Szerző: Hegedűs Dávid

  • Újabb név a kalapban: Shwartzman lehet Schumacher utódja?!

    Újabb név a kalapban: Shwartzman lehet Schumacher utódja?!

    Továbbra is bizonytalan Mick Schumacher Ferraris és egyben Forma-1-es jövője. Ha a felek a szakítás mellett döntenek, akkor a Ferrari egy másik juniorja kerülhet a helyére.

    Több nemzetközi szakportál is foglalkozik a témával, miszerint ki léphet a német helyébe. Eddig az a Antonio Giovinazzi tűnt esélyesnek, aki a Ferrari tartalékpilótája és Monzában vezethette a Haast az első szabadedzésen.

    Ő azonban eddig nem alkotott maradandót a Forma-1-ben ráadásul már nem is a legfiatalabb generáció képviselője, hiszen decemberben már 29 éves lesz.

    Most azonban már nem ő tűnik befutónak, hiszen a motorsport-total.com beszámolója szerint a Ferrari azért válna meg Schumachertől, hogy egy másik, fiatal előrejutását segítse elő ezáltal. Ő pedig nem más, mint az orosz származású, de izraeli színekben versenyző Robert Shwartzman.

    Mattia Binotto már a szezon előtt jelezte Schumachernek, hogy javulást várnak tőle, ami némiképp megtörtént, hiszen idén megszerezte első pontjait, de összességében csapaton belül sima vereséget szenved Magnussentől.

    Noha Günther Steiner elmondta, hogy a Ferrarinak nem lesz beleszólása a pilóta kérdésbe, afelől ne legyen kétségünk, hogy azért igenis lesz beleszólása a motorszállítónak, maximum Gene Haas csapattulajdonos mondja majd rá az áment vagy a nemet.

    Az új jelöltről pedig remek véleménnyel van Mattia Binotto, már-már sejtelmesen is fogalmazott vele kapcsolatban:

    „Robert fantasztikus versenyző. Nagyon gyors, különösen mikor lehetőséget kapott eddig egy F1-es autóban. Vannak olyan pilóták, akik F2-ben és F3-ban gyorsak, de F1-ben már nem hozzák azt a szintet. Robert pont az ellenkezője, a két kisebb sorozatban is gyors volt már, de az F1-ben még inkább erős, kár, hogy nincs ülése az F1-ben.” – fogalmazott az olasz.

    A jelenleg 22 éves Shwartzman 2019-ben első nekifutásra megnyerte a Formula 3-as bajnokságot, majd 2021-ben Schumacher csapattársaként a negyedik lett a Formula 2-ben, tavaly pedig Piastri mögött a második pozícióban zárt. A tavasszal kitört orosz-ukrán háború miatt nemzetiséget váltott, így az orosz helyett izraeli színekben versenyez, mivel Tel Avivban látta meg a napvilágot, így könnyen úgy vonulhat be az F1 történelemkönyvébe, mint az első izraeli Forma-1-es pilóta.

  • Az FIA nem fog szabályt módosítani Colton Herta kedvéért

    Az FIA nem fog szabályt módosítani Colton Herta kedvéért

    Továbbra is komoly témát szolgáltat az F1-es pilótapiacon az IndyCarban szereplő Colton Herta, aki leginkább az AlphaTauri kapcsán került képbe.

    A kis bikáknál azonban csak akkor lehet üresedés, ha a pletykák igaznak bizonyulnak és Pierre Gasly eligazol az Alpine-hoz, ahol azonban jónéhány jelölttel kell felvennie a versenyt.

    Ha ez megtörténik, a Red Bull nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen házon belül – jelen pillanatban – nincs olyan tehetségük, akiket érdemes tartanak egy F1-es ülésre, így jött képbe az amerikai tehetség, Colton Herta, neki azonban nincs elég szuperlicensz pontja. Erre már több megoldás is felmerült, viszont most az ő F1-es bemutatkozása egyre valószínűtlenebb, miután várhatóan a rivális csapatok, az F1 és az FIA sem fog belemenni a mentességbe.

