Szerző: Hegedűs Dávid

  • Hamilton erősebbnek érzi magát

    Hamilton erősebbnek érzi magát

    Lewis Hamilton elmondta, hogy sokkal erősebbnek érzi magát fizikálisan is, köszönhetően annak, hogy a téli szünetben új edzés módszereket követett.

    2019-re módosultak a versenyzők súlyára vonatkozó szabályok is, aminek a értelmében a pilóta testsúlya legalább 80 kilogramm kell, hogy legyen, ami nagyobb mozgásteret jelent a pilóták számára. A címvédő Lewis Hamilton emiatt egy teljesen új edzéstervet követett a szünetben, ami miatt komoly izom tömeget szedett fel magára és sokkal erősebbnek érzi magát, mint a korábbi években.

    „Még mindig a határon belül vagyok, szóval rendben van. Minden évben nagyjából ugyanazokat a dolgokat csináltam, az alapok megegyeztek. Mindig ugyanazokat a célokat kellett kitűzni, így tehát elég komoly kihívást jelent az, hogy emeljek az intenzitáson és jobban elmélyedjek az edzés különféle elemeiben. Minden évben amikor visszatérünk a szünet után az edzéshez az elég fájdalmas tud lenni.” – fogalmazott az ötszörös világbajnok.

    „Megpróbáltam különböző módszereket és számos emberrel is dolgoztam a hetek során, ami nagyon izgalmas volt. Régen nem éreztem magam ilyen erősnek.” – folytatta.

    Hamilton azért is dolgozott együtt sok emberrel, hogy úgy találjon meg egy másik edzéstervet, hogy közben ragaszkodik az évek óta tartó vegán étrendjéhez.

    „A testzsírom csökken, és a cél az, hogy sokkal hatékonyabb izomzatom legyen. Nyilván nem arra törekszek, hogy olyan legyek, mint Hulk. Természetesen időbe telik, mire a megfelelő izomzat felkerül rám, de nagyszerű érzés volt sokkal többet enni. Persze a súlyom még ingadozni fog, az egész arról szól, hogy hogyan tartsam szinten, de az edzéseket sokkal jobban élveztem. Márpedig az edzés nem a legizgalmasabb dolog, de élvezetesebbé lehet tenni bizonyos elemek hozzáadásával.” – zárta a brit.

  • Albon túlszárnyalta a várakozásokat

    Albon túlszárnyalta a várakozásokat

    Az újonc Alexander Albon rendkívül lenyűgözte csapatát, ugyanis a technikai igazgató Jody Egginton szerint a thaiföldi versenyző minden várakozást túlszárnyalt az első barcelonai teszthét során.

    Albon korábban még sosem vezetett Forma-1-es autót, egészen a Toro Rosso misanoi filmes napjáig. Az első tesztnapja pedig nem kezdődött túl fényesen, de aztán kedden negyedik csütörtökön pedig a második leggyorsabb időt futotta.

    Legjobb ideje 1:17.637 volt, amivel csupán két tized másodperccel maradt el a hét legjobb idejét futó Hülkenbergtől. A mutatott teljesítménye pedig meglepte és lenyűgözte a Toro Rosso vezetését.

    „Sosem vezethetett Forma-1-es autót korábban. Elképesztő mennyiségű munkát végzett a szimulátorban, komoly mértékű szimulátoros programot dolgoztunk ki vele, és rengeteg időt is töltött velünk.” – kezdte Egginton.

    „A filmes napon remek munkát végzett és fantasztikus volt. Az első körös kicsúszása nem az ő hibája volt, mérnöki baki volt. Utána viszont hamar felvette a ritmust. A nap végén pedig sikerült mindent végrehajtani, amit terveztünk, igazán jó munkát végzett.” – folytatta.

    „Nagyon elégedettek vagyunk. Fantasztikus bemutatkozás, túlszárnyalta a várakozásaimat, és tudom, hogy a mérnökök is elégedettek. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy vele együtt dolgozhatunk. A teszt előtt nem sokat mehetett ezzel az autóval, de eddig nagyon jó. Boldogok vagyunk és lenyűgözött minket, ez a szép dolog a Toro Rossoval kapcsolatban, hogy fiatalokkal dolgozhatunk. Egy határozott fejlődési íven van, de a fiatal pilóták gyors tanulási képessége mindig is megdöbbentő. Jelenleg iszonyatosan boldogok vagyunk.” – dicsért a technikai igazgató.

