Szerző: Hegedűs Dávid

  • Grosjean az idei formáját Djokovicéhoz hasonlította

    Grosjean az idei formáját Djokovicéhoz hasonlította

    Romain Grosjean a Haas versenyzője sok hasonlóságot vél felfedezni az ő és Novak Djokovic korábbi  formája között.

    A franciának elég zavaros idénye van eddig, hiszen a szezon első kilenc versenyén nem tudott pontot szerezni, e tekintetben pedig Ausztriában jött el az áttörés.

    A korábbi Renault és Lotus pilóta azóta még kétszer tudott a pontszerzők között végezni. Ám a jövője továbbra is kérdéses a Haasnál.

    Grosjean az idei formáját a tenisz sztár Novak Djokovicéhoz hasonlította, aki a wimbledoni sikere előtt kisebb hullámvölgyben volt.

    „Kemény időszak volt. Az életben vannak olyan periódusok, amik nehezebbek. Nézzük csak meg Djokovicot, az első számú teniszező a világon, aki nehéz két éven van túl, de most újra nyert Wimbledonban, amit remek látni. Ő semmit sem vesztett a képességeiből, csupán csak más volt. Időnként ez előfordul. Nekem néha balszerencsém volt, néha voltak rossz pillanataim amit még több pech követett, nehéz volt visszatalálni.” – fogalmazott.

    A 32 éves pilóta ülésére jó eséllyel Sergio Perez és Charles Leclerc pályázhat, és a hivatalos bejelentésre sem kell már sokat várni, hiszen a csapatfőnök Günther Steiner a nyári szünet utánra ígért döntést.

  • Jenson Button rajthoz áll a silverstone-i 6 órás versenyen

    Jenson Button rajthoz áll a silverstone-i 6 órás versenyen

    2009 Forma-1-es világbajnoka Jenson Button is rajthoz áll a WEC következő fordulójában, a silverstone-i 6 órás viadalon.

    A korábbi Honda, Brawn és McLaren pilóta a szezon elején állapodott meg az LMP1-es SMP Racinggel, de eredetileg csak a Le Mans-i 24 órás versenyre szólt, de most úgy döntött, hogy a hazai versenyén is rajthoz áll Vitaly Petrov és Mikhail Aleshin oldalán.

    A brit pilóta miután 2016 végén hátat fordított a száguldó cirkusznak, a sportautók világa felé vette az irányt. Tavaly elindult a suzukai 1000 km-es Super GT versenyen egy Hondával.

    A WEC mellett idén teljes szezont fut a japán Super GT bajnokságban a Team Kunimitsu színeiben.

    Button elmesélte, hogy jó barátja James Rossitter az aki, segített neki eljutni a WEC-be.

    „Mindig is szerettem volna Le Mans-ban versenyezni, ami nagyon különleges esemény minden pilóta számára. Végül ez egy barátomon keresztül valósult meg, aki James Rossitter volt és éppen Portiamoban tesztelt a ByKolles-szel. Ezt mondta nekem, ‘nagyon gyorsak ezek az autók, meg kellene nézned, hogy van-e szabad hely’. Nagyszerű érzés vezetni ezeket az, mert hihetetlenül gyorsak.” – mondta Button.

    A rutinos pilóta Magny Cours-ban tesztelt először, majd ezután már a Le Mans-i hétvégén állt rajthoz. Ahol azonban technikai gondok miatt nem tudott végig menni a csapata.

    Hiába a sikeres F1-es karrier, hazai pályán nem sok siker élménye volt. Legjobb eredménye Silverstone-ban egy negyedik hely volt, amit 2004-ben, 2010-ben és 2014-ben tudott megszerezni.

    Tehát a hétvégén arra készül, amire még az F1-ben sem sikerült, azaz dobogóra állni hazai közönség előtt.

  • René Rast kiakadt Pascal Wehrleinra

    René Rast kiakadt Pascal Wehrleinra

    A regnáló DTM bajnok René Rast eléggé dühös volt Pascal Wehrleinra a viselkedése miatt, amit a brands hatch-i második futamon tanúsított.

