Szerző: Hegedűs Dávid

  • A WRT az Audi ügyfélcsapataként indul a DTM-ben

    A WRT az Audi ügyfélcsapataként indul a DTM-ben

    Az Audi bejelentette, hogy a WRT istálló 2019-ben indul a DTM-ben, az ügyfélcsapatos program keretében.

    A belga istállót legtöbben a sikeres GT és TCR szereplésüknek köszönhetően ismerik, jövőre pedig kettő, Audi RS 5-ös modellel indulnak majd a német túraautó (DTM) bajnokságban.

    A WRT így az első eddig ismert ügyfél csapat a jövő évi mezőnyben. Egy nappal korábban pedig az is kiderült, hogy az Aston Martin érkezik a távozó Mercedes helyére.

    „Az ITR-rel közösen keményen dolgoztunk ez elmúlt pár hónapban, hogy megnyissuk a DTM-et az ügyfélcsapatainknak. Nagyon örülünk, hogy az új DTM éra első ügyfél csapatát mi adhatjuk. Tudom, hogy Vincent Voss és csapata tökéletesen dolgozott együtt az elmúlt években több szériában is. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen erős a WRT csapat. Meggyőződésem az, hogy hamar megvetik majd a lábukat a DTM-ben.” – nyilatkozta az Audi Motorsport vezetője Dieter Gass.

    Az Audi jelenlegi DTM versenyzői közül Robin Frijns, Nico Müller és René Rast már versenyzett korábban a WRT csapatnál is, ami az Audi egyik legsikeresebb ügyfélcsapatának tekinthető. A csapatvezető, Vincent Voss szerint a DTM-hez való csatlakozás egy logikus lépés.

    „A DTM volt a mi álmunk. Az Audi család részeseiként nagy érdeklődéssel követtük eddig a sorozatot. Mindig is egy nagyon erős platform volt. Soha jobbkor nem érkezhetett el erre az idő: először fognak ugyanis két literes turbó motorokat használni a bajnokságban. Minden csapatnak az elejéről kell kezdenie emiatt. Ugyanazokat a felszerelések kapjuk majd, mint a gyári csapat. Ez teszi olyan érdekessé számunkra a DTM-et, és bizonyára több csapat számára is a jövőben.” – mondta elégedetten. Voss.

  • Verstappen ellenzi a négyrészes időmérő edzést

    Verstappen ellenzi a négyrészes időmérő edzést

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen nem támogatja az FIA azon tervét, hogy négy részre bővítsék a szombati időmérő edzéseket.

    A holland versenyző azzal érvelt, hogy egy rövidebb időmérőn nincs végtelen lehetősége a pilótáknak, hogy javítsanak a köridejeiken.

    „Mellette lennék, ha tetszene ez az ötlet. Máskülönben ez egy plusz edzési lehetőség. Az időmérőnek rövidebbnek kellene lennie, hogy ne legyen olyan sok lehetőség a leggyorsabb kör megszerzésére. Így ez csak egy újabb edzés lehetőség, ahol mindenki formába lendülhet. Amit az időmérőkben megértek, az az hogy ki kell menned, van pár lövésed, és ennyi.” – fogalmazott Verstappen.

  • Nem fog változni a Forma-1 pontrendszere

    Nem fog változni a Forma-1 pontrendszere

    Charlie Whiting kijelentette, hogy a közeljövőben biztosan nem fog változni a Forma-1 pontrendszere, miután a csapatok leszavazták azt.

    A Liberty Media korábban hangoztatta azt, hogy ők támogatják azt a felvetést hogy 15 pontszerző legyen egy futamon, szemben a mostani tíz ilyen hellyel.

    Ezt a javaslatot pedig már szavazásra is bocsájtották a csapatfőnököknek, de Charlie Wihitng a Speedweeknek elmondta, hogy ők egyhangúlag ellene szavaztak.

    „Ha mindenki elfogadta volna, akkor már 2019-ben bevezetésre került volna, de senki sem támogatta.” – fogalmazott.

    A jelenlegi pontrendszer már jó pár éve érvényben van, és Ross Brawn kijelentette, hogy egy újabb változás mindenképp hosszú távú lenne.

