Szerző: Hegedűs Dávid

  • Kubica akár a Haas állandó versenyzője is lehet 2021-ben

    Kubica akár a Haas állandó versenyzője is lehet 2021-ben

    Günther Steiner kifejezte reményét, hogy sikerül megszerezniük a lengyel pilótát, akivel hosszútávú és komoly terveik is lehetnek.

    Kubica az év végén biztosan távozik a Williams csapatától, és jelenleg az amerikai Haas tűnik a legkomolyabb érdeklődőnek, akik jövőre fejlesztő és tartalék pilótaként számolnának vele.

    A rutinos pilóta viszont Austinban maga mondta el, hogy a helyzete bonyolulttá vált, hiszen új és érdekes lehetőségek nyíltak meg előtte. Pletykák szerint pedig ez az új lehetőség a Ferrari irányából érkezett, akik szintén fejlesztőként számolnának vele, és a maranelloi gárda mellett az Alfa Romeonak is dolgozna.

    Ez pedig azért bonyolította meg a dolgokat, mert ugyan a Haas is szorosan kötődik a Ferrarihoz, de ők nem szeretnének Kubicán senkivel sem osztozni.

    Kubica számára a Haas azért lehet most vonzóbb, mert ők akár 2021-ben állandó versenyülést is adnának neki, legalábbis erről szólnak a legfrissebb találgatások.

    „Nagyon szeretném Robertet hozzánk csábítani, ezért egy olyan ajánlatot kell neki adnunk, ami különleges lehet a számára, a jövője tekintetében.” – ismerte el sejtelmesen Günther Steiner csapatfőnök.

    „Szeretnénk, ha segítene az autónk fejlesztésében. Tudjuk, hogy ebben igen jó, mivel rengeteg mérnökkel dolgozott együtt a Renaultos korszakában. Mindenki nagyra tartja a képességeit.” – folytatta.

    „Folyamatosan tárgyalok Kubicával és remélem, hamarosan a csapatunkban üdvözölhetem őt. Az egyeztetések nagyon összetettek, mivel rengeteg meghatározni való dolog van és mi a legjobb opciót akarjuk neki. Remélhetőleg hamar meg tudjuk majd nevezni a harmadik számú versenyzőnket, de ez jelenleg inkább a versenyzőtől függ, nem pedig tőlünk.” – zárta Steiner.

  • Vettel: Hamilton minden sikert megérdemel

    Vettel: Hamilton minden sikert megérdemel

    Ismét elismerően beszélt az immár hatszoros világbajnok Lewis Hamiltonról az egyik legnagyobb riválisa, Sebastian Vettel, aki szerint a brit minden sikerre rászolgált.

    Noha Vettel már az Amerikai Nagydíj korai szakaszában kiesett, mégis felment a dobogó előtt Lewis Hamiltonhoz, és személyesen gratulált neki a hatodik bajnoki sikeréhez.

    Nem túlzás azt állítani, hogy Vettel és Hamilton az elmúlt évtized meghatározó versenyzői, ketten együtt összesen már 10 világbajnoki címnél tartanak. Az elmúlt két évben az ő bajnoki versenyfutásokról szólt a Forma-1, és ugyan a legnagyobb riválisai egymásnak, mégis rendkívüli mértékben tisztelik egymást.

    „Szerintem eljött az idő arra, hogy a lehető legjobb dolgokat írd róla.” – nyilatkozta a SkySports újságírójának Vettel. „Ha valaki megnyeri a hatodik bajnoki címét, akkor az minden sikert megérdemel. Ez az amit el mondtam neki ott fent.”

    Az elmúlt évekkel ellentétben a német pilóta idén nem volt képes harcba szállni a végső sikerért Hamilton ellen, ami miatt van némi hiányérzete.

    „Természetesen örülök Lewisnak, viszont annak nem, hogy mi nem voltunk idén meccsben és nagy volt a lemaradásunk. A Lewis által az elmúlt években elért eredmények tiszteletet érdemelnek, a csapatával együtt idén nagyon erősek voltak.” – fogalmazott.

  • A Penske felvásárolta az IndyCart és Indianapolist

    A Penske felvásárolta az IndyCart és Indianapolist

    Az anyavállalatán keresztül a Penske istálló lett az IndyCar és az indianapolisi versenypálya új tulajdonosa.