    Az Audi pilótája idei második dobogós helyezését szerezte meg, azok után, hogy Zandvoortban nyerni tudott. Az angliai második versenyen a harmadik helyen végzett a Mercedes duója, Paul Di Resta és Gary Paffett mögött.

    Rastot a futam során kétszer is leszorította a pályáról a Mercedes fiatalja, először az elő körben, majd a biztonsági autós fázis után.

    Az ex-Forma-1-es pilóta ugyan megúszta a büntetést, de a dobogóról így is lemaradt, miután Rast a bokszkiállásoknak köszönhetően átugrotta őt.

    „Van egy szabály, miszerint ha egy autó akármikor is melletted van, elég helyet kell hagynod neki. Kétszer viszont nem így cselekedett. A rajt után a kettes kanyarban szorított le először a pályáról, reménykedtem, hogy rájön, hogy hibázott és többé ilyet nem fog elkövetni. Nem így történt, a safety car után ugyan ez a szituáció megtörtént.”

    „Újra a külső íven voltam és megint nem hagyott nekem elég helyet, lenyomott a pályáról, amely nyilván nem az, amit a megbeszéléseken elfogadunk.” – mondta Rast az Autosportnak.

    „Kissé dühös vagyok emiatt a viselkedés miatt, mindenképpen beszélni kell vele a jövőben. Ezt a gyerekes viselkedést el kellene kerülni.” – tette hozzá bosszúsan.

    Wehrlein szerint csak megpróbálta megvédeni a pozícióját mindent beleadva, viszont az autója nem úszta meg a koccanásokat.

    „Az autóm egy kicsit megsérült, amikor kétszer is koccantunk. Meg is fizettem ezért, mert a sérült autó miatt úgy döntöttünk, hogy hamarabb jövünk ki a boxba kerékcserére. Sok időt vesztettünk a hideg gumikon, és Rast egy vagy két körrel később állt ki és ez elég volt neki arra, hogy elém kerüljön.”

    „Amikor Rast visszajött elém, nagyon nehéz volt akkor előzni, de megpróbáltam, három körön keresztül mindent kinyomtam az autóból. Amikor láttam, hogy nem megyek semmire, akkor inkább már arra koncentráltam, hogy behozzam itt az autómat.” – tette hozzá Wehrlein.

  • Günther: Fernando Alonso a példaképem

    Günther: Fernando Alonso a példaképem

    A Formula 2-ben vitézkedő Arden csapat pilótája Maximilian Günther lehet a német autosport következő tehetsége.

    A most 21 éves oberstdorfi születésű versenyző 2007-ben kezdett el gokartozni, majd négy évvel később váltott forma autókra. Első évében rögtön második is lett a Formula BMW-ben, majd az ADAC Formel Masters sorozatra váltott, ahol két év alatt két bajnoki második helyet szerzett.

    2015-ben mutatkozott be a Forma-3-as Európa Bajnokságban, ahol egy évvel később egy újabb második helyett szerzett, Lance Stroll mögött. Tavaly pedig a bajnokság harmadik helyén végzett.

    2018-ra leigazolta őt a Formula 2-es Arden csapat, ezzel pedig 2016 után ő lett az első német pilóta a Forma-1 előszobájában, és Silverstone-ban megszerezte az első sikerét a sorozatban.

    Ezenkívül pedig még az idei év elején részt vehetett a Formula E újonc tesztjén a Dragon csapat jóvoltából.

    Günther még a Hungaroringen állt a rendelkezésünkre, akivel beszéltünk többek között a német utánpótlásól, magáról a német autósport helyzetéről, a példaképéről és a Formula E-ről is.

     A Formula 3-ból érkeztél a Formula 2-be. Mi a különbség a két sorozat között?