    „Ez egy fontos döntés lehetett volna, mert ha változtatunk a pontrendszeren, akkor biztos, hogy az elkövetkezendő tíz évben is ezt használtuk volna.” – mondta Brawn.

  • Hamilton: A Mercedes ellenállt a pszichológiai hadviselésnek

    Hamilton: A Mercedes ellenállt a pszichológiai hadviselésnek

    Az ötödik bajnoki címéhez igen közel álló Lewis Hamilton úgy hiszi, hogy a Mercedes már diadalt aratott a Ferrari felett a „pszichológiai háborúban”.

    Idei kilencedik sikere után Lewis Hamilton már 67 pontos előnyben van Sebastian Vettelhez képest, vagyis akár már a következő versenyhétvégén ötszörös bajnokká válhat.

    A szezont még a Scuderia nyitotta két meggyőző sikerrel, az olaszok lendülete a nyári szünetig kitartott, ami után érthetetlenül visszaestek.

    „Együtt, csapatként sikeresen felül kerekedtünk a nyomáson, ami egy ilyen szoros fej-fej melletti csatában nagyon is jelen van. Viszont egyik csapat sem tud, mindig ugyanolyan jól teljesíteni. Ez egy pszichológiai csata, háború, amiben benne voltunk. Mindenki száz százalékot bele adott, és időt sem sajnált. Ezért hálás vagyok a csapatnak. Szerintem mindenki mindent kihozott ebből a helyzetből” – fogalmazott a brit.

    Hamilton szerint a szezon forduló pontja Monza volt, ahol a Ferrari a domináns időmérő után nem tudott nyerni.

    „Imádom azokat a versenyeket, mint a monzai. Örültem volna, ha ezután is ilyen versenyek jönnek, és erre is számítottam. A Ferrarik viszont nagyon sok tempót vesztettek, természetesen szerettem volna végig egy komoly versenyt.”

    A Mercedes pilótájának számára az lenne az ideális világ, ha folyamatosan öldöklő harc lenne a győzelemért.

    „Minden egyes versenyen olyan csatákat akarok, mint Monzában, vagy a többi ilyesmi futam. Ezek azok a versenyek, amiket imádok, és örülnék neki, ha egyre több és több ilyen lenne. Sajnos viszont nem ez a helyzet most. De ne, hagyom, hogy ez befolyásolja a csapat boldogságát.” – zárta.

  • Villeneuve: Egy nagy különbség van Vettel és Hamilton között

    Villeneuve: Egy nagy különbség van Vettel és Hamilton között

    A mindig szókimondó Jacques Villeneuve szerint Vettel balul sikerült előzési kísérlete Verstappen ellen egy fontos különbséget tükröz közte és Hamilton között.

    Vettel a Japán Nagydíj elején próbálta megelőzni a Red Bullost a Spoon kanyarban ám manővere visszafelé sült el. Az ütközés után a német megforgott, visszaesett a mezőny végére, így még reménytelenebb helyzetbe került a bajnoki címért futó versenyben.

    1997 bajnoka szerint ez a megmozdulás túl kockázatos és rosszul időzített volt.

    „Túl messze volt mögötte, amikor előzni akart. Max nem mondhatta azt, hogy ’gyere és előzz meg’. Vettel megpróbált valamit, ami nem volt szabálytalan, csak túl kockázatos.” – véleményezte a Sky Italianak.

    „Írhatna egy könyvet arról, hogy ’Hogyan veszítsünk el egy világbajnoki címet?’. A legfőbb különbség közte és Hamilton között az, hogy Lewis először gondolkodik, mielőtt belevágna egy agresszív manőverbe.” – folytatta.

    Villeneuve úgy látja, hogy Vettel már beletörődött a vereségbe, és Hamilton útja egyenes az ötödik bajnoki címhez.

    „Már az utolsó versenyen is láthattuk, hogy elfogadta, hogy nem nyerhet idén. Nem könnyű megérteni a Ferrarit, és nem csak azért, mert elvesztettek néhány futamot, hanem azért is mert a hibák után nem képesek visszatérni a helyes útra. Számomra ez teljesen érthetetlen.” – zárta a kanadai.