  • A Pirelli kiszámolta a valós erőviszonyokat

    A Pirelli kiszámolta a valós erőviszonyokat

    Túl van a Forma-1 mezőnye a téli tesztek első hetén, és ahogy ilyenkor lenni szokott mennek a találgatások az erőviszonyokat illetően. A Pirelli ennek érdekében pedig kiszámolta, hogy milyen lehet valós sorrend, abban az esetben, ha mindenki a leglágyabb (C5) gumikeveréken futotta volna a legjobb idejét.

    Az első négy nap után a pályán elért eredmények alapján a top három istálló a Renault, a Toro Rosso és az Alfa Romeo volt. A címvédő Mercedes csupán a negyedik volt, míg a Ferrari az ötödik, hét tized másodperces hátránnyal, ám a legjobb Ferraris időt futó Charles Leclerc mindezt a közepes (C3) gumin érte el, míg a leggyorsabb hat versenyző – Bottast is beleértve – a leglágyabb (C5) abroncsokon.

    A Pirelli számításai szerint a C5-ös és a C3-as keverékek között nagyjából 1,2 másodperc a különbség, és ezt felhasználva az olasz gumigyártó átkonvertálta a köridőket a leglágyabb keverékűre. Az így kapott rangsort torony magasan a Ferrari vezeti.

    A Pirelli által kalkulált köridők az első barcelonai tesztet követően

    Poz. Név Csapat Köridő
    1. Charles Leclerc Ferrari 1:16.846
    2. Sebastian Vettel Ferrari 1:16:961
    3. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:17.311
    4. Romain Grosjean Haas 1:17.363
    5. Lewis Hamilton Mercedes 1:17.377
    6. Nico Hülkenberg Renault 1:17.393
    7. Kevin Magnussen Haas 1:17.520
    8. Pierre Gasly Red Bull 1:17.580
    9. Max Verstappen Red Bull 1:17.587
    10. Alexander Albon Toro Rosso 1:17.637
    11. Daniil Kvyat Toro Rosso 1:17.704
    12. Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:17.762
    13. Lance Stroll Racing Point 1:17.764
    14. Daniel Ricciardo Renault 1:17.785
    15. Lando Norris McLaren 1:17.831
    16. Valtteri Bottas Mercedes 1:17.857
    17. Carlos Sainz McLaren 1:17.958
    18. Pietro Fittipaldi Haas 1:18.649
    19. Sergio Pérez Racing Point 1:18.744
    20. Robert Kubica Williams 1:19.642
    21. George Russell Williams 1:19.797
  • Hülkenberg: Gyors a Renault

    Hülkenberg: Gyors a Renault

    Nico Hülkenberg kijelentette, hogy ugyan gyors a Renault, de továbbra is csak a negyedik helyre van reális esélyük idén.

    A német pilóta autózta az első barcelonai teszt abszolút leggyorsabb idejét, ám kihangsúlyozta, hogy ez nem azt jelenti, hogy a Renault a legjobb három istálló között van, mert szerinte ugyanis a Red Bull még mindig gyorsabb náluk.

    „Tudjuk, hogy a Red Bull gyorsabb, de szeretnénk azt is tudni, hogy miért. Őszintén megvallva nincs problémám ezzel. Először is teljesítenünk kell az előzetes programokat és optimalizálnunk kell az autót.” – fogalmazott.

    Hülkenberg elismerte, hogy idén is szoros csatára számít a középmezőnyben.

    „Nagyon kiegyensúlyozott a középmezőny. Nem vagyunk kényelmes előnnyel a negyedik helyen. Jók a megérzéseim az autóról, sikerült bepótolnunk az új szabályok miatt elvesztett leszorítóerőt. Az autó olyan, mint a tavalyi, mintha valaki csak megnyomta volna a másolás-beillesztés gombokat.” – tette hozzá a német.

  • Leclerc: Altatnak a riválisok

    Leclerc: Altatnak a riválisok

    A Ferrari újdonsült pilótája Charles Leclerc még nem nevezné meg a Ferrarit az idei bajnokság nagy esélyesének, mert szerinte a riválisok csak altattak eddig.

    Jól kezdődött a barcelonai első teszthét a Ferrari számára, ugyanis a vörösök magabiztos fölénnyel húzták be az első két tesztnapot és a Mercedes és a Red Bull szerint is előnyben vannak. Leclerc azonban egyelőre helyén kezeli a dolgokat, de azt elismerte, hogy nagyon könnyű vezetni az idei Ferrarit.

