Szerző: Hegedűs Dávid

  • Felboríthatja a Japán Nagydíj menetrendjét az egyre erősödő tájfun

    Felboríthatja a Japán Nagydíj menetrendjét az egyre erősödő tájfun

    Egyre nagyobb veszélyt jelent a Forma-1-es Japán Nagydíjra a szupertájfunná alakult Hagibis, így lehet, hogy a hétvége menetrendjét is át kell majd alakítani.

    A japán meteorológiai ügynökség közlése szerint a szuper tájfun szombaton és vasárnap csaphat le a szigetországra, erős szelet és komoly mennyiségű esőt hozva magával.

    A Japán Nagydíj helyszínén, Suzuka és környékén a legrosszabb idő szombaton várható, noha sem a pontos helyét, sem pedig a pontos idejét nem tudni, hogy mikor és hol éri el Japán partjait.

    Korábban 100 mérföld per órás széllökést jósoltak, ám a mostani jelentések szerint ez már a 140-et is elérheti. Az ilyen időjárási körülmények között pedig nem lehet versenyt rendezni, emiatt pedig átalakulhat a hétvége programja.

    Könnyen megeshet tehát, hogy a szombati időmérőt vasárnap rendezik meg, ami nem újkeletű dolog lenne Suzukában, ugyanis 2004-ben hasonló indok miatt kellett eltolni az időmérőt.

    Az FIA elmondta, hogy folyamatosan figyelik az időjárási előrejelzéseket, és folyamatosan konzultálnak a Japán Nagydíj szervezőivel, a japán autosport szövetséggel, hogy ha kell akkor tudjanak változtatni a menetrenden.

    A hét eleji állapothoz képest, most úgy néz ki, hogy a tájfun egy nappal hamarabb ér ide tehát, vagyis a futam jelen állás szerint nincs veszélyben.

  • Rengeteg pénzt áldoz a demencia elleni kutatásra Sir Jackie Stewart

    Rengeteg pénzt áldoz a demencia elleni kutatásra Sir Jackie Stewart

    A Forma-1 legendás alakja Sir Jackie Stewart másfél millió fontot fektet be azért, hogy új szintre emelhessék a demencia elleni kutatást.

    A háromszoros világbajnok Race Against Dementia (Verseny a Demencia ellen) néven hozott létre egy alapítványt, miután a feleségét, az 57 éves Helena-t frontotemporális demenciával diagnosztizálták.

    Ezen projekt arra törekszik, hogy ösztöndíj formájában támogatást nyújtson fiatal kutatóknak, ezzel felgyorsítva a demencia elleni kezelés kutatásának felgyorsítását.

    A projektben három fiatal tudós kapott helyet: Dr. Cara Croft és Dr. Christy Hung, a londoni egyetemről és Dr. Claire Durrant az edinburgh-i egyetemről.

    A kezdeményezés egyik legfőbb támogatója James Dyson és az ő alapítványa

    „Amikor a feleségemnél demenciát diagnosztizáltak, tudtam, hogy az életünk nem lesz ugyanaz a továbbiakban. Szerencsés vagyok, hogy abban a helyzetben lehetek, hogy a lehető legjobb kezelést tudom nyújtani Helene-nek és egy olyan család része lehetek, amely fontos támogatást tudott nekünk nyújtani ezekben a nehéz időkben. Tudom, hogy a demencia más és más személyeknél nagyon eltérő. Sürgősen új módszereket kell találnunk a demencia kezelésére, vagy megelőzésére, ehhez pedig a kutatás a kulcs.” – nyilatkozta Stewart.

  • Danner: Katasztrófa a Német Nagydíj elvesztése

    Danner: Katasztrófa a Német Nagydíj elvesztése

    2020-ban rekord hosszúságú szezon elé néz a Forma-1 mezőnye, de még ebben a naptárban sem lett helye a Német Nagydíjnak, amit a helyiek nagyon nehezen élnek meg.

    A korábbi Forma-1-es pilóta és jelenlegi szakértő Christian Danner pedig egyenesen katasztrófának nevezte ezt.

    „Ez egy katasztrófa. Ha Barcelonának sikerült megmenteni a versenyét, és Ausztriában és Hollandiában is lesz futam, akkor rendkívül dühítő ezt látni, hogy ez Németországnak nem jött össze.” – fogalmazott.

    A 2020-as versenynaptárban Vietnam és Hollandia lesznek az új helyszínek, míg Németország lesz az egyetlen kimaradó, hogy ideiglenes vagy véglegesen az a jövő zenéje.

