Szerző: Hegedűs Dávid

  • Marko sajnálja Leclerc kiesését

    Marko sajnálja Leclerc kiesését

    Charles Leclerc újabb kiesése miatt ismételten szegényebb lett a Forma-1 világa egy Leclerc-Verstappen utolsó körig tartó fej-fej melletti küzdelmével.

    A monacói kiesése ráadásul a bajnoki izgalmaknak se tett jót, hiszen a holland előnye már több, mint két futamgyőzelemnyi.

    Ha tovább folytatódik ez a pechszéria, akkor a vártnál sokkal egyoldalúbb lehet a világbajnoki, amely során Verstappen szinte ellenfél nélkül lehet kétszeres bajnok.

    Verstappen már a futam után reálisan elmondta, hogy jóval több ponttal vezet, mint amennyivel kellene. Most Helmut Marko is ugyanerre célzott, amikor arról beszélt, mennyire bánja Charles Leclerc kiesését.

    „Nagy kár, ami Leclerc-kel történt. Ez egy csúcs küzdelem lett volna, amelyben valószínnűleg mi lettónk volna előnyben. Azért is nagy kár, hogy már korábban kétszer is kiesett motorprobléma miatt. Sajnálatos, hogy egy ilyen nagyszerű párharcban ilyen hibák történnek.” – fogalmazott az osztrák tanácsadó.

  • Wolff: A 400 verseny is benne van Hamiltonban

    Wolff: A 400 verseny is benne van Hamiltonban

    300. alkalommal indult F1-es futamon a hétvégén Lewis Hamilton. Ezzel egy nagyon szűk elitbe került a hétszeres világbajnok, akinek a szerződéséből még egy év van hátra.

    A most 37 éves klasszis már pályafutása alkonyán járhat, ám azt valószínűleg csak ő maga tudja pontosan, hogy milyen közel van a vége. Főnöke azonban optimista, szerinte a britben van még annyi erő és tartalék, hogy akár a 400 futamos határt is elérje, amivel értelemszerűen ebben is csúcstartó lenne.

    „Pár héttel ezelőtt beszélgettünk arról, hogy meddig nyújthatjuk a kapcsolatunkat. Akkor olyan számok merültek fel, mint az öt vagy a tíz év, szóval akár a 400 futamot is elérheti így.” – nyilatkozta félig humorosan Wolff.

    A Wolff által említett számot el is mondták Hamiltonnak a Francia Nagydíj után, amire Hamilton így reagált:

    Ez rengeteg verseny. Először is csak hálás akarok lenni azért, amiért eddig eljutottam. Még mindig frissnek érzem magam, még mindig úgy érzem, hogy rengeteg üzemanyag van a tankomban. Élvezem, amit csinálok, büszke vagyok az eredményeimre, élvezettel érkezek meg mindennap, hogy ezzel a hihetetlen csapattal dolgozzak. A sportággal való munkát is jobban élvezem, mint valaha. Nagyszerű emberek vezetik a sportágat és remek beszélgetéseket folytatunk arról, hogy milyen irányba haladjunk, mint sportág.”

  • Sainz: Nem vagyunk annyira katasztrofálisak, mint amilyennek sokan tartanak minket

    Sainz: Nem vagyunk annyira katasztrofálisak, mint amilyennek sokan tartanak minket

    Ismét pocsék futamon van túl a Ferrari. A Francia Nagydíjon Charles Leclerc a vezető helyről esett ki, míg a mezőny végéről felzárkózó Carlos Sainz pedig egy stratégiai baklövés miatt bukta a dobogós helyezését.

    A verseny utolsó fázisában Sainz a harmadik helyen haladt – egy ötmásodperces büntetés tudatában – amikor némileg váratlanul ki állt kerékcserére. A versenyből tíz kör volt még hátra, így megvolt az esélye, hogy a lágyabb, de kopott abroncsokon kiautózza a megfelelő előnyt. Végül az ötödik lett, a leggyorsabb kört is megszerezve.

    Maga az érintett sem értett akkor a kerékcsere szükségességét, sok szakértővel és rajongóval egyetemben, akik komoly kritikákkal illették ismételten a csapatot.

