Szerző: Hegedűs Dávid

  • Guerrieri győzelemmel kezdődött az idei WTCR szezon

    Guerrieri győzelemmel kezdődött az idei WTCR szezon

    Esteban Guerrieri sikerével indult a 2019-es Túrauató Világkupa (WTCR) szezon, az argentin pilóta a Lynk & Co-val versenyző Thed Björköt és a csapattársát Nestor Girolamit előzte meg Marokkóban.

    Az idény első időmérőjét is Guerrieri nyerte, így az argentin pilóta a pole-ból kezdhette meg a 18 körös futamot. Yvan Müller szerzete meg eredetileg a második rajtkockát, ám őt motorcsere miatt a mezőny legvégére sorolták vissza, így a csapattársa Thed Björk indulhatott még az első sorból.

    A svéd WTCC bajnok jobban kapta el a rajtot, ám a Hondás Guerrieri a belső íven tartva az autóját sikerrel kivédekezte a támadást. Nem volt ilyen szerencsés honfi- és csapattársa Nestor Girolami aki a hármas kanyarban fékezte el magát védekezés közben így Andy Priaulx és az Audis Jean-Karl Vernay is meg tudta előzni az argentint.

    A rajt után a mezőny hátsó részében a Cuprás Tom Coronel és a Volkswagenes Mehdi Bennani ütközött egymással, így a verseny mindkettejük számára hamar véget ért.

    Nem sikerült jól a bemutatkozás a többszörös ralikrossz világbajnok, Johann Kristoffersson számára sem, aki szintén a verseny legelején kényszerült feladni a futamot.

    Az ötödik körben Vernay megpróbálta a célegyenes végén visszaelőzni Priaulx-t, ám elmérte a féktávot és meglökte a britet, aki így több pozíciót is veszített.

    Az újonc Mikel Azcona is hasonlóan előzte meg Michelisz Norbertet, ami miatt a magyar versenyző is három helyett vesztett.

    A versenybírók mindkét esetet megvizsgálták, és hasonló szankciókat szabtak ki, Azcona és Vernay 5-5 másodperces időbüntetést kapott.

    Remekül szerepelt Azcona csapattársa, Daniel Haglöf, aki sokáig előkelő pozícióban haladt ám a futam vége felé a bokszba kellett hajtania egy gyors szervizelésre, így végül a 20.helyen ért célba.

    A versenyt végül Estean Guerrieri nyerte meg, Thed Björk és a Vernay büntetése után a dobogó harmadik fokát megöröklő Nestor Girolami előtt. A címvédő Tarquini a negyedik, Andy Prialux pedig az ötödik lett.

    Michelisz Norbert a 11., Tassi Attila pedig a 19.helyen zárt.

    A hétvége második időmérőjével folytatódik majd a hétvége programja holnap, magyar idő szerint délben.

    FIA WTCR Marokkó, 1.futam végeredménye

    POZ PILÓTA CSAPAT AUTÓ KÖR KÜLÖNBSÉG
    1 Esteban Guerrieri Munnich Motorsport Honda 18 26:18.929
    2 Thed Bjork Cyan Racing Lynk & Co 18 +0.638
    3 Nestor Girolami Munnich Motorsport Honda 18 +2.181
    4 Gabriele Tarquini BRC Squadra Corse Hyundai 18 +2.965
    5 Andy Priaulx Cyan Performance Lynk & Co 18 +4.298
    6 Tiago Monteiro KCMG Honda 18 +4.973
    7 Jean-Karl Vernay WRT Audi 18 +5.805
    8 Yann Ehrlacher Cyan Performance Lynk & Co 18 +11.855
    9 Kevin Ceccon Team Mulsanne Alfa Romeo 18 +13.049
    10 Nicky Catsburg BRC Racing Team Hyundai 18 +13.693
    11 Michelisz Norbert BRC Squadra Corse Hyundai 18 +14.907
    12 Rob Huff SLR VW Motorsport Volkswagen 18 +15.439
    13 Frederic Vervisch Comtoyou Audi Audi 18 +15.860
    14 Augusto Farfus BRC Racing Team Hyundai 18 +16.253
    15 Gordon Shedden WRT Audi 18 +16.936
    16 Mikel Azcona PWR Racing Cupra 18 +17.304
    17 Benjamin Leuchter SLR Volkswagen Volkswagen 18 +20.688
    18 Yvan Muller Cyan Racing Lynk & Co 18 +50.213
    19 Tassi Attila KCMG Honda 18 +51.898
    20 Daniel Haglof PWR Racing Cupra 18 +1:16.351
    Niels Langeveld Comtoyou Audi Audi 13 Kiesett
    Aurelien Panis Comtoyou Cupra Cupra 10 Kiesett
    Ma Qing Hua Team Mulsanne Alfa Romeo 8 Kiesett
    Johan Kristoffersson SLR Volkswagen Volkswagen 2 Kiesett
    Mehdi Bennani SLR VW Motorsport Volkswagen 1 Kiesett
    Tom Coronel Comtoyou Cupra Cupra 1 Kiesett
  • A Mercedesnél köthet ki Verstappen?