    Maximilian Günther: A Formula 3 is egy elég izgalmas sorozat, nagy leszorító erő jellemző az autókra, míg a Formula 2-es autók sokkal nagyobbak, a fékek sokkal erősebbek, emiatt jóval később tudunk fékezni. A versenyek ugyanolyak, itt is iszonyatosan oda kell figyelned, ráadásul az F2-es autók sokkal de sokkal nagyobb teljesítményre is képesek, a 620 lóerőnek köszönhetően. Ugyan egy F1-es autó közelébe se érhetnek, de így is nagyon élvezetes ezeket vezetni.

    2016-ban Lance Stroll ellen harcoltál. Mit gondolsz, jó az, ha egy versenyző kihagyja a Formula 2-t, vagy ez a sorozat mindenképp szükséges a fejlődéshez?

    M.G.: A Formula 2 mindenképpen egy jó felkészülést jelent a Forma-1-re, így az én esetemben természetesen az F2 volt a megfelelő lépés, ezt a lehetőséget a BWT teremtette meg nekem. Tehát mindenképp fontos a Forma-2, mert enélkül sokkal kevésbé felkészültebben lehet bekerülni a Forma-1-be.

    Két év után te vagy az első német pilóta az F2\GP2-ben. Hogy látod most a német utánpótlást?

    M.G.: Nehéz azt látni, hogy egyetlen versenyző van a Formula 2-ben, illetve a GP3-ban és az F3-ban is kevés versenyző van. A német, mint motorsport nemzet soha nem volt még ilyen mélyen, tehát eléggé elszomorító a helyzet. Saját magunkra kell koncentrálnunk.

    Gyerekként ki volt a példaképed?

    M.G.: Fernando Alonso

    Miért?

    M.G.: Ő egy nagyon komplett autóversenyző, nagyon nagyon jó képességekkel rendelkezik, piszkosul gyors. A versenyeken rendkívül intelligens, nem ismer kompromisszumot és remek előzéseket szokott bemutatni. Mindig pontosa tudja mit kell csinálni.

    A Forma-1-es Német Nagydíj jövője eléggé bizonytalan. Mit jelent a Forma-1 a német embereknek?

    M.G.: Németországban a labdarúgás teljes mértékben az első számú sport. Hosszú ideje nem volt ilyen csekély érdeklődés a Forma-1 meg a motorsport iránt. Remélem, hogy Hockenheimet vagy a Német Nagydíjat sikerül megtartani, mert ez nagyon fontos lenne a német motorsportnak, de ez most nem túl valószínű és ez szomorú.

    Melyik pályákon tudnád elképzelni a Forma-1-es Német Nagydíjat?

    M.G.: Hockenheimring, Nürburgring. Természetesen vannak még kiváló pályák, de csak ezen a kettőn van lehetőség F1-es versenyeket rendezni, így ezeket mondanám.

    Van már tapasztalatod Formula E autóval is. Mit gondolsz, a jövőben a Formula E legyőzheti a Forma-1-et?

    M.G.: Szerintem igen, ez megtörténhet. A Forma-1 még jelenleg a királykategória komoly vetélytárs nélkül, de a Formula E folyamatosan növekszik, teljes mértékben ezé a sorozaté a jövő. Egy nagyon modern versenysorozatról van szó, ezért nagyon izgalmas volt, hogy ott lehettem, büszke vagyok erre. Szerintem az elektromos motoroké a jövő, amit az emberek nem igazán szeretnek, de mégis a legtöbb széria az elkövetkezendő években efelé indulhat el.

  • Stroll: A télen sokat fejlődtem

    Stroll: A télen sokat fejlődtem

    Finoman fogalmazva sincs túl sok sikerélménye idén a Williamsnek, egyedül Lance Stroll bakui nyolcadik helye jelentett némi fényt a sötétségben.

    Ez az eredmény négy világbajnoki pontot jelentett a grove-i istállónak, ami azóta is az egyetlen pontjai a csapatnak, ami egy kis löketet adott a pilótáknak.

    „Természetesen az idei eredmények nem azok, amiket szeretnénk, de a bakui pontszerzés nagyszerű volt.” – ismerte el Stroll.