  • Verstappen: Japánban is sokkal gyorsabb lesz a Ferrari

    Verstappen: Japánban is sokkal gyorsabb lesz a Ferrari

    Max Verstappen nem érzi azt, hogy a Red Bull képes lesz nyerni a Honda hazai pályáján, mert szerinte ott is a Ferrari lesz az esélyes.

    Nagy reményekkel érkezik Japánba a Honda, ugyanis a visszatérésük óta egyetlen egy pontot sem tudtak szerezni az aktuális csapatukkal Japánban.

    A Red Bullal karöltve viszont sokkal vérmesebb reményeik is lehetnek Suzukában. Ennek érdekében pedig Szocsiban egy újabb rajtbüntetés fejében hoztak egy újabb motorfejlesztést.

    Max Verstappen nagyon érzi a japán aszfaltcsíkot, hiszen eddig minden Red Bullos évében dobogóra tudott állni, most viszont nem érzi azt, hogy a nyári szünet óta szárnyaló Ferrarit meg lehetne verni.

    „Sok jó eredményem van már Japánból, második és harmadik helyekkel, de győznöm még sosem sikerült. Így nyilván jó lenne egy lépést feljebb lépni.” – kezdte. „Nagyon élvezetes ott vezetni, de alapvetően is imádom Suzukát. Ez egy történelmi pálya, amely rendkívül szűk és gyors is egyben. Fontos, hogy a pálya egészét kihasználd.”

    „Meg kell találnod a megfelelő egyensúlyt, jó ritmusban kell átmenned a 3,4,5 és 6-os kanyarokon, mert, ha hibázol az egyikben, akkor a következőben rossz íven leszel. A Ferrari nagyon gyors lesz az egyenesekben, mivel jelentős motorerő fölényben vannak, de a mi autónk a kanyarokban működik remekül. Remélhetőleg ott tudunk majd egy ki előnyt szerezni.” – folytatta.

    „A japán rajongók nagyon szenvedélyesek a sport iránt, mindig nagyszerű látni, hogy mennyi rajongó van a pálya szélén. Az idei Japán Nagydíj viszont más lesz, így, hogy a Hondával vagyunk már. Már idén voltak remek eredményeink, de Suzuka nem lesz könnyű. Természetesen igyekszünk majd a lehető legjobb eredményt felmutatni a japán rajongóknak.” – zárta.

  • Csak Monzában kapta meg a speciális kormányát Kubica

    Csak Monzában kapta meg a speciális kormányát Kubica

    Robert Kubicának egészen a nyári szünet végéig kellett várnia, amíg megkaphatta a személyre szabott kormányát.

    A lengyel pilóta idén tért vissza a súlyos sérüléséből a Forma-1-be, ám a jobb karja nem gyógyult meg száz százalékosan, így már az év eleje óta szüksége lett volna egy olyan kormányra, amelynél a fontosabb kapcsolók és karok a bal kezére estek volna.

    Ezt viszont csak Monzában kapta meg a saját elmondása szerint.

    „Erre a speciális kormányra már az év eleje óta szükségem lett volna, de ez csak kicsivel később, Monzában állt a rendelkezésemre.” – ismerte el Kubica.

    „Két gomb a jobb oldalról átkerült a bal oldalra, emellett még egy plusz kar is található még ezen az oldalán.” – tette hozzá.

    Az egykori versenymérnök Dave Robson szerint a szezon hátralévő részében jóval könnyebb dolga lehet így Kubicának.

    „Az új kormány már sokkal kényelmesebb lesz a számára és megkönnyíti a dolgát. Sokkal könnyebben el tudja majd érni a különböző funkciókat. Szerintem ennek a hiánya inkább a frusztráltságban volt érezhető, sem mint a köridő lemaradásában.” – vélekedett a korábbi mérnök.

  • Nico Müller nyerte az év utolsó DTM futamát

    Nico Müller nyerte az év utolsó DTM futamát

    Nico Müller idei harmadik futamgyőzelmével zárult a német túraautó bajnokság 2019-es szezonja.

    Az időmérő edzéshez képest annyi változás történt, hogy Pitero Fittipaldi eredményét törölték és a rajtrács végére száműzték, miután megsértette a parc fermé szabályokat az Audijával.

    A verseny rossz időjárási körülmények között zajlott, ami miatt a verseny irányítás két felvezető kört rendelt el és a versenytávot 49 perc plusz egy körre csökkentette.