    Erre utal több szereplő megnyilvánulása is, köztük a Monzában bemutatkozó Nyck De Vriesé is, aki szintén eséllyel pályázik jövőre egy F1-es ülésre.

    „Ez egy helytelen precedenst teremtene, és szégyen lenne, ha az eddigi rendszerünket veszélybe sodornánk.” – reagált a holland.

    Nagyban egyetért vele a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto is, aki szerint „a vis maior eset nem áll fenn Herta esetében, így rá nem alkalmazható, meg kell védeni a szuperlicensz pontrendszert, akkor vegyen majd részt a bajnokságban, ha teljesíti a hozzá szükséges feltételeket”

  • Felemásan értékeltek a Mercedes pilótái az időmérő után

    Felemásan értékeltek a Mercedes pilótái az időmérő után

    Némiképp másképp értékelték a monzai időmérő edzést a Mercedes két pilótája George Russell és Lewis Hamilton, de egyik brit se volt lenyűgözve az autójuk egykörös tempójától.

    Az ezüst nyilak gyakorlatilag hozták a kötelezőt számukra, a két Ferrari és Red Bull mögött az ötödik-hatodik helyen végeztek, ám majdnem 1,5 másodperccel lemaradva a pole-t szerző Leclerctől, ráadásul Lando Norris is csak ezredekkel maradt el mindkettejüktől.

    A két versenyző közül Hamilton volt egy fokkal kevésbé csalódott, igaz ő neki gyakorlatilag „mindegy” volt a helyezés, mivel ő is azok között van, akik a rajtrács végéről lesznek majd kénytelenek rajtolni.

    „Számítottunk tempóbeli különbségre a Spában látottakból kiindulva. Amikor olyan pályára megyünk, mint Budapest, ahol nagy leszorítóerőre van szükség, akkor sokkal jobb helyen vagyunk. Nehéz lesz a holnapi nap, mert itt a DRS nem számít túl sokat. Frusztrált nap lesz, de a legjobbunkat próbáljuk majd nyújtani.” – mondta némi optimizmussal megfűszerezve Hamilton, miközben csapattársa egy másfajta nézőpontot képvisel.

    „Nem kérdés, hogy azt gondoltam közelebb lehetünk majd az elejéhez, arra számítottam, hogy hat vagy hét tizedre leszünk a Ferraritól, de amennyi lett végül a különbség az egy kicsit sokkoló volt. Annak örülök, hogy Lando és Fernando nem tudott megelőzni minket, mert így meg lett a második hely holnapra. Nem vagyok túl csalódott, de a fejlődésünk szempontjából kicsit kár, hogy ennyire elmaradtunk a tempótól.” – vélekedett Russell.

  • Már a Ferrari elnöke is sokallja a túl sok hibát

    Már a Ferrari elnöke is sokallja a túl sok hibát

    A hazai olasz versenyük előtt adott egy interjút az olasz La Gazzetta dello Sportnak a Ferrari elnöke John Elkann. Az elnök is elmondta, hogy túl sok hibát vét a Ferrari, ugyanakkor ismételten bizalmáról tájékoztatta Mattia Binotto csapatfőnököt.

    Erősen kezdte az évet a Ferrari, három forduló után első számú bajnokesélyesnek tűntek Charles Leclerc-kel, ám utána komoly hullámvölgy következett a számukra, sorozatos stratégia, bokszutcai, illetve mechanikai hibák miatt már gyakorlatilag nulla esélyük maradt a végső sikerre.

    Ez a visszaesés sok rajongónál kiverte a biztosítékot, legtöbbjük a csapatfőnök Binotto fejét követeli, de Elkann védelmébe vette a több évtizede a csapat kötelékébe tartozó szakembert.

    „Továbbra is nagyon hiszünk Binottoban, hálásak vagyunk mindenért neki és a mérnökeinek. Az viszont nem kérdés, hogy a Maranelloban, a garázsban és a bokszfalon végzett munkának is javulnia kell. Tovább kell fejlődnünk, és ez vonatkozik a szerelőkre, a mérnökökre, a versenyzőkre és természetesen az egész vezetőségre, beleértve a csapatfőnököt is.” – kezdte az elnök.

