfekvőbb megoldás a vörös bikáktól távozó Daniel Ricciardo helyére.

    Pletykák szerint azonban Pierre Gasly lehet mégis a befutó, ugyanis Max Verstappen nem igazán örülne Sainz érkezésének.

    Ha a spanyol hoppon marad, akkor nagy eséllyel a McLarennél köthet ki, ám Martin Burndle – és sok más szakértő szerint is – a fiatal spanyol egy versenyképes autót érdemelne.

    „Ha Carlos Sainz nem kap egy erős autót jövőre, az egy kész vicc lenne, ezzel pedig az F1 kigúnyolná saját magát.” – fakadt ki Brundle a Twitteren.

  • Piquet: Ha egy gyerek Brazíliában forma autózni szeretne, egyből negatívan állnak hozzá

    Piquet: Ha egy gyerek Brazíliában forma autózni szeretne, egyből negatívan állnak hozzá

    Pedro Piquet, a korábbi háromszoros Forma-1-es világbajnok hét gyermeke közül a második legfiatalabb, és jelenleg a GP3 mezőnyét erősíti.

    Már 17 évesen kétszeres brazil Formula 3-as bajnoknak mondhatta magát, majd át tette a székhelyét Európába. Az öreg kontinensen lehúzott két szezont a Formula 3-as bajnokságban. Idén ugrott ismételten egy kategóriát. A forma autókon kívül még beugróként részt vett a Porsche szuperkupában is, valamint még Brazíliában rali krossz és GT versenyeken is indult.

    A GP3 mezőnye a Forma-1-esek betétversenyként volt jelen a Hungaroringen, ahol volt alkalmunk beszélgetni vele. Beszélt többek között a gyerekkoráról, édesapjáról, az elektromos versenyzésről, illetve arról is, hogy miért nincsen brazil pilóta jelenleg a Forma-1-ben.

    Autóversenyző családban nőttél fel. Édesapád háromszoros Forma-1-es világbajnok. Nem volt kérdés, hogy te is ezt az utat követed, igaz?

    Pedro Piquet: Nem igazán, mert nem gondoltam azt, hogy mivel ő is versenyző volt, automatikusan nekem is annak kellene lennem. Várni kellett még ezzel, amíg idősebb lettem, mert számos lehetőség állt előttem. Mivel a családom ezzel foglalkozott, így végül én is bele szerettem és emellett döntöttem.

    Gyerekként érdekeltek más sportok is?

    P.P.: Gyerekkoromban fociztam, teniszeztem, mint a legtöbb fiatal, de igazából sosem érdekelt olyan sport, amiben több ember is részt vesz, vagyis a csapatsportok. Inkább az egyéni sportok felé vonzódtam. Természetesen a motorsportban sem vagy mindig egyedül, mert van egy csapat körülötted. Amikor viszont a kocsiban vagy akkor mindent egyedül csinálsz, és minden tőled függ.

    Mi az első autosportos emléked?

    P.P.: A bátyám Formul 3-as tesztje a szülővárosunkban. Erre nagyon jól emlékszem, mert ez egy nagyszerű élmény egy gyerek számára.

    Milyen szerepet játszik édesapád a karrieredben?

    P.P.: A lehető legtöbb tanáccsal igyekszik ellátni, bármerre is menjek, bárhol is versenyezzek. Nagy hatással van a karrieremre, hiszen sok apának nincs ilyen jellegű tapasztalata. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ő autó versenyző volt, remekül megérti, hogy mi történik a pályán.

    Többféle különböző autóval versenyeztél már (GT autók, formula autók, rali krossz). Mondjuk a Le Mans és hosszútávú versenyzés érdekel téged?

    P.P.: Sok dolog iránt érdeklődöm, imádok vezetni. Ezek a sorozatok nagyon élvezetesek, ha lenne lehetőségem, hogy ott szerepeljek, szívesen belevágnék és megpróbálnám a legjobbamat adni.

    Hosszú idő után nincs brazil pilóta a Forma-1-ben. Mi lehet ennek az oka szerinted?

