Szerző: Hegedűs Dávid

  • Gasly kihagyta a mérlegelést, keményen megbüntették érte

    Gasly kihagyta a mérlegelést, keményen megbüntették érte

    A Red Bull francia pilótája a bokszutcából lesz majd kénytelen megkezdeni a vasárnapi Azeri Nagydíjat, miután ezt szabta ki rá büntetés gyanánt az FIA mivel elmulasztotta a mérlegelést a második szabadedzés során.

    Gasly az edzés végén hajtott be a bokszutcába, ugyanis a csapatával kerékcsere gyakorlatra készültek. A francia pilóta ennek megfelelően is cselekedett ám időközben az FIA szakemberei kiintették őt mérlegelésre a bokszutca elején ám a Red Bullos ezt figyelmen kívül hagyta és leparkolt a garázs elé, ahol gyorsan le is cserélték a kerekeket.

    Az eset után az FIA berendelte Gaslyt és meghallgatták őt, végül pedig megállapították, hogy szabályt sértett.

    „Az FIA megnézte a videó felvételeket illetve meghallgatta Gaslyt valamint a csapat képviselőit és úgy határozott, hogy a versenyző elmulasztotta a mérlegelésre való kiállását, amikor arra kötelezték. Ehelyett inkább továbbhajtott majd kerékcsere gyakorlatot hajtott végre, ahol felemelték az autóját és mind a négy kereket lecserélték, ezzel pedig megszegte a szabályzat 29.1 a) pontját. Ezen pont kimondja, hogy ilyen vétségek esetén a vétkesnek a bokszutcából kell majd rajtolnia, így mi is hasonló büntetést szabtunk ki.” – áll az FIA közleményében.

  • Antonio Fuoco tesztel a Ferrarival Barcelonában

    Antonio Fuoco tesztel a Ferrarival Barcelonában

    Fiatal olasz pilóta kap lehetőséget a Ferraritól, ugyanis Antonio Fuoco tesztelheti majd az olaszok autóját egy teljes napon keresztül a Spanyol Nagydíjat követő évközi teszten.

    A szabályok kimondják, hogy a négy évközi tesztnapból legalább kettőn olyan pilótát kell beültetnie a csapatoknak, akiknek maximum három Forma-1-es futam van a hátuk mögött.

    A Ferrari az első ilyen napot Mick Schumachernek adta Bahreinben, míg a másodikat Antonio Fuoco kapja meg Barcelonában, a második napon pedig Charles Leclerc ül majd autóba.

    A Ferrari pilóta akadémiájának egykori tagja továbbra is maradt a vörösök alkalmazásába, ugyanis ő a csapat egyik szimulátor versenyzője.

    A 22 éves pilóta 2015-ban és 2016-ban már megismerkedhetett a Ferrari Forma-1-es autójával, míg az elmúlt két évet a Formula 2-ben töltötte, ahol három futamot nyert meg a Prema és a Charouz csapatok színeiben. Jelenleg pedig az olasz GT bajnokságban szerepel.

    A barcelonai teszten egy másik Ferraris junior is tesztel majd, ugyanis Callum Ilott majd az Alfa Romeoval fog pályára gurulni.

     

  • Hamilton átérzi Leclerc helyzetét

    Hamilton átérzi Leclerc helyzetét

    Lewis Hamilton pontosan átérzi Charles Leclerc jelenlegi helyzetét a Ferrarinál, hiszen 2007-ben ő is hasonló cipőben járt a McLarennél.

    A brit bajnok 2007-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a McLaren színeiben és az első évében rögtön kemény kihívás elé állította rutinosabb, bajnok csapattársát Fernando Alonsot.

    A brit Monacóban közel állt ahhoz, hogy megszerezze első futamgyőzelmét a sorozatban, ám akkor a csapat még Alonsot favorizálta és át kellett adnia a győzelmet a spanyolnak. Ez után Hamilton dühből vezetve megnyerte a következő kanadai futamot. Attól a pillanattól kezdve heves rivalizálás alakult ki kettejük között aminek a vége az lett, hogy Alonso év végén elhagyta a csapatot.

    „Amikor megérkeztem a Forma-1-be akkor a lehető leghamarabb nyerni akartam illetve meg akartam verni a bajnok társamat. Szóval elég hasonló ez a helyzet Leclercéhez.” – kezdte Hamilton.

    „Nagyon sok tekintetben magamat látom Leclercben, remek munkát végez eddig. Hatalmas elvárások vannak egy olyan nagy csapatnál, mint a Ferrari, de ő kiválóan vezet, és csak ezt kell tovább csinálnia és akkor jönni fog majd a győzelem is.” – folytatta.

    „Megértem Leclerc érzéseit, hiszen ő úgy véli, hogy megvan benne a potenciál, hogy a legjobb legyen, de ilyenek miatt olyan mintha a ragyogása elhalványulna. Versenyzőként egyfajta lázadó vagy, mert mondanak neked valamit, hogy csináld meg, de te ellen akarsz állni neki. Én is tapasztaltam ezt.” – zárta.