    Hétfőn jelentette be egy sajtótájékoztatón Roger Penske és a volt tulajdonos, a Hulman & Company képviseletében Tony George és Mark Miles, hogy megváltak a tulajdonjoguktól, amit a Penske Entertainment Corp. számára értékesítettek.

    Ez a vállalat felel a Penske versenyistálló működtetéséért is egyben, vagyis innentől kezdve a csapat gyakorlatilag a saját sorozatában fog versenyezni.

    Ezzel az eladással véget ért egy korszak az amerikai motorsportban, ugyanis az Indianapolis Motor Speedway 1945 óta volt a Hulman cég birtokában.

  • Komoly ellenállásba ütközött a Miami Nagydíj

    Komoly ellenállásba ütközött a Miami Nagydíj

    Egyre nagyobb ellenszéllel találkozik a Liberty Media a Miami Nagydíj kapcsán, pedig minden vágyuk, hogy a városban Forma-1-es futamot rendezzenek.

    Arról már beszámoltunk, hogy a Liberty Media megállapodást írt alá a futamrendezése kapcsán. Így pedig már a pálya helye és kialakítása is nagyjából kialakult.

    Miami városi tanácsa a múlt héten ült össze, ahol a futam kérdése is napirendre került. A tagok pedig egyhangúlag a verseny ellen foglaltak állást. Ráadásul több helyi csoportosulás is létrejött, akik igyekeznek megfúrni a Forma-1-es futamot.

    Ezen tiltakozás mögé állt be a Miami-Dade nevű bizottság is. Ők kimondták, hogy a Forma-1-es pálya vonalvezetéshez szükséges útlezárások betiltásra kerültek, és az futam engedélyezéséhez nyilvános meghallgatásra lesz szükség.

  • Jenson Button év végén otthagyja a Super GT-t

    Jenson Button év végén otthagyja a Super GT-t

    A 2009-es Forma-1-es világbajnok utolsó évét tölti a japán Super GT bajnokságban, hiszen megerősítette, hogy az idény végén hátat fordít neki.

    A hétvégén Motegiben búcsúzhat majd a számára oly sikereket hozó sorozattól. A brit versenyző 2016-ban köszönt el a Forma-1-től, de 2017-ben még egy futam erejéig beugrott a McLarenbe. Ezt követően pedig a Honda színeiben indult a Super GT sorozatban, ahol az első évében rögtön bajnoki címet is szerzett Naoki Yamamotoval karöltve.

    A 39 éves pilóta egy Instagram posztban jelentette be a távozását.

    „A szezonzáró Motegi hétvége előtt meg szeretném ragadni az alkalmat, és bejelenteni, hogy ez lesz az utolsó futamom a Super GT-ben.” – kezdte. „Amikor a Forma-1-es távozásom mellett döntöttem, akkor olyan új kihívásokat akartam, amelyben magas szinten és versenyképes autóval tudok versenyezni. Ez a két Super GT-s év alatt sikerült.”

    „Ez nem csak egy újabb utazás volt a Hondával – akik amúgy hatalmas szerepet játszanak a karrieremben – hanem együtt dolgozhattam Naoki Yamamotoval, aki nem csak az egyik legerősebb csapattársam volt, hanem egy remek srác is. Egy csapatként sikerült megnyernünk a bajnokságot az első évemben. Ez pedig az egyik olyan sikerem, amire a legbüszkébb vagyok.” – folytatta.

    „Egész pályafutásom során mindig előtérben volt a szememben Japán, különleges helyszín, elképesztő rajongókkal, akiknek nagy szenvedélye az autosport. Megtisztelő volt két teljes éven át itt versenyezni, számos szép emléket fogok megőrizni magamban.” – zárta.

  • Seidl: Fájdalmasan rossz volt a versenytempónk

    Seidl: Fájdalmasan rossz volt a versenytempónk

    Nagyon csalódott volt a Mexikói Nagydíj után a McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl. A wokingi istálló a biztató időmérő edzés után pont nélkül zárt Mexikóvárosban, aminek elsődleges oka a gyenge versenytempó a kemény keverékű gumikon.

    Sainz a hetedik, Norris pedig a nyolcadik helyről kezdhette meg a vasárnapi futamot. Az első pár körök jól alakultak, de miután megkapták a kemény abroncsokat, hirtelen drasztikus mértékben visszaesett a tempójuk. A spanyol végül csak a 13. lett, a brit pedig nem fejezte be a futamot, miután az egyik bokszkiállása után rosszul rögzítették a kerekét és körhátrányba került a komplett mezőnyhöz képest.

