Szerző: Hegedűs Dávid

  • Továbbra is kihat a Renault-ra a korrupciós botrány

    Továbbra is kihat a Renault-ra a korrupciós botrány

    Mindössze egy hónappal a téli tesztek kezdete előtt továbbra is zűrzavar uralkodik a Renault felső vezetésében.

    Mint ismert, november végén Japánban letartóztatták a francia autógyár vezérigazgatóját Carlos Ghosn-t korrupciós vádak miatt. A francia üzletember azóta is börtönben van, és óvadék ellenében sem helyezik szabadlábra.

    Időközben a Renault legfőbb részvényese, a francia kormány nyomás alá helyezte az autógyárat, hogy váltsák le a börtönben ülő vezetőt a Michelin jelenlegi ügyvezető igazgatójára, Jean-Dominique Senard-ra.

    Az erősen tapasztalható zűrzavar kihat a Renault Forma-1-es életére is, ugyanis pár napja jelentették be, hogy Thierry Koskas – a Renault Sport nemrég kinevezett elnöke – távozik a vállalattól, így az eddigi elnök, Jérome Stoll – aki január 1.-jén köszönt volna el – marad az elnöki székben.

    Ám a Forma-1-es csapatfőnökük, Cyril Abiteboul tagadja, hogy a Ghosn-ügy bármi kihatással is lenne az F1-es projektre.

    „Nem látom okát, hogy ez az ügy bármilyen hatással is lenne az F1-es vagy bármely másik programra. Az üzenetem az, hogy van egy folyamatos terv a Renault Csoport minden területére, bele értve a Nissant és a Mitsubishit is. A Forma-1 is részese ennek.” – jelentette ki Abiteboul.

  • Kubica: Sokkal inkább leszek újonc, mint rutinos pilóta

    Kubica: Sokkal inkább leszek újonc, mint rutinos pilóta

    Robert Kubica bevallotta, hogy sokkal inkább újoncnak érzi magát az idei visszatérése után, mintsem egy futamgyőztes, több szezont az F1-ben töltő veteránnak.

    A Williams novemberben jelentette be, hogy nyolc év után Robert Kubica náluk tér vissza idén a száguldó cirkuszba. A 33 éves pilóta eddig 76 futamon indult és a 2008-as kanadai versenyen megszerezte pályafutása eddigi egyetlen futamgyőzelmét is.

    Eddigi utolsó futama (2010 Abu Dhabi) óta csupán két évben volt részese az F1-nek, 2017-ben a Renault színeiben vett részt hivatalos teszten, majd 2018-ban a Wiliams tartalékpilótája volt.

    „Ausztráliában sokkal inkább leszek egy újonc pilóta, mint olyan valaki aki már öt szezont lehúzott a bajnokságban. Az ok pedig az, hogy a Forma-1 olyan sokat változott azóta. Az F1 folyamatosan változik, ha összehasonlítod a 2000-es évek eleji autókat a az évtized végivel akkor láthatod, hogy nagyon nagyok a különbségek.” – nyilatkozta az Autosport-nak.

    „Keményen kell dolgoznom, várom már a kihívásokat és várom azt is, hogy megtaláljam a újra a vezetés természetességét, mint a múltban, amikor 10 naponta jöttek a versenyek. Mindennek a lehető legtermészetesebben kell jönnie.” – folytatta.

    A lengyel pilóta azt is elismerte, hogy azért a korábbi tapasztalatai sokat fognak neki segíteni a visszatérésben.

    „Ami segít nekem az az, hogy imádom ezt a sportot, illetve hogy megtapasztaltam már, milyen is egy F1-es pilótának lenni és a legjobbak ellen küzdeni. Remélem, hogy ezen tapasztalatok segítenek majd elérni azt a célt, amit kitűztem magam elé. Megtiszteltetés ezen 20 pilóta között lenni, kemény munka és nagy kihívás lesz. Engem csak az érdekel ami csinálok, mindig lesz majd valaki aki ítélkezni fog felettem különböző módokon.” – tette hozzá Kubica.