    P.P.: Brazíliában a legtöbb embert a GT versenyek érdeklik, emiatt kevesebb támogatást kapnak a formula sorozatok. Ha egy gyerek azt mondja, hogy forma autóval szeretne versenyezni, az emberek egyből negatívan állnak hozzá. Soha nem volt még ilyen kevés lehetőség a formula autózáshoz és soha nem volt még ennyire kevés versenyző, és emiatt kevesebb az esélyük a Forma-1-re.

    Az egyik testvéred bajnok lett a Formula E-ben. Te mit gondolsz az elektromos versenyzésről?

    P.P.: Nagyon gyorsan növekvő ágazatról van szó.  Úgy vélem, hogy az itteni pilóták vannak olyan szinten, mint a Forma-1-esek, tehát ez is egy remek lehetőség a profi karrierhez. Remélem, hogy a sorozat fejlődése továbbra is fent marad. Számomra nagyon különlegesnek tűnik ez a egykörös időmérős formula és jó ezt látni.

  • Verstappen ellenzi, hogy újra Sainz legyen a csapattársa

    Verstappen ellenzi, hogy újra Sainz legyen a csapattársa

    Pletykák szerint Max Verstappen igen csak ellene van annak, hogy 2019-től Carlos Sainz legyen a csapattársa a Red Bullnál.

    Daniel Ricciardo váratlan távozása egy igen komoly hullámot indíthat el a pilóta piacon, számos opció merült fel azóta, hogy ki lehet az utódja Milton Keynes-ben.

    A nyár elején még Christian Horner azt nyilatkozta, hogyha Ricciardo távozik tőlük, akkor Carlos Sainz lehet a legvalószínűbb választásuk az ausztrál helyére.

    Azonban, a Marca nevű spanyol napilap értesülése szerint Verstappen nagyon ellenzi azt az ötletet, hogy újra csapattársak legyenek a spanyollal. 2015 végén és 2016 elején – amikor még a Toro Rossonál voltak csapattársak – kettejük kapcsolata megromlott.

    A holland ellenvetése azt eredményezheti, hogy Pierre Gasly kezébe kerülhet a Red Bull igen kívánatos másik ülése. Ez esetben pedig a McLaren dobhat mentőövet Sainznak, ahol az ajtók nyitva állnak előtte.

    „Szerintünk Carlos egy tökéletes versenyző. Ő az a valaki, akinek a szerződtetését fontolóra veszed, miközben a versenyzők listáját bogarászod. Ha szabad és nekünk is van egy helyünk, biztos, hogy erősen fontolóra veszük az ő leigazolását.” – mondta Zak Brown még Magyarországon.

    Ha Sainz végül valóban Wokingban köt ki, a csapattársának a személye is komoly spekulációkat tartogat, mert Fernando Alonso jövője bizonytalan.

    „Hosszú távú megegyezésünk van Stofellel és Fernandoval, de ezek a szerződések sok féle záradékot tartalmaznak. Amikor készen állunk, akkor természetesen meg fogjuk hozni a döntést a pilóták ügyében is. Én szerintem ez a nyári szünet után meg is történhet. Folyamatosan azt vizsgáljuk, hogy melyik felállás lenne a legjobb a McLarennek, és Stoff nagyon fontos része ennek a vizsgálatnak.” – tette hozzá Brown.

  • Fuoco: Charles egy nagyon nagyon nagyon gyors srác

    Fuoco: Charles egy nagyon nagyon nagyon gyors srác

    A Formula 2-esek magyarországi hétvégén váltottunk pár szót a Ferrari pilóta akadémiájának egyetlen olasz versenyzőjével, Antonio Fuocoval.

    A 22 éves olasz versenyző – mint sokan mások – már négyéves korában elkezdett gokartozni, ahol hazai és nemzetközi sikereket is elért.

    Első komolyabb forma autós sorozata a Formula Renault 2.0 Alps széria volt, 2013-ban pedig a sorozat bajnoka lett. Még ebben az esztendőben bekerült a Ferrari Akadémiájára, ezzel pedig így a jelenlegi akadémisták közül ő tagja legrégebb óta az vörösök utánpótlás bázisának.

