Szerző: Hegedűs Dávid

  • A Red Bulltól is csábít szakembert a Ferrari

    A Red Bulltól is csábít szakembert a Ferrari

    A várakozásokon alul kezdte a szezont a Ferrari, ami miatt igyekeznek személyzeti erősítésekkel javítani a teljesítményükön, így legutóbb a Red Bull egyik elemzőjét környékezték meg.

    A Scuderia már visszahozta az Alfa Romeotól a korábbi főtervezőjét Simone Restát, ő rá azért volt szükség, mert Mattia Binotto egyidejűleg felel a csapat vezetésért és a technikai részlegért is, amit a jelek szerint nem igazán tud megoldani.

    A Ferrari más csapatoknál is kutatott szakemberek iránt, és a legutóbbi kiszemeltük Marco Adurno, aki a Red Bullnál az adatok elemzéséért és szimulálásáért felelős.

    Ezt maga Helmut Marko ismerte el, aki szerint könnyen kiköthet Adurno Maranellóban, de ez nem lenne komoly hatással a Red Bullra.

    „Ez a hír igaz, de ez teljesen normális. Folyamatos mozgolódás van technikai szinten köztünk, a Ferrari és a többi csapat között. Szóval ez nem újdonság számomra.” – fogalmazott az osztrák tanácsadó.

  • Monteiro is rajthoz áll a nürburgringi 24 órás versenyen

    Monteiro is rajthoz áll a nürburgringi 24 órás versenyen

    Elégg sűrű hétvége lesz június második felében Tiago Monteiro számára, ugyanis a WTCR német fordulója mellett még rajthoz fog állni a legendás nürburgringi 24 órás versenyen is.

    A portugál versenyző idén tért vissza a sérülése után egy teljes szezonra a WTCR-ben, és most a hosszútávú versenyzésbe is belekóstol. A 24 órás viadalon a Team Honda ADAC Sachsen csapat versenyzője lesz, Markus Oostreich, Dominik Fugel és Cedrik Totz csapattársaként.

    A verseny június 23.-án veszi kezdetét, de azon a hétvégén lesz még a Túraautó Világkupa német fordulója is, így Monteiro pénteken és szombaton a világkupában versenyez, másnap pedig már a hosszútávú versenyen indul.

    „Örömömre szolgál, hogy részese lehetek ennek a legendás 24 órás versenynek. A Nürburgring az egyik legnagyobb kihívást rejtő pálya az egész világon, és szeretnék köszönetet mondani a Honda Germany-nek, ezért a lehetőségért.” – mondta az egykori Forma-1-es pilóta.

  • Wolff: A montreáli pálya a Ferrarinak jobban fekszik

    Wolff: A montreáli pálya a Ferrarinak jobban fekszik

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint a kanadai pálya vonalvezetése sokkal inkább fekszik a Ferrarinak és a Red Bullnak, mint nekik.

    A Mercedes idén eddig minden futamot behúzott, és most egy olyan helyszínre mennek, ami elméletileg nem nekik kedvez, ráadásul már Monacóban sem volt egyszerű hétvégéjük.

    „Monaco nem volt egy könnyű hétvége a csapat számára. Egyrészt egy monte-carlói diadal az egyik legjobb dolog a Forma-1-ben, különösen akkor, ha ilyen izgalmas befejezése volt. Másrészt viszont Niki elvesztése rendkívül fájt, de szerintem ő is büszke lenne, ahogy ezen között a körülmények között teljesítettünk.” – kezdte az osztrák csapatfőnök.

    Wolff viszont úgy véli, hogy mivel a kanadai aszfaltcsík másfajta kihívást jelent, ezért a riválisok sokkal komolyabb feladat felé állíthatják őket, mint az elmúlt futamokon.

    „Kanada következik, az egyetlen tengerentúli verseny az európai időszakban. A pálya szöges ellentéte Monacónak, nagy végsebesség, rengeteg egyenes, és sok előzési pont jellemzi. Monacóhoz annyiban hasonlít, hogy néhol közel vannak a beton falak, amelyek a legapróbb hibát is megbüntetik.” – magyarázta.