    A futam után a spanyol azonban megvédte csapatát, szerinte az újabb bokszkiállás volt a helyes döntés:

    „A győzelem nem is, de a dobogó egy tökéletes futammal elérhető lett volna. A 19.helyről indultunk, végül az ötödikek lettünk a leggyorsabb körért járó bónuszponttal együtt. Ez pedig szerintem rendben van és el is fogadom. A csapat tökéletes munkát végzett a stratégiával.” – kezdte Sainz.

    „Igen, kint akartam maradni, mert talán benne lett volna egy dobogós helyezés. A csapat sokkal több adatot lát a monitorokon, amit tettek azt a legjobb szándékkal és a legjobb szellemben tették. Az én állaspontom az volt, hogy ha nem tudtam volna megelőzni Checot, akkor kiálltam volna. Abban a pillanatban, ahogy megelőztem, arra gondoltam meglátjuk, eltudok-e húzni.”

    „Abban a szakaszban a számok azt mutatták, hogy nem jutottam volna el a végéig. A csapat úgy döntött, hogy biztosra megyünk. Akkor máshogy éreztem, de még nem láttam a számokat.”

    „A Ferrarinál nagyon komoly kritikákat olyan dolgokért, amelyeket más csapatok is megtesznek a bokszkiállási ablakban. Nem vagyunk annyira katasztrofálisak, mint amilyennek sokan tartanak minket.”

  • „Egyeseknek akarnak kedvezni” – lázadnak az F1-es csapatok

    „Egyeseknek akarnak kedvezni” – lázadnak az F1-es csapatok

    Egy nemrégiben kiadott technikai direktívában ismertette az FIA, hogy jövőre milyen szabályváltoztatásokkal igyekeznek majd visszaszorítani a pattogást.

    Ez azonban finoman fogalmazva se kapott egységes támogatottságot a csapatok részéről. Ugyanis legalább hat istálló egyelőre elutasítja, a Red Bull és a Ferrari pedig kiakadt, nevezetesen bizonyos istállónak – a Mercedesnek – akarnak kedvezni ezzel.

    „Jelentős szabálymódosítást akarnak ránk erőltetni, hogy az egyik csapat alacsonyabbra helyezhesse az autóját és profitálhasson belőle.” – célzott a Mercedesre Christian Horner.

    Talán még nála is dühösebben reagált Helmut Marko, szerinte kizárt, hogy egyetlen csapat utasítására történt volna ez a szabálymódosítás, sokkal inkább egy gyártó összefogás nyomására.

    Azok a csapatok, amelyek megszavazták, az a Mercedes, az Aston Martin és a McLaren. Eléggé vicces, hogy mindegyik Mercedes motoros istálló, véletlen lenne?” – ironizált az osztrák.

    Mattia Binotto szerint pedig az ész érvek hiánya amiatt ők elutasították.

    „Biztos, hogy vannak észérvényű érvek. Csak a biztonság hangsúlyozása nem elég ez esetben. Ezt pedig a Ferrari nem fogja elfogadni. Nincs okunk arra, hogy ezt biztonsági problémaként kezeljük, mert a legtöbb csapatnak sikerült már ezt kiküszöbölnie. Spától amúgy is fix limitek lesznek, vagyis, ha az autók megfelelnek az előírásoknak, akkor biztonságosak is. Ha pedig nincs biztonsági érv, akkor a szokásos szavazási folyamatokat kellene követnünk.”

  • Boullier még nem temeti a Francia Nagydíjat

    Boullier még nem temeti a Francia Nagydíjat

    Több más helyszínnel egyetemben a Francia Nagydíj jövője is erősen bizonytalanná vált az elmúlt időszakban. Ám a pálya nagyfőnöke, a korábbi Forma-1-es csapatfőnök Eric Boullier még mondott le a futam rendezésről.

    „Rekordszámú, 200 ezer nézőt várunk a hétvégén, szóval még nem haltunk meg.”  – jelentette ki Boullier, majd folytatta. „Konkrét százalékot azonban nem tudok mondani az esélyeket illetően. Stefano Domenicali, a FOM elnöke egyértelművé tette nekem, hogy Franciország megérdemli, hogy a naptárban legyen.”