    Pedig a kanadai tavaly még dobogóra is állhatott Azerbajdzsánban, ma pedig a Q2-be jutás is komoly nehézségeket okoz.

    „Az a kevés Q2-es szereplés remek érzéssel töltött el. Mindent ki kell hozni a lehetőségekből, és mint pilóta már elégedett lehetsz. Úgy érzem, hogy télen fejlődtem, és sokkal előrébb tartok tavalyhoz képest.” – fogalmazott.

    Az, hogy mekkora is a baj, azt a csapattárs Szergej Szirotkin szavai hűen tükrözi. Az orosz már most oda adta a csapatának az év végi utolsó helyet.

    Stroll jövője továbbra sem tisztázott, de minden jel szerint az apja által megmentett Force Indiánál folytathatja pályafutását. Azonban ő még csak az idei szezonra szeretne koncentrálni.

    „A cél az, hogy egyenletes teljesítményeket nyújtsunk, hogy a jövőben elkezdhessünk feljebb lépegetni.Egy 12. vagy egy 13.hely már egy jó versenynek tekinthető a Williams szempontjából. Ha ez sikerül, akkor már jó úton vagyunk. Általában viszont egy jó hétvége után egy sokkal nehezebb következik, emiatt nem is tudjuk megmondani, hogy éppen hol tartunk a fejlesztésekkel a többi csapathoz képest.” – tette hozzá.

  • Brendon Hartley „brutális napja” két keréken

    Brendon Hartley „brutális napja” két keréken

    Miközben a legtöbb Forma-1-es társa a nyári szünetet élvezi, addig Brendon Hartley egy kimerítő kilencórás mountain bike versenyt teljesített Colorado-ban.

    A Toro Rosso pilótája barátjával és korábbi Porsche-s csapattársával Mark Webberrel részt vett a 161 km-es Leadville Trail 100 MTB nevű versenyen.

    A híres viadalon 1536 induló vett részt, akiknek extrém terepen, és átlagosan több mint 3000 méter magasan kellett helyt állniuk.

    Az új-zélandi végül a 20-29 évesek kategóriájában a 36.helyen végzett 9 óra 56 másodperces idővel, és egyszerűen csak „brutális napnak” nevezte.

    „Elképesztő, hogy mennyi mindent tanulhatsz meg magadról, amikor a határokat feszegeted, nagyszerű érzés.” – írta az Instagram oldalán, ahol több képet is mellékelt a versenyről.

    Webber – aki egyébként Hartleyt készítette fel erre a versenyre – 9 óra 24 perc és 32 másodperc alatt teljesítette a távot.

    https://www.instagram.com/p/BmYfkx9hmGg/?taken-by=brendon_hartley

  • Wolff: A Mercedes már sokkal versenyképesebb forró időben

    Wolff: A Mercedes már sokkal versenyképesebb forró időben

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wollf szerint a Magyar Nagydíj megmutatta, hogy a Mercedes már a forró versenyeken is sokkal erősebb.

    Toto Wolff megkapta azt a kérdést, hogy meglepte-e őt az, hogy mennyire hosszan tudott autózni Lewis Hamilton az ultra-lágy gumikon a Magyar Nagydíjon.

    „A levegő hőmérséklete nagyon fontos szerepet játszik. De az egy kicsit rejtély, hogy néha milyen jó teljesítményre képes valaki az egyik gumin, a másikon pedig nem. Sok adatot gyűjtöttünk, sokkal jobban megértettük, de a legnagyszerűbb érzés az volt, hogy megnyertük a versenyt Budapesten, ahol hatvan fokos volt a pálya. Ez egy olyan valami volt, amit nehezen hittem volna, hogy elérhetünk. Remek érzéssel tölt el, hogy már sokkal jobban megértjük ezt a helyzetet és a jövőben már sokkal versenyképesebbek leszünk ilyen körülmények között is.” – magyarázta a Mercedes osztrák csapatfőnöke.

