Szerző: Hegedűs Dávid

  • Pascal Wehrlein lehet a Ferrari szimulátor pilótája?!

    Pascal Wehrlein lehet a Ferrari szimulátor pilótája?!

    Ugyan Pascal Wehrlein a Formula E-ben állandó versenyzői lehetőséget kapott, mégis számos más egyéb lehetőség is akadt a számára, az egyik éppen a Ferraritól.

    Egyre nyilvánvalóbbá kezd válni, hogy Pascal Wehrlein jövőre is érdekelt lesz a Forma-1 világában, de nem mint állandó versenyző, hanem mint szimulátor pilóta. Ugyanis a Ferrari elég élénk érdeklődést mutat a 24 éves német versenyző iránt.

    Az Auto Bild Motorsport szerint Sebastian Vettel elég komolyan bevetette magát annak érdekében, hogy szerezzék meg a honfitársát, ugyanis a két német elég jó viszonyt ápol egymással. Ezenkívül még a Williams jelenlegi tartalék pilótája, Robert Kubica is esélyes a Ferrarinál erre a posztra. Azonban még az sincs kizárva, hogy mind Wehrlein és mind Kubica is a vörösökhöz kerül.

    Ugyanis idén is két fejlesztő pilótával dolgozott a Ferrari, az egyik Danyil Kvyat volt, aki jövőre visszatér a Toro Rossohoz, a másik pedig az a Antonio Giovinazzi volt, aki jövőre a Sauber állandó pilótája lesz. Ebben az esetben Wehrleinnak lenne több szerepe Maranellóban. Ő töltené be a fő fejlesztő pilótai szerepkört, akárcsak korábban a Mercedesnél, az ott megszerzett tudása pedig rendkívül hasznos lehet a Ferrari mérnökeinek. Emellett természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Mahindra állandó versenyzője lesz a Formula E következő szezonjában.

    Viszont nem csak a Ferrari az egyetlen lehetősége az egykori DTM bajnoknak. A Motorsport-Total információi szerint a DTM-ből is vannak érdeklődői, hiába szállt ki a Mercedes, illetve még az IndyCart is pletykálják vele kapcsolatban.

  • Günther lehet Lopez csapattársa a Dragonnál

    Günther lehet Lopez csapattársa a Dragonnál

    Maximilian Günther személyében egy újabb újonca lehet a Formula E 2018\2019-es szezonjának, aki közel áll a Dragon másik szabad üléséhez.

    Az e-racing365 értesülései szerint az amerikai istálló, amelyet a Penske készít fel a bajnokságra, tíz napon belül bejelentheti Maximilian Günther szerződtetését.

    A Formula 2-ben szereplő pilóta az egész 2018-as szezon során tesztelt a csapattal, és első pályára gurulása a januári marokkói újonc teszten volt. Legutóbb pedig a hivatalos szezon előtti teszten, Valenciában is pályára gurulhatott, ahol a 14.legjobb időt autózta, csupán egy tizeddel lemaradva Lopez mögött.

    A német pilóta elmondta, hogy lenyűgözte őt a csapat, különösen az intenzív nyári időszakban, amikor sikerült orvosolniuk a kezdeti megbízhatósági problémákat, amik a második generációs gépük tervezésének elején jelentkeztek.

    Emellett a csapat az új névadó szponzorát is bejelentette, az olasz cipőmárka, a GEOX személyében.

    Valenciában Antonio Fuoco is vezethette a csapat autóját, ő jó eséllyel a tartalékpilóta lesz a következő szezonban, emellett januárban pályára gurulhat majd az újonc teszt keretében is.

  • A Sauber még a top csapatokat is túlfejlesztette

    A Sauber még a top csapatokat is túlfejlesztette

    A Force India csapatvezetője, Otmar Szafnauer szerint a Sauber még a top istállóknál is sokkal jobban fejlesztett az idei szezon során.

    A Sauber tavaly öt szerzett ponttal a konstruktőri bajnokság utolsó helyén végzett, még az előttük végző McLarenhez képest is jókora volt a lemaradásuk, amiért elsősorban ez egy éves Ferrari motor volt a felelős.

    Ám idénre már a legfrissebb erőforrást kapják Maranellóból, és ugyan a szezonnyitón még ők voltak a leglassabbak, de a C37 folyamatosan javult a szezon során, így megszilárdították a helyüket a középmezőnyben, és egyre gyakrabban tagjai a Q3-nak is az időmérő edzéseken.

    A rivális csapat főnöke, Otmar Szafnauer is elismerően beszél a hinwil-i csapat útjáról.