    Paul Di Resta volt az első kieső, az ő Aston Martinja az első felvezető körben ment tönkre.

    A rajt után a pole-ból induló Müller fordult el elsőként, míg mögötte többen is kiszélesítették az első kanyart. Ebből a szombati győztes René Rast jött ki a legjobban és a második helyre tudott feljönni, a nyakán Rockenfellerrel.

    A mezőny sűrűjében a Lexusos Nick Cassidy és az Audis Jonathan Aberdein találkozott egymással, aminek az eredménye az lett, hogy az utóbbi pilóta a falban kötött ki. Az eset miatt a pályára küldték a biztonsági autót.

    A versenyt nem sokkal később piros zászlóval is meg kellett szakítani, miután Daniel Juncadella Aston Martinja gyulladt ki és a pályán kellett azonnal megállnia.

    Negyed óra szünet után a biztonsági autó mögött indult újra a verseny. Müller sikeresen megtartotta a vezetését, pedig Rast keményen támadta őt.

    Quintarelli kezdte a bokszkiállások sorát, őt Jenson Button követte.

    Még csak a negyedik körben jártunk, amikor az élmezőny tagjai – Wittmann és Rockenfeller is – a bokszkiállás mellett döntöttek. Az Audi pilótája sikeresen átugrotta a BMW-st a bokszban.

    Wittmann pedig bokszutca áthajtásos büntetést kapott, miután a csapata veszélyesen engedte ki őt és majdnem bele ment Aberdein autójába.

    Egy körrel később Müller, hárommal később pedig Rast is kiállt friss abroncsokért. A bajnok Müller elé tért vissza a pályára, ám a különbség csökkent közöttük végül pedig a nyolcas kanyarban egymás mellett haladtak, majd Rast egy pillanatra elvesztette az uralmát az autója felett és Müller átvette a virtuális vezetést.

    Rast tovább szenvedett a friss gumikon, emiatt pedig Roceknfeller is meg tudta őt előzni. A 12.körben pedig már Glock és Frijns is megközelítette őt.

    Az élen ekkor Green és Eriksson állt, de nekik még ki kellett állniuk a bokszba. A brit próbált akkora előnyt kiautózni, hogy a kerékcsere után is az élen maradjon. Végül az utolsó előtti körben álltak ki a kötelező kerékcserére.

    Rast pedig tíz perccel a futam vége előtt tudta felmelegíteni a gumijait és igyekezett visszazárkózni.

    Müller győzelmét végül senki sem veszélyeztette, a svájci ezzel pedig idei harmadik sikerét aratta. Rockenfeller és Rast fért még fel a dobogóra. Glock a végén még megelőzte Greent és megszerezte a negyedik helyet.

    Eriksson lett a hatodik, Frijns és Dennis előtt. Spengler és Duval zárta a pontszerzők sorrendjét.

    A legjobb Super GT-s ezúttal is Jenson Button lett a 16.helyen, mögötte közvetlenül végzett Quintarelli.

    Ezzel a sikerrel Müller bebiztosította a bajnoki ezüstérmét, és végül 74 ponttal maradt le Rasttól, de 27-tel előzte meg Rockenfellert.

    A DTM 2020-as szezonja majd április utolsó hétvégéjén indul Hokcenheimben.

  • Brawn: A Haas jelenléte jót tesz a Forma-1-nek

    Brawn: A Haas jelenléte jót tesz a Forma-1-nek

    A Forma-1 sportszakmai vezetője Ross Brawn úgy véli, hogy a Haas jelenlétével sokat nyer az amerikai piacon a sorozat.

    Az amerikai Haas istálló 2016-ban komoly tervekkel érkeztek a Forma-1-be, szorosan együttműködve a Ferrari csapattal. A bemutatkozásuk óta folyamatos előrelépést mutatott, tavaly pedig már az ötödik helyen végeztek a konstruktőri sorozatban. A 2019-es évük pedig eddig a legrosszabb, ugyanis csak a Williamst tudják megelőzni.

    Mindemellett pedig a főszponzor, a Rich Energy körüli jogi procedúrák sem tettek jót a csapatnak. Így már olyan hírek is megjelentek a sajtóban, hogy a csapat a kiszállást fontolgatja, amit aztán igyekeztek is cáfolni.

    Ross Brawn pedig reméli, hogy jobbá fordul a csapat sorsa, ugyanis az amerikai piac szempontjából fontosak ők a Forma-1-nek.

