Szerző: Hegedűs Dávid

  • Kubica nem várhat decemberig a Williams döntésére

    Kubica nem várhat decemberig a Williams döntésére

    Robert Kubica kijelentette, hogy nem várhat decemberig, hogy megkapja-e a Williams másik szabad ülését 2019-re.

    Az enstone-i istálló helyettes csapatfőnöke Claire Williams nemrégiben elmondta, hogy Robert Kubica is rajta van azon a listán, ahonnan George Russel jövő évi csapattársa fog kikerülni.

    Williams szavai bizakodásra adhattak okot a lengyelnek, ám nem szeretne túl sokáig várni erre, nem akarja, hogy elveszítsen egy másik lehetőséget, amíg várakozik.

    „Ha ezt mondta, akkor ez talán korrekt is. Az idő majd meg fogja mutatni, de ugyanakkor az idő rohamosan is telik, nem akarok várni, mint tavaly.”- kezdte a lengyel. „Remélhetőleg korábban lesz döntés, mint akkor. Természetesen a cél az, hogy ott legyek jövőre a rajtrácson, de ahogy már mondtam, nem várhatok decemberig. A helyzet egyértelmű, majd meglátjuk.”

    „Szerintem a csapat megvizsgálja a különböző forgatókönyveket, és majd a legjobbat fogják választani. Én pedig csinálom majd a saját dolgaimat. Szóval majd meglátjuk, hogy lesz-e egy közös megeggyezésünk vagy sem. Amint mondtam, megnézek más lehetőségeket is most,  mert nem akarom azt, hogy ott találom magam decemberben úgy, hogy nem lesz semmi lehetőségem.” – folytatta.

    Ha a Williamses lehetőség nem jön össze, akkor Kubica másik kategóriában szeretne indulni.

    „Az elsődleges szempont, hogy az F1-ben legyek, ha ez nem jön össze, akkor talán még ott maradok a paddockban és az F1-ben, de ebben az esetben már nem pilótaként. Az is lehet viszont, hogy más sorozatban pilótaként még jelen leszek. Várnunk kell és majd meglátjuk. Az biztos, hogy a következő hetekben döntésnek kell születnie, legalábbis az én részemről.” – tette hozzá.

  • Grosjean: Két külön kategóriára szakadt az F1

    Grosjean: Két külön kategóriára szakadt az F1

    Romain Grosjean szerint két külön részre szakadt a Forma-1, és szerinte a „B” világbajnoki címért folyó harc rendkívül élvezetes.

    A francia pilóta a Ferrarival szorosan együttműködő Haas versenyzőjeként komoly csatában van a Renaulttal a konstruktőri bajnoki negyedik helyére, vagy ahogy ők mondják, a „B” bajnoki címért.

    Nincs nagyon lemaradva a Haas és a Renault mögött a McLaren, a Force India, a Toro Rosso és a Sauber sem. Grosjean szerint pedig az itt jelen lévő szoros küzdelem hiányzik a mezőny elejéből.

    „A probléma jelenleg az, hogy két különböző F1 zajlik ugyanazon a pályán. A „B” Forma-1 az, ahol én egy remek küzdelemben veszek részt.” – kezdte. „Egyik versenyen mi vagyunk elől, másikon a Force India, vagy a Renault, vagy a Toro Rosso vagy a Sauber. Akciók, versenyek és izgalmak vannak itt. Minden, ami az élmezőnyből hiányzik.”

    „Úgy megyünk Austinba, hogy tudjuk, hogy a Mercedes vagy a Ferrari lesz a pole-ban mögöttük a Red Bullal. Egy őrült időmérő ugyan okozhat érdekes rajtrácsot, de aztán hamar minden visszaáll a normális futam képe. Nekik is megvan a saját versenyük, és nekünk is megvan. Az autók nagyon megbízhatóak, ritkán vannak ütközések, és senki nem fogy ki az üzemanyagból. Nincs meglepetés.” – zárta Grosjean.