    A Mercedesnél köthet ki Verstappen?

    Helmut Marko elismerte, hogy a Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff felvette a kapcsolatot Max Verstappennel, akivel a jövőről beszélgettek.

    Max Verstappen szerződése a következő év végén jár le, és ebben szerepel egy teljesítmény záradék is, bár az nem teljesen tisztázott, hogy ez mit is takar egész pontosan.

    A Mercedes emiatt élénken figyeli a fiatal holland pilótát, mint egy potenciális jövőbeni versenyzőjüket.

    „Persze, hogy van Max szerződésében egy teljesítmény záradék. Toto Wolff pedig rendszeresen felhívja őt és az apját is. Jelenleg azonban nyugodt vagyok emiatt. Jól érzi magát nálunk és ha adunk neki egy bajnoki címre esélyes autót, akkor nem kell majd aggódnom, hogy nálunk fog-e maradni vagy sem.” – nyilatkozta Marko az AutoBild-nek.

    Verstappent sokan a jövő egyik bajnokának tartanak, így nem csoda hogy kemény feladat az energiaitalosok számára, hogy megtartsák a tehetségüket. Az idei szezonja azonban nem kezdődött túl jól, Ausztráliában harmadik lett, Bahreinben pedig negyedik, de utóbbi futamon különböző gondjai voltak az autóval.

  • Texasban készül az Indy500-ra Alonso és a McLaren

    Texasban készül az Indy500-ra Alonso és a McLaren

    Jövő héten kezdi meg a felkészülést az Indianapolis-i 500 mérföldes versenyre Fernando Alonso és a McLaren, ugyanis a Texas Motor Speedway-en fognak tesztelni.

    Forma-1-es, WEC és dakar autó teszt után április 9.-én immáron IndyCar autóval fog körözni a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso.

    Ez lesz az első bevetése a Bob Fernley által irányított McLaren IndyCaros projektjének, akik a Carlin Racinggel fognak együtt működni.

    A spanyol pilóta nagy vágya, hogy megszerezze az autósport tripla koronáját, amihez már csak az Indy500-as diadal hiányzik. 2017-ben, első nekifutásra már közel állt a sikerhez, akkor 12 körrel a verseny vége előtt előkelő pozícióban ment tönkre alatta a Honda motor.

    Alonso idén eddig kettőből két ovál versenyt már megnyert, előbb egy Cadillac-kel a daytonai 24 órást, majd a Toyotával a sebringi ezer mérföldes versenyt is.

  • Jamaikai gokartost szerződtetett a Mercedes

    Jamaikai gokartost szerződtetett a Mercedes

    A 11 éves Alex Powell történelmet írt, ugyanis ő lett az első jamaikai, illetve a Karib-térségből származó autóversenyző, akit szerződtetett egy Forma-1-es istálló, jelen esetben ez a Mercedes.