    „Nem tudom, hogy nekik hogy lehetett egy ilyen meredek fejlődési görbéjük. Ők még a top csapatokat is túlfejlesztették, már ami a tavalyi és az idei autó közti különbséget érti. Ahol tavaly voltak és ahova idén jutottak, senki nem fejlesztett ennyire jól, mint ők. Nem tudom, hogy ez hogyan történhetett meg egy ilyen kis csapatnál, de újra át kell alakítanunk a róluk kialakult képet, mert sok okos srác dolgozik náluk.” – kezdte.

    A Sauber jövőre megszerezte 2007 világbajnokát, Kimi Räikkönent, míg a csapattársa az újonc Antonio Giovinazzi lesz. A svájciak jelenleg a nyolcadik helyet foglalják el a csapatok értékelésében, és ha Brazíliában vagy Abu Dhabiban pontot szereznek akkor 2013 óta a legeredményesebb évüket tudják felmutatni.

    Szafnauer azonban úgy véli, hogy a 2019-es idényüket megnehezítheti az, hogy ha idén túl sokáig dolgoztak az idei modellen.

    „Nem tudom, hogy ők mikor álltak le az idei autó fejlesztésével, mert mi már elég régóta a jövő évi autónkra koncentrálunk. Ha ők még mindig dolgoznak az idei autón, olyan területeken, amelyeket nem tudnak hasznosítani jövőre, akkor ez fájni fog nekik. Viszont ha tudják ezeket hasznosítani a következő esztendőben, akkor nem lesznek gondjaik. Én ettől függetlenül rendkívül lenyűgözőnek találom azt a fejlődést, amit idén mutattak.” – zárta Szafnauer.

  • Glock a 2008-as szezonzáróról: Azt mondták, hogy le kéne lőni engem

    Glock a 2008-as szezonzáróról: Azt mondták, hogy le kéne lőni engem

    Bár futamot nem nyert és dobogóra sem állt soha Interlagosban, mégis tíz év elteltével is Timo Glock neve ugrik be sokaknak, ha a Brazil Nagydíj kerül szóba. Pedig a német pilóta igyekszik megszabadulni ettől az asszociációtól.

    2008, Interlagos, talán a Forma-1 történetének egyik legizgalmasabb és legdrámaibb szezonzárója volt. Lewis Hamilton és Felipe Massa feszült egymásnak a világbajnoki trófeáért. Ez volt az első teljes idénye a Toyota színeiben versenyző Timo Glocknak, aki bizonyára nem gondolta, hogy a záró versenyen főszereplővé fog válni.

    A verseny végére megérkezett az eső, és majdnem mindenki esőgumira váltott, kivétel Glock. A Toyota csapat így akarta a versenyzőjét remek helyzetbe hozni, hogy erős pontokat szerezzen. A kiállások után Hamilton elékerült, akit még Sebastian Vettel is megelőzött, és a brit a hatodik helyen haladt. Mivel Massa magabiztosan vezette a versenyt, így a McLarenesnek minimum egy ötödik hely kellett volna az első bajnoki sikeréhez, de a versenyből már csak három kör volt hátra.

    Ahogy egyre jobban esett az eső, úgy volt egyre nehezebb dolga Glocknak, de remekül tartotta a pozícióját. Massa megnyerte a hazai futamát, és már világbajnoknak tűnt. Ám jött az utolsó kanyar, ahol Glock már nem tudott uralkodni a körülményeken, így ketten – köztük Hamilton is – megelőzték, így a brit szerezte meg élete első világbajnoki címét.

    Glock most az ESPN-nek elevenítette fel azt a futamot és arról is beszélt, hogy milyen durva reakciókat kapott ő maga.

    „Volt egy pár újságíró akik nagyon agresszívak voltak, különösen olasz részről. Újjal mutogattak rám, és azt mondták, hogy ezt szándékosan csináltam és ezt már a verseny előtt elterveztem. Illetve, hogy mennyit fizetett ezért a Mercedes [McLaren akkori motorpartnere – a szerk.] és Hamilton.” – mesélte.

    „Ez egy olyan helyzet volt, amit sosem gondoltam volna, hogy ilyenben lehetek. Nem tudtam elhinni, hogy az emberek hogy követhetik ezt a hülyeséget, hogy már előre elterveztem. Hogy tudtok volna azt a futam előtt, hogy hogyan fog pontosan változni az időjárás?” – folytatta.

    Az őt ért sértések akkor sem csillapodtak, amikor már elhagyta a pályát.