    „Láttuk, hogy továbbra is túl sok hiba jön elő a megbízhatóság, a pilóták és a stratégia részéről is. A bizalmunkat erősíteni Binotto és csapatának irányába a megfelelő döntés volt, amely kifizetődött. Köszönhetően nekik újra versenyképesek vagyunk és tudunk győzni. Elégedett viszont nem vagyok, mert mindig lehetünk jobbak.” – tette hozzá.

  • Kiderült, mit rontott el Hamilton Zandvoortban az újraindításkor

    Kiderült, mit rontott el Hamilton Zandvoortban az újraindításkor

    A Holland Nagydíj futam végi biztonsági autós fázisa végére a kereket nem cserélő Lewis Hamilton találta magát az élen, ám közvetlenül mögötte ott volt a friss, lágy gumira váltó Max Verstappen. A zandvoorti pálya különlegessége, hogy egy döntött kanyar visz a rajt-cél egyenesre, így kifejezetten fontos lett volna a hétszeres bajnok számára, hogy az újraindításkor kitűnően csinálja meg a ráfordítót.

    Ez azonban nem sikerült a britnek, aki látszólag bealudta a rajtot, így Verstappen már elsőként fordult az egyes kanyarba, és utána már nem adta ki a kezéből a győzelmet.

    Most azonban kiderült, hogy Hamilton nem bambult el, hanem egyszerűen csak a nem megfelelő motormódba váltott, így nem volt kellő erő az autójában, így tudta őt legyorsulni a címvédő, ezt pedig el is ismerte maga Lewis Hamilton is.

    „Későn kapcsoltam verseny üzemmódba, az egyenesben már abban voltam, de a gyorsulásom nem volt addigra elegendő, a Red Bull pedig nagyon gyors volt az egyenesben.” – vallotta be, majd pedig kiderült az is, hogy még a Safety Car fázisban a versenymérnöke Peter Bonnington, vagyis Bono többször is felhívta a figyelmét arra, hogy a megfelelő motormódban kezdje majd meg az újraindítást.

    Bonnington a Strat Five, vagyis az ötös üzemmódot kérte Hamiltontól, aki az adatok alapján nem közvetlenül a kigyorsításkor, hanem azután egy másodperccel váltott át erre a módra, vagyis ennyi ideig nélkülöznie kellett az MGU-K 160 LE-s többletét.

  • Születésnapi ajándékba kaphatja második bajnoki címét Verstappen

    Születésnapi ajándékba kaphatja második bajnoki címét Verstappen

    Ha a dolgok nem változnak, akkor nagyon szép 25. születésnapja lehet Max Verstappennek. A holland ugyanis a jubileumi születésnapját egy világbajnoki címmel ünnepelheti.

    Ehhez azonban a csillagok szerencsés együtt állasa is kell. A holland jelenleg ugyanis 109 ponttal vezet Charles Leclerc előtt, úgy, hogy hét futam (és egy sprintverseny) van hátra az idényből. Vagyis a jelenlegi pontelőny alapján három futam múlva lehetne matematikailag is bajnok, de az ő, és a Red Bull jelenlegi formáját nézve ez az előny addigra tovább nőhet.

    Verstappen szeptember 30.-án ünnepli 25. születésnapját, vagyis a Szingapúri Nagydíj első két szabadedzésének napján, tehát versenyhétvégén ünnepelhet majd.

    Addig lesz még egy futam, az Olasz Nagydíj most hétvégén. Ahhoz, hogy a holland Szingapúrban bebiztosítsa már a második világbajnoki címét, ahhoz 138 pontos előnnyel kell majd zárnia a városállamban. Vagyis a következő két versenyen legalább 29 ponttal kell többet szereznie, mint az őt üldöző Charles Leclerc és Sergio Pérez duónak (mindketten 201 ponttal állnak, holtversenyben).

