Szerző: Hegedűs Dávid

  • Alonso: Talán majd pihenni visszatérek a paddockba

    Alonso: Talán majd pihenni visszatérek a paddockba

    Fernando Alonso ugyan visszavonult már a Forma-1-től, ám elmondása így is szerint sokkal elfoglaltabb, mint valaha.

    A kétszeres világbajnok tegnap nyerte meg a Daytona-i 24 órás versenyt, így a tavalyi Le Mans sikere után egy újabb legendás versenyt nyert meg. Ezen kívül a spanyol idén rajthoz áll majd az Indy500-on is, és a pletykák szerint jövőre a Dakar Ralit is kipróbálhatja.

    A Forma-1-es távozásának pontos oka megosztja a közvéleményt, egyesek szerint azért döntött a váltás mellett, mert a McLaren nem tudott biztosítani neki egy versenyképes autót a jövőre nézve. Ám a spanyol maga azt mondja, hogy csupán új kihívásokra vágyott.

    „Sokkal több dolgom lesz ebben az évben, mint tavaly. Természetesen ahogy elkezdődik a Forma-1-es szezon rendkívül stresszes az ott szereplők élete. De nekem már ebben a hónapban sem volt nyugodt időszakom, aztán februárban tesztelek majd a Toyotával és megkezdem az Indyre a felkészülést. Szóval nagyon elfoglalt leszek júniusig.” – jelentette ki Alonso.

    A McLaren csapatvezetője már meghívta a csapat egykori pilótáját, hogy ha ő is akarja, akkor a jelenlétével motiválhatja a csapatot.

    „Szerintem ő rendkívül pozitívan hat a csapatra és szívesen is látjuk őt. A jelenléte rendkívül hasznos nekem, a mérnököknek és a pilótáknak is egyaránt.” – fogalmazott Zak Brown.

    Alonso pedig viccesen reagált arra, hogy visszatér-e idén a paddockba.

    „Nem számítottam arra, hogy ilyen elfoglalt leszek idén. Az emberek gyakran megkérdezik tőlem, hogy milyen az életem a Forma-1 nélkül, mire én ennyit válaszolok: ’Talán visszatérek majd az F1-es paddockba hogy egy kicsit pihenhessek.’”

  • Perez: Úgy érzem elfelejtettek engem

    Perez: Úgy érzem elfelejtettek engem

    A Racing Point versenyzője, Sergio Perez szerint a közvélemény már megfeledkezett róla. Volt időszak mikor a mexikóit tartották sokan a következő nagy versenyzőnek, de már úgy néz ki, hogy a következő generáció képviselői el vették tőle ezt a szerepet.

    „Olyan mintha az emberek egyszerűen csak hozzám szoktak volna, ahhoz ahogy mostanában szerepelek. Mikor új voltam itt, akkor mindenki úgy beszélt rólam, hogy én lehető a következő nagy versenyző. Mint ahogy most Estebanról beszélnek.” – kezdte Pérez.

    „2017-ben én voltam a legjobb a top csapatok után, mindig is legyőztem az aktuális csapattársamat. Tehát az eredmények többet mutatnak, mint amit mondanak rólam. Esteban jobb volt az időmérőkön, noha a különbség nagyon minimális volt. Kevesebb mint egy tized volt közöttünk egy körön. A versenyeken viszont én voltam a jobb, én szereztem a több pontot, meg a csapat legjobb eredményét is.” – tette hozzá.

  • Irvine: Schumacher jobb volt, mint Senna

    Irvine: Schumacher jobb volt, mint Senna

    Eddie Irvine szerint Ayrton Senna sem volt azon a szinten, mint a hétszeres bajnok Michael Schumacher.

    Az egykori Forma-1-es pilóta Eddie Irvine sokkal jobbnak tartja egykori csapattársát, a rekordbajnok Schumachert, mint például Ayrton Sennát.

    „Valószínűlég Michael minden idők legjobbja.” – jelentette ki a brit a BBC-nek.

    A kijelentését pedig alá is támasztotta: „Senna technikája hibás volt. Ugyan ő egy hihetetlen tehetség volt és megvolt benne az a bizonyos valami, de néhány technikája nem volt jó, és nem figyelt meg mindent pontosan. Emlékszek egy japán versenyre, ami az első futamom volt. [1993-as Japán Nagydíj – a szerk.] Michael volt a leggyorsabb a bokszba való behajtásnál, én a második, Senna meg valahol a negyedik vagy ötödik helyen volt. Michael gyakorolta a bokszba való behajtást, Senna nem, bizonyos dolgokat figyelmen kívül hagyott.”

    Ezen az ominózus versenyen a két pilótának volt egy kisebb összetűzése is, ugyanis Irvine elég határozottan vette vissza a körét az élen az autózó braziltól, amiért a verseny után Senna egy pofonnal adta az újonc tudtára a nem tetszését.

