Szerző: Hegedűs Dávid

  • Verstappen: A Honda megcsinált mindent, amit megígért

    Verstappen: A Honda megcsinált mindent, amit megígért

    Max Verstappen rendkívül elégedett a Honda télen mutatott munkájával, szerinte minden ígéretüket megvalósították.

    A Red Bull idén először használ majd Honda motort, és a főpróba jól sikerült, hiszen semmiféle technikai probléma nem hátráltatta őket a két barcelonai teszthét során. Fontos időket csupán Pierre Gasly két balesete miatt vesztettek, de a tesztek után mind a Red Bull, mind pedig a Honda is elégedett volt a motor megbízhatóságával és teljesítményével.

    Verstappen az Autosport.com-nak adott exkluzív interjújában mesélt a tesztekről és a Hondáról is.

    „Minden ígéretüket megvalósították, szóval boldog vagyok emiatt. Ez egy sokkal másabb helyzet, mint az elmúlt pár évben. Nagyon nyitottak és őszinték, amit mondanak azt meg is csinálják. Ez így korrekt. Teljesen másképp fut a motor, a gáz adagolás is más, akárcsak a fel- és leváltások módja is. Teljesen más világ.” – kezdte a holland.

    Az ötszörös futamgyőztes pilóta tavaly rengetegszer kritizálta a Renault motor vezethetőségét és megbízhatóságát, és gyakran a nyilvánosság előtt is hangot adott ennek. Most azonban nagyon meg van elégedve a motor megbízhatóságával, és a közös munka is rendkívül gördülékenyen megy.

    „Természetesen van tapasztalatom a Renault motorral és most már ezzel is. Igyekszel mindkettőből kiszűrni a pozitívumokat, mert tavaly sem volt minden rossz. Tanulsz ebből és megpróbálod megosztani a véleményeidet. Ők dolgoznak ezeken, te pedig ötleteket adsz, hogy hogyan fejlődhetnénk, és szerintem ez most remekül működik.” – fogalmazott Verstappen.

     

  • Binottót nem lepte meg Leclerc tempója

    Binottót nem lepte meg Leclerc tempója

    Mattia Binotto elmondta, hogy őt nem lepte meg Charles Leclerc teszteken mutatott tempója.

    A téli tesztek után sokan egyetértettek abban, hogy a vörösök új pilótája Charles Leclerc abszolút meccsben volt Sebastian Vettel-lel, ami egyeseket meglepett, másokat meg nem annyira, utóbbiba tartozik a csapatfőnök Mattia Binotto is.

    „Nem lepődtünk meg azon, amit láttunk tőle. Charles bizonyára rendkívül gyors is, de Barcelona csupán arról szólt, hogy kiismerjük az autónkat és minél több kontakt legyen a versenyzők és a mérnökök között.” – kezdte az olasz. „Sebastiannal való valós összehasonlítása nem lehetséges és nem is cél. De ők hasonló körökre voltak képesek, ami kiemeli Leclerc sebességét.”

    Binotto azonban újfent elmondta, hogy a Ferrari mindig is azt várta el a monacóitól, hogy gyors legyen.

    „Nem szabad elfelejtenünk, hogy évek óta a Ferrari tagja, és tavaly láthattuk, hogy mire képes a Sauberrel. Szóval a barcelonai teljesítménye nem a semmiből jött. Másfelől viszont a tesztek nem alkalmasak arra, hogy megerősítsék a választásunkat, az számít majd, ahogy a szezon fog alakulni neki.” – tette hozzá.

  • A Williams szállíthatja a Pirellinek a tesztautót

    A Williams szállíthatja a Pirellinek a tesztautót

    Nem megerősített információk szerint a Williams lehet az aki 2021-ig biztosítja a Pirelli számára a tesztautót.

    Az olasz gumigyártó már javában keresi azt a csapatot, akik hajlandóak nekik autót biztosítani, ráadásul a 18 colos abroncsok érkezésével még nagyobb jelentősége lesz a Pirelli saját tesztjeinek.

    „Jelenleg az a legnagyobb problémánk, hogy találjunk a tesztelésre alkalmas autót.” – fogalmazott Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója.

    A német Auto Motor und Sport újságírója a Twitter oldalán írta, hogy az olaszok boldogan dolgoznának a Williams-szel.

    „A mérnökök aggódnak, hogy így mások jogosulatlan előnyhöz juthatnak, de úgy tűnik, hogy a Williams van annyira lemaradva, hogy ők megfelelhetnek ennek. Azt viszont nem tudjuk, hogy a Williamst ez vajon érdekelné-e, ha viszont visszautasítják, akkor a Pirellinek másik megoldást kell találnia.” – írta Tobias Gruner.

  • Green: Végre teljesen normális csapat lett a Racing Point

    Green: Végre teljesen normális csapat lett a Racing Point

    Teljes megújuláson megy keresztül a korábban Force India néven ismert Racing Point csapat, amely úgy tűnik minden téren csapat lett az elmúlt hónapok viszontagságai után.