  • Vettel: A Ferrari nem fél az esőtől

    Vettel: A Ferrari nem fél az esőtől

    Sebastian Vettel nem aggódik attól, hogy esőt jósolnak a hétvégi Amerikai Nagydíjra, annak ellenére sem, hogy idén igencsak meggyűlt a Ferrari baja az esővel.

    Ahogy arról mi is beszámoltunk, péntekre és szombatra is igen komoly esőt jósolnak a COTA környékére. Vetel szerint nem kell aggódniuk a csapatnál.

    „Nem hiszem, hogy az eső problémát okoz számunkra. Nem aggódok, amikor esik az eső. Ha az autónk gyors, akkor ugyanolyan gyors lesz száraz és esős időben is.” – jelentette ki a német.

    Idén eddig nem így festett a kép, ugyanis Lewis Hamilton a magyar és belga esős időmérőn egyaránt megszerezte a pole-pozíciót riválisa elől. Németországban pedig a futamon esett le az eső, ami miatt a kényelmesen vezető Vettel a falban kötött ki. A négyszeres bajnok nem az időjárást okolja a megmaradt csekély bajnoki esélyei miatt.

    „Itt és ott talán nem segített, de ez része a versenyzésnek. Nem gondolom, hogy olyan külső tényezőket lehetne okolni, mint az időjárás. Meg kell birkózni ezzel, talán mások egy kicsit jobban boldogultak vele, mint mi.” – mondta Vettel.

    Hamilton már a most következő hétvégén is bebiztosíthatja ötödik bajnoki sikerét, de Vettelnek csak egy célja van, mégpedig megpróbálni nyerni és reménykedni a legjobbakban.

    „Egyszerű a helyzet. Nyilván elég sok pont a hátrányunk. A győzelemre koncentrálunk, és meglátjuk majd, hogy a többi dolgok hogy alakulnak.”

    Hamilton korábban kiállt Vettel mellett, akit a média eléggé kritizált a teljesítménye miatt. A Ferrari pilótája szerint ez is azt mutatja, hogy kölcsönösen tisztelik egymást.

    „A tisztelet mindig is megvolt közöttünk, annak ellenére is, hogy nagyon különbözünk. Nagyra becsüljük a másik által elvégzett munkát. Ez egy kölcsönös tisztelet, ami megvan egymás felé.”

  • Verstappen: Utálom ezeket a hülye büntetőpontokat

    Verstappen: Utálom ezeket a hülye büntetőpontokat

    Max Verstappen elég határozott véleménnyel van a Forma-1 büntetőpont rendszerét illetően, szerinte ugyanis túl szigorú.

    A Red Bull pilótája jelenleg nyolc büntetőponttal rendelkezik az elmúlt 12 hónap távlatában, a legutóbbit éppen Japánban, a Kimi Räikkönen elleni megmozdulása miatt kapta. Ha összegyűlne neki a 12, akkor azért automatikusan egy futamos eltiltás járna.

    Verstappen szerint túl könnyedén osztogatják ezeket a pontokat.

    „Amit utálok, az ez a hülye büntetőpont rendszer.” – kezdte. „Minden egyes ötmásodperces, vagy bármilyen más büntetés után nevetséges, hogy még egy vagy két pontot is kapsz. Talán néha megérdemeltem a büntetéseket, de annyira nem voltak súlyosak, hogy büntetőpontokat is kellett volna kapnom. Számomra egy kicsit aránytalan.”

    Verstappennél is nagyobb veszélyben van a maga kilenc pontjával Romain Grosjean. A francia sem ért egyet a neki kiosztott pontok jogosságával.

    „Visszagondolva néhány kapott pontom elfogadható, de a többi igen csak kérdőjeles. De megkaptam őket. Csak arra kell figyelnünk, hogy a szezon végét is tudjam teljesíteni.”

    Ezt a fajta büntető rendszert éppen Romain Grosjean miatt vezették be, az ominózus 2012-es belgiumi rajtbalesetet követően. Charlie Whiting pedig elmondta, hogy azért 12 pont lett a határ, mert abban az évben Grosjean négy olyan kihágást is elkövetett, amiért három pont járna, és a negyedik után jött nála az eltiltás.