    „Nagy Senna rajongó vagyok. Mégis szerintem Schumacher legyőzte volna őt, valójában mégis legyőzte őt, amikor egymás ellen versenyeztek.” – tette hozzá Irvine, aki elismeri, hogy Senna egy körön szinte verhetetlen volt, de a versenyeken már nem volt tökéletes.

    „Voltak olyan kanyarok, amit senki más nem tudott úgy bevenni, mint Michael. Ha meg néha gyorsabb is voltam nála, akkor tanulmányozott és másolt. Egyszer Silverstone-ban az utolsó kanyarban sokkal gyorsabb voltam nála, és nem értette, hogy én mit csinálok ott. Aztán elkezdte tanulmányozni a telemetriai adataimat, megtalálta és lemásolta. Ez volt az én problémám: neki meg volt az az elképesztő tehetsége, amit én nem tudtam lemásolni.” – mesélte.

    A mai mezőnyből pedig Lewis Hamiltont tartja a legtöbbre, amit korábban már hosszabban is kifejtett.

  • Di Grassi visszaszólt Helmut Markonak

    Di Grassi visszaszólt Helmut Markonak

    Az Audi Formula E pilótája, Lucas Di Grassi reagált Helmut Marko azon interjújára, amelyben élesen bírálta az elektromos szériát.

    A Red Bull tanácsadója nemrégiben jelentette ki, hogy a Red Bullt nem érdekli a Formula E, és meg is indokolta. hogy miért.

    Az elektromos sorozat jelenleg gyorsan növekvő időszakban van, köszönhetően olyan gyártók érkezésének, mint a BMW, Mercedes, Audi vagy éppenséggel a Porsche.

    A sorozat 2016\17-es bajnoka szerint minden elektromos bajnokság egy tökéletes lehetőség a gyártók elektromos megoldásainak a fejlesztésére.

    „Az Audi sokkal több hasznot húz a Formula E-ből, mint egy esetleges F1-es szerepvállalásból húzna. Tény, hogy a jövőben minden egyes Audi elektromos lesz, ezért muszáj megértenünk, hogy milyen tényezők korlátoznak minket, mik a legjobb alapanyagok, és hogy hogyan fejlesszük a szoftvert, hogy kontrollálni tudjuk a motort.” – fogalmazott Di Grassi.

    „Megvan minden olyan fejlesztés az elektromos autókban, amit majd a jövőben is használni fogunk. A belső égésű motor esetében már tudjuk, hogyan működik. Az is érdekes dolog, hogy felfedezzük, hogyan lehet az elektromos autókat gyorsabbá, hatékonyabbá és olcsóbbá tenni. Ez az, amiért itt vagyunk. Nemcsak az Audi, hanem mindenki. Ez sokkal inkább kereskedelmi jellegű, szemben a Forma-1-gyel.” – folytatta.

  • Lesz élő közvetítés a Forma-1-es tesztekről

    Lesz élő közvetítés a Forma-1-es tesztekről

    A 2019-es Forma-1-es szezon első téli tesztjéről lesz online, élő közvetítés, jelentette be a FOM.

    A február 18-21. között megrendezendő első barcelonai teszten az F1 TV PRO minden egyes nap nyolc órányi élő adást fog sugározni. Ezen kívül a napok végén egy órás összefoglalót is fog adni.

    A második tesztről már csak a napok végi egy órás összefoglalók lesznek.

    Az F1 TV PRO fizetés ellenében már a világ 40 országában elérhető. Ahol nem elérhető még ez a szolgáltatások, ott is tudják majd követni a történéseket. A Sky ugyanis megerősítette, hogy ők naponta öt órás élő tartalommal jelentkeznek majd a tesztnapokról.

  • Egy második kínai futam is érkezhet a Forma-1-be

    Egy második kínai futam is érkezhet a Forma-1-be

    A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media elismerte, hogy már dolgoznak azon, hogy a jövőben valamikor egy második kínai verseny is bekerüljön a naptárba.

    A száguldó cirkusz egyre jobban terjeszkedik Ázsiában, ennek eredményeként jövőre egy újabb helyszín is feliratkozik a naptárba, méghozzá Vietnam és Hanoi személyében. Kína azonban továbbra is az a térség, ahol a Liberty Media további bővítést szeretne eszközölni.

    Kína Shanghai révén 2004 óta, megszakítás nélkül ad helyszínt egy Forma-1-es futamnak, de hatalmas területe és piaca miatt könnyedén befogadna egy újabb versenyt.