    A csapatfőnök, Otmar Szafnauer szerint az idei esztendő inkább átmeneti év lesz a csapat számára, hiszen a tavalyi tulajdonos váltás óta nem telt el sok idő, hogy mindent teljes mértékben rendbe hozzanak. A brit istálló Lawrence Stroll kezébe került, ami magával hozta a teljes megújulást, részben ennek is tudható be a halovány teszt időszak.

    A Racing Point idei költségvetése 140 millió dollárra rúg, ami a jogelődjéhez képest 20%-os növekedést jelent, emellett pedig személyzeti fronton is növekedtek.

    „Jelenleg 425 emberünk van, korábban ez a szám 400 volt. Lassan akarunk növekedni, egyik alkalmazott jön a másik után. A tervünk az, hogy 50 új embert vegyünk fel 2019-ben, így az év végére 475 munkavállalót szeretnénk a sorainkban tudni. De elsőként a megfelelő embereket kell megtalálni. A silverstone-i bázis adta lehetőségek behatároltak, így szükségünk van új épületek felépítésére is.” – kezdte Szafnauer.

    A szezon európai részére egy vadonatúj motorhome áll majd a csapat rendelkezésére, amiről Andy Green nyilatkozott.

    „Végre vannak olyan laptopjaink amelyek nem nyolcévesek és nem régi Windows fut rajtuk.” – kezdte Green.

    A csapat már Ausztráliában beveti a B specifikációjú autóját.

    „A jelenlegi autókat érintő alapvető választások még a tulajdonosváltás előtt születtek meg. Visszatekintve nem is számítottunk arra, hogy friss pénz fog állni a házhoz. Időbe fog telni mire a pénzből egy gyorsabb autót tudunk varázsolni.” – mondta.

    „Korábban az örökkévalóságig kellett várnunk, amíg sikerült egy olyan aerodinamikai csomagot előállítanunk ami működik is. Most viszont pár tizedet találtunk a szélcsatornában, és sikerült is azonnal az autón is megvalósítani. Teljesen más idén minden, sikerült már egy teljesen normális csapattá fejlődnünk.” – tette hozzá.

  • Ticktum meghajtotta a Red Bull egyik bajnok autóját

    Ticktum meghajtotta a Red Bull egyik bajnok autóját

    A Red Bull által támogatott Dan Ticktum először kapott lehetőséget az energiaitalosoktól, hogy vezethesse, valamelyik korábbi F1-es gépüket.

    A 19 éves brit pilóta idén a Super Formulában fog szerepelni, legutóbb pedig Suzukában vezethette a Red Bull és Sebastian Vettel 2011-es bajnok autóját, az RB7-est.

  • Teljesítette első métereit a Porsche Formula E autója

    Teljesítette első métereit a Porsche Formula E autója

    Túl van az autója bejáratásán a Formula E-ben jövőre bemutatkozó Porsche, amely Neel Janival tette meg a történelmi köröket.

    Mint ismert, a következő bajnokságban a Porsche is gyári csapattal indul az elektromos sorozatban, és az egyik versenyzőjük a svájci Neel Jani lesz. Kedden pedig először gurultak pályára az autóval a gyár weissach-i tesztpályáján, ahol semmiféle gond nem jelentkezett az autóval.

    „Nagyon büszke vagyok arra, hogy én lehettem az első, aki vezethette a Porsche Formula E autóját. Vezetni ezt az autót nem csak megtiszteltetés, hanem rendkívül izgalmas is. Új fejezetet nyitunk a csapat történelmében. Fantasztikus érzés volt számomra. A csapatnál mindenki érzi, hogy ez a projekt hatalmas magasságokba juthat. Nem mentünk el a határig az autóval, de még így is nagyon lenyűgözött. Alig várom már, hogy újra tesztelhessek.” – mondta a nap végén Jani.

    A Porsche számára ez lesz első verseny program miután 2017-ben kiszálltak a WEC-ből.

    „A Porsche Formula E-s hajtáslánca átesett a tűzkeresztségen. Ez egy fontos nap volt a projektben részvevők számára. Ezer köszönet mindenkinek aki a szívét és lelkét tette bele az autó tervezésébe az elmúlt hónapokban. Azonban még továbbra is sok munka áll előttünk, míg bemutatkozunk a sorozatban. Teljes mértékben a további munkára fogunk koncentrálni, hogy minél jobban kiismerjük magunkat a Formula E tekintetében.” – nyilatkozta Fritz Enzinger, a Porsche alelnöke.

    Jövőre nem csak a Porsche lesz az egyetlen gyártó aki belép a sorozatba, hanem a Mercedes is, akik nemrégiben mutatták e az autójukat.

  • Abiteboul: Öt csapattal is harcban vagyunk

    Abiteboul: Öt csapattal is harcban vagyunk

    A Renault csapatvezetője, Cyril Abiteboul szerint a Renault idén rendkívül kemény küzdelemre számíthat a negyedik helyért vívott harcban.