    Immár a Ferrari támogatásával 2014-ben feljebb lépet a Formula 3-as Európa Bajnokságba, ahol a Carlin csapat színeiben versenyzett. Első, és egyetlen évében remekül szerepelt, a bajnokság ötödik helyén végzett. Olyanok előzték meg többek között, mint a bajnok Esteban Ocon, vagy a bronzérmes Max Verstappen.

    2015-ben már a GP3-ban mutathatta meg a tehetségét, első idényében egy dobogós helyet szerezve a hatodik helyen végzett. Egy évvel később megszerezte első győzelmét is a sorozatban év végén pedig egy összetettbéli harmadik helynek is örülhetett.

    2017-ben mutatkozhatott be a Forma-1 előszobájában a Prema csapattal, Charles Leclerc csapattársaként. Nehézkes idénykezdet után győzelmekkel és dobogós pozíciókkal zárta az évet. Az idei évre pedig az újonc Charouz csapathoz igazolt. Az idei eredményei eddig a tavalyiakhoz képest is jobbak, emiatt úgy tűnik, hogy jó döntés volt a csapatváltás. De hogy ez valóban azt volt-e, erre így felelt: „Ugyan megvolt a lehetőségünk, hogy maradjunk a tavalyi csapatomnál, ám befutott ez az ajánlat. Végül a váltás mellett döntöttünk, és ez egy nagyon jó döntés volt, és boldog vagyok a jelenlegi helyzetemmel.”

    Nemrégiben pedig az a megtiszteltetés érte őt, hogy pár kör erejéig vezethette a Ferrari 1995-ös autóját.

    https://www.instagram.com/p/BldQvHBjnIN/?taken-by=antonio_fuoco1

    Fuoco köztudottan remek kapcsolatot ápol Charles Leclerc-kel. A monacói idei F1-es remekléséről így vélekedett: „Tavaly egy nagyon jó szezont futottunk együtt. Idén folyamatosan, futamról-futamra fejlődik. Nagyon örülök neki, ő egy nagyon-nagyon-nagyon gyors srác.”

    Hogy mi lehet a következő lépés a karrierjében, arra titokzatosan csak ennyit mondott: „Most remekül érzem magam, de teljes erőmmel csak az idei szezonra koncentrálok. A lehető legjobban akarom befejezni ezt az idényt, és csak ezután gondolkozhatok majd a jövőmről.”

    Fuoco egyébként jó hétvégét zárt hazánkban, a fő futamon a harmadik lett, míg a sprint versenyen a 17.

     

  • Tost örül, hogy befuccsolt a McLaren-Honda projekt

    Tost örül, hogy befuccsolt a McLaren-Honda projekt

    A Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost örömét fejezte ki amiatt, hogy az elmúlt években nem működött a McLaren és a Honda közös munkája.

    A Honda idéntől már a Toro Rossónak szállít motorokat, majd pedig a jövő évtől a nagy csapatot, a Red Bullt is ők fogják ellátni erőforrásokkal.

    „A Hondával való együttműködésünk fantasztikus. A Honda egy nagyon jó és egy nagyon komoly vállalat, és nagyon sokat fejlődtek a tavalyi évhez képest.” – mondta Franz Tost.

    Tost úgy vélekedik, hogy 2019-ben valós esélye lesz a Red Bullnak a győzelemre a Hondával.

    „A mi struktúránkkal nehéz a győzelem. A Red Bullnak háromszor annyi alkalmazottja van, mindenben más szintet képviselnek. A Honda egy nagyon sikeres cég, amely sikerre éhes. Kanadában a motorfejlesztés három tizedet hozott nekünk. Amerikában még egy ugyanilyen ugrás lesz, aztán 2019-ben pedig még nagyobb. Biztos vagyok abban, hogy ez az erőforrás 2019-ben nagyon versenyképes lesz.” – bizakodott.