  • Whiting: Verstappen megérdemelte a büntetést

    Whiting: Verstappen megérdemelte a büntetést

    A Forma-1 versenyigazgatója Charlie Whiting kijelentette, hogy nem volt kétség afelől, hogy Max Verstappen jogosan kapott büntetést a Kimi Raikkönennel való ütközés miatt.

    A Red Bull holland pilótája szerint elég hülye döntés volt, az hogy öt másodperces büntetést kapott, amiért veszélyesen tért vissza a pályára. Charlie Whiting szerint nem lehet kétséges, hogy Verstappen megérdemelte a büntetést, amiatt ahogyan visszatért a pályára.

    „Ez egy elég egyértelmű büntetés volt, mert Max kicsúszott a pályáról, de nem biztonságosan tért oda vissza. Egy ilyen eset után biztonságosan kell visszatérni a pályára, Kimi ott volt és leszorította őt a pályáról. Emiatt pedig elég egyszerű volt a stewardok dolga” – indokolt Whiting.

    Whiting arra is kitért, amikor Vettel és Verstappen a Spoon kanyarban koccantak. Szerinte egyik pilótát sem lehet kifejezetten hibáztatni azért a találkozásért.

    „Vettel a belső íven próbált meg elmenni, ez egy ésszerű megmozdulás volt. Félig volt csak Max mellett és ő bele fordult, ez egy klasszikus eset volt. A versenybírók nem büntetnek, csak abban az esetben ha biztosak abban, hogy egyik fél teljesen, vagy nagyrészt hibás volt. A vélemények mindig eltérőek lesznek, hogy ki volt a hibás, de itt egyiküket sem éreztük túlzottan felelősnek.” – folytatta.

    A versenyigazgató azt is tisztázta, hogy Vettel miért nem kapott büntetést, szemben azzal, amikor Kínában egy hasonlóért büntették Verstappent.

    „Max Kínában berepült a belső ívre. Nem véltem felfedezni hasonlóságot a két eset között. Kínában egyértelmű volt a baleset okozója, de itt Sebastian valódi szándékot mutatott az előzésre. Amit Max tett Kínában az több, mint optimista megmozdulás volt.” – zárta.

  • Verstappen: Legközelebb levágom a sikánt, mint Bottas

    Verstappen: Legközelebb levágom a sikánt, mint Bottas

    Max Verstappen elmondta, hogy az ütközése Raikkönennel – amiért büntetést kapott – az annak a következménye volt, hogy nem akarta levágni a pályát. A Ferrari pilótája viszont szándékossággal vádolta meg a fiatal hollandot.

    Verstappen nyomás alá került Raikkönen által, amikor a pálya végi sikánt kiszélesítette és kicsúszott a fűre. A pályára visszatérve viszont rögtön ütközött is a finnel, amit a versenybírók úgy ítéltek meg, hogy a Red Bull pilótája veszélyesen jött vissza a pályára, és öt másodperes büntetéssel sújtották.

    „Ha ezért öt másodperces büntetés jár, akkor legközelebb lefogom vágni a sikánt, mint ahogy Valtteri tette.” – mondta Verstappen, aki a verseny végén éppen a finn Mercedesest próbálta meg megelőzni.

    „Én csak a lehető legjobbat akartam kihozni abból a kanyarból, de most már tudom, hogy legközelebb mit fogok csinálni.” – tette hozzá.

    Raikkönen szerint pedig Verstappen szándékosan ment neki.

    „Szélesen fordult és lecsúszott a pályáról. A külső íven mentem, és a következő kanyar belső ívén hagytam neki elég helyet. Ő nyilván tudta, hogy én merre vagyok, és csak belém vezette az autót és leszorított a pályáról. Elég nagy sérülést szenvedett az autóm, így közel sem volt ideális állapotban utána.” – fogalmazott 2007 bajnoka.

    A Red Bull pilótája a másik Ferrarival is találkozott a futam során. A német pilóta Verstappent hibáztatta, a holland szerint viszont esélytelen volt Vettel manővere.

    „Seb nem volt abban a helyzetben, ahol előzhetett volna. Engem ez az idei kínai versenyre emlékeztet, ahol én hibáztam ugyanígy, sokkal gyorsabb voltam, és a következő körben könnyedén megelőzhettem volna. Még a tapasztalt pilóták is képesek a hibázásra.”