    „Szeretnénk egy második versenyt itt.” – jelentette ki a Forma-1 szponzori kapcsolatokért felelős vezetője Murray Barnett a kínai Xinhua-nak. „Talán nem a közeljövőben, mert már így is zsúfolt a naptár, de megszeretnénk találni a módját egy másik itteni futamnak.”

    „Számos dolgot igyekszünk kipróbálni, hogy nagyobb helyi érdeklődést érjünk el. Nem csak a három napos shanghai-i hétvégén, hanem egy egész éven át tartó aktivitásra van szükségünk.” – tette hozzá.

  • A GP3 bajnoka is a Formula 2-ben folytatja

    A GP3 bajnoka is a Formula 2-ben folytatja

    A GP3 tavalyi bajnoka, Anthoine Hubert a Formula 2-es Arden színiben folytatja pályafutását. Ezen kívül pedig a Renault teljes körű támogatását is fogja élvezni, miután a junior programjuknak a tagja is lett.

    A francia pilóta tavaly két futamgyőzelmet szerzett a GP3-ban, ami így is elég volt a bajnoki címhez. Legutóbb még az MP Motorsport autóját tesztelhette, ám végül az Ardennel egyezett meg. Azzal a csapattal, amelyik a HWA-val lépett partnerségre, ami a Mercedeshez szorosan köthető és a DTM-ben, Formula E-ben és a Formula 3-ban is üzemeltetnek csapatot.

    „Az a tény, hogy a HWA csatlakozott hozzájuk rendkívül motivált engem. Remélem, hogy az Arden tapasztalata és a HWA profizmusa egy jó elegy lesz ahhoz, hogy nagy dolgokat érhessünk el idén. Rengeteget dolgoznak a tél során, hogy mindent megszervezzenek, a munkát hamarosan elkezdjük, hogy az első tesztre készen álljunk.” – jelentette ki Hubert.

    Hubert biztos benne, hogy a csapat a tavalyi kilencedik helynél képes lesz előrébb végezni idén.

    „Mindenki tudja, hogy lesz előrelépés a tavalyi szezonhoz képest. Én nem azt néztem, hogy van-e tapasztalatuk, mert tudom, hogy képesek remekül együttműködni a HWA-val. Ez az amiért hozzájuk akartam menni.” – folytatta.

    A 22 éves pilóta már tavaly is a Renault szárnyai alatt versenyzett, de akkor még nem volt a fiatal programjuknak a tagja. Idéntől viszont már az, és szerinte ez volt a legfőbb lépés azért, hogy egyszer a Forma-1-ben versenyezhessen.

    „Egyértelmű, hogy ez egy fontos lépés számomra. Amikor bejelentették, hogy csatlakozhatok hozzájuk rendkívül boldog voltam, de mindig is ez volt a célom, hogy az akadémiájuk részese lehessek. Most ez sikerült, és közelebb vagyok ahhoz az álmomhoz, hogy F1-es pilóta lehessek. Nagyon keményen fogok dolgozni, a Renault minden egyes felszerelését használni fogom a fejlődésem érdekében.” – zárta.

  • Tarolt Finnországban a Räikkönen könyv

    Tarolt Finnországban a Räikkönen könyv

    A 2007-es világbajnok életéről szóló „Az Ismeretlen Kimi Räikkönen” című könyv, mely Kari Hotakainen tollából származik elképesztő népszerűségnek örvendett tavaly Finnországban is.

    Az Ilta Sanomat nevű lap szerint a könyv, az augusztusi megjelenése óta 191 ezer példányban kelt el az északi országban amivel toronymagasan a legtöbbet eladott könyv lett 2018-ban.

    „Ez nem egy olyan nagy dolog az én szemszögemből. Átéltem ezeket a dolgokat, és ezek most egy könyvben újra előkerültek.” – reagált a finn világbajnok.

    Nem Räikkönen azonban az utolsó F1-es bajnok, akinek az életéről könyv készül, ugyanis Fernando Alonso jelentette be nemrégiben, hogy hamarosan polcokra kerül az ő életútját is bemutató könyv.

  • Erős szezon kell Mick Schumachertől a Forma-1-hez

    Erős szezon kell Mick Schumachertől a Forma-1-hez

    Mick Schumacher egy újabb lépést tett ahhoz, hogy édesapja és nagybátyja nyomdokaiba lépjen, miután csatlakozott a Ferrari akadémiájához. Ahhoz azonban, hogy már 2020-ban ő is Forma-1-es pilóta lehessen, az idény végére elegendő szuperlicenc ponttal kell rendelkeznie.

    Ahhoz, hogy valaki Forma-1-es pilóta lehessen az azt megelőző három évben 40 pontot kell összegyűjtenie. A tavalyi Formula 3-as bajnoki címe rendkívül sokat adott ehhez.