    „Még a családom leveleket is kapott, hogy ezt meg ezt tettem és ezért le kellene lőni engem. Ez már nem kellene a sportban. Nem gondoltam, hogy létezhetnek ennyire rossz emberek. Elég extrém szituáció volt.” – adott hangot a csalódottságának.

    Glock számára némi megkönnyebbülést jelentett, amikor a Forma-1 hivatalos Youtube csatornája néhány éve feltöltötte az utolsó körös belső kamerás felvételét.

    „Minden évben, minden novemberben megkapom ezt a kérdést! Most már kevesebb mocskolódást kapok, hogy fent van ez a videó, ott mindenki láthatja, hogy mennyit szenvedtem. Ez már amennyire lehet, megnyugtat, hiszen elég csak elküldenem ezt az embereknek. Fogalmam sincs, hogy ez miért tartott olyan sokáig, és azt sem értem, hogy miért nem kértem már el akkor ezt a felvételt. De ez segített abban, hogy megértsék azt, hogy ebben nem volt semmilyen taktika, csupán küzdöttem azzal, hogy a pályán tartsam az autómat.” – zárta a német.

    Glock még a következő szezont is a Toyota csapatánál töltötte, ahol több dobogós helyezést is szerzett. Majd év végén a Toyota hátat fordított a száguldó cirkusznak. Végül az újonc, Virgin istállónál talált helyet magának, és egészen 2012-ig náluk volt, majd kikerült a Forma-1-ből. Azóta pedig a DTM mezőnyét erősíti, ahol már számos futamgyőzelmet szerzett az évek során.

  • A Force India célja a top három

    A Force India célja a top három

    A Force India 2019-ben már utol akarja érni a top csapatokat, legalábbis a csapatfőnök Otmar Szafnauer elmondása szerint.

    Elég hektikus időszakot él át a silverstone-i istálló, szezon közben kis híján csődbe mentek, ám most már igen komoly terveik vannak a jövőre nézve.

    „Lawrence Stroll érkezése nélkül már Augusztusban nem versenyezhettünk volna. Én már húsz éve vagyok az F1-ben és hat hónapja kezdtünk el beszélgetni. Mindketten észak-amerikaiak vagyunk, hasonló képpen látjuk a dolgokat. Fel akarja gyorsítani a csapat növekedését, hogy ki hozza belőlünk a maximumot és, hogy jövőre a top háromban legyünk.” – kezdte Szafnauer.

    A célok elérése érdekében komoly szerkezeti változások lesznek, emellett a jövő évhez majd egy új gyár és akár egy új név is dukálhat.

    „A harmadik helyért akarunk harcolni. Szerintem mi és a Renault is közelebb leszünk 2019-ben a Mercedeshez és a Ferrarihoz.” – tette hozzá.

  • Leclerc nem fog szenvedni a Ferrarinál rá nehezedő nyomástól

    Leclerc nem fog szenvedni a Ferrarinál rá nehezedő nyomástól

    Chrles Leclerc továbbra is kitart amellett, hogy 2019-ben nem fog szenvedni az elvárásokból fakadó nyomástól a Ferrarinál.

    A Sauber újonca idén elég hamar megvillantotta a tehetségét, hiszen már a negyedik versenyén egy fantasztikus hatodik helyet szerzett és a szezon eddigi részében összesen 27 pontot gyűjtött. A  21 éves pilóta 2016 óta tagja a vörösök pilótanevelő programjának, a Forma-1-be regnáló Formula 2-es bajnokként érkezett és az eredményeivel rászolgált arra, hogy már jövőre a Ferrari pilótája legyen.

    „Mindig is azt akartam, hogy a lehető leghamarabb jussak el ide. A nyomás nem egy olyan valami, amitől szenvedni fogok, szerintem ez nem fog nekem gondot okozni. Természetesen már idén is elég komoly elvárások voltak velem szemben, és ez jövőre is több-kevésbé ugyanígy lesz.” – kezdte Leclerc.

    „Én csak megpróbálok a saját munkámra koncentrálni, és igyekszem ezeket az elvárásokat kivenni a fejemből és csak száz százalékban arra figyelni, hogy mit csinálok a volán mögött.” – folytatta.

    Korábbi gokartos riválisa Esteban Ocon szerint Leclerc akár a bajnoki címért is harcban lehet már jövőre.

    „Hatalmas kiváltság ezt hallani, de rendkívül fontos, hogy ebben a helyzetben két lábbal a földön maradjak. Úgy vélem, hogy ez elég könnyű lesz, főleg az én koromban. Igyekszek nem túl sokat gondolni erre, és nem meghallani azokat a gondolatokat amik rendkívül pozitívak rólam, és így csak a fejlődésre tudok összpontosítani.” – reagált Ocon szavaira.