    „Szerencsére a McLaren hibázott. Mi már ezt tavaly is tudtuk, amikor azt mondtam, hogy ’Jézus, hogy lehet kritizálni egy ilyen remek partnert, ami ráadásul még pénzt is fizet?’ Tisztában vagyunk azzal is, hogy a kasztnijuk nem volt a legjobb. Akkor kinevettek minket emiatt, de most nekünk van okunk a mosolyra.” – zárta az olasz.

  • Palmer szerint Ricciardonak visszalépés a Renault

    Palmer szerint Ricciardonak visszalépés a Renault

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Jolyon Palmer úgy véli, hogy Daniel Ricciardo döntése, miszerint a Red Bullt elhagyva a Renaultnál folytatja, negatív lépés volt.

    „Őszintén megvallva, ez egy visszalépés Ricciardo részéről.” – kezdte Palmer. „A Renault egy olyan csapat, ami ugyan felfelé lépdel, de még a Red Bull mögött vannak.”

    Sokan úgy vélték, hogy Ricciardo marad a vörös bikáknál, miután a szóba jöhető helyek, mint a Mercedes vagy a McLaren ajtajai bezárultak előtte. Végül azonban – némi meglepetésre – a gyári Renault istállót választotta.

    Palmer ugyanakkor meg tudja érteni Ricciardo döntését. A brit szerint a döntésben Max Verstappen személye lehetett a legnagyobb döntő faktor. Mint ismert, a holland egy nagyon jól fizető szerződést írt alá, ami miatt 2020-ig biztosan marad Milton Keynes-ben, és a csapat is egyre inkább Max Verstappenre összpontosított, háttérbe szorítva az ausztrált.

    „A Red Bullnál úgy érzékeltem – és talán ő is – hogy talán Verstappen árnyékába kezd kerülni. Ez pedig egy veszélyes helyzet.” – fogalmazott.

    Ez a helyzet Enstone-ban nem történhet meg. Hiába a nagy tapasztalattal rendelkező csapattárs, Nico Hülkenberg személyében, valószínűleg Ricciardo lesz az első számú pilóta házon belül.

    „Olyan csapatba érkezik, amely nagyon izgatott válik az érkezése miatt. Nagy reményeket fűznek hozzá.” – folytatta a brit.

    Ricciardo mindig is hangoztatta, hogy olyan csapatba szeretne igazolni, ahol lehet esélye idővel a világbajnoki címre, de Palmer szerint ugyanakkor a pénzügyi oldala sem hanyagolható el a dolognak.

    „Szerintem a pénz is egyfajta döntő faktor lehetett, mert Verstappen tavaly nagyon sok fizetésben állapodott meg a Red Bullal tavaly.” – tette hozzá.

  • Webber: Schumacher egy paranoiás perfekcionista volt

    Webber: Schumacher egy paranoiás perfekcionista volt

    Mark Webber a Beyond the Grid nevezetű podcastben hasonlította egymáshoz a Forma-1 három német világbajnokát, akikről komoly őszinteséggel beszélt.

    Az ausztrál ex-pilóta úgy véli, hogy a három német bajnok, Michael Schumacher, Nico Rosberg és Sebastian Vettel jellembeli és vezetői képességbeli tulajdonságaik között alig vehető észre különbség.

    A hétszeres világbajnokot „paranoiás perfekcionistának nevezte”, elsősorban a 2006-os monacói időmérő miatt, ahol ugyanis nemes egyszerűséggel leparkolt a Rascasse-ban a Ferrarival. Szerinte ugyanis a német kivételes tehetsége szükségtelenné tette ezeket a manővereket.

    „Néha követsz egy utat, amin nem tudsz visszafordulni. Különleges képességei voltak, de amikor felvette a bukósisakját rövidzárlatok alakulhattak ki nála.” – fogalmazott Webber.

    Egészen másképp vélekedik egykori Williamses csapattársáról, Nico Rosbergről.

    „A Forma-1 intenzív, és Nico a határon volt az első nyolc hónapban. Nem láttam nála a hitetet önmagában és az éhséget, amit Vettelen viszont észre lehetett venni.”