  • IndyCarban és Le Mans-ban is indulhat idén Wehrlein

    IndyCarban és Le Mans-ban is indulhat idén Wehrlein

    Az Autosport értesülései szerint a Ferrari újdonsült szimulátorpilótája Pascal Wehrlein idén IndyCar futamokon és a Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz állhat.

    Wehrlein, aki a Manor és a Sauber színeiben két szezont is lehúzott a Forma-1-ben tavaly év végén szakított az őt régóta támogató Mercedesszel, és elfogadta a Ferrari ajánlatát, mint fejlesztőpilóta.

    A szerződés részeként a német pilóta csatlakozhat majd a Ferrari GTE programjához a WEC-ben és indulhat majd az idei Le Mans-i 24 órás viadalon is.

    Ezen kívül a 24 éves versenyző még tárgyal egy lehetséges IndyCaros szerződésről is, ám nem tud majd minden futamon indulni a tengerentúlon, mert az Indianapolisi 500 mérföldes verseny ütközik a Formula E berlini fordulójával, ahol a Mahindra színeiben lesz jelenése.

    „Indulhatok majd még másik két sorozatban is. Az egyik Európában a másik pedig Amerikában lesz.” – jelentette ki Wehrlein a „Starting Grid” nevű Forma-1-es podcastben.

    Ugyan Wehrleint a Ferrari még hivatalosan nem jelentette be, de az olaszoknak Kvyat és Giovinazzi távozásával szükségük van egy versenyzőre a szimulátorban. A német pilóta maga sem erősítette meg, de sejtelmesen annyit elmondott, hogy beszélt már erről a Ferrarival.

    „Az igaz, hogy beszéltünk már erről és ez meg is valósulhat.” – mondta sokat sejtetően a Ferraris szerepvállalásról.

    A 90 perces interjú sorén Wehrlein azt is elmondta, hogy azért választotta a Formula E-t, mert a naptárja lehetőséget ad arra is, hogy máshol is kipróbálhassa magát. Illetve azt is elmondta, hogy visszautasította a Mercedes hároméves ajánlatát, hogy legyen a HWA versenyzője, mert a szerződésben nem lett volna kilépési záradék, így ha egy F1-es csapat hívta volna, akkor nem tudott volna váltani.

  • Sokkal problémásabbak az idei szabályváltozások, mint a halo bevezetése

    Sokkal problémásabbak az idei szabályváltozások, mint a halo bevezetése

    A 2019-es szabályváltozásokoknak sokkal drámaibb hatásuk lesz az autók tervezést illetően, mint a halo tavalyi bevezetése, véli a Renault kasztni tervezéséért felelős vezetője, Nick Chester.

    Új szabályok értelmében idén szélesebb lesz az autók első szárnya, magasabb lesz a hátsó szárnya és 105 kg-ról 110 kg-ra emelik a maximális futamonkénti üzemanyagfogyasztást.

    A halo tavalyi bevezetése is komoly fejtöréseket okozott a kasztnik tervezése során, ám Nick Chester szerint az idei változások sokkal több problémát okoznak.

    „Valójában nem túl nagy szabályváltozás ez, elég kevés dolgon kell változtatni. Folyamatosan változtatunk apróbb dolgokat az autókon évről-évre, 2017-ben sokat tanultunk és ezeket a 2018-as autón is viszont akartuk látni. A fő koncepció viszont ugyanaz. Csupán a cápauszonyok tűntek el, de ezek nem voltak súlyos tényezők.” – kezdte Chester.

    „Tavaly a halo volt az egyetlen változás, ami befolyásolta a kasztni tervezését. Az mégsem volt annyira döntő, mint az idei változások, mert ezek sokkal nagyobbak.” – jegyezte meg.

  • Még több változás várható a Ferrarinál

    Még több változás várható a Ferrarinál

    Könnyen elképzelhető, hogy az elkövetkezendő hónapokban is további komoly változások lesznek a Ferrari háza táján.

    Sergio Marchionne váratlan halála után John Elkann vette át a Ferrari vezetői szerepét, aki folyamatoson alakítja át a vörös istállót.

    Az első ilyen fontos változtatása a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene leváltása volt, akinek a helyére a korábbi technikai igazgatót Mattia Binottot nevezte ki, de még további változtatásokat is szeretne. A váltás mellett az szólt, hogy az új elnök csak így tudta a csapatnál megtartani Binottot.

