Szerző: Hegedűs Dávid

  • A Ferrari eltávolította a csapatnevéből a Mission Winnow-ot

    A Ferrari eltávolította a csapatnevéből a Mission Winnow-ot

    Változott a Ferrari hivatalos neve, ugyanis a korábbi nevükhöz képest eltűnt a Phillip Morrishoz köthető Mission Winnow név.

    Az FIA által kiadott legfrissebb nevezési listán már csak Scuderia Ferrari szerepel a hivatalos csapatnév alatt, ami korábban Scuderia Ferrari Mission Winnow volt.

    A dohányiparban érdekelt Phillip Morris International hosszú ideje kiemelt partnere a Forma-1-es istállónak, és a tavalyi Japán Nagydíj óta hirdetik az autóikon a vállalathoz köthető Mission Winnow projektet.

    Ez a reklám komoly jogi problémákba ütközött, ugyanis Ausztrália és maga az Európai Unió is aggodalmát fejezte ki, hogy ily módon kerülik meg a dohányreklámok tilalmát. Az EU a jövőben sokkal szigorúbban fogja vizsgálni ezeket az ügyeket.

    A Mission Winnow logója a Ferrari idei autóján is megjelenik, akár csak a MotoGP-ben érdekelt Ducati gépein is.

    Nem csak az olaszok az egyetlenek, akiknek van dohányipari partnerük, ugyanis a McLaren nemrégiben kötött megállapodást a British American Tobacco céggel, amely következtében az autóikon hirdetik a „A Better Tomorrow”, vagyis „Egy jobb holnap” nevű kampányt is. A csapat nevére azonban ez nincs kihatással, ők McLaren F1 Team-ként vannak a nevezési listán.

    Egy apróbb változás történt még az előző nevezési listához képest, a Racing Point motorja kapott új elnevezést, itt is egy szponzor következtében. A csapat motorjának hivatalos megnevezése a BWT Mercedes.

  • Prost is kiáll a Ferrari döntése mellett

    Prost is kiáll a Ferrari döntése mellett

    A Forma-1 egykori legendás bajnoka Alain Prost is védelmébe vette a Ferrarit, miután a vörösök már most kinyilvánították a csapaton belüli sorrendet.

    Mattia Binotto egyik első intézkedése csapatfőnökként az volt, hogy kijelentette, hogy bizonyos esetekben a Vettel prioritást fog élvezni Leclerc-kel szemben. Ezt egyébként maga a monacói is logikus lépésnek tartotta.

    Az egykori Ferrari pilóta és jelenlegi Renault tanácsadó Alain Prost is egyetért ezzel a lépéssel.

    „Ez egy bátor döntés volt. Egy olyan csapatban, mint a Ferrari nagyon nehéz úgy bajnoki címet nyerni, hogy mindkét versenyzőt teljesen azonos szinten kezelik.” – kezdte a francia világbajnok. „Óvatosabb és jobb is ezt mondani már az elején, tisztázták a helyzetet és ez Charles-nak is sokkal kényelmesebb így.”

    Prost a Renault ezen helyzetéről is szót ejtett.

    „Vannak első és második számú pilóták, de ők mindketten elsőszámúak. Elkerülhetetlenül lesz majd olyan pillanat, mikor egyikük gyorsabb lesz mint a másikuk, de ők mindketten nagy fiúk. Remek dolog, hogy harcolnak a pályán, de a lehető legjobb helyzetet kell kihozni ebből, nem szabad problémának lennie.” – tette hozzá.

  • Nem sikerült határidőre rendezni a Mexikói Nagydíj jövőjét

    Nem sikerült határidőre rendezni a Mexikói Nagydíj jövőjét

    A Mexikói Nagydíj szervezői kijelentették, hogy kicsúsztak a határidőből, hogy bebiztosítsák a futamok 2020-as megrendezését is. Rajtuk kívül még további négy helyszín is hasonlóan járt, így jelen állás szerint öt jelenlegi verseny jövője vált erősen kérdésessé.

    A mexikói verseny nemrégiben vesztette el a kormány támogatását, és a szerződése idén lejár akárcsak Spanyolországé, Olaszországé, Nagy-Britanniáé és Németországé is. A február 28.-i határidőig egyik futam helyszín sem írt alá új megállapodást, így jelen állás szerint mind az öt verseny jövő évi szereplése korántsem biztos.