    A monzai pálya egy nagyon tempós pálya, némileg hasonló Belgiumhoz, ahol a Red Bull nagyon sima kettős sikert aratott, miközben Leclerc messze zárt a dobogótól. Szingapúr pedig az utcai jellegéből adódóan a Mercedest ismételten visszahozhatja az élmezőnybe, ami felkavarhatja a sorrendet (lásd Zandvoort, ahol Pérez szenvedett, Leclerc pedig Russelltől is kikapott).

    A címvédő legfőbb riválisai, a csapattárs Pérez illetve a Ferraris Leclerc sincs csúfromában, a mexikói az elmúlt öt futamon csupán egyszer, míg a monacói is csak kétszer állhatott fel a dobogóra, miközben Verstappen négy első és egy második helyet szerzett ezen időszak alatt. A matematikát alapul véve annyira mégsem tűnik lehetetlen feladatnak, hogy öt futammal a zárás előtt már bajnok legyen, hiszen az elmúlt öt futam alatt Leclercnél átlagban 13 ponttal gyűjtött többet egy versenyen, míg Péreznél átlagban 14 ponttal. Ezt felszorozva a két következő futammal majdnem meg is van a szükséges pontmennyiség.

    Noha az esély megvan rá, mégsem ez a legvárhatóbb forgatókönyv, hiszen nagyban függ a Mercedestől a képlet, hiszen, ha a címvédő gárda az elmúlt futamokon mutatott teljesítményt hozza, akkor Leclerc és Pérez számára nem garatált a top4, már pedig két-két ötödik és hatodik hellyel (és két Verstappen sikerrel) megajándékozhatják a hollandot egy szép születésnapi ajándékkal, viszont ha a Mercedes nem lesz meccsben, akkor két negyedik hely is elég már ahhoz, hogy ne Szingapúrban legyen bajnok Verstappen.

    Tehát sok pénzt nem érdemes feltenni erre a történetre, de azért abban biztosak lehetünk, hogy a Red Bull és Verstappen minél hamarabb leakarja majd zárni a 2022-es évet.

  • Az autója is besárgul a Ferrarinak Monzára

    Az autója is besárgul a Ferrarinak Monzára

    75 éves jubileumot ünnepel idén a Scuderia Ferrari. Az olaszok a hazai, Olasz Nagydíjukra időzítették az ünnepség jelentős részét, amihez egy komolyabb dizájn váltás társult.

    Első körben a csapat ruházata öltött sárga színt a Giallo Modena Special Edition nevű projekt keretén belül.

    Ám nem ez volt a legszembetűnőbb változás mégis a vörös autókon történt, ugyanis ma délután leplezte le a Ferrari az ünnepi festését, amelyre úgy szintén felkerült a sárga szín, amelyet egy rövid videóban mutattak is be, ahol a virtuális világot használva nézhetjük meg, hogyan mutat majd a versenypályán a sárga motorborítást, rajtszámokat és a hátsó szárny oldalsórészét kapó Scuderia.

  • A Williams lehet Mick Schumacher utolsó esélye

    A Williams lehet Mick Schumacher utolsó esélye

    Szűkülni látszanak Mick Schumacher lehetőségei. A grandpx.news a legutóbbi írásában azt taglalja, hogy mindent figyelembe véve már csak a Haas és a Williams jelentheti számára az F1-ben maradást.

    A német számára a Haasos maradás minden bizonnyal attól függ majd, hogy marad-e a Ferrari kötelékében vagy sem. Günther Steiner csapatfőnök korábban már elismerte, hogy nem biztos Schumacher maradása, ugyanakkor ő is rajta van azon a listán többedmagával, amelyek közül választanak majd jövőre.

    Amennyiben Schumacher nem marad az amerikai csapatnál, már csak egyetlen lehetősége marad, méghozzá a Williams Nicholas Latifi helyén. A képlet egyszerű, reálisan az Alpine-ban köt ki Pierre Gasly, akinek a helyére a tengerentúlról érkezhet Colton Herta.

    A forrás latolgatását alátámasztja a korábbi világbajnok, Nico Rosberg szavai.