    Belgium óta ez volt az első alkalom, hogy egyik autójuk sem tudott pontot szerezni. Ráadásul az elmúlt tíz versenyből hétszer valamelyik autójuk a legjobb hatban zárt.

    „Ez egy fájdalmas vasárnap volt számunkra, főleg azok után, hogy milyen remek hétvégéink voltak az elmúlt időszakban.” – kezdte Seidl. „Elsősorban a kemény gumikon voltak gondjaink, azokon nem tudtuk azt a tempót autózni, amit az azt megelőző két napon láttunk. Ki kell elemeznünk és meg kell értenünk az okokat, talán a magasabb pálya hőmérséklettel vagy valami ilyesmivel hozható összefüggésbe.”

    „Mindkét autónk jól rajtolt, aztán Lando rossz bokszkiállása teljesen tönkre tette a versenyét. Később úgy döntöttünk, hogy feladjuk vele a futamot, mert az autó néhány paramétere kritikus értéket mutatott és nem akartunk kockáztatni. A versenytempónk hatalmas visszalépés volt. Ez volt az első alkalom, amikor vasárnap teljesen más tempó köszönt vissza, mint a korábbi napokon.” – folytatta.

    „Rengeteg mindent lehet ebből tanulni, és ez emlékeztet minket arra, hogy rengeteg mindent kell még tennünk azért, hogy jobb csapattá váljunk.” – zárta a német.

  • Michelisz: Makaóban sokkal jobbak lehetünk

    Michelisz: Makaóban sokkal jobbak lehetünk

    Pozitív hangulatban zárta a WTCR japán fordulóját Michelisz Norbert, azonban a soron következő makaói hétvégétől sokkal többet vár.

    A magyar bajnok aspiráns éllovasként érkezett meg Suzukában, a hét végére viszont elvesztette ezen pozícióját, noha a hátránya csupán pár pont Guerrieri mögött. Az első futamon a 17.helyről lett 13., majd a második versenyen rajt-cél győzelmet aratott, az utolsón pedig 9. pozícióban zárt.

    Úgy érzi, hogy a hétvégéből sikerült kihoznia a maximumot.

    „Mind a három futamon pontszerző voltam. Ha a bajnoki címre hajtasz, akkor nem mindig kell arra számítanod, hogy a legjobb csomag lesz alattad az adott hétvégén. Most is ez volt a helyzet, de ebből sikerült kihozni a lehető legtöbbet.” – kezdte Michelisz.

    „Makaóban sokkal erősebb teljesítményre számítok a mi oldalunkról, emiatt pedig nagyon várom már azt a hétvégét. Jelen pillanatban nem igazán számít ki vezeti a bajnokságot. Az egyetlen célom az, hogy lőtávolban maradjak. Természetesen, ha lett volna választásom, akkor szívesen vezetném most a pontversenyt, de még így is pozitív fordulót zártunk.” – folytatta.

    A Hyundai versenyzője az elmúlt négy versenyhévégén tudott futamot nyerni, és bevallotta, hogy szívesen folytatná ezt a sorozatot, viszont ugyanakkor prioritást élvez a stabil pontszerzés.

    „Négy futamot nyerni az igazán remek érzés, de ha a szezon végén lenne választásom, hogy bajnokságot nyerek, vagy sok versenyt, akkor egyértelmű, hogy a bajnoki címet választanám. De senki ne értsen félre, minden alkalommal, amikor lehetőségem van nyerni azt be kell húznom, mert a legnagyobb pontkülönbség pont az első és a második hely között van. Végülis elégedett vagyok a négy sikerrel, de jó lenne még 1-2-t hozzátenni még ehhez, de a legfőbb célom megnyerni a bajnokságot.” – vélekedett.

  • Vettelt a trófea meg a szelfizős srác is kiakasztotta a dobogón

    Vettelt a trófea meg a szelfizős srác is kiakasztotta a dobogón

    Sebastian Vettel örült a szokatlan pódium ceremóniának a Mexikói Nagydíjon, azonban a trófeát csúnyának, a dobogón jelenlévő szelfibotos srácot pedig zavarónak találta.

    Nem hagyományos módon zajlott a Mexikói Nagydíj leintése után a legjobbak díjazása a Foro Sol stadionban, ugyanis idén először a győztes autóját is felemelték a dobogóra, és maga a győztes, Lewis Hamilton is így emelkedett a tömeg fölé.