    „Mindketten sérülést szenvedtünk. Kínában ezért büntetést kaptam, de a mai nap végén ez úgy tűnik, mintha rendben lenne, ami nagyon nem tetszik nekem.” – zárta.

  • Wolff: 2007 megmutatta, hogy szükség van csapatutasításra

    Wolff: 2007 megmutatta, hogy szükség van csapatutasításra

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff elmondta, hogy a csapata kész arra, hogy Japánban újra csapatutasítást alkalmazzon, annak ellenére is, hogy sok kritikát kaptak az orosz futamon történtek miatt.

    Az osztrák csapatfőnök szerint a 2007-es világbajnokság, amit Lewis Hamilton elvesztett Kimi Raikkönen ellen, bebizonyította, hogy nem szabad egy lehetőséget sem kihagyni arra, hogy a lehető legtöbb pontot szerezze az összetettben élen álló.

    „2007-ben a mai pontszámítás szerint 45 pont volt a különbség a pilóták között két futammal a vége előtt, de Lewis mégis elvesztette. Gondolta volna valaki, hogy két verseny alatt el lehet bukni 45 pontot? Pedig nagyon is lehetséges.” – kezdte Wolff.

    „A versenyek vasárnap vannak, és nem feltétlenül mindig a leggyorsabb autó nyer. Nyáron volt egy olyan pillanatunk, amikor nem miénk volt a leggyorsabb autó, még is tudtunk futamokat nyerni. Nem szeretnénk elvenni a gázról a lábunkat, mert egy kiesés, és minden eltűnik. Emiatt a hozzáállásunk nem változott.”

    Wolff azt is kijelentette, hogy igyekeznek majd rugalmasan kezelni a csapatutasítás kérdését.

    „Szocsiban vasárnap reggel egy jó kis egyeztetésünk volt, de akkor nem számoltunk azzal, hogy olyan szendvics helyzete kerülünk, mint ami Verstappen és Vettel között alakult ki. Ez arra emlékeztet engem, hogy a legjobb terv az, ha nem az ellenfelektől teszük függővé a csapatutasítást, mint Szocsiban, hanem sokkal rugalmasabban fogjuk kezelni.” – fogalmazott.

    Oroszországban Hamilton ideiglenesen bukott egy pozíciót Vettellel szemben, miután a csapat egy körrel később hívta ki a kerékcserére, mint a németet. Wolff utólag felelősséget vállalt ezért a hibáért, ugyanis elmondása szerint ekkor éppen a stratégával, James Vowles-szel beszélgetett. Azt is elmondta, hogy az ilyen kérdések, közte, Vowles, a technikai igazgató James Allison és vezető versenymérnök Andrew Shovlin között dőlnek el.

    „Jamesnek [Vowles – a szerk.] megjegyzéseket, és visszajelzéseket adhatok, de végső soron ez az ő döntése. Rangban ugyan magasabban állok, mint ő, de nem fogom felülbírálni a döntését. Talán néha megőrjítjük egymást. Ma ezt monda: ’Csend van a rádióban, Shovlin kivteélével’ ez szerintem nekem szólt. Braclkey is részt vesz a versenyeken, de ez a feladat Allisoné. Ha csak 100%-ig nem vagyok meggyőződve arról, hogy Vowles valamit nem vizsgált meg, akkor nem fogok beleszólni a döntésébe.” – jegyezte meg.

  • Vernay nyerte az első wuhani futamot, a Hyundaiok nulláztak

    Vernay nyerte az első wuhani futamot, a Hyundaiok nulláztak

    Jean-Karl Vernay rajt-cél győzelmet aratott a WTCR wuhani hétvégéjének első versenyén. Sikerével a francia pilóta visszajött a bajnoki küzdelembe, köszönhetően annak is, hogy az élen álló Hyundai négyes egyike sem szerzett pontot.

    Az Audis Vernay szerezte meg az első rajtkockát, mellőle a Cuprás Pepe Oriola indulhatott. A WRT pilótája remekül kapta el a rajtot, sikeresen lezárta a belső ívet a mellőle induló spanyol előtt. A hármas kanyarban két Audi, Dupont és Berthon ütközött. Ennek köszönhetően a szintén remekül rajtoló Yann Ehrlacher a harmadik helyen találta magát. Őt másik két Audi, Shedden és Vervisch követte.