    „Nagyon könnyű vezetni az autót, amely pilótaként megkönnyíti a dolgomat. A teszteken mindig megy a „blöffölés”, nem szabad túl sok mindent kiolvasni a köridőkből. Biztos vagyok benne, hogy a Mercedes nem fedte fel még a lapjait, ahogy mi sem. Tudjuk, hogy erős autónk van, de nem tudjuk, hogy az ellenfeleink milyen jók.” – nyilatkozta a monacói.

  • Surer: A Mercedesnek le kell cserélnie Bottast Oconra

    Surer: A Mercedesnek le kell cserélnie Bottast Oconra

    Az egykori Forma-1-es pilóta Marc Surer meg van győződve arról, hogy Valtteri Bottas utolsó évét tölti a Mercedesnél, és Esteban Ocon érkezik majd a helyére.

    A finn Bottas elég komoly nyomás alatt lesz egész esztendőben, köszönhetően annak, hogy tavaly gyenge teljesítményt nyújtott, és Esteban Ocon ott vár már a helyére, ráadásul a szerződésének az utolsó évét is tölti.

    A svájci Surertől Barcelonában megkérdezték, hogy a jelenlegi tartalékpilóta Ocon átfogja-e venni 2020-ban Bottas, amire így válaszolt:

    „Igen, hiszem, hogy így lesz. Máskülönben a Mercedes junior programja semmit sem ér, meg kell ezt lépniük.” – fogalmazott.

    Egy ember van mégis, aki a finn maradása mellett voksolna, mégpedig a jelenlegi csapattárs Lewis Hamilton, ugyanis közismerten kiváló kapcsolatot ápol márkatársával.

    „Folyamatosan kommunikálunk egymással és teljesen normális a közös munkánk, nem emlékszem, hogy lett-e volna valamelyik másik csapattársammal is ilyenfajta viszonyom.” – kezdte a bajnoki címvédő. „A karakterének köszönhetően kiváló atmoszféra uralkodik a csapaton belül és mióta itt van sikeresen védjük meg a bajnoki címeinket.”

    Bottas teljesen másképpen akar neki vágni az új szezonnak, úgymond teljesen megújulva, és hisz abban, is hogy akár Hamiltont is legyőzheti. A brit pedig így felelt, mikor megújult csapattársáról kérdezték:

    „Minden, amit látok az a szakálla.” – reagált viccesen. „Nem vagyok az a típusú ember, akinek nagy elvárásai vannak, de feltételezhetem, hogy sokkal agresszívebb lesz idén. Felszedett pár kilót és keményen edzett. Biztosan tudni fogja, hogy milyen dolgokra kell koncentrálnia. Időbe fog telni mire ez a változás a csapat hasznára lesz. Biztos vagyok benne, hogy erősebb akar lenni idén, és remélem az is lesz. Talán ő a legalázatosabb versenyző, akivel valaha is együtt dolgoztam, sokkal könnyebb vele, mint Nicoval [Rosberg – a szerk.]. Könnyű dolgozni egy finn-nel.” – zárta.

  • Hamilton nem akar a hatodik bajnoki címről beszélni

    Hamilton nem akar a hatodik bajnoki címről beszélni

    Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton még a csapatának sem engedi meg, hogy az esetleges hatodik világbajnoki címéről beszéljenek.

    A brit versenyző tavaly történelmi sikert érhetett el, ugyanis csatlakozott Juan Manuel Fangio mellé a bajnoki címek számában, így már csak a hét elsőségnél járó Michael Schumacher áll előtte az örökranglistán. Ám a hatodik koronáról még nem hajlandó beszélni és szeretné, ha a csapata sem ezzel foglalkozna.

    „Számomra ez nem olyasmi téma, amiről azt szeretném, hogy már most beszéljenek róla. Nem ezért vagyunk most itt, hogy erre koncentráljunk, és én mindig is így álltam ehhez. Mindig arra törekszünk, hogy valami újat próbáljunk ki és átlépjük a határokat, és olyan dolgokat tegyünk, amit senki korábban.” – nyilatkozta Hamilton.

    „Teljesen tisztában vagyunk ezzel a munkával, de ez nem azt jelenti, hogy úgy állunk a dolgokhoz, hogy ’rendben, menjünk a hatodikért’. Semmi ilyesmiről nincs szó, nem erre összpontosítunk.” – folytatta.

    A címvédő inkább új kihívásként tekint a 2019-es esztendőre.