    A francia istálló tavaly megszerezte a negyedik helyet a konstruktőri bajnokságban, ám Abiteboul szerint még nem állnak készen arra, hogy utolérjék a Ferrari, Mercedes és Red Bull triót, viszont elégedettek az idei autóval.

    „A teszteken a harmadik legtöbb kilométert tettük meg, és nem voltak alapvető gondjaink az autóval. Közelebb vagyunk a top három istállóhoz, mint korábban.” – kezdte az Auto Motor und Sport-nak.

    „A becsléseink szerint nincs jelentős különbség köztünk, a Toro Rosso, a Haas, az Alfa Romeo és a McLaren között. A Red Bull még mindig rejtély számunkra.” – folytatta.

    Abiteboul szerint a motorszabályok változatlansága segített abban, hogy már nincs komoly különbség a négy motor teljesítménye között. Viszont az új első szárnyak között vannak jelentős differenciák a csapatok között, például a Ferrari és az Alfa Romeoé nagyon hasonló, míg a Mercedes és a Red Bull teljesen más filozófia szerint tervezte meg.

    „Egy adott pillanatban el kell majd döntened, hogy merre mész tovább. 2020-ban már mindenkinek egységes lesz az első szárnya. A mi változatunk inkább a Ferrariéra hajaz, de ki kell találnunk, hogy melyik a jobb, ha konzervatívabbak vagyunk vagy extrémebbek.” – vélekedett a francia.

  • A Red Bull még nem döntött az Osztrák Nagydíj sorsáról

    A Red Bull még nem döntött az Osztrák Nagydíj sorsáról

    A Red Bull egyelőre nem akar még nyilatkozni arról, hogy 2020 után is lesz-e Forma-1-es futam a Red Bull Ringen.

    Mint ismert, az osztrák energiaital vállalat tulajdonában nem csak a Red Bull és a Toro Rosso Forma-1-es csapatok vannak, hanem az osztrák spielbergi versenypálya is, mai nevén a Red Bull Ring. A pálya 2020-ig rendelkezik szerződéssel a Liberty Mediaval egy Forma-1-es futam rendezésével kapcsolatban. Ám arról, hogy a továbbiakban mi lesz, még nem hoztak döntést.

    „Túl korán van még bármiféle nyilatkozathoz is ez ügyben. Majd az év végén vagy 2020 elején meghozzuk a döntést.” – mondta Dr. Helmut Marko a Speed Week-nek.

  • Visszatér Londonba a Formula E

    Visszatér Londonba a Formula E

    2020-ban több év szünet után ismét ellátogat majd a Formula E mezőnye Londonba, miután a britek több éves szerződést írtak alá a sorozat vezetőivel.

    Londonban rendezték a 2014\15-ös és a 2015\16-os szezonzárót a Battersea Park-ban, ám akkor nagy helyi ellenállást váltott ki az elektromos sorozat, ezért új helyet kellett keresniük az angol fővárosban, amit három év után meg is találtak.

    Az új helyszín és pálya elég különleges lesz, ugyanis a versenypálya egy része Royal Victoria kikötőben fog végig vezetni emellett pedig a másik része fedett helyen lesz, méghozzá az ExCel Centerben. A pályán összesen 23 kanyar lesz és a dupla futamos hétvégének fog otthont adni, ami a következő bajnokság szezonzárója is lesz egyben.

    „Hihetetlenül izgatott vagyok, hogy visszahozhatjuk az elektromos versenyzést és a Formula E-t az Egyesült Királyságba. Minden egyes motorsport esemény szeretne Londonba menni, ez volt a mi vágyunk is egy jó ideje már, és boldog vagyok, hogy az ExCel személyében itt otthonra leltünk.” – nyilatkozta Alejandro Agag, a sorozat első embere.

    london, formula e, racingline
    A pálya vonalvezetése (Fotó: FIA Formula E)
  • Ilyen egy kör Kimi Räikkönen szemszögéből

    Ilyen egy kör Kimi Räikkönen szemszögéből

    A Forma-1 hivatalos Twitter oldala egy rendkívül látványos videót tett közzé, amelyben Kimi Räikkönen szemszögéből láthatjuk, hogyan terelgeti az Alfa Romeot Barcelonában.

    Az elmúlt időszakban rengeteget fejlődött a kameratechnika, amelynek egyik ilyen úttörője az úgynevezett Visor Cam. Ebből a kameraállásból gyakorlatilag azt láthatjuk, amit maga a pilóta is. Az IndyCarban előszeretettel alkalmazzák már ezt a kamerát, és mindig lélegzetelállító felvételeket lehet velük készíteni, és most nagyon úgy tűnik, hogy a Forma-1 is elkezdett nyitni efelé.

    Íme tehát Kimi Räikkönen „bőrébe bújva” egy nem egész teljes kör a katalán pályán az Alfa Romeo volánja mögött.