    A dobogón még egy bukósisakos, mexikói viseletbe öltözött ember is tartózkodott, aki egy szelfi botra rögzített kamerával mutatta a dobogói életet, amit az lő közvetítésben is láthattunk. Ám a jelek szerint nem mindenki örült a jelenlétének, ugyanis a pezsgőzés után a dobogósok össze akartak állni egy képre, ám ez az úriember oda ment melléjük, de Sebastian Vettel ellökte onnan.

    „A ceremónia maga király volt.” – kezdte a második helyen végzett német. „A szelfis srác viszont nem igen tetszett, megpróbált oda állni mellénk a fotókra, de én ellöktem onnan, mivel folyamatosan bezavart a képekbe. Amúgy sem vagyok az a nagyon szelfizős típus.”

    „Az viszont szintén remek volt, mikor egy liften emelték fel a győztes autót. Ez egy nagyon jó módja volt, hogy bevonjuk a buliba az egész tömeget.” – folytatta.

    Vettel köztudottan érzékeny a trófeák kinézetére, és ha valamelyik nem tetszik neki, azt el is mondja, mint ahogy most is tette:

    „A dobogó minden pillanata tetszett, kivéve a szelfizős srác, meg a trófea. Szégyen. Itt van ez a nagyszerű futam, amely megszervezésébe rengeteg erőfeszítést tesznek, erre adnak egy ilyen fos trófeát, nagyon unalmasnak néz ki. A jövőben lehetne talán valamiféle tradicionális mexikói formákat felöltő trófea, mert a mostani az elég gáz. Mindenhova a Heineken felirat van írva! Nincs szükség a hülye csillagokra a trófeán.” – kritizált élesen.

  • Albon: Van esélyem egy dobogós helyezésre

    Albon: Van esélyem egy dobogós helyezésre

    Rendkívül pozitívan várja a Mexikó Nagydíj rajtját Alexander Albon, aki úgy érzi, hogy megszerezheti az első dobogós helyezését is.

    Egyre jobb formába lendül a Red Bullnál a próbaidejét töltő Albon, legutóbb Japánban eddigi legjobb eredményét érte el a negyedik pozícióval, majd Mexikóban az egyik legjobb kvalifikációja után az ötödik helyről rajtolhat majd.

    A Hermanos Rodriguez versenypálya köztudottan fekszik az energiaitalosoknak, így a thai nem véletlenül bizakodó.

    „Megvan a tempónk, de nem lesz egyszerű dolgunk átmenni az előttünk állókon. Mióta a csapat tagja vagyok egyértelműen itt működik legjobban az autónk. Az autó képes arra, hogy dobogóra álljak, jók az esélyeim. Szeretnék majd benne lenne a buliban, harcolni akarok másokkal, mert ez egy jó lehetőség számomra.” – bizakodott Albon.

  • Grosjean: A Renault már évek óta használta az illegális rendszerét

    Grosjean: A Renault már évek óta használta az illegális rendszerét

    Az FIA által nemrégiben betiltott, és emiatt Japánban kizárt Renault illegális fékrendszere Romain Grosjean szerint már 2015 óta használatban van a franciáknál.

    A Racing Point feljelentése nyomán mindkét Renaultot kizárták utólag a Japán Nagydíjról, mert a fékerő egyensúly szabályozásánál használtak egy tiltott rendszert. Maga a rendszer önmagában nem szabálytalan, csak ezzel komoly segítséget kapnak a versenyzők, amit már viszont a szabályzat tilt.

    Sokakban pedig felmerült a kérdés, hogy mennyi ideje használja ezt a rendszert a csapat, Cyril Abiteboul csak annyit mondott, hogy egy ideje, vagyis burkoltan arra utalt, hogy 2019 előtt is használták már. A leplet Romain Grosjean igyekezett lerántani a titokról.

    A francia pilóta 2015-ben még a Lotus versenyzője volt, amely a mai Renault jogelődjének számított. A történtek után pedig Mexikóban feltették neki a kérdést, hogy az ő által vezetett 2015-ös autón fent volt-e már ez a rendszer, amire egy határozott igennel felelt.

    „Akkor megkérdeztem tőlük, hogy ezt a későbbiekben is kívánják-e használni, de azt mondták, hogy nem igazán, mert kérdéses a szabályossága. Ez egy jó gondolat volt akkor.” – vallotta be Grosjean.