    „A tavalyi konstruktőri ötödik helyük után a folyamatos fejlődés reményében vágtak neki az idei szezonnak. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy ők most visszaléptek, különösen a futamokon, habár az időmérőkön is kicsit jobbak voltak.” – kezdte Brawn.

    „Egy pontban úgy tűnt, hogy a csapat technikai szempontból egy ördögi körbe került, de Günther Steiner emberei darabokra szedték a puzzle-t, és újra összerakják a kirakóst. Gene Haas csapata egy értékes része a Forma-1-nek. Hosszú évek után ők voltak az elsők, akik új csapatként megérkezve meg tudták vetni a lábukat, míg előtte a csapatok rövid idő alatt jöttek majd eredmények nélkül mentek is.” – folytatta.

    „Emellett azért is fontosak, mert amerikai zászló alatt szerepelnek egy európai központú sorozatban. A Forma-1 számára létfontosságú, hogy támogassa a sport iránti egyre növekvő amerikai érdeklődést, amelynek versenyző hiányában a Haas tud eleget tenni. Reméljük, hogy a csapat a szezon végére összekapja magát és jó eredményeket fognak tudni elérni, különösen az austini hazai versenyükön.” – zárta.

  • Button: Furcsa helyzetben van a Ferrari

    Button: Furcsa helyzetben van a Ferrari

    A korábbi világbajnok Jenson Button úgy véli, hogy a Ferrari számára szokatlan helyzet az, ami kialakult a versenyzői körül. Emellett pedig meg is kérdőjelezte a csapat oroszországi csapatutasítását.

    Vettel az Orosz Nagydíj rajtja után megelőzte a pole-ból rajtoló Charles Leclercet, ami mint kiderült egy megbeszélt taktika része volt. Így várható volt, hogy a vezetés rászól a német a világbajnok fülére, hogy engedje el a monacói társát, ám Vettel ezt figyelmen kívül hagyta, mondván ha ezt akarja akkor zárkózzon fel. A csapat aztán a kerékcserék során cserélte meg a versenyzőit, más kérdés, hogy aztán nem sikerült ezt győzelemre váltani, pont Sebastian Vettel motorhibája és az így pályára hajtó biztonsági autó miatt.

    Az ex-F1-es pilóta Button pedig nem igazán érti ezt a csapatutasítást.

    „Nem értem azt, amit a Ferrarinál csináltak, miért tartották magukat a megállapodáshoz, ha Vettel sokkal gyorsabb volt. Harcolni kellett volna ezért a pozícióért, ezért nagyon furcsa, hogy fel kellett volna ezt adnia. Le lehet menedzselni egy kettős sikert, de a Ferrari ezen helyzeten igencsak furcsa. Egyszerre akarnak mindkét versenyzőnek kedvezni.” – vélekedett 2009 bajnoka.

  • Marad a Mahindra párosa, míg a ZF a csapat új partnere

    Marad a Mahindra párosa, míg a ZF a csapat új partnere

    A Mahindra istálló bejelentette, hogy marad a Pascal Wehrlein és Jerome d’Ambrosio páros a Formula következő szezonjára. Emellett azt is megerősítették, hogy a jövőben a ZF hajtásláncait fogják használni.

    Wehrlein és d’Ambrosio az előző szezon szezon kezdetén igazoltak az indiai istállóhoz, noha a német még a Mercedeses kötődése miatt kényszerült kihagyni a szezonnyitót.

    A belga versenyző szállította a csapat egyetlen tavalyi sikerét, noha a bajnokságban csupán a 11.lett.

    „Köszönetet akarok mondani a Mahindra Racingnek a tavalyi évért, és nagyon boldog vagyok, hogy folytathatom velük. Elképesztően kezdtük az ötödik szezont, kezdtük megmutatni a bennünk rejlő potenciált, ha egy csapatként dolgozunk. Tudjuk, hogy az év második fele nagyon küzdelmes volt a számunkra, de az a tény, hogy a következő idénynek is ugyanígy vágunk neki, jelenti azt, hogy sokkal erősebben térünk vissza és rendszeresen harcolhatunk majd a győzelmekért.” – nyilatkozta d’Ambrosio.

    Wehrlein kilenc ponttal zárt a csapat mögött tavaly az összetettben, de ő szerezte a csapat egyetlen pole-pozícióját még Mexikóban, amit aztán majdnem meg is nyert, de az utolsó métereken fogyott el az energiája. Legjobb eredménye Chiléből van, ahol második lett, rögtön a második versenyén.