    „Ez egy új szezon, új év, új fejezet, és úgy kell hozzá állnunk, mintha az első cím lenne a cél. Ez az ahogy én megközelítem. Szeretem az ilyen fajta kihívásokat minden évben, új év, új autók, új kihívások. Nem tudod előre hogy mi lesz jó és rossz.” – zárta.

  • Szirotkin lehet a Renault tartalékpilótája

    Szirotkin lehet a Renault tartalékpilótája

    Könnyen lehet, hogy a Forma-1-ből tavaly év végén kiszoruló Szergej Szirtokin idén tartalékpilótai szerepkört tölthet be, annak reményében, hogy 2020-ban visszatérhessen a rajtrácsra.

    Az már biztos, hogy az orosz pilóta idén a WEC-ben fog indulni, de nem titkolt célja, hogy jövőre visszatérjen a száguldó cirkuszba.

    „Nagyon reménykedek abban, hogy 2020-ba visszatérhetek majd a Forma-1-be. Jelenleg is keményen dolgozunk azon, hogy kidolgozzunk egy olyan tervet, ami ezt lehetővé teheti.” – nyilatkozta Szirotkin az orosz f1.news.ru-nak.

    Néhány napja keltek szárnyra olyan pletykák, miszerint egykori munkaadója a Renault szívesen alkalmazná őt, mint tartalékpilóta.

    „Jó lenne folytatni a munkát a Forma-1-ben, mint tartalék versenyző. Természetesen a Renault egy jó opció lenne, de jelen pillanatban nincs még semmiféle megegyezésem velük.” – reagált rá a 23 éves pilóta.

  • Tost nagy reményeket fűz Albon felé

    Tost nagy reményeket fűz Albon felé

    A Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost meg van győződve arról, hogy a csapat újonca Alexander Albon meglepetést fog okozni bemutatkozó szezonjában.

    Az osztrák csapatfőnök elmondta, hogy folyamatosan biztatja a thaiföldi pilótát, hogy képes arra, hogy megmutassa a benne rejlő potenciált.

    „Minden egyes megbeszélésem, ami eddig Alex-szel volt mindig optimizmussal töltött el. Arra számítok, hogy egy pozitív meglepetés lesz idén, mert az emberek nem ismerik őt annyira, de mi már tavaly és azelőtt is figyeltük őt.” – nyilatkozta Tost Barcelonában.

    „Nem szabad elfelejtenünk, hogy ő a Formula 3-ban és a GP3-ban is sikeres volt Leclerc-kel egyetemben, de képes is volt őt párszor legyőzni. Aztán jött a Formula 2, ahol szintén remek versenyeket és előzéseket mutatott be. Négy versenyt nyert meg és a szimulátorban is remek munkát végzett. Kedden ül másodszor Forma-1-es autóban, mivel Misanoban esett át a tűzkeresztségen, amit rendkívül élvezett, emiatt én még optimistább vagyok vele kapcsolatban.” – tette hozzá.

  • Riválisait is lenyűgözte a Ferrari tempója

    Riválisait is lenyűgözte a Ferrari tempója

    Számos versenyzőben és csapatfőnökben mély nyomott hagyott Sebastian Vettel és a Ferrari első tesztnapon mutatott teljesítménye.

    A versenyzők közül Nico Hülkenberg volt az, aki a legkomolyabb jelzőkkel illette a vörösök első napját, szerinte már most hihetetlenül gyorsak. De két csapatfőnök Christian Horner és Toto Wolff is megszólalt ezzel kapcsolatban.

    „Úgy tűnik, hogy Sebastiannak jó tele volt.” – mondta mosolyogva a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner.

    Toto Wolff pedig meg is kapta a helyszínen egy újságírótól, hogy akkor most már a Ferrari-e az idei szezon legnagyobb esélyese?!

    „Mennyi tesztnap is ment le eddig? Nyilván láttam az időket, és rendkívül gyorsak, a Ferrari olyan erős, mint egy medve.” – vont hasonlatot Wolff.

    Maga az érintett, Vettel nem is rejtette véka alá, hogy mennyire elégedett volt az első nappal.

    „Még csak egy nap telt el, de minden évben egyre közelebb kerülünk a célunkhoz. Idén nagyon sok versenyt akarunk nyerni, és csak akkor vagyunk abban a helyzetben, hogy beszélhessünk a bajnoki címről. Ha annyira jól fogom magam érezni az autóban, mint tegnap akkor rendkívül boldog leszek. Mióta a Forma-1-ben vagyok ez volt a legjobb szezonkezdet, ez még ugyan nem jelent semmit, de jó érzés.” – mondta a négyszeres világbajnok.