    „Csupán pár hónapja foglalkozok közvetlenül a Ferrarival. Szükséges volt megerősíteni a csapat szervezeti felépítését” – jelentette ki Elkann a detroiti Auto Show-n.

    Binotto előléptetésével a csapatnak új technikai igazgatóra lesz szüksége, aki nagy valószínűséggel Laurant Mekies lesz.

    Pletykák szerint Mick Schumacher is csatlakozhat a Ferrarihoz, de a korábbi csapatfőnök, Stefano Domenicali visszatérése is megjelent a sajtóban. Elkann pedig így reagált az elmúlt napokban felröppent pletykákra,

    „Nem nyilatkozhatok előre azokról a döntésekről, amik az elkövetkezendő hónapokban lesznek. A megfelelő időben fogunk erről beszélni. Olyan csapatot akarunk építeni a jövőben, amely méltó a sikeres múlthoz. Bajnokságot akarunk nyerni, amilyen hamar csak lehet. Túl sok időt vesztegettünk már.” – fogalmazott az elnök.

  • Sainz üzenete a csapatának: ne várjunk el túl sokat

    Sainz üzenete a csapatának: ne várjunk el túl sokat

    Egy elég figyelemfelhívó és figyelmeztető üzenetet küldött Carlos Sainz az új munkaadójának, miszerint reális elvárásokat támasszanak maguk elé 2019-re.

    Az elmúlt évek gyengélkedése után gyakorlatilag teljesen újjá építi csapatát az egykor szebb napokat is megélt McLaren. A csapat új pilótája Carlos Sainz azonban szeretné, ha a csapata a realitások talaján maradna, már ami a célokat illeti.

    „A McLaren egyértelmű célja a közeljövőre, hogy visszatérjen oda, ahol korábban volt, vagyis újra győztes istálló legyen. Ez azonban egy hosszútávú célkitűzés, nem szabad túl izgatottnak lennünk.” – kezdte a spanyol.

    „Tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk, tisztában vagyunk azzal is, hogy a csapat tavaly nagyon messze volt ettől. Leültünk és együtt megfejtettük, hogy mi kell ahhoz, hogy nagyobb és erősebb csapat lehessünk újra.” – folytatta.

    A McLarennek egy teljesen új menedzsmenti rendszere van, és a dolgok egyelőre nagyon pozitívnak tűnnek a jövőt illetően.

    „Nagyon sok kulcs ember írt alá a csapathoz. Olyan fontos emberek, mint James Key, vagy Andreas [Seidl – a csapat új ügyvezető igazgatója – a szerk.] szóval láthatóak a csapat erőfeszítései. Fontos tudni, hogy a mérnökeink rendkívül hozzáértőek. Elég jó terveink vannak a következő két évre, és remélhetőleg apránként sikerül is majd visszatérni a csúcsra.”  – zárta Sainz.

  • Teljesen új motort épít 2019-re a Mercedes

    Teljesen új motort épít 2019-re a Mercedes

    A Mercedes idén mindent megtesz majd azért, hogy motorerőben ismételten ellépjenek a mezőnytől.

    Ráfér a vérfrissítés a németek erőforrására, ugyanis tavaly a Ferrari már gyakorlatilag beérte őket és a Renault valamint a Honda is fejlődött.

    Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint a Mercedes vezetése úgy döntött, hogy idén elég mélyrehatóan újratervezik az erőforrás egységüket. Olyannyira, hogy a Brixworth-ben csupán apróságokat fognak megtartani a tavalyi motorjukból.

    A lap számításai szerint az energia visszanyerés lesz hatékonyabb a csapatnál, amivel 12 plusz lóerőt fognak tudni nyerni, anélkül, hogy az üzemanyag felhasználás nőne. Pedig a szabályok lehetővé tennék a több fogyasztást, ugyanis idén 5 kg-mal többet engednek fogyasztani a szabályok.

    Nemrégiben Tot Wolff ismerte el, hogy elkövettek egy kis hibát az idei motorjuk tervezésekor.