  • Ricciardo átalakítaná a versenyhétvégéket

    Ricciardo átalakítaná a versenyhétvégéket

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy ha rajta múlna, akkor az összes szabadedzést kivenné a versenyhétvégék programjából.

    A pénteki két 90 perces szabadedzés eltörlésének gondolata az egyik legtöbbször felmerült javaslat az elmúlt hónapokban a költségcsökkentést és több futam lehetőségét megteremtve.

    Ricciardo elmondta, hogy ő nagy támogatója ennek a tervnek, mert ő jobban szereti a versenyzést, mint a „felesleges” körözgetést. Szerinte még a szombat reggeli gyakorlás is felesleges, és sokkal jobb lenne, ha egyből az időmérővel kezdődne egy hétvége, így pedig beférne egy második verseny szombat délutánra, majd utána vasérnap lenne a „főfutam”.

    „Jobban szeretem, ha nincs szabadedzés. Kevesebb haszontalanabb és több jelentőségteljesebb kör kellene. Imádok versenyezni, de a szabadedzéseket nem szeretem annyira. Ha ez azt jelenti, hogy több verseny és kevesebb edzés lenne a szezonban, akkor ez remekül hangzana nekem. Szombati délelőtti időmérő, délután verseny, majd vasárnap egy újabb futam.” – fogalmazott Ricciardo.

    Minden lelkesedésének ellenére azt tanácsolja a Liberty Medianak, hogy legyen óvatos, ha ilyen nagy volumenű változtatást terveznek.

    „Nyilván nem ez az az F1, amihez mindenki hozzászokott, éppen ezért óvatosnak kell lenni ezzel.” – figyelmeztetett az ausztrál.

    A Toro Rosso pilótája és az egyik esélyese Ricciardo megüresedett Red Bullos helyére Pierre Gasly viszont nem nagyon támogatja ezt az elképzelést.

    „Nem vagyok nagy rajongója ennek. Egy verseny van egy hétvégén, ami a fő esemény. Mindig a vasárnapi versenyt várjuk. Mióta megszülettem és mióta követem a Forma-1-et az mindig ilyen volt.” – kezdte Gasly.

    „Több gumit kellene adni, hogy többet tudjunk menni az edzéseken. Így a nézők több autót láthatnának. Ha lenne tíz olyan autó, aminek minden hétvégén lenne esélye a dobogóra, az csodálatos lenne. Inkább erre kellene koncentrálni. Ha viszont húsz autó küzdene a dobogóért, az még jobb lenne.” – zárta a francia.

  • Häkkinen: Vettel Schumacherre emlékeztet engem

    Häkkinen: Vettel Schumacherre emlékeztet engem

    A korábbi kétszeres Forma-1-es világbajnok Mika Häkkinen számos párhuzamot vél felfedezni Sebastian Vettel és az ő nagy példaképe Michael Schumacher között.

    A hibird erőforrások 2014-es bevezetése óta idén először van valós és kiélezett csata két különböző csapat versenyzője között. A vörösök és az ezüst nyilak újabb bajnoki csatározása nem csak a színek párharcát hozza, hanem a különböző karakterek küzdelmét is. Akárcsak 20 évvel ezelőtt, amikor a csata egyik főszereplője Mika Häkkinen volt.

    A finn pilóta párhuzamokat lát Vettel és Michael Schumacher között, akivel kemény harcot vívtak az ezredforduló környékén. A McLaren egykori bajnoka a Bild-nek nyilatkozott a hasonlóságokról.

    „Elsősorban Sebastiannál a vezetési stílus az, ami leginkább hasonlít Michaeléhez. Mindig a megfelelő pontban fékezett, a megfelelő íven haladt, lágyan gyorsított ki, mindent kontrollált. Természetesen Sebastiannak is van saját egyénisége, de vezetési stílusban nagyon hajaz Schumacherre. Ez egy sokkal szebb, tisztább és agresszívabb vezetési stílus. A rázóköveken is könnyedén képes kordában tartani az autóját.” – mondta Häkkinen.