    A Mercedes a tegnapi nap folyamán hivatalosan bejelentette, hogy két fővel bővül a junior programjuk, a 11 éves Alex Powell (akit jamaikai szenzációként is emlegetnek) és a csapattársa az olasz Kimi Antonelli személyében.

    Powell elég híres családból származik, édesapja egykori jamaikai raliversenyző John Powell és unokatestvére a korábbi világcsúcs tartó sprinter, Asafa Powell.

    „Ez egy büszke nap Jamaika és az egész Karib-térség számára. Amikor megkaptuk az ajánlatot hihetetlenül boldogok és izgatottak voltunk Alex miatt, és büszkék vagyunk az eredményeire.” – kezdte a büszke apuka John Powell. „Nagyon boldog vagyok, hogy ezzel történelmet írtunk, ő az első pilóta ebből a térségből, akit leigazolt egy Forma-1-es csapat.”

    Ugyan Lewis Hamiltonnak is vannak karibi gyökerei, de ő már Nagy-Britanniában nőtt fel és kezdett el versenyezni, ám Powell eddig csak a Karib-térségben mérettette meg magát.

    „Igen, Lewisnak valóban vannak karibi felmenői, a nagyszülei grenadaiak. Alex viszont valóban itt kezdett el versenyezni, Jamaikában, Trinidadon és Barbadoson. Képes volt felvenni a versenyt a világ legjobb gyerekeivel, és az egyik, ha nem a legjobbá vált a 10-12-éves korosztályban, pedig ő még csak 11. Ez fenomenális érzés nekünk és a jamaikai emberek számára is.” – tette hozzá az idősebb Powell.

    Powell továbbra is marad Energy Corse gokart csapatban és tovább lépdel felfelé a gokartos ranglistán, hogy egyszer majd kipróbálhasson egy formula autót is.

  • Kubica utasnak érzi magát a Williamsben

    Kubica utasnak érzi magát a Williamsben

    Robert Kubica elmondta, hogy a Williams korlátai miatt gyakran úgy érzi magát, mintha csak egy egyszerű utas lenne az autóban.

    A Williams pilótái elég komoly harcot vívnak elsősorban az autóval idén, miután komoly és alapvető hibákat fedeztek fel az autón, és ezek megoldása több hónapot is igénybe vehet.

    Grove-ban a termelés késlekedése miatt alkatrészhiány lépett fel a csapatnál, ami ahhoz vezetett, hogy Kubica és Russell is kénytelen kerülni a kerékvetők használatát.

    „Ausztráliában ráfutottam egyszer egy rázókőre, de elvesztettem egy kis darabot az autóból, pedig ott mindenki így ment át. Bahreinben már teljes mértékben elkerültem őket, kivéve az időmérőt, de akkor is lerepült pár dolog az autóról. A futamon pedig realizálódott bennem, hogy már nem is használom a rázóköveket, vagy ha mégis, akkor azért, mert kisodródtam rájuk, de nem a pálya részeként használtam őket.” – mesélte a lengyel.

    Miközben a Williams keményen dolgozik a problémák megoldásán addig a lengyel elismerte, hogy ezen nehézségek nem teszik könnyebbé második F1-es karrierjét.

    „Remélhetőleg eljön majd az a nap, amikor ezeket a korlátokat elfelejthetem és az autó sokkal stabilabb lesz. Eddig viszont mindig meg kellett győződnöm arról, hogy úgy megyek be egy kanyarba, hogy nem forgok meg. Minden erőmmel erre kell, hogy összpontosítsak. Nehéz azt mondani, hogy ez szórakoztató, de legalább tapasztalatot szerzek, az elmúlt két verseny válaszokat és tapasztalatokat adott nekem. Ausztráliában és Bahreinben is volt néhány pozitív dolog. Ahogy már mondtam, meg kell találnunk, hogy mi folyik itt, és most nincs olyan mód, hogy az autót valójában vezethessem, most inkább olyan vagyok, mint egy utas.” – tette hozzá.