    „Kanada a hetedik forduló a szezonban, így már tisztán látjuk az autónk erősségeit és gyengeségeit. Az elmúlt hat futamon nagyon erősek voltunk a kanyarokban, de az egyenesekben időt vesztettünk. Éppen ezért lesz Kanada egy óriási kihívás a számunkra, és egy jó esély a riválisainknak. De már várjuk ezt a feladatot, az elmúlt években pedig rendre izgalmas futamokat láttunk itt és most is egy akciódúsra számítok.” – zárta.

  • Latifi vezeti Kubica autóját a kanadai első szabadedzésen

    Latifi vezeti Kubica autóját a kanadai első szabadedzésen

    Ahogy az várható volt, a kanadai Nicholas Latifi veszi át Robert Kubica helyét a Williamsben a kanadai első szabadedzésre.

    A 23 éves pilóta legutóbb a barcelonai kétnapos szezonközi teszten vezette a britek autóját. Nem ez lesz az első alkalom, hogy egy F1-es hétvégén is autóba ülhet, ugyanis tavaly öt első szabadedzésen vezethette a Force India autóját.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a csapattal részt vehetek az első szabadedzésen. Aza tény, hogy ezt a hazai versenyemen tehetem mag, az egy kis extra izgatottságot ad, azonban a céljaim nem változnak emiatt. Jó munkát akarok végezni a csapat számára, és megadni a szükséges visszajelzéseket. A három napos F1-es tesztem után nagyon felkészültnek érzem magam, alig várom, hogy pályára guruljak!” – jelentette ki a Formula 2 éllovasa.

    A 23 éves pilóta legutóbb a barcelonai kétnapos szezonközi teszten vezette a britek autóját. Nem ez lesz az első alkalom, hogy egy F1-es hétvégén is autóba ülhet, ugyanis tavaly öt első szabadedzésen vezette a Force India autóját.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a csapattal részt vehetek az első szabadedzésen. Az a tény, hogy ezt a hazai versenyemen tehetem mag, az egy kis extra izgatottságot ad, azonban a céljaim nem változnak emiatt. Jó munkát akarok végezni a csapat számára, és megadni a szükséges visszajelzéseket. A három napos F1-es tesztem után nagyon felkészültnek érzem magam, alig várom, hogy pályára guruljak!” – jelentette ki a Formula 2 éllovasa.

  • A győzelem a Racing Point hosszútávú célja

    A győzelem a Racing Point hosszútávú célja

    A Racing Point tulajdonosa Lawrence Stroll egyértelműen kijelentette, hogy a csapatnak nem más a célja a jövőben, mint a győzelem.

    A kanadai milliárdos tavaly vette meg a Force Indiát, ami csak az első lépés volt, hogy a csúcsra juttasson egy F1-es csapatot.

    „Első körben vissza akartuk állítani a csapat pénzügyi stabilitását, és mérnököket felvenni, ami az autó fejlesztését vonja vonja után. Most a középmezőny elején akarunk harcolni, és meg szeretnénk szerezni a konstruktőri negyedik helyet. Hosszabb távon pedig az a célunk, hogy mi legyünk a legjobbak és győzelmeket szerezzünk.” – fogalmazott az idősebb Stroll.

    Az üzletember azonban tudja, hogy ez nem az egyik napról a másikra fog megtörténni, hanem apróbb lépésekben vezet az út odáig. Az egyik ilyen egy teljesen új gyár felépítése Silverstone-ban. Éppen ezért tisztában volt azzal, hogy idén nem lesz könnyű dolga a csapatnak.

    „A csapatnak nem volt meg minden szükséges eszköze, felszerelése, hogy megfelelően felkészüljön a szezonra, így tudtuk, hogy az első pár futam nehéz lesz. Igyekszünk gyorsabban változtatni, mint a többi csapat. Talán nem olyan gyorsan, mint a nagy csapatok, de mi tudásunkhoz képest gyorsan” – tette hozzá.

  • Már 2021-re is fejleszt a Renault

    Már 2021-re is fejleszt a Renault

    Eddig csalódást keltő a Renault idei szezonja, ám a csapat szeme előtt inkább 2021 lebeg, mint lehetséges áttörés. Cyril Abiteboul szerint pedig már arra az esztendőre is elkezdtek dolgozni.