    A mexiói szervezők egy közleményt adtak ki az eset kapcsán.

    „A határidő, ami arra vonatkozott, hogy biztosítsuk Mexikó Forma-1-es jövőjét, lejárta után szeretnénk tudatni, hogy a verseny promóterei elvesztették a jogukat, hogy ők maguk döntsenek a futam 2020-as megrendezéséről. Mindazonáltal a Forma-1 és az országunk vezetése közötti tárgyalások továbbra is kiváló szellemben zajlanak, a cél, hogy találjunk egy alternatív megoldást annak érdekében, hogy továbbra is Forma-1-es futamot rendezhessünk. Amikor valami új hír lesz a tárgyalásokról akkor azt csakis a saját hivatalos csatornáinkon illetve szóvivők útján fogjuk közölni.” – olvasható a közleményben.

    A Forma-1 első embere Chase Carey így reagált: „Vannak olyan szerződéseink amelyek 2019-ben lejárnak és ilyenkor vagy megegyezünk a folytatást illetően vagy elválnak útjaink. E tekintetben semmi különlegesség nincs a korábbi évekhez képest. Tavaly volt számos hosszabbításunk, akár csak az azt megelőző évben. Mindegyikben különböző problémák merültek fel.”

    A Motorsport Világtanács jövő héten fog legközelebb ülésezni, és valószínűleg ott vitatják meg majd a jövő évi naptárat és a kérdéses futamok jövőjét. Jelen állás szerint jövőre egy új helyszín mutatkozik be a száguldó cirkuszban, Vietnám személyében. Ha nem sikerül megegyezni a fentebb említett öt futammal, akkor a versenyszám lecsökkenhet 21 alá, amit a Liberty Media tűzött ki minimális számnak.

    Chase Carey szerint azonban vannak új érdeklődök egy futamrendezés kapcsán, de náluk elsősorban a már meglévő versenyek megtartása élvez prioritást.

    „Bizonyos versenyeink hosszú távú partnereink, mások nem annyira. Az elsődleges felfogásunk, hogy a meglévő helyszínekkel hosszabbítsunk. Ez viszont nem mindig sikerül, éppen ezért fontos, hogy legyenek alternatíváink.” – jelentette ki Carey.

    Korábbi pletykák szerint ilyen alternatíva lehet most például egy holland futam is akár.

  • Tatiana Calderon lesz az Alfa Romeo tesztpilótája

    Tatiana Calderon lesz az Alfa Romeo tesztpilótája

    Továbbra is marad az Alfa Romeo (ex-Sauber) kötelékében Tatiana Calderon, immáron tesztpilótai szerepkörben.

    A kolumbiai versenyzőnő először tavaly Mexikóban vezethetett Forma-1-es autót majd pár héttel később két napot tesztelhetett az akkor még Sauber néven futó alakulat színeiben Fioranoban. Calderon lenyűgözte a csapatát a fejlődéséről, így kapott újabb lehetőséget arra, hogy még több kilométert gyűjtsön majd idén Forma-1-es autóval.

    „Örömmel jelentjük be, hogy folytatjuk az együttműködésünket Tatiana Calderonnal. A csapatot lenyűgözte az elkötelezettsége, a kitartása és a képességei. Remek teljesítményt nyújtott akkor amikor lehetőséget kapott arra, hogy először vezethessen egy Forma-1-es autót, és bebizonyította, hogy értékes tagja csapatunknak. A jövőben együtt fogunk dolgozni azon, hogy tovább fejlesszük a képességeit.” – nyilatkozta Frederic Vasseur csapatfőnök.

    „Hihetetlenül boldog vagyok, hogy idén az Alfa Romeo Racing tesztpilótája lehetek. Fantasztikus munkát végeztek egyik évről a másikra és mindig kivételes dolog ilyen tapasztalt emberek oldalán dolgozni. Ők adták meg nekem először azt, hogy vezethessek egy Forma-1-es autót, és imádok a csapat tagja lenni. Remélhetőleg nagy dolgokat érhetünk el együtt a közel jövőben. Köszönetet akarok mondani Frederic Vasseur-nek és az Alfa Romeo Racingnek, hogy hittek bennem és hogy folytathatjuk a közös utazásunkat.” – mondta Calderon.