    „Sajnos belefutottunk egy apróbb kellemetlenségbe a motornál. Másra számítottunk az új koncepciótól, de a srácok a gyárban rendkívül ambíciózusak, szóval én optimista vagyok. Többet fogunk már tudni, mikor Melbourne-ben elkezdődik majd a szezon.” – nyilatkozta Wolff.

  • Formula E: Nico Müller nyerte a marrakeshi tesztet

    Formula E: Nico Müller nyerte a marrakeshi tesztet

    Akár csak tavaly, idén is rendeztek újonc tesztet Marokkóban a Formula E csapatainak számára. Az egy napos gyakorláson az Audis Nico Müller autózta a leggyorsabb időt, megelőzve a DS Techetaah színeiben induló James Rossitert és a Dragonos Anotonio Fuocot.

    Müller – aki tavaly is a leggyorsabb volt – mind a délelőtti és a délutáni etapot is megnyerte. Alig egytized másodperccel előzte meg James Rossitert.

    A brit pilóta délután – a csapat döntése értelmében – mindkét autóval pályára gurult, így a neve kétszer is felkerült az eredményjelzőre. Ez azt is jelentette, hogy a másik pilótájuk, Tatiana Calderon csupán délelőtt kapott lehetőséget, igaz akkor a második leggyorsabb is volt.

    A nap harmadik leggyorsabb versenyzője a Formula 2-ben szereplő Antonio Fuoco volt.

    A nevezési listán eredetileg szerepelt a korábbi Forma-1-es pilóta Felipe Nasr is, aki a Dragon másik autóját vezette volna, de az egyeztetések félbeszakadtak a csapattal így nem vett részt a teszten.

    A délutáni etapot sokáig Nyck De Vries vezette, aki végül aztán az ötödik helyen zárt a Virgin színeiben. A holland pilóta számára nem volt gondtalan a nap, hiszen déellőtt az egyik kerékvető tönkre tette autója felfüggesztését így másfél órát vesztett.

    De Vries mögött a Nissannal Jann Mardenborough, a BMW-vel Bruno Spengler, a HWA-val Raffaele Marciello és a két Venturis, Arthur Leclerc és Norman Nato zárta a top tíz mezőnyét délután.

    Nato okozta délelőtt a második piros zászlós időszakot, miután az autója megállt a pályán. Az első piros zászló törmelékek eltávolítása miatt volt érvényben.

    A Williams ex-pilótája Szergej Szirotkin a Mahindra színeiben vett részt a teszten, 11.helyen végzett, megelőzve csapattársát Sam Dejonghe-t. Utánuk Mitsunori Takaboshi és Jamie Green következett. A délutáni piros zászló éppen a brit miatt volt érvényben, aki az Audival a hetes kanyarban falnak ütközött.

    Nem lehet túl elégedett a nappal a NIO, ugyanis a két versenyzőjük a gyenge délutáni etapjuk miatt végül a mezőny végén végeztek.

    Formula E, Marrakesh, teszt összesített végeredménye

    POZ PILÓTA CSAPAT AUTÓ IDŐ KÜL. KÖR
    1 Nico Muller Audi Audi 1:17.074s 98
    2 James Rossiter DS Techeetah DS 1:17.189s +0.115 66
    3 Antonio Fuoco Dragon Penske 1:17.338s +0.264 89
    4 James Rossiter DS Techeetah DS 1:17.525s +0.451 21
    5 Nyck de Vries Virgin Audi 1:17.560s +0.486 76
    6 Jann Mardenborough e.dams Nissan 1:17.672s +0.598 67
    7 Tatiana Calderon DS Techeetah DS 1:17.674s +0.600 41
    8 Bruno Spengler BMW BMW 1:17.735s +0.661 76
    9 Raffaele Marciello HWA Venturi 1:17.763s +0.689 85
    10 Arthur Leclerc Venturi Venturi 1:17.782s +0.708 73
    11 Norman Nato Venturi Venturi 1:18.059s +0.985 79
    12 Sergey Sirotkin Mahindra Mahindra 1:18.097 +1.023 57
    13 Sam Dejonghe Mahindra Mahindra 1:18.155 +1.081 58
    14 Mitsunori Takaboshi e.dams Nissan 1:18.229 +1.155 58
    15 Jamie Green Audi Audi 1:18.250 +1.176 99
    16 Pietro Fittipaldi Jaguar Jaguar 1:18.403 +1.329 79
    17 Daniel Juncadella HWA Venturi 1:18.555 +1.481 77
    18 Harry Tincknell Jaguar Jaguar 1:18.623 +1.549 69
    19 Marco Wittmann BMW BMW 1:18.727 +1.653 89
    20 Jake Hughes NIO NIO 1:19.631 +2.557 74
    21 Benoit Treluyer Virgin Audi 1:21.181 +4.107 97
    22 Jamie Chadwick NIO NIO 1:22.196 +5.122 71