    Ugyanakkor a finn egy kritikát is megfogalmazott a heppenheimivel szemben, első sorban a hockenheimi hibáját bírálta élesen.

    ”Egy világklasszis pilóta még a legnehezebb körülmények között sem hibázik.” – fogalmazott röviden.

    Häkkinen azonban nem tudja tagadni, hogy csodálattal figyeli a Ferrari jelenlegi németjét.

    „Mindig rácsodálkozok, hogy milyen teljesítményt nyújt a Ferrarinál. Az autó az egyik korábbi McLarenre emlékeztet engem. Nagyon sok energiát fektettünk bele, hogy az autó hátulja nagyon stabil legyen a pályán. Amikor az autó hátulja idegesen viselkedik, az nagyon megnehezíti a pilóta dolgát, kifejezetten akkor, amikor a határon kell autózni.”

    Ezen okok miatt gondolja nagyon jó pozícióban a Ferrarit. Ám az utóbbi két verseny megmutatta, hogy egy pilóta hiba és egy esős időmérő 40 pontba kerülhet.

    A 49 éves ex-pilóta Lewis Hamiltont viszont egy teljesen más karakternek látja.

    „Lewis mindig megpróbál valami extrémet nyújtani. Mikor már mindent kontrollál akkor is még tovább nyomja neki, sokat kockáztatva. Ez azonban nem meggondolatlan, hanem pont, hogy tudatos dolog. Ha fejben nem esik szét, akkor szuper köröket tud futni.” – jellemezte a britet.

    Szerinte a Mercedes-Ferrari párharc előnyére válik a száguldó cirkusznak.

    „A Forma-1 régen nem volt olyan izgalmas, mint most. Rosberg és Hamilton párharca is unalmas volt, és emiatt csökkent a nézőszám. Most pedig a Mercedes és a Ferrari harca van, kiegészülve olyan tehetségekkel, mint Max Verstappen. Izgalmasabb nem is lehetne.”

    Mi lesz a szezon végkimentele? Ezt még Häkkinen sem tudta megmondani.

    „Lehetetlen ezt előre megjósolni. Hamilton és Vettel nagyon különböző típusok. Érdekes azt látni, hogy Vettel idegei néha tönkre mennek és Hamilton túlzottan sokat kockáztat. Ez eredményezi ezt a szezont.” – zárta a finn.

  • Carey: A rajongók szerint jobb lett a Forma-1

    Carey: A rajongók szerint jobb lett a Forma-1

    A Forma-1 első embere Chase Carey elmondta, hogy a sportág rajongói boldogabbak és elégedettebbek most, mint az előző vezetés idejében.

    A Liberty Media 2016-ban vásárolta meg a Forma-1-es jogokat a CVC Capital Partners-től. Az új tulajdonossal együtt új vezető is érkezett a száguldó cirkuszba Chase Carey személyében, aki Bernie Ecclestone helyét vette át, és hivatalosan 2017 eleje óta irányítja a sorozatot.

    Carey a múlt héten, egy befektetői konferencián mondta el, hogy a legutóbbi felmérésük alapján a rajongók sokkal elismerőbben beszélnek a Liberty Media éráról, mint a korábbi Ecclestone és CVC korszakról.

    „Az átlagos rajongóink 44%-át jobban érdekli az idei szezon, szemben a 2017-es 7%-kal. A 66%-uk úgy véli, hogy a Forma-1 fejlődött a két évvel ezelőtti helyzethez képest, csupán 15% szerint lett rosszabb. Végül pedig a rajongók 67%-a mondja azt, hogy az F1 jó kezekben van és csak 10%-a nem gondolja ezt így.” – mondta Carey.

    Miközben az idei tévés nézőszámok csökkentek, addig a helyszíni nézőszámok növekedtek.

    „A nézőszámok 4%-kal növekedtek azon a tíz versenypályán, ahol tavaly is versenyeztünk. A két azon pályán, ahol tavaly nem volt verseny, Franciaországban és Németországban a nézőszámok meghaladták az elvárásainkat.” – értékelt.