  • Rajtbüntetéssel vág neki Bakunak Giovinazzi

    Rajtbüntetéssel vág neki Bakunak Giovinazzi

    Az Alfa Romeo pilótája Antonio Giovinazzi tíz helyes rajtbüntetést kap az Azeri Nagydíjra miután bekerült az autójába a harmadik vezérlő elektronika.

    Az olasz pilóta autójában a kínai időmérős gondjai után került be a harmadik vezérlő elektronika, amiért már tíz helyes rajtbüntetés jár, ugyanis a szabályok csak kettőt engednek elhasználni egy szezonban.

    A Ferrari közben elismerte, hogy Leclerc is hasonló okok miatt bukta el a bahreini futamgyőzelmét. Ennek kijavítására a Ferrari módosított ezen komponensén Kínára, ami a gyári csapat illetve a Haas autóiba is bekerült. Az Alfa Romeo viszont csak most, Bakura szerelte be az autójába, így Giovinazzi számára elkerülhetetlen lett a hátrasorolás.

    „Felszívtam magam Bakura és jó érzésekkel fogok megérkezni oda. Nagyon jó emlékeim vannak innen, a GP2-ben kétszer is nyertem itt. Imádom ezt a pályát, remélem, hogy jobb teljesítményt tudok majd nyújtani és a maximumot igyekszem majd kihozni az autóból.” – nyilatkozta az olasz.

  • Nem Mick Schumacher tesztel legközelebb a Ferrarival?

    Nem Mick Schumacher tesztel legközelebb a Ferrarival?

    Jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy Mick Schumacher egyelőre nem kap újabb lehetőséget, hogy vezethesse a Ferrari Forma-1-es autóját.

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok fia legutóbb a bahreini teszten mind a Ferrari mind pedig az Alfa Romeo autóját is vezethette. Ám az olasz Autosprint értesülései szerint a májusban a Spanyol Nagydíj után Callum Ilott tesztelhet majd a vörösök autójával Barcelonában.

    „Mick – akit januárban örömmel vettünk fel az akadémiánkra – és Callum – aki pedig már 2017 óta nálunk van – is egyaránt fejlesztő pilóták és biztos vagyok benne, hogy a kettejük karrierjének ezen időszakában nagyon hasznos lehet az, hogy kipróbálhassák az SF90-et Bahreinben, illetve Barcelonában.” – idézte Mattia Binottot az Autosprint.

  • Az Orosz Nagydíj promótere örülne, ha Mazepinék megvennék a Williamset

    Az Orosz Nagydíj promótere örülne, ha Mazepinék megvennék a Williamset

    Az Orosz Nagydíj promótere, Sergey Vorobyev szerint ez a megfelelő idő ara, hogy a milliárdos Dmitry Mazepin felvásárolja a Williams csapatot.

    Nemrégiben felmerültek olyan, hírek hogy Mazepin érdekeltsége tartozó Uralkali megvásárolná a szenvedő brit csapatot, ám ezt később tagadták.

    „Nem akarom kommentálni a pletykákat, de biztos vagyok benne, hogy ez a megfelelő pillanat a csapat átvételére, mivel a Forma-1 nagy változásokon megy keresztül. A Forma-1 továbbra is a legnagyobb marketing felület lesz az elkövetkezendő években, és egy F1-es csapat nagyon hasznos lehetne egy orosz vállalat számára. Az orosz futamnak már megvan a helye a naptárban. Most egy olyan orosz csapatról álmodunk, amely orosz versenyzőkkel harcolhat győzelmekért.” – nyilatkozta Vorobyev.

  • Louis Deletraz lett a Haas szimulátorpilótája

    Louis Deletraz lett a Haas szimulátorpilótája

    A Haas istálló hivatalosan is bejelentette, hogy a Formula 2-ben szereplő Louis Deletraz fogja idén náluk betölteni a szimulátorpilótai szerepkört.

    A 21 éves Deletraz számára nem lesz ismeretlen az amerikai csapat, hiszen a tavaly év végi Abu Dhabi teszten vezethette is a csapat autóját 117 körön keresztül.

    „Egy valóra vált álom volt, amikor tavaly novemberben először tesztelhettem egy Forma-1-es autót a Haas jóvoltából. Azóta is remek kapcsolatot ápolok a csapattal. Örülök, hogy elégedettek voltak a munkámmal, és megtiszteltetés, hogy a továbbiakban is velem együtt kívánnak dolgozni a szimulátor programjuk keretén belül.” – kezdte a Carlin pilótája.