    F3-as bajnoki elődjei közül nem mindenki járta azt az utat, mint ő. A 2016-os bajnok Lance Stroll egyből a Forma-1-ben kötött ki, míg az egy évvel későbbi győztes Lando Norris a Formula 2 felé vette az irányt, aztán onnan érkezett meg idén a Forma-1-be.

    Hosszabb távon az utóbbi út a kifizetődő, és a német pilóta is ezt követi, ugyanis idén a Prema színeiben indul majd az F2-ben. Ám ha már jövőre a száguldó cirkuszban akar szerepelni, akkor kénytelen lesz nyomás alatt teljesíteni, hiszen egy komoly összetettbéli helyezéssel lehet csak meg az elégséges pontszáma.

    Schumacher neve mellett jelenleg 50 pont szerepel, 2016-ban a német és olasz F4-es bajnokságban elért második helyezésért kapott 10-10 pontot, majd a tavalyi F3-as bajnoki címéért további 30-at. A szuperlicenc pontoknál viszont csupán az utolsó három évet veszik figyelembe. Vagyis az év végén a 2016-ban szerzett húsz pontja kiesik, és mivel 2017-ben nem szerzett pontot a licencére ezért idén legalább tízet kell gyűjtenie.

    Tíz pontot pedig úgy tud összeszedni idén, ha a Formula 2-ben legalább hatodik helyen végez a bajnokságban, feltételezve azt, hogy nem indul el a Makaó-i Grand Prix-n, amiért további öt pont jár, siker esetén.

    A dolgát némiképp az is nehezíti, hogy az idei riválisai sokkal jobban ismerik már az F2-es gépeket, illetve számára a Pirelli gumik is újdonságot fognak jelenteni az F3-ban használt Hankook abroncsokkal szemben. A csapata, a Prema  azonban egy erős és tapaszalt istálló. A Lawrence Stroll tulajdonában lévő alakulat színeiben lett a sorozat bajnoka többek között Pierre Gasly és Charles Leclerc is korábban.

    Ami a mezőny erősségét illeti, az előző szezon első négy helyezettje nem lesz ott a sorozatban, mivel George Russel, Lando Norris és Alexander Albon a Forma-1-be szerződött, míg Artem Mareklov karrierjének további folytatása apja letartóztatása miatt erősen kérdésessé vált. Schumacher tavalyi közvetlen riválisa Dan Ticktum sem lesz a mezőny tagja, mivel a Red Bull juniorja a Super Formulában folytatja majd.

    Azonban így sem lesz tapasztalt versenyzőtársak híján, ugyanis például Sergio Sette Camara, Nyck De Vries, Jack Aitken vagy Louis Deletraz is a mezőny tagja marad, ráadásul van még jó néhány szabad hely a húsz fős mezőnyben.

    Ha idén nem sikerül neki megszereznie az elégséges pontszámot, akkor a Schumacher névvel leghamarabb 2021-ben találkozhatunk újra a száguldó cirkuszban.

  • Marko: Gasly nem lesz második számú pilóta

    Marko: Gasly nem lesz második számú pilóta

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, hogy Pierre Gasly nem vízhordó szerepet fog betölteni Max Verstappen mellett.

    A Renault-hoz távozó Daniel Ricciardo helyére Pierre Gaslyt szerződtette a Red Bull 2019-re. A francia maga is elismerte, hogy kell majd neki egy kis idő mire felveszi az élmezőny tempóját és felnő a 2016 óta a csapatnál szereplő hollandhoz.

    Marko elmondta, hogy a Verstappen-Ricciardo páros esetében sem volt csapatsorrend, és ezt a jövőben is tartani fogják.

    „Nem második számú pilóta ő, ez nem a Red Bullra vall. Max tavaly egy szintet lépett előre, amit Daniel is érzékelt. Max megfogja adni Gaslynak a szükséges időt, szóval azt gondolom, hogy ő sokkal közelebb lesz Maxhoz az időmérőkön. Ez természetes egy debütáló évben egy top csapatnál.” – fogalmazott Marko.

    Gasly elismerte, hogy már nagyon izgatott, hogy egy ötszörös futamgyőztes oldalán szerepelhet és úgy véli, hogy a Verstappen jelentette kihívás nagyon értékes lesz a saját fejlődése szempontjából.

    „Biztos, hogy fog majd kelleni idő ahhoz, hogy megtaláljam a megfelelő hangot a csapattal, az autóval és az emberekkel. Ez egy olyan dolog, ami egy kis időt igényel, de Max az egyik leggyorsabb srác a mezőnyben és én nagyon izgatott vagyok, hogy ő lesz a csapattársam. Várom már a rajtot, meglátjuk majd, hogyan fogok teljesíteni. Az biztos, hogy a szezon folyamán egyre jobbá fogok majd válni.” – fogadkozott a francia.