  • Leclerc szerint logikus a csapatsorrend

    Leclerc szerint logikus a csapatsorrend

    A monacói Charles Leclerc teljesen logikusnak tartja azt, hogy a Ferrari idén második számú pilótaként tekint rá.

    Vettel nehézkes tavalyi szezonja után és Leclerc lenyűgöző első éve után sokan arra számítottak, hogy a fiatal pilóta sokkal nagyobb szerepet fog betölteni a csapatnál. Ám az újdonsült csapatfőnök Mattia Binotto hamar tisztázta, hogy a négyszeres világbajnok fog prioritást élvezni csapaton belül.

    „Ez nem volt újdonság számomra és nem hiszem, hogy Mattia bármi túlzót is mondott volna ezzel. Én már előre tudtam, hogy az elején egy darabig ez lehet. Számomra ez teljesen logikus és érthető.” – nyilatkozta a 21 éves pilóta a csütörtöki megnyert tesztnapja után.

    „Új vagyok a Ferrarinál, így egyértelmű, hogy melyik pilóta részesül előnyben egy 50-50 %-os helyzetben. Ezt is mondták nekem, és teljesen megértettem, hogy ez Vettel. De ez nem azt jelenti, hogy ennek mindig így is kell lennie. A munkám az, hogy olyan gyors legyek, hogy ne legyen szükség csapatutasításra.” – folytatta.

  • Räikkönen szerint is gyors az Alfa Romeo

    Räikkönen szerint is gyors az Alfa Romeo

    Az Alfa Romeo versenyzője Kimi Räikkönen szerint rendkívül gyors lett az idei versenygépe, ám azt viszont nem jelentené ki, hogy ők lehetnek az idei év sötét lova.

    Volt Ferraris csapattársa Sebastian Vettel az egykori Sauber istállót nevezte meg, mint a téli tesztek egyik nagy pozitív meglepetése.

    Az Alfa Romeo és a Ferrari idén elég szorosan együttműködik az autó tervezése során, ráadásul a bordó alakulat autóját az egykori Ferraris Simone Resta tervezte, aki látványos megoldásokat is alkalmazott az idei modellen.

    „Elég jó érzés vezetni az autót és gyors is. A Forma-1-ben azonban minden autó gyors. Még a leglassabb is. A szabályok megváltoztak, és ezek az autó kinézetére és a viselkedésére is hatással vannak. Eddig viszont remekül működik az autó. Az első futam majd úgyis megmutatja, hogy hol is állunk a többiekhez képest. Most minden ilyen dolog csak feltevés.” – nyilatkozta a finn világbajnok.

  • Ugyanazzal a menedzserrel dolgozik a két Haas pilóta

    Ugyanazzal a menedzserrel dolgozik a két Haas pilóta

    A dán BT napilap szerint Kevin Magnussen leszerződött Martin Reiss menedzserrel, aki egyébként Romain Grosjean ügyeit is intézi.

    A dán pilóta ügyeit saját maga intézte az elmúlt időszakban, de most sikerült megegyeznie az egyik legnagyobb tisztelettel rendelkező menedzserrel.

    „A szerepem Kevinnel inkább tanácsadói, mint menedzseri. Segítek neki a szerződésekben, a szponzori reklámokban és a csapattal való sportszakmai kérdésekben is.” – nyilatkozta Reiss.

    „Romain, Kevin és én leültünk beszélni és megegyeztünk abban, hogy nem összeférhetetlen, hogy mindkettejük ügyeit is én intézem. Valójában Günther Steiner volt az, aki azt mondta nekem, hogy előnyt lát abban, ha mindkettejükkel dolgozok.” – tette hozzá.

  • Magnussen szerint sokkal könnyebb idén szélárnyékban autózni

    Magnussen szerint sokkal könnyebb idén szélárnyékban autózni

    A Haas pilótája Kevin Magnussen egyelőre pozitív tapasztalatokkal és véleménnyel rendelkezik az új aerodinamikai szabályokról és azok hatásairól.

    A Forma-1-ben idén léptek életbe új aerodinamikai szabályok, amik magukban foglalnak nagyobb, egyszerűbb első szárnyat és nagyobb hátsó szárnyat is. Ezzel azt remélvén, hogy könnyebbé válnak idén az előzések, hiszen csökkenhet az autók mögötti légörvény, ami lehetővé teszi, hogy sokkal közelebb autózzanak egymáshoz a versenyzők.