  • Hamilton meg akarja közelíteni Schumacher rekordjait

    Hamilton meg akarja közelíteni Schumacher rekordjait

    A friss ötszörös világbajnok Lewis Hamilton kijelentette, hogy ha nem is megdönteni, de legalább megközelíteni szeretné Michael Schumacher rekordjait.

    Lewis Hamilton Mexikóban megszerezte karrierje ötödik világbajnoki címét, amivel beérte Juan Manuel Fangiot, és az örök ranglistán Michael Schumacher áll előtte héttel.

    71 győzelmével és 132 dobogós helyezésével szintén a német rekorder mögött áll a második helyen, mivel Schumacher neve mellett 91 futamgyőzelem és 155 dobogós helyezés áll.

    A most 33 éves britnek két évig van szerződése a Mercedesszel, így 2020 végéig biztosan a száguldó cirkusz mezőnyének a tagja lesz. Hamilton most arra reagált, hogy sokak szerint innen már könnyen megdöntheti elődje rekordjait.

    „Nem igazán veszem ezt magától értetődőnek. Az én szemléletem az, hogy annak vagyok nagyon hálás, amim van. Rettentő hálás vagyok azért, hogy eljuthattam erre a szintre. Ki tudja, hogy lesz-e még esélyem több bajnoki címet szerzeni. De ezért mindent ki fogok adni magamból.”

    „Schumacher 91 győzelme rettentően sok. Nagyon hosszú út vezet addig, itt leszek még pár évig, és remélem, hogy legalább meg tudom közelíteni.” – mondta.

    Hamilton elmondta, hogy ő magát sosem tekinti a legjobbnak, de megtiszteltetésnek érzi, hogy Fangio és Schumacher után ő lehetett a harmadik ember, aki elérte az öt bajnoki címet.

    „Michael még mindig elég messze van tőlem a győzelmek számában, így el kell, hogy mondjam, hogy még mindig ő minden idők legjobbja. Fangio, szerintem ő még mindig a keresztapa, és az is lesz a pilóták szemszögében. Minden tiszteletem az övé, hogy ezt egy olyan korban érte el, amikor iszonyatosan veszélyes volt a versenyzés.”

    „Megtisztelve érzem magam, hogy egy lapon említenek vele. Ha ma abbahagynám, a Hamilton név akkor is ott fog már maradni. Úgy érzem, hogy még mindig azzal a heves tűzzel vezetek, amivel nyolcévesen, és amit annyira szeretek.” – zárta.

  • Ricciardo: A mechanikai gondok miatt néha nem szeretem ezt a sportot

    Ricciardo: A mechanikai gondok miatt néha nem szeretem ezt a sportot

    Daniel Ricciardo bevallotta, hogy a sorozatos technikai hibák csökkentik a motivációját.

    Az idei szezon során sok technikai probléma hátráltatja az ausztrált, ami miatt érthetően csalódott is, és ezek miatt már időnként kiábrándul az autóversenyzésből. Ám a csapatát nem vonja felelősségre emiatt.

    „Nem gondolom azt, hogy a szerelőim rosszul dolgoznának ez csak egy balszerencse, amely része azon okoknak, amelyek miatt időnként nem szeretem ezt a sportot. Már fiatal korom óta tudtam ezt. Emlékszem, amikor kilenc éves voltam, és elkezdtem gokartozni. Egyik hétvégén viszont nem tudtunk elindulni. Gondok voltak a gyújtással, mindenen apró dolgon változtattunk, mindent megpróbáltunk. Semmi sem működött.”

    „Aztán visszatértünk a következő hétvégén, ami ugyan csak egy edzés nap volt. Nem értem a gokarthoz, és a furgonba is csak bedobtuk. Majd elővettük, kimentünk a pályára és minden jó volt, semmi gond nem volt vele. Attól a naptól kezdve tisztában vagyok azzal, hogy a motorsport furcsa. Azt mondanám, hogy furcsa, de sok más szót is tudnék használni rá. Nagyon furcsa és különös. Ez minden, időnként nem működnek a dolgok és néha nincs is rá magyarázat.” – mondta Ricciardo.

  • Vettel: Sosem volt idén domináns autó a Ferrari

    Vettel: Sosem volt idén domináns autó a Ferrari

    Sebastian Vettel kijelentette, hogy az a megállapítás, hogy idén domináns volt a Ferrari autója az helytelen, és nem gyakran voltak előnyben a Mercedeshez képest.