    Megoldási javaslatként felmerült, hogy harminc rendező helyszínt jelölnének ki, közülük páran évenkénti vagy két évenkénti rotálásban lennének jelen.

    „Nincs ideális megoldás. Minden lehetséges forgatókönyvet megvitattunk már a FOM-mal, akik stratégiailag több helyszínt szeretnének, amelyeket váltásban vetnének be. Attól a pillanattól kezdve, hogy mindkét oldalról megvan az akarat, hogy Franciaországban maradjon a Forma-1-nek, lehet szó két-, három-, vagy négyévente verseny, meglátjuk. Számolnunk kell tehát azzal a ténnyel a jövőben, hogy 25 helyre lesz 30 helyszín, de nem haltunk meg, tárgyalásban állunk.” – jegyezte meg.

  • Százéves Aston Martint visz pályára Vettel Franciaországban

    Százéves Aston Martint visz pályára Vettel Franciaországban

    Különleges megtiszteltetésben lesz része az Aston Martin német világbajnokának. Sebastian Vettel ugyanis élesben is kipróbálhatja a legelső Aston Martin versenyautót, ami részt vett egy Grand Prix versenyen.

    Az időzítés nem véletlen, ugyanis július 15.-én volt napra pontosan száz éve, hogy 1922-ben a brit márka először állt rajthoz egy autóversenyen, a sors érdekessége, hogy a helyszín akkor is pont Franciaország volt.

    Vettel számára nem ez lesz rövid időn belül az első nosztalgikus élménye, a Brit Nagydíj hétvégéjén ugyanis Nigel Mansell legendás vörös ötös Williamsét vezethette.

    A német klasszis egyébként hatalmas szerelmese és tisztelője a motorsport történelmének, így nagy megtiszteltetésnek tartja ezt a lehetőséget.

    „Szenvedélyem a sport történelme, így nagyon különleges élmény lesz számomra vezetni az Aston Martin eredeti 1922-es autóját ezen a hétvégén.” – örömködött Vettel.

  • Ricciardo elmondta, milyen most a kapcsolata Markóval

    Ricciardo elmondta, milyen most a kapcsolata Markóval

    Nem vitás, Daniel Ricciardo számára egy törést jelentett a karrierjében, miután 2018-ban elhagyta az élcsapatnak számító Red Bullt egy középmezőnybeli gárda kedvéért.

    Mark Webber visszavonulása után nagy reményekkel érkezett Daniel Ricciardo a Red Bull nagycsapatához. Első és egyetlen közös évében simán legyőzte az azt megelőző négy évben világbajnoki címet szerző Sebastian Vettelt, a bajnokságban pedig a domináló két Mercedes mögött lett harmadik.

    Majd Vettel távozott, Ricciardo vezéregyéniséggé lépett elő, de pechjére a 2015-ös és a 2016-os évben a Red Bull teljesítménye komolyan visszaesett. 2016-ban év közben érkezett mellé Max Verstappen, aki megnyerte az első Red Bullos versenyét, amivel jelezte, házon belül komoly riválisra számíthat az ausztrál.

    Ahogy teltek az évek, és jöttek az újabb Red Bullos futamgyőzelmek úgy kezdett egyre inkább Verstappen oldalára billenni a mérleg (és a boksz) nyelve is, aminek a vége az lett, hogy Ricciardo nem túl barátságos körülmények között 2018 végén eligazolt a Renaulthoz, vállalva azt, hogy nem fog tudni a győzelmekért harcolni.

    A jó és a rosszabb időszakokban is jelen volt Helmut Marko, akinek nagyon komoly szava van a csapat életében így sokakban felmerülhetett a kérdés, hogy a két ember milyen kapcsolatban van egymással most, évekkel a szakítás után.