    A dán Kevin Magnussen pedig saját tapasztalataira alapozva úgy érzi, hogy a célt sikerült elérni, vagyis könnyebb a másik szélárnyékában autózni.

    „Ma követtem egy autót szélárnyékban, és úgy éreztem, hogy sokkal jobb a helyzet.” – nyilatkozta a hétfői tesztnap után. „Nagyon sokszor hallottam azt – már akkor is, amikor az autó még csak a szélcsatornában volt – hogy semmi nem fog változni. Ma sokkal másabb volt követni egy autót, valójában tudtam őt követni. Érdekes lesz majd ezt látni.”

    „Sokkal gyorsabb voltam, mint akit követtem, utol tudtam érni és meg is sikerült előznöm ugyanabban a körben. Tavaly két másodperccel kellett gyorsabbnak lennem, hogy megelőzzek valakit, de most teljesen más volt, sokkal jobb. Talán egy fél vagy egy kört voltam mögötte. Sokkal jobbnak éreztem, mint tavaly.” – tette hozzá.

  • Norris keményen készült a Forma-1-re

    Norris keményen készült a Forma-1-re

    A McLaren újonca Lando Norris elmondta, hogy elég kemény felkészülést végzett a téli szünetben, annak érdekében, hogy minél jobban felkészüljön élete első Forma-1-es szezonjára.

    A 19 éves pilóta, aki tavaly a Formula 2 ezüstérmese volt a holland kiadású Formule 1-nek mesélt arról, hogy mennyire komoly terhelésnek tette ki magát a felkészülése során.

    „Sok olyan különböző helyzet van, ahol rengeteg eltérő információt kell feldolgozni. Ez egy komoly feljebb lépés számomra. A Formula 2-ben eléggé behatároltak a dolgok. Szóval eléggé elfoglalt voltam a télen, hogy megtanuljak mindent. Remélem, tudom, hogy mit kell tennem Ausztráliában, de mindenesetre magabiztos vagyok. A csapat rengeteget segít nekem.” – fogalmazott Norris.

    A brit pilóta úgy véli, hogy a McLaren idén jobb lesz, mint tavaly.

    „A légkör sokkal jobb. Amikor a teljes csapat motivációját figyelem, rájövök, hogy a dolgok jól mennek. A problémákat fokozatosan orvosoljuk. Persze mindig lehet jobb, de időbe telik.” – tette hozzá a brit.

  • Bottas egyenlő bánásmódra számít

    Bottas egyenlő bánásmódra számít

    Valtteri Bottas kijelentette, hogy biztos abban, hogy az idei szezon elején ugyanolyan bánásmódban fog részesülni, mint csapattársa.

    Miközben a Ferrarinál már nyíltan kijelentették, hogy Vettelt előnyben fogják részesíteni Leclerc-kel szemben az ide év során, addig a Mercedes ugyanilyen szándékai még nem ismertek. Ugyanis Bottas a tavalyi csalódást keltő éve után újult erővel vág neki az idei esztendőnek és nem titkolt célja a világbajnoki cím megszerzése.

    A finn pilótát ennek apropóján kérdezték is a csapatutasításról.

    „Szerintem nagyon egyértelmű ez a kérdés. Az év elején még bizonyára egyenlő elbírálásban részesülünk majd. Ha pedig majd eljön az a pont, amikor már egy elég komoly pont különbség alakul ki kettőnk között, akkor a csapatutasítás nagyon is lehetséges lesz.” – nyilatkozta Bottas.

    Bottas a Ferrari döntésére is reagált, hogy már most csapatsorrendről beszéltek Maranellóban.

    „A múltban sokszor hoztak bizonyos döntéseket, de az elmúlt időszakban már ritkábban. Csupán egyetlen szezon van Leclerc háta mögött, talán ez majd segíteni fog a fejlődésében.” – vélekedett.

    Szót ejtett még egykori csapatáról, a nehéz időket élő Williamsről is.

    „Remélhetőleg képesek lesznek majd kezelni a helyzetet és az autójuk kiváló lesz. Nem jó ez a helyzet, mikor rengeteg ott dolgozót ismerek. A legjobbakat kívánom nekik.” – zárta.