    A német pilóta reményei az ötödik világbajnoki címre Mexikóban szertefoszlottak, miután Lewis Hamilton egy negyedik hellyel bebiztosította a saját ötödik elsőségét.

    A Ferrari azonban helyenként gyorsabb volt, mint a közvetlen riválisa, ám Vettel szerint nem volt akkora az az előny, mint sokan gondolják.

    „Ez az a kérdés ahol talán más véleményem van, mint az emberek többi részének. Szerintem az teljes mértékben igaz, hogy azt mondtam, hogy egy nagyon erős autónk van. Sokan ebből viszont azt szűrték le, hogy nekünk domináns autónk volt, és ez nem igaz. Ha megnézzük az eredményeket, akkor sehol sem látunk dominanciát.” – kezdte Vettel.

    „Spa-ban nem voltunk ugyan pole-ban, de a körülmények a kezünkre játszottak. A győzelmet sikerült megszereznünk, mert a vonalvezetés feküdt nekünk, de különösen az Eau Rouge. Tavaly kevesebb lóerővel rendelkeztünk, ezért nem tudtunk ott előzni, idén viszont nem volt ilyen jellegű hátrányunk, így képesek voltunk kihasználni a szélárnyék adta előnyt.”

    „Lewis ott folyamatosan pár tizeddel volt mögöttünk, ugyanolyan tempót diktált, ám egy bizonyos ponton feladta. Emiatt tudtunk ott nyolc másodperces előnnyel nyerni. Számomra ez nem volt egy domináns verseny, nagyon szoros közdelem volt. Ha ugyanaz lett volna az első körben, mint tavaly akkor ő nyerte volna meg a versenyt és én lettem volna a második.” – jegyezte meg.

    Vettel szerint a Mercedes a kiegyensúlyozott szezonjának köszönheti, hogy simán előttük végeznek a bajnoki értékelésben.

    „Voltak olyan versenyeink ahol közel voltunk, és jó tempót diktáltunk a futamokon, de nem voltak domináns futamaink. Nekik viszont voltak. Elég csak megnézni Spanyolországot, Franciaországot vagy Oroszországot, nekünk nem voltak ilyen versenyeink.”

    „De ne értsenek félre, nem ültem rossz autóban, egyáltalán nem, sőt egy elég erős autónk volt. Sokkal ellentétben nem gondolom azt, hogy domináns volt ez az autó.”

  • Sainz van azon a szinten, mint Verstappen

    Sainz van azon a szinten, mint Verstappen

    Az egykori Forma-1-es pilóta, Pedro de La Rosa szerint honfitársa Carlos Sainz van olyan jó versenyző, mint Max Verstappen.

    Sainz és Verstappen még a Toro Rossonál voltak csapattársak egészen addig, amíg Danyil Kvyatot le nem cserélték a hollandra a Red Bullnál. A spanyol a 2017-es szezon végéig erősítette a kis bikákat, amikor is szezon közben került a Renault kötelékébe. 2019-től pedig már a McLaren színeiben fog versenyezni, ezzel egyidőben pedig szakít azzal a Red Bullal, amelynek 2010 óta a tagja volt.

    Annak ellenére, hogy Verstappen hamarabb került a nagycsapathoz, de la Rosa szerint semmivel sem jobb, mint Carlos Sainz.

    „Top pilótaként tekintek Carlosra, elég egyértelmű, hogy van azon a szinten, mint Verstappen és Hülkenberg, és sok más versenyzőnél pedig gyorsabb.” – mondta az egykori Jaguar és McLaren pilóta.

    „Nem kérdés, hogy ő egy világbajnok alkat. Ő lenne a következő Alonso? Az összehasonlítás nem helyt álló, mert Fernando a történelem egyik legjobbja. 15 év múlva majd képesek leszünk összehasonlítani őket, de nem most.” – folytatta.

    A McLaren elég küzdelmes éveken van túl, és a 2014-es szezonnyitó óta nem tudtak még csak dobogóra állni sem. A 2018-as év is egy újabb csalódást keltő szezon volt a wokingiak számára, a spanyol szerint viszont már a csapat túl van a legrosszabbon.

    „Jövőre talán még nem tudnak majd dobogókért harcolni, de sokkal versenyképesebbek lesznek, mint idén. Őszintén megvallva már láttuk a legrosszabb McLarent, de reálisnak is kell lenni, mert eléggé valószínűtlen, hogy a mezőny végéről egyszer csak a dobogós helyeknél találják magukat. A Forma-1-ben ez nem történik meg.” – zárta de la Rosa.