    „Azt mondták, hogy négy olyan incidensem is volt 2012-ben amiért három pont járt volna, de én ezek közül háromra nem is emlékszem.” – tette hozzá a francia.

  • Wolff hívta Vandoorne-t a Formula E-be

    Wolff hívta Vandoorne-t a Formula E-be

    Stoffel Vandoorne elmondta, hogy Toto Wolff telefonon hívta őt azért, hogy elcsábítsa a HWA-hoz, a Mercedes Formula E istállójához.

    Vandoorne 2011 óta tagja a McLarennek, náluk is kapta meg a Forma-1-es bemutatkozási lehetőséget 2016-ban, majd 2017-től állandó pilóta volt Wokingban. A két év alatt viszont nem nagyon sikerült komoly eredményeket elérnie, köszönhetően a csapata gyengélkedésének.

    2019-re emiatt elvesztette a helyét, amit az eddigi tartalékpilóta, Lando Norris kapott meg, míg a Forma-1-től búcsúzó Fernando Alonso helyére egy másik spanyol, Carlos Sainz érkezik.

    Pár napja vált hivatalossá, hogy a HWA néven futó, Mercedes hátszéllel működő FE csapat színeiben folytatja majd a belga. Akinek a csapattársa az újdonsült DTM bajnok, Gary Paffett lesz.

    „Szeptemberben volt az első beszélgetésünk. Valójában ez egy telefonhívás volt Toto Wolff részéről, aki megkérdezte, hogy érdekelne-e a HWA Formula E projektje. Nem igazán kellett ezen sokat gondolkoznom.” – mesélte Vandoorne.

    „A HWA, mint csapat rendkívül jól szerepelt a múltban, épp a hétvégén nyerték meg a DTM-et. A jövőre vonatkozó terveik pedig roppant izgalmasak.” – folytatta.

    Vandoorne hozzátette, hogy új csapatként komoly kihívás előtt állnak a decemberi, szaúd-arábiai szezonnyitó előtt.

    „Két napom volt eddig az autóban, így egy kicsit már érzem, hogy hogyan viselkedik. A keddi tesztnapon vesztettünk egy kis időt, mert apróbb problémáink voltak, de ez nem lesz mindig így. A csapat teljesen új, nagyon sok dologban kell javulnunk még. A célunk az, hogy egy versenyképes csomaggal jelenjünk meg Riyadh-ban.”

    A mezőnyben több olyan pilóta is lesz, akikkel már versenyzett együtt Vandoorne karrierje során, köztük két, ex-Forma-1-es újonc, Felipe Massa és Pascal Wehrlein is.

    „Jó érzés visszamenni a paddockba és sok ismerős arcot látni. Nagyon sokuk ellen versenyeztem már korábban, Robinnal [Frijns – a szerk.] még a Formula Renault-ban, Felipevel pedig a Forma-1-ben, de még sok másukkal is. Jó látni ezeket az embereket és csapatokat, akikkel korábban dolgoztam. Alig várom már ezt a sorozatot.” – zárta.

  • Alonso: Vandoorne az egyik legnagyobb tehetség a Forma-1-ben

    Alonso: Vandoorne az egyik legnagyobb tehetség a Forma-1-ben

    Mint ismert, a belga Stoffel Vandoorne idény végén elhagyja a Forma-1-et és a Formula E-ben folytatja pályafutását.

    Ennek apropóján kérdezték meg a csapattársát, Fernando Alonsot, hogy mit szól ahhoz, hogy társa nem talált ülést magának a száguldó cirkuszban.

    „Nyilván ez egy bizonyos szempontból szégyen, mert szerintem Stoffel az egyik legnagyobb tehetség.” – kezdte a spanyol. „Csak két pilóta volt, aki dominálni tudta a GP2\Formula 2-t: Charles [Leclerc – a szerk.] és Stoffel. Mindketten számos rekordot állítottak fel, pole-pozíciók számában, győzelmek számában stb. Egyikük jövőre a világbajnoki címért fog harcolni, míg másikuk már az F1-ben sem lesz.”