  • Verstappen: Az autó már nem lehet rosszabb annál, mint amilyen Bahreinben volt

    Verstappen: Az autó már nem lehet rosszabb annál, mint amilyen Bahreinben volt

    Max Verstappen elmondta, hogy szerinte az autó teljesítménye a múlt heti bahreini futamon elérte a mélypontját és ennél csak jobban muzsikálhat idén.

    Nem lehet azt mondani, hogy a holland pilóta rosszul kezdte volna a 2019-es bajnokságot, hiszen Ausztráliában harmadik, Bahreinben pedig negyedik helyen ért célba, és a pontverseny harmadik helyén áll jelen pillanatban. Azonban a legutóbbi hétvégével nem elégedett.

    „Az autó már nem lehet rosszabb annál, mint amit legutóbb mutattunk itt. Elkövettünk néhány hibát a beállításokban. Ha visszatekintünk Ausztráliára akkor boldogok lehetünk. Természetesen ott is húsz másodperccel értünk célba a győztes Valtteri mögött, de ezen a futamon nem tudtam annyira gyors lenni, mint amennyire akartam, mert mindig feltartott egy autó. De szerintem sokkal jobbak is lehetünk annál, mint amit eddig mutattunk.” – nyilatkozta a holland a keddi tesztnapja után.

    Hiába a kevésbé ideálisabb körülmények Bahreinben, Verstappen szerint ez a tesztnap nagyon sokat segített abban, hogy a Red Bull megtalálja azokat a hibákat amik miatt nem voltak elég gyorsak a hétvégén.

    „Mindig is több leszorítóerőt akarsz, de ez arról is szól, hogy hogyan lehet egyensúlyt teremteni ebben, az pedig egyértelmű, hogy e téren hibáztunk az előző futamon. Elég kört tettünk meg ahhoz, hogy megértsük a hétvégi problémáinkat. Sokat tanultunk, szóval ez egy pozitív nap volt. Egy hétvége során kevés idő áll rendelkezésre, hogy megértsük az autót, szóval egy ilyen tesztnap nagyon is hasznos.” – tette hozzá.

  • Binotto: Nincs pánik a Ferrarinál

    Binotto: Nincs pánik a Ferrarinál

    Mattia Binotto kijelentette, hogy egyelőre nem kongatták meg a vészharangokat Maranellóban, noha a Scuderia idén még nem tudott futamot nyerni.

    Ausztráliában erőből voltak messze a Mercedesektől, ám Bahreinben végig uralták a hétvégét, ám Charles Leclerc biztosnak tűnő futamgyőzelmét egy technikai probléma vette el.

    Binotto szerint ezen problémák könnyen orvosolhatóak.

    „Némi időre szükségünk lesz, hogy a gyárban kielemezzük a motort, de tudjuk, hogy a probléma csak egyetlen elemet érintett, jelen esetben a hengert. Ami biztos, hogy nem fogjuk más módon használni az erőforrást.” – kezdte az olasz csapatfőnök.

    „Ezen a hétvégén nagyon gyorsak voltunk, de ez nem jelenti azt, hogy ez a teljesítmény elég lesz a szezon hátralévő részére. Tisztában vagyunk azzal, hogy jó csomagunk van és keményen dolgozunk a fejlesztésén is. Csalódottak vagyunk a futam kimenetelével, de a csapat hangulata rendben van, a szezon hosszú, és számos pozitívum van. Szóval az eredmény csalódás, de nem okozott pánikot.” – tette hozzá.

  • Túl sok kört tett meg, megbüntették a Formula 2 egyik újoncát

    Túl sok kört tett meg, megbüntették a Formula 2 egyik újoncát

    Abszurd és ritkán látható szabálytalanságot követett el a Formula 2-ben szereplő MP Motorsport újonca Mahaveer Raghunathan. Az indiai pilóta több kört tett meg versenytempóban, mint amit kellett volna, ezért tíz helyes rajtbüntetéssel sújtotta őt az FIA a következő futamra.

    Bahreinben megkezdődött a Formula 2-esek számára is a 2019-es bajnokság, a nyitóhétvégén pedig Luca Ghiotto és Nicholas Latifi diadalmaskodott. Azonban az újonc Raghunathan számára felejthető volt a nyitó hétvége, nem csak azért, mert szinte végig a mezőny végén haladt, hanem mert egy amatőr hibát is elkövetett.

    Az MP Motorsport pilótája egy körös hátrányban „fejezte be” a versenyt a győztes Luca Ghiotto mögött. A kockás zászló lengetése után azonban nem lassított le, hanem gyors, versenytempóban teljesítette a saját maga 23.körét, míg a mezőny többi tagja lassan haladva a levezető körön volt, majd újra elhaladt a célegyenesben és csak utána vett vissza a tempóból.

    Az FIA rendkívül veszélyesnek ítélte meg ezt a helyzetet, így a 20 éves versenyző tíz helyes rajtbüntetéssel kezdheti meg a négy hét múlva sorra kerülő bakui főfutamot.

  • Több rajtlámpával orvosolják Bahreinben a látási gondokat

    Több rajtlámpával orvosolják Bahreinben a látási gondokat

    Egy második rajtlámpasort telepítenek Bahreinben a rajtrács feléhez, hogy megakadályozzák az Ausztráliában tapasztalt problémákat.

    Egy váratlan következménye lett az idén bevezetett magasabb hátsó szárnyaknak, ugyanis a rajtrács hátsóbb részéről rajtoló pilóták nem látták az elöl lévő lámpákat.

    Úgy tűnik, hogy az FIA megtalálta a megoldást, ugyanis Bahreinben egy második lámpát is elhelyeznek a rajtrács felénél, így mindenki tisztán láthatja a lámpákat.

    Az újonnan telepített lámpatestek csupán a negyedik és az ötödik (vagyis az utolsó kettő) fényt fogják jelezni. Hosszabb távon azonban mint az öt lámpatestet ki fogják helyezni, így mindenki a teljes jelzési képet fogja majd látni.

    Nem új keletű dolog, hogy nem láthatóak megfelelően a rajtlámpák egy-egy aerodinamikai vagy biztonsági szabályváltozás után. 2009-ben szintén a korábbiaktól sokkal magasabb hátsó szárnyak érkeztek a száguldó cirkuszba, így akkoriban is növelni kellett a lámpák számát. Ezeket viszont 2017-ben megszüntették, mivel az akkori szárnyak már alacsonyabbak lettek, így az elől elhelyezett egy szem lámpa sor elég volt.

    Tavaly pedig a halo bevezetése is némi módosítást vont maga után, ugyanis a lámpákat lejjebb kellett helyezni, mert a glória kitakarta őket az eredeti helyükön.

  • Perez: Stroll sokkal keményebb csapattárs, mint Ocon és Hülkenberg

    Perez: Stroll sokkal keményebb csapattárs, mint Ocon és Hülkenberg

    Első közös évüket töltik csapattársként Sergio Perez és Lance Stroll, és a mexikói már egy futam után ki meri jelenteni, hogy versenytempóban a kanadai sokkal közelebb van hozzá, mint a korábbi csapattársai.

    A Racing Point mexikói pilótája rendkívül jó véleménnyel van újdonsült csapattársáról, akit már a korábbiakhoz is hasonlított.

    „Bizonyos szempontból Nico és Esteban elég hasonlóak voltak. Mindig úgy tűnt, hogy szenvednek a versenytempóval. Lance már az első versenyen mutatott tempójával bebizonyította, hogy az eddigi csapattársaim közül ő áll legközelebb hozzám vasárnaponként. Ezenkívül még remek időmérőkre is képes. Már az első vasárnapján remekül ment. Ami eléggé meglepett engem, mert eddig úgy tűnt, hogy a hosszú etapokon könnyebb dolgom van a csapattársaimmal, de most nem ez a helyzet. Jól megérti a versenyhelyzeteket, ami jó, hiszen ebben a szoros középmezőnyben szükség van arra, hogy folyamatosan pontokat szerezzünk.” – nyilatkozta Perez.