     

     

     

     

     

  • Vergne: Egy idióta voltam!

    Vergne: Egy idióta voltam!

    Egy rajt utáni elkapkodott előzési kísérlet a futamgyőzelmébe került Jean-Eric Vergne-nek a Formula E marrakeshi fordulójában. A francia pilóta pilóta viszont ígéri, több ilyen nem lesz.

    A Formula E címvédője rendkívül bosszús a legutóbbi futamon elért ötödik helye miatt, mert a rajt utáni első kanyarban egy buta hibát elkövetett, ami a biztosnak látszó győzelmébe került. A francia versenyző a második helyről rajtolhatott, Sam Bird mellől, rögtön a rajt után már megakarta előzni a britet, de nem volt ideális pozícióban, így megforgott és a mezőny végére esett vissza.

    „Egy idióta voltam!” – nyilatkozta a motorsport-total.com-nak. „Mindig megpróbálok előzni, ha van annyi hely, ahogy tettem ezt New York-ban Sebastian [Buemi – a szerk.] ellen, és akkor sikerült, de idén az autók már mások.” – folytatta.

    Vergne elismerte, hogy már a manőver közben rájött, hogy nem volt jó ötlet, de már nem volt vissza út.

    „Nem akartam beleütközni Sam-be vagy elrontani az ő versenyét, de a sajátomét sem. Még egy esetleges büntetést sem akartam megkockáztatni.”  – mentegetőzött.

    Amikor viszont már látta, hogy kontakt elkerülhetetlen inkább úgy döntött, hogy megforgatja az autóját így elkerülve egy nagyobb balesetet.

    „Dönthettem, hogy vagy mindketten kiesünk vagy megpördülök, így az utóbbit választottam.” – mesélte.

    Vergne mindezek ellenére is rendkívül bosszús, mivel úgy érzi, megnyerhette volna a versenyt.

    „Megvolt a tempóm, hogy nyerjek. A felzárkózásban nem fogyasztottam több energiát, mint az élen haladó BMW-k, ez is azt bizonyítja, hogy erős tempóm volt. Nem az első kanyarban kell elsőnek lennem, hogy nyerjek. Ez hiba volt, de nem fog mégegyszer megtörténni.” – fogadkozott a címvédő.

  • Massa kihúzta a gyufát a riválisoknál

    Massa kihúzta a gyufát a riválisoknál

    Nem túlzás azt állítani, hogy Felipe Massa eddig nem a teljesítményével tette le a névjegyét a Formula E-ben. A brazil pilóta ugyanis egy 17. és egy 18.helyet tud felmutatni a szezon első két futamán, és inkább azzal került a középpontba, hogy többször is panaszkodtak rá a riválisok.

    A szombati marokkói Formula E időmérőjén okozott komoly bosszúságot a pályán a versenytársainak, aminek többen hangot is adtak a rádióban.

    A 2014-15-ös szezon bajnoka, Nelsinho Piquet a következőket mondta a rádióban, miután honfitársa feltartotta őt a gyors körén: „Remélem láttátok, hogy mit csinált az utolsó kanyarban, rohadtul amatőr.”

    Massa egy másik újoncnak, Oliver Rowlandnek is okozott kellemetlen perceket.

    „Mit művel ez a Massa srác?” – panaszkodott a brit a rádióban.

    A hétvége után nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem kedveltette meg magát a mezőny többi tagjával az új sorozatban, legalábbis egyelőre nem…