    „Ez az ami jól mutatja a Formula 1 és a sport jelen helyzetét. A lehető legjobb helyen kell lenned a lehető legjobb pillanatban, és Stoffel talán balszerencsés volt ezzel a helyzettel. Valószínűleg talán mindig is ilyen volt a Forma-1. Talán nem olyan extrémen, mint Stoffel esetében, mert ő az egyike a paddock két hatalmas tehetségének, de egy adott helyzeten ugyanakkor nehéz változtatni.” – tett hozzá.

  • Alexander Albon közel a Toro Rossohoz

    Alexander Albon közel a Toro Rossohoz

    A Nissan Formula E csapat pilótája Alexander Albon lépett elő legnagyobb esélyessé, mint Daniil Kvyat 2019-es csapattársa.

    Sajtóértesülések szerint a Red Bull motorsport vezetője Helmut Marko már tárgyalt is a Nissan képviselőivel, annak érdekében, hogy engedjék el a 22 éves pilótát a Toro Rosso csapatához. Az elkövetkezendő napokban pedig ki is fog derülni, hogy sikerrel járt-e ez ügyben.

    A Nissan viszont érhetően eléggé frusztrált, hiszen még a szezon előtt elveszítheti az egyik állandó versenyzőjét, aki egyébként hosszabb távra kötelezte el magát a japánoknál.

    A napokban zajlik a Formula E hivatalos szezon előtti tesztje Valenciában, ahol Albon is jelen van, csapattársa Sebastian Buemi oldalán.

    Albon a nyáron döntött az elektromos sorozat mellett, hiszen akkor nem nagyon látta esélyét annak, hogy a közeljövőben Forma-1 lehetősége adódna előtte. Több éves szerződést kötött azzal a DAMS csapattal, amelyikkel egyébként az idei Formula 2-es bajnokságban is szerepel, és idén eddig négy futamgyőzelmet aratott.

    A nyár óta viszont sokat változott a Red Bull pilóta helyzete, Daniel Ricciardo bejelentette, hogy jövőre a Renault versenyzője lesz, a helyére pedig Pierre Gasly érkezik majd. Így a fanezai csapatnál üresedés történt.

    A thai pilóta korábban volt egyébként már a Red Bull junior programjának a tagja, még gokartos illetve Formula Renault-os korszakában. 2012-ben azonban az energiaitalosok nem tartottak tovább igényt rá. Azóta viszont változott Marko megítélése, aki már Kvyat újboli visszahívásával illetve Hartley szerződtetésével már megmutatta, hogy kész újabb esélyeket adni egykori pilótáinak.

    Ha Albon valóban megkapja ezt az ülést, akkor Lando Norris és George Russel után ő lesz 2019-ben a harmadik F2-es pilóta, aki egyből a Forma-1-ben találja magát, míg Brendon Hartley számára minden bizonnyal bezárulnak a Forma-1 kapui.

  • Grosjean sosem aggódott a jövője miatt

    Grosjean sosem aggódott a jövője miatt

    Romain Grosjean elmondta, hogy sosem félt attól, hogy 2019-ben már nem lesz a száguldó cirkusz mezőnyének a tagja.

    A Haas versenyzőjének a szerződését 2019-re is meghosszabbították, pedig a szezon elején folyamatosan összetörte az autóját. Sőt, még a csapattársával is ütközött a szezon során, ám mindig hitt abban, hogy a szezonja egy ponton jobbra fordul majd.

    „Nem akarom, hogy ez rosszul hangozzon, de én sosem aggódtam amiatt, hogy nem lehetek majd itt jövőre. Silverstone után jöttem rá arra, hogy nem folytathatom ezt az utat. Tudtam, hogy van valahol megoldás, és azzal is tisztában voltam, ha egy visszaveszek, akkor maradhatok.” – kezdte.