    Komoly változást várnak a Renault-nál a 2021-es nagy szabályváltozásoktól, emiatt is szerződtettek egy top pilótát Daniel Ricciardo személyében. Ám a 2019-es évük eddig elé felejthető, csupán a nyolcadik helyen állnak a konstruktőri bajnokságban, és még fele annyi pontjuk sincs, mint a negyedik McLarennek.

    „Ismerjük a Forma-1-et. Ezért őszintén szólva az a legjobb, ha már a 2021-os autón is dolgozunk. Ezért megosztjuk az erőforrásainkat a 2020-as autó tervezése és a most elkezdett 2021-es autó fejlesztése között.” – jelentette ki Abiteboul.

  • Ericsson: Az F1-ben könnyen csorbulhat a versenyzők hírneve

    Ericsson: Az F1-ben könnyen csorbulhat a versenyzők hírneve

    A korábbi Forma-1-es pilóta és jelenlegi IndyCar újonc Marcus Ericsson is kritikát fogalmazott meg a száguldó cirkusz iránt. Szerinte ugyanis ez a sorozat rosszat tehet egy autóversenyző hírnevének.

    A Caterham és a Sauber színeiben öt szezont töltött a Forma-1-ben a svéd Marcus Ericsson, ám idén Kimi Räikkönen érkezése miatt kiszorult a csapatból, így most csak tartalékpilóta az Alfa Romeonál. Ezenkívül pedig teljes szezont fut az IndyCarban a Schmidt Peterson Motorsport színeiben.

    A 29 éves versenyző most a Racer-nek nyilatkozva mesélte el, hogy a Forma-1 nem tett jót a karrierjének.

    „A Forma-1-ben nagy esély van arra, hogy csorbul a hírneved. Ott nagyon könnyen rámondják valakire, hogy ’ő mennyire sz*r’ vagy ’nem elég jó’. Imádom a Forma-1-et, a Forma-1 mindig is Forma-1 marad nekem, de szerintem az az egyik nagy probléma a sorozattal, hogy ez a gyártók versenye.” – magyarázta a svéd.

    Új állomáshelyén, az IndyCarban egyelőre jól szerepel, az Indy500 időmérőjén a 13.helyet szerezte meg, de erre a sorozatra jellemző, hogy még egy nem top autóval is lehet dobogókért és győzelmekért harcolnia. Szerinte pedig ez az, amit az F1-nek is el kell érnie.

    „Azon versenyzőknek, akik egy jó csapatban vannak, azok remek szezont futhatnak, de akiknek nem jut ilyen autó, azoknak jóval nehezebb dolguk van. Így pedig őket könnyen leírják, pedig csak sokkal nehezebben tuják megmutatni, hogy mit is tudnak valójában. Ez az egyik legnagyobb gondja a Forma-1-nek, különösen most, amikor ekkora szakadék van a nagyok és a többiek között. Az viszont biztos, hogy itt sikerült újra felépítenem a hírnevemet.” – fogalmazott.

  • Hamilton: Eddig idén egy átlagos szezonom van

    Hamilton: Eddig idén egy átlagos szezonom van

    A világbajnoki éllovas Lewis Hamilton szerint az idei szezon elején semmilyen különleges teljesítményt nem nyújtott, pedig az első hat versenyből négyet is megnyert.

    A brit címvédő monacói győzelmével 17 pontosra növelte előnyét a pontverseny élén csapattársa előtt, pole-pozícióból rajtolva, ami neki idén csupán a második volt, és ő maga is úgy érezte, hogy eddig idén nem nagyon találta a tökéletes egykörös tempóját.

    „Úgy érzem, hogy idén eddig egy teljesen átlagos teljesítményt nyújtok. Talán még átlag alattit is. Szerintem így is ki hoztam a legjobbat az eddigiekből. Tökéletes felkészültséggel vágtam neki a szezonnak, de az autó valódi teljesítményét nehezen tudom kihozni.” – fogalmazott Hamilton.

    Ezek ellenére is a négy győzelemmel és a két második hellyel ez pályafutása legjobb idénykezdete. 137 megszerzett pontja pedig lényegesebb több, mint az elmúlt két évben, amikor Sebastian Vettellel vívott kemény harcot a bajnoki címért.