    Webber szerint csak később alakult ki Rosbergben az ambíció, a gyilkos ösztön ami hozzá segítette a 2016-os bajnoki sikeréhez. Az azévi szezon zárón, Abu Dhabiban el kellett viselnie azt a „mentális kínzást” amit Hamilton okozott neki azzal, hogy szándékosan feltartotta és visszatartotta őt, Webber pedig biztos abban, hogy emiatt döntött úgy, hogy abba hagyja.

    Webber ezután Vettellel folytatta. Visszaemlékezett egy 2005-ös Williams tesztre, ahol az akkori 18 éves Vettel fizikai túlterhelésnek tette ki magát.

    „Ez még túl korai volt neki. Három percnyi padlógáz után fejben szétesett.” – emlékezett vissza.

    Azt is hozzátette, hogy a négyszeres bajnok tanult az akkori hibájából, és hamar levetette ezt a gyengeségét. Mint csapattársát, úgy tudná leírni, mint egy kreatív személyiség, aki időnként nem volt olyan nyitott, mint szerették volna, illetve ha a dolgok nem úgy mentek, ahogy azt elvárták volna, akkor hajlamos volt kitörésekre is.

    „Gyűlölte azt a Q3-ban, mikor nem volt teljesen egyértelmű, hogy egy vagy két gyors kört tud még futni. Ez egyszerűen nem felelt meg a német pontosságának és precizitásának. Ilyenkor mindig a lehető legkevesebb időt akarta elvesztegetni, és az utolsó utáni pillanatban lépett rá a fékre és kapcsolta be a boxutca limitert. Szegény srác, ilyenkor általában mindig el szokta rontani.”

    Webber szerint a heppenheimi legnagyobb erőssége az volt, hogy kiváló módon tudta uralni és dominálni a versenyeket a pole-pozícióból.

  • Wolff: Az idei szezon egy nagyszerű reklám a Forma-1-nek

    Wolff: Az idei szezon egy nagyszerű reklám a Forma-1-nek

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff elmondta, hogy az idei világbajnoki szezon az egyik legizgalmasabb, illetve egy fantasztikus reklám, amelyben a sportág legnagyobb erényeit tudják megmutatni a rajongóknak.

    A Mercedes istálló uralta az elmúlt négy esztendőt, de az idei évbena Ferrari személyében komoly kihívóra találtak.

    Mind az egyéni, mind pedig a konstruktőri bajnoki éllovas gyakorlatilag futamról-futamra változott. Magyarországi sikerével Lewis Hamilton 24 pontosra növelte előnyét az egyéni pontversenyben, míg a csapatoknál a Mercedes mindössze tíz egységgel vezet a Ferrari előtt.

    „A csata az élen sokkal izgalmasabb, mint valaha. A középmezőnyben is elképesztően szoros a verseny. A futamok nem csak kerék a kerék elleni csatákat hoznak, hanem időnként meglepő futamgyőzteseket is. A tizenkét futamból hetet nem a leggyorsabb autó nyerte. Összességében, azt mondhatom, hogy a 2018-as szezon egy nagyszerű reklám a Forma-1-nek.” – fogalmazott Wolff.

    Természetesen csapatfőnökként boldogabb lenne, ha a Mercedes dominálná a szezont és mindkét címet behúzná. Saját bevallása szerint ugyan buktak néhány olyan pontot, ami nem volt benne a pakliban, mégis elégedett a csapata jelenlegi helyzetével.

    „Mint csapatként, a szezon első fele nagyon pozitív volt, jelenleg vezetjük mindkét bajnokságot. Köszönettel tartozunk Brackley-i és Brixworth-i csapatunk erőfeszítéseiért, valamint Lewis és Valtteri vezetői képességeiért. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy sok pontot is elbuktunk, így a szezon második felében még jobb teljesítményt kell felmutatnunk. Nagyon keményen fogunk dolgozni, miután visszatérünk a kötelezően előírt nyári pihenőnkről.” – tette hozzá.

    Mint ismert, minden egyes istállónak kötelezően be kell zárnia a főhadiszállását két hétre, és csak utána térhetnek vissza a munkákhoz.