    „Ha ugyanúgy folytattam volna, akkor nem sikerült volna. De attól a ponttól kezdve már tudtam, hogy mit kell csinálnom, és hogyan fognak menni a dolgok. Ezután pedig már magabiztos voltam abban, hogy pozitív vége lesz ennek.”

    Grosjean a forduló pontnak a Magnussennel való silverstone-i ütközését tartja. Amit a 2012-es japán futamhoz hasonlított, amikor Mark Webberrel volt hasonló incidense.

    „Megpróbálta megérteni, hogy miért ütköztünk. Nem volt szándékos egyik fél részéről sem. Megértette, hogy miért hoztam rossz döntést a féktávon, de nem szeretek ezekre visszagondolni.”

    „Ez olyan volt, mint a 2012-es japán rajt, ha már párhuzamot akarunk vonni. Két tized másodperc van arra, hogy döntést hozzunk. Ebben a két tized másodpercben a helyes oldalon kell lenned. Silverstone után tudtam, hogy a rossz oldalon vagyok, meg kellett értenem, hogy miért vagyok ott, és hogyan dolgozhatok ezen.” – tette hozzá a francia.

  • Wolff szerint fényes F1-es karrier áll Mick Schumacher előtt

    Wolff szerint fényes F1-es karrier áll Mick Schumacher előtt

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff hisz Mick Schmuacher képességeiben, aki a mostani hétvégén szerezte meg a Formula 3 bajnoki címét.

    Schumacher a hétvége első futamán egy ütközés miatt csak a 12.lett, de második versenyen már a második hellyel matematikailag is bebiztosította a Formula 3-as bajnoki címét.

    „Ez egy kissé álomszerű érzés, elképesztően örülök. Még mindig alig tudom elhinni. Nagyon boldog vagyok a bajnoki címem miatt, alig tudom leírni, hogy milyen csodálatos érzés az, ha megcsinálsz olyan valamit, amit mindig is szerettél volna.” – mondta örömittasan Schumacher.

    A hétvége utolsó versenyén ismételten második lett, csapattársa Robert Schwartzmann mögött. A bajnoki riválisa Dan Ticktum az ötödik lett és a pontverseny második helyén végzett.

    Toto Wolff gyorsan gratulált is Schumachernek, hogy haza hozta a bajnoki trófeát nekik, [A Prema motorszállítója a Mercedes – a szerk.] emellett pedig a német gyártó az 500. F3-as sikerét is elkönyvelhette a hétvégén.

    „Nagy figyelem összpontosult rá az elejétől kezdve, nagy nyomás alatt kellett versenyeznie. Nem volt könnyű ezzel megbirkózni, különösen akkor amikor a szezon nem kezdődik olyan jól, mint az ő esetében.” – kezdte Wolff.

    „Ennek következtében lenyűgöző volt az a teljesítmény, amit a szezon második felében produkált. Ezzel megmutatta, hogy akár majd a sportág legnagyobbjává is válhat.”  – tette hozzá.

    Egy másik osztrák, a korábbi Forma-1-es pilóta Gerhard Berger is elsők között gratulált a fiatal németnek.

    „Természetesen boldog vagyok Mick miatt, dominálta és uralta a Formula 3 mezőnyét. Kinézetre is nagyon hasonlít az apjára. A legfontosabb viszont az, hogy az elmúlt hetekben megmutatta, hogy a versenyzői génjeit is tőle örökölte. Ha képes fenntartania ezt a teljesítményt, akkor egyenes út vezet neki a Forma-1-be.” – fogalmazott Berger.

    A Williams jelenlegi pilótája Lance Stroll – aki egyébként egyből a Formula 3-ból került az F1-be – korábban már elmondta, hogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a hétszeres bajnok fia egyből a száguldó cirkuszba kerüljön.