    „Helmut rengeteg sz@rságot adott nekem az évek során, így nem volt szükség arra, hogy ő hozza meg a döntést a távozásomról. Természetesen azóta jóval kevesebb interakcióm van Helmudt-tal, de azt mondanám, hogy a kapcsolatom vele változatlan, ugyanolyan, mint volt. Őszinte, olyan Helmudtos. Az iránta lévő csodálatom és tiszteletem változatlan maradt. Ő egy jó srác, szóval semmi olyasmi nem volt a részéről, hogy ’ugye én megmondtam’. Ez a sport része, mindannyian tovább léptünk.” – nyilatkozta róluk Ricciardo.

  • Egyre frusztráltabbak a Volkswagennél a Forma-1 miatt

    Egyre frusztráltabbak a Volkswagennél a Forma-1 miatt

    Az FIA továbbra sem véglegesítette a 2026-ban bevezetésre kerülő motorszabályok pontosabb részleteit. Már pedig amíg nincs végleges verzió, addig az érdeklődők nem tudnak dönteni, ami egyre nyugtalanabbá és idegesebbé teszi a jelölteket.

    Az eddigi legkomolyabb érdeklődést új gyártóként a Volkswagen-konszern két nagyágyúja a Porsche és az Audi mutatta. Az FIA és a FOM azonban folyamatosan halogatja, csúsztatja a végső szavazást, amelyen végleg eldönthetik az új érát. Jelen állás szerint ez az időpont július legvége lehet, ami után 15 napja lesz a két német gyártónak, hogy beadják a jelentkezésüket.

    Ennek azonban egyelőre negatív következménye van, hiszen a még mindig fennálló bizonytalanság és a szűkös határidő csak idegesebbé tette a Porschet és az Audit, ugyanis attól tartanak, hogy az egész F1-es projektjük a kútba eshet – számolt be róla a grandpx.news.

  • VIP-jeggyel lepett meg három fiatal autóversenyzőt Lewis Hamilton

    VIP-jeggyel lepett meg három fiatal autóversenyzőt Lewis Hamilton

    Még a Brit Nagydíjon döntött úgy a hétszeres világbajnok, hogy életre szóló élménnyel lep meg három fiatal és tehetséges brit autóversenyzőt.

    A Mercedes versenyzője VIP-jeggyel lepte meg a gyerekeket, így a testközelből figyelhették őt munka közben. Köztudottan nem volt egyszerű fiatalkora a mára már rekordhalmozóvá avanzsált Hamiltonnak, a saját sorsából kiindulva igyekszik segíteni a nehezebb helyzetben lévő fiatalokon, ezen cselekedet is ide sorolható.

    A három szerencsés kiválasztott végül a 11 éves Cordell, aki már gyakorlatilag kisbabaként is követte a Forma-1-et, majd hatévesen kezdett el gokartozni, ahol máig három bajnoki címet is szerzett, illetve a szintén 11 esztendős Miles és a 12 éves Joshua, előbbi 60 utóbbi pedig 40 trófeát nyert már fiatal kora ellenére.

    Hamilton a Twitter oldalára töltött fel egy videót, amelyen az is látszik, amikor a három kissrác szembesül a példaképük meghívásával.

  • A Red Bull rajta tartja szemét Mick Schumacheren

    A Red Bull rajta tartja szemét Mick Schumacheren

    Megtört a jég Mick Schumacher számára a Brit Nagydíjon, amikor is megszerezte első F1-es pontjait. Ez akkora hatással volt rá, hogy jó formába lendült és ezt az eredményt is megtudta fejelni Ausztriában.

    A fejlődése egyértelmű, ami nem kerülte el mások figyelmét sem. Most éppen a Red Bull tanácsadója ismerte el, hogy megfigyelésük alatt tartják a német versenyzőt, akiről jó véleménnyel van az utóbbi időben mutatott teljesítménye miatt:

    „A technikai gondok nélkül már Montrealban is pontokat szerezhetett volna. A kezdetek már megvannak, a jelek szerint neki valódi nyomásra és kritikákra van szüksége. Nála úgy néz ki, hogy így működik a felépítés, mert megint a második évében teljesít kiválóan, mint az F2-ben vagy az F3-ban. Természetesen figyelemmel kísérjük őt, de alapvetően mindegyik fiatallal így teszünk.” – fogalmazott a Red Bull osztrák tanácsadója.