    A versenyen hamar beküldték a biztonsági autót, miután Coronel hátulról eltalálta Giovanardit, és az Alfa Romeo hátsó kereke kiszakadt. Az újra indítás után Vernay és Oriola hamar elléptek a mezőnytől, miközben Ehrlachernek komolyan kellett védekeznie az Audikkal szemben.

    Shedden hosszú körökön keresztül próbált meg utat találni a Honda mellett, végül a 12.körben sikerült megelőznie a célegyenesben. A leintésig pedig nem is változott a dobogós helyek sorrendje, Vernay, Oriola és Shedden állhatott fel a pódiumra, utóbbinak ez volt az első top hármas helyezése a sorozatban.

    Ehrlacher végül a negyedik helyét már megtudta tartani Vervisch előtt. Aurélien Comte lett a hatodik a Peugeot-val, mögötte a remek versenyt futó Kevin Cecconnal.

    A Münnich Motorsport pilótája Esteban Guerrieri lett a nyolcadik, az utolsó pontokat pedig újabb két Audi kaparintotta meg, Berthon és Panis sorrendben.

    A Hyundaiok felejthető versenyt produkáltak, Zandvoort óta a legrosszabbat, köszönhetően a jelentős kompenzációs súlyoknak. A múlthéten remeklő Thed Björk lett a legjobb, a maga 13.helyével. Csapattársa 16. lett, míg Tarquini az utolsó célba érő, 18. helyen zárt.

    Michelisz Norbert a motorcsere után csak a mezőny végéről indulhatott, de már az első kör során kiállt a bokszba, később még egy próba kör erejéig visszatért a pályára, de a kockás zászlót nem látta meg, akárcsak a Zengő Motorsport két pilótája sem.

    Vernay ezzel a sikerrel visszajött a bajnoki címért zajló küzdelembe, ugyanis két pontra megközelítette a negyedik helyen található Michelisz Norbertet. Ehralcher és Oriola is előrébb lépett összetettben.

    A hétvége a második időmérővel folytatódik, magyar idő szerint vasárnap hajnali három órakor.

  • Grosjean szerint nagyobb izgalmakat tartogatna a több pontszerző hely

    Grosjean szerint nagyobb izgalmakat tartogatna a több pontszerző hely

    Romain Grosjean úgy véli, hogy a jelenlegi pontszerző zóna kibővítése egészen a 15.helyig jóval több izgalmakat tartogatna a középmezőnyben.

    A Haas pilótája szerint, ha öt hellyel növelnék a pontszerző zónát, az ösztönzőleg hatna mindenkire.

    „Nem vagyok abban a helyzetben, hogy nyerjek, így nem számíthatok ugyanazokra a pontokra, mint a topcsapatok. Nekünk csak az 1-2-4-6 meg időnként a 8 pont jöhet számításba versenyenként. Ennyivel számolhatnak a középmezőnyben.” – kezdte.

    „A többi pontra pedig nagyon ritkán van esélyünk, így nem számít. A győzelem, az győzelem, ennek kellene a legfontosabbnak lennie. 15 pontszerző hely? Miért ne lehetne. Talán a harc a középmezőnyben még intenzívebb lenne. Nem vagyok ellene. Legalább is a 15-16.helyen már lehetne pontért harcolni, most meg a 11.hely fájdalmas, mert éppen, hogy nem jut pont. Ez egy izgalmas bajnokságot okozna, mert ez a mostani halott.” – folytatta a francia.

    Grosjean szerint egy hátulütője lenne ennek, miszerint egyes pilóták sok alacsonyabb hellyel több pontot tudnának szerezni, mint jobb versenyzők, kiugró eredménnyel,de sok kieséssel. Ettől függetlenül szerinte működhetne ez a rendszer.

    „Van pozitív és negatív oldala is, mert ha sokszor végez valaki a 13. vagy a 14. helyen akkor ugyanannyi pontja lehet, mint olyan valakinek, aki sokszor esik ki, de jobb helyezéseket ér el. A pozitív oldala viszont az, hogy sokkal gyakrabban lehetne harcolni a pontokért.” – zárta.