  • Újabb kettős Toyota siker a WEC-ben

    Újabb kettős Toyota siker a WEC-ben

    Újabb domináns hétvégét tudhat maga mögött a Toyota, ezúttal a hazai, Fuji versenyhétvégét uralták. Ezúttal azonban a Kamui Kobayashi, Mike Conway és José Maria Lopez által fémjelzett autó ünnepelhetett, idén először.

    Az elvett pole-pozíció ellenére is a 7-es Toyota tudott magabiztos győzelmet aratni a Fernando Alonso által is fémjelzett 8-as autó előtt a Fuji 6 órás viadalon.

    Ez azt is jelenti, hogy két év után nyert újra a sorozatban Mike Conway és Kamui Kobayashi, míg José Maria Lopez első WEC sikerének örülhetett.

    A két gyári autó után legjobb, nem hibrides LMP1-es gép az 1-es számú Rebellion lett, Andre Lottererrel, Neel Janival és Bruno Sennával a fedélzeten. Az ő hátrányuk viszont már négy kör volt.

    A 7-es autó időmérős büntetése után – amit bokszutcai gyorshajtás miatt kaptak – a nyolcadik helyről indulhatott, náluk Kobayashi volt az első ember. A verseny esős pályán kezdődött, és a japán pilóta a második köt végére már a csapattárs mögé tudott felzárkózni a második helyre.

    30 perc után pályára küldték a biztonsági autót, miután az MR Racing Ferrarija a célegyenesben nagy tempónál kapott defektet, és a törmelékek szétszóródtak a pályán. A kerékcserék és a bokszutcai kavarodás után már Kobayashi találta magát az élen, és a második kerékcsere után már öt másodperces előnyben volt.

    Conway később már húsz másodperc fölé tornászta az előnyét a 8-as autóval szemben. Alonso az etapja során az autója egyensúlyára panaszkodott. Mikor átadta a stafétát az utolsó órákra Nakajimának, akkor sikerült a csere során orvosolni ezt a problémát.

    A dobogó legalsó fokáért a Rebellion és az SMP Racing küzdött, amiből végül a svájciak jöttek ki győztesen. Jenson Button az első óra után még vezetett is összetettben az SMP Racinggel, köszönhetően a nagyon késői kiállásának. Ám a Rebellion a második óra végére már stabilizálta a harmadik helyét.

    Button, Petrov és Aleshin dobogós esélye az utolsó másfél óra kezdetén úszott el, amikor 12 percet töltöttek a bokszban és 11 körös hátrányban tértek vissza a negyedik helyre.

    A ByKolles Racing zárta ötödik helyen a viadalt, úgy hogy a verseny nagy részében turbó gondokkal küszködtek.

    Az LMP2-t újra a Jackie Chan DC Racing autói uralták. Idei első győzelmét aratta a teljesen maláj alakulat, Jaafarral, Tannal és Jeffrivel.

    Mindkét Jota-Sportos Oreca remekül jött ki a biztonsági autós fázisból, ami miatt kényelmes előnyt szereztek a legközelebbi riválisukhoz, a TDS Racinghez képest, akik még a verseny során meg is forogtak egyszer.

    A GTE Pro kategóriában a Porsche egy nem várt győzelmet aratott Kevin Estre-vel és Michael Christensennel, ezzel növelték előnyüket a pontversenyben. A győzelmükhöz nagyban hozzájárult az is, hogy a sokáig vezető 71-es AF Corse Ferrari defektet kapott az utolsó előtti órában.

    A verseny korai szakaszában még a Da Costa-Blomqvist páros BMW-je állt az élen, de a tempójuk nem volt elég a kategória győzelemre, így be kellett érniük a második hellyel.

    A Porsche a GTE Amatőr kategóriát is behúzta, ami nekik itt az első volt ebben a szezonban. A Bergmeister-Perfetti-Lindsey trió a Dempsey Proton Porschét előzték meg.

    A pontversenyben Alonso-Buemi-Nakajima csapat vezet kettő ponttal megelőzve a 2-es Rebelliont, akik ezt a versenyt feladták. Harmadik helyen pedig a másik Toyota áll, az ő hátrányuk 19 pont.