    „Ekkora nyomás alatt is Mick ledominálta Magnussent a szombati kvalifikáción. A legjobb esélyeit a számára, hogy a rajtrácson maradjon a Haasnál és a Williamsnél látom, márpedig megérdemli, hogy a mezőny tagja maradjon.” – fogalmazott 2016 bajnoka.

  • Az emelőt okolja az elbukott pontszerzésért Mick Schumacher

    Az emelőt okolja az elbukott pontszerzésért Mick Schumacher

    Erős időmérőt zárt Hollandiában Mick Schumacher, aki a nyolcadik helyről kezdhette meg így a vasárnapi futamot, amely jó esélyt jelenthetett neki egy pontszerzésre.

    Ez azonban nem jött végül össze a németnek, méghozzá egy nagyon lassú bokszkiállás miatt. Schumacher a Mercedeskehez hasonlóan közepes keverékű gumikon rajtolt, ami miatt néhány pozíciót vesztett is a futam elején, mivel sokan a lágy abroncsokat preferálták első körben.

    Eljött a 13.kör és az első kerékcsere ideje, a Haas pedig az alternatív, de ígéretesnek tűnő stratégiáját akarta folytatni egy újabb szett közepes gumikkal, csak hogy a csere jóval több időt vett igénybe, ugyanis nehezen tudták az első emelőt kihúzni az első szárny alól. A heroikus küzdelem ára végül egy majdnem 27 másodperces kerékcsere lett, amivel gyakorlatilag egy bokszkiállásnyi időt vesztett el a riválisaihoz képest, ami után a 18.helyre tért vissza és onnantól kezdve esélye sem volt már egy jó eredmény elérésére.

    A fiatal pilóta szerint, ha ez nincs, akkor meg lett volna a pontszerzés.

    „Nem ez volt a legkiválóbb bokszkiállásunk, gondunk volt azzal, hogy az első emelő nem jött ki a helyéről. Lényegében ez vett ki minket a pontszerzésért folytatott küzdelemből. Ettől függetlenül, ezek a dolgok előfordulnak. Most előre tekintünk és bízunk benne, hogy a következő néhány futamon tudunk majd pontokat szerezni.”

    Schumacher végül a 13.helyen látta meg a kockás zászlót, a pontversenyben pedig továbbra 12 megszerzett ponttal a bajnokság 15.helyén áll.

  • Horner: A Red Bullnak nincs feltétlenül szüksége a Porsche-ra

    Horner: A Red Bullnak nincs feltétlenül szüksége a Porsche-ra

    Nagyot fordult a világ a Red Bull és a Porsche házassága kapcsán. A már szinte biztosnak vett frigy már egyre távolinak tűnik a két fél között, főleg a Red Bullosok az utóbbi tett nyilatkozatai alapján.

    A korábbi hírek szerint nem is akárhogyan érkezne a Porsche, ugyanis felvásárolnák a Red Bull 50%-át, de Christian Horner kicsit lehűtötte a hírre bezsongók kedélyét.

    Bárkit, akit a Red Bull fontolóra vesz motorpartnerként annak teljes mértékben illeszkednie kellene a csapat hosszútávú terveibe. Még sok időnk van erre. Bármilyen kapcsolat is születik meg, passzolnia kell hozzánk. A DNS-ünk része, ami azzá tesz minket, akik vagyunk, nem pedig egy nagy gyártó által támogatott csapat.” – fogalmazott a csapatfőnök Horner.

    „Ez az egyik erősségünk, és ez egy alapvető elvárásunk is a jövőre nézve. Egy kiváló csapat vagyunk komoly merítési lehetőségekkel és van egy izgalmas új fejezet a hajtásláncok terén. Szóval jól állunk. Az idő majd eldönti, hogy beveszünk-e egy partnert ebbe a programba. De a jelenlegi állás szerint egyedül fogjuk folytatni.” – jelentette ki némileg váratlanul.

    „A Volkswagen csoportnak tehát el kell döntenie, hogy elfogadja-e azokat a feltételeket, amiket mi támasztunk, illetve tudnak-e alkalmazkodni ahhoz a filozófiához, amit mi képviselünk.”