  • Egy 2010-es baleset miatt veszélyben érezte Red Bullos pályafutását Ricciardo

    Egy 2010-es baleset miatt veszélyben érezte Red Bullos pályafutását Ricciardo

    Egy eddig nem ismert történetet osztott meg a pályafutásából Daniel Ricciardo. 2010-ben a Formula Renault 3.5-ös szezonja előtt szenvedett egy komoly sérülést, ami miatt kétségesnek érezte a további Red Bullos helyét.

    A korábbi Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg Beyond Victory néven podcastot vezet és a legutóbb Daniel Ricciardo volt a vendége. Az ausztrál beszélt a Red Bullos pályafutásának elejéről is, illetve egy súlyos balesetről is, valamint Helmut Markorol is szót ejtett.

    „Helmut Marko mindig nagyon szenvedélyes. Elég kemény is, de rengeteget törődött akkor a fiatalokkal. Neki hála gyorsan értem be, nagyon tisztelem őt emiatt.” – kezdte Ricciardo.

    Ám 2010-es F1-es bemutatkozása előtt volt egy kisebb nézeteltérése vele, ami egy kerékpáros baleset után alakult ki.

    „Két héttel a Formula Renault 3.5 első tesztje előtt – akkoriban csak két tesztünk volt, és nem több – elestem a mountain bike-ommal és eltörtem a csuklómat. Tudtam, hogy így nem vagyok képes tesztelni. Nehezen mozgattam a kezemet, de elrepültem Jerezbe, hogy legalább lássák, hogy meg fogom próbálni.” – mesélte.

    „Teljesítettem a kivezető körömet, de utána egyből vissza is tértem a bokszba, és mondtam a srácoknak, hogy sajnálom, de nem tudok vezetni. Ekkor megszólalt a telefonom. Helmut volt az, megkérdezte, hogy mi történt. Erre én ezt feleltem: Igazán megpróbáltam, de nem ment. Sajnálom, muszáj hagynom, hogy meggyógyuljon a kezem, de ne aggódj, az első futamra rendbe jövök.” – folytatta.

    Rosberg ekkor megkérdezte, hogy ebben a pillanatban veszélyben érezte-e a Red Bullos jövőjét, mire így felelt:

    „Tudtam, hogy kemény lesz, mert hosszú csend után ennyit válaszolt: Te egy idióta vagy! Majd lecsapta a telefont. A tíz nappal későbbi tesztet már teljesítettem, de jól emlékszem arra, mivel a visszafordítóban nem nagyon tudtam az egyik csuklómat teljesen használni, így gyakorlatilag egy kézzel vezettem. Aztán az első versenyen megszereztem a pole-t, szóval végül minden rendben volt.” – zárta.

  • Túl korai még Kubica jövő évéről beszélni

    Túl korai még Kubica jövő évéről beszélni

    Robert Kubica fő támogatója a PKN Orlen egyelőre nem akar beszélni arról, hogy a lengyel pilóta 2020-ban is a Forma-1 tagja lesz-e.

    Az elmúlt időszakban egyre többször röppen fel a sajtóban, hogy az idén szenvedő Robert Kubicával szakíthat a csapata agy akár a támogatója is.

    A lengyel olaj vállalat évi 10 millió dollárral támogatja Kubicát és ezáltal a Williamset is.

    „Rengeteg kommentet és spekulációt olvastam Robert jövőjével kapcsolatban, de még csak pár versenyen vagyunk túl. Jelenleg tehát nincs értelme a jövő évről beszélni.” – kezdte Adam Burak, a PKN Orlen szóvivője.

    „Robert F1-es visszatérése büszkévé tette a lengyeleket. Egy kutatásunk szerint a megkérdezettek 72%-a eredmények nélkül is támogatja a lengyel versenyzőket. Robert rendkívül ismert, elképesztő támogatottsága van. Emellett a reklám szempontjából is nagyon fontos. Remek megállapodást írtunk alá vele és a Williams-szel, a körülményeket figyelembe véve pedig nyugodtak lehetünk.” – tette hozzá.