    „Örömmel folytatom tovább a Mahindrával. A tavalyi volt a debütáló szezonom, amelyből rengeteg pozitívumot tudok eltenni és ezekre tudok építkezni a második évemre. Nagyon pozitív és jó hangulat van a csapaton belül, miközben keményen dolgoztunk a nyári szünet során és nagyon várom már az újbóli közös munkát.” – mondta a német.

    A csapat korábbi versenyzője Nick Heidfelfd marad továbbra is a hivatalos teszt- és tartalékpilóta, míg Sem Dejonghe – aki az ELMS-ben szerepelt – pedig szimulátor versenyzőként fog ténykedni.

    A Mahindra új hajtásláncot is fog használni, méghozzá a ZF-ét, amely korábban a Venturi partnere volt, de ők immáron a Mercedesét használják majd. Az új partner egyébként a hajtáslánc mellett a kasztni tervezésében és a lengéscsillapítók megalkotásában is segédkezni fog.

  • René Rast nem állt le, hetedszer nyert idén

    René Rast nem állt le, hetedszer nyert idén

    Sima győzelmet aratott a bajnok René Rast a DTM idei utolsó előtti futamán Hockenheimben, amely egyben az első verseny is volt a Super GT-vel közösen.

    A DTM szezonzáró hétvégéjén közösen versenyeznek a Super GT mezőnyével, így elég nagy létszámú mezőny sorakozott fel az első futam rajtjára. Amely már idő előtt véget ért Habsburg Ferdinand számára motor problémák miatt. Eközben Tsuyo Matsuda Nissanjával is gondok akadtak.

    A rajtnál remekül jött el a pole-ból rajtoló René Rast és megtartotta a vezető helyét, őt pedig Wittmann és Rockenfeller követett.

    Már az első kör végén friss gumikra váltott Ryo Hirakawa, miközben Müllernek el kellett engednie Erikssont, mivel pálya levágással szerzet előnyt vele szemben.

    Az élmezőnyben megmerevedtek a frontvonalak, csupán Rockenfeller kapott figyelmeztetést, mivel leszorította Wittmannt a pályáról. Az időmérő után a futamon is remekelt a legjobb Super GT-s Jenson Button a Hondával, a nyolcadik helyen haladt, de gyorsabb volt, mint az előtte autózók nagy része.

    Az első kanyarban Glock leszélesítette a pályát, és a kerékvető megdobta az autóját, emiatt pedig az ajtaja kinyílt, így a kör végén a bokszutcába kényszerült. Duval pedig megelőzte Aberdeint és átvette a negyedik helyet a dél-afrikaitól.

    Müller pedig szépen kapaszkodott fel a mezőnyben, a tizedik körben a DRS-sel megelőzte Jenson Buttont. Pár körrel később pedig pedig a második helyen helycsere történt Wittmann előzte Rockenfellert. Időközben pedig Glock két másodperccel gyorsabb volt a komplett mezőnynél a kiállása után.

    Wittmann és Button a 16.körben jöttek kerékcserére, de előtte a német fokozatosan közeledett az élen álló Rasthoz. A Team Rosberg versenyzője egy körrel később érkezett a bokszba. Eng pedig leparkolt a pálya szélén, ami miatt a pályára hajtott a biztonsági autó.

    Két körrel később az IndyCar-ban megszokott egymás melletti újra indítással folytatódott a verseny. A nyolcas kanyarban a két WRT-s Audi ütközött össze, ami miatt Fittipaldi kapott büntetést.

    A 26.körben Wittmann megelőzte Rastot és átvette a vezetést, noha ez csupán egy körig tartott, ugyanis a bajnok vissza előzte őt.

    A harmadik helyre pedig már Nico Müller ért fel, miután Rockenfellert is maga mögé utasította. Hátrébb pedig egy négyes csata alakult ki Dennis, Spengler, Button és van der Linde között. Ez a kilencedik helyért történt.

    A harmadik helyen autózó Müller bokszutca áthajtásos büntetésre volt kénytelen kihajtani, mivel átlépte előzőleg a sebességhatárt a bokszutcában.

    A versenyt végül René Rast nyerte meg, idén már a hetedik alkalommal. Marco Wittmann és Mike Rockenfeller állhatott még fel a dobogóra.

    Frijns lett a negyedik, Duval és Glock előtt. Di Resta lett a legjobb Aston Martinos a hetedik hellyel. Spengler a nyolcadik lett, Jenson Button pedig a legjobb Super GT-s a kilencedik helyen. Az első tízet pedig Joel Eriksson zárta.