    „A szimulátor elég fontos szerepet játszik egy Forma-1-es autó fejlesztésében, mert e segítségével le tudják ellenőrizni a fejlesztéseket. Egy olyan valaki számára, akinek a közeljövőben a Forma-1 célja, annak ez tökéletes. Lehetővé teszi számomra, hogy tovább folytassam a tanulást a Forma-1-ről és tovább haladjak a célom felé.” – tette hozzá.

    Az egykori Forma-1-es pilóta, Jean-Denis Deletraz fia jelenleg negyedik helyen áll a Formula 2-es bajnokságban köszönhetően annak, hogy a nyitó hétvégén két ötödik helyet szerzett.

  • Giovinazzi: Rendben van a hátrányom Räikkönenhez képest

    Giovinazzi: Rendben van a hátrányom Räikkönenhez képest

    Antonio Giovinazzi szerint teljesen normális a jelenlegi hátránya csapattársához képest az első teljes Forma-1-es idényében.

    Az olasz pilóta két versenyzés nélküli év után kapta meg 2019-re az Alfa Romeo ülését, ám az első három futam azt mutatta, hogy elég jelentős lemaradása van finn világbajnok csapattársához képest. Räikkönen mindhárom futamon pontot szerzett, és két időmérőn is bejutott a Q3-ba, míg Giovinazzi pont nélkül áll és a Q2-be is csak egyszer jutott be eddig.

    „Nem könnyű, ha két évig nem versenyzel. Főleg az időmérőkön jön ki ez. Akinek Kimi a csapattára ez egy jó referencia. Amikor kiállok a garázsba meg tudom nézni az adatait és láthatom, hogy hol kell még fejlődnöm. Továbbra is így kell dolgoznom és akkor jönnek majd a jobb eredmények is.” – nyilatkozta Giovinazzi.

    A 25 éves pilótát nem lepte meg Räikkönen jó formája.

    „Ő egy fantasztikus pilóta, rengeteg tapasztalattal, már a versenyhétvégék előtt tudja, hogy mit akar majd. Ezt jó látni, végül is is ezt teszi a tapasztalat.” – tette hozzá.

  • Hamilton: Nehéz előzni Zandvoortban

    Hamilton: Nehéz előzni Zandvoortban

    Lewis Hamilton örülne, ha 2020-ban visszatérne a Forma-1 Zandvoortba, ám kiemelte, hogy nehéz előzni a pályán.

    A hivatalos megerősítés ugyan még várat magára, ám egyre több jel mutat arra, hogy a holland versenypálya öt éves szerződést írhat alá a Liberty Mediával.

    A jelenlegi mezőnyben vannak páran, akik junior sorozatokban már versenyeztek Zandvoortban, ilyen a bajnoki címvédő Lewis Hamilton is.

    „Nagyszerű versenypálya volt, amikor legutóbb versenyeztem rajta. Csak nehéz volt rajta előzni. Nem tudom, hogy ez azóta változott-e vagy fog-e változni. Talán DRS-sel jobb lehet a helyzet, de a Hollandiába való visszatérés remek lenne. Az emberek legtöbbször Párizsról beszélnek, de én Amszterdamot jobban szeretem. Fiatalos, üde város.” – nyilatkozta Hamilton, aki 2005-ben Sebastian Vettelt is megelőzve nyerte Zandvoortban egy Formula 3-as versenyen.

  • Gasly tud olyan gyors lenni, mint Verstappen

    Gasly tud olyan gyors lenni, mint Verstappen

    Elég csalódást keltően kezdődött a Red Bullos kaland Pierre Gasly számára, ám a francia hisz abban, hogy mihelyst jobban fogja magát érezni az autóban, akkor lehet olyan gyors, mint csapattársa Max Verstappen.

    Gasly sem Ausztráliában sem pedig Bahreinben nem tudott bejutni a Q3-ba, a jég pedig Kínában tört meg, amikor is a hatodik rajthelyet szerezte meg. Hiába mutat javuló formát a francia, versenytempóban még mindig messze volt a top öt-höz képest, viszont Ricciardo egy percig sem veszélyeztette a hatodik helyét a futamon.

    A gyengélkedés legfőbb okának azt tudja be, hogy még nem érzi magát elég kényelmesen az RB15-ben, ám a 23 éves pilóta biztos benne, hogy tud olyan gyors lenni, mint a holland csapattársa, legalábbis az AS-nek adott nyilatkozata erről árulkodik.

    „Igen, az a célom, hogy olyan gyors legyek, mint ő. Tudom, hogy gyors vagyok és tisztában vagyok az erősségeimmel, ilyen az időmérő. Amikor már sokkal komfortosabban fogom érezni magam az akkor szerintem tudok olyan gyors lenni, mint ő. Max az egyik legnagyszerűbb tehetség a mezőnyben, amit meg is mutatott már. Továbbá ott van az öt éves tapasztalta. Bár a top csapatoknál senkinek sincs könnyű csapattársa, Bottas, Lewis, Charles és Seb, ők mindannyian nagyon